A szmolenszki „katasztrófa” újabb rejtelmei, avagy a vörösnácik visszavágnak?

2012. április 14., szombat

A szmolenszki „katasztrófa” újabb rejtelmei, avagy a vörösnácik visszavágnak?

.
.
.
.
A BEKÜLDÖTT ÉS PUBLIKÁLT KÉZIRATOKÉRT FELELŐSSÉGET NEM VÁLLALUNK!

A szmolenszki „katasztrófa” újabb rejtelmei, avagy a vörösnácik visszavágnak?

Lech Kaczyński államelnök és Jarosław Kaczyński miniszterelnökA lengyel köztársasági elnök, Lech Kaczyński és magas rangú kíséretének két évvel ezelőtti repülőgép szerencsétlensége Szmolenszknél, újabb és újabb megdöbbentő rejtélyek egész sorával gyarapodik. A Gazeta Polska c. jobboldali lengyel lap legújabb értesülése szerint a liberál-konzervatív Polgári Platform (Platforma Obywatelska) politikusa Bronisław Komorowski, 2010-g a Nemzetgyűlés elnöke, jelenleg köztársasági elnök, néhány órával Lech Kaczyński köztársasági elnök holtestének megtalálása előtt kijelentette, hogy „nem él” és ezért átveszi a hatalmat.

A repülőgépszerencsétlenség helyszíneNagy merészség kellett egy ilyen lépéshez, hacsak előre nem tudta, mi vár a kormánygépre és 96 utasára! Nem kívánom fárasztani az olvasókat műszaki kérdések tömkelegével, melyek szakemberek számára is ellentmondásosak. De nézzük a Gazeta Polska „Smoleńsk: Niewidzialna kolumna prezydenta … jakby ktoś założył, że nie będzie ona nikomu potrzebna” (Szmolenszk: A köztársasági elnök láthatatlan gépkocsi konvoja, …mintha valaki feltételezte volna, hogy senkinek sem lesz rá szüksége) című ez év február 9-i cikkét: „A szmolenszki repülőtéren a kormánygép utasait nem várta az ilyenkor szokásos gépkocsi konvoj, élén az elnök páncélozott járművével — derül ki a szemtanúk közléséből, a légi irányító torony és a gép pilótáinak beszélgetéseit rögzítő szalagról és a filmfelvételekből. Nem volt odarendelve egy pirotechnikus sem, aki ellenőrizte volna a gépkocsikat, sem olyan lengyel kormánytisztviselő, aki fogadta volna a küldöttséget, és akinek ezt a hiányt azonnal jelentenie kellett volna az államfő biztonságáért felelő BOR (kormányőrség) vezetőjének, annak pedig azonnal a belügyminiszternek. Pedig a hatályos előírások szerint, a gépkocsikonvojnak, a pirotechnikusnak és a lengyel kormánytisztviselőnek (a moszkvai lengyel nagykövetség vagy a lengyel BM emberének) már egy órával a kormánygép érkezése előtt ott kellett volna lennie Szmolenszk Szjevjernij légibázisán!

Akkor a cikkhez írt kommentáromban ezt írtam a Gazeta Polska honlapján: „Ez az egész szmolenszki katasztrófa-ügy egyre gyanúsabb! Elejétől kezdve nagyon gyanús! De ami a leginkább irritálja a világ közvéleményét az a tény, hogy a MERÉNYLŐK túl szemtelenek voltak és nem csak Oroszország, hanem eddig még közelebbről meg nem nevezett lengyel alvállalkozók megrendelésére ténykedtek! Agata Christe bizonyára 5 perc alatt megfejtette volna ezt a rejtélyt! Elég csak rájönni arra, ez a merénylet kiknek az érdekeit szolgálta! Ki nyert azon, hogy Lech Kaczyński államfővel együtt, meghaltak a Lengyel Köztársaság legfőbb méltóságai, valamint a szövetségeseik: újságírók, vállalkozók stb!

Valamikor nagyon sokat repültem repülőgépeken. Még nagyon nagy távolságokra is: „szinte a világ másik végére “! Az indulás előtt a légikisasszonyok kikapcsoltatták az összes mobiltelefont és más elektronikus készülékeket, amelyek zavarhatták a repülőgép elektronikus berendezéseit! És bármilyen repülőgép hasa alá dugni egy „közönséges” mobiltelefonnál ezerszerte erősebb speciális berendezést, alig néhány másodperc kérdése!

Ha én lennék ezt az ügyet vezető ügyész, átnézném mindazon repülőtéri dolgozók jelenléti ívét, akiknek a kormánygép indulási helyén, akár néhány másodperc idejük volt a reülőgép alá kerülni! Aztán leellenőrizném ezeknek a személyeknek a múltját! Például azt, volt e valaha Oroszországban vagy a Szovjetunióban (vagy volt az ismerőse, barátnője, sógora, apósa stb!)! És aki volt, már gyanúsított! Különösen, ha több hetet, vagy még tovább tartózkodott ott! Például kőolajvezeték építésénél, vagy egyetemi tanulmányokat végzett valamelyik szovjet felsőoktatási intézményen stb!

Miért írom mindezt?! Sztálin még a huszas években kiadott a csekának egy szigorúan titkos utasítást (amelyett az NKVD, majd a KGB, majd az FSB örökölte és azt máig nem vonták vissza!), hogy mindazon külföldieket, akik a Szovjetunióba hosszabb időre érkeztek (közömbös, hogy dolgozni, tanulni, gyakorlatokra, vagy külképviseletre jöttek!) — ügynökké be kell szervezni. Ha nemet mond — megajándékozni egy „balesettel”! Ilyen „baleseteket” nagyon gyakran szerveztek a magyar és a lengyel ávéhások is! Nem csak azoknak, akik nem akartak ügynökökké válni!

Amikor Jancsó Miklós rendező barátom asszisztense voltam és egyik filmjét készítettem elő, rávettem arra, hogy a film címszerepére egy csodálatos lengyel színésznőt, a krakkói Teatr Stary lengyelörmény művésznőjét — Anna Dymnát! kérje fel. És Ania valamint a férje, Wiesiek Dymny és számos közös barátunk, a krakkói Piwnica pod Baranami köré tömörülő bolsevista-ellenes ellenzékiek voltak! Szerettem, tisztelltem, csodáltam őket!

Akkoriban gyakran utaztam Krakkóba (és nemcsak), hogy olyan színészeket és színésznőket találjak, akiket a szereposztási gondokkal küzdő magyar filmekbe „importálni“ lehetne. Adataim szerint, mintegy 250-n kerültek legkülönbözőbb szerepekbe! Akkoriban erről rengeteget írtak a magyar és a lengyel lapok. Egyik ilyen krakkói kiruccanásomkor törtem el (nem először) a bokámat. Mivel Jancsó Miklós emiatt nem számíthatott rám — lemondtam a rendező munkatársa beosztásomról. Aztán amikor a vártnál korábban levették a lábamról a gipszet, Szomjas György egyik filmjében vállaltam hasonló megbizatást, aki a külső felvételeket Jancsó felvételeinek közelében készítette! Ily módon Mikivel állandó kapcsolatban voltam! Tőle tudtam meg, hogy Anna Dymna nagyon súlyos autóbalesetet szenvedett!

Több merényletet túlélő, az ávéhások által állandóan zaklatott, kemény ellenzékiként, nagyon jól tudtam, hogy ez nem volt baleset! Éppen ezért az ügyben alapos nyomozást végeztem, még a legkisebb bizonyítékokat és nyomokat is összegyűjtöttem! Nagyon mérges voltam, mert Anna Dymna reménytelen állapotban feküdt a váci Jávorszky járási kórházban. Nem csak csodának, de az örményeknél közismerten nagyon erős szervezetének is köszönhető volt az, hogy Ani megmenekült a biztos haláltól! Attól a haláltól, amelyre valakik nagyon számítottak! És gyanúsított rengeteg akadt, közöttük volt legelőszőr is az a taxis — egy állami taxivállalat alkalmazottja —, aki a MAFILM megrendelésére, huzamosabb ideje szállította a színészeket a forgatási helyszínekre és vissza! Egyszerre csak „soronkívüli” katonai behívót kapott, aztán „felszívódott a ködben”!

A taxi menetlevelére támaszkodva, végigjártam az egész útvonalat, a krakkói Teatr Starytól egészen a Vác melletti Gödig! A taxi körülbelül 23-kor, a színházi előadás után hagyta el Krakkót és egész éjjel úton volt, mert reggel 9-re kellett megérkeznie a Balaton-parti Zánkára! Anna a hátsó ülésen aludt, mert csak így tudott pihennie, ugyanis a felvételek után idejében kellett visszatérnie Krakkóba, a színházi előadásra! Rengeteg, éjszakai túrákat végrehajtó taxist ismertem! Mindegyikük szinte félóránként, óránként, olykor gyakrabban, megállt a legközelebbi kocsma előtt és betankolt egy jó erős feketét, nehogy elaludjon a volánnál!

Krakkó és Göd között végiglátogattam hát az összes kocsmát, amely abban az időben nyitva volt, vagy nyitva lehetett! Szüszifuszi munka volt, mert nagyobb települések, városok területén minden egyes alternatív útvonal mentén fekvő kocsmát, éttermet is meg kellett látogatnom! Az egyik felvidéki településen találtam egy ilyen kocsmát, amelynek szlovákiai magyar pincérnője kitűnően emlékezett a taxira is, meg a hátsó ülésén alvó Annára és a gépkocsivezetőre, aki rendelt egy feketét, aztán sietve berobogott a vécére. Ugyanebben a pillanatban a kocsmába belépett két átutazó „úr” és egyikük a magyar taxis kávéjába beleszórt valamilyen fehér port! A felháborodott pincérnő botrányt akart csapni, de az illető lengyelül megnyugtatta, hogy ez „csak egy sima balhé”: „kitolnak a haverjukkal“! Szerinte „ez a por hasmenést vált ki nála és emiatt minden egyes útszéli bokornál megáll!“ Hozzátette még, hogy korábban a taxis hasonló viccet csinált neki!

A mese első látásra OK. Az „isten háta mögötti településen” élő fiatal pincérnő nem is gyanította, hogy ez nem így van! Elment hát a hátsó helyiségbe …kacagni! Mert ki ne csinált volna hasonló tréfát az ismerősével, szomszédjával, barátjával, vagy a főnökével?! Természetesen a titokzatos fehér por nem hasmenést okozott, hanem néhány óra múlva elaltatta a gépkocsivezetőt, aki Gödnél „kiegyenesítette” a kanyart és az autójával együtt egy, néhány méterrel lejjebb fekvő veteményesben landolt! Ő épkézláb megúszta ezt a „kalandot”, mert a biztonsági öve be volt kötve! Csak az alvó Anna Dymna nem kötötte be magát…

Ezt és a hasonló „baleseteket” — köztük dr.Elbert János barátom „titokzatos“ vízbefulladásának és egész családja kinyírásának körülményeit — részletesen leírom könyvemben, amely már 20 éve vár kiadóra és kiadásra! Sajnálom, hogy magyarul írtam, mert igaz, hogy több olyan lelkes kiadó volt, aki elolvasás után nagy adag empátiával vállalta a kiadását, de aztán vagy felszívódtak, vagy hirtelenül „meggondolták“ magukat, illetve profilt változtattak, a kiadójukat és a nyomdát pedig vihar gyorsan eladták! Mert a kuzínom, ifj.dr.Antall József kardinális hibát követett el, amikor az állambiztonsági bűnszövetkezet felszámolásával egy időben, legalább nem dobta ki az utcára az ávósokat, akiket büntetlenül otthagyta a BM, NBH és a rendőrség, de még az igazságszolgáltatás és a külügy kötelékében is! És ugyanez történt Lengyelországban! A gyilkosok és a hozzájuk hasonló alakok máig sérthetetlenek és tovább garázdálkodnak! Úgyszintén az egykori KGB-sek is, akiket senki sem keresi, senki sem leltározza aljas tevékenységüket, amelyet csakis kizárólag HAZAÁRULÁSnak lehet nevezni! Akkor vajon miről is beszélünk?!“

Nemrég megkezdődött a szmolenszki repülőgép-szerencsétlenség több áldozatának az újraboncolása, ami újabb megdöbbentő, a „baleset” verzióját megcáfoló eredményeket hozott! A Niezależna című lengyel független lap 2012. március 23-i számában egy újabb megdöbbentő tényt hozott nyilvánosságra: „Megállapítottuk, hogy Przemysław Gosiewskinek, a PiS-kormány miniszterelnök-helyettesének, és prof. dr.Janusz Kurtyka, az Instytut Pamięci Narodowej (IPN — Nemzeti Emlékintézet) elnökének újraboncolása során, a szakértők nem tudták eldönteni a haláluk okát. Mi több, a megállapításaik szögesen ellenkeznek az orosz patológusok állításaival, amelyeket később Ewa Kopacz akkori egészségügyi miniszter és Donald Tusk miniszterelnök megerősítettek, miszerint a repülőgép-szerencsétlenség két említett áldozata is több belső szervének sérülése miatt halt meg. Közben kiderült, hogy az ekshumált áldozatok belső szervei sértetlenek.“ — írta a lap.

Akkor a Niezależna valamint az ugyancsak jobboldali Niepoprawni című lapok honlapjain ezt írtam le: „Több mint egy hónapja a Gazeta Polska hasábjain ezt a kommentárt tettem közzé Leszek Misiak és Grzegorz Wierzchołowski kollégák csodálatos, „Smoleńsk: Niewidzialna kolumna prezydenta … jakby ktoś założył, że nie będzie ona nikomu potrzebna” (Gazeta Polska, Nr 7 z 15 lutego 2012) című írásuk kapcsán, ami óriási vitát váltott ki:

Akkor vajon mi okozta a halálukat?! Természetesen ezt nem azért „nem értem”, mert hülye és iskolázatlan lennék! Ellenkezőleg! Más adatok hiányában, az ilyen szavakat olvasónak azonnal az ilyen „sötét” gondolatok támadnak. És kiindulópontként azoknak a sötét praktikáknak az ismerete szolgál, amelyeket a pártállam ámokfutása idején, a vörösnáci ávéhás és KGB-s parancsadóik alkalmaztak! Egy ilyen észrevétel ugyanis azt szugerálja, hogy az áldozat(-ok) nem, hunyt el a „katasztrófában”, hanem azt sérülések nélkül átvészelte! Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a lengyel kormánygép alacsonyan repült és a sebessége állandóan csökkent, mert leszállási műveletet hajtott végre, egy ilyen szerencsétlenségnek a túlélése nemcsak lehetséges, de értelmes, mert már rengeteg olyan légi szerencsétlenség volt, ahol az áldozatok között élőket is találtak! Mi több: olyan esetre is emlékszem, amikor egy légikisasszony bár igen nagy magasságból esett ki a repülőgépből, a balesetet túlélte. Mert egy szénakazalra vagy hóbuckára esett. Persze komoly sérüléseket szenvedett, de az esést túlélte! Itt viszont semmiféle sérülést nem találtak!

Mindebből még egy jókora adag optimizmus mellett is csak egyetlen következtetésre lehet jutni: az áldozat a „baleset“ után halt meg! Az viszont nem derül ki: vajon — mondjuk — szívinfarktus, vagy pedig gyilkosság következtében! Az utóbbi azonnal azzal a ténnyel asszociálódik, hogy a „baleset” valakinek a megrendelésére történt, azaz nevezzük a nevén: nem „baleset” volt, hanem MERÉNYLET, és ilyenkor logikusan az következik, hogy mindenkit, aki a merényletet túlélte, meg kellett ölni! Természetesen nem úgy, hogy homlokán, halántékon, vagy hátulról idegen (német) gyártmányú pisztollyal tarkón lövik (ahogyan ez megtörtént Katyńban a lengyel hadifogoly tisztek kivégzésekor, mely bűntényt aztán az oroszok pofátlanul a németek nyakába varrták!), hanem úgy, hogy a halál okát ne lehessen megállapítani! És a mai tudomány rengeteg olyan vegyületet ismer, amely mérgező, de egy idő után szétbomlik olyan elemekre, amelyek az emberi szervezet természetes összetevői! Ma már ugyancsak nem okoz semmiféle gondot bármilyen vegyületnek az emberi szervezetbe történő észrevétlen befecskendezése! Léteznek már olyan fecskendők, amelyek az oltóanyagokat magasnyomással, méghozzá nyomtalanul vezetik be a szervezetbe! De akár erőszakkal is úgy lehet megetetni az áldozatot bármilyen méreggel, hogy semmiféle nyoma ennek nem marad! Magyarán: ez az ügy alapos kiderítést követel!

Aztán ugyanitt egy másik kommentárban még a következőket tettem közzé:

Vajon mindez kinek az érdekében történt? — egy katolikus soha nem lesz kamikaze!

Kezdjük talán azzal, hogy egy hívő és gyakorló katolikus soha nem lesz se kamikaze, se testvér-gyilkos, vagy érdekből ölő alattomos gyilkos! Persze a kamikaze szál azért lenne érdekes, mert az első pártállam összeomlása után, hasonló „baleset“ következtében kaparintotta meg a hatalmat Csermanek János (bandita álneve „Kádár”) utolsó külügyminisztere — Horn Gyula! Egy elvetemült kommunista, a vörösnácik pártjának egyik többéves vezéregyénisége!

Horn Gyula a Szovjetunióban végezte egyetemi tanulmányait, tehát Sztálin már említett húszas évekbeli rendeletének értelmében válhatott a KGB ügynökévé! Épp ezért lett Kádár számára „tökéletes” külügyi főnöke, mert a külügyben csak úgy hemzsegtek a diplomata báránybőrbe átöltözött titkos ávéhások és szovjet ügynökök! Horn (akiről olyan mendemondák is keringenek, hogy sváb rokonai SS-legények voltak, aztán …1945-ben a fekete párttagkönyveiket vörösökre cserélték) 1994-ben, közvetlenül a választások előtt egyszerre csak egy fura gépkocsi-balesetet szenvedett. Egy alaposan előre megrendezett balesetet! Végül is kutya baja sem lett, de állítólag a gerince „megerőltetést szenvedett”! És természetesen a gépkocsivezetőnek sem görbült meg haja szála!

A nyers és beképzelt, senkire legkisebb tekintettel sem lévő karaktere miatt, Magyarországon még a kommunisták és csicskásaik között is teljesen népszerűtlen Horn, egyszerre csak sajnálatra méltó ember lett (addig is az volt, de teljesen más okokból!), mert az „áldozat” szerepéből igazi cirkuszi mutatványt kreált! Valamilyen fura acélkeretben parádézott, amely inkább az űrhajós szkafanderek vázára emlékeztetett, és amely „kimerevítette“ a nyakát és feje búbját. Komikusan nézett ki. De senki sem vett magának annyi fáradtságot, hogy megkérdezze a sebészeket: vajon szabályosan hordja-e ezt a karneváli jelmezt?! Mert úgy hordta, hogy számára még véletlenül se legyen kellemetlen!

A 85%-ban az egykori pártfunkcik és ávéhások kezében lévő média, ezt a cirkuszi mutatványt úgy mutatták be, hogy minél több választó mély együttérzéssel támogassa a — „valamiféle jobboldali merénylet áldozatának“ — a jelölését! Persze anélkül, hogy bárkit is megneveztek volna a „merénylők“ közül, mert ilyet már nem tudtak találni, hiszen a szovjet megszállás kora a Déli Hadseregcsoport az évtizedekig itt settenkedő húsz hadosztályával, ebben egy teljes KGB-hadosztállyal már megszűnt! A hazai ávéhá pedig formálisan nem létezett, tagjai úgy remegtek mint a nyírfalevelek a szélben attól tartva, hogy bármikor rácsok mögé kerülhetnek, tehát nem fárasztották magukat azzal, hogy bárkit „rábeszéljenek” a „merényletben való részvételre”! Azonban ez a „baleset” csak nekik kedvezett! És azt viszont tökéletesen megtanulták, hogyan lehet ilyen „baleseteket” gyártani!

Egy ilyen „balesetben“ szenvedett nagyon komoly sérüléseket az ismert Solidarność- és lengyelbarát magyar költőnő, Kerényi Grácia, akihez igen régi barátság fűzött engem. Gyakran együtt utaztunk Lengyelországba találkozni mindenféle ellenzékivel, élén Jerzy Popiełuszko atyával, Piotr Skrzyneckivel, vagy Henryk Jankowski kanonok atyával. Grácja Varsóban még saját lakással is rendelkezett, ahol mindig átvészelte a magyar ávéhásokkal támadt komolyabb konfliktusokat. Folyékonyan beszélt és írt lengyelül, magyarra fordította a lengyel szépirodalom gyöngyszemeit. A közös barátunk, a lengyelörmény disszidens Zbigniew Herbert műveivel az élén! Az ő „balesetéről” is részletesen írok a kiadásra és kiadóra váró könyvemben. Itt is alapos nyomozást folytattam le, minden, még a nem túl komolynak látszó szálakat is felgöngyölítettem és eljutottam nemcsak a magyar ávéhásokig, de a Magyarországon állomásozó egyik KGB alegységhez is! Mert a lengyel Solidarność mind a szovjet, mind a magyar ávéhások szemében éles szálka volti!

Mindebben Lengyelországban az a legnagyobb probléma, hogy a jobboldal egyre több apró csoportosulást hoz létre, amelyek ahelyett, hogy a közös ellenség: a vörsnácik ellen harcoljanak, egymás ellen kűzdenek, ami azoknak éltető táptalaj! Vajon a Lengyel Köztársaság politikus urai és hölgyei megfeledkeztek volna arról, hogy a hasonló civakodás vezetett a lengyel Nemesi Köztársaság bukásához és Lengyelország feldarabolásához?! Tehát a függetlenség elvesztéséhez közel 180 évre!!! Nemcsak a jobbodalnak, de az egész nemzeti kommunistaellenes ellenzéknek egyesülnie kellene úgy, ahogyan ezt megtette Lech Wałęsa vezetésével! Ébresztő! Riadó! Ma a legkülönfélébb uniós struktúrákba beépült vörösnácik Magyarországot próbálják szétverni Orbán Viktor koalíciójának győzelme miatt, és ha ez az aljas prodzsekt (szándékosan így írom!) sikerül, ugyan ezt megismétlik az EU más tagjaival is! Ők járatják le Berlusconit és Sárközyt, ők ugrasztják össze a görögöket, uszítják a magyarokra a szlovákokat és románokat és így tovább! Az egyházak pedig, amelyek még mindig nem tudják elszámoltatni, de legalább kitaszítani a testükből az árulókat — síri csendben hallgatnak!

A falhoz szegezett gonosztevő hibát hiba hátán követ el… — azaz Sikorski és Kaczyński elnökök repülőgépeinek „katasztrófájáért”, előbb vagy utóbb felelni fognak az igazságszolgáltatás előtt! Mert a gyilkosok mindig hibákat követnek el, bár azt hiszik, hogy az ő tettük „tökéletes”! De TÖKÉLETES GYILKOSSÁG NEM LÉTEZETT, NEM LÉTEZIK ÉS NEM LESZ! Itt egészen másfajta kérdés merül fel: kik és miért vettek részt ebben a szörnyű merényletben? Ha rájövünk arra, hogy kiknek az érdekeit szolgálta a jobboldali hatalom szinte teljes lefejezése, a válasz is kézenfekvő. És ez az egész nagyon hasonlít a Gyurcsány kormány 2006-os provokáció-sorozatára, melynek eredményeként a botcsinálta pártvezér-miniszterelnök rendkívűli állapotot akart kihirdetni a „kézzelfogható” valójában nemlétező „szésőjobboldali veszély” elhárítása érdekében, azaz: a jobboldal prominens tagjainak, vezetőinek a „kikapcsolására”! Ebben a piszkos ügyben volt titkos tancsadó és végregajtó a kétes múltú munkásőr-őrnagy, KGB-alezredes, usztasa-ezredes, ávéhás, muszlim egyházfő és egyetemi KISZ-titkár Rózsa György Eduárdó-Flores, akinek épp ezért kellett meghalnia Evo Molares bolíviai halálosztó különítménye által!

Ha végigböngésszük ennek a szálnak a fonalait, egyből rájövünk arra, hogy itt többről volt szó, mint Gyurcsány öszödi beszédének a „kicsempészéséről” és közhírré tételéről! Amelyben mellesleg Gyurcsány több közeli munkatársa is részt vett, köztük Kiss Péter egykori nagybudapesti KISZ-titkár és kancelláriaminiszter és Szilvásy György a KISZ Központi Bizottsága egykori szóvivője, majd polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter. De nézzük Rózsa György Eduárdó-Flores „titokzatos” bolíviai útját és halálának körülményeit. Az akkor már „muzulmán egyházfő” szerepében tetszelgő ávéhás, korábban, már szinte a rendszerváltás utáni első napoktól kezdve, nagy igyekezettel próbálkozott számtalan jobboldali pártba beépülni azzal, hogy bejuttassa oda embereit és e pártokat belülről szétrohassza! Még korábban részt vett az ellenem az ávéhások segédletével összeeszkabált hosszútávú lejárató hecckampány megszervezésében és kivitelezésében, amelynek egyik csúcspotja volt a a Zuschalg-féle Szocialista Ifjúsági Szövetség, a Münnich Ferenc Társaság és a Kádár János Társaság létrehozása, majd utóbbinak a nyakamba történt tukmálása!

Magyarán: Rózsa György Eduárdó Flores egy igen veszélyes provoktor volt, akinek szeme előtt egyetlen cél lebegett: a Kádár-ellenes ellenzék, a jobboldal és vezető személyiségeinek az ellehetetlenítése, kiiktatása, szétverése! És a hirhedt kommunista terrorista Illich Ramírez Sánchez, azaz Sakál, Carlos legjobb tanítványa és barátja, Olof Palme gyilkosa közben egyik hibát a másik után követett el, egyik akciója a másik után csődöt mondott! Magyarán: egy idő után kényelmetlenné vált a megbízóinak azért is, mert túl sokat tudott, amivel később zsarolhatta volna őket, illetve koronatanúvá vállhatott a később ellenük indított bírósági tárgyalásokon! Mert Rózsa György Eduárdó Flores és több barátjának (vagy áldozatának?) bolíviai kiruccanása nem kis pénzbe kerühetett! Tehát valaki (egy emeszpés milliárdos?) zsebből kifizethette a többszázezer, vagy talán -millió forintos útiköltségeket! Aztán ez a valaki (vagy valakik?) pontosan tudhatta, tudta (például a családtagok telefonbeszélgetéseinek lehallgatásával, hogy Rózsa György Eduárdó Flores éppen hol tartózkodik, melyik szállodában szállt meg! Aztán megfelelő titkos csatornákon értesíthette Evo Morales nagyképű és nagyravágyó vörösnáci bolíviai elnököt arról, Rózsa György Eduárdó Flores és társai éppen hol tartózkodnak és „merényletet készülnek elkövetni ellene”, vagy pedig „Santa Cruz tartományban jobboldali puccsot akarnak végrehajtani”! (A hivatalos és félhivatalos sajtóközlemények e két verziót emelték ki!)

Ha részletekbe menően szemügyre vesszük Rózsa György Eduárdó Flores zavaros éltetrajzát, jól tudjuk, hogy Santa Cruz tartományban élt, nevelkedett fel, tehát itt minden egyes utcát, teret, épületet, bokrot, embert jól ismert! Ha „hátsó szándékai” lettek volna, mi sem egyszerűbb: úgy elrejtőzik, hogy a közmondásos kutya sem találja meg! A másik: Santa Cruz tartomány évtizedek óta közismerten jobboldali, tehát abszurdum lett volna itt „egy jobbldali puccsot” kirobbantani! Abszurdum az „Evo Morales elleni merénylet“ vádja is, hiszen a Moszkva-Kalininingrád távolságban fekvő fővárosba, La Pazba csak repülőgéppel juthatott volna el! A la-pazi reptérre érkező santa-cruzi repülőgépek utasait pedig Moralesék folyamatosan igen szigorúan ellenőrizték és ellenőrzik! Rózsa György Eduárdó Flores tehát észrevétlenül nem is érkezhetett volna a fővárosba! És kik azok a magyar politikusok, akik nemtitkoltan a kommunista Kubára járnak üdülni, ahol gond nélkül és észrevétlenül találkozhattak valamennyi délamerikai vörösnáci politikusal, Moralesal is? Kapásból két név jut az eszembe: Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc!

A 2010-es választásokon elsöprő győzelmet aratott jobboldali FIDESZ-KDNP koalíció következetes vörösnáci-ellenes politikája, óriási riadalmat keltett a pártállam egykori vezetői és haszonélvezői körében, ami már ismertté vált hazaáruló ellenreakciók egész sorát váltotta ki belőlük: ahol csak lehet, ország-világ előtt ócsárolják Magyarországot és törvényes kormányát, vezetőit! Ennek most isszuk a levét a forint fokozatos elértéktelenedése és hazánk ellen bevezetett, vagy bevezetésre készülő mondvacsinált szankciók miatt! A többségében liberálkommunista Brüsszel és Washington pedig szolgaian pózol a magyar vörösnáciknak és aljas óhajaiknak és szolgaian követi a bitangok minden szavát! Ez pedig egy intő jel a demokráciának és a jobboldalnak az egész világon! Ha idejében nem ébredünk fel, késő lehet! Nem akarom a vörösördögöt a falra festeni, de…

Nézzük a tényeket! A marxizmus-leninizmus-sztálinizmus a mai napig nyíltan hírdeti a „proletárdiktatóra” bevezetésének szükségességét! A „liberális“ és „szocialista” báránybőrbe bújt egykori állampárti vezetők és haszonélvezők, az összejöveteleiken még milliárdosokként is az …Internacionálét kornikálják!

