Antoniewicz Roland álnéven akar indítani – írja a rendőrért kiáltó bolsi tolvaj!

A beküldött és közzétett cikkekért a szerkesztőség nem vállal felelősséget!

Antoniewicz Roland álnéven akar indítani – cinikusan írja a rendőrért kiáltó bolsi tolvaj!

Antoniewicz Roland — Roland von Bagratuni

Posted on May 25, 2012

A “Kárpáti Harsona” nemlétező szerkesztőségének nemlétező főszerkesztője, a régi ávéhás forgatókönyv szerint, “tolvaj kiált rendőrért” alapon konokul folytatja a még 1988-ban Antoniewicz Roland kárára folyamatosan elkövetett rágalmazást. Pedig már többször figyelmeztették, hogy nevezettet rosszindulatúan rágalmazzák! És ennek alátámasztása végett, elegendő hiteles dokumentumot is áttanulmányozhattak. Borsó a falra! Az ávéhás kommunista rágalmazókat a legkevésbé érdekli az igazság!

Antoniewicz Roland 12 fő ‘bűne’

Becsületes ember ezen nem is csodálkozik, de nem is csodálkozhat! Azon sem, hogy az állítólagos szerző, egy bizonyos Kollár Lajos nemlétező doktor, nemlétező büntetőjogász — am bloc nem létező személy! Tipikus kommunista fogás! Az a kategória, amelyet 2006-ban Balatonöszödön Gyurcsány Ferenc akkori pártelnök és időközben több bírósági büntetőperre, vádlotti minőségben várakozó miniszterelnök, cinikusan, büszkén és nagyképűen bevallotta:

HAZUDTUNK REGGEL, DÉLBEN ÉS ESTE, ÉJJEL ÉS NAPPAL, HÓNAPOKON, ÉVEKEN ÁT! MINDENKIT BECSAPTUNK! CSALÁSAL KERÜLTÜNK HATALOMRA! ÉS KÖZBEN NEM CSINÁLTUNK SEMMIT, CSAK MÁSOKAT RÁGALMAZTUNK!

Igen rágalmaztak! Minden jobboldali párt, jobboldali ellenzéki személy számukra “szélsőjobboldali”, “fasiszta”, “náci” volt! Bagoly mondta verébnek! Ezekkel a címkékkel látták el az FKgP-t, az MDF-t, a MIÉP-et, a Jobbikot, a FIDESZT, még a KDNP-t is! Csak a velük házasságra lépett SZDSZ-t kímélték meg ettől a jelzőtől. Na meg az abból Főnixként újratermett LMP-t.

Kárpáti harsona – a Gyurcsányista MSzP és Mečiárék durva magyarellenes provokációja

Még a név is találó: LMP – Lengyel Munkás Párt! Vajon ide (is) akarták belehazudni Antoniewicz Rolandot, ahogyan azt megtették az általuk létrehozott Kádár János Társasággal, melyhez Antoniewicz Rolandnak volt a legkevesebb köze? A tényleges alapító meg az a Rózsa György Eduárdó – Flores volt, akit magyar parancsra ölte meg Bolíviában Evo Morales kivégző csapata! A munkásőr-örnagy, horvát usztasa ezredes, KGB alezredes, magyar állambiztonsági tiszt, muzulmán egyházvezető, a Arató Gábor-Mesterházi Attila-Zuschlag János-féle Szocialista Ifjúsági Szövetség főalapítója, Borbély Sándor és Illich Ramirez Sanchez – Carlos-Sakál jóbarátja és tanítványa…

Azt persze ezek az ávéhás-kommunista senkik honnan tudhatják?! Hiszen ez érdekli őket a legkevésbé! Elég, hogy az ellenségüket hírbe hozták, belekeverték egy afféle kabátlopási ügybe!

Csinálta ezt már Rákosi Mátyás bandája is, előtte meg a senkiházi Sztálin és annak puszipajtása-elvtársa Hitler! Mert jó haver volt a két zsivány, hiszen együtt támadták meg és rohanták le 1939-ben Lengyelországot!

Lengyelek. A magyarok számára barátok. Az igazi magyarok számára. A kommunisták úgy félnek tőlük, mint az ördög a szenteltvíztől! Na ná! Mert a lengyel az mindig barát marad! A legnehezebb időkben is! És a magyar is ha a lengyel testvér kerül nehéz helyzetbe! Csak éppen valahogyan Antoniewicz Roland volt az, akin melléfogtak! Mert a Gyurcsány féle hazudozó mocsok jól félrevezette őket!

És hát azt meg aztán honnan tudhatja a jó barát magyar ember, aki együtt harcol s issza borát, hogy épp Antoniewicz Roland volt az, aki ténylegesen a rendszerváltásért okolható! Mert ő verte szét Aczél György – Kádár János – Apró Antal homokvárra épült hatalmát! És épp ezért gyalázza őt ma is a kommunista mocsok! A rendőrért kiáltó tolvaj!

A KGB és a Gestapó módszere volt az, hogy a legnagyobb, a meggyilkolhatatlan, elnémíthatatlan ellenségüktől úgy szabadultak meg, hogy besározták! Ezt végzik most is Antoniewicz Rolandal a kommunisták! A volt ávéhások! Rákosi Mátyás és Kádár János egykori legközelebbi munkatársai! Mert nem sikerült nekik Antoniewicz Rolandot sem megölni (többször megpróbálták!), sem kitoloncolni (ezt is megpróbáltáka Történeti Hivatalban talált okiratok szerint!), sem anyagilag és erkölcsileg tönkretenni!

Azt az Állambiztonsági Szolgálatok Levéltárában, a Történelmi Hivatalban kutakodók miért nem akarják észre venni, hogy a Antoniewicz Rolandot szándékosan besárazó, többnyire hamis dokumentum mellett, azért van még rengeteg olyan, amely mellette szól! És az interneten is rengeteg ilyen található! De a rágalmazó förmedvény a gerinctelen kutató számára kockázatmentes! Mert mondhatja “honnan tudhattam”! Hát honnan? Azért kutató, hogy kiderítse az igazságot! És ha tévedett (akkor) még nem késő (most) korrigálni a tévedést!

Pedig a valóban becsületes jobboldali érzelmű magyar ember, az efféle kommunista hazugságoknak nem hisz! Hiszen ott van több ezer hiteles dokumentum, amely a sok rágalmazó hazugságot kapásból megcáfolja! Csak érte kell nyúlni! Klikkelni kell! Mert az interneten rengeteg megtalálható!

Na persze, egyszerűbb folytatni a rágalmazást (“abból bajom nem származhat”) ahelyett, hogy egy igazi nemzeti hőst megvédjünk és végre arra a piedesztálra tegyük, ahová való! Annál is inkább, mert bármelyikünkkel megeshet, megeshetett volna az ilyesmi! Vagy csak azért hallgatnak azok, akik végre megszólalhatnának, mert róluk is kiderül(het) az, hogy ők is ávéhások voltak? Ahogyan az nemrég már több közismert emberről kiderült?

De ha lusták vagyunk klikkelni és végigolvasni a többezer dokumentumot, azért eszünk, logikai készségünk csak van?! Mert akkor arra is (végre) rájövünk, hogy “nem esik messze az alma a fától” — nemzeti hősök dédunokája, unokája, fia mégiscsak nemzeti hős! És ha ő is folytatta azt, amit őseik elkezdték, akkor annál inkább az!

Vagy megvárjuk azt, amíg a nyomorába bele nem hal? Valóban a nemzeti hőseinket csak a haláluk után érdemes-lehet-kell felmagasztalni, rehabilitálni? Hiszen a halálból már többször visszahozott, több betegségtől szenvedő súlyosan beteg Antoniewicz Rolandnak már nem sok maradt hátra az életből!

A nyugdíjügyekért a kormány részéről felelős Selmeczi Gabriella, aki Antoniewicz Rolandnak (koránál fogva) akár a lánya is lehetne, miért nem viselkedik magyar emberhez méltóan és nem kéreti magához a Nyugdíjintézettől (ki tudja, ma mi a neve ennek, a nevét állandóan újító hivatalnak!) Antoniewicz Roland aktáját, hogy megdöbbenve azt tapasztalja, Gyurcsány Ferenc bandája hogyan tolt ki vele!? És persze hogy ezt rendbe tegye!

Mert Antoniewicz Roland épp Gyurcsány kormányzása alatt ment nyugdíjba, így kaphatott csak minimál nyugdíjat, amelyből még éhen halni sem lehet! És ez csak a kezdet lenne, mert az Orbán-kormánynak más adósságai is vannak Antoniewicz Rolandal szemben! Az is, hogy magyar állampolgár létére máig nem kapta meg a magyar személyiét és a magyar útlevelét!

Pedig Orbán Viktor nem olyan régen megesküdött, hogy nem engedi meg azt, hogy akár egyetlen magyar ember ne lehessen saját hazájában magyar állampolgár! És Antoniewicz Roland bizonyítottan magyar állampolgárnak született, amit Biszku BélaBenkei AndrásKuncze Gábor bűnbandájának tagjai minduntalan megpróbálják meghamisítani! Azaz: a saját hazájában nem lehet magyar állampolgár, pedig az! Érti ezt valaki is?

Én még azon sem csodálkozom, hogy az egykor éveket a Magyar Televíziónál töltött Ilkei Csaba mélyen hallgat, és csak a Rolandot rágalmazó hamisítványokat leli fel a Történelmi Hivatalban végzett kutatásai során. Pedig ő aztán jól ismeri, kell, hogy ismerje Antoniewicz Rolandot és azt is, hogy 1984. tavaszán Aczél György és Kornidesz Mihály miért rugatta ki az MTV-től, de azt is, hogy Antoniewicz Roland visszavágott és nemsokára Kornidesz Mihály is repült, majd utána Aczél György a Politikai Bizottság felével! Hiszen az MTV épületén belül a pletykák nagyon gyorsan terjedtek! És azt mindenki tudta, hogy Antoniewicz Roland az MSZMP állandó támadását egyfolytában védi ki!