Na, idézzük csak fel annak szavait! „Föl, föl, ti rabjai a földnek, Föl, föl, te éhes proletár! A győzelem napjai jönnek, Rabságodnak vége már. A múltat végképp eltörölni Rabszolga-had indulj velünk! A Föld fog sarkából kidőlni, Semmik vagyunk, s minden leszünk! Ez a harc lesz a végső, Csak összefogni hát, És nemzetközivé lesz Holnapra a világ. Védelmező nincsen felettünk, se isten nem véd, sem király: A közjó alkotói lettünk – hát vesszen el, ki ellenáll! Pusztuljon ez a rablóbanda, a rabságból elég nekünk. A lángot szítsuk, rajta, rajta! A vas meleg, hát ráverünk. A gazdagoknak kedve-kénye erőnkből szívja ki a vért, csaló az államok törvénye, mert minden bajt szegényre mért. Kínlódás most a munka bére, de már ebből elég, elég! Szerszámot hát az úri kézbe s ide a jognak a felét! Mi milliók, mi munka népe, mi alkotunk a földtekén, mienk lesz még pompája, fénye s a munka nem lehet szegény. A tőke még a húsunk marja, de már a gyáva had remeg – kelőben már a munka napja s ragyogni fog a föld felett. “

Nos mégegyszer néhány felhívás: hát vesszen el, ki ellenáll! Pusztuljon ez a rablóbanda! Csaló az államok törvénye! A lángot szítsuk, rajta, rajta! A múltat végképp eltörölni rabszolga-had indulj velünk! A Föld fog sarkából kidőlni! És ez semmi más, mint a törvényes hatalom megdöntésére irányuló lázítás, izgatás! Tehát bűncselekmény! Aki ezt másképp gondolja — társtettes, cinkos! Már ez is elegendő ok arra, hogy az Európai Unió a kommunista pártokat, beleértve a báránybőrbe, különböző álnevek alá bújt „baloldali” és „liberális”, valójában szintén kommunista pártokat betiltsa, feketelistára helyezze, vagyonaikat elkobozza, vezetőiket elszámoltassa!

A második világháború befejezése után Európának, a Világnak volt annyi ereje, hogy elszámoltassa, fekete listára tegye a hitleristákat a Nürnbergi Törvényszék, illetve a csodálatos német államférfi Konrad Adenauer által hozott törvények által. De vajon miért nem tette meg ugyanezt a feketenáciktól az égvilgon semmivel sem különböző vörösnácikkal, akik ezerszer több ártatlan emberéletet oltottak ki, emberek többszázezrét, millióit tették földönfutóvá, nincstelenekké!? Mert a vörösnácik idejében tudtak szert tenni egy aduászrá a hazaáruló Winston Churchill személyében, aki a népirtó háborús bűnös Sztálin szövetségese és bábja lett!!! Minő véletlen! A gibraltári repülőgép „katasztrófa”, Władysław Sikorski lengyel emigrációs miniszterelnök és a lengyel fegyveres erők legfőbb parancsnokának a halála épp akkor és Winston Churchill vezette állam felségterületén történt!!! Lech Kaczyński lengyel államelnök repülőgépének a „katasztrófája” ennek a merényletnek a megismétlése volt! Vajon a kezdeményező és végrehajtó nem az a ekskákébés orosz politikus Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin volt, aki Zviad Gamszahurdia grúz elnök nyakába küldte a KGB-tábornok Eduárd Sevardnádzét, hogy megölesse? Aki szítja az abcháziai és észak-oszétiai krízist és minduntalan kísérletet tesz az egész Dél-Kaukázus visszaszerzésére?! És nemcsak, mert vajon kinek embere Julia Timosenko bebörtönzője és kínzója — az önjelölt ukrán elnök, a vörösnáci Viktor Janukovics?! Vagy a hasonszőrű belarusz vörösnáci diktátor-pajáca Aljakszandr Lukasenko?!

A túlzott demokrácia életveszélyes! Ezt a történelemben már többször ténnyé vált! Mégsem okulunk őseink hibáiból! Az 1454—1795 között létezett, az általam már említett I Lengyel Köztársaság, más néven Nemesi Köztársaság, fokozatosan megcsonkította a lengyel állam erejét azzal, hogy szélsőségesen túlzásba vitte a demokrácia intézményét! Utolsó periódusában, bármelyik nemes (akkor a parasztság, annál inkább a munkásság jogairól még beszélni sem lehetett), ha a magánérdeke úgy kívánta, szabadon bemehetett az országgyűlés ülésére és megakadályozhatta egy törvény megszületését azzal, hogy röviden csak annyit kiáltott: „liberum veto!” (NEM ENGEDEM!) És ez elegendő volt ahhoz, hogy nem születtek adótörvények, nem lehetett felállítani nemzeti hadsereget, mi több: nem lehetett harcba indulni az idegen betolakodók ellen sem! Az eredmény: három hullámban, Lengyelország teljesen elvesztette a függetlenségét, mert a három fekete sas szomszéd: Poroszország, Oroszország és Ausztria, egyetlen puskalövés nélkül elfoglalhatták Lengyelországot és három darabra széttéphették!

A másik, szinte kisértetiesen hasonló eset az 1789—1799 években lezajlott Nagy Francia Forradalom, amely egyik oldalról a máig a francia középületek falain diszelgő Szabadság, Egyenlőség, Testvériség (Liberté, Égalité, Fraternité) jelszót kornikálta, közben hozzáfogott az arisztokrácia, majd a jómódú nemesség kiírtásához és bebörtönzéséhez (sokszor ad hoc megvádolt 40 000 embert küldtek guilotine alá, 200 000-et lőttek agyon, és 500 000-et zártak börtönbe). Aztán az abszolút hatalomra törő vezetői — Robespierre, Brissot, Vergniaud, Jean-Paul Marat, Charlotte Corday, Danton, de Saint-Just, Desmoulins, Hébert és a többiek egymás torkának estek, egymást kiirtották! Végül jött a „nagy demokrata” Napoleon Bonaparte, aki elsöpörte a „demokráciát” és vetélytársait és új diktatúrát és monarchiát hozott létre!

A hitleri és a sztálini „demokrácia” is ilyen volt: kisebb eltérésekkel előbb egymást és az arisztokrációt irtották, aztán a másként gondolkodókat és az értelmiséget, végül a meghódított népek vezető rétegeit rabolták ki és küldték halálba és gulágokba-koncentrációs táborokba! Vajon ennek megismétlésére várunk???!!! Mert — mint látható a fenti példákból — a történelem gyakran megismétlődik! És észre sem vesszük, amikor ismét felbukkannak a bőrkabátos alakok, akik vagy helyben agyonlőnek minket, vagy börtönbe, táborba visznek és az általuk kinevezett „bíróságok” ítélnek minket halálra, országaink pedig végképp elveszítik a függetlenséget, szuverenitást! Mindezt jogalap nélkül. Riadó! Ébresztő!

Roland von Bagratuni-Antoniewicz

http://prepedia.wikia.com/wiki/Roland_Antoniewicz

Nagyon örülünk annak, hogy Roland von Bagratuni kiváló kollégánkat sikerült rávennünk ennek a cikknek a megírására, amelyet örömmel tesszük kőzzé.

Inaçio Angelos főszerkesztő

Reklámok

Vörösnácik végnapjai 6. – KUTYAHARAPÁST SZŐRÉVEL!

2010. szeptember 24., péntek

Vörösnácik végnapjai 6. – KUTYAHARAPÁST SZŐRÉVEL!

Vörösnácik végnapjai 6.

KUTYAHARAPÁST SZŐRÉVEL!

Magyarországon közelednek a helyhatósági választások, így városaink, falvaink tereit, utcáit ismét ellepték a választási plakátok. A FIDESZ-KDNP szerényen hirdet, hiszen itt is boritékolva van az abszolút győzelme! Az SZDSZ-ből LMP-vé átvedlett álliberálisok és a vörösnácik állandó hazug támadásait büszkén tűrő Jobbik, a pénztelenség miatt alig hírdetnek. Az MSZP azonban szerénység és alázat helyett, ismét a rég elkopott körmeit próbálja mutogatni. Van miből, mert az elmúlt 8 évben annyit loptak el a magyar nemzettől, amit csak nem szégyelltek! Most is az ősi, jól bevált kommunista módszerhez folyamodnak: vádolnak. Olyasmikkel, ami kizárólag csakis őrájuk vonatkozik! A világsajtó már hetek óta tele van efféle ocsmány fotókkal, melyek az ötvenes évek penészes légkörét idézik! „A FIDESZ semmit sem tanult és semmit nem felejt”… — írják a maszoposok! Még jó, hogy nem felejt, hiszen a vörösnáci, álszocialista MSZP nyolc év alatt teljesen tönkretette az országot! Elég volt a bűnözőkből – harsogják mindenütt a magyarok. És mi az, amit a FIDESZ eltanult volna ezektől a bűnözőktől? Lopni, csalni, rabolni? Verni az ártatlanokat? Kilőni a békés járókelők szemevilágát? Na, nem! Bagoly mondja verébnek! Tolvaj kiállt rendőrért!

Bagoly mondja verébnek! Tolvaj kiállt rendőrért!

Egy másik vörösnáci óriásplakát a „tömeges elbocsájtásokkal” riogatja a békés, ám már rég türelmüket vesztett polgárokat! Na, álljon már meg a menet! Az MSZP volt az, amely nyolc év szánalmas garázdálkodása idején, szokatlan 12 százalékos munkanélküliséget teremtett! Szétverte a magyar ipar világhírű büszkeségeit, a magyar családokat pedig a csőd szélére juttatta! Kisemmizte a magatehetetlen, eddig is a létminimum alatt tengődő,minden garast a fogukhoz verő nyugdíjasokat és az egyházi iskolákat! A lopott milliárdokkal pedig degeszre tömte bandavezétrei zsebeit! És akkor az egyik bandavezérnek, Gyurcsány Ferencnek van még vizilóbőr a képén, hogy a bandájával együtt, a buziparádé után, a kamerák kereszttüzében, ingyen, a jegy lyukasztása nélkül, büszkén besétál a millenáris földalatti egyik állomására, aztán azt hazudja, hogy „befizette a bírságot”, holott még meg sem bírságolták! Kinek a bírságát fizette ki? Hiszen népes bandájának tagjai, birkák módjára, vigyorogva követték a vezérüket, és persze egyikük sem lyukasztott jegyet! Az ő bírságukat is kifizette? Vagy az már nem számít? És az egyik bandavezér társa, a börtönben hónapok óta csücsülú Hagyó Miklós volt fővárosi maszopos vezér és főpolgármester-helyettes által Nokiás dobozokban a BKV-tól begyüjtött, lopott milliárdokat is befizette a sosemvolt bírsággokkal együtt?

„Uram, te tudod a legjobban – Hazudtunk, hazudunk, hazudni fogunk mindörökkön örökké. Amen“

A vörösnáci bűnözök találékonysága a józan észt is próbára teszi. Levitézlett MSZMP-s tanácselnökök és polgármesterek, kerületi KISZ- és párttitkárok, ávéhások egész sora, mindenféle álhelyi álegyesületek leple alatt, illetve azok cégere alatt, próbálja újra az áhított hatalmat megkaparintani! Zuglóban Pelyva György extanácselnök „elvtárs”, aki nemcsak az MSZMP kerületi első titkárának volt a bábja, de a véreskezű Münnich Ferenc és Biszku Béla tanítványa is! Rákospalotán az együgyű Hajdú László próbál ismét gólt rúgni, pedig többször tanújelét adta kreténségének. Egyszer, amikor aláírt egy népszavazási népi kezdeményezés támogatására készült aláíróívet, az egyik újságíró a tv kamerák előtt megkérdezte tőle: „na és a Parlamentben is erre fog szavazni?” – Hajdú sértődötten azt válaszolta: „Na, ozt már nem!”. Magyarán: klozetet csinált a szájából, tanújelét adta annak, hogy az aláírása, szava fabatkát sem ér! Nemrég pedig Hajdu „elvtárs“ rendőr fia többedmagával került rács mögé tolvajlás miatt! Hajdu „elvtársat” ez a tény egy csöppet sem izgatta fel, máig nem is izgatja! Na persze: tisztában van azzal, hogy mindenki jól tudja: aki MSZP-s, az tolvaj, na de ez kit is érdekel!?!

Pelyva György

Hajdú László

Aztán az Andrássy úti főúri palotákat bagóért elkótyavetyélő Verók István terézvárosi expolgármester is újraindulna! Pedig örülhet, hogy ő még nem került a szomszédos Erzsébetváros maszopos polgármesterével, Hunvald Györgyel egy zárkába! Holott ott a helye, akár a BKV-t ingyen igénybevehető hazugságot hírdető Horváth Csaba is, aki valszínűleg csak azért kerülte el a lipótmezei bolondokházát, mert azt pajtásai villámgyorsan bezáratták! Mert sehol a világon nincs ingyenes városi tömegközlekedés, kivéve néhány Öböl menti dúsgazdag arab emirátust, ahol már azt se tudják, mire költsék a petrodollárokat! De Budapesten, ahol a BKV évről évre ismétlődő több milliárdos mérleghiányát csak tetőzték a maszopos bűnözők által lenyúlt újabb milliárdok? Mert ez is csak egy olyan hazugság, amelyet cinikusan, büszkén jelentett be Balatonöszödön Gyurcsány Ferenc! Végtere a hamis ígéret nem kerül semmibe!

Verók terézvárosi expolgármester

Horváth Csaba

Persze az MSZP azért jól érzékeli azt, hogy egyre viharosabban csúszik ki a talaj a lába alól, és hiába fordulnak fűhöz-fához, ország-világhoz, az uniós szervekhez, az EBESZ-hez mindenféle, nemcsak a FIDESZ-t, de egész Magyarországot ocsmányul befeketítő és lejárató hamis vádakkal! Az MSZP bandavezérei egyre komolyabban (és jogosan!) attól tartanak, hogy előbb-utóbb valamennyien a börtönben kötnek ki! Méghozzá 10-15-20 évre szóló beutalókkal a zsebükben! Azzal is tisztában vannak, hogy bűnszövetkezet és nácipárt volta miatt, az MSZP előbb utóbb betiltásra, felszámolásra kerül! Ezért támadnak, és a Jobbikot ezért próbálják betiltatni. Nem sok eredménnyel! Pedig nagyon ügyködtek azon, hogy a Jobbikra rásüssék a „nácipárt” bélyegét. Még a hirhedt munkásőr-örnagy és KGB-ügynök, megyei KISZ-titkár és „muszlim egyházfő”, a körözött szélsőbaloldali terrorista Rózsa György Eduárdó Flores is báránybőrbe bújva, megpróbált a Jobbik vezetésébe beépülni! Nem sikerült! A Magyar Gárdát pedig azért hozatták létre, hogy lehessen párhuzamot vonni az SS-el, a nyilasokkal! Csakhogy a gárdások nem hagyták provokálni magukat! Még az árvízkárosultaknak is a legelsők között segítettek és próbáltak rendet teremteni ott, ahol a bűnözés viharos terjedése közepette elfogyott a rendőr, mert rájuk a magyarok verésénél volt szükség a vörös náciknak!

A rák egy szörnyű betegség, ezt jól tudjuk. A túlburjánzó rákos sejteket idejében kell eltávolítani a szervezetből, máskülönben a betegre halál vár! A becsületes magyar társadalomra rátelepedett ráksejteket: az MSZP-t is épp így kell mielőbb eltávolítani az egyre betegebb nemzet testéből! Radikális módszerekkel! Úgy, ahogyan a maszoposok kommunista elődei tették a magyar társadalom legjobbjaival, amikor alantas módon, a sztálinista vörös náci megszálló csapatok bűnsegédletével, furakodtak be a magyar közéletbe, majd halomra gyilkolták, koncentrációs táborokba küldték az igaz magyarokat! Nem felejtjük el sem Katyńt, ahol védtelen lengyel hadifogoly tiszteket ezrével gyilkoltak halomra, de a nógrádi Recsket, Kistarcsát, a hortobágyi „üdülőket”, a másként gondolkodókat a kőbányákba küldőket sem fogjuk elfelejteni! A vörösnácik majd’ egy évszázadot tartó esztelen ámokfutásuk alatt, többszáz millió ártatlan ember halálát okozták világszerte! Hol vannak ehhez képest Hitler nagyságrendekkel kisebb szörnyű bűnei?

Guantanamo, USA

Én csak egyet nem értek: vajon a magyarok elfelejtették volna azt, hogy az ilyeneket egy találó fogalom illet meg: hazaárulók?! Pedig a nemcsak a „békés időkben”, a főben járó bűnök közül ez volt a listavezető! A hazaáruló nem magyar! A hazaáruló egy senki, aki tulajdon apját ráuszítja édesanyjára, fivérére, szomszédját a másik szomszédra! Egy ráksejt, amelyet sürgősen el kell távolítani a társadalom testéből! Ha nem tesszük, elkezd burjánzani és az egész test pusztulását eredményezi! Minden műtéti beavatkozás fájdalmas! De el kell végezni, ha a szervezetünket még nagyobb fájdalmaktól akarjuk megkímélni! A demokrácia legnagyobb fellegvárában, az USA-ban a hazaárulókkal nem lacafacáznak! Villamos székbe kerülnek, de legalább több évi „nyaralásra” a festői környezetű Guantanamóra! De Franciaországban sem garázdálkodhat büntetlenül egy, magát pártnak álcázó bűnszövetkezet!

A népirtó háborús bűnös vörös náci vezér Sztálin

A népirtó háborús bűnös fekete náci vezér Hitler

Kutyaharapást szőrével! Az első konzentrációs táborok Oroszországban nyíltak a népiró háborús bűnös náci főkolompos Sztálin parancsára! Pajtása és vetélytársa Hitler csak átvette az ötletet! Amíg a két náci vezér össze nem veszett a koncon: Lengyelországon, Litvánián, Lettországon, Észtországon és Finnországon — szorgalmasan egymástól tanultak, egymást segítették, buzdították! Himmler, Göring és egy sor más hitlerista vezér, akkor már a vörös náci Oroszországhoz tartozó lengyel Bialowieza őserdőbe jártak vadászni, majd a vadászat után a szovjet gulágokat tanulmányozni! Az sem titok, hogy a Gestapó embereit a KGB elődje, a cseka képezte ki, ahogyan az sem, hogy a Wehrmacht tábornokai a dicstelen Vörös Hadsereg katonai akadémiáin nyertek kiképezést! Erről Nyugaton rengeteg könyv látott már napvilágot! Vajon Magyarországon eddig miért nem fordították le őket?! Miért nem vállalkozik egyetlen egy honi kiadó sem arra, hogy a kommunizmus igazi ellenségeinek, üldözöttjeinek igen tanulságos memoárjait kiadja? Az egyes számú főellenségük, Antoniewicz Roland – Roland von Bagratuni nagyherceg csodálatos három kötetes, többezer dokumentummal, fényképpel illusztrált nagyszerű és igen tanulságos könyvével az élén?!

Inaçio Angelos

Coimbra, Portugália, 2010 ősze

A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.

Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com

Cenzúra a köbön: letiltották a kampányfilmet – kisípolva

Cenzúra a köbön: letiltották a kampányfilmet – kisípolvaSzálljunk szembe az állami cenzúrával – terjesszük a videót!
http://href.hu/x/db8o
Olvasónk választási útmutatója

A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.

Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com

2010. szeptember 17., péntek

TOLVAJ KIÁLT RENDŐRÉRT A KÁRPÁTI HARSONA SEGÍTSÉGÉVEL

TOLVAJ KIÁLT RENDŐRÉRT A KÁRPÁTI HARSONA SEGÍTSÉGÉVELA Kárpáti Harsona hasábjain Roland von Bagratuni nagyherceg – Antoniewicz Roland ellen alpári hangon közzétett rágalmazási lavináról folyóiratunkban már többször írtunk és ezeket az írásokat a kivonatos internetes változatában is közzétettük. Azért is, mert szűk körben terjesztett, Portugáliában megjelenő folyóiratunk sokakhoz nem jut el. Éppen ezért többen — szerkesztő kollégák — hitetlenkedve olvassuk a Kárpáti Harsona újabb pimaszságát és a felháborodásunk egyre nagyobb! Tolvaj kiált rendőrért a Kárpáti Harsona segítségével! Mert ahelyett, hogy a szerkesztői becsületesen megbánták volna (könnyelműségüket? tévedésüket? azt, hogy csőbe húzták őket?) és ennek nyomán töredelmesen beismernék: súlyosan vétettek a sajtó etika ellen (ez még nagyon finom megfogalmazás, mert egy jobboldali érzelmű magyar-lengyel-örmény nemzeti hős, a vörösnácik által többszörösen meghurcolt, bebörtönzött Roland von Bagratuni-Antonjan-Antoniewicz nagyherceg szándékos megrágalmazásáról van itt szó, ami már bűncselekmény!), ehelyett a felvidéki koszfészekbe befészkelődött MSZP-s álnemzeti szócső újabb mondvacsinált támadásba lendül! Szándékai – mint minden hasonló MSZP-s károgás esetén – teljesen világosak: a nagyhereceggel együtt, újra és újra lejáratni az MSZP-s szócsövek által hol „nácinak”, hol „fasisztának”, hol „szélső jobboldalinak” titulált Jobbik nevű joboldali (bármiféle más, Made in MSZP hazug jelző nélkül!) parlamenti pártot és persze az egész jobboldalt!Szerencsére — többszöri kérésünkre — a nagyherceg úr őfenségétől megkaptuk Hanzik Zoltán idejében kimentett, a Jobbik és Gárda Barátai nevű NING portálon össze eszkabált eredeti bejelentő lapját, majd a későbbit, amelyen már módosításra került az ominózus fénykép, és amelyet a „felháborodott”, a szerkesztőség helyett négerként jelentkező „hozzászóló” egy bizonyos Mihályi Molnár László szerint – idézem – „Bogoly Zoltán, becsületes, tisztességes királyhelmeci fiatalember” látható. Mellesleg a Kárpáti Harsona főszerkesztő-helyettese, tehát Hanzik Zoltán „úr”? „elvtárs”? „bajtárs?“ munkatársa, helyettese! Nos, mindenütt a világon a kriminológusok ezt nevezik klasszikus lebukásnak, tettenérésnek, megdönthetetlen bűnügyi bizonyítéknak, corpus delictinek!

De mi azért jóhiszeműen tegyük fel azt, hogy valóban a főszerkesztő, Hanzik Zoltán jelentkezett be a Jobbik és Gárda Barátai portálra, „csak” éppenséggel alkoholmámoros pillanatában véletlenül cserélte fel a saját fényképét saját helyettese fényképével! Ámde ezt azonnal kizárja ama alantas provokációs szándék, hogy a Jobbikos portálra csak is azért jelentkezett be, hogy szétnézzen a nagyherceg (és mások) oldalán, majd utána megírja az ominózus rágalmazó szennyiratát, mert még aznap nyomatékkal követelte az oldala törlését (sic!). Persze – az egyetemes sajtótörvényi előírások értelmében – a NING servere megőrizte ezt az oldalt! Tehát a provokátor szándékosan nem a saját fényképe alatt jelentkezett be a portálra! Ez pedig már bűncselekmény (is lehet!), amit csalásnak, idegen személy identitásával való visszaélésnek nevezi a jog, ha a nagyherceg feljelentést tenne az ügyben, börtönbe is kerülnének! Ő azonban — bár kesernyésen — de csak nevet a pancser (-ek) melléfogásán.

Melyik az igazi Hanzik Zoltán?!

Mi azonban megint csak jóhiszeműen akarjuk elkönyvelni ezt az ügyet, ezért tételezzük fel, hogy a dörzsölt (vagy csak annak hiszi magát!) provokátor – miután némi, Nokias-dobozokból származó (MSZP-s?) apanázzsal (ehhez nem kellett leutaznia Királyhelmecre!) felbátorította Bogoly Zoltánt és Hanzik Zoltánt a szennyirata közlésére, merő tévedésből cserélte fel a ránézésre kissé egymásra hasonlító két naiv fiatalember fényképét, miután pofátlanul egyikük nevében regisztrált a Jobbik és Gárda barátai portálon! Persze, hogy felcserélte, hiszen személyesen soha nem találkozott velük, nem is ismerte őket! (Hát igen: pénz beszél, a kutya ugat!) Nos, ez a provokátor azonos lehet az ominózus szennyirat szerzőjével, a magát „büntetőjogásznak“, tehát bírónak (ügyésznek, rendőrnyomozónak!) kiadó Kollárik „úr” vagy „elvtárs”, esetleg „bajtárs“ – tökmindegy! (Nyilván újabb, Nokiás-dobozból származó apanázs fejében, hónapokkal később a Bogoly (tán Bögöly?) képet gyorsan felcserélte Hanzik képére, hogy ismét támadhasson, most már „Mihályi Molnár László“ néven. Persze előtte még megírta az útszéli hangon fogant szennyiratát, melyet — idejében — eredetiben kimentettük! Azóta a két fiatalember is nyilván kicsit bölcsebb lett, mert a „cikis” részeket utólag törölték szennylapjuk hasábjairól. Mi viszont azt is megőriztük.

Nem kívánjuk tovább ragozni a szót, még azt sem várjuk el, hogy a díszes társaság bocsánatot kérjen tőlünk is, a nagyhercegtől is, a jobboldaltól (FIDESZ, Jobbik, KDNP, MIÉP) is, a jóhiszemű olvasóktól is, mert a bűnözőktől elvárni a bocsánat-kérést ostobaság. Azonban arra nagyon kíváncsiak lennénk, vajon ki volt a tényleges szerző: a felbujtó, a pénzelő, ki bujt ama bizonyos sosem volt büntetőjogász bőre mögé!? Gyurcsány Ferenc? („Hazudtunk reggel, délben, este, hónapokon, éveken át, mindenkit becsaptunk, csalással kerültünk hatalomra” – Gyurcsány Ferenc MSMP-elnök, „miniszterelnök”, Balatonöszöd 2006) Vagy talán Szilvásy György MSZP-s titokminiszter? Talán Hiller István kultuszminiszter? Vagy inkább valaki a „tisztességes várost” lejárató Kárpáti Harsona szűkebb környezetéből – Vladimír Mečiár? Jan Slota? Rózsa György Eduárdó? Valaki olyan, aki a nagyhercegnek máig nem tudja megbocsájtani azt, hogy – akaratlanul, de nagyon ügyesen és hatásosan – szétverte Csermanek János (banditanéven „Kádár János”) hatalmát és ezzel előidézte a rendszerváltási folyamatot! Lehet tovább tippelni: Biszku Béla vagy Benkei András csermanekista belügyminiszterek, vagy a helyettesük, Harangozó Szilveszter főávéhás tábornok? Vagy bárki más a néhai MSZMP (vagy annak közvetlen irányítása alatt működő állambiztonsági szervek) legfelsőbb vezetői közül?

A Kárpáti Harsona ma mindenfelé támogatásokért koldul. Talán még az ördögnek is eladnák magukat, ha jól fizet! Annó ugyanezt tette Rózsa György Eduárdó Flores horvát ezredes, munkásőr őrnagy, magyar ávéhás és szovjet KGB-s ügynök, muszlim álvezér és MOSZAD-ügynök, megyei KISZ-titkár, Zuschlag János MSZP-s bűnöző és megyei párttitkár elődje a szoci ifjúsági szervezet élen, Gyurcsány-barát is, csak éppen ügyesebben, titokban, aztán sorra beépült a jobboldali pártok és szervezetek többségébe, ahonnan többnyire a nagyherceg figyelmeztetése nyomán ki is rúgták. Companiero Flores annyira meggyőzően hazudott, hogy sokan el is hitték a meséit mindaddig, amíg nem szembesültek az igazi életrajzával, igen hosszú, gyilkosságokkal, csalásokkal teli bűnlajstromával! Lehet, hogy itt a fordítottjáról van szó: a két tettre kész jóhiszemű rimaszombati fiatalembert valaki (vagy valakik) csúnyán rászedték?

Ja,és még valami: a rágalmazók most már minket is támadnak: „miféle Döbrögi szennylap működik Nyugaton a zsidók pénzéből” – írják. Nyilván önmagukból kiindulva. Mert most ez a divat némely magyarellenes körökben. De írhatnák „cigányok pénzéből”, „Moszkva pénzéből”, „Washington pénzéből”, vagy akár „ufonauták pénzéből” is, hadd legyen zaftosabb és bulvár ízű a rágalom! Nos, kiábrándítjuk a sárdobálókat: valamennyien „bigott” katolikusok és magyarok vagyunk, nincs köztünk se izraelita, se pravoszláv, se muszlim, se kálvinista vagy luteránus vallású! Nem vagyunk se buzik, se hazaárulók, se ügynökök. Valamennyien Nyugatra menekült 1956-os hősök utódai vagyunk, akik az efféle marxista-sztálinista züllött mentalistást eleve a pokolba kívánjuk! És mindezt évek óta saját pénzünkön tesszük közzé azért is, mert a kutyából nem lesz szalonna, amíg az új, jobboldali kormány meg nem tisztítja a hazai sajtót az oda nem való vörös náci szélhámosoktól — egykori MSZMP-s pártpropagandistáktól és ávéhás tégláktól, kik sajnos a társadalommal azt hitetik el magukról, hogy „becsületes újságírók“ (vagy “büntető jogászok” – itt is egy kérdés: és hol “büntető jogász” az illető? Talán – mondjuk – egy szabadkőműves páholynál?, vagy titkos pártnál?)!

Még valami: „Mihályi Molnár László“ felháborodva kikéri azt, hogy Rimaszombat „koszfészek“ lenne. Mi is a koszfészek? A Magyar nyelv értelmező szótára (Akadémiai Kiadó, Budapest 1987, I.kötet „piszkos, szemetes hely”-nek nevezi. Nos, a „piszkos, szemetes hely” nem okvetlenül azt jelenti, hogy az utcákon, tereken halmokban hever a szemét! A köznyelv és a szépirodalom sűrűn használja a fogalmat a helyi társadalmi viszonyok kuszaságának megbélyegzésre! És jelen esetben arról van szó, hogy egy sárdobáló szennylap az, amely egy tisztességes közösséget koszfészekké teszi! Mert még Rimaszombaton sem kötelező eltűrni azt, hogy valakik ily módon rontják a város jó hírnevét, ahogyan azt a Kárpáti Harsona teszi!

Mindenesetre amennyiben a Kárpáti Harsona nem hagy fel a további rágalmazó szennyiratok gyártásával, az ügyet Brüsszelbe visszük, ahol követelni fogjuk a portálnak az egész Európai Unió területéről történő száműzetését. Főszerkesztőstül, balek négerestül! Ha viszont a „lap” szerkesztői beismerik, hogy tévedtek és házuk táján rendet teremtenek, mi is megnyugszunk és — a krisztusi megbocsájtás elve jegyében — megbocsájtunk! De nem felejtünk! Várjuk a mea culpát, mea culpát, mea maxima culpát!

Inaçio Angelos

Coimbra, Portugália, 2010 szeptembere

* * *

KINEK A KELEPCÉJE A KÁRPATI HARSONA?!

Nagyon érdekes levelet kaptunk, melyet most teljes egészében közzétesszük. Ha valódi személy a szerzője – már pedig miért kételkednénk ebben az ellenkezője bizonyításáig? – akkor ez még jobban alátámasztja azt, hogy valaki (az állítólagos büntetőjogász Kollár) durván visszaélt két személy személyiségi jogaival, amikor a Jobbik és Gárda barátai NING portálon a fényképük, nevük alatt provokációs célokból regisztrált! Ha valóban így volt, mi ezennel Házik és Bogoly uraktól elnézést kérünk. Az ő dolguk leleplezni az állítólagos büntetőjogászt, aki igen durván visszaélt a nevükkel. Persze még mindig áll a kérdes: akkor miért tették közzé a számukra teljesen ismeretlen szerző szennyiratát, amelyben három ország hőset, a vörösnácizmus elvakult ellenségét: Roland von Bagratuni nagyherceg – Antoniewicz Roland személyét igen ocsmány és hazug módon, útszéli, alpári stílusban rágalmazza, és aki még annyi fáradtságot sem vett magának, hogy a megrágalmazottat felkeresse abból a célból, gogy a hamis állításai vagy egyértelmű cáfolatot, vagy megerősítést nyerjenek? Az efféle sárdobálás csak az MSZP-s és ávéhás (ÁVÓ, ÁVH, BM III Állambiztonsági Főcsoportfőnökség etc.) “újságírók” kenyere, tehát még feltételezni sem lehet, hogy egy jobboldali érzelmű ember tette volna!

Inaçio Angelos

inacio.angelos@yahoo.com

A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.

Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com

* * *

Egyáltalában nem tisztelt szerkesztőség!

Felháborodva olvasom szennylapukat, ahol az én fiam, Bogoly Zoltán begin_of_the_skype_highlighting end_of_the_skype_highlighting fényképe “díszeleg”, mint állítólagos Hanzik Zoltán.

Semmi köze hozzá, hisz királyhelmeci lakos, se tulajdonosa, sem pedig szerkesztője az önök által gyalázott honlapnak.

Hogy veszik a bátorságot, hogy a családom becsületét gyalázzák, nem is szólva arról, hogy a fiamnak, mint állami alkalmazottnak már most is gondjai vannak, mert szankciók, esetleges elbocsátás fenyegeti, mint önök által kerált fasisztát, irredentát és kommunistát.

Van még bátorságuk ezek után másokat gyalázni?

Biztosíthatom önöket, hogy nem elégszem meg egyszerű bocsánatkéréssel vagy helyreigazítással, hanem jogi úton, nem vagyoni kártérítést fogok bírósági úton követelni és kieszközölni az önök mocskolódó honlapjának tulajdonosától és működtetőjétől.

Minden tisztelet nélkül

Bogoly János
SK 077 01 Kráľovský Chlmec – Királyhelmec, Hlavná – Fő utca 1163/208

e-mail: bogolyj@gmail.com

A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.

Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com

Oda a szép nyugdíjas évek? – Alapos gyanú Tóth Károly ellen

2010. augusztus 2., hétfő

Oda a szép nyugdíjas évek? – Alapos gyanú Tóth Károly ellen

A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.

Oda a szép nyugdíjas évek? – Alapos gyanú Tóth Károly ellen
Magyar Nemzet, MTI 2010. augusztus 3. 00:04

A Központi Nyomozó Főügyészség ismét gyanúsítottként hallgatta ki Tóth Károly volt MSZP-s országgyűlési képviselőt – értesültünk. A politikust felbujtóként elkövetett személyes adattal való visszaéléssel gyanúsítják az UD Zrt. ellen indított, majd bűncselekmények hiányában lezárt eljárással összefüggésben.

Tóth Károly gyanúsított MSZP-s országgyűlési képviselő. Az UD Zrt elleni hamisvádakért, rágalmazásért, hivatali hatalommal való visszaélésért mindenképpen felelnie kell. A börtönben egy kényelmes kis zárka vár rá!

A lap keddi számában azt írja: az előző parlament nemzetbiztonsági bizottságának alelnökét felbujtóként elkövetett személyes adattal való visszaéléssel gyanúsítják az UD Zrt. ellen indított, majd bűncselekmények hiányában lezárt eljárással összefüggésben. Tóth Károly vallomást tett és fenntartotta álláspontját, hogy a testület alelnökeként nem követett el bűncselekményt.

Tóth Károly a lapnak azt mondta: írásban és szóban is válaszolt a vádhatóság kérdéseire, kezdeményezte az eljárás megszüntetését, jelenleg azt várja, hogy az ügyészség pozitívan bírálja el ezt az előterjesztést.

Az UD Zrt Thököly úti bejárata Zuglóban

A Nyomozó Ügyészség már július elején hallgatta ki Tóth Károlyt. Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője megerősítette az MTI érdeklődésére a Hír Tv információját, miszerint T. Károlyt hivatalos személyként és felbujtóként elkövetett különleges személyes adattal való visszaéléssel gyanúsítják. A szóvivő hozzátette: a gyanúsított megtagadta a vallomást és panasszal élt a gyanúsítás ellen.

A gyanúsítás alapját képező bűncselekményről a szóvivő a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre nem beszélt. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy az újabb gyanúsítás a második az ügyben.

Szilvásy György gyurcsányista vörösnáci titokminiszter

Június végén az MTI arról számolt be, hogy ismét egy eljárásban vizsgálja Szilvásy György, Dávid Ibolya és Herényi Károly ügyét a Központi Nyomozó Főügyészség az UD Zrt.-üggyel összefüggésben, ám a nyomozásnak továbbra is csak a volt titokminiszter a gyanúsítottja.

A főügyészség korábban is egy eljárásban vizsgálódott, de mivel az Országgyűlés a legfőbb ügyész indítványával szemben tavaly októberben nem függesztette fel Dávid Ibolya és Herényi Károly akkori MDF-es parlamenti képviselők mentelmi jogát, az ő ügyüket a Szilvásy György ellen folyamatban levő büntetőeljárástól elkülönítették és megszüntették.

Dávid Ibolya és Herényi Károly első szétesése után az MDF tényleges urai voltak. Antall József politikustársai, követői addigra már rég otthagyták a pártot.

Mivel sem Herényi Károly, sem Dávid Ibolya nem jutott be a 2010. évi országgyűlési választásokon a parlamentbe, a Legfőbb Ügyészség június 10-én a nyomozás folytatása mellett döntött.

Szilvássy György a vádlottak padján

A Központi Nyomozó Főügyészség – mint az az MTI birtokába került határozatból kiolvasható – “az eljárások tárgyára, valamint az ügyekben szükséges bizonyításra, illetve az ezekben mutatkozó szoros összefüggésekre tekintettel” az alapügy és a folytatni rendelt nyomozás egyesítését tartotta indokoltnak.

Tóth Károly: meggyőződésem, hogy képviselői munkát végeztem

“Meggyőződésem, hogy képviselői munkát végeztem, bizottsági döntéseket hajtottam végre” – nyilatkozta az MTI megkeresésére Tóth Károly.

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának egykori MSZP-s alelnöke ennél többet nem akart mondani az ügyről, mondván, hogy panaszt nyújtott be a gyanúsítás ellen és csak ennek az elbírálása után nyilatkozik.

Herényi Károly. Rossz lóra (kancára) tett.

A nagy port vett ügy motorjai Dávid Ibolya az MDF elnöke és Herényi Károly frakcióvezető, országgyűlési képviselők voltak. Többek között ez okozta a párt szétesését és a tavaszi országgyűlési képviselői választások elvesztését. Az UD Zrt be is perelte őket és első fokon Ibolykáék el is vesztették a pert.

Az elsőfokú bíróság szerint Dávid Ibolyának nem sikerült bizonyítania a személyiségi jogi perben, hogy a felperes ilyen tartalmú megbízást adott volna a biztonsági cégnek, ezért kell a volt MDF-es politikusnak az MTV A szólás szabadsága című műsorában nyilvános elégtételt adnia Orbán Viktor egykori miniszterelnöki főtanácsadójának.

Az elsőfokú ítélet szóbeli indoklásában ugyanakkor elhangzott az is, hogy a bíróság nem kívánja minősíteni az ügyben megnyilvánuló politikai kultúra színvonalát, azt, hogy ki, milyen eszközöket alkalmazott a hatalom megragadásáért, illetve megtartásáért.

Szilvásy György egykori MSZP-s titokminiszter us bármikor börtönbe kerülhet. A FIDESZ-es vezetők rágalmazási perében már vesztett.

Megsértette Kövér László az Országgyűlés mostani FIDESZ-es elnöke és Demeter Ervin FIDESZ-es politikusok jó hírnévhez fűződő jogát Szilvásy György volt titokminiszter, amikor a felperesek UD Zrt.-vel kapcsolatos tevékenységét elítélendőnek minősítette nyilatkozataiban – mondta ki 2009 októberében nem jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a FIDESZ egyik vezetője

Szilvásy György egy éve több televíziós és rádiós nyilatkozatában azt a valós tényt, hogy a két fideszes politikus kapcsolatot tartott az UD Zrt. vezetőjével, illetve hogy a cég tevékenysége kapcsán büntetőeljárások indultak, abban a hamis színben tüntette fel, hogy Kövér és Demeter megengedhetetlen, tilalmas magatartást tanúsított – állapította meg az elsőfokú bíróság.

A volt titokminiszter tavalyi nyilatkozataiban botrányosnak minősítette a felperesek tevékenységét, és arról beszélt, hogy a két fideszes politikus feladatokat adott az UD Zrt.-nek, és rendszeresen kapcsolatot tartott a cég vezetőivel, akik mintegy “jelentettek a felpereseknek”.

A bíróság tudomása szerint mindeddig nem merült fel olyan adat, tény, amely a felperesek “jogi értelemben vett érintettségét” igazolta volna az adatgyűjtési ügy kapcsán időközben megindult büntetőeljárásokban. A személyiségi jogi perben pedig az alperesek nem terjesztettek elő olyan tényeket, bizonyítékokat, amelyek közvetlenül megalapozták volna Szilvásy kijelentéseit.

Az alperesek többek között azzal érveltek, hogy Szilvásy csupán a valós tényeket közölte a nyilvánossággal, azt pedig kifejezetten hangsúlyozta, hogy törvénysértésekre vonatkozó bizonyíték nem áll rendelkezésére.

A volt miniszternek és a másodrendű alperes Miniszterelnöki Hivatalnak (MEH) 250-250 ezer forint nem vagyoni kártérítést kell fizetnie a felpereseknek, és nyilvános közleményben kell kifejeznie sajnálkozását a bíróság által megállapított jogsértés miatt.

Szóbeli indoklásában a bíró a viszonylag csekélyebb összegű kártérítés kapcsán megjegyezte azt is, hogy a “polipszerűen működő árnyék-titkosszolgálat (…) kérdésében alapvetően politikai adok-kapok robbant ki (…), amelynek során a felperesek sem voltak teljesen eszköztelenek” a közvélemény előtt a nyilvánosságban.

Az adatgyűjtési ügy tavaly szeptemberben pattant ki, miután a Nemzetbiztonsági Hivatal – azóta távozott – főigazgatója, Laborc Sándor feljelentése alapján házkutatást tartottak az UD Vagyonvédelmi Zrt.-nél, illetve a cég vezetőinek lakásán. Dávid Ibolya, az MDF elnöke a házkutatások után nem sokkal bejelentette: a legfőbb ügyésztől és a Nemzeti Nyomozó Irodától is soron kívüli vizsgálatot kér, mert a birtokába került hangfelvétel szerint Almássy Kornél – a párt visszalépett, azóta a pártból is távozott elnökjelöltje – érintett lehet az ő személyére vonatkozó adatgyűjtésben. A rendőrség akkor magántitok jogosulatlan megismerése és más bűncselekmények miatt eljárást indított ismeretlen tettes ellen, ezt azonban később bűncselekmény hiányában megszüntették.

Időközben számos további feljelentés történt az adatgyűjtési ügyben, és az egyik eljárásban a Legfőbb Ügyészség kérte az Országgyűléstől Dávid Ibolya és Herényi Károly MDF-es politikusok mentelmi jogának felfüggesztését személyes adattal való visszaélés és kényszerítés miatt. A parlament mentelmi bizottsága kedden nem javasolta Dávid és Herényi mentelmi jogának felfüggesztését, a kérdésben az Országgyűlés plenáris ülése határoz majd. Mivel Ibolyka és Karcsika mentelmi joga már megszűnt, várható, hogy ők is börtönbe kerülnek.

Coimbra, Portugália, 2010 nyarán

Inaçio Angelos

Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com

Döbrögik Bűne – Antoniewicz Roland wiki

Antoniewicz Roland wikipédia PrePédia

Antoniewicz Roland wiki

Propediawikia életrajzi adatai
Antoniewicz Roland wiki

Roland Antoniewicz (Roland von Bagratuni, nyugat-örmény átírás szerint Roland von Pakraduni, örményül ՌՈԼԱՆԴ ՖՕՆ ԲԱԳՐԱՏՈՒՆԻ, oroszul Рольанд фон Багратуни, görögül Ρολανδ φον Πακραδουνι, grúz nyelven როლანდ ფონ ბაგრატუნი; szül. 1946 február16-án. Budapesten) – lengyel-magyar-örmény újságíró[1][2], filmes, politológus, történész‎, filozófus és közgazdász‎, ellenzéki‎ a Lengyel Népköztársaság és a kommunista Magyarország idején[3][4][5], Lengyelország, Magyarország, Örményország és Grúzia barátságának népszerűsítője, Nyugat-Örményország függetlenségének szószólója[6], író, film– és tv-rendező‎, színművész‎, sekrestyés és arany ministráns[7][8][9][10][11], hírkommentátor, blogger, vasúti- és villamos-közlekedési szakértő[13][14][15], a sumér nemzetekmagyarokhunokpártusok, örmények, alánok, avarok, rutulok, cahurok, szkíták, lezgek, tatok, tálisok, kurdok, grúzok, abházok, oszétok, baszkok és mások ókori és öskori történelmének szakértője[16][17][18][19][20], nyelvész, aki különböző mértékben 28 idegen nyelv ismeretét sajátította el.

A Kossuth Könyvkiadó nagy reklámot csapott a könyvnek, aztán amikor az MSZMP vezetői szembesültek vele — betiltották, zúzdába küldték

Magyarul több könyvet írt, melyek közzétételét a bolsevisták hosszú éveken át megakadályozták. Első könyve Mit kell tudni Lengyelországról cimmel, 1976-ban jelent meg a budapesti Kossuth Könyvkiadó gondozásában és széleskörűen reklámozták, mivel azonban a szerző számos tényt túl nyíltan és őszintén mutatott be annál, ahogyan az kötelezve volt az MSZMP által, miután a könyv elhagyta a nyomdát és azt a pártállami vezetők elolvasták, azonnal feketelistára került, az egész példányszámot bevonták a könyvesboltokból és a terjesztőktől, majd papírgyári zúzdába került, bár más könyvkiadók igen kedvezően nyilatkoztak róla[21][22][23][24][25][26]. ks.kanonik Henyk Jankowski, ks.Jerzy Popiełuszko i Lech Wałęsa —zdjęcie Rolanda Antoniewicza, które obiegło światMagyarul, fényképekkel és dokumentumokkal gazdagon illusztrált (többek között szigorúan titkos iratokkal a Magyar Népköztársaság kormánya és állambiztonsági aktáiból) két kötetes terjedelmes visszaemlékezést is írt — vádiratot a kommunizmus és bolsevizmus ellen, melyről vezető ellenzékiek nagy elismeréssel nyilatkoztak.[27][28][29][30][31][32][33][34][35][36][37][38][39][40][41][42][43][44] A mai napig ez a könyv nem jelenhetett meg. Szerzője szintén magyarul írt, Örményország és a lengyel-magyar-örmény kapcsolatok történelmét bemutató, A magyarság az Ararátnál született című könyvnek is. Negyedik, a majd’ 20 éve ugyancsak magyarul megírt könyve a Robban a DNS című tudományos-fantasztikus regénye, egy hosszabb ciklus első kötete, még az idén kerül a könyvesboltokba. Több verse és más könyve is kiadásra vár.

Tartalomjegyzék

Biográfia

Stefan Wyszyński bíboros, lengyel hercegprímás és legjobb barátja, jobbkeze: dr.Antoni Baraniak SDB poznani metropolita érsek — Antoniewicz Roland a fél világot megjárt felvétele

Budapesten, 1946 február 16-án született. Az 1947—1967 években Lengyelországban, Poznańban élt, a Komandoria, majd a Osiedle Świerczewskiego kerületekben. 1954-ben dr. Antoni Baraniak SDB, poznańi metropolita érsek mellett ministráns-lektor lett, akivel, valamint Stefan Wyszyński varsógnieznoi érsekbíborossal , Lengyelország Prímásával, Magyarországra történt hazatérése után levelezett[45][46][47][48][49][50][51][52][53][54][55] majd Magyarországon az 1987—2003 években sekrestyés a Domonkos-rend budapesti Thököly úti székesegyházában valamint a Damjanich utcai Kis Regnum Marianum fogadalmi kápolnában[56][57][58][59].

dr.Antoni Baraniak Antoniewicz Rolandnak dedikált fényképeDr.Antoni Baraniak poznań metropolita érsek által Antoniewicz Rolandnak szívélyesen dedikált fényképe

1956 júniusában, tizenegy évesen, fegyverrel a kezében résztvett a poznańi felkelésben — a megyei állambiztonsági hivatal, az UB Kochanowskiego utcai székháza ostromában és kétszeresen megsebesült[60][61][62][63][64]. A letartóztatását Władysław Gomułka hatalomra kerülését követő általános amnesztiának köszönhetően úszta meg. 1990-től igazolt tagja a magyar Hadirokkantak, Hadiőzvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének[65][66].

Lengyel hatósági orvos igazolása: Antoniewicz Roland 1956-os hadirokkantLengyel hatósági orvos igazolása: Antoniewicz Roland 1956-os hadirokkant — részt vett az ÁVH-központ elleni harcokban

18 évesen belépett az ORMO-ba, azonban a szervezetet otthagyta, amikor megtudta, hogy az ORMO egy kommunista szervezet. A lengyel és a magyar állambiztonsági szervek állandó zaklatásának volt kitéve. 1967-ben megpróbált megszökni Velencébe vagy Bécsbe, hogy ott elvégezze az örmény Mechitarista rend papi szemináriumát[67]. Szökés közben Magyarországon, a zöld határon, Litkénél eltörte a lábát és az állambiztonsági szervek letartóztatták és a hírhedt Susi nevű, Gyorskocsi utcai börtönükbe szállították[68]. Onnan deportálták a Lengyel Népköztársaságba. Gyors házasság után, begipszelt lábbal ismét megpróbált szökni. A másodszori szökési kísérletért és szándékos házasságkötésért, az ismételt hazatérés után, a lengyel bíróság felfüggesztet 3 hónapos börtönbüntetésre ítélte[69][70]. Ekkor kobozták el az útlevelét is[71]. Csak akkor kapta vissza, amikor ígéretet tett arra, hogy nemzetközi botrányt robbant ki (megpróbálták érvényteleníteni a házasságát). Végül sikerült neki Magyarországon letelepednie.

Antoniewicz Roland mindig hős volt, ma is az

1971-ben Antoniewicz Roland egy öregember életét mentette meg[72][73]. Gyerek kora óta barátkozik ávéhások által kegyetlenül megölt Jerzy Popiełuszko atyával.  Göncz Árpád[74][75][76][77] magyar köztársasági elnöknek; Prof. Dr. Győriványi Sándornak[78][79][80][81][82][83][84][85][86][87][88][89][90][91][92][93][94][95][96][97][98][99][100][101], az ifj.dr. Antall József vezette magyar kormány munkaügyi miniszterének; Kéri Kálmán ezredes vezető magyar ellenzékinek[102][103][104][105][106][107][108][109] , (akit ifj.dr. Antal József kormánya vezérezredessé léptette elő és a választásokon képviselői mandátumot szerzett, haláláig a magyar Országgyűlés doyenye volt) és más közismert magyar és lengyel ellenzékinek a barátja. Az 1988—1994 években a Magyar-Lengyel Országjáró Diákszövetség országos enöke[110][111][112][113][114][115][116] , az 1992—1998 években a Magyarországi Örmények Szövetségének országos elnöke[117][118][119][120][121][122][123].

Antoniewicz Roland plakátja 1968-ból — mélységesen gyűlölte a kommunistákat és rémtetteiket

A Prágai tavasz idején a csehszlovák forradalmat támogató és a szovjet (valamint a Varsói Szerződés) Csehszlovákia ellen végrehajtott agresszióját élesen támadta, amiért az állambiztonsági szervek letartóztatták. Két évre felfüggesztett, 3 évre szóló börtönbüntetést kapott[124][125]. Egy másik plakáton a szovjet bűnözők által Katyńban, a lengyel hadifogoly tisztek kárára elkövetett mészárlás ellen tiltakozott[126][127], még egy másikon a Molotov–Ribbentrop-paktum ellen, valamint legkülönfélébb grafikákon az MSZP köztörvényes bűnözői ellen[128][129][130]. 1970-ben Budapesten létre akarta hozni a Magyar-Lengyel Baráti Társaságot, melynek megalapítását 1500 személy, a magyar nemzeti kultúra közismert képviselőjének az alapító tagsági nyilatkozatát gyűjtötte be[131][132][133][134][135][136][137][138][139]. A szervezet megalakítását, a legfelsőbb pártvezetés kezdeményezésére, az állambiztonsági szervek az utolsó pillanatban hiúsították meg. Büntetésként először a Lengyel Népköztársaságba, majd más “népi-demokratikus” országba akarták kitoloncolni, de ez a kísérletük csődöt mondott. Levelezett és együttműködött herceg Jerzy Giedroyćal és az általa kiadott párizsi Kultura című lengyel ellenzéki, kemény kommunista-ellenes folyóirattal[140][141][142][143][144][145][146][147][148][149]. Az Solidarność megalakulása után[150][151][152][153][154][155][156][157][158][159][160][161] meghívta Lengyelországba több közismert ellenzéki barátját — Kerényi Gráciát[162], Kizman Lajost[163][164], Fábián Zoltán írót, az írószövetség külügyi titkárát[165][166][167][168][169][170][171][172][173][174][175], gróf Keglevich István atyát[176][177][178][179][180][181][182][183][184][185][186][187][188], Bódy Gábor filmrendezőt[189][190][191][192], Prof.dr.Elbert János lengyel- és orosz-magyar műfordítót, egyetemi tanárt, a Színházi Intézet igazgatóját[193][194][195][196][197][198][199][200][201][202], valamint Prof.Dr. Hajdú István ezredest, egyetemi tanárt, tanulmányi rektor-helyettest, Keresztury Dezső Széchenyi-díjas író, költő, irodalomtörténész, kritikus, műfordító, akadémikus öccsét, akinek az édesapja a II világháború idején a zalaszentgróti lengyel tábor parancsnoka volt[203][204][205][206][207][208][209][210][211][212]. Az ellenzékieket Magyarországra történt hazatérésük után, az ottani hatalom halálra ítélte és egymás után meggyilkolta. Antoniewicz Roland maga is túlélt több sikertelen merényletet.

Antoniewicz Roland két röpcédulája a nyolcvanas évekből: A Solidarnosc éltetése és a Ribbentrop-Molotov paktum elítélése

Amikor Litvánia kihirdette a függetlenségét, 1991 január 13-án Vilniusban bekövetkezett az orosz támadás a tévétorony ellen, ekkor Roland von Bagratuni ismét hozzáfogott (az ellenzéki pártok és szervezetek többsége által is aláírt) plakátok gyártásához, amelyeket Budapest szerte kiragasztotta[213]. Az 1992–1993 években Grúziában, az Örmény Köztársaságban és Hegyi-Karabah Köztársaságban tartózkodik, barátkozik az ottani ellenzékiekkel (többek között Zviad Gamszakhurdiával), ezredesként, a lacsini frontszakasz parancsnokaként, részt vett a karabahi nemzeti-felszabadító háborúban[214][215][216][217][218][219][220][221][222][223][224][225][226][227][228][229][230][231].

Az 1964—1967 években BZTM „Juventur” és a Polskie Biuro Podróży „Orbis” lengyel utazási irodák státuszos idegenvezetője. Az 1973—1979 években a Lapkiadó Vállalat kiadó státuszos dokumentátora, az 1979—1980 években a Mafilm nevű filmgyár státuszos rendezőasszisztense (1968 és 1979 között szabadúszó rendezőasszisztense és a rendező munkatársa), az 1980—1984 években a Magyar Televízió (MTV) státuszos műsorszerkesztője-rendezője-riportere, az 1984—1990 években különböző beosztásokba visszatér a Lapkiadó Vállalatathoz (később Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat). Többszöri kérelmezés ellenére, politikai okokból, nem kapott kinevezést újságírói státuszba, valamint felvételt a pártállami lengyel Stowarzyszenie Dziennikarzy Polskich és Stowarzyszenie Dziennikarzy PRL, továbbá a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) újságíró szervezetekbe. Bár azokat számos kiváló újságíró és író támogatta, mindig határozott nemleges választ kapott[232][233][234][235][236][237][238][239][240]. Az 1987—2003 években sekrestyés, az 1988—1998 években státuszos tisztségviselője különböző kommunista-ellenes szervezetnek. 2003-tól nyugdíjas[241].