A Magyar Nemzetnél ténykedő Bayer Zsoltnak is tudnia kell azt, hogy a “régi” magyarnemzetesek, a “nagyok”, Pethő Tiborral az élén, igen nagyra becsülték Antoniewicz Rolandot és annak ellenére jelenhettek meg az írásai a lapban, hogy igen jól tudták: kemény ellenzéki! Sőt: kimondottan rendszerellenes! Ugyanezt tudnia kell a Demokrata főszerkesztőjének, Bencsik Andrásnak is, vagy az EchoTv-s Kubinyi Tamásnak is! Vagy a KDNP-s Pálffy Viktornak is, kinek nagybátyja rengeteget segített Antoniewicz Rolandnak abban, hogy ne legyen áldozata a kommunista árnak!

Térjünk vissza a Kárpáti Harsonához. Úgy tűnik pancserek szerkesztik! Mert ahelyett, hogy kivizsgálnák azt, valójában kicsoda ez a áldoktor Kollár Lajos, aki most bajt hozott a szerkesztőségre, makacs konoksággal a tolvaj rendőrért kiált! Az áldozat megsegítésére siető Döbrögik Bűne kollektíváját próbálják most mocskolni olyan jelzőkkel, amelyek csakis őket illetik meg!

Ha lenne eszük, elnézést kérnének és ígéretet tennének arra nézve, hogy sürgösen kivizsgálják: ki élt vissza a lap főszerkesztője és helyettese nevével, fényképével, amikor a nevükben beregisztrált a NING-honlapra kémkedni, hogy aztán a “szenzáció” megjelenjen az állítólagos dr.Kollár Lajos szennyiratában a Kárpáti Harsona oldalán! Ugyanis az ilyesmi is plágium a javából! Ilyen botrányba bukott bele a nemrég még a kommunisták vezére és miniszterelnöke: Gyurcsány Ferenc, a “hazudtunk reggel, délben és este, éjjel-nappal, hónapokon, éveken át, mindenkit becsaptunk” című nagydoktori (a szélhámosság tudományainak doktora) disszertáció szánalmas szerzője, aki sógora diplomamunkáját (is — elég hiányosan!) koppintotta le, az egyetemre pedig felvételi vizsga nélkül jutott be!

A Kárpáti Harsona már ott elkövette a súlyos etikai hibát, hogy ezt az ügyet azonnal becsületesen nem vizsgálta ki, és addig is a Kollár-féle mocskolódó cikket (legalább ideiglenesen) nem törölte (“raktárba tette”) volna! Mivel nem ezt tette, a Kárpáti Harsona szerkesztősége felel a rágalmazó szennyiratokért! És majd viselni is fogja ennek minden következményét. Kollárostul-Bogolyostul-Hanzikostúl! Mert kitalált sztorikkal ma már nem lehet megrágalmazni becsületes magyar hazafikat!

Azonban a szlovák “sajtó” részéről az efféle magyar-ellenes provokáció nem egyedi eset! Ahogyan az sem egyedi eset, hogy nemzetiségre, nemre (vagy nemtelenségre!), állampolgárságra való tekintet nélkül, a kommunista bűnözők, ha kell, nemlétező szerkesztőségi kollektívákra támaszkodva, ál újság-folyóirat útján rágalmazzák ellenségeiket! De teljesen mindegy, ki pénzeli, működteti ezt a szennylapot, ahogyan az is, hogy kicsoda Kollár, Hanzik vagy Bogoly, vagy milyen koszfészek Královsky Chlmec! Egyet tehetnek: az általuk alaptalanul megrágalmazottaktól bocsánatot kell kérniük, a hazugságaikat pedig egyértelműen helyesbíteniük kell!

Inaçio Angelos, Coimbra 2012.májusa

Reklámok

A szmolenszki „katasztrófa” újabb rejtelmei, avagy a vörösnácik visszavágnak?

2012. április 14., szombat

A szmolenszki „katasztrófa” újabb rejtelmei, avagy a vörösnácik visszavágnak?

.
.
.
.
A BEKÜLDÖTT ÉS PUBLIKÁLT KÉZIRATOKÉRT FELELŐSSÉGET NEM VÁLLALUNK!

A szmolenszki „katasztrófa” újabb rejtelmei, avagy a vörösnácik visszavágnak?

Lech Kaczyński államelnök és Jarosław Kaczyński miniszterelnökA lengyel köztársasági elnök, Lech Kaczyński és magas rangú kíséretének két évvel ezelőtti repülőgép szerencsétlensége Szmolenszknél, újabb és újabb megdöbbentő rejtélyek egész sorával gyarapodik. A Gazeta Polska c. jobboldali lengyel lap legújabb értesülése szerint a liberál-konzervatív Polgári Platform (Platforma Obywatelska) politikusa Bronisław Komorowski, 2010-g a Nemzetgyűlés elnöke, jelenleg köztársasági elnök, néhány órával Lech Kaczyński köztársasági elnök holtestének megtalálása előtt kijelentette, hogy „nem él” és ezért átveszi a hatalmat.

A repülőgépszerencsétlenség helyszíneNagy merészség kellett egy ilyen lépéshez, hacsak előre nem tudta, mi vár a kormánygépre és 96 utasára! Nem kívánom fárasztani az olvasókat műszaki kérdések tömkelegével, melyek szakemberek számára is ellentmondásosak. De nézzük a Gazeta Polska „Smoleńsk: Niewidzialna kolumna prezydenta … jakby ktoś założył, że nie będzie ona nikomu potrzebna” (Szmolenszk: A köztársasági elnök láthatatlan gépkocsi konvoja, …mintha valaki feltételezte volna, hogy senkinek sem lesz rá szüksége) című ez év február 9-i cikkét: „A szmolenszki repülőtéren a kormánygép utasait nem várta az ilyenkor szokásos gépkocsi konvoj, élén az elnök páncélozott járművével — derül ki a szemtanúk közléséből, a légi irányító torony és a gép pilótáinak beszélgetéseit rögzítő szalagról és a filmfelvételekből. Nem volt odarendelve egy pirotechnikus sem, aki ellenőrizte volna a gépkocsikat, sem olyan lengyel kormánytisztviselő, aki fogadta volna a küldöttséget, és akinek ezt a hiányt azonnal jelentenie kellett volna az államfő biztonságáért felelő BOR (kormányőrség) vezetőjének, annak pedig azonnal a belügyminiszternek. Pedig a hatályos előírások szerint, a gépkocsikonvojnak, a pirotechnikusnak és a lengyel kormánytisztviselőnek (a moszkvai lengyel nagykövetség vagy a lengyel BM emberének) már egy órával a kormánygép érkezése előtt ott kellett volna lennie Szmolenszk Szjevjernij légibázisán!

Akkor a cikkhez írt kommentáromban ezt írtam a Gazeta Polska honlapján: „Ez az egész szmolenszki katasztrófa-ügy egyre gyanúsabb! Elejétől kezdve nagyon gyanús! De ami a leginkább irritálja a világ közvéleményét az a tény, hogy a MERÉNYLŐK túl szemtelenek voltak és nem csak Oroszország, hanem eddig még közelebbről meg nem nevezett lengyel alvállalkozók megrendelésére ténykedtek! Agata Christe bizonyára 5 perc alatt megfejtette volna ezt a rejtélyt! Elég csak rájönni arra, ez a merénylet kiknek az érdekeit szolgálta! Ki nyert azon, hogy Lech Kaczyński államfővel együtt, meghaltak a Lengyel Köztársaság legfőbb méltóságai, valamint a szövetségeseik: újságírók, vállalkozók stb!

Valamikor nagyon sokat repültem repülőgépeken. Még nagyon nagy távolságokra is: „szinte a világ másik végére “! Az indulás előtt a légikisasszonyok kikapcsoltatták az összes mobiltelefont és más elektronikus készülékeket, amelyek zavarhatták a repülőgép elektronikus berendezéseit! És bármilyen repülőgép hasa alá dugni egy „közönséges” mobiltelefonnál ezerszerte erősebb speciális berendezést, alig néhány másodperc kérdése!

Ha én lennék ezt az ügyet vezető ügyész, átnézném mindazon repülőtéri dolgozók jelenléti ívét, akiknek a kormánygép indulási helyén, akár néhány másodperc idejük volt a reülőgép alá kerülni! Aztán leellenőrizném ezeknek a személyeknek a múltját! Például azt, volt e valaha Oroszországban vagy a Szovjetunióban (vagy volt az ismerőse, barátnője, sógora, apósa stb!)! És aki volt, már gyanúsított! Különösen, ha több hetet, vagy még tovább tartózkodott ott! Például kőolajvezeték építésénél, vagy egyetemi tanulmányokat végzett valamelyik szovjet felsőoktatási intézményen stb!

Miért írom mindezt?! Sztálin még a huszas években kiadott a csekának egy szigorúan titkos utasítást (amelyett az NKVD, majd a KGB, majd az FSB örökölte és azt máig nem vonták vissza!), hogy mindazon külföldieket, akik a Szovjetunióba hosszabb időre érkeztek (közömbös, hogy dolgozni, tanulni, gyakorlatokra, vagy külképviseletre jöttek!) — ügynökké be kell szervezni. Ha nemet mond — megajándékozni egy „balesettel”! Ilyen „baleseteket” nagyon gyakran szerveztek a magyar és a lengyel ávéhások is! Nem csak azoknak, akik nem akartak ügynökökké válni!

Amikor Jancsó Miklós rendező barátom asszisztense voltam és egyik filmjét készítettem elő, rávettem arra, hogy a film címszerepére egy csodálatos lengyel színésznőt, a krakkói Teatr Stary lengyelörmény művésznőjét — Anna Dymnát! kérje fel. És Ania valamint a férje, Wiesiek Dymny és számos közös barátunk, a krakkói Piwnica pod Baranami köré tömörülő bolsevista-ellenes ellenzékiek voltak! Szerettem, tisztelltem, csodáltam őket!