Antoniewicz Roland szülei és a saját barátjával, a keményen ellenzéki Kéri Kálmán „horthysta” ezredessel a hetvenes években, akit kuzínja, ifj.dr.Antall József miniszterelnök vezérezredessé léptettett elő, haláláig országgyűlési képviselő és az Országgyűlés doyenye volt

Magyarországra történt visszatérése után, felvételi vizsgákat tesz különböző magyar felsőoktatási intézményben, többek között a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi, majd az Állam- és Jogtudományi Karára és a Budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolára és első helyezést nyer. Kiemelkedő tehetsége és igen széleskörű lexikális tudása ellenére, politikai-kontraszelekciós okokból[242] , a kemény ellenzékhez való tartozása miatt, általában „helyhiány” miatt nem nyert felvételt[243][244][245][246][247]. A Lapkiadó Vállalat dolgozójaként, az 1971—1974 években kötelezően elvégezte a Marxista-Leninista Esti Egyetem Általános Tagozatát. Vezető ellenzéki barátai rábeszélésére, folytatja itt a tanulmányait a filozófia, történelem, közgazdaságtan és vezetői ismeretek szakokon, közben sikerül részletesen betekintést nyerni kulisszatitkaiba és feldolgozni a magyar pártállami hatalmi rendet. Az 1976—1978 években sikeresen leteszi a szak államvizsgákat és 1978-ban politológusi állami diplomát nyert[248][249][250][251][252][253][254][255][256]. Rövid ideig a Węgierski Tydzień című (Magyar Hét), magyarországi lengyel hetilap szerkesztője. 1985 márciusában ellenzékiként, több rendszerellenes film szerzőjeként, az MSZMP Politikai Bizottsága kezdeményezésére, azonnali hatállyal kidobják a Magyar Televíziótól az MTV új elnöke, az MSZMP Központi Bizottsága eddigi Tudományos, Kulturális és Oktatási bizottsága vezetője, Aczél György miniszterelnök-helyettes, KB-titkár és Politikai Bizottsági tag jobbkeze — Kornidesz Mihály által[257][258] . Antoniewicz Roland bírósághoz fordult és nyert. Mivel Kornidesz Mihály semmibevette az ügyben született, Antoniewicz Roland igazát megerősítő bírósági ítéleteket[259][260][261][262][263][264][265][266][267][268], sőt: hamisított okiratot is benyújtott a bírósághoz, Antoniewicz Roland úgy döntött, hogy visszavág. Vezető ellenzéki barátaira támaszkodva, vértelen merényletet követ el Kornidesz Mihály ellen, akit fél év elteltével leváltják a tévéelnöki tisztségéből és az MSZMP KB tagsága alól és „érdemei elismerése mellett” kinevezik a Magyar Népköztársaság Észak-Koreában, majd Tiranában akreditált nagykövetjének, ami számára a pártállami karierr végét jelentette. Ez az incidens dominó-efektust vált ki: rövidesen hasonló sorsban részesül a főnöke — Aczél György is, majd az MSZMP akkori Politikai Bizottsága és MSZMP Központi Bizottságának , az Elnöki Tanácsnak több tagja és számos országgyűlési képviselő, ami Kádár János hatalmának megdöntéséhez, végül a magyarországi pártállam bukásához vezetett és ezzel hatalomra került az ellenzék, élén Antoniewicz Roland kuzínjával, ifj.dr.Antall József miniszterelnökkel, aki viszont felmondta Magyarország tagságát a KGST-ben és a Varsói Szerződésben, ami az egész „kommunista világrendszer” és a Szovjetunió összeomlásához vezetett[269]. A felbőszült kommunisták, az állambiztonsági szervek és az általuk szorosan ellenőrzött médiák útján, 1988-ban széleskörű, több évig tartó lejáratási-rágalmazó kampányt indítanak Antoniewicz Roland ellen, melynek hatása alól csak 2010-ben sikerült kitörnie, amikor a jobboldal elsöprő választási győzelme és Orbán Viktor többségi második kormányának a hatalomra kerülése, valamint a magyar komszomol egykori vezérének, 2010-ig a posztkommunista MSZP elnökének, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek a szánalmas bukása következett be.[270][271]

Antoniewicz Roland 20 évig Poznańban élt, ezért amikor megalakult a Solidarność, előszőr az ottani regionális vezetőivel vette fel a kapcsolatot

Közvetlenül a magyarországi pártállam összeomlása előtt, amikor 1988 kora őszén Antoniewicz Roland a Magyar-Lengyel Országjáró Diákszövetség elnökeként, „harmadik oldalként” résztvett a Kerekasztal tárgyalásain, a hírhedt terrorista, a bolsevista SS — a Munkásőrség őrnagya és a főparancsnok szárnysegéde, az ugyancsak hirhedt nemzetközi terrorista Ilich Ramírez Sánchez (badita álnéven „Sakál”, „Carlos”) növendéke és barátja, a szovjet KGB és magyar állambiztonsági tanulmányok végzőse, állambiztonsági tiszt Rózsa György Eduárdó-Flores irányításával, egy sor nagyon aljas provokációt hajtottak végre ellene: a médiákban nyíltan meggyanúsították az állambiztonságiak által összeeszkabált koholt vádakkal (többek között a „nyílas röplap” szerzőségével és a Kádár János Társaság tagságával). És bár Antoniewicz Roland akkor mindvégig Lengyelországban tartózkodott, ahol a „Solidarność-lázban élő” Lengyelország megismerését akaró mintegy 2000 magyar diák és egyetemista számára szervezett országjáró-sport táborokat[272][273], Budapestre történt vissztérése után, még a repülőtéren súlyosan megverték és megsebesítették, több mint egy hónapig gyógyuló komoly sebeket okoztak neki[274]. Mindezt kihasználva, az óriási fájdalmak hatására, az állambiztonságiak Antoniewicz Rolandot rávették arra, hogy aláírja az általuk összeeszkabált „vallomást”. Aztán gyorsított eljárásban az ügyet átadták tárgyalásra a bíróságnak, méghozzá a saját emberüknek[275]. Bár a magyar pártállam utolsó koncepciós perének vádja alapját képező „írásos bizonyítékről” — „corpus delictiről”, még a bírósági írásszakértő sem tudta megállapítani, hogy az vajon Antoniewicz Roland, avagy az állambiztonsági ügyekért felelős miniszterhelyettes írógépén készült[276][277] . Ugyanakkor Antoniewicz Roland egyetlen tanúját sem hallgatták ki, akik azonnal és határozottan megcáfolták volna az állambiztonsági bűnszövetkezet által kitenyésztett szemenszedett hazugságokat. Az ávéhás koncepciós vád egyetlen tanúja pedig azt mondta: „írásos fenyegetést kaptam: ha nem támogatom a vádlott bűnösségének elméletét, rosszul járok”, a bíró pedig meggondolatlanul ezeket az írásos ávéhás fenyegetéseket az aktához csatolta. Antoniewicz Rolandot ebben a koncepciós perben többévi felfüggesztett börtönre ítélték, hosszú éveken át még szóhoz jutni sem engedték. Ennek az állambiztonsági provokációnak az egyetlen célja az volt, hogy elvonja a közvélemény figyelmét attól, hogy az MSZMP átvedlik MSZP-vé, melynek alakuló kongresszusán a már említett Rózsa György Eduárdó -Flores terrorista tagja volt a sajtóirodának, de ott volt több más ávéhás újságírócska is, köztük Gyurcsány Ferenc és Rózsa György Eduárdó-Flores közös barátai, akik a legtöbbet ugatták az Antoniewicz Rolandot rágalmazó és lejárató szemenszedett hazugságokat az általa el nem követett „bűncselekményről”. [278] [279] [280] [281] [282] [283] [284] [285] [286][287][288]

Prawomocny wyrok sądu o tym, że Roland Antoniewicz nigdy nie był członkiem żadnej partii

Antoniewicz Roland soha nem volt semmilyen politikai párt tagja[289][290]. 1965-től tagja a PTTK Lengyel Turisztikai-Országjáró Társaságnak, 1965-től cserkészvezető, jelenleg főcserkész.

Filmes, színészi, újságírói és kritikusi karierrje

négy nagy tehetségű filmrendező: Andrzej Wajda, Antoniewicz Roland, Kósa Ferenc és Jancsó Miklós a hetvenes évek végén

Roland von Bagratuni filmes és újságíró karierrje tele volt tüskékkel, mert a pártállam vezetői minduntalan megpróbáltak megszabadulni tőle, azonban vezető ellenzékiek mellet, nagyon sok vezető filmes, újságíró és író az többször határozottan az oldalára állt, mert csodálatba ejtette őket nagyon magas szakmai tudása, a munka szeretete, valamint igen magas erkölcsi értékei[291][292][293][294][295][296][297][298] . Minden nehézség ellenére, Antoniewicz Roland mégis több dokumentumfilmet alkotott meg, amelyekhez külső forrásokból nagyon gyorsan megszerezte az anyagi és műszaki hátteret. Több filmben színészként is fellépett. Volt gyártásszervező, rendezőasszisztens, a rendező munkatársa, főként Jancsó Miklóssal, Mészáros Mártával, Kardos Ferenccel, Huszárik Zoltánnal, Szalkai Sándoral, Bódy Gáboral, Rajnai Andrással, Mihályfi Imrével, Fehér Györggyel, Andrzej Wajdával és másokkal együttműködik, a magyar filmekbe mintegy 250 lengyel színészt és színésznőt hozatott[299][300][301][302][303][304][305][306][307][308][309][310][311][312][313][314][315][316][317][318][319][320][321]. Filmjeit általában saját maga vágta és ő írta a forgatókönyveit is. A hetvenes években a varsói Film[322][323][324][325][326][327][328][329][330][331][332][333][334][335] és Ekran[336][337][338][339][340][341] képes hetlapok valamint a kéthetente megjelenő Filmowy serwis prasowy budapesti tudósítója volt, rendszeresen publikált bennük terjedelmes cikkeket a magyar filmekről és alkotókról. Szabadúszóként együttműködik több magyar lap (Magyar Nemzet[343][344][345][346][347][348][349][350][351][352][353][354][355][356][357], Esti Hírlap[358][359][360][361][362][363][364][365][366][367][368][369][370][371][372][373][374][375][376][377][378][379][380][381][382][383][384][385][386][387][388][389][390][391][392][393][394][395][396], Film-Színház-Muzsika[397][398][399], Magyar Hírlap[400], Élet és Tudomány, Élet és Irodalom, Valóság[401][402][403][404][405][406][407][408],Könyvvilág[409][410][411], Szent Kereszt[412][413][414] és más[415][416][417][418][419][420][421][422][423][424][425][426][427])) kulturális rovataival[342] , valamint a kaliforniai Magyarok Vasárnapja című lappal[428][429][430][431][432][433][434][435][436], melyekben filkritikákat, lengyel filmforgatási riportokat, interjúkat az alkotókkal publikált (többek között rendszeresen Andrzej Wajdával[437][438][439]), valamint lengyel könyvismertetőket és szerzőik életrajzát, cikkeket Lengyelország és Örményország történelméről, a lengyel-magyar barátságról valamint a lengyelországi és magyarországi örményekről, továbbá a kereszténység és az Örmény Apostoli Egyház történetéről, a bolsevista keresztény-üldözésekről. Számos lengyel és magyar író, költő, újságíró és tudós barátjaként[440][441][442][443][444][445][446][447][448][449][450][451][452][453][454][455][456][457][458][459][460][461][462][463][464][465][466][467][468][469][470][471][472][473][474][475][476][477][478][479][480][481][482][483][484][485][486][487][488][489][490][491][492][493][494][495][496][497][498][499][500][501][502][503][504][505][506][507][508][509][510][511][512][513][514][515][516][517][518][519][520][521][522][523][524][525][526][527][528][529][530][531][532][533][534][535][536][537][538][539][540][541][542][543][544], magyar könyvkiadók lengyel szaklektoraként, mind több lengyel könyvet igyekezett magyarul kiadatni[545][546][547][548][549][550][551][552][553][554][555][556][557][558][559][560][561][562][563][564][565][566][567][568][569][570][571][572][573][574][575][576][577][578][579][580][581][582][583][584][585][586][587][588][589][590][591][592][593][594][595][596][597][598][599][600]. Rendezői debütálása, az Utcalabirintus[601][602][603][604][605][606] Koszalinban Oklevelet nyert[607][608][609][610][611][612][613] és esélyes volt cannesi, velencei, oberhauseni és mannheimi sikerre, de politikai okokból a filmjét nem engedték ki Nyugatra. . Számos filmben több szerepet játszott el[614][615][616][617][618][619]. A legnagyobb színészi sikerét a Linda című filmben[620][621][622][623], 1984-ben érte el. Verseket is ír[624][625].

A család

id.Dr.Antall József miniszter dedikációja keresztfia, Antoniewicz Roland részére

Édesapja a lengyelörmény újságíró Zdzisława Antoniewicz volt, az édesanyja a magyarörmény Karapancsics Teréz Ilona, akik Rolandal együtt 1956 őszén Lengyelországban humanitárius segélyeket gyűjtöttek a magyar testvérek— az 1956-os magyar forradalom résztvevői részére, és az adományokat a II világháborús lengyel tátrai futárok segítségével küldték el Magyarországra. Ennek bázisán, 1957-ben Poznańban létrehozták Lengyelországban az első Towarzystwo Przyjaźni Polsko-Węgierskiej (Lengyel-Magyar Baráti Társaság)-ot. Édesapját a poznańi állambiztonsági bűnszövetkezet, az UB éveken át fogva tartotta és kínozta. Nagyapja, Zygmunta Antoniewicz a Powstanie Wielkopolskie nemzeti felkelés és a lengyel-szovjet háború tisztje volt. Lembergnél hősi halált szenvedett, Józef Pilusdski marsall, főparancsnok a legmagasabb lengyel hadi kitüntetéssel: a Virtuti Militari Érdemrend Csillaggal ékesített Nagykeresztjével tüntette ki, a Poznańi Citadella lejtőin lévő Hősök Temetője (Cmentarz Bohaterów) Powstanie Wielkopolskie hőseinek parcelláján temették el. Dédapja, Michał-Wacław Antoniewicz a Powstanie Styczniowe és a Powstanie Wielkopolskie nemzeti felkelések résztvevője volt, Mosina k/Poznania temetőjében nyugszik. Négy gyermeke és hét unokája van. Keresztapja: id.dr. Antall József miniszter — ifj.dr. Antall József miniszterelnök édesapja.

Kitüntetései

• Odznaka Honorowa m.Poznania (1987)
• Odznaka Honorowa za Zasługi w Rozwoju Wielkopolski (1988)
• Medal Pamiątkowy za zasługi dla m. Koszalina (1985)
• Złota Odznaka Honorowa Towarzystwa Przyjaźni Polsko-Węgierskiej im.Fr.Lista (1987)

Érdekességek
Antoniewicz Roland Dr.Dragos Károly piarista gimnáziumi igazgató, budapesti házfőnök, a kőbányai lengyel templom plébnosa társaságában
Antoniewicz Roland Dr.Dragos Károly piarista gimnáziumi igazgató, budapesti házfőnök, a kőbányai lengyel templom plébnosa társaságában

• Roland von Bagratuni IQ –ja kb 170 pont.
• Jelenleg felváltva Budapesten és Stockholmban él.
• Egykor Roland von Bagratuni szerkesztette a Wikipédiát lengyel, angol, cseh, orosz és magyar nyelven. Utóbbit illetően: az oda beépült ávéhások és élkommunisták kártevő magatartása miatt távozott.
• Dragos Károly piarista gimnáziumi igazgató és budapesti házfőnök, majd haláláig a budapesti kőbányai lengyel templom plébánosa, 1944 március 19-én házassági kötelékkel kötötte össze Antoniewicz Roland szüleit, 1946 márciusában id.dr.Antall József miniszter, a miniszterelnök ifj.Dr.Antall József édesapjának jelenlétében, megkeresztelte Antoniewicz Rolandot, 1967-ben pedig házassági kötelékkel kötötte össze Antoniewicz Rolandot és feleségét — Magdolnát.

Antoniewcz Roland keresztlevele
Lásd még

ifj. dr. Antall József
id. dr. Antall József
Zdzisław Antoniewicz
Zygmunt Antoniewicz
• Michał-Wacław Antoniewicz – http://www.zolnierzewolnosci.pl/portal/pl/Antoniewicz_Michal_Waclaw.html

Roland von Bagratuni a médiákban

• Mafilm Híradó, (Budapeszt) 1983/10.szám “Filmjeink a világban”
• Mafilm Híradó, (Budapeszt) 1984/6.szám „Cosalin”
• Magyar Hírlap, (Budapeszt) 1983.augusztus 23.szám „Magyar filmek díjai“
• Szabad Föld, (Budapeszt) 1983.október 22.szám „Néhány néznivaló. Utcalabirintus.“
• Республика Армения, (Ереван) 8.сентября 1993 „Будет ли у нас свой монарх“
• Аверс, (Ереван) нр.2-1993 г „Гость BEAU MONDE-a Великий Князь“
• Время, (Ереван) 11.августа 1993 „Монарх в НКР“
• Demokrata, (Budapeszt) 1998 május.2 „Örmények“
• Kacsa, (Budapeszt) 1991 január.29 „Örmény örvény“ • 24óra, (Tatabánya) 1992 december. 12 „Roland, Nagy-Örményország trónörököse“
• Filmszem, (Budapeszt) 1983/10. „Borostyánkő és őszinteség“
• Magyar Nemzet, (Budapeszt) 1975 május 16. „Folyóiratszemle.Valóság.Lengyelek Magyarországon.“
• Zdzisław Antoniewicz: „Rozbitkowie na Węgrzech.Wspomnienia z lat 1939-1946.“ Ludowa Spółdzielnia Wydawnicza, Warszawa 1987 строн 316 ISBN-83-205-3801-7
• „Barátok a bajban. Lengyel menekültek Magyarországon 1939-1945.“ Európa Könyvkiadó, Budapest 1985 (Budapeszt) строн 656 HU ISSN 0209-5165
• Barącz, Sadok: Rys dziejów ormiańskich. Tarnopol, Drukiem Józefa Pawłowskiego, 1869.
• Barącz, Sadok: Żywoty sławnych Ormian w Polsce. Lwów, 1855.
• Gromnicki, T.: Ormianie w Polsce, ich historia, prawa, przywileje. Warszawa, 1889.
• Herby rodów polskich — Polish Coats of Arms. Index and List of family Names. London, Orbis Books Ltd, 1990.
• BAMBJER (Բամբեր – Erywań) „Dimum”

Források

• Roland von Bagratuni oldala a lengyel nyelvű Wikipédiában

• Cikkek a DÖBRÖGIK BŰNE c. magyar nyelvű portugál lap hasábjain http://prepedia.wikia.com/wiki/Roland_Antoniewicz – źródła

• Szemtanúk hivtalos tanúsítványai. http://prepedia.wikia.com/wiki/Roland_Antoniewicz – źródła

• A nyugatörmények által közzétett anyagok http://prepedia.wikia.com/wiki/Roland_Antoniewicz – źródła

http://www.leki17.hu/ebook/pdf/vajdasag_nagy_lengyelorszag.pdf

http://www.leki17.hu/images/2010/2010_09_08/kerenyi.pdf

http://www.historycznie.pl/publicystyka/reporta%C5%BC/stan-wojenny-w-zagranicznych-mediach-relacja-uczestnika-wydarze%C5%84

http://www.magtudin.org/Nyelv,%20iras,%20muveszetek.htm

Külső linkek

• Roland von Bagratuni blogjai – lásd: http://www.niepoprawni.pl/blogs/roland-von-bagratuni-budapeszt

• Roland von Bagratuni a http://www.filmpolski.pl adatbázisában

Hivatkozások

http://prepedia.wikia.com/wiki/Roland_Antoniewicz – Przypisy

Jegyzetek

  1. http://karpatiharsona-mszpesmeciarek.blogspot.com/2012/01/artykuy-prasowe-rolanda-antoniewicza.html
  2. http://forum.gazeta.pl/forum/w,902,57366960,57366960,W_obronie_konstytucyjnych_praw.html
  3. http://arvamagyar.blogter.hu/
  4. http://www.shp.hu/hpc/web.php?a=commorakozigaz&o=foBzVCTJMK
  5. http://niezalezna.pl/22910-wegierski-lacznik
  6. http://forum.hyeclub.com/showthread.php/9306-Interview-with-Grand-Prince-Roland-Bagratouni-Legatee-of-Throne-of-the-Kingdom-of-We
  7. http://1.bp.blogspot.com/-y7BfKCar7lI/TtF0G9VmujI/AAAAAAAABBw/tP7nAm3IZSU/s1600/18.jpg
  8. http://4.bp.blogspot.com/-2jwRViw9spo/TwSHwnV_78I/AAAAAAAABuA/7KE7hN9_fsw/s1600/LeszkowskiP%25C3%25A1lAtya-Roland-SztDomonkosTemplom1990-1.jpg
  9. http://2.bp.blogspot.com/-LzJ1TBEYTv4/TwSHTfXuu7I/AAAAAAAABt0/RzQGeXaHz0U/s1600/Roland-Eoer%25C5%2591s%25C3%25A9k-BedeIstv%25C3%25A1nK%25C3%25A1lm%25C3%25A1nAtya06.jpg
  10. http://2.bp.blogspot.com/-GxtkYWKGHko/TwSGTvix73I/AAAAAAAABtc/caJBqrpTCY4/s1600/KisRegnumK%25C3%25A1poln%25C3%25A1ban-2005-Roland2.jpg
  11. http://3.bp.blogspot.com/-kXoCSY7imvs/TwSHEQ4jagI/AAAAAAAABto/hhoHDFA7cg0/s1600/Roland-Eoer%25C5%2591s%25C3%25A9k-BedeIstv%25C3%25A1nK%25C3%25A1lm%25C3%25A1nAtya04.jpg
  12. http://niepoprawni.pl/blogs/roland-von-bagratuni-budapeszt
  13. http://www.rynek-kolejowy.pl/redakcja
  14. http://transinfo.pl/redakcja.php
  15. http://gbk.nazwa.pl/przgl/?Rocznik_2007:Numer_3%2F2007:AUTOBUSY
  16. http://www.shp.hu/hpc/web.php?a=commorakozigaz&o=9f71GKB1X8
  17. http://www.magtudin.org/Nyelv,%20iras,%20muveszetek.htm
  18. http://www.magtudin.org/Nyelv%206.pdf
  19. http://www.gazetapolska.pl/14482-zatrzymajmy-hunow-europy
  20. http://www.gazetapolska.pl/10665-powrot-pana-cogito
  21. http://4.bp.blogspot.com/-R3xcOoHb4no/T4Mwu4sDPbI/AAAAAAAACW8/JGNQ-9MIMpU/s1600/Kossuth-MitKellTudLengyelo-ASzerz%25C5%2591d%25C3%25A9s.jpg
  22. http://3.bp.blogspot.com/-vS5r9UejSLw/T4MwELi5XSI/AAAAAAAACWw/WwiSL33OREo/s1600/BolsevistaEtet%25C3%25A9s3.jpg
  23. http://2.bp.blogspot.com/-mYXW7CNoL2o/TtGC1OjC3bI/AAAAAAAABGQ/12F29gApe7w/s1600/51.jpg
  24. http://3.bp.blogspot.com/-vANLQOkmG04/TtGDa9mwuaI/AAAAAAAABGc/z__6SEcB3pc/s1600/52.jpg
  25. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyOhhc0yvPI/AAAAAAAADDw/e2p4Lqn6J1s/s1600-h/Kossuth-MitKellTudLengyelo-ASzerz%C5%91d%C3%A9s.jpg
  26. http://2.bp.blogspot.com/-kp_-yjRnPyw/T4MtKR-PAWI/AAAAAAAACWk/iZWAfR0sDvM/s1600/0249001639363P.JPG
  27. http://2.bp.blogspot.com/-FPrzxU4Raxg/TwNclcnnaVI/AAAAAAAABeo/hEo-wDTqHFA/s1600/Clipboard44.jpg
  28. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v4R3PjVAI/AAAAAAAAETs/LgouUVgUCOY/s1600-h/Min_Gyorivanyi01.jpg
  29. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v4T3PjVBI/AAAAAAAAET0/0S5aqgcjTt0/s1600-h/Min_Gyorivanyi02.jpg
  30. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v4A3PjU7I/AAAAAAAAETE/6CpBMKgpwaE/s1600-h/Min_Gyorivanyi03.jpg
  31. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v4BnPjU8I/AAAAAAAAETM/3NQWR8D0l48/s1600-h/Min_Gyorivanyi04.jpg
  32. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v4CXPjU9I/AAAAAAAAETU/dBPF7NxHgP4/s1600-h/Min_Gyorivanyi05.jpg
  33. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v4DHPjU-I/AAAAAAAAETc/zoEcXbe0LvU/s1600-h/Min_Gyorivanyi06.jpg
  34. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v4DnPjU_I/AAAAAAAAETk/Cap9TcZYiZU/s1600-h/Min_Gyorivanyi07.jpg
  35. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v3pnPjU2I/AAAAAAAAESc/Lx95XRHk-9U/s1600-h/Min_Gyorivanyi08.jpg
  36. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v3qHPjU3I/AAAAAAAAESk/bWOs9GVQZfM/s1600-h/Min_Gyorivanyi09.jpg
  37. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v3qnPjU4I/AAAAAAAAESs/0TLOivv1W2k/s1600-h/Min_Gyorivanyi10.jpg
  38. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v3q3PjU5I/AAAAAAAAES0/R7dJb4_J-Xs/s1600-h/Min_Gyorivanyi11.jpg
  39. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v3rXPjU6I/AAAAAAAAES8/p6gdmvx4yBs/s1600-h/Min_Gyorivanyi12.jpg
  40. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v3TXPjUxI/AAAAAAAAER0/o-x5Fiubpv0/s1600-h/Min_Gyorivanyi13.jpg
  41. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v3T3PjUyI/AAAAAAAAER8/26gc00dBXVQ/s1600-h/Min_Gyorivanyi14.jpg
  42. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v3UHPjUzI/AAAAAAAAESE/bAJN3c4wIz4/s1600-h/Min_Gyorivanyi15.jpg
  43. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v3UnPjU0I/AAAAAAAAESM/Pv3lzUYWmMk/s1600-h/Min_Gyorivanyi16.jpg
  44. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v3U3PjU1I/AAAAAAAAESU/yKab1pFZoOw/s1600-h/Min_Gyorivanyi17.jpg
  45. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rw-ri2fZ2jI/AAAAAAAACb0/qL8MC9ijTKg/s1600-h/AntoniBaraniak%C3%89rsek%C3%89sStefanWyszy%C5%84skiB%C3%ADboros-Hercegpr%C3%ADm%C3%A1sR%C3%B3m%C3%A1baMenek.jpg
  46. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rw-rRmfZ2hI/AAAAAAAACbk/avrQtbj_DAw/s1600-h/SasosKereszt2-Wyszy%C5%84ski-k%C3%B6nyv.jpg
  47. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rw-rRmfZ2iI/AAAAAAAACbs/3r9eOtkGsZM/s1600-h/Wyszy%C5%84skiB%C3%ADborosFelh%C3%ADv%C3%A1saACz%C4%99stochowaiFogadalmakK%C3%B6vet%C3%A9s%C3%A9re1.jpg
  48. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwNPEGfZtiI/AAAAAAAABTE/pDYlASDJ18A/s1600-h/Antoni+Baraniak+%C3%A9rsek+%C3%A9s+Stefan+Wyszy%C5%84ski+R%C3%B3m%C3%A1ban.jpg
  49. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwNPEWfZtjI/AAAAAAAABTM/o77WGNAY578/s1600-h/AbpAntoniBaraniak5a.jpg
  50. http://2.bp.blogspot.com/–oCfyw52Udc/TtFw_p5kVJI/AAAAAAAABAE/ELswiAQz1fE/s1600/11.jpg
  51. http://3.bp.blogspot.com/-xYeFnRYguBw/TtFyiN9DNQI/AAAAAAAABA0/ffNU4ANLMpU/s1600/14.jpg
  52. http://1.bp.blogspot.com/-btwa3N5aUZM/TwMuuWHup0I/AAAAAAAABTk/Sh6Nkl8qc5E/s1600/Clipboard04.jpg
  53. http://1.bp.blogspot.com/_nu9MTSDkxKI/S9KPlBawCLI/AAAAAAAAACY/gRh4_4GAiDE/s1600/Wyszy%C5%84skiLev%C3%A9lBorit%C3%A9kja.jpg
  54. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwNQSGfZtkI/AAAAAAAABTU/wdBjwxLuwhw/s1600-h/StefanWyszy%C5%84skiVIP%C3%A1lP%C3%A1p%C3%A1n%C3%A1lT%C3%BAloldalaDedik%C3%A1ci%C3%B3val.jpg
  55. http://www.deon.pl/religia/kosciol-i-swiat/z-zycia-kosciola/art,3748,kiedy-beatyfikacja-prymasa-tysiaclecia.html
  56. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwNFYmfZtUI/AAAAAAAABRU/sZQSD27U6JA/s1600-h/LeszkowskiP%C3%A1lAtya-Roland-SztDomonkosTemplom1990-4.jpg
  57. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwMLzmfZtTI/AAAAAAAABRM/ffyvfcxo8t4/s1600-h/Roland-SztDomonkosTemplom1990-2.jpg
  58. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwMLHWfZtRI/AAAAAAAABQ8/es8rrkcW8ds/s1600-h/Roland-Eoer%C5%91s%C3%A9k-BedeIstv%C3%A1nK%C3%A1lm%C3%A1nAtya02.jpg
  59. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwKsL2fZtGI/AAAAAAAABPk/IKGxg_l61VU/s1600-h/KisRegnumK%C3%A1poln%C3%A1ban-2005-Roland2.jpg
  60. http://1.bp.blogspot.com/-2_RxJ-lvfBo/TtGAvak8bLI/AAAAAAAABFs/ICabl7Z5n-4/s1600/48.jpg
  61. http://3.bp.blogspot.com/_nu9MTSDkxKI/S9KQKBkOEnI/AAAAAAAAACg/B3rMd3DpOBQ/s1600/PC11.jpg
  62. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0_nkgVu92I/AAAAAAAAEVs/eWqaYxvv59g/s1600-R/SzylbergEredetiIgaz1956r%C3%B3l.png
  63. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwj8W2fZxGI/AAAAAAAABwY/BgHlVCHVZ1s/s1600-h/Pozna%C5%841956-SzymkowiakTan%C3%BA.jpg
  64. http://www.leki17.hu/ebook/pdf/vajdasag_nagy_lengyelorszag.pdf
  65. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwNMkWfZtgI/AAAAAAAABS0/TkWqAX94c6M/s1600-h/Hadifogoly%C3%A9sHadirokkantsz%C3%B6vets%C3%A9g2.jpg
  66. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwNMkWfZthI/AAAAAAAABS8/2Cdjq1XIpfw/s1600-h/Hadifogoly%C3%A9sHadirokkantsz%C3%B6vets%C3%A9g.jpg
  67. http://www.leki17.hu/images/2010/2010_09_08/kerenyi.pdf
  68. http://2.bp.blogspot.com/-XDx2NoNRT7w/TtF3TsFM6qI/AAAAAAAABDE/QHIF5x8uBO4/s1600/30.jpg
  69. http://4.bp.blogspot.com/-t1SqUojmn0s/TwMyASONfWI/AAAAAAAABTw/dOup-TQDKnw/s1600/Clipboard05.jpg
  70. Sąd Powiatowy w Cieszynie, Cieszyn, Wydział Karny Sygn.II.Kp.272/69 Zaświadczenie o skazaniu 1991.05-08 1969.05.13
  71. http://2.bp.blogspot.com/-e4rz27USuig/TwMyZ_EZDGI/AAAAAAAABT8/yzu_Ez_-dL8/s1600/Clipboard06.jpg
  72. http://2.bp.blogspot.com/-cpeWu8YN0aY/TwOLsSbzwCI/AAAAAAAABs4/D14zAHfuhGQ/s1600/Clipboard89.jpg
  73. http://karpatiharsona-mszpesmeciarek.blogspot.com/2012/01/12-grzechow-gownych-rolanda.html
  74. http://2.bp.blogspot.com/-3CntHgXlQto/TwOHyZXzojI/AAAAAAAABsI/yAKC_3bLkcI/s1600/G%25C3%25B6ncz%25C3%2581rpiLev-01.jpg
  75. http://1.bp.blogspot.com/-Txw-8FGM2oA/TwOHo2ugDkI/AAAAAAAABr8/1Qg-rlbmuHI/s1600/G%25C3%25B6ncz%25C3%2581rpiLev-02.jpg
  76. http://2.bp.blogspot.com/-bVVsaZXjHMM/TwOHTC54i0I/AAAAAAAABrw/YRkPNDkIlgg/s1600/G%25C3%25B6ncz%25C3%2581rpiLeveleK%25C3%25B6ztEln%25C3%25B6kk%25C3%25A9nt-Eredeti.jpg
  77. http://3.bp.blogspot.com/-_IoagRCAmw0/TwOHLD_dU6I/AAAAAAAABrk/CDiTi2UpFd8/s1600/G%25C3%25B6ncz%25C3%2581rp%25C3%25A1dDedik%25C3%25A1ci%25C3%25B3.jpg
  78. http://1.bp.blogspot.com/_nu9MTSDkxKI/S9LVzna-67I/AAAAAAAAAEw/qCMRxDg10a0/s1600/Gy%C3%B6riv%C3%A1nyi+S%C3%A1ndor.jpg
  79. http://2.bp.blogspot.com/_nu9MTSDkxKI/S9KsxtOHM5I/AAAAAAAAAEQ/nBXMpByJhBA/s1600/GY%2524RIV~1.jpg
  80. http://3.bp.blogspot.com/-eGU7mJKUqT8/TwNabFQFE0I/AAAAAAAABd4/UvZko9uZB8w/s1600/GyorivanyiLevel.jpg
  81. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v4R3PjVAI/AAAAAAAAETs/LgouUVgUCOY/s1600-h/Min_Gyorivanyi01.jpg
  82. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v4T3PjVBI/AAAAAAAAET0/0S5aqgcjTt0/s1600-h/Min_Gyorivanyi02.jpg
  83. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v4A3PjU7I/AAAAAAAAETE/6CpBMKgpwaE/s1600-h/Min_Gyorivanyi03.jpg
  84. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v4BnPjU8I/AAAAAAAAETM/3NQWR8D0l48/s1600-h/Min_Gyorivanyi04.jpg
  85. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v4CXPjU9I/AAAAAAAAETU/dBPF7NxHgP4/s1600-h/Min_Gyorivanyi05.jpg
  86. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v4DHPjU-I/AAAAAAAAETc/zoEcXbe0LvU/s1600-h/Min_Gyorivanyi06.jpg
  87. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v4DnPjU_I/AAAAAAAAETk/Cap9TcZYiZU/s1600-h/Min_Gyorivanyi07.jpg
  88. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v3pnPjU2I/AAAAAAAAESc/Lx95XRHk-9U/s1600-h/Min_Gyorivanyi08.jpg
  89. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v3qHPjU3I/AAAAAAAAESk/bWOs9GVQZfM/s1600-h/Min_Gyorivanyi09.jpg
  90. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v3qnPjU4I/AAAAAAAAESs/0TLOivv1W2k/s1600-h/Min_Gyorivanyi10.jpg
  91. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v3q3PjU5I/AAAAAAAAES0/R7dJb4_J-Xs/s1600-h/Min_Gyorivanyi11.jpg
  92. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v3rXPjU6I/AAAAAAAAES8/p6gdmvx4yBs/s1600-h/Min_Gyorivanyi12.jpg
  93. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v3TXPjUxI/AAAAAAAAER0/o-x5Fiubpv0/s1600-h/Min_Gyorivanyi13.jpg
  94. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v3T3PjUyI/AAAAAAAAER8/26gc00dBXVQ/s1600-h/Min_Gyorivanyi14.jpg
  95. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v3UHPjUzI/AAAAAAAAESE/bAJN3c4wIz4/s1600-h/Min_Gyorivanyi15.jpg
  96. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v3UnPjU0I/AAAAAAAAESM/Pv3lzUYWmMk/s1600-h/Min_Gyorivanyi16.jpg
  97. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v3U3PjU1I/AAAAAAAAESU/yKab1pFZoOw/s1600-h/Min_Gyorivanyi17.jpg
  98. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R1F5G13DGeI/AAAAAAAAEWk/tk711bukznQ/s1600-R/GY%C5%90RIV%C3%81NYI2.png
  99. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwo5l2fZxrI/AAAAAAAAB1A/_S-15sACduI/s1600-h/GY%24RIV~1.JPG
  100. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwo5mGfZxtI/AAAAAAAAB1Q/lK1RwqBwUIY/s1600-h/GY%24RIV~1.JPG
  101. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwKIW2fZrtI/AAAAAAAABEo/0h6eSDUvHoo/s1600-h/GYERIV~1.JPG
  102. http://greatprincerolandvonbagratuni.blogspot.com/2007/12/great-prince-roland-von-bagartuni_5461.html
  103. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RzhmeJ3QJoI/AAAAAAAAEAQ/g-siBCe8DAY/s1600/RolandK%C3%A9riK%C3%A1lm%C3%A1nT%C3%A1bornokn%C3%A1l4.png
  104. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RzhmeJ3QJoI/AAAAAAAAEAQ/g-siBCe8DAY/s1600/RolandK%C3%A9riK%C3%A1lm%C3%A1nT%C3%A1bornokn%C3%A1l4.png
  105. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwexQWfZvLI/AAAAAAAABgM/VlXdoAiay4k/s1600-h/K%C3%A9riK%C3%A1lm%C3%A1nt%C3%B3l-Bor%C3%ADt%C3%A9k.jpg
  106. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwexQWfZvLI/AAAAAAAABgM/VlXdoAiay4k/s1600-h/K%C3%A9riK%C3%A1lm%C3%A1nt%C3%B3l-Bor%C3%ADt%C3%A9k.jpg
  107. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwpMJmfZyBI/AAAAAAAAB3w/HwQo_f5FP64/s1600-h/K%C3%A9riK%C3%A1lm%C3%A1n-1971-12-15-levelez%C5%91lap.jpg
  108. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwexQ2fZvMI/AAAAAAAABgU/GRDh42nEYR8/s1600-h/K%C3%A9riK%C3%A1lm%C3%A1nLevelei.jpg
  109. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwe6oGfZvTI/AAAAAAAABhM/yy-IUGbQisc/s1600-h/G%C3%B6ncz-Tab%C3%B3dy-K%C3%A9ryK%C3%A1lm%C3%A1n.jpg
  110. http://2.bp.blogspot.com/-1_96D0SlUQ4/TwNrWLbYbHI/AAAAAAAABi8/wgh53wwkvZY/s1600/MLODSZ-B%25C3%25ADr%25C3%25B3s%25C3%25A1giBejegyM%25C3%25B3dos-nhg.jpg
  111. http://2.bp.blogspot.com/-1_96D0SlUQ4/TwNrWLbYbHI/AAAAAAAABi8/wgh53wwkvZY/s1600/MLODSZ-B%25C3%25ADr%25C3%25B3s%25C3%25A1giBejegyM%25C3%25B3dos-nhg.jpg
  112. http://2.bp.blogspot.com/-kHfj742Sq9U/TwNrayMdz3I/AAAAAAAABjI/fVGMfQaEqYc/s1600/MLODSZ-Els%25C5%2591Alap%25C3%25ADt%25C3%25B3Bejegyz%25C3%25A9s.jpg
  113. http://3.bp.blogspot.com/-g27RxlO6A-w/TwNrelzLQyI/AAAAAAAABjU/6qI3immByxs/s1600/MLODSZr%25C5%2591l-%25C3%2581ISH.jpg
  114. http://4.bp.blogspot.com/-j4v8HSaAEMI/TwNrkUwFIiI/AAAAAAAABjg/2OpPqqxLQxQ/s1600/MLODSZ-B%25C3%25ADrBejegyz%25C3%25A9s.jpg
  115. http://1.bp.blogspot.com/-q5y41jtNglQ/TwOGMkLBPjI/AAAAAAAABrA/e4qn3ZKqKPk/s1600/Clipboard87.jpg
  116. http://www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu/2012/01/bagocsi-karoly-jakabszallas-es-piotrkow-trybunalski-lengyel-magyar-barati-tarsasagainak-egyuttmukodese-02-04-04/
  117. http://4.bp.blogspot.com/-JSg1AdMx6r8/TwNsP1BzIDI/AAAAAAAABlA/LpyXEOKYb6c/s1600/M%25C3%2596SZnyilv%25C3%25A1ntOrsz%25C3%25A1ggy%25C3%25BCl1994.jpg
  118. http://1.bp.blogspot.com/-Y6qWpqaE2-M/TwNsUoCtKgI/AAAAAAAABlM/q_HX6cCWcug/s1600/M%25C3%2596SZnyilv%25C3%25A1ntB%25C3%25ADr1993.jpg
  119. http://4.bp.blogspot.com/-saATiD0Qv0U/TwNsLI-qvzI/AAAAAAAABk0/TtK3LQ82OwA/s1600/176.jpg
  120. http://2.bp.blogspot.com/-dt7qcCaRBuo/TwNr9fT3_QI/AAAAAAAABkQ/6EU-FGce8PU/s1600/M%25C3%2596SZh%25C3%25B6zStumpfKabinetf%25C5%2591n%25C3%25B6ke.jpg
  121. http://4.bp.blogspot.com/-t2AZsQ1Ae7o/TwNrxe7ZhAI/AAAAAAAABj4/NipchvQB8to/s1600/KukorelliIstv%25C3%25A1nOVB-M%25C5%2590SZ.jpg
  122. http://2.bp.blogspot.com/-IVlhCARUFg8/TwNr3euTjEI/AAAAAAAABkE/i4jV0QZUdQY/s1600/M%25C3%2596SZ-F%25C5%2591vB%25C3%25ADrhoz99-02-17.jpg
  123. http://2.bp.blogspot.com/-dt7qcCaRBuo/TwNr9fT3_QI/AAAAAAAABkQ/6EU-FGce8PU/s1600/M%25C3%2596SZh%25C3%25B6zStumpfKabinetf%25C5%2591n%25C3%25B6ke.jpg
  124. http://1.bp.blogspot.com/-2LGTgj3dlK8/TtF5dNR5qaI/AAAAAAAABEY/sfibs8nFRi4/s1600/39.jpg
  125. http://1.bp.blogspot.com/-Zjqb5ZZNSGE/TtF6omtv9hI/AAAAAAAABE8/Fdbq606jMo8/s1600/41.jpg
  126. http://2.bp.blogspot.com/-PKK3mDNg_6M/TpXyl9KL9QI/AAAAAAAAA8Y/WqZO_fYkXSM/s1600/Katy%25C5%2584.jpg
  127. http://1.bp.blogspot.com/-DsGywK0rHqs/T4MxXatqf2I/AAAAAAAACXI/8HQKhOOmXjk/s1600/Katy%25C5%2584.jpg
  128. http://2.bp.blogspot.com/-0fzoPYJB_FM/T4M0F6dlY5I/AAAAAAAACXg/7mtmO9CokgU/s1600/HITLER-STALIN-GYURCSANY%2BPOST32.png
  129. http://1.bp.blogspot.com/-y5dbgxPb1Kc/T4Mzgdvu2cI/AAAAAAAACXU/bB_JY3sxY-g/s1600/Ferenc%2BGyurcs%25C3%25A1ny%2Btylko%2Bon%2Bjest%2Bmoim%2Bszefem%2521%2B-%2BgrafikaRoland%2Bvon%2BBagratuni.jpg
  130. http://karpatiharsona-mszpesmeciarek.blogspot.com/2010/04/karpati-harsona-gyurcsanyista-mszp-es.html
  131. http://1.bp.blogspot.com/-exUS6mWYHFQ/TtF4pMoVlXI/AAAAAAAABEM/wP71EEShEFw/s1600/36.jpg
  132. http://2.bp.blogspot.com/-xyt-ej_kIy4/TtF4moNMx-I/AAAAAAAABEA/E58t-_d1sbo/s1600/37.jpg
  133. http://3.bp.blogspot.com/-tB8DVTIuhSA/TtF4c5jg_1I/AAAAAAAABDo/SAGLCAM0Nv0/s1600/34.jpg
  134. http://4.bp.blogspot.com/-NXPJ2BgstpE/TtF4XS2fAnI/AAAAAAAABDc/W14N-NJYnPM/s1600/32.jpg
  135. http://1.bp.blogspot.com/-exUS6mWYHFQ/TtF4pMoVlXI/AAAAAAAABEM/wP71EEShEFw/s1600/36.jpg
  136. http://2.bp.blogspot.com/-xyt-ej_kIy4/TtF4moNMx-I/AAAAAAAABEA/E58t-_d1sbo/s1600/37.jpg
  137. http://3.bp.blogspot.com/-_dbSYzoaYjE/TtF4ghKNzRI/AAAAAAAABD0/07oW_yjAm6g/s1600/35.jpg
  138. http://3.bp.blogspot.com/-tB8DVTIuhSA/TtF4c5jg_1I/AAAAAAAABDo/SAGLCAM0Nv0/s1600/34.jpg
  139. http://4.bp.blogspot.com/-NXPJ2BgstpE/TtF4XS2fAnI/AAAAAAAABDc/W14N-NJYnPM/s1600/32.jpg
  140. http://1.bp.blogspot.com/-ijqugxUQJMk/TwNEIZyijQI/AAAAAAAABZY/aTn2tkXgOcg/s1600/Giedroy%25C4%2587Borit%25C3%25A9kjaiFelad%25C3%25B3N%25C3%25A9lk%25C3%25BCl.jpg
  141. http://3.bp.blogspot.com/-mbPwJiGoivQ/TwNEBHtRCSI/AAAAAAAABZM/GbeuPUaY5iI/s1600/Giedroy%25C4%2587Borit%25C3%25A9kjaiFelad%25C3%25B3N%25C3%25A9lk%25C3%25BCl2.jpg
  142. http://1.bp.blogspot.com/-xUdDNtsTGVs/TwND6jzBhmI/AAAAAAAABZA/hE1CL4e9KoM/s1600/Giedroy%25C4%2587Lev%25C3%25A9l01.jpg
  143. http://4.bp.blogspot.com/-H4pNGUyL-aA/TwND2eW9eFI/AAAAAAAABY0/SiyH6Dt05Ts/s1600/Giedroy%25C4%2587Lev%25C3%25A9l02.jpg
  144. http://3.bp.blogspot.com/-CGBz3pxhSOk/TwNDydOc1_I/AAAAAAAABYo/HkR2m53pbEY/s1600/Giedroy%25C4%2587Lev%25C3%25A9l03.jpg
  145. http://4.bp.blogspot.com/-A8lP9EOruik/TwNDuHgCgDI/AAAAAAAABYc/Y7x9XjJio8k/s1600/Giedroy%25C4%2587Lev%25C3%25A9l04.jpg
  146. http://1.bp.blogspot.com/-WBo9z9l2UcE/TwNDphaF_sI/AAAAAAAABYQ/odnqzreAWMM/s1600/Giedroy%25C4%2587Lev%25C3%25A9l05.jpg
  147. http://1.bp.blogspot.com/-WBo9z9l2UcE/TwNDphaF_sI/AAAAAAAABYQ/odnqzreAWMM/s1600/Giedroy%25C4%2587Lev%25C3%25A9l05.jpg
  148. http://1.bp.blogspot.com/-tj19lyF37ms/TwNDfFabIEI/AAAAAAAABX4/DtZR6bbNSwI/s1600/JerzyGiedroy%25C4%25871971-10-23-Levele.jpg
  149. http://3.bp.blogspot.com/-g_SlwJowUqI/TwNDZvA_GVI/AAAAAAAABXs/d_cUx0UQxiI/s1600/JerzyGiedroy%25C4%25871972-09-12-Levele.jpg
  150. http://1.bp.blogspot.com/_nu9MTSDkxKI/S9KQz-7BSxI/AAAAAAAAACo/ndzj0Funrts/s1600/LechWa%C5%82%C4%99sa-JerzyPopie%C5%82uszko-HenykJankowskiKanonok.jpg
  151. http://3.bp.blogspot.com/_nu9MTSDkxKI/TFbE5hhkpII/AAAAAAAAAzs/t7GaMeZF9FU/s1600/Pozna%C5%8456osml%C3%A9km%C5%B1.JPG
  152. http://1.bp.blogspot.com/_nu9MTSDkxKI/TELSUu_OVZI/AAAAAAAAAbY/ayle12faJjs/s1600/Szyakiewicz%E2%80%9EN%C3%A9vjegy%E2%80%9C.jpg
  153. http://1.bp.blogspot.com/_nu9MTSDkxKI/TELSUu_OVZI/AAAAAAAAAbY/ayle12faJjs/s1600/Szyakiewicz%E2%80%9EN%C3%A9vjegy%E2%80%9C.jpg
  154. http://1.bp.blogspot.com/_nu9MTSDkxKI/TELSUu_OVZI/AAAAAAAAAbY/ayle12faJjs/s1600/Szyakiewicz%E2%80%9EN%C3%A9vjegy%E2%80%9C.jpg
  155. http://2.bp.blogspot.com/_nu9MTSDkxKI/TELTH_Pi09I/AAAAAAAAAbo/ZAqkE-9WZ6w/s1600/LechWa%C5%82%C4%99sa-HenrykJankowski1.jpg
  156. http://2.bp.blogspot.com/_nu9MTSDkxKI/TELTERqcO5I/AAAAAAAAAbg/NQZch14wrNQ/s1600/LechWa%C5%82%C4%99sa-HenrykJankowski2.jpg
  157. http://3.bp.blogspot.com/-nyuxy7hLwOo/TwM8X162ijI/AAAAAAAABVQ/qUveDoWvxhU/s1600/Clipboard13.jpg
  158. http://www.krakowpost.com/article/1272
  159. http://www.historycznie.pl/publicystyka/reporta%C5%BC/stan-wojenny-w-zagranicznych-mediach-relacja-uczestnika-wydarze%C5%84
  160. http://www.krakowpost.com/pdf/Krakow_Post_issue_55.pdf
  161. http://polska.newsweek.pl/6-czerwca-beatyfikacja-ks–popieluszki,53700,1,1.html
  162. http://3.bp.blogspot.com/-RVLjJhJhLJQ/TwM64BdJAmI/AAAAAAAABU4/WXP2sWCr6CM/s1600/Clipboard11.jpg
  163. http://www.nyiregyhazinaplo.hu/index.php/helyi-hirek/591-hsok-napja
  164. http://horac.freeweb.hu/talalat.php?Gyariszam=1G166-31
  165. http://mek.niif.hu/00300/00355/html/ABC03975/04002.htm
  166. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwi7NmfZvkI/AAAAAAAABkI/LyLpI-OZpUc/s1600-h/F%C3%A1bi%C3%A1nZolt%C3%A1nDedik%C3%A1ci%C3%B32.jpg
  167. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwi62WfZvjI/AAAAAAAABkA/Jd8-RbfdH6k/s1600-h/F%C3%A1bi%C3%A1nZolt%C3%A1nDedik%C3%A1ci%C3%B31a.jpg
  168. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwi62GfZviI/AAAAAAAABj4/SqoXtHwpNMA/s1600-h/F%C3%A1bi%C3%A1nZolt%C3%A1nDedik%C3%A1ci%C3%B31.jpg
  169. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwi62GfZvhI/AAAAAAAABjw/cztU8gU0BeQ/s1600-h/F%C3%A1bi%C3%A1nZolt%C3%A1n-1978-dec-levelez%C5%91lap.jpg
  170. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwi61mfZvgI/AAAAAAAABjo/w5yOue4l9UQ/s1600-h/sekr.Zw.Lit.W%C4%99g.+-+pisarz+Zol%C3%A1n+F%C3%A1bi%C3%A1n+do+Rolanda.jpg
  171. http://mek.niif.hu/02200/02227/html/03/801.html
  172. http://mek.niif.hu/00300/00355/html/ABC03975/04002.htm
  173. http://www.agt.bme.hu/staff_h/varga/foto/farkasreti/fabian-z.html
  174. http://www.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=107278
  175. http://sites.google.com/site/scifitort/iroportrek/fabian-zoltan
  176. http://2.bp.blogspot.com/-QZU-SPSZ9IQ/TtF1ZRHts7I/AAAAAAAABCU/HrDCGFsdxxI/s1600/22.jpg
  177. http://4.bp.blogspot.com/-58Uyfuokgg4/TtFzQbeLCzI/AAAAAAAABBY/xA4KT3Q8cVo/s1600/17.jpg
  178. http://4.bp.blogspot.com/_nu9MTSDkxKI/TEFrAGB0rHI/AAAAAAAAAWo/lNGxzyfFvpQ/s1600/KeglevichDedik%C3%A1ci%C3%B3.JPG
  179. http://4.bp.blogspot.com/_nu9MTSDkxKI/TEFq5mI615I/AAAAAAAAAWg/VkxvXP1NowI/s1600/KeglevichIstv%C3%A1nDedik%C3%A1ci%C3%B3ja.jpg
  180. http://www.sumeghlaszlo.hu/index.php?view=article&catid=43%3Aakkor-es-most&id=142%3Ain-memoriam-keglevich-istvan&option=com_content&Itemid=59
  181. http://www.szentkoronalovagrend.hu/regnum.htm
  182. http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2006.11.12/0801.html
  183. http://ujember.katolikus.hu/Archivum/000917/0403.html
  184. http://beszelo.c3.hu/cikkek/koncepcios-per-a-kadar-rendszerben-a-hagemann-uegy
  185. http://tortenelemportal.hu/2009/09/ma-otvennyolc-eve-dontottek-le-a-kommunistak-a-regnum-marianum-templomot/
  186. http://lexikon.katolikus.hu/K/Keglevich.html
  187. http://www.albertfalviplebania.hu/keglevich.html
  188. http://www.hitvallas.hu/index.php?t=r&r=8&c=1085
  189. http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%B3dy_G%C3%A1bor
  190. http://www.c3.hu/collection/videomuveszet/body.html
  191. http://www.port.hu/pls/pe/person.person?i_pers_id=194
  192. http://www.filmkultura.hu/regi/2006/articles/essays/bodygabor.hu.html
  193. http://hu.wikipedia.org/wiki/Elbert_J%C3%A1nos
  194. http://www.rtlklub.hu/cikk/104725
  195. http://hu.wikipedia.org/wiki/Elbert_J%C3%A1nos
  196. http://beszelo.c3.hu/99/03/16elber.htm