Akkoriban gyakran utaztam Krakkóba (és nemcsak), hogy olyan színészeket és színésznőket találjak, akiket a szereposztási gondokkal küzdő magyar filmekbe „importálni“ lehetne. Adataim szerint, mintegy 250-n kerültek legkülönbözőbb szerepekbe! Akkoriban erről rengeteget írtak a magyar és a lengyel lapok. Egyik ilyen krakkói kiruccanásomkor törtem el (nem először) a bokámat. Mivel Jancsó Miklós emiatt nem számíthatott rám — lemondtam a rendező munkatársa beosztásomról. Aztán amikor a vártnál korábban levették a lábamról a gipszet, Szomjas György egyik filmjében vállaltam hasonló megbizatást, aki a külső felvételeket Jancsó felvételeinek közelében készítette! Ily módon Mikivel állandó kapcsolatban voltam! Tőle tudtam meg, hogy Anna Dymna nagyon súlyos autóbalesetet szenvedett!

Több merényletet túlélő, az ávéhások által állandóan zaklatott, kemény ellenzékiként, nagyon jól tudtam, hogy ez nem volt baleset! Éppen ezért az ügyben alapos nyomozást végeztem, még a legkisebb bizonyítékokat és nyomokat is összegyűjtöttem! Nagyon mérges voltam, mert Anna Dymna reménytelen állapotban feküdt a váci Jávorszky járási kórházban. Nem csak csodának, de az örményeknél közismerten nagyon erős szervezetének is köszönhető volt az, hogy Ani megmenekült a biztos haláltól! Attól a haláltól, amelyre valakik nagyon számítottak! És gyanúsított rengeteg akadt, közöttük volt legelőszőr is az a taxis — egy állami taxivállalat alkalmazottja —, aki a MAFILM megrendelésére, huzamosabb ideje szállította a színészeket a forgatási helyszínekre és vissza! Egyszerre csak „soronkívüli” katonai behívót kapott, aztán „felszívódott a ködben”!

A taxi menetlevelére támaszkodva, végigjártam az egész útvonalat, a krakkói Teatr Starytól egészen a Vác melletti Gödig! A taxi körülbelül 23-kor, a színházi előadás után hagyta el Krakkót és egész éjjel úton volt, mert reggel 9-re kellett megérkeznie a Balaton-parti Zánkára! Anna a hátsó ülésen aludt, mert csak így tudott pihennie, ugyanis a felvételek után idejében kellett visszatérnie Krakkóba, a színházi előadásra! Rengeteg, éjszakai túrákat végrehajtó taxist ismertem! Mindegyikük szinte félóránként, óránként, olykor gyakrabban, megállt a legközelebbi kocsma előtt és betankolt egy jó erős feketét, nehogy elaludjon a volánnál!

Krakkó és Göd között végiglátogattam hát az összes kocsmát, amely abban az időben nyitva volt, vagy nyitva lehetett! Szüszifuszi munka volt, mert nagyobb települések, városok területén minden egyes alternatív útvonal mentén fekvő kocsmát, éttermet is meg kellett látogatnom! Az egyik felvidéki településen találtam egy ilyen kocsmát, amelynek szlovákiai magyar pincérnője kitűnően emlékezett a taxira is, meg a hátsó ülésén alvó Annára és a gépkocsivezetőre, aki rendelt egy feketét, aztán sietve berobogott a vécére. Ugyanebben a pillanatban a kocsmába belépett két átutazó „úr” és egyikük a magyar taxis kávéjába beleszórt valamilyen fehér port! A felháborodott pincérnő botrányt akart csapni, de az illető lengyelül megnyugtatta, hogy ez „csak egy sima balhé”: „kitolnak a haverjukkal“! Szerinte „ez a por hasmenést vált ki nála és emiatt minden egyes útszéli bokornál megáll!“ Hozzátette még, hogy korábban a taxis hasonló viccet csinált neki!

A mese első látásra OK. Az „isten háta mögötti településen” élő fiatal pincérnő nem is gyanította, hogy ez nem így van! Elment hát a hátsó helyiségbe …kacagni! Mert ki ne csinált volna hasonló tréfát az ismerősével, szomszédjával, barátjával, vagy a főnökével?! Természetesen a titokzatos fehér por nem hasmenést okozott, hanem néhány óra múlva elaltatta a gépkocsivezetőt, aki Gödnél „kiegyenesítette” a kanyart és az autójával együtt egy, néhány méterrel lejjebb fekvő veteményesben landolt! Ő épkézláb megúszta ezt a „kalandot”, mert a biztonsági öve be volt kötve! Csak az alvó Anna Dymna nem kötötte be magát…

Ezt és a hasonló „baleseteket” — köztük dr.Elbert János barátom „titokzatos“ vízbefulladásának és egész családja kinyírásának körülményeit — részletesen leírom könyvemben, amely már 20 éve vár kiadóra és kiadásra! Sajnálom, hogy magyarul írtam, mert igaz, hogy több olyan lelkes kiadó volt, aki elolvasás után nagy adag empátiával vállalta a kiadását, de aztán vagy felszívódtak, vagy hirtelenül „meggondolták“ magukat, illetve profilt változtattak, a kiadójukat és a nyomdát pedig vihar gyorsan eladták! Mert a kuzínom, ifj.dr.Antall József kardinális hibát követett el, amikor az állambiztonsági bűnszövetkezet felszámolásával egy időben, legalább nem dobta ki az utcára az ávósokat, akiket büntetlenül otthagyta a BM, NBH és a rendőrség, de még az igazságszolgáltatás és a külügy kötelékében is! És ugyanez történt Lengyelországban! A gyilkosok és a hozzájuk hasonló alakok máig sérthetetlenek és tovább garázdálkodnak! Úgyszintén az egykori KGB-sek is, akiket senki sem keresi, senki sem leltározza aljas tevékenységüket, amelyet csakis kizárólag HAZAÁRULÁSnak lehet nevezni! Akkor vajon miről is beszélünk?!“

Nemrég megkezdődött a szmolenszki repülőgép-szerencsétlenség több áldozatának az újraboncolása, ami újabb megdöbbentő, a „baleset” verzióját megcáfoló eredményeket hozott! A Niezależna című lengyel független lap 2012. március 23-i számában egy újabb megdöbbentő tényt hozott nyilvánosságra: „Megállapítottuk, hogy Przemysław Gosiewskinek, a PiS-kormány miniszterelnök-helyettesének, és prof. dr.Janusz Kurtyka, az Instytut Pamięci Narodowej (IPN — Nemzeti Emlékintézet) elnökének újraboncolása során, a szakértők nem tudták eldönteni a haláluk okát. Mi több, a megállapításaik szögesen ellenkeznek az orosz patológusok állításaival, amelyeket később Ewa Kopacz akkori egészségügyi miniszter és Donald Tusk miniszterelnök megerősítettek, miszerint a repülőgép-szerencsétlenség két említett áldozata is több belső szervének sérülése miatt halt meg. Közben kiderült, hogy az ekshumált áldozatok belső szervei sértetlenek.“ — írta a lap.

Akkor a Niezależna valamint az ugyancsak jobboldali Niepoprawni című lapok honlapjain ezt írtam le: „Több mint egy hónapja a Gazeta Polska hasábjain ezt a kommentárt tettem közzé Leszek Misiak és Grzegorz Wierzchołowski kollégák csodálatos, „Smoleńsk: Niewidzialna kolumna prezydenta … jakby ktoś założył, że nie będzie ona nikomu potrzebna” (Gazeta Polska, Nr 7 z 15 lutego 2012) című írásuk kapcsán, ami óriási vitát váltott ki:

Akkor vajon mi okozta a halálukat?! Természetesen ezt nem azért „nem értem”, mert hülye és iskolázatlan lennék! Ellenkezőleg! Más adatok hiányában, az ilyen szavakat olvasónak azonnal az ilyen „sötét” gondolatok támadnak. És kiindulópontként azoknak a sötét praktikáknak az ismerete szolgál, amelyeket a pártállam ámokfutása idején, a vörösnáci ávéhás és KGB-s parancsadóik alkalmaztak! Egy ilyen észrevétel ugyanis azt szugerálja, hogy az áldozat(-ok) nem, hunyt el a „katasztrófában”, hanem azt sérülések nélkül átvészelte! Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a lengyel kormánygép alacsonyan repült és a sebessége állandóan csökkent, mert leszállási műveletet hajtott végre, egy ilyen szerencsétlenségnek a túlélése nemcsak lehetséges, de értelmes, mert már rengeteg olyan légi szerencsétlenség volt, ahol az áldozatok között élőket is találtak! Mi több: olyan esetre is emlékszem, amikor egy légikisasszony bár igen nagy magasságból esett ki a repülőgépből, a balesetet túlélte. Mert egy szénakazalra vagy hóbuckára esett. Persze komoly sérüléseket szenvedett, de az esést túlélte! Itt viszont semmiféle sérülést nem találtak!

Mindebből még egy jókora adag optimizmus mellett is csak egyetlen következtetésre lehet jutni: az áldozat a „baleset“ után halt meg! Az viszont nem derül ki: vajon — mondjuk — szívinfarktus, vagy pedig gyilkosság következtében! Az utóbbi azonnal azzal a ténnyel asszociálódik, hogy a „baleset” valakinek a megrendelésére történt, azaz nevezzük a nevén: nem „baleset” volt, hanem MERÉNYLET, és ilyenkor logikusan az következik, hogy mindenkit, aki a merényletet túlélte, meg kellett ölni! Természetesen nem úgy, hogy homlokán, halántékon, vagy hátulról idegen (német) gyártmányú pisztollyal tarkón lövik (ahogyan ez megtörtént Katyńban a lengyel hadifogoly tisztek kivégzésekor, mely bűntényt aztán az oroszok pofátlanul a németek nyakába varrták!), hanem úgy, hogy a halál okát ne lehessen megállapítani! És a mai tudomány rengeteg olyan vegyületet ismer, amely mérgező, de egy idő után szétbomlik olyan elemekre, amelyek az emberi szervezet természetes összetevői! Ma már ugyancsak nem okoz semmiféle gondot bármilyen vegyületnek az emberi szervezetbe történő észrevétlen befecskendezése! Léteznek már olyan fecskendők, amelyek az oltóanyagokat magasnyomással, méghozzá nyomtalanul vezetik be a szervezetbe! De akár erőszakkal is úgy lehet megetetni az áldozatot bármilyen méreggel, hogy semmiféle nyoma ennek nem marad! Magyarán: ez az ügy alapos kiderítést követel!