  197. http://ego.nolblog.hu/archives/2010/02/15/Elbert_Janos_professzor_rejtelyes_halala/
  198. http://legeza.oszk.hu/sendpage.php?rec=li2240
  199. http://www.168ora.hu/itthon/elbert-janos-titokzatos-halala-6899.html
  200. http://regi.sofar.hu/hu/node/85404
  201. http://www.magyarvagyok.com/kultura/hiressegek/muveszek/3527-Elbert-Janos.html
  202. http://bookline.hu/product/home.action?id=96735&type=22&_v=Ungvari_Tamas_Nyomtalanul
  203. http://1.bp.blogspot.com/-77WY_AtXuuE/TwM7y8BQ_EI/AAAAAAAABVE/pKBsn-9pRo0/s1600/Clipboard12.jpg
  204. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwi8hGfZvlI/AAAAAAAABkQ/bmgEyCBNnfE/s1600-h/Hajd%C3%BAJ%C3%A1nosEzredes.JPG
  205. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwi8h2fZvoI/AAAAAAAABko/pRtPqtrVkkU/s1600-h/Hajd%C3%BAJ%C3%A1nosBar%C3%A1tj%C3%A1val.jpg
  206. </span>http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwi8hWfZvmI/AAAAAAAABkY/ukaotre2ias/s1600-h/Hajd%C3%BAJ%C3%A1nosAz%C3%89desapj%C3%A1valZalaszentgr%C3%B3ton.JPG</li>
  207. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwju42fZw5I/AAAAAAAABuw/lce3R60E8IQ/s1600-h/Zalaszentgr%C3%B3Jednodni%C3%B3wka1.jpg</li>
  208. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwi8hmfZvnI/AAAAAAAABkg/zV9CEJGyxvU/s1600-h/Hajd%C3%BAJancsi-Utols%C3%B3Levele-eredeti.jpg</li>
  209. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwi9bWfZvqI/AAAAAAAABk4/HQdOIJXSsQg/s1600-h/Hajd%C3%BASzdsAZalaszentgr%C3%B3tiT%C3%A1borParancsnokiDolgoz%C3%B3szob%C3%A1j%C3%A1ban2.jpg</li>
  210. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwi9bmfZvrI/AAAAAAAABlA/Ne2TC1Zxk5E/s1600-h/Keresztury+Dezs%C5%91.jpg</li>
  211. http://zalatermalvolgye.hu/node/105</li>
  212. http://varosatyak.hu/hun/sa_kepviselo/i_zalaszentgrot_2569/t_Zalaszentgr%C3%B3t%20k%C3%A9pvisel%C5%91i/index.html</li>
  213. </li>
  214. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwKCPWfZrWI/AAAAAAAABBw/d-TT3YRBStU/s1600-h/AzUralkod%C3%B3Karabahon-LeszESaj%C3%A1tUralkod%C3%B3nk-%C3%96rm%C3%A9nyCikkekRolandr%C3%B3l.jpg</li>
  215. http://1.bp.blogspot.com/_nu9MTSDkxKI/S93wE44W8wI/AAAAAAAAAOI/SOKuCKhXKig/s1600/ParkevMartiroszj%C3%A1nKarabahiP%C3%BCsp%C3%B6k%C3%81ld%C3%A1saRolandNhg-nek.jpg</li>
  216. http://3.bp.blogspot.com/_nu9MTSDkxKI/S93xYRCOoQI/AAAAAAAAAOQ/FBylhmoEyQo/s1600/Az%C3%96rm%C3%A9nyHercegiKamaraBeh%C3%B3dolRolandnak3.jpg</li>
  217. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwKA12fZrRI/AAAAAAAABBI/vTeEkGJJejw/s1600-h/Az%C3%96rm%C3%A9nyBel%C3%BCgyminiszterElismeriRolandNhg-t1.jpg</li>
  218. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwKF52fZrhI/AAAAAAAABDI/ZIo2r_hih6c/s1600-h/Horenaci4.jpg</li>
  219. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwJ_6GfZrLI/AAAAAAAABAY/Xifhhp_6Dq8/s1600-h/%C3%96rm%C3%A9nyDedik%C3%A1ci%C3%B3.jpg</li>
  220. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwJ_6GfZrMI/AAAAAAAABAg/seVjaH5Bw1I/s1600-h/%C3%96rm%C3%A9nyDedik%C3%A1ci%C3%B3Rolandnak.jpg</li>
  221. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwKCOmfZrUI/AAAAAAAABBg/q3COkWc5jJM/s1600-h/Dedik%C3%A1ci%C3%B3.jpg</li>
  222. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwKQC2fZsEI/AAAAAAAABHg/xoiRZ2JNTIA/s1600-h/ArmeniaVardkesGnuniMiniszterDedik%C3%A1ci%C3%B3.jpg</li>
  223. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwKkAWfZtAI/AAAAAAAABO0/7Au7lr93nwQ/s1600-h/145.jpg</li>
  224. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwKUfmfZsMI/AAAAAAAABIY/O6rMFFz3DR4/s1600-h/dedik%C3%A1ci%C3%B302.jpg</li>
  225. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwKW72fZsdI/AAAAAAAABKY/HA_tOL_sqe4/s1600-h/dedik%C3%A1ci%C3%B306.jpg</li>
  226. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwKWJ2fZsVI/AAAAAAAABJY/eNFQ7hHvdKo/s1600-h/dedik%C3%A1ci%C3%B305.jpg</li>
  227. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwKWKWfZsWI/AAAAAAAABJg/Bk5OZqeT56I/s1600-h/dedik%C3%A1ci%C3%B304.jpg</li>
  228. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwKWK2fZsXI/AAAAAAAABJo/fdHs4CG67-Q/s1600-h/dedik%C3%A1ci%C3%B303.jpg</li>
  229. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwKF6mfZriI/AAAAAAAABDQ/wpIkKUXDOhA/s1600-h/Horenaci3.jpg</li>
  230. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwJ_5WfZrII/AAAAAAAABAA/-hhuUHU1FgE/s1600-h/KarabahiMent%C5%91szolgVezet%C5%91jeRolandnak.jpg</li>
  231. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwKDWmfZraI/AAAAAAAABCQ/XushDTtA0iQ/s1600-h/Enged%C3%A9lyAHelikopterbeVal%C3%B3Besz%C3%A1ll%C3%A1sraSztepanakert.jpg</li>
  232. http://2.bp.blogspot.com/-JQtHUNXLD_k/TwNbg2NREtI/AAAAAAAABeQ/C10EVnQ8c5o/s1600/Clipboard42.jpg</li>
  233. http://3.bp.blogspot.com/–cUEQ6N9fgM/T4PyObToKMI/AAAAAAAACaU/qovk0Cf6JGE/s1600/82.jpg</li>
  234. http://1.bp.blogspot.com/-rBA3f1muBo0/T4Pwz2hsWHI/AAAAAAAACaI/D3u5ae0Xr5Q/s1600/SDP-hezTagfelvK%25C3%25A9r-M%25C3%259AOSZ-RSWPrasa-RzecznPrasRz%25C4%2585duIgazol%25C3%25A1s%25C3%25A1val.jpg</li>
  235. http://2.bp.blogspot.com/-uriAIa_6sAg/T4PvIPQMX4I/AAAAAAAACZ8/tfOFh6Ozq9I/s1600/SDP-tagNemVeszFel-01.jpg</li>
  236. http://1.bp.blogspot.com/-xXW3SgPSeMk/T4PvCJePqsI/AAAAAAAACZw/W0kQN_dgTs0/s1600/SDP-tagNemVeszFel-02.jpg</li>
  237. http://3.bp.blogspot.com/-ttTnaaiFhCA/T4Pu6X0EHPI/AAAAAAAACZk/fzdamBZhvq4/s1600/SDP-tagNemVeszFel-03.jpg</li>
  238. http://1.bp.blogspot.com/-QwzJREm3nv0/T4PuBnNFmII/AAAAAAAACZY/UJ6Swk6f09c/s1600/M%25C3%259AOSZtagNemVeszFel.jpg</li>
  239. http://1.bp.blogspot.com/-SccqFPzbo2k/T4PtRhuhv4I/AAAAAAAACZM/gTh6iRGHNr0/s1600/M%25C3%259AOSZ-P%25C3%25A1lfyJ%25C3%25B3zsef-Lengy%25C3%259AjsSz%25C3%25B6vhez-Tags%25C3%25A1gom%25C3%259Cgye1.jpg</li>
  240. http://3.bp.blogspot.com/-huId8otqnPE/T4PtKPTNIWI/AAAAAAAACZA/VnE0ndHLMYc/s1600/M%25C3%259AOSZ-P%25C3%25A1lfyJ%25C3%25B3zsef-Lengy%25C3%259AjsSz%25C3%25B6vhez-Tags%25C3%25A1gom%25C3%259Cgye2.jpg</li>
  241. http://karpatiharsona-mszpesmeciarek.blogspot.com/2012/01/12-grzechow-gownych-rolanda.html</li>
  242. http://niepoprawni.pl/blog/6011/wegry-chca-obnizyc-emerytury-komunistow</li>
  243. http://3.bp.blogspot.com/-uvTaNLO71L4/Tw4WNhsAeRI/AAAAAAAACU4/-IqJ98xUqFg/s1600/0%2B0%2B0%2B0%2B0%2B0%2B0%2BELTE-JOGIkar-RolandFelv%25C3%25A9teli%25C3%259Cgy.jpg</li>
  244. http://3.bp.blogspot.com/-qVgUVNipwoQ/T4ZhkOlyKKI/AAAAAAAACbQ/xbloNTCnHkc/s1600/Tarn%25C3%25B3cM%25C3%25A1rtonLevEgyetFelv%25C3%259Cgy.jpg</li>
  245. http://1.bp.blogspot.com/-aFFBU9OpeIY/T4ZfQhHGXfI/AAAAAAAACbE/VgEznmcO20E/s1600/Filmm%25C5%25B1vF%25C5%2591iskFelv-M%25C5%25B1vMin%25C3%2581llamtitkKorcsog.jpg</li>
  246. http://1.bp.blogspot.com/-4eSAULTmnMw/T4ZlEz6lVmI/AAAAAAAACbo/q2wrQavIowg/s1600/Szinet%25C3%25A1rMikl%25C3%25B3sMTValeln%25C3%25B6k%25C5%2581%25C3%25B3d%25C5%25BAiF%25C5%2591iskol%25C3%25A1hoz.jpg</li>
  247. http://2.bp.blogspot.com/-IKtDKDpBss0/T4ZoNbTwlqI/AAAAAAAACcA/GbNYJm6ggdw/s1600/%25C5%2581%25C3%2593DI-F%257E1.JPG</li>
  248. http://4.bp.blogspot.com/-53jFWLYyPvU/T4Z519kMGvI/AAAAAAAACfw/ggQ3GvJOK3g/s1600/MLEE-Leckek%25C3%25B6nyv00.jpg</li>
  249. http://4.bp.blogspot.com/-JSzP1wMoME4/T4Z5xhJNvjI/AAAAAAAACfk/5khbhJyFT1M/s1600/MLEE-Leckek%25C3%25B6nyv01.jpg</li>
  250. http://2.bp.blogspot.com/-jfWjCz6ZNqg/T4Z5lMnNr2I/AAAAAAAACfY/8UWvQLpL7sk/s1600/MLEE-Leckek%25C3%25B6nyv02.jpg</li>
  251. http://4.bp.blogspot.com/-KJIeRj2l7xA/T4Z5gPx7anI/AAAAAAAACfM/fYHrglDd8qQ/s1600/MLEE-Leckek%25C3%25B6nyv03.jpg</li>
  252. http://1.bp.blogspot.com/-7V50exXXvOs/T4Z5aTE3fmI/AAAAAAAACfA/4bDgr5P3w6M/s1600/MLEE-Leckek%25C3%25B6nyv04.jpg</li>
  253. http://2.bp.blogspot.com/-uVHaFolz9E0/T4Z5UUj8B8I/AAAAAAAACe0/BxXSPeLlIHg/s1600/MLEE-Leckek%25C3%25B6nyv05.jpg</li>
  254. http://3.bp.blogspot.com/-WQpWFO2mlVs/T4Z5NPgCYqI/AAAAAAAACeo/foe9LVxXdpA/s1600/MLEE-Leckek%25C3%25B6nyv06.jpg</li>
  255. http://1.bp.blogspot.com/-PdUtGglLf5A/T4Z45VATj1I/AAAAAAAACec/gsqr9Klizes/s1600/RolandF%25C5%2591iskolaiDiplom%25C3%25A1ja2.jpg</li>
  256. http://2.bp.blogspot.com/-TOQwNLoro_g/T4Z4qwx6i1I/AAAAAAAACeQ/OqzCK3qou0U/s1600/RolandF%25C5%2591iskolaiDiplom%25C3%25A1ja.jpg</li>
  257. http://www.mtv.hu/arckepcsarnok/index.php?_page=adatlap&_id=204</li>
  258. http://www.tortenelmitar.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=4769&catid=74%3Ak&Itemid=67&lang=de</li>
  259. http://3.bp.blogspot.com/-vEzINBAkxyg/T4cT5JeZflI/AAAAAAAACiM/VZKZ0pF8cJM/s1600/Cs%25C3%25B3k-MTV-per-%25C3%25ADt%25C3%25A9let01.jpg</li>
  260. http://2.bp.blogspot.com/-rME-igVpSts/T4cT1IaoNZI/AAAAAAAACiA/02wby-r-hJg/s1600/Cs%25C3%25B3k-MTV-per-%25C3%25ADt%25C3%25A9let02.jpg</li>
  261. http://1.bp.blogspot.com/-yTSEYvjaFVU/T4cTxfDyOTI/AAAAAAAACh0/txe19O54yGY/s1600/Cs%25C3%25B3k-MTV-per-%25C3%25ADt%25C3%25A9let03.jpg</li>
  262. http://4.bp.blogspot.com/-v6p_2Zl-mhA/T4cTttgU7aI/AAAAAAAACho/WDL5bH0m3rk/s1600/Cs%25C3%25B3k-MTV-per-%25C3%25ADt%25C3%25A9let04.jpg</li>
  263. http://1.bp.blogspot.com/-NuAZFFVW7k0/T4cTp-hUDiI/AAAAAAAAChc/QlZtjafwfc0/s1600/Cs%25C3%25B3k-MTV-per-%25C3%25ADt%25C3%25A9let05.jpg</li>
  264. http://4.bp.blogspot.com/-1NGNwg7qsJ8/T4cTk-HDTXI/AAAAAAAAChQ/0MSFjna81K0/s1600/Cs%25C3%25B3k-MTV-per-%25C3%25ADt%25C3%25A9let06.jpg</li>
  265. http://3.bp.blogspot.com/-IZiYcKRswLg/T4cTehAHFEI/AAAAAAAAChE/dN63eZZlom8/s1600/Cs%25C3%25B3k-MTV-per-%25C3%25ADt%25C3%25A9let07.jpg</li>
  266. http://3.bp.blogspot.com/-F4H-5iinFKA/T4cTZnprO2I/AAAAAAAACg4/hgIVJA3nkHg/s1600/Cs%25C3%25B3k-MTV-per-%25C3%25ADt%25C3%25A9let08.jpg</li>
  267. http://4.bp.blogspot.com/-tZygMNpgg-Q/T4cTVK_mPYI/AAAAAAAACgs/WbElmSNyA30/s1600/Cs%25C3%25B3k-MTV-per-%25C3%25ADt%25C3%25A9let09.jpg</li>
  268. http://3.bp.blogspot.com/-Ao4BuXzrtxw/T4cTP-s-Z1I/AAAAAAAACgg/5QpPTW_bbUU/s1600/Cs%25C3%25B3k-MTV-per-%25C3%25ADt%25C3%25A9let10.jpg</li>
  269. http://www.mariaorszaga.hu/index.php?menu=bovebben&kod=4441&rovat=</li>
  270. http://hu.indymedia.org/hidden/node/12003</li>
  271. http://beszelo.c3.hu/cikkek/%E2%80%9Emi-epult-azota-itt%E2%80%9D</li>
  272. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwj1eGfZw_I/AAAAAAAABvg/FaIAeO96jKg/s1600-h/PTTK-RegaKajakt%C3%BAraVez-K%C3%B6sz%C3%B6n%C5%91lev%C3%A9l-Rolandhoz.jpg </li>
  273. http://1.bp.blogspot.com/-q5y41jtNglQ/TwOGMkLBPjI/AAAAAAAABrA/e4qn3ZKqKPk/s1600/Clipboard87.jpg</li>
  274. http://4.bp.blogspot.com/–cyuH9ULEHU/TtGHT2oJVlI/AAAAAAAABH8/BWIfY2EGwUg/s1600/65.jpg </li>
  275. http://3.bp.blogspot.com/-d7nVRdQcBvU/T4cPHP8tF5I/AAAAAAAACgI/f_GH7b-ZYq8/s1600/aKGBaCikkSzerz%25C5%2591j%25C3%25A9tMeg%25C3%25B6lteALapF%25C5%2591szerkeszt%25C5%2591j%25C3%25A9tKicsin%25C3%25A1lta.jpg</li>
  276. http://3.bp.blogspot.com/-Bqvr0aZuPSk/TtGIYGQPkOI/AAAAAAAABII/jk4aL9CQv1k/s1600/69.jpg </li>
  277. http://2.bp.blogspot.com/-s7MHWbUAtCA/TwODCLXY-PI/AAAAAAAABp4/AZ4bMqbodfA/s1600/T%25C3%25B6rtHiv378.jpg</li>
  278. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v5lXPjVHI/AAAAAAAAEUk/r6iJ5vcpZPY/s1600-h/Prof_dr_Velits01.jpg</li>
  279. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v5nHPjVII/AAAAAAAAEUs/GhSgOwV0jkc/s1600-h/Prof_dr_Velits02.jpg</li>
  280. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v5oHPjVJI/AAAAAAAAEU0/HSkuuh7T0WQ/s1600-h/Prof_dr_Velits03.jpg</li>
  281. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v5o3PjVKI/AAAAAAAAEU8/5yGTN6dYC0k/s1600-h/Prof_dr_Velits04.jpg</li>
  282. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v5LnPjVCI/AAAAAAAAET8/NdnFvqf0kBU/s1600-h/Prof_dr_Velits05.jpg</li>
  283. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v5M3PjVDI/AAAAAAAAEUE/THEYRT6iy0o/s1600-h/Prof_dr_Velits06.jpg</li>
  284. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v5NnPjVEI/AAAAAAAAEUM/TZ3w-b1F4TY/s1600-h/Prof_dr_Velits07.jpg</li>
  285. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v5OHPjVFI/AAAAAAAAEUU/dne2sfiA5Ic/s1600-h/Prof_dr_Velits08.jpg</li>
  286. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v5O3PjVGI/AAAAAAAAEUc/nXI0i2JXaCo/s1600-h/Prof_dr_Velits09.jpg</li>
  287. http://karpatiharsona-mszpesmeciarek.blogspot.com/2012/01/12-grzechow-gownych-rolanda.html</li>
  288. http://przesladowanie-polskiegoantykomunisty.blogspot.com/</li>
  289. http://3.bp.blogspot.com/-zVW3iqCQmiI/T4cabVcU0-I/AAAAAAAACio/gig3awjJWAo/s1600/004.jpg</li>
  290. http://karpatiharsona-mszpesmeciarek.blogspot.com/2012/01/12-grzechow-gownych-rolanda.html</li>
  291. http://4.bp.blogspot.com/-H2ArYwmXOMQ/T4ZsyF5_OkI/AAAAAAAACcY/YJS_A7m5Aqg/s1600/ARendez%25C5%2591Plak%25C3%25A1tja.jpg</li>
  292. http://4.bp.blogspot.com/-Z-JTVS-nZ7U/T4ZuJs1BoGI/AAAAAAAACck/hNbudvpxY88/s1600/Cs%25C3%25B3k%25C3%259CgyT%25C3%25A9ny%25C3%25A1ll%25C3%25A1s2.jpg</li>
  293. http://2.bp.blogspot.com/-nu5IB90E2BI/T4Zusk77PXI/AAAAAAAACcw/qNdun_T76Ms/s1600/Cs%25C3%25B3k%25C3%259CgyT%25C3%25A9ny%25C3%25A1ll%25C3%25A1s6a.jpg</li>
  294. http://2.bp.blogspot.com/-TITZqGxjR90/T4ZxLFt1MUI/AAAAAAAACdI/meeK90npCU8/s1600/MTV-NagyRichK%25C3%25B6sz%25C3%25B6n%25C5%2591leveleTV25%25C3%2589vfAlk.jpg</li>
  295. http://3.bp.blogspot.com/-yjJJG1e-Kic/T4ZyqQZFwSI/AAAAAAAACd4/JI1C3WeZJAs/s1600/RolandSokak%25C3%2581ltT%25C3%25A1mogatott1980-08-10iFeljT%25C3%25B3thDezs%25C5%2591Minh1.jpg</li>
  296. http://1.bp.blogspot.com/-OKqCMrd4JaE/T4ZyhyyZ93I/AAAAAAAACds/h7JPenqFn-M/s1600/RolandSokak%25C3%2581ltT%25C3%25A1mogatott1980-08-10iFeljT%25C3%25B3thDezs%25C5%2591Minh2.jpg</li>
  297. http://2.bp.blogspot.com/-_gxh3OpC3YA/T4ZyYZ3oykI/AAAAAAAACdk/jXNG37M0eE0/s1600/RolandSokak%25C3%2581ltT%25C3%25A1mogatott1980-08-10iFeljT%25C3%25B3thDezs%25C5%2591Minh3.jpg</li>
  298. http://2.bp.blogspot.com/-I3hif0vtO14/T4ZyOYOgQwI/AAAAAAAACdU/-U9r7F9NqHI/s1600/RolandSokak%25C3%2581ltT%25C3%25A1mogatott1980-08-10iFeljT%25C3%25B3thDezs%25C5%2591Minh4.jpg</li>
  299. http://filmpolski.pl/fp/index.php/12527</li>
  300. http://nektar2.oszk.hu/LVbin/LibriVision/lv_view_records.html?SESSION_ID=1333171745_699460008&lv_action=LV_View_Records&NR_RECORDS_TO_SHOW=1&GOTO_RECORD=1&RESULT_SET_NAME=set_1333202015_0&DISPLAY_RECORD_XSLT=html&ELEMENT_SET_NAME=F</li>
  301. http://3.bp.blogspot.com/-wqNfE1EolTo/TtGEflkZxgI/AAAAAAAABG0/u3CUGAQbjBw/s1600/54.jpg</li>
  302. http://4.bp.blogspot.com/-nTiCwKu_sWI/TwM9RRDhmuI/AAAAAAAABVo/NgiN3UZdf-Q/s1600/Clipboard15.jpg</li>
  303. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyxTOc0y1cI/AAAAAAAADz0/RQgOYrq4To8/s1600-h/Jancs%C3%B3Mikl%C3%B3s-Hern%C3%A1diGyula-dedik%C3%A1ci%C3%B3.jpg</li>
  304. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwuCEmfZ0rI/AAAAAAAACM0/BzV2oKqq190/s1600-h/DanielOlbrychskiLevJancs%C3%B3Szerepr%C5%91l.jpg</li>
  305. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v15nPjUsI/AAAAAAAAERM/7SIgjLIRp_I/s1600-h/Jancso-Hernadi01.jpg</li>
  306. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v163PjUtI/AAAAAAAAERU/SLx8WaOc3ik/s1600-h/Jancso-Hernadi02.jpg</li>
  307. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v17XPjUuI/AAAAAAAAERc/dgVg9nTmKGI/s1600-h/Jancso-Hernadi03.jpg</li>
  308. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v183PjUvI/AAAAAAAAERk/gb9Bmv6YdBk/s1600-h/Jancso-Hernadi04.jpg</li>
  309. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v1-HPjUwI/AAAAAAAAERs/tBgm2sSx5dA/s1600-h/Jancso-Hernadi05.jpg</li>
  310. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v1h3PjUnI/AAAAAAAAEQk/QsPMarysqks/s1600-h/Jancso-Hernadi06.jpg</li>
  311. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v1inPjUoI/AAAAAAAAEQs/pfTTFMZiZDg/s1600-h/Jancso-Hernadi07.jpg</li>
  312. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v1jHPjUpI/AAAAAAAAEQ0/24jDoYE2Xno/s1600-h/Jancso-Hernadi08.jpg</li>
  313. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v1j3PjUqI/AAAAAAAAEQ8/jfruNn7KRFw/s1600-h/Jancso-Hernadi09.jpg</li>
  314. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/R0v1kHPjUrI/AAAAAAAAERE/08ACku58yAM/s1600-h/Jancso-Hernadi10.jpg</li>
  315. http://4.bp.blogspot.com/–dU30wHgsgA/T331PXa7sjI/AAAAAAAACVc/nU8Va9Ablg8/s1600/MAFILM-%25C3%259Atk%25C3%25B6zbenKik%25C3%25BCld12.jpg</li>
  316. http://4.bp.blogspot.com/-WPlvMfbByuc/T333DRbPyxI/AAAAAAAACVo/gPuKZNWwC34/s1600/MAFILM-SzalakivalKik%25C3%25BCld.jpg</li>
  317. http://3.bp.blogspot.com/-U1C-CmA5Y9s/T334IKQziLI/AAAAAAAACWA/BqrrtOZfKi8/s1600/MAFILM-1982sIgazolFilmgy%25C3%25A1riProdukci%25C3%25B3kbanVal%25C3%25B3R%25C3%25A9szv%25C3%25A9telr%25C5%2591l1.jpg</li>
  318. http://1.bp.blogspot.com/-bdksIE-s1Xs/T333_UpggZI/AAAAAAAACV0/rJmPAKH7fK4/s1600/MAFILM-1982sIgazolFilmgy%25C3%25A1riProdukci%25C3%25B3kbanVal%25C3%25B3R%25C3%25A9szv%25C3%25A9telr%25C5%2591l2.jpg</li>
  319. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwuCD2fZ0pI/AAAAAAAACMk/RpANBGgsjXg/s1600-h/KEHALM~4.JPG</li>
  320. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwuCEWfZ0qI/AAAAAAAACMs/BDYuWlItChM/s1600-h/KEHALM~5.JPG</li>
  321. http://www.filmpolski.pl/fp/index.php/114966,1</li>
  322. http://2.bp.blogspot.com/-dnhXwDBF148/TtGBltFQO5I/AAAAAAAABF4/_d0MVMcncCQ/s1600/49.jpg</li>
  323. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RymDjs0yxgI/AAAAAAAADVM/2BAFxmBmUvQ/s1600-h/1-FILM-RolandCikke-J%C3%B3zefMadarasGra%E2%80%A6-.bmp</li>
  324. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RymDmM0yxhI/AAAAAAAADVU/dtXtU07wV3I/s1600-h/1-FILM-RolandCikke-JuditHern%C3%A1di.bmp</li>
  325. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryl7oM0yxTI/AAAAAAAADTk/HDtuEIGqUZ4/s1600-h/1-FILM-RolandCikke-DoraNadajeZGenewy.bmp</li>
  326. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryl7o80yxUI/AAAAAAAADTs/ibFAMcq435Q/s1600-h/1-FILM-RolandCikke-EdukacjaWery.bmp</li>
  327. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryl7pM0yxVI/AAAAAAAADT0/s8lkohHVpl4/s1600-h/1-FILM-RolandCikke-Epidemia.bmp</li>
  328. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryl3-M0yxNI/AAAAAAAADS0/FI2C_Ay_aFM/s1600-h/1-FILM-RolandCikke-Cs%C3%A9pl%C5%91Gyuri-Kritika1.bmp</li>
  329. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryl3-s0yxOI/AAAAAAAADS8/ynIvHBGxkVI/s1600-h/1-FILM-RolandCikke-Cs%C3%A9pl%C5%91Gyuri-Kritika2.bmp</li>
  330. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryl3_c0yxRI/AAAAAAAADTU/QHsgeXyoZlc/s1600-h/1-FILM-RolandCikke-DiamentyMaurycegoJ%C3%B3kaia-2.bmp</li>
  331. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryl1M80yxLI/AAAAAAAADSk/iY9pTWVb1_0/s1600-h/1-FILM-RolandCikke-Budapeszte%C5%84skaPremiera%E2%80%A6.bmp</li>
  332. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryllmc0yw6I/AAAAAAAADQc/xByHq-BHIl4/s1600-h/1-FILM-RolandCikke-WpogoniZaP%C5%82aszczem.bmp</li>
  333. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryllm80yw7I/AAAAAAAADQk/naCmp1yQYw0/s1600-h/1-FILM-RolandCikke-Wok%C3%B3%C5%82PewnegoMiecza.bmp</li>
  334. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rw-QW2fZ2dI/AAAAAAAACbE/W_0h8E9WoHk/s1600-h/1-FILM-RolandCikke-Andr%C3%A1sKov%C3%A1cs-Zacz%C4%99%C5%82oSi%C4%99%E2%80%A6.bmp</li>
  335. http://filmpolski.pl/fp/index.php/rec/17730</li>
  336. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyllnM0yw8I/AAAAAAAADQs/i6cfHo5bohM/s1600-h/1-EKRAN-RolandCikke-NagrodyPa%C5%84stwoweWRL%E2%80%A6-.bmp</li>
  337. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RylzyM0yxII/AAAAAAAADSM/OVRhN-tFaI8/s1600-h/1-EKRAN-RolandCikke-WInteresieTw%C3%B3rc%C3%B3wIWidz%C3%B3w-2.bmp</li>
  338. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rylzz80yxJI/AAAAAAAADSU/z6VtHyVTmR4/s1600-h/1-EKRAN-RolandCikke-WInteresieTw%C3%B3rc%C3%B3wIWidz%C3%B3w-1.bmp</li>
  339. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyluRM0yxDI/AAAAAAAADRk/4SR188CMr7c/s1600-h/cikk01.png</li>
  340. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rylva80yxEI/AAAAAAAADRs/tWgoFUJk4sg/s1600-h/cikk02.png</li>
  341. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rylva80yxEI/AAAAAAAADRs/tWgoFUJk4sg/s1600-h/cikk02.png</li>
  342. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyDqB80ytGI/AAAAAAAACyk/CKq3o2umCA8/s1600-h/Lapkiad%C3%B3V%C3%A1llalatIgazol%C3%A1sa.jpg</li>
  343. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RynzD80yzSI/AAAAAAAADjA/sA1FPq3zHWo/s1600-h/RolandCikk-AMagyar-LengyelKult%C3%BAr%C3%A1lisKapcsolatokEredm%C3%A9nyei-MagyarNemzet.jpg</li>
  344. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RynzEs0yzTI/AAAAAAAADjI/c-6OAF4Ps3w/s1600-h/RolandCikk-AMagyar-LengyelIdegenforgalmiKapcsolatokGondjai-MagyarNemzet.jpg</li>
  345. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RynzEs0yzTI/AAAAAAAADjI/c-6OAF4Ps3w/s1600-h/RolandCikk-AMagyar-LengyelIdegenforgalmiKapcsolatokGondjai-MagyarNemzet.jpg</li>
  346. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyoKAc0y0kI/AAAAAAAADtE/xZHPSHX2Gfk/s1600-h/RolandCikk-Gy%C3%B3gyf%C3%BCrd%C5%91inkPropagand%C3%A1ja-MagyarNemzet.jpg</li>
  347. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyoKA80y0lI/AAAAAAAADtM/KgIBpXLrDto/s1600-h/RolandCikk-IdegenforgalmiPropagand%C3%A1nk-MagyarNemzet.jpg</li>
  348. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyoOec0y01I/AAAAAAAADvM/EhXGF9WQ6i8/s1600-h/RolandCikk-LengyelNyelvoktat%C3%A1sABudapestiIskol%C3%A1kban-MagyarNemzet.jpg</li>
  349. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rys2dc0y1DI/AAAAAAAADw8/CaSQqPXTnuM/s1600-h/RolandCikk-MagyarNemzet-1973-02-13-MiskolcT%C3%B6megk%C3%B6zleked%C3%A9se%C3%89sAzIdegenforgalom1a.jpg</li>
  350. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyoQFs0y09I/AAAAAAAADwM/AlLj6asjCOQ/s1600-h/RolandCikk-MagyarNemzet-1973-01-07-%C3%89letvesz%C3%A9lyesFelvon%C3%B3kAF%C3%BCredi%C3%9AtiLak%C3%B3telepen1a.jpg</li>
  351. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyoQHM0y0_I/AAAAAAAADwc/x_hiLN-oz2E/s1600-h/RolandCikk-MagyarNemzet-1973-02-13-MiskolcT%C3%B6megk%C3%B6zleked%C3%A9se%C3%89sAzIdegenforgalom1a.jpg</li>
  352. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RynmZM0yzGI/AAAAAAAADho/SlVIFPTOSJ8/s1600-h/RolandCikk-AG%C5%91zmotorosAut%C3%B3k%C3%A9AJ%C3%B6v%C5%91-MagyarH%C3%ADrlap.jpg</li>
  353. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rynk2s0yzAI/AAAAAAAADg4/QgJ4R3gCqNc/s1600-h/RolandCikk-MagyarNemzet-1976-10-08-Magyar-LengyelFilmtervek1a.jpg</li>
  354. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rynj9M0yy-I/AAAAAAAADgo/DnJfJHjQoBM/s1600-h/RolandCikk-MagyarNemzet-1979-02-23-MagyarFilmetTervezAndrzejWajda1a.jpg</li>
  355. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryni6c0yy1I/AAAAAAAADfg/w3kjdWrCfTM/s1600-h/RolandCikk-VonattalABaltiTengert%C5%91lAFeketeTengerig-MagyarNemzet.jpg</li>
  356. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryni7M0yy2I/AAAAAAAADfo/-bOnY0B_Bkk/s1600-h/RolandCikk-Tizen%C3%B6t%C3%B6dsz%C3%B6rJelentMegReymontReg%C3%A9nyeAParasztok-MagyarNemzet.jpg</li>
  357. http://2.bp.blogspot.com/-ql2BazF2_0Q/TwNC2HeopwI/AAAAAAAABXg/SabexGOLNLM/s1600/Clipboard25.jpg</li>
  358. http://1.bp.blogspot.com/-tCJF4LxLbhA/TwNAxX7qYyI/AAAAAAAABXI/JQ8Yj-ifLdg/s1600/Clipboard23.jpg</li>
  359. http://3.bp.blogspot.com/-n_JhFm6-AJ8/TwM-89tOXZI/AAAAAAAABWM/mk-4TPwlZ50/s1600/Clipboard18.jpg</li>
  360. http://hu.wikipedia.org/wiki/Esti_H%C3%ADrlap#K.C3.BCls.C5.91_hivatkoz.C3.A1sok</li>
  361. http://2.bp.blogspot.com/-DHzX40ooGr0/TwM_341F2zI/AAAAAAAABWk/gRGKe45TWiU/s1600/Clipboard20.jpg</li>
  362. http://2.bp.blogspot.com/-iT7VjIEoFzI/TwNAESc3ZII/AAAAAAAABWw/GkqlTZhEJ0U/s1600/Clipboard21.jpg</li>
  363. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyoHj80y0dI/AAAAAAAADsM/tnsZkxH9MQ4/s1600-h/RolandCikk-EstiH%C3%ADrlap-1981-05-19-Paraszthamlet-G%C3%A1tGy%C3%B6rgy-1a.jpg</li>
  364. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyoHk80y0eI/AAAAAAAADsU/i0cEcPD4ldc/s1600-h/RolandCikk-EstiH%C3%ADrlap-1981-05-19-Paraszthamlet-G%C3%A1tGy%C3%B6rgy-1d.jpg</li>
  365. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyoGQM0y0aI/AAAAAAAADr0/oiX4qtOjDz4/s1600-h/RolandCikk-EstiH%C3%ADrlap-1981-05-04-Al%C3%ADzCsodaorsz%C3%A1gban1c.jpg</li>
  366. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyoGQs0y0bI/AAAAAAAADr8/SryhSBULpJQ/s1600-h/RolandCikk-EstiH%C3%ADrlap-1981-05-04-Al%C3%ADzCsodaorsz%C3%A1gban1d.jpg</li>
  367. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyoED80y0WI/AAAAAAAADrY/0ethnvzGvNI/s1600-h/RolandCikk-EstiH%C3%ADrlap-1981-04-17-AblakAH%C3%A9tv%C3%A9g%C3%A9re-1a.jpg</li>
  368. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyoEEc0y0XI/AAAAAAAADrg/kqoTzz29gQM/s1600-h/RolandCikk-EstiH%C3%ADrlap-1981-04-17-AblakAH%C3%A9tv%C3%A9g%C3%A9re-1b.jpg</li>
  369. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyoCEs0y0RI/AAAAAAAADqw/qLsjc2Zv6xA/s1600-h/RolandCikk-EstiH%C3%ADrlap-1980-12-13-H%C3%A1ts%C3%B3Ajt%C3%B3ViharosKapcsolatokFilmje-Mih%C3%A1lyfiImre1a.jpg</li>
  370. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyoAhM0y0KI/AAAAAAAADp4/ZI_u2m6mN2I/s1600-h/RolandCikk-EstiH%C3%ADrlap-1980-10-24-TVfilmenACantataProf%C3%A1na-Horv%C3%A1th%C3%81d%C3%A1m-1a.jpg</li>
  371. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyoAhs0y0LI/AAAAAAAADqA/JHj73jGs2oE/s1600-h/RolandCikk-EstiH%C3%ADrlap-1980-10-24-TVfilmenACantataProf%C3%A1na-Horv%C3%A1th%C3%81d%C3%A1m-1b.jpg</li>
  372. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyoAis0y0NI/AAAAAAAADqQ/DXbMBxnM0aA/s1600-h/RolandCikk-EstiH%C3%ADrlap-1980-11-25-FilmenAK%C3%A9kszak%C3%A1ll%C3%BAHercegV%C3%A1ra-RendSzinet%C3%A1rMikl%C3%B3s1a.jpg</li>
  373. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryn_FM0y0HI/AAAAAAAADpg/GyRPNAuBW8I/s1600-h/RolandCikk-EstiH%C3%ADrlap-1980-10-11-Forgat%C3%A1sAz%C3%81llom%C3%A1son-Sz%C5%91nyiGS%C3%A1ndor1a.jpg</li>
  374. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryn_Gc0y0II/AAAAAAAADpo/Y1q9caBCIGg/s1600-h/RolandCikk-EstiH%C3%ADrlap-1980-10-11-Forgat%C3%A1sAz%C3%81llom%C3%A1son-Sz%C5%91nyiGS%C3%A1ndor1b.jpg</li>
  375. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryn-Q80y0DI/AAAAAAAADpA/pOTofLhb0To/s1600-h/RolandCikk-EstiH%C3%ADrlap-1980-09-23-K%C3%BCl%C3%B6n%C3%B6s%C3%9ArakAKisv%C3%A1rosban-GazdagGyula1a.jpg</li>
  376. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryn-Sc0y0FI/AAAAAAAADpQ/nHeGDe35aKw/s1600-h/RolandCikk-EstiH%C3%ADrlap-1980-09-6-%C3%9AjArcAFilmv%C3%A1sznon1a.jpg</li>
  377. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryn9ns0y0AI/AAAAAAAADoo/sSNhyVe9JwA/s1600-h/RolandCikk-EstiH%C3%ADrlap-1980-09-16-FilmlexikonFilmszalagonN%C3%A1dasyL%C3%A1szl%C3%B31a.jpg</li>
  378. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryn9oM0y0BI/AAAAAAAADow/NsDQvz_2WOU/s1600-h/RolandCikk-EstiH%C3%ADrlap-1980-09-16-FilmlexikonFilmszalagonN%C3%A1dasyL%C3%A1szl%C3%B31b.jpg</li>
  379. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryn9H80yz-I/AAAAAAAADoY/BFizOYShuuI/s1600-h/RolandCikk-EstiH%C3%ADrlap-1980-09-05-Lomtalan%C3%ADt%C3%A1sALak%C3%A1sban%C3%89sALelkekben1a.jpg</li>
  380. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryn8sc0yz7I/AAAAAAAADoA/T_35wLh7Rhk/s1600-h/RolandCikk-EstiH%C3%ADrlap-1980-08-05-FiatalT%C3%A9v%C3%A9sekSt%C3%BAdi%C5%91ja1a.jpg</li>
  381. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryn8vs0yz8I/AAAAAAAADoI/nalrUKDM1ds/s1600-h/RolandCikk-EstiH%C3%ADrlap-1980-08-05-FiatalT%C3%A9v%C3%A9sekSt%C3%BAdi%C5%91ja1b.jpg</li>
  382. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryn8L80yz5I/AAAAAAAADnw/XDk7YbEYfaQ/s1600-h/RolandCikk-EstiH%C3%ADrlap-1980-08-22-Tess%C3%A9kEngemElrabolni1a.jpg</li>
  383. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryn71s0yz3I/AAAAAAAADng/vl1_EZmHInA/s1600-h/RolandCikk-EstiH%C3%ADrlap-1980-08-16-SciFiDeNemAz%C5%B0rben1a.jpg</li>
  384. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryn7W80yz0I/AAAAAAAADnI/tWWQoV5Wvdk/s1600-h/RolandCikk-EstiH%C3%ADrlap-1980-08-09-Happening-Magyar%C3%8Dtr%C3%B3kLengyel%C3%BCl-1a.jpg</li>
  385. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryn6yM0yzxI/AAAAAAAADmw/JC7fi1WmeTQ/s1600-h/RolandCikk-EstiH%C3%ADrlap-1980-08-05-FiatalT%C3%A9v%C3%A9sekSt%C3%BAdi%C5%91ja1a.jpg</li>
  386. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryn6z80yzyI/AAAAAAAADm4/bfYhGm5O4rU/s1600-h/RolandCikk-EstiH%C3%ADrlap-1980-08-05-FiatalT%C3%A9v%C3%A9sekSt%C3%BAdi%C5%91ja1b.jpg</li>
  387. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryn5_s0yzuI/AAAAAAAADmY/C1ou0aWGO34/s1600-h/RolandCikk-EstiH%C3%ADrlap-1980-07-1-Szerencs%C3%A9tlenFl%C3%B3t%C3%A1s1a.jpg</li>
  388. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryn6Ac0yzvI/AAAAAAAADmg/MzX3yNOk14Q/s1600-h/RolandCikk-EstiH%C3%ADrlap-1980-07-1-Szerencs%C3%A9tlenFl%C3%B3t%C3%A1s1b.jpg</li>
  389. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryn5R80yzsI/AAAAAAAADmI/U3XAJRv-ChY/s1600-h/RolandCikk-EstiH%C3%ADrlap-1980-07-12-T%C3%BCnd%C3%A9rLalaAK%C3%A9kKock%C3%A1n1a.jpg</li>
  390. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryn3-s0yzoI/AAAAAAAADls/vSYsagPsloY/s1600-h/RolandCikk-EstiH%C3%ADrlap-1979-04-12Bemutat%C3%B3El%C5%91tChopin%C3%89sGeorgeSand1a.jpg</li>
  391. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryn3Xs0yzmI/AAAAAAAADlc/i5ybK8ufQ8E/s1600-h/RolandCikk-EstiH%C3%ADrlap-1979-02-23-M%C3%A9gAz+Id%C3%A9nN%C3%A9gyTrolivonal1a.jpg</li>
  392. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryn2580yzjI/AAAAAAAADlE/6YVnWEXQcDo/s1600-h/RolandCikk-EstiH%C3%ADrlap-1978-12-01-BudapestenATeatrPowszechny1a.jpg</li>
  393. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryn2Is0yzfI/AAAAAAAADko/Vuih5AS2rSo/s1600-h/RolandCikk-EstiH%C3%ADrlap-1978-11-13-Pr%C3%B3b%C3%A1kAN%C3%A9z%C5%91kEl%C5%91tt1c.jpg</li>
  394. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryn2I80yzgI/AAAAAAAADkw/Srr-lt9Xzx4/s1600-h/RolandCikk-EstiH%C3%ADrlap-1978-11-13-Pr%C3%B3b%C3%A1kAN%C3%A9z%C5%91kEl%C5%91tt1d.jpg</li>
  395. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryn1Zs0yzdI/AAAAAAAADkY/hOoavMK-9nc/s1600-h/RolandCikk-EstiH%C3%ADrlap-1978-10-16-Thurz%C3%B3-bemutat%C3%B3Vars%C3%B3ban1.jpg</li>
  396. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryn1Zs0yzdI/AAAAAAAADkY/hOoavMK-9nc/s1600-h/RolandCikk-EstiH%C3%ADrlap-1978-10-16-Thurz%C3%B3-bemutat%C3%B3Vars%C3%B3ban1.jpg</li>
  397. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyoJHc0y0gI/AAAAAAAADsk/mocUSV201bo/s1600-h/RolandCikk-Film-Sz%C3%ADnh%C3%A1z-Muzsika-1975-09-13-Lengyel-MagyarKoprodukci%C3%B3AT%C3%A1traiFut%C3%A1r%C3%BAtT%C3%B6rt%C3%A9netei1a.jpg</li>
  398. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyoJIc0y0hI/AAAAAAAADss/OOXqCOc7z0g/s1600-h/RolandCikk-Film-Sz%C3%ADnh%C3%A1z-Muzsika-1975-09-13-Lengyel-MagyarKoprodukci%C3%B3AT%C3%A1traiFut%C3%A1r%C3%BAtT%C3%B6rt%C3%A9netei1c.jpg</li>
  399. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyoJJM0y0iI/AAAAAAAADs0/iRmA3RajZ5w/s1600-h/RolandCikk-Film-Sz%C3%ADnh%C3%A1z-Muzsika-1975-09-13-Lengyel-MagyarKoprodukci%C3%B3AT%C3%A1traiFut%C3%A1r%C3%BAtT%C3%B6rt%C3%A9netei1h.jpg</li>
  400. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RynmZM0yzGI/AAAAAAAADho/SlVIFPTOSJ8/s1600-h/RolandCikk-AG%C5%91zmotorosAut%C3%B3k%C3%A9AJ%C3%B6v%C5%91-MagyarH%C3%ADrlap.jpg</li>
  401. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RxDmx2fZ25I/AAAAAAAACek/VegXAhy9zaU/s1600-h/Val%C3%B3s%C3%A1g75-8-RolandCikk1.jpg</li>
  402. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RxDmyGfZ26I/AAAAAAAACes/MG8LatTeWbY/s1600-h/Val%C3%B3s%C3%A1g75-8-RolandCikk2.jpg</li>
  403. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RxDmyGfZ27I/AAAAAAAACe0/rterQ91KCC4/s1600-h/Val%C3%B3s%C3%A1g75-8-RolandCikk3.jpg</li>
  404. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RxDmyWfZ28I/AAAAAAAACe8/AOy44YqDwpo/s1600-h/Val%C3%B3s%C3%A1g75-8-RolandCikk4.jpg</li>
  405. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RxDmbGfZ21I/AAAAAAAACeE/IeaKjSXsbTw/s1600-h/Val%C3%B3s%C3%A1g75-8-RolandCikk5.jpg</li>
  406. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RxDmbmfZ22I/AAAAAAAACeM/-Yg6167Fyz4/s1600-h/Val%C3%B3s%C3%A1g75-8-RolandCikk6.jpg</li>
  407. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RxDmbmfZ23I/AAAAAAAACeU/UPoPp3oiVyY/s1600-h/Val%C3%B3s%C3%A1g75-8-RolandCikk7.jpg</li>
  408. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RxDmb2fZ24I/AAAAAAAACec/oZI1Qu3e_Uc/s1600-h/Val%C3%B3s%C3%A1g75-8-RolandCikk8.jpg</li>
  409. http://2.bp.blogspot.com/-tdq62y9qMoE/TwNAaUYLR1I/AAAAAAAABW8/nXi5aJJlx4A/s1600/Clipboard22.jpg</li>
  410. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyoOfM0y03I/AAAAAAAADvc/8dGMOJnsEj8/s1600-h/RolandCikk-K%C3%B6nyvvil%C3%A1g-1971-11-Lengyelek%C3%89sMagyarok1a.jpg</li>
  411. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyoNss0y0xI/AAAAAAAADus/S3AvEkZwVFY/s1600-h/RolandCikk-K%C3%B6nyvvil%C3%A1g-1971-08-MagyarVonatkoz%C3%A1s%C3%BAK%C3%B6nyvekLengyelorsz%C3%A1gban1a.jpg</li>
  412. http://www.szentkereszt.hu/download.php?view.282</li>
  413. http://www.szentkereszt.hu/download.php?view.287</li>
  414. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwRlxWfZuJI/AAAAAAAABX8/EnRulLwe3IU/s1600-h/RolandCikkSzentKereszt-2005-3-03Az%C3%96rm%C3%A9nyKereszt%C3%A9nys%C3%A9g2000%C3%89ve-2.jpg</li>
  415. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyDpEc0ytEI/AAAAAAAACyU/ANIn8lFn9Yc/s1600-h/H%C3%ADrlapkiad%C3%B3.jpg</li>
  416. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyDpD80ytDI/AAAAAAAACyM/oWmXpPwei0k/s1600-h/H%C3%ADrlapkiad%C3%B3Igazol%C3%A1sa.jpg</li>
  417. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyoMyM0y0tI/AAAAAAAADuM/TPchNFPzXuY/s1600-h/RolandCikk-Kert%C3%A9szet%C3%89sSz%C5%91l%C3%A9szet-1974-09-05-Di%C3%A1kokNy%C3%A1riMunk%C3%A1n-Vars%C3%B3%C3%89sBudapestTal%C3%A1lkoz%C3%A1sa1a.jpg</li>
  418. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyoMys0y0uI/AAAAAAAADuU/lWp0Fm5v4UI/s1600-h/RolandCikk-Kert%C3%A9szet%C3%89sSz%C5%91l%C3%A9szet-1974-09-05-Di%C3%A1kokNy%C3%A1riMunk%C3%A1n-Vars%C3%B3%C3%89sBudapestTal%C3%A1lkoz%C3%A1sa1b.jpg</li>
  419. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyoLd80y0nI/AAAAAAAADtc/AjzcQVY_2PQ/s1600-h/RolandCikk-Idegenforgalom-1969-08-40%C3%89vesA-LOT-1a.jpg</li>
  420. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyoLeM0y0oI/AAAAAAAADtk/Qw5DAaY-Cqk/s1600-h/RolandCikk-Idegenforgalom-1969-08-40%C3%89vesA-LOT-1b.jpg</li>
  421. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rynx5s0yzQI/AAAAAAAADiw/3_PX6ufDY7w/s1600-h/RolandCikk-AMiEgyetem%C3%BCnk-1969-10-27-50%C3%89vesALengyelTestv%C3%A9regyetem%C3%BCnk1a.jpg</li>
  422. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rynx580yzRI/AAAAAAAADi4/GOff80qtr4w/s1600-h/RolandCikk-AMiEgyetem%C3%BCnk-1969-10-27-50%C3%89vesALengyelTestv%C3%A9regyetem%C3%BCnk1b.jpg</li>
  423. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwNyomfZtxI/AAAAAAAABU8/xTYdLx1Kwbg/s1600-h/Cikkek01.jpg</li>
  424. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwNypWfZtzI/AAAAAAAABVM/QdGpywx9qJY/s1600-h/Cikkek03.jpg</li>
  425. http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?ID=230916</li>
  426. http://www.google.hu/imgres?q=utcalabirintus&hl=hu&biw=994&bih=642&gbv=2&tbm=isch&tbnid=F8S-rNCY3-inGM:&imgrefurl=http://karpatiharsona-mszpesmeciarek.blogspot.com/2010/07/az-uj-sajtotorveny-elokeszuletei.html&docid=llkUU1ubKl3yzM&imgurl=http://1.bp.blogspot.com/_nu9MTSDkxKI/TEcMmaM2OoI/AAAAAAAAAeQ/IjbMBHeuSeQ/s1600/RolandCikke-%2525C3%25259Atk%2525C3%2525B6zbenFilmszem.jpg&w=635&h=873&ei=xjd3T9j1C43ZsgaZu_m0BA&zoom=1&iact=hc&vpx=286&vpy=167&dur=4678&hovh=263&hovw=191&tx=173&ty=121&sig=117874602614235186196&page=1&tbnh=131&tbnw=97&start=0&ndsp=19&ved=1t:429,r:8,s:0</li>
  427. http://www.naukowy.pl/encyklopedia/Jusztini%C3%A1n_Ser%C3%A9di#</li>
  428. http://3.bp.blogspot.com/-2iIucSERtRY/TwNGKIfVJkI/AAAAAAAABbQ/lx2S-faC5RE/s1600/KGBsekVagyAVHsokGyilkosok-.jpg</li>
  429. http://2.bp.blogspot.com/-srC3Jw86qcY/TwNGHBX06tI/AAAAAAAABbE/zXmJT-htP9w/s1600/Magyars%25C3%25A1g%25C3%2596rm%25C3%25A9nyEredete.jpg</li>
  430. http://3.bp.blogspot.com/-blm2zy_JarQ/TwNGB4_6mPI/AAAAAAAABa4/hPQRrDeJPnA/s1600/Sz%25C3%25A1z%25C3%25A9vesRegnum1-.jpg</li>
  431. http://2.bp.blogspot.com/-UkTSFluPqf4/TwNF-ePfKkI/AAAAAAAABas/6RndJ5g4YS4/s1600/Sz%25C3%25A1z%25C3%25A9vesRegnum2-.jpg</li>
  432. http://4.bp.blogspot.com/-gaO_QCvzlZs/TwNF7F_WUII/AAAAAAAABag/w6ncx-nifTI/s1600/Sz%25C3%25A1z%25C3%25A9vesRegnum3-.jpg</li>
  433. http://4.bp.blogspot.com/-i4oK70OrAgI/TwNF3w6rXMI/AAAAAAAABaU/yaAMo5kdots/s1600/Sz%25C3%25A1z%25C3%25A9vesRegnum4-.jpg</li>
  434. http://4.bp.blogspot.com/-rMsi1f5vM_w/TwNF0XvViZI/AAAAAAAABaI/VCmzug-6zrA/s1600/Sz%25C3%25A1z%25C3%25A9vesRegnum5-.jpg</li>
  435. http://4.bp.blogspot.com/-CFcx2vsbSow/TwNFv4AHTLI/AAAAAAAABZ8/mBzY4yTwKTc/s1600/15%25C3%2589ve%25C3%259ClMonteCrosto.jpg</li>
  436. http://karpatiharsona-mszpesmeciarek.blogspot.com/2012/01/12-grzechow-gownych-rolanda.html</li>
  437. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyoPE80y06I/AAAAAAAADv0/LcozMIUjZ_s/s1600-h/RolandCikk-MAFILMH%C3%ADrad%C3%B3-1979-07-MarekPiwowskiMagyarorsz%C3%A1gon1a.jpg</li>
  438. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryni7s0yy4I/AAAAAAAADf4/2FJxKRLlc1Y/s1600-h/RolandCikk-N%C3%A9pszava-1973-03-30-K%C3%A9sz%C3%BClAM%C3%A1sodikMagyar-LengyelKoprodukci%C3%B3sFilm1a.jpg</li>
  439. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rynh_s0yyzI/AAAAAAAADfQ/aOQn2OtXDiw/s1600-h/RolandCikk-W%C4%99gierskiTydzie%C5%84-1979-03-04-XIPrzegl%C4%85dW%C4%99gierskichFilm%C3%B3wFabularnych1b.jpg</li>
  440. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RxodFWfZ4nI/AAAAAAAACr0/L10uxayTk6U/s1600-h/SzakonyiK%C3%A1roly02.jpg</li>
  441. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rxoey2fZ4uI/AAAAAAAACss/aumrKwzbU3Y/s1600-h/SzakonyiK%C3%A1roly.jpg</li>
  442. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RxoezWfZ4vI/AAAAAAAACs0/ItahB3LliTU/s1600-h/Videok%C3%B6nyvt%C3%A1r-Szakonyi1.jpg</li>
  443. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RxoezmfZ4wI/AAAAAAAACs8/TZYLE0EVQj8/s1600-h/Videok%C3%B6nyvt%C3%A1r-Szakonyi2.jpg</li>
  444. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RxodF2fZ4oI/AAAAAAAACr8/boAn0BPgq-M/s1600-h/SzakonyiK%C3%A1rolyDedik%C3%A1ci%C3%B31.jpg</li>
  445. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RxodF2fZ4pI/AAAAAAAACsE/l0FBre8gQIM/s1600-h/SzakonyiK%C3%A1rolyDedik%C3%A1ci%C3%B32.jpg</li>
  446. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RxodGGfZ4qI/AAAAAAAACsM/PVr6EEeoLkE/s1600-h/SzakonyiK%C3%A1rolyDedik%C3%A1ci%C3%B33.jpg</li>
  447. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RxodGWfZ4rI/AAAAAAAACsU/szcsrjeR6qQ/s1600-h/SzakonyiK%C3%A1rolyDedik%C3%A1ci%C3%B34.jpg</li>
  448. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RxosOWfZ4xI/AAAAAAAACtE/DMHi-GAo_2g/s1600-h/SzakonyiK%C3%A1roly-Harmincn%C3%A9gyEmber2.jpg</li>
  449. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rw93-GfZ2TI/AAAAAAAACZ0/b8x_C9ssFbs/s1600-h/Polg%C3%A1r+Andr%C3%A1s.jpg</li>
  450. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rw5d9WfZ12I/AAAAAAAACWM/U-z_2Er4Hxo/s1600-h/Polg%C3%A1rAndr%C3%A1s-NyolcvankilencNap2a.jpg</li>
  451. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rw5kEGfZ2RI/AAAAAAAACZk/3zp7CqIqSmY/s1600-h/Polg%C3%A1rAndr%C3%A1sDedik%C3%A1ci%C3%B31.jpg</li>
  452. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rw5jfmfZ2NI/AAAAAAAACZE/lETQQqJbniQ/s1600-h/Polg%C3%A1rAndr%C3%A1sApuka2.jpg</li>
  453. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rw98tmfZ2VI/AAAAAAAACaE/dfWqCnFrXdQ/s1600-h/%C3%9Ajs%C3%A1g%C3%ADr%C3%B3k-H%C3%A1moriOtt%C3%B3.jpg</li>
  454. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rw5hS2fZ2KI/AAAAAAAACYs/1sbqLmSk1Wo/s1600-h/H%C3%A1moriOtt%C3%B3Dedik%C3%A1ci%C3%B31.jpg</li>
  455. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rw98tWfZ2UI/AAAAAAAACZ8/s42F9npKLwc/s1600-h/H%C3%A1moriOtt%C3%B3R%C3%A1kt%C3%A9r%C3%ADt%C5%912.jpg</li>
  456. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rw5hS2fZ2LI/AAAAAAAACY0/yqlkv2o2X_o/s1600-h/H%C3%A1moriOtt%C3%B3Dedik%C3%A1ci%C3%B32.jpg</li>
  457. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rw-CDmfZ2XI/AAAAAAAACaU/pbZW8GVkTBU/s1600-h/RaffaiSarolta04.jpg</li>
  458. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rw-CFWfZ2YI/AAAAAAAACac/BbF3_N3KJtU/s1600-h/RaffaiSarolta1.jpg</li>
  459. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rw-CH2fZ2ZI/AAAAAAAACak/SEKJS8pVauo/s1600-h/RaffaiSarolta2.jpg</li>
  460. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rw5jf2fZ2PI/AAAAAAAACZU/07ZL3xults8/s1600-h/RaffaiSaroltaDedik%C3%A1ci%C3%B3.jpg</li>
  461. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rw5hSGfZ2HI/AAAAAAAACYU/GdTww7YrYRY/s1600-h/AleksanderMinkowskiDedik%C3%A1ci%C3%B3.jpg</li>
  462. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rw-A3WfZ2WI/AAAAAAAACaM/lfG1YEa3bzc/s1600-h/Juh%C3%A1szFerenc01.jpg</li>
  463. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rw5fiWfZ2BI/AAAAAAAACXk/bQdeeBDMEAg/s1600-h/Juh%C3%A1szFerencDedik%C3%A1ci%C3%B307.jpg</li>
  464. http://greatprincerolandvonbagratuni.blogspot.com/2007/12/great-prince-roland-von-bagartuni_3460.html</li>
  465. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rw5egWfZ17I/AAAAAAAACW0/AKAuPUonyJ0/s1600-h/Juh%C3%A1szFerencDedik%C3%A1ci%C3%B303.jpg</li>
  466. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rw5eg2fZ18I/AAAAAAAACW8/rSUii-rh8mI/s1600-h/Juh%C3%A1szFerencDedik%C3%A1ci%C3%B304.jpg</li>
  467. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rw5ehGfZ19I/AAAAAAAACXE/_Q1VHfRJkHE/s1600-h/Juh%C3%A1szFerencDedik%C3%A1ci%C3%B305.jpg</li>
  468. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rw5ehWfZ1-I/AAAAAAAACXM/EMlPBRhlVm8/s1600-h/Juh%C3%A1szFerencDedik%C3%A1ci%C3%B303.jpg</li>
  469. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwo1fGfZxhI/AAAAAAAABzw/E-PKhaEYn6Y/s1600-h/%C3%9AjhelyiJ%C3%A1nos-Sv%C3%A9dorsz%C3%A1gMesszeVan12.jpg</li>
  470. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwo1fGfZxiI/AAAAAAAABz4/mfuwJSum58w/s1600-h/%C3%9AjhelyiJ%C3%A1nos-Feketev%C3%A1g%C3%A1s11.jpg</li>
  471. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwo1fGfZxjI/AAAAAAAAB0A/1LFRCanK92c/s1600-h/Thiery%C3%81rp%C3%A1d-%C3%89vszakok2a.jpg</li>
  472. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwptJ2fZyGI/AAAAAAAAB4U/QLbsHRxg6yk/s1600-h/Thiery%C3%81rp%C3%A1dDedik%C3%A1ci%C3%B34.jpg</li>
  473. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwptKWfZyHI/AAAAAAAAB4c/m1clFSgnS_0/s1600-h/Thiery%C3%81rp%C3%A1dDedik%C3%A1ci%C3%B35.jpg</li>
  474. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwptAWfZyDI/AAAAAAAAB38/B_UD4VLTYqg/s1600-h/Thiery%C3%81rp%C3%A1dDedik%C3%A1ci%C3%B31.jpg</li>
  475. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwptAmfZyEI/AAAAAAAAB4E/SnDmADHHqqI/s1600-h/Thiery%C3%81rp%C3%A1dDedik%C3%A1ci%C3%B32.jpg</li>
  476. http://armeniankingdom–greatprince.blogspot.com/2007/10/great-prince-roland-von-bagratouni-oe_259.html</li>
  477. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwo09GfZxbI/AAAAAAAABzA/kZ4YY4ltSoU/s1600-h/Granaszt%C3%B3iP%C3%A1-Itthon%C3%89ltem2b.jpg</li>
  478. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwo09GfZxcI/AAAAAAAABzI/WXhy9hD_kmo/s1600-h/Granaszt%C3%B3iP%C3%A1l-Az%C3%89p%C3%ADt%C3%A9szetIg%C3%A9zet%C3%A9ben2c.jpg</li>
  479. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwo09GfZxcI/AAAAAAAABzI/WXhy9hD_kmo/s1600-h/Granaszt%C3%B3iP%C3%A1l-Az%C3%89p%C3%ADt%C3%A9szetIg%C3%A9zet%C3%A9ben2c.jpg</li>
  480. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwo09mfZxfI/AAAAAAAABzg/50R6flH2z2U/s1600-h/KardosIstv%C3%A1nDedik%C3%A1ci%C3%B3.jpg</li>
  481. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwtZvGfZzGI/AAAAAAAACAU/fxabfwNL72U/s1600-h/Ko%C3%B3s-Hut%C3%A1sGergelyDedik%C3%A1ci%C3%B3.jpg</li>
  482. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwjnX2fZwoI/AAAAAAAABso/YVFFfGse3sU/s1600-h/TadeuszOlsza%C5%84ski-FairPlay2.png</li>
  483. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwjmOWfZwmI/AAAAAAAABsY/r9RgLnI0VHI/s1600-h/Olsza%C5%84skiDedik%C3%A1ci%C3%B32.png</li>
  484. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwjnYGfZwpI/AAAAAAAABsw/siGiUp5rlE0/s1600-h/TadeuszOlsza%C5%84ski-FairPlay4.png</li>
  485. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwjnYmfZwqI/AAAAAAAABs4/t-WoDYDCWOQ/s1600-h/TadeuszOlsza%C5%84skiLengyelKult%C3%BAraIg-K%C3%B6sz%C3%B6net.png</li>
  486. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwji2mfZwkI/AAAAAAAABsI/Juafh5BNZIc/s1600-h/Kopr%C3%A9J%C3%B3zsef-Minden%C3%89l%C5%91k%C3%9Atj%C3%A1n3.jpg</li>
  487. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwjgxmfZwdI/AAAAAAAABrQ/6F_GEdcmeSI/s1600-h/AntalffyGyula1.jpg</li>
  488. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwjgyGfZwfI/AAAAAAAABrg/iwNVBM5IfkM/s1600-h/AntalG%C3%A1bor1.jpg</li>
  489. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwjgLGfZwaI/AAAAAAAABq4/9TvHdZQAE44/s1600-h/Feh%C3%A9rKl%C3%A1ra-N%C3%A9gyNapAParadicsomban2.jpg</li>
  490. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwjgLGfZwbI/AAAAAAAABrA/vrejP7O9Wj0/s1600-h/Feh%C3%A9rKl%C3%A1raDedik%C3%A1ci%C3%B3.jpg</li>
  491. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwje3mfZwWI/AAAAAAAABqY/vEmr-bwfLqk/s1600-h/G%C3%B6rgeyG%C3%A1bor-Kom%C3%A1mmasszonyHolAStukker-dedik%C3%A1ci%C3%B32.jpg</li>
  492. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwje3mfZwXI/AAAAAAAABqg/im9h-uJwSTc/s1600-h/G%C3%B6rgeyG%C3%A1bor-LillaC%C3%A1p%C3%A1kNyugalmasH%C3%A1z-dedik%C3%A1ci%C3%B32.jpg</li>
  493. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwje4GfZwYI/AAAAAAAABqo/0hAe1tc0KkA/s1600-h/G%C3%B6rgeyG%C3%A1borVide%C3%B3k%C3%B6nyvtr%C3%B3l.jpg</li>
  494. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwjd5GfZwUI/AAAAAAAABqI/EqOvPbsHhp8/s1600-h/G%C3%B6rgeyG%C3%A1borDedik%C3%A1ci%C3%B32.jpg</li>
  495. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwjd5WfZwVI/AAAAAAAABqQ/qAxpu_-CoPs/s1600-h/G%C3%B6rgeyG%C3%A1borDedik%C3%A1ci%C3%B33.jpg</li>