Aztán ugyanitt egy másik kommentárban még a következőket tettem közzé:

Vajon mindez kinek az érdekében történt? — egy katolikus soha nem lesz kamikaze!

Kezdjük talán azzal, hogy egy hívő és gyakorló katolikus soha nem lesz se kamikaze, se testvér-gyilkos, vagy érdekből ölő alattomos gyilkos! Persze a kamikaze szál azért lenne érdekes, mert az első pártállam összeomlása után, hasonló „baleset“ következtében kaparintotta meg a hatalmat Csermanek János (bandita álneve „Kádár”) utolsó külügyminisztere — Horn Gyula! Egy elvetemült kommunista, a vörösnácik pártjának egyik többéves vezéregyénisége!

Horn Gyula a Szovjetunióban végezte egyetemi tanulmányait, tehát Sztálin már említett húszas évekbeli rendeletének értelmében válhatott a KGB ügynökévé! Épp ezért lett Kádár számára „tökéletes” külügyi főnöke, mert a külügyben csak úgy hemzsegtek a diplomata báránybőrbe átöltözött titkos ávéhások és szovjet ügynökök! Horn (akiről olyan mendemondák is keringenek, hogy sváb rokonai SS-legények voltak, aztán …1945-ben a fekete párttagkönyveiket vörösökre cserélték) 1994-ben, közvetlenül a választások előtt egyszerre csak egy fura gépkocsi-balesetet szenvedett. Egy alaposan előre megrendezett balesetet! Végül is kutya baja sem lett, de állítólag a gerince „megerőltetést szenvedett”! És természetesen a gépkocsivezetőnek sem görbült meg haja szála!

A nyers és beképzelt, senkire legkisebb tekintettel sem lévő karaktere miatt, Magyarországon még a kommunisták és csicskásaik között is teljesen népszerűtlen Horn, egyszerre csak sajnálatra méltó ember lett (addig is az volt, de teljesen más okokból!), mert az „áldozat” szerepéből igazi cirkuszi mutatványt kreált! Valamilyen fura acélkeretben parádézott, amely inkább az űrhajós szkafanderek vázára emlékeztetett, és amely „kimerevítette“ a nyakát és feje búbját. Komikusan nézett ki. De senki sem vett magának annyi fáradtságot, hogy megkérdezze a sebészeket: vajon szabályosan hordja-e ezt a karneváli jelmezt?! Mert úgy hordta, hogy számára még véletlenül se legyen kellemetlen!

A 85%-ban az egykori pártfunkcik és ávéhások kezében lévő média, ezt a cirkuszi mutatványt úgy mutatták be, hogy minél több választó mély együttérzéssel támogassa a — „valamiféle jobboldali merénylet áldozatának“ — a jelölését! Persze anélkül, hogy bárkit is megneveztek volna a „merénylők“ közül, mert ilyet már nem tudtak találni, hiszen a szovjet megszállás kora a Déli Hadseregcsoport az évtizedekig itt settenkedő húsz hadosztályával, ebben egy teljes KGB-hadosztállyal már megszűnt! A hazai ávéhá pedig formálisan nem létezett, tagjai úgy remegtek mint a nyírfalevelek a szélben attól tartva, hogy bármikor rácsok mögé kerülhetnek, tehát nem fárasztották magukat azzal, hogy bárkit „rábeszéljenek” a „merényletben való részvételre”! Azonban ez a „baleset” csak nekik kedvezett! És azt viszont tökéletesen megtanulták, hogyan lehet ilyen „baleseteket” gyártani!

Egy ilyen „balesetben“ szenvedett nagyon komoly sérüléseket az ismert Solidarność- és lengyelbarát magyar költőnő, Kerényi Grácia, akihez igen régi barátság fűzött engem. Gyakran együtt utaztunk Lengyelországba találkozni mindenféle ellenzékivel, élén Jerzy Popiełuszko atyával, Piotr Skrzyneckivel, vagy Henryk Jankowski kanonok atyával. Grácja Varsóban még saját lakással is rendelkezett, ahol mindig átvészelte a magyar ávéhásokkal támadt komolyabb konfliktusokat. Folyékonyan beszélt és írt lengyelül, magyarra fordította a lengyel szépirodalom gyöngyszemeit. A közös barátunk, a lengyelörmény disszidens Zbigniew Herbert műveivel az élén! Az ő „balesetéről” is részletesen írok a kiadásra és kiadóra váró könyvemben. Itt is alapos nyomozást folytattam le, minden, még a nem túl komolynak látszó szálakat is felgöngyölítettem és eljutottam nemcsak a magyar ávéhásokig, de a Magyarországon állomásozó egyik KGB alegységhez is! Mert a lengyel Solidarność mind a szovjet, mind a magyar ávéhások szemében éles szálka volti!

Mindebben Lengyelországban az a legnagyobb probléma, hogy a jobboldal egyre több apró csoportosulást hoz létre, amelyek ahelyett, hogy a közös ellenség: a vörsnácik ellen harcoljanak, egymás ellen kűzdenek, ami azoknak éltető táptalaj! Vajon a Lengyel Köztársaság politikus urai és hölgyei megfeledkeztek volna arról, hogy a hasonló civakodás vezetett a lengyel Nemesi Köztársaság bukásához és Lengyelország feldarabolásához?! Tehát a függetlenség elvesztéséhez közel 180 évre!!! Nemcsak a jobbodalnak, de az egész nemzeti kommunistaellenes ellenzéknek egyesülnie kellene úgy, ahogyan ezt megtette Lech Wałęsa vezetésével! Ébresztő! Riadó! Ma a legkülönfélébb uniós struktúrákba beépült vörösnácik Magyarországot próbálják szétverni Orbán Viktor koalíciójának győzelme miatt, és ha ez az aljas prodzsekt (szándékosan így írom!) sikerül, ugyan ezt megismétlik az EU más tagjaival is! Ők járatják le Berlusconit és Sárközyt, ők ugrasztják össze a görögöket, uszítják a magyarokra a szlovákokat és románokat és így tovább! Az egyházak pedig, amelyek még mindig nem tudják elszámoltatni, de legalább kitaszítani a testükből az árulókat — síri csendben hallgatnak!

A falhoz szegezett gonosztevő hibát hiba hátán követ el… — azaz Sikorski és Kaczyński elnökök repülőgépeinek „katasztrófájáért”, előbb vagy utóbb felelni fognak az igazságszolgáltatás előtt! Mert a gyilkosok mindig hibákat követnek el, bár azt hiszik, hogy az ő tettük „tökéletes”! De TÖKÉLETES GYILKOSSÁG NEM LÉTEZETT, NEM LÉTEZIK ÉS NEM LESZ! Itt egészen másfajta kérdés merül fel: kik és miért vettek részt ebben a szörnyű merényletben? Ha rájövünk arra, hogy kiknek az érdekeit szolgálta a jobboldali hatalom szinte teljes lefejezése, a válasz is kézenfekvő. És ez az egész nagyon hasonlít a Gyurcsány kormány 2006-os provokáció-sorozatára, melynek eredményeként a botcsinálta pártvezér-miniszterelnök rendkívűli állapotot akart kihirdetni a „kézzelfogható” valójában nemlétező „szésőjobboldali veszély” elhárítása érdekében, azaz: a jobboldal prominens tagjainak, vezetőinek a „kikapcsolására”! Ebben a piszkos ügyben volt titkos tancsadó és végregajtó a kétes múltú munkásőr-őrnagy, KGB-alezredes, usztasa-ezredes, ávéhás, muszlim egyházfő és egyetemi KISZ-titkár Rózsa György Eduárdó-Flores, akinek épp ezért kellett meghalnia Evo Molares bolíviai halálosztó különítménye által!

Ha végigböngésszük ennek a szálnak a fonalait, egyből rájövünk arra, hogy itt többről volt szó, mint Gyurcsány öszödi beszédének a „kicsempészéséről” és közhírré tételéről! Amelyben mellesleg Gyurcsány több közeli munkatársa is részt vett, köztük Kiss Péter egykori nagybudapesti KISZ-titkár és kancelláriaminiszter és Szilvásy György a KISZ Központi Bizottsága egykori szóvivője, majd polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter. De nézzük Rózsa György Eduárdó-Flores „titokzatos” bolíviai útját és halálának körülményeit. Az akkor már „muzulmán egyházfő” szerepében tetszelgő ávéhás, korábban, már szinte a rendszerváltás utáni első napoktól kezdve, nagy igyekezettel próbálkozott számtalan jobboldali pártba beépülni azzal, hogy bejuttassa oda embereit és e pártokat belülről szétrohassza! Még korábban részt vett az ellenem az ávéhások segédletével összeeszkabált hosszútávú lejárató hecckampány megszervezésében és kivitelezésében, amelynek egyik csúcspotja volt a a Zuschalg-féle Szocialista Ifjúsági Szövetség, a Münnich Ferenc Társaság és a Kádár János Társaság létrehozása, majd utóbbinak a nyakamba történt tukmálása!

Magyarán: Rózsa György Eduárdó Flores egy igen veszélyes provoktor volt, akinek szeme előtt egyetlen cél lebegett: a Kádár-ellenes ellenzék, a jobboldal és vezető személyiségeinek az ellehetetlenítése, kiiktatása, szétverése! És a hirhedt kommunista terrorista Illich Ramírez Sánchez, azaz Sakál, Carlos legjobb tanítványa és barátja, Olof Palme gyilkosa közben egyik hibát a másik után követett el, egyik akciója a másik után csődöt mondott! Magyarán: egy idő után kényelmetlenné vált a megbízóinak azért is, mert túl sokat tudott, amivel később zsarolhatta volna őket, illetve koronatanúvá vállhatott a később ellenük indított bírósági tárgyalásokon! Mert Rózsa György Eduárdó Flores és több barátjának (vagy áldozatának?) bolíviai kiruccanása nem kis pénzbe kerühetett! Tehát valaki (egy emeszpés milliárdos?) zsebből kifizethette a többszázezer, vagy talán -millió forintos útiköltségeket! Aztán ez a valaki (vagy valakik?) pontosan tudhatta, tudta (például a családtagok telefonbeszélgetéseinek lehallgatásával, hogy Rózsa György Eduárdó Flores éppen hol tartózkodik, melyik szállodában szállt meg! Aztán megfelelő titkos csatornákon értesíthette Evo Morales nagyképű és nagyravágyó vörösnáci bolíviai elnököt arról, Rózsa György Eduárdó Flores és társai éppen hol tartózkodnak és „merényletet készülnek elkövetni ellene”, vagy pedig „Santa Cruz tartományban jobboldali puccsot akarnak végrehajtani”! (A hivatalos és félhivatalos sajtóközlemények e két verziót emelték ki!)

Ha részletekbe menően szemügyre vesszük Rózsa György Eduárdó Flores zavaros éltetrajzát, jól tudjuk, hogy Santa Cruz tartományban élt, nevelkedett fel, tehát itt minden egyes utcát, teret, épületet, bokrot, embert jól ismert! Ha „hátsó szándékai” lettek volna, mi sem egyszerűbb: úgy elrejtőzik, hogy a közmondásos kutya sem találja meg! A másik: Santa Cruz tartomány évtizedek óta közismerten jobboldali, tehát abszurdum lett volna itt „egy jobbldali puccsot” kirobbantani! Abszurdum az „Evo Morales elleni merénylet“ vádja is, hiszen a Moszkva-Kalininingrád távolságban fekvő fővárosba, La Pazba csak repülőgéppel juthatott volna el! A la-pazi reptérre érkező santa-cruzi repülőgépek utasait pedig Moralesék folyamatosan igen szigorúan ellenőrizték és ellenőrzik! Rózsa György Eduárdó Flores tehát észrevétlenül nem is érkezhetett volna a fővárosba! És kik azok a magyar politikusok, akik nemtitkoltan a kommunista Kubára járnak üdülni, ahol gond nélkül és észrevétlenül találkozhattak valamennyi délamerikai vörösnáci politikusal, Moralesal is? Kapásból két név jut az eszembe: Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc!

A 2010-es választásokon elsöprő győzelmet aratott jobboldali FIDESZ-KDNP koalíció következetes vörösnáci-ellenes politikája, óriási riadalmat keltett a pártállam egykori vezetői és haszonélvezői körében, ami már ismertté vált hazaáruló ellenreakciók egész sorát váltotta ki belőlük: ahol csak lehet, ország-világ előtt ócsárolják Magyarországot és törvényes kormányát, vezetőit! Ennek most isszuk a levét a forint fokozatos elértéktelenedése és hazánk ellen bevezetett, vagy bevezetésre készülő mondvacsinált szankciók miatt! A többségében liberálkommunista Brüsszel és Washington pedig szolgaian pózol a magyar vörösnáciknak és aljas óhajaiknak és szolgaian követi a bitangok minden szavát! Ez pedig egy intő jel a demokráciának és a jobboldalnak az egész világon! Ha idejében nem ébredünk fel, késő lehet! Nem akarom a vörösördögöt a falra festeni, de…

Nézzük a tényeket! A marxizmus-leninizmus-sztálinizmus a mai napig nyíltan hírdeti a „proletárdiktatóra” bevezetésének szükségességét! A „liberális“ és „szocialista” báránybőrbe bújt egykori állampárti vezetők és haszonélvezők, az összejöveteleiken még milliárdosokként is az …Internacionálét kornikálják!

Na, idézzük csak fel annak szavait! „Föl, föl, ti rabjai a földnek, Föl, föl, te éhes proletár! A győzelem napjai jönnek, Rabságodnak vége már. A múltat végképp eltörölni Rabszolga-had indulj velünk! A Föld fog sarkából kidőlni, Semmik vagyunk, s minden leszünk! Ez a harc lesz a végső, Csak összefogni hát, És nemzetközivé lesz Holnapra a világ. Védelmező nincsen felettünk, se isten nem véd, sem király: A közjó alkotói lettünk – hát vesszen el, ki ellenáll! Pusztuljon ez a rablóbanda, a rabságból elég nekünk. A lángot szítsuk, rajta, rajta! A vas meleg, hát ráverünk. A gazdagoknak kedve-kénye erőnkből szívja ki a vért, csaló az államok törvénye, mert minden bajt szegényre mért. Kínlódás most a munka bére, de már ebből elég, elég! Szerszámot hát az úri kézbe s ide a jognak a felét! Mi milliók, mi munka népe, mi alkotunk a földtekén, mienk lesz még pompája, fénye s a munka nem lehet szegény. A tőke még a húsunk marja, de már a gyáva had remeg – kelőben már a munka napja s ragyogni fog a föld felett. “

Nos mégegyszer néhány felhívás: hát vesszen el, ki ellenáll! Pusztuljon ez a rablóbanda! Csaló az államok törvénye! A lángot szítsuk, rajta, rajta! A múltat végképp eltörölni rabszolga-had indulj velünk! A Föld fog sarkából kidőlni! És ez semmi más, mint a törvényes hatalom megdöntésére irányuló lázítás, izgatás! Tehát bűncselekmény! Aki ezt másképp gondolja — társtettes, cinkos! Már ez is elegendő ok arra, hogy az Európai Unió a kommunista pártokat, beleértve a báránybőrbe, különböző álnevek alá bújt „baloldali” és „liberális”, valójában szintén kommunista pártokat betiltsa, feketelistára helyezze, vagyonaikat elkobozza, vezetőiket elszámoltassa!

A második világháború befejezése után Európának, a Világnak volt annyi ereje, hogy elszámoltassa, fekete listára tegye a hitleristákat a Nürnbergi Törvényszék, illetve a csodálatos német államférfi Konrad Adenauer által hozott törvények által. De vajon miért nem tette meg ugyanezt a feketenáciktól az égvilgon semmivel sem különböző vörösnácikkal, akik ezerszer több ártatlan emberéletet oltottak ki, emberek többszázezrét, millióit tették földönfutóvá, nincstelenekké!? Mert a vörösnácik idejében tudtak szert tenni egy aduászrá a hazaáruló Winston Churchill személyében, aki a népirtó háborús bűnös Sztálin szövetségese és bábja lett!!! Minő véletlen! A gibraltári repülőgép „katasztrófa”, Władysław Sikorski lengyel emigrációs miniszterelnök és a lengyel fegyveres erők legfőbb parancsnokának a halála épp akkor és Winston Churchill vezette állam felségterületén történt!!! Lech Kaczyński lengyel államelnök repülőgépének a „katasztrófája” ennek a merényletnek a megismétlése volt! Vajon a kezdeményező és végrehajtó nem az a ekskákébés orosz politikus Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin volt, aki Zviad Gamszahurdia grúz elnök nyakába küldte a KGB-tábornok Eduárd Sevardnádzét, hogy megölesse? Aki szítja az abcháziai és észak-oszétiai krízist és minduntalan kísérletet tesz az egész Dél-Kaukázus visszaszerzésére?! És nemcsak, mert vajon kinek embere Julia Timosenko bebörtönzője és kínzója — az önjelölt ukrán elnök, a vörösnáci Viktor Janukovics?! Vagy a hasonszőrű belarusz vörösnáci diktátor-pajáca Aljakszandr Lukasenko?!

A túlzott demokrácia életveszélyes! Ezt a történelemben már többször ténnyé vált! Mégsem okulunk őseink hibáiból! Az 1454—1795 között létezett, az általam már említett I Lengyel Köztársaság, más néven Nemesi Köztársaság, fokozatosan megcsonkította a lengyel állam erejét azzal, hogy szélsőségesen túlzásba vitte a demokrácia intézményét! Utolsó periódusában, bármelyik nemes (akkor a parasztság, annál inkább a munkásság jogairól még beszélni sem lehetett), ha a magánérdeke úgy kívánta, szabadon bemehetett az országgyűlés ülésére és megakadályozhatta egy törvény megszületését azzal, hogy röviden csak annyit kiáltott: „liberum veto!” (NEM ENGEDEM!) És ez elegendő volt ahhoz, hogy nem születtek adótörvények, nem lehetett felállítani nemzeti hadsereget, mi több: nem lehetett harcba indulni az idegen betolakodók ellen sem! Az eredmény: három hullámban, Lengyelország teljesen elvesztette a függetlenségét, mert a három fekete sas szomszéd: Poroszország, Oroszország és Ausztria, egyetlen puskalövés nélkül elfoglalhatták Lengyelországot és három darabra széttéphették!

A másik, szinte kisértetiesen hasonló eset az 1789—1799 években lezajlott Nagy Francia Forradalom, amely egyik oldalról a máig a francia középületek falain diszelgő Szabadság, Egyenlőség, Testvériség (Liberté, Égalité, Fraternité) jelszót kornikálta, közben hozzáfogott az arisztokrácia, majd a jómódú nemesség kiírtásához és bebörtönzéséhez (sokszor ad hoc megvádolt 40 000 embert küldtek guilotine alá, 200 000-et lőttek agyon, és 500 000-et zártak börtönbe). Aztán az abszolút hatalomra törő vezetői — Robespierre, Brissot, Vergniaud, Jean-Paul Marat, Charlotte Corday, Danton, de Saint-Just, Desmoulins, Hébert és a többiek egymás torkának estek, egymást kiirtották! Végül jött a „nagy demokrata” Napoleon Bonaparte, aki elsöpörte a „demokráciát” és vetélytársait és új diktatúrát és monarchiát hozott létre!

A hitleri és a sztálini „demokrácia” is ilyen volt: kisebb eltérésekkel előbb egymást és az arisztokrációt irtották, aztán a másként gondolkodókat és az értelmiséget, végül a meghódított népek vezető rétegeit rabolták ki és küldték halálba és gulágokba-koncentrációs táborokba! Vajon ennek megismétlésére várunk???!!! Mert — mint látható a fenti példákból — a történelem gyakran megismétlődik! És észre sem vesszük, amikor ismét felbukkannak a bőrkabátos alakok, akik vagy helyben agyonlőnek minket, vagy börtönbe, táborba visznek és az általuk kinevezett „bíróságok” ítélnek minket halálra, országaink pedig végképp elveszítik a függetlenséget, szuverenitást! Mindezt jogalap nélkül. Riadó! Ébresztő!

Roland von Bagratuni-Antoniewicz

http://prepedia.wikia.com/wiki/Roland_Antoniewicz

Nagyon örülünk annak, hogy Roland von Bagratuni kiváló kollégánkat sikerült rávennünk ennek a cikknek a megírására, amelyet örömmel tesszük kőzzé.

Inaçio Angelos főszerkesztő

A Vörös nácik végnapjai 7. A valaha adott legpofátlanabb nyilatkozat.

2010. október 8., péntek

A Vörös nácik végnapjai 7. A valaha adott legpofátlanabb nyilatkozat.

A VÖRÖS NÁCIK VÉGNAPJAI 7.

A valaha adott legpofátlanabb nyilatkozat
2010. október 05. 17:20 STOP

A vörösiszap-katasztrófa után röpke másfél nappal végre újságírók elé mertek állni a tároló tulajdonosai-üzemeltetői, és sikerült is nekik a valaha adott legpofátlanabb nyilatkozattal előállni.

A gátszakadás miatt hét ember meghalt, többeket keresnek, százak vannak kórházban égési sérülésekkel, mindenki természeti katasztrófát emleget, de olyat, amilyet még nem látott a világ. És ez a két jóember mit mond?

Először is azt, hogy nem értik, az államtitkár miért függesztette fel tevékenységüket. Na, vajon miért? Kié az a tározó, aminek a gátja átszakadt? Ki tette bele az iszapot? A hupikék törpikék?

Erre egyébként azt mondják, hogy de az ő szakembereik mindent rendben találtak. Milyen szakemberek ezek? Hogy találhattak ott mindent rendben? Hát a gát átszakadt valahogy, nem? Biztos ezért is a törpök a felelősek.

De lépjünk túl azon, hogy a szegény pici cégvezetők nem értik, hogy kerültek ilyen helyzetbe. Istenem, hát van ilyen, szóval ezt a kis apróságot nézzük is el. Na de hogy folytatják? “Hasonló eset soha nem történt, így arra nem is lehetett felkészülni, mint ahogy Felsőzsolca sem gondolta volna, hogy elönti az ár.”

Mi van? Hogy jön ez ide? És hogy hogy nem lehet erre felkészülni? Ez lenne a dolgotok, ember! Nemcsak az a buli része, hogy beszedjétek a pénzt, az is, hogy az anyagot kordában tartsátok. Mi az, hogy nem lehetett felkészülni erre?

Aztán mindezek után az egyik cégvezető még odaböffentette azt is, hogy a vörösiszaptól nem kell félni. Hát persze, valójában nincs is semmi probléma a maró anyaggal. Sőt, különösen ajánlott benne megfürdőzni, még arcpakolásként is használható adott esetben. Lehet, hogy holnaptól már mi is elkezdjük árusítani. Ez lesz az igazán nagy biznisz, szólok is Illés államtitkárnak. Ez eddig hogy nem jutott eszünkbe, nem is értem.

Remélem egyébként, hogy a “nemkell félni” szöveget az elhunytak családtagjainak is előadják majd. Ideális helyszín lehetne például a kisgyermekek temetése, a búcsúbeszéd például kezdődhetne így: a vörösiszaptól nem kell félni.

Megtudhattuk még azt is, hogy az iszap lemosás után veszélytelen. Aha, ezért került több száz ember égési sérülésekkel kórházba. Mert tökre veszélytelen. De persze erre is megvan a válasz: elképzelhető, hogy ezek az emberek nagyon nagy mennyiségben, nagyon sokáig érintkeznek az anyaggal. Persze, direkt fetrengtek benne pár órát, mert az milyen jó már.

A cégvezetők közlése szerint 30 millió forint humanitárius segélyt adnak az áradás okozta települések önkormányzatainak. A környezetvédelmi államtitkár által említett 10 milliárd forintos kárt pedig túlzónak tartják. Na ez az, amire meg már tényleg nem lehet mit mondani.

Fodor Gábor szadeszes exminiszter – ő aztán tényleg felelős a katasztrófáért!

Apró érdekesség, hogy a cég tulajdonosa, a nyilatkozatot adó jóemberek főnöke, Bakonyi Árpád a mai napig a vezérigazgatója az amúgy környezeti kárelhárítással foglalatosokodó állami tulajdonú Nitrokémiának, s ilyen minőségben Bakonyit Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter Környezetünkért díjjal tüntette ki 3 éve, továbbá ugyanez a Bakonyi Árpád tavasszal a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetést is megkapta.

Kapcsolódó cikkek
Jól működött a tározó – A hivatalos jelentés szerint
Vörösiszap: még ma jelent a kormánynak az MTA
Így mérgez a vörösiszap
Környezetünkért díjat kapott a timföldgyár tulajdonosa – Fenyeget a tervező

********http://www.nemzetihirhalo.hu ********

A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.

Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com

* * *

Dr. Nagy László ügyvéd – politikus:

Ajka a vörösök valóságos elszámoltatásának az igazi próbaköve!

A Kádár rendszer futtatott bolsevikjaiból verbuválódott vörös bárók ajkai timföldgyára nehézfémekkel telitett, súlyos égési sérüléseket okozó 800 000 köbméternyi vörös iszapja rontott rá az Ajka menti, mélyebben fekvő magyar falvak vétlen, mit sem sejtő szegény magyar népére. Halott, megvakult és megnyomorított magyar emberek az áldozatai a vörös bárók gátlástalan, csak a haszonra koncentráló felelőtlen ipari tevékenységének.

Kapolyi László vörösbáró, Csermanek – bandita néven Kádár – János haverja és minisztere volt

Vérlázító már maga az a tény is, hogy ez a sokmilliárdos cég 10.000 000.- Forintos biztosítással rendelkezett és működhetett, miközben az általa okozott kár a szakértők szerint, a 4-5 Milliárd forintot is meghaladja! Ez a biztosítási összeg / egy jobb autó ára / mutatja legjobban azt a sivár és öncélú és felelőtlen és rabló mentalitást, amely e tulajdonosi világ valóságos mentalitását jellemzi.

Tolnay Lajos vörösbáró – ő is felel a vörösiszap-katasztrófáért

Tényként közlik a hatóságok, hogy az ” elvtársak ” az ajkai iszaptározó hatóságilag engedélyezett befogadó képességét sokszorosan meghaladó iszap mennyiséggel töltötték fel, amelynek a falai a fizika törvényeinek megfelelően felmondták a szolgálatot. 800 000 hektár mezőgazdasági termőterület vált évtizedekre használhatatlanná. A falvak házaiba 2.5 méretes iszaptenget tört be a percek tört része alatt, többen eltűntek. A vörös iszaptenger feltartóztathatatlanul halad a mosoni Duna és a nagy Duna felé. Útját gipsz hegyekkel próbálják feltartóztatni!

Gyurcsány Ferkó hátterében mindig az anyósa és a véreskezű apró Antal lánya, Apró Piroska áll – ő a vörösnáci Richelieu bíborosa…

Ez alatt a vörös bárók egy általuk közzétett arcátlan nyilatkozattal próbálták meg a büntető és polgári jogi felelősségüket a természetre hárítani! Közölték, hogy ” 100.000.-Ft gyors segélyt ” hajlandók adni a kárt szenvedetteknek. ( Családoknak ). Hogy nem sül ki a szemük ettől az összegtől, amikor a családok élelmiszert tároló helységei, bútoraik, háztartási gépeik stb., mind-mind megsemmisültek, házaik szétáztak stb. 100.000.- Ft = 300.- Euró! Micsoda szociális érzékenység a báró urak részéről! A timföldgyár tulajdonosai között ott látjuk a Gyurcsányokat, a Tolnaiakat, Bakonyiakat és társaikat, a hátuk mögött a hatalmas magánvagyonnal! És az értük aggódó magyar sajtó a kifosztott magyar emberekhez fordul segítségért, mondván, gyüjtsünk pénzt az áldozatoknak. ( Értsd: a bárók nem fizethetnek ugyebár )

A vörösnácik a hatalom helyett a rácsbokban kapaszkodjanak

Mi a teendő? Gyors és kíméletlen letartóztatások, a tulajdonosok magánvagyonának az azonnali lefoglalása, büntető és polgári jogi eljárás megindítása a teljes tulajdonosi ” báró világ ” ellen. Az igazság kíméletlen következetességet követel az elszámoltatást hangoztató Orbán kabinettől. Ez az ” elszámoltatás igazi próbaköve” ! Mentegetőzésnek és mellébeszélésnek nincs helye. Csak a tett hitelesit! Az ígéret már nem ! Pont!

*** http://www.nemzetihirhalo.hu *************

A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.

Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com

* * *

Gyurcsány(i) és Bakonyi, a két svábhegyi tuti
2010. October 06. Wednesday, 11:31

Illeték- és adócsalás útján adták el a volt állami üdülőt? Miért nem vett észre az ügyletből semmit az Illetékhivatal?

Bakonyi Árpád 1994-ben még munkanélküli volt, ma már az ország 18. leggazdagabb embere. 1999-ben Gyurcsány Ferenc cégével karöltve egy 500-900 millió forintot érő svábhegyi volt állami üdülő tulajdonjogát 134 millió forintért adták el Bakonyi nagyobbik fia cégének. A számviteli törvényt megkerülve így a fiú vállalkozása több tízmillió forint illetéket, Gyurcsány és az apa tulajdonában lévő cégek pedig közel 100 millió forint társasági adót takarítottak meg.

Gyurcsány Fecó – ő is sáros az vörösiszap-katasztrófa ügyben

1961-ben a honvédelmi miniszter a Budapesti Honvéd Sport Egyesület élsportolóit arra utasította, hogy használati jog fejében építsenek egy 6 szobás síházat, kosárlabdapályát, illetve egy kispályás futballpályát a Svábhegy tetejére. Az állam kisajátítással megszerzett több mint egyhektárnyi földterületén a BHSE több későbbi olimpiai ezüstérmese (Kajdi János bokszoló és Csatári József birkózó), világbajnoka (Varga János és Klinga László birkózók) robotolt társadalmi munkában. A HM 1988-ban 12 057 négyzetméternyi területét 40 millió forint értékben elcserélte az Alumíniumipari Kereskedelmi Vállalat két margitszigeti földterületével. A XII. kerületi, Mátyás király út 53/B alatti telek és úgynevezett síház anyagi értékét ugyanis jelentősen növelte, hogy a Duna-Ipoly Nemzeti Park természetvédelmi értéknek nyilvánította a telek erdősávját, illetve, hogy az épület az utca többi nagy értékű villájától mintegy 600-700 méter távolságban épült meg. (A Mátyás király út több világcég magyarországi rezidenciájának ad helyet.)

Bakonyi Árpád

Az állami tulajdonú cég a csere után szinte azonnal az épület bővítésébe kezdett. Alig egy év leforgása alatt, a kis faházból egy 26 szobás, 2057 négyzetméter alapterületű vállalati üdülőt varázsolt. A közpénzből épült svábhegyi villa szépségének azonban nem sokáig örülhettek a szocializmusban edzett vállalati dolgozók; a céget minden ingóságával együtt 1991-ben a Hungalu Rt. szerezte meg. A tulajdonosváltás után az Alumíniumipari Kereskedelmi Vállalat új neve pedig a Hungaluker Kft. lett.

Az MSZP Köztársaság téri székházában úgy tudják, hogy a párt anyagi háttérbázisát öt ember felügyeli, kezeli, illetve szerzi meg: Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc, Kapolyi László, Puch László és Bakonyi Árpád. Ez utóbbi úrról keveset tudhat a közvélemény. Bakonyi szovjetunióbeli és veszprémi egyetemi évei után, hamar az MSZMP-ben, illetve az Ipari Minisztérium osztályvezető-helyettesi pozíciójában találta magát mint vegyipari mérnök. Kapolyi irányítása alatt részt vett többek közt a dorogi égető tervezésében és kivitelezésében is. A sikerek ellenére a felfelé ívelő karrier 1994-ben hirtelen mégis megtört. Öccsének, Bakonyi Nándornak októberben írt üzenetében ugyanis már arról panaszkodott, hogy munkanélküli lett és állást kell keresnie. Ehhez képest tíz év múlva már az ország 18. leggazdagabb embereként köszönt vissza – vagyonát tavaly a Manager Magazin 12 és fél milliárd forintra becsülte. Személyéhez és fiaihoz több mint 40 kisebb-nagyobb cég köthető.

A szocialista érzelmű Bakonyi Árpád 1995-ben foglalta el a Hungalu Rt. elnöki pozícióját. Többek között vezérigazgatói tevékenységének köszönhetően, a cég közgyűlése három év múlva kénytelen volt feloszlatni a részvénytársaságot. Az már csak hab volt a tortán, hogy a Horn-kormány májusban elvesztette az országgyűlési választásokat. Bakonyinak lépnie kellett: a leányvállalatát eladta két MSZP-közeli nagyvállalatnak. A Hungaluker Kft. új tulajdonosai így 40 százalékban a Gyurcsány Ferenc vezette ARK Vagyonkezelő Rt., 60 százalékban pedig a MAL Magyar Alumínium Rt. lett. Bakonyi Árpád azonban most sem maradt állás nélkül, az adásvétel után két hónappal ugyanis megkapta a MAL Magyar Alumínium Rt. alelnöki székét!

A Hungaluker Kft. sorsa azonban 1998. augusztus 31-én az anyacéghez hasonlóan megpecsételődött. Tulajdonosai: az ARK részéről Gyurcsány Ferenc, a MAL részéről pedig a Tolnay Lajos, Petrusz Béla és Bakonyi Árpád alkotta multimilliárdosok “klubja” ugyanis két egyszemélyes cégre osztották fel a társaságot. Míg a Hungaluker-vagyon 40 százalékát Gyurcsány Ferenchez köthető Partagas Management Kft. kapta meg, addig 60 százalékát az Aluker Kereskedelmi Kft. A megszüntetett cég záróleltára szerint az ingatlan értékét közel 137 millió forintban becsülték meg az osztatlan közös tulajdonban maradó nagyvállalkozók. A sikeres szétválás ellenére azonban nyolc hónapnyi létezése után, Bakonyiék visszaolvasztották Aluker Kft. nevű leányvállalatukat a MAL Rt. anyacégbe.

1999 májusában az élénk külföldi befektetések miatt országos ingatlanár-robbanás történt. Az addigi lakások, házak, nyaralók piaci értéke megnégyszereződött, megtízszereződött. Valószínűleg ezért döntött úgy a Gyurcsány anyósa, Apró Piroska vezette Partagas és a MAL, hogy 1999. szeptember 22-én eladja a volt állami üdülőt. Vevőnek érdekes módon Bakonyi Árpád fiának cégét, a Bapet-Y3 Kft.-t nézték ki. A Bakonyi-Tolnay-Petrusz-érdekszövetség és a Gyurcsány-Apró család éppen ezért papíron nem is ragadtatta el magát az ingatlan vételárának kiszámításakor. Alig több mint bruttó 134 millió forintot kértek a ház tulajdonjogáért a Bakonyi fiútól, holott igazságügyi ingatlanszakértők szerint az ingatlan ára ekkor már 500-900 millió forintot ért. (Míg a Bölény utcában 45 ezer forint, addig a Szamóca utcában már csaknem 80 ezer forintot ért egy négyzetméter!)

A számviteli törvény kimondja: “a piaci érték meghatározásánál általában abból kell kiindulni, hogy az adott eszközt az értékelés (mérlegkészítés) időpontjában, adott állapotban, adott környezeti feltételek mellett, mennyiért lehetne beszerezni, illetve mennyiért lehetne eladni.” Azaz mindig a környező eladásra szánt házak, villák piaci árához kell meghatározni az eladásra szánt ingatlan vételárát, hiszen enélkül az állam jelentős társasági adótól és illetékbevételtől esne el. A felülvizsgálatot a mindenkori független illetékhivatalnak kell elvégezni, ami itt érthetetlen okok miatt valószínűleg nem történt meg, hiszen csak 13 millió Ft illetéket fizettek be, holott az ingatlan piaci átlagértékét figyelembe véve, minimum 70 millió forintot kellett volna fizetni.

A volt balatonőszödi és szemesi állami üdülők olcsón és vitatott módszerekkel való megszerzésének ismeretében, Gyurcsány ennél az adásvételnél sem hazudtolta meg önmagát. Bár a Mátyás király úti ingatlanban csak 40 százaléknyi tulajdonrésze volt, mégis ő kapta a vételár nagyobb részét, ami jogi nonszensz. Míg a Gyurcsány Ferenc érdekkörébe tartozó Partagas bruttó 73 millió forinttal távozott, addig a 60 százaléknyi tulajdonrésszel rendelkező Magyar Alumínium Rt. alig több mint bruttó 61 millió forintot kapott! Persze mindezt csak papíron, hiszen ingatlanszakértők és ügyvédek szerint több mint valószínű, hogy kettős adásvétel születhetett: egy, ami a valós piaci igényeknek felelt meg, és egy másik, amit a Földhivatalnak nyújtottak be.

2005. február 28-án a volt üdülő tulajdonjogát a Bapet-Y3 Kft.-ből való kiválás útján ifjabb Bakonyi Árpád öccsének – Bakonyi Zoltánnak – a cége kapta meg. A Mátyás király 53 Kft.-re keresztelt új cég nyitó vagyonleltára szerint az ingatlan ekkor már csak 96 millió forintot ért, azaz hét év alatt az infláció, az erősödő forint és az évente csak 2 százalékos amortizációs kulcs ellenére további 41 millió forinttal csökkentették a svábhegyi telek és ház értékét! A képtelenséget jól jellemzi, hogy a Mátyás király út elején, a Semmelweis Egyetem az azonos nagyságú területen álló volt Pszichiátriai Intézetét csaknem bruttó 1,4 milliárd forintért árulja!

Jamrik Levente
Demokrata
2005. szeptember 15.
(holahatar)

********http://www.nemzetihirhalo.hu ********

A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.

Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com

* * *

AZONNAL ZÁROLNI A VÖRÖSBÁRÓK MILLIÁRDOS VAGYONAIT!

A Magyarok Szövetsége felszólítja a kormányt, hogy azonnal zárolják a MAL Zrt. tulajdonosainak vagyonát a vizsgálatok befejezéséig. A szövetség értesülései szerint az érintett vezetők megkezdték egyes vagyonelemeik kimentését.

Illusztráció

A tulajdonosok közel 40 milliárdos vagyonából gond nélkül lehetne kártalanítani az érintett vidéket. Ezek az emberek a privatizáció idején fillérekért vették meg a MAL-t, mára pegig az ország leggazdagabb emberei közé tartoznak. A katasztrófa következményeinek felszámolása nem csak az állam /minden adófizető/ feladata, hanem a korábbi termelési eredményekből származó profitot kezelő vezetőké is.

Magyarok Szövetsége

*** http://www.nemzetihirhalo.hu *************

A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.

Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com

Az ügy iratai megérkeztek a főügyészségre
Vörösiszap-katasztrófa – Mind a 15 gyanúsított esetében vádemelést javasolt az NNI

2011.12.23 15:40MTI

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gazdaságvédelmi főosztálya befejezte a több halálos áldozatot követelő vörösiszap-katasztrófa miatt indított nyomozást, és mind a 15 gyanúsított esetében vádemelést javasolt.

Gulyás Ildikó rendőrségi szóvivő pénteken arról tájékoztatott, hogy az ügy iratai megérkeztek a Veszprém Megyei Főügyészségre.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közleménye szerint az eljárás során a hatóság 15 embert gyanúsított meg közveszélyokozás, környezetkárosítás, valamint természetkárosítás bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsítottak a katasztrófa idején valamennyien az ajkai timföldgyár vezetői vagy alkalmazottai voltak.

“A minden részletre kiterjedő nyomozás során keletkezett nagy mennyiségű nyomozati iratokat és mellékleteit 2011. december 21-én a nyomozó hatóság valamennyi gyanúsított esetében vádemelési javaslattal küldte meg a nyomozást felügyelő Veszprém Megyei Főügyészségnek” – írták a közleményben.

Az ügyészségnek harminc nap áll rendelkezésére az iratok feldolgozására, a határidő szükség esetén további harminc nappal meghosszabbítható – mondta a főügyészség szóvivője. Gulyás Ildikó hozzátette: az ügyészség az iratok átvizsgálását követően, annak eredményéhez képest hozza meg a döntését. A szóvivő azt mondta, hogy “nagy terjedelmű” iratanyagról van szó.

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. Ajka melletti tározójából tavaly október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint százhúszan megsérültek, több száz ház vált lakhatatlanná.

 

 

2010. október 7., csütörtök

FELHÍVÁS A RENDSZER KÁROSULTJAIHOZ!

 

FELHÍVÁS A RENDSZER KÁROSULTJAIHOZ!(Hajdú-Bét, Interfruct, BAUMAG, és egyéb pénzügyi kisszövetkezetek és más felszámolási eljárások és végrehajtások kishitelezői, károsultjai)

A Tiszta Energiával Magyarországért Párt (TEMPO) megalapítására a magyarországi korrupció minél teljeskörűbb felszámolása érdekében került sor, mivel egy normális jóléti társadalom működésének ez elengedhetetlen feltétele. A pártot a jelenlegi rendszer károsultjai alapították azzal a nem titkolt céllal, hogy valódi érdekérvényesítést fognak folytatni a magyar lakosság érdekében egy jóléti állam létrehozásával, melyhez minden tárgyi feltétel adott, csak igazságossá kell tenni a közteherviselést, valamint az igazságszolgáltatási szerveket megszemélyesítő hivatalos személyekkel szemben ki kell kényszeríteni, hogy elsődlegesen tartsák be a törvényeket, és majd tartassák is be mindenkivel! A TEMPO Párt ez irányú tevékenységéről és programjáról bővebben tájékozódhatnak a TEMPO Párt hivatalos honlapján, a http://www.tempopart.hu -n, valamint a http://www.docler.hu politika, közélet rovatában, Minda Zoltán titkár, és Borbély József elnök részvételével folyó peres eljárásokról készült videó felvételek tekinthetők meg, ahol képet kaphatnak a TEMPO Párt által folytatott jogi úton történő érdekérvényesítés törvényes módszeréről.

Az alább részletesen bemutatott állami méretűvé nőtt maffia-csoportokkal szemben eredményesen felvenni a harcot csak összefogással lehet. Egy-egy károsult személy akár tíz éven túli egyéni érdekérvényesítő harca alatt sem juthat annyi információhoz, ami alapján teljes körűen átláthatná ezen bűnözői csoportok tevékenységét, nem beszélve arról, hogy egyedül mindenki esélytelen a hatalmi elitet kiszolgáló igazságszolgáltatási szervekkel szemben. A TEMPO Párt egyes alapítói és szimpatizánsai közül jónéhányan tíz éven túl folytatott érdekérvényesítésüket összehangolták az elmúlt négy év során, és a hatóságok előtt már közel két éve a TEMPO Párt is általában beavatkozóként vesz részt az eljárásokban. A TEMPO Párt alapítóinak először a felszámoló-maffiával gyűlt meg a bajuk, és csak később vették észre, hogy szembe kerültek az állami és igazságszolgáltatási szervekkel is, mivel azt tapasztalták, hogy szinte teljes körűen a felszámoló-maffia szolgálatába ,,szegődtek” a hivatali eljárók. A fenti tények arra kényszerítettek bennünket, hogy változtassunk a stratégián, és a saját fegyverüket fordítsuk a felszámolók ellen, követelésvásárlásba fogtunk. Így váltunk többek között hitelezővé a Hajdú-Bét Rt. felszámolási eljárásában. Erre azért volt szükség, hogy jogosulttá váljunk a felszámolási iratokba történő betekintésre, hogy további bizonyítékokat tudjunk szerezni legálisan a felszámolók és tettestársaik (bírók, ügyészek, rendőrök és más hivatali eljárók, ügyvédek, ,,nagyvállalkozók”) által elkövetett bűncselekmények bizonyítása érdekében, mivel a felszámolási eljárás iratai nem nyilvánosak, azokat csak a felek /adós, hitelezők/ tekinthetik meg. (A felszámoló cégek módszerei közé tartozik, hogy általában a faktorcégeikkel – Factum 99; Eurofaktor stb.. – követeléseket vásárolnak gazdasági társaságokkal szemben, majd a vásárolt követelésekkel felszámolási eljárásokat kezdeményeznek a bíróságokon, ahol törvénysértő módon járnak közbe, hogy melyik az érdekeltségi körükbe tartozó felszámoló céget jelölje ki az eljáró bíró, ez az irányított felszámolás. Lásd: az NBH-s lehallgatási jegyzőkönyveket a Nyom.396/2003. számú a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyt büntetőügyben.)

A Hajdú-Bét Rt. felszámolási eljárása kezdetektől fogva a figyelem középpontjába került a károsultak nagy száma miatt, a média is rendszeresen foglalkozott a témával. Láttuk, hogy ez a felszámolási eljárás sem a csődtörvény szellemében folyik a Bács-Kiskun Megyei Bíróság előtt, és felismerve, hogy ebben az eljárásban is ugyanaz az a Kossuth Holdingos elkövetői kör (Pintér, Erős, Magyari, Csányi, Kocsis) tevékenykedik, mint a részvételünkkel folyó más eljárásokban (Euro Möbel Line Kft.,,fa”, Primtur Kft.,,fa”, MÁV MTM Rt.,,fa”, Pepszolg Kft.,,fa”, AGRIA BA-MAT Kft.,,fa”, Smart Kft.,,fa”, Interfruct, stb…). Már a nyilvános cégbírósági iratok megtekintésekor kiderült, hogy olyan súlyú törvénysértések/bűncselekmények történtek már a felszámolási eljárás elrendelésének ,,jogerős” időpontját megelőzően és közvetlenül azt követően, hogy az egész felszámolás érvénytelen eljárási cselekményeken nyugszik, tehát hatálytalan. Ezt követően döntöttünk arról, hogy követelést vásárolunk annak érdekében, hogy hitelezővé válva a Hajdú-Bét felszámolási eljárásában a többi nagyszámú, kisemmizett hitelező részére a tapasztalatainkat át tudjuk adni, elősegítve őket az érdekérvényesítésben, hogy a kártalanításuk minél előbb megtörténhessen, illetve hogy a saját ügyünket is ezáltal előremozdítsuk.

A TEMPO Párt és alapítói által elvégzett jogi munka közkincsé válhat a rendszer károsultjai számára, mivel az általunk elvégzett jogi munkát mindenki számára hozzáférhetővé tettük az Interneten, és a károsultak részére mintaként szolgálhat a jogi útvesztőben történő eligazodáshoz, és a saját jogi beadványaik elkészítéséhez, mivel első fokon polgári perekben – az egyébként megfizethetetlen jogi képviselet nem kötelező -, saját maguk is eljárhatnak. Előbb-utóbb felvállalhatatlanná kell hogy váljanak az általunk feljelentett, súlyos bűncselekményeket elkövető személyek a hivatali eljárók, és az országot irányító vezető politikusok előtt. Előbb-utóbb remélhetőleg Magyarország miniszterelnöke, dr. Orbán Viktor úr is megérti, ha l a s s a n m o n d j u k neki, hogy pártja és kormánya nem arra kapott felhatalmazást a rájuk szavazó magyar állampolgároktól, hogy korábban a választópolgárok nagy számának kifosztásában résztvevő személyekre bízza az ország belügyeinek az irányítását.

Felhívással fordulunk minden, vagyonából kiforgatott, jogfosztott magyar állampolgárhoz, hogy érdekei érvényesítésének ügyében vegye fel velünk a kapcsolatot az ismert címeinken! /E-mail: tempopart@vipmail.hu Levélcím:6000 Kecskemét, Petőfi S. u. 1/B, VII/1. Tel: 20/417-5539/ Igény esetén tájékoztatót tartunk a károsult társaink részére, teljeskörűen feltárva a felszámolók által elkövetett bűncselekményeket.

Az elmúlt két és fél év során elkészültek a POLIP I-X. bűnszervezeti ábrák, és egyes MÁV cégek bűnügyi folyamatábrái, melyek teljes átfedést mutatnak a korábban Minda Zoltán által készített, s később a sajtó munkatársai által csak ,,Burda-szabásminta”-ként emlegetett bűnügyi ábrával. Továbbá a Központi Nyomozó Főügyészség részben a mi adatszolgáltatásunk alapján készítette el a dr. Varga Miklós – a ,,nagy vagyonátrendező” ragadványnevű, egyébként nem csak a kecskeméti bútorgyár felszámolási eljárását NBH-s lehallgatási jegyzőkönyvvel bizonyítottan törvénysértően, hanem a Hajdú-Bét felszámolási eljárását akta és ad akta’ hatáskör hiányában elrendelő, dr. Varga Miklós ,,mutyi” felszámolási bíró -, és az őt megvesztegető felszámolói vállalkozói kör közti személyi összefüggéseket mutató és bizonyító ábrát. (Joggal merül fel a kérdés, hogy a hatóságok a fent hivatkozott POLIP ábrák alapján miért nem foganatosítanak kényszerintézkedéseket, és miért nem vezetnek eredményre az ezekben az ügyekben indult büntetőeljárások, ha egyáltalán elindulnak!? A válasz n a g y o n e g y s z e r ű, csak el kell olvasni néhány személy- és cégnevet, valamint jogi személy nevét az ábrán, pl. DR. PINTÉR SÁNDOR = DR. MAGYARI JÓZSEF = DR. ERŐS JÁNOS = DR. CSÁNYI SÁNDOR = KOCSIS ISTVÁN = MSZP = FIDESZ = TÁNCSICS ALAPÍTVÁNY = GANSBERGER GYULA = WALLIS = BAJNAI GORDON = KÉSZ KFT. = KOSSUTH HOLDING = HUNYADI RT. = HAJDÚ-BÉT stb…

A fent felsorolt bűnelkövető személyek közül az első öttel szemben már fényképes elfogatóparancs iránti kérelmet is benyújtottunk a hatóságokhoz, melyeket közzé is tettünk a világhálón.
http://sites.google.com/site/tempoparttempo/wanted-elfogato-parancs

Mára bizonyítást nyert, hogy a privát felszámoló cégek (Kossuth Holding stb…) térnyerését az állami szervek eljárói, vezető tisztségviselői, és a különböző kamarák egyes tisztségviselői nagyban elősegítették (pl