  496. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwjaJWfZwNI/AAAAAAAABpQ/I1_2i0YE-MU/s1600-h/CsurkaDedik%C3%A1ci%C3%B301.jpg</li>
  497. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwjaJWfZwNI/AAAAAAAABpQ/I1_2i0YE-MU/s1600-h/CsurkaDedik%C3%A1ci%C3%B301.jpg
  498. </span>http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwjaJWfZwOI/AAAAAAAABpY/QDZoc17dTXM/s1600-h/CsurkaDedik%C3%A1ci%C3%B302.jpg</li>
  499. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwjaJmfZwPI/AAAAAAAABpg/w1wbHSStw3o/s1600-h/Dedykacja+pisarza-polityka+Istv%C3%A1na+Csurka-+aktorki+Hildy+Gobbi-+aktora+Zolt%C3%A1na+Makl%C3%A1ri.jpg</li>
  500. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwjaJ2fZwQI/AAAAAAAABpo/ZBaSXCTvd_A/s1600-h/list+Istv%C3%A1na+Csurka.jpg</li>
  501. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwjY7GfZwLI/AAAAAAAABpA/9aIBp3gGdLk/s1600-h/Krist%C3%B3fAttilaPl%C3%A9hkrisztus2.jpg</li>
  502. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwjWVmfZwHI/AAAAAAAABog/w0EJnbz7QXo/s1600-h/RuffyP%C3%A9terVars%C3%B3iHajnal02.jpg</li>
  503. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwjWVmfZwII/AAAAAAAABoo/4cgcyibp7OY/s1600-h/PETH%24-~4.JPG</li>
  504. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwjP82fZv6I/AAAAAAAABm4/xBkZHAADqpw/s1600-h/PETH%24-~5.png</li>
  505. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwjP9WfZv7I/AAAAAAAABnA/_-nsfKvUICA/s1600-h/PETH%24-~6.png</li>
  506. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwjN6mfZv2I/AAAAAAAABmY/mOkQMfm4QCw/s1600-h/PETH%24T~6.JPG</li>
  507. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwjQsWfZv8I/AAAAAAAABnI/hImHDVuRhQo/s1600-h/PETHET~5.JPG</li>
  508. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwjQsmfZv9I/AAAAAAAABnQ/3e-23utEwpo/s1600-h/PETHET~6.JPG</li>
  509. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwjQs2fZv-I/AAAAAAAABnY/wsZKY-k2lLM/s1600-h/PETHET~7.JPG</li>
  510. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwjOqmfZv3I/AAAAAAAABmg/Cs2fCcGVPkI/s1600-h/PETH%24-~2.JPG</li>
  511. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwjOrGfZv4I/AAAAAAAABmo/N4CA-9gnLIo/s1600-h/PETH%24-~3.JPG</li>
  512. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwjT_mfZwEI/AAAAAAAABoI/Bi-ACL7hou8/s1600-h/PETHET~4.JPG</li>
  513. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwjNp2fZvzI/AAAAAAAABmA/gbff6h0L6WI/s1600-h/PETH%24T~1.JPG</li>
  514. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwox4GfZxZI/AAAAAAAAByw/N6bFuppA7zI/s1600-h/P%C3%A1lffyJKornideszhezCs%C3%B3k%C3%9Cgyben.jpg</li>
  515. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyOhfM0yvLI/AAAAAAAADDQ/tjpyHahEAvA/s1600-h/Magyarorsz%C3%A1g+P%C3%A1lffy.png</li>
  516. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwkEZ2fZxKI/AAAAAAAABw4/99FvzSL8gHg/s1600-h/M%C3%9AOSZeredm%C3%A9nytelenFeljMagyEllenAntifasSz%C3%B6v-elnh%C3%B6zKit%C3%BCnt%C3%9Cgy%C3%A9ben1.jpg</li>
  517. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwkEaGfZxLI/AAAAAAAABxA/BOqljdDrsYQ/s1600-h/M%C3%9AOSZeredm%C3%A9nytelenFeljMagyEllenAntifasSz%C3%B6v-elnh%C3%B6zKit%C3%BCnt%C3%9Cgy%C3%A9ben2.jpg</li>
  518. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rw5fiWfZ2CI/AAAAAAAACXs/C6ruz0X0XYA/s1600-h/ZbigniewPietrasi%C5%84skiAlkot%C3%B3Vezet%C3%A9s1.jpg</li>
  519. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rw5fimfZ2DI/AAAAAAAACX0/Hk9SmzdZCac/s1600-h/Piszczo%C5%82aAndrzej-ZapisaneWPami%C4%99ci2.jpg</li>
  520. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rw5d9GfZ11I/AAAAAAAACWE/gGb_nQvSCoY/s1600-h/S%C3%A1ndorIv%C3%A1n-AFut%C3%A1r2a.jpg</li>
  521. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwtZvGfZzHI/AAAAAAAACAc/T2mlxBQuk7I/s1600-h/MTV-Videok%C3%B6nyvt-FayLaciSz%C3%A1m%C3%ADt.jpg</li>
  522. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwtYGGfZzCI/AAAAAAAAB_0/Pg_4a2bh3yM/s1600-h/Ill%C3%A9sEndreLevele.jpg</li>
  523. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyLac80yuEI/AAAAAAAAC6c/ospG5pi7nSI/s1600-h/Videok%C3%B6nyvt%C3%A1r-MTA-KlaniczayTibor.jpg</li>
  524. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyLads0yuFI/AAAAAAAAC6k/4z544HNRbtU/s1600-h/Videok%C3%B6nyvt%C3%A1r-MTAS%C3%B6t%C3%A9rIstv%C3%A1n.jpg</li>
  525. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyxEyc0y1QI/AAAAAAAADyc/sEIp93WBXtw/s1600-h/Videok%C3%B6nyvt%C3%A1r-MTASz%C3%ADn%C3%A1zhtudBizEln.jpg</li>
  526. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyLr_c0yuUI/AAAAAAAAC8c/UvZSvcDDpBM/s1600-h/Dyr.Teatru+Komedii+Gyula+Bodrogi+do+Rolanda.jpg</li>
  527. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyDtBs0ytfI/AAAAAAAAC1s/7lyD36tVoiE/s1600-h/HannaO%C5%BCogowskaLevele.jpg</li>
  528. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyDtB80ythI/AAAAAAAAC18/qcnjhn0QEF4/s1600-h/Stanis%C5%82awLemLevele1.jpg</li>
  529. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyDtCM0ytiI/AAAAAAAAC2E/Y5jWD9rFFtc/s1600-h/Stanis%C5%82awLemLevele2.jpg</li>
  530. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyDtCM0ytjI/AAAAAAAAC2M/aTxJMcfrNPo/s1600-h/Stanis%C5%82awLemLevele3.jpg</li>
  531. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyDwI80ytpI/AAAAAAAAC28/mxpDdQII7JE/s1600-h/AdamBahdaj%C3%8Dr%C3%B302.jpg</li>
  532. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyDwJM0ytrI/AAAAAAAAC3M/3ouYXkNTuLo/s1600-h/JerzyPertek%C3%8Dr%C3%B302.jpg</li>
  533. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwo1e2fZxgI/AAAAAAAABzo/VYwVK4GCsJg/s1600-h/VargaImre-%C3%96sszevisszaIvad%C3%A9kok12.jpg
  534. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyDwJs0ytsI/AAAAAAAAC3U/0xciy8csgnY/s1600-h/%C5%BBukrowskiWojciech1.jpg
  535. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyDwKc0yttI/AAAAAAAAC3c/UBhP0MuZQHk/s1600-h/%C5%BBukrowskiWojciech2.jpg
  536. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwtZuWfZzDI/AAAAAAAAB_8/8iwjcsWE_t4/s1600-h/JanReychmanProfLevelez%C3%A9seRolandal.jpg
  537. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rw-ofWfZ2fI/AAAAAAAACbU/ckR0OKB3qJg/s1600-h/Csapl%C3%A1rosDedik%C3%A1ci%C3%B34.jpg
  538. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rw-ofmfZ2gI/AAAAAAAACbc/rrNw23v0DIQ/s1600-h/Csapl%C3%A1rosDedik%C3%A1ci%C3%B35.jpg
  539. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rw5gGGfZ2EI/AAAAAAAACX8/l8ZeTDSmFyQ/s1600-h/Csapl%C3%A1rosIstv%C3%A1nDedik%C3%A1ci%C3%B31.jpg
  540. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rw5gGGfZ2FI/AAAAAAAACYE/kNsbGBHikRk/s1600-h/Csapl%C3%A1rosIstv%C3%A1nDedik%C3%A1ci%C3%B32.jpg
  541. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rw5gGWfZ2GI/AAAAAAAACYM/CBUXziU7oVo/s1600-h/Csapl%C3%A1rosIstv%C3%A1nDedik%C3%A1ci%C3%B33.jpg
  542. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rw5dfWfZ1wI/AAAAAAAACVc/kRELvMa6ItY/s1600-h/SzokolayKatalinDedik%C3%A1ci%C3%B33.jpg
  543. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rw5df2fZ1xI/AAAAAAAACVk/fE9s_ueHfMw/s1600-h/SzokolayKatalinDedik%C3%A1ci%C3%B32.jpg
  544. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rw5dgGfZ1yI/AAAAAAAACVs/pMFn6QAhG1I/s1600-h/SzokolayKatalinDedik%C3%A1ci%C3%B31.jpg
  545. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyxNFs0y1WI/AAAAAAAADzI/7QGrw6L-9no/s1600-h/049.jpg
  546. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyxNIM0y1XI/AAAAAAAADzQ/Qa-pfyHG7lk/s1600-h/050.jpg
  547. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyxNEM0y1VI/AAAAAAAADzA/NmpJbcQ_G3s/s1600-h/048.jpg
  548. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyxM_c0y1UI/AAAAAAAADy4/EtRSY7pmKT0/s1600-h/047.jpg
  549. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyOanc0yujI/AAAAAAAAC-U/veBRDGJOOg0/s1600-h/056.jpg
  550. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyObFs0yurI/AAAAAAAAC_U/Y4fudcZqwgA/s1600-h/071.jpg
  551. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyOcPc0yu3I/AAAAAAAADA0/8SMoIXyrE14/s1600-h/083.jpg
  552. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyOcPM0yu2I/AAAAAAAADAs/zxy29cgHNdc/s1600-h/082.jpg
  553. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyOdUs0yvDI/AAAAAAAADCU/nDDOGwrM6CE/s1600-h/154.jpg
  554. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyOZes0yuZI/AAAAAAAAC9E/6f9sngY6E7Q/s1600-h/002.jpg
  555. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyDsKc0ytdI/AAAAAAAAC1c/wIOv2m27X-I/s1600-h/166.jpg
  556. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyOcPc0yu4I/AAAAAAAADA8/mk-n-SpGw08/s1600-h/089.jpg
  557. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyOb0c0yu1I/AAAAAAAADAk/zGYpBfADtd8/s1600-h/081.jpg
  558. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyOcPs0yu6I/AAAAAAAADBM/wWk02c5HjSQ/s1600-h/092.jpg
  559. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyOcPs0yu5I/AAAAAAAADBE/fyjKi_uSgGo/s1600-h/090.jpg
  560. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyOcrM0yu_I/AAAAAAAADB0/MG5onEJzXfg/s1600-h/101.jpg
  561. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyOcq80yu-I/AAAAAAAADBs/s_HybmUTxMY/s1600-h/100.jpg
  562. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyOcq80yu9I/AAAAAAAADBk/wHg_Ddltp00/s1600-h/099.jpg
  563. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyOcqs0yu8I/AAAAAAAADBc/Bg93jiH1N7s/s1600-h/096.jpg
  564. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyOanc0yuiI/AAAAAAAAC-M/GiSkQV9nVVI/s1600-h/054.jpg
  565. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyObdc0yuvI/AAAAAAAAC_0/MRoQMZWpELA/s1600-h/075.jpg
  566. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyOdUM0yvBI/AAAAAAAADCE/q-ULJkdwbFs/s1600-h/103.jpg
  567. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyOdT80yvAI/AAAAAAAADB8/415s4WMzTRo/s1600-h/102.jpg
  568. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyDsJ80ytbI/AAAAAAAAC1M/XIYNlZSyfok/s1600-h/161.jpg
  569. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyDrns0ytZI/AAAAAAAAC08/Cij0jK8SF48/s1600-h/089.jpg
  570. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyDrnc0ytYI/AAAAAAAAC00/rKXmiqfKu_U/s1600-h/088.jpg
  571. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyDrnc0ytXI/AAAAAAAAC0s/slH-_MIt2qY/s1600-h/087.jpg
  572. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyDrnM0ytWI/AAAAAAAAC0k/D0HcyG37UwM/s1600-h/085.jpg
  573. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyDrm80ytVI/AAAAAAAAC0c/yGLsmCe_FSQ/s1600-h/084.jpg
  574. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyOdw80yvFI/AAAAAAAADCk/bIrqbTqfnz0/s1600-h/161.jpg
  575. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyOaFM0yufI/AAAAAAAAC90/jHBTmBMTXm0/s1600-h/051.jpg
  576. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyOcqc0yu7I/AAAAAAAADBU/XGwxA5DuPe8/s1600-h/095.jpg
  577. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyOb0M0yu0I/AAAAAAAADAc/WCcLL4C9g4Q/s1600-h/080.jpg
  578. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyOan80yumI/AAAAAAAAC-s/4M49p2l5Hjs/s1600-h/061.jpg
  579. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyOan80yulI/AAAAAAAAC-k/reI5gjp7acw/s1600-h/059.jpg
  580. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyObFc0yupI/AAAAAAAAC_E/1XEdfo0orks/s1600-h/069.jpg
  581. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyObEs0yuoI/AAAAAAAAC-8/T4wE6WYkmP0/s1600-h/068.jpg
  582. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyObEc0yunI/AAAAAAAAC-0/-8v_WDlrZZ4/s1600-h/063.jpg
  583. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyOaFM0yuhI/AAAAAAAAC-E/YM9Ku4MTe3I/s1600-h/053.jpg
  584. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyOaFM0yugI/AAAAAAAAC98/BpcEEQGVwSI/s1600-h/052.jpg
  585. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyOaEs0yudI/AAAAAAAAC9k/yxgAM7rS89Y/s1600-h/027.jpg
  586. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyOZfc0yucI/AAAAAAAAC9c/BsW7xuSBT1M/s1600-h/020.jpg
  587. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyObz80yuzI/AAAAAAAADAU/kYA6fPyZ8Uw/s1600-h/079.jpg
  588. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyObdc0yuwI/AAAAAAAAC_8/nsysLEe13oY/s1600-h/076.jpg
  589. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyObzs0yuxI/AAAAAAAADAE/qsmeF-6uJxE/s1600-h/077.jpg
  590. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyDrS80ytUI/AAAAAAAAC0U/H8f0S-OFlSc/s1600-h/078.jpg
  591. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyOZec0yuYI/AAAAAAAAC88/CVOjPMLxrik/s1600-h/001.jpg
  592. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyOZe80yuaI/AAAAAAAAC9M/pmOy1j_-WdE/s1600-h/006.jpg
  593. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyDpCc0ytBI/AAAAAAAACx8/Z4Wy55iYCW0/s1600-h/GondolatK%C3%B6nyvkiadHonor%C3%A1riumok.jpg
  594. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyxNFs0y1WI/AAAAAAAADzI/7QGrw6L-9no/s1600-h/049.jpg
  595. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyxNIM0y1XI/AAAAAAAADzQ/Qa-pfyHG7lk/s1600-h/050.jpg
  596. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Ryw69c0y1KI/AAAAAAAADx0/dadkFzllf0Y/s1600-h/PutramentLeveleRolandhoz.jpg
  597. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyxHPM0y1SI/AAAAAAAADys/ZQ8P2kcVxzg/s1600-h/EdmundNiziurskiLevele.jpg
  598. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyOhg80yvNI/AAAAAAAADDg/t9bOO1bLzFY/s1600-h/StefanMajchrowski%C3%8Dr%C3%B3Levele.jpg
  599. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyDu4M0ytkI/AAAAAAAAC2U/feC9BKoDVm8/s1600-h/Lengyelorsz%C3%A1gUtik%C3%B6nyv-RolandLektor1.jpg
  600. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RyDu4c0ytlI/AAAAAAAAC2c/Mo2ZYgy6S44/s1600-h/Lengyelorsz%C3%A1gUtik%C3%B6nyv-RolandLektor2.jpg
  601. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwt6UmfZz1I/AAAAAAAACGE/OKZL4EmRCdE/s1600-h/UtcalabirintusForgat%C3%A1sa-RolandReviczkyGabival.jpg
  602. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwt6UmfZz0I/AAAAAAAACF8/hhrovhnTtFQ/s1600-h/Utcalabirintusr%C3%B3l-FazekasLajos.jpg
  603. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwt64mfZz5I/AAAAAAAACGk/OeVwe5kIV7M/s1600-h/UtcalabirintusRoland-ReviczkyG%C3%A1bor.JPG
  604. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwt8P2fZ0EI/AAAAAAAACH8/HrDOrKs1GiU/s1600-h/UtcalabirintusCikkMIfj.jpg
  605. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwt8PGfZ0CI/AAAAAAAACHs/r0DyO8QOAR8/s1600-h/MarczaliL%C3%A1szl%C3%B3-MTV-operat%C5%91r-Utcalabirintusr%C3%B3l.jpg
  606. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwt8z2fZ0FI/AAAAAAAACIE/JVK6v_27X-E/s1600-h/UtcalabirintusWerk-Roland-Andrea-FkaknBal%C3%A1zs-N%C3%A1dorfiLajos.JPG
  607. http://4.bp.blogspot.com/-Gofo5wsCbF4/TtGE5chDqEI/AAAAAAAABHA/V4ZkBkfR8Xw/s1600/55.jpg
  608. http://3.bp.blogspot.com/-ZtbPqkqVNd0/TtGFTUnC4jI/AAAAAAAABHM/sgGcv2c510M/s1600/56.jpg
  609. http://3.bp.blogspot.com/-RooHh1EAs58/TwNJajSHq7I/AAAAAAAABcY/72BmRREijW0/s1600/Clipboard31.jpg
  610. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwt64mfZz6I/AAAAAAAACGs/kBF3SU4wwBk/s1600-h/FilmszemCikkRolandr%C3%B3l%C3%89sKoszalin83%E2%80%9Cr%C3%B3l.jpg
  611. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwt8OWfZ0AI/AAAAAAAACHc/ahpb9pm8Enw/s1600-h/G%C5%82osPomorza-Rolandr%C3%B3l,Utcalabirintusr%C3%B3l.jpg
  612. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwt9kGfZ0OI/AAAAAAAACJM/r_JPnCV4CQU/s1600-h/RolandKoszaliniSiker%C3%A9r%C5%91l-MagyarIfj%C3%BAs%C3%A1g-RTV%C3%9Ajs%C3%A1g.jpg
  613. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwt9jmfZ0LI/AAAAAAAACI0/L6AO_NQlVzI/s1600-h/MagyarH%C3%ADrlapCikkUtcalabirintusr%C3%B3l.jpg
  614. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwuPKGfZ0zI/AAAAAAAACN0/QHisMPERT7M/s1600-h/RolandAp%C3%A1mN%C3%A9h%C3%A1nyBoldog%C3%89veCFilmben.jpg
  615. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwt-nmfZ0UI/AAAAAAAACJ8/e7qZsMGfIhM/s1600-h/%C3%89kezet-K%C3%A9kt%C3%B3iStad-SinkovitsImre-EvaRass-Roland.jpg
  616. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwt-n2fZ0VI/AAAAAAAACKE/gPS7jJGmh9w/s1600-h/RolandFilmszerepei-%C3%89kezet1.jpg
  617. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwt-n2fZ0WI/AAAAAAAACKM/Q6tTyt12eXA/s1600-h/RolandFilmszerepei-%C3%89kezet4.jpg
  618. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwt80WfZ0HI/AAAAAAAACIU/AdM9impCCmg/s1600-h/Utcalabirintus-Roland-FakanBal%C3%A1zs2.jpg
  619. http://www.imdb.de/title/tt0076965/combined
  620. http://www.imdb.com/title/tt0122824/epcast
  621. http://2.bp.blogspot.com/_nu9MTSDkxKI/S931Udw9taI/AAAAAAAAAOY/EDU3RGbxGoE/s1600/RolandPsotaIr%C3%A9nnel.jpg
  622. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwuPKWfZ01I/AAAAAAAACOE/w2yDC0birlg/s1600-h/RolandLindaCFilmben-RendG%C3%A1tGyuriBalr%C3%B3l.jpg
  623. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwt-GGfZ0TI/AAAAAAAACJ0/IKpDqjCXf9c/s1600-h/Linda-RolandPsotaIr%C3%A9nnel.jpg
  624. http://greatprincerolandvonbagratuni.blogspot.com/2007/12/great-prince-roland-von-bagartuni.html
  625. http://lengyelsaroltajobbik.hupont.hu/42/nemzeti-kulturank
  626. http://2.bp.blogspot.com/-kB2u8hmgNz4/TtFwW97PgrI/AAAAAAAAA_4/6UjB-M3Or8M/s1600/10.jpg
  627. http://3.bp.blogspot.com/-FbD_mA04pT8/TtFs3uepiBI/AAAAAAAAA-A/eb10IVlgGqU/s1600/02.jpg
  628. http://www.dziedzictwo.ormianie.pl/Wiki
  629. http://www.nieruchomosci.018.pl/wiki/index.php?show=Wikipedysta:Roland_von_Bagratuni/pradziadek
  630. http://www.armenia.fora.pl/slynni-ormianie-galeria,12/slawni-polacy-ormianskiego-pochodzenia,27.html
  631. http://www.genealogia.okiem.pl/foto2/displayimage.php?pid=24259
  632. http://www.zolnierzewolnosci.pl/portal/pl/Antoniewicz_Michal_Waclaw.html
  633. http://www.kultura.gmina.pl/publikacja.pdf
  634. http://niezalezna.pl/7840-duma-wielkopolski-i-%E2%80%9Egazeta-wyborcza%E2%80%9D
  635. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwZKzmfZuaI/AAAAAAAABaE/YLzq2OsvfVg/s1600-h/AntoniewiczCsal%C3%A1dKudowa-Zdr%C3%B3jban1814ben.jpg
  636. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwZzlWfZubI/AAAAAAAABaM/EjY9SMd-Oks/s1600-h/Micha%C5%82-Wac%C5%82aw+d%C3%A9dapa.jpg
  637. http://www.dziedzictwo.ormianie.pl/Wiki
  638. http://www.nieruchomosci.018.pl/wiki/index.php?show=Wikipedysta:Roland_von_Bagratuni/pradziadek
  639. http://www.zolnierzewolnosci.pl/portal/pl/Antoniewicz_Michal_Waclaw.html
  640. http://www.warszawa.regiony.biz/Wikipedysta:Roland_von_Bagratuni/pradziadek
  641. http://www.artur-gorski.waw.pl/?p=1474
  642. http://pl-wikipedia.org/wiki/Wikipedysta:Roland_von_Bagratuni/pradziadek
  643. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwaUemfZuqI/AAAAAAAABcE/Ya_efwzBqYE/s1600-h/RolandUnok%C3%A1kkal.bmp
  644. http://prepedia.wikia.com/wiki/J%C3%B3zsef_Antall_%28senior%29
  645. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwahFWfZuwI/AAAAAAAABc0/ybrU4Fd0x8A/s1600-h/IdDrAntallJ%C3%B3zsef.JPG
  646. http://prepedia.wikia.com/wiki/J%C3%B3zsef_Antall
  647. http://1.bp.blogspot.com/-ZpYoSJqmfrk/TwTNQKuqQOI/AAAAAAAABxM/0Yq5AZx9ZrA/s1600/20.jpg
  648. http://3.bp.blogspot.com/-PPpRM_ajMNE/TwTNHqbCJII/AAAAAAAABxA/xTO1AtaOwLw/s1600/18a.jpg
  649. http://3.bp.blogspot.com/_nu9MTSDkxKI/S9Kpkmhoi2I/AAAAAAAAAEA/uogZM2M9esM/s1600/IfjAntallJ%C3%B3zsefKondole%C3%A1lZdzis%C5%82awHal%C3%A1lakor.jpg
  650. http://3.bp.blogspot.com/_nu9MTSDkxKI/S9yZRzgVMHI/AAAAAAAAANY/jwDpGSfyMZU/s1600/IdDrAntallJ%C3%B3zsef2.jpg
  651. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwpI62fZx8I/AAAAAAAAB3I/zSgN1zkS_j0/s1600-h/RolandCikk-B%C3%BAcs%C3%BADrAntallJ%C3%B3zseft%C5%91lALenygelMenek%C3%BCltekSeg%C3%ADt%C5%91j%C3%A9t%C5%91l-Napl%C3%B3.jpg
  652. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RxBeWmfZ2qI/AAAAAAAACcs/Xp-nlo0z9v8/s1600-h/Roland%C3%8Dr%C3%A1saiKeresztapj%C3%A1r%C3%B3l.jpg
  653. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwpMIWfZx9I/AAAAAAAAB3Q/IP04w_nfHQA/s1600-h/Zdzis%C5%82aw+Antoniewicz-hr.Erzs%C3%A9bet+Szap%C3%A1ry-dr.J%C3%B3zef+Antall-Henryk+S%C5%82awik-ks.B%C3%A9la+Varga+na+uroczysto%C5%9Bci+w+Balatonbogl%C3%A1r.JPG
  654. http://4.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwakAmfZu4I/AAAAAAAABd0/xUDiCmVXGMw/s1600-h/AntallJ%C3%B3ska1984-12-27-LeveleHozz%C3%A1m.jpg
  655. http://2.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwakBGfZu5I/AAAAAAAABd8/cE9sNELPCww/s1600-h/AntallJ%C3%B3ska1989-02-19-LeveleHozz%C3%A1m.jpg
  656. http://www.google.hu/imgres?q=antoniewicz+roland&start=38&num=10&hl=hu&gbv=2&biw=994&bih=642&tbm=isch&tbnid=e28_RFCpZI1xDM:&imgrefurl=http://karpatiharsona-mszpesmeciarek.blogspot.com/&docid=7ZSBDVT90jDrVM&itg=1&imgurl=http://1.bp.blogspot.com/–8pJWQnh0F0/TwotcCkQ3mI/AAAAAAAACOI/j-NqSxuBzKc/s400/RolandOdznaczenia.jpg&w=400&h=183&ei=ZjV3T9f2EoXGswb7-ti9BA&zoom=1&iact=rc&dur=278&sig=117874602614235186196&page=3&tbnh=78&tbnw=171&ndsp=21&ved=1t:429,r:6,s:38&tx=68&ty=65
  657. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwj1e2fZxBI/AAAAAAAABvw/un1djzJalJQ/s1600-h/Pozna%C5%84Becs%C3%BCletrend1.jpg
  658. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwj1e2fZxCI/AAAAAAAABv4/-vrBTiJgFls/s1600-h/Pozna%C5%84MegyeBecs%C3%BCletrend.jpg
  659. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/Rwj2eWfZxEI/AAAAAAAABwI/RCEr0HW6FAU/s1600-h/KoszalinBecs%C3%BCletrend.jpg
  660. http://1.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwpC42fZx3I/AAAAAAAAB2g/kQxcecEAK_Y/s1600-h/DyplomTPPW.jpg
  661. http://3.bp.blogspot.com/_qFCcq9eFCDI/RwpHbWfZx5I/AAAAAAAAB2w/ww0DUzEJmpU/s1600-h/dyplomTPPW.jpg
  662. http://www.goldenline.pl/roland-von-bagratuni-antonian-antoniewicz
  663. http://pl.wikipedia.org/wiki/Wikipedysta:Roland_von_Bagratuni
  664. http://cs.wikipedia.org/wiki/Wikipedista:Roland_von_Bagratuni
  665. http://hu.wikipedia.org/wiki/Szerkesztő:Roland_von_BagratuniM
  666. http://3.bp.blogspot.com/-ur6Jjaw7waA/TtF0gQ8OR8I/AAAAAAAABB8/JS2TvQpt3dw/s1600/19.jpg
  667. http://www.google.hu/imgres?q=antoniewicz+roland&start=59&num=10&hl=hu&gbv=2&biw=994&bih=642&tbm=isch&tbnid=FrIGrVzRA85OAM:&imgrefurl=http://karpatiharsona-mszpesmeciarek.blogspot.com/2010_04_01_archive.html&docid=S-goWGIYVGJUyM&itg=1&imgurl=http://4.bp.blogspot.com/_nu9MTSDkxKI/S9IZwdnmEDI/AAAAAAAAABg/pEGwlf6Fkpw/s1600/CikkRoland%252525C3%25252596rm%252525C3%252525A9nyLapK%252525C3%252525A1ltv%252525C3%252525A1ny.jpg&w=1100&h=1599&ei=ZjV3T9f2EoXGswb7-ti9BA&zoom=1&iact=hc&vpx=229&vpy=124&dur=1023&hovh=271&hovw=186&tx=149&ty=127&sig=117874602614235186196&page=4&tbnh=142&tbnw=98&ndsp=24&ved=1t:429,r:7,s:59

lengyelül közzétette: http://prepedia.wikia.com/wiki/Roland_Antoniewicz Roland von Bagratuni-Antoniewicz címszó alatt http://prepedia.wikia.com/wiki/Roland_Antoniewicz

(a cikk fordítás alatt)

Nagyon örülünk annak, hogy Roland von Bagratuni kiváló kollégánkat sikerült rávennünk ennek a cikknek a megírására, amelyet römmel tesszük kőzzé.

Coimbra, Portugália — New York, N.J. USA 2012 tavaszán

Inaçio Angelos főszerkesztő

észrevételeket ide kérjük: inacio.angelos@gmail.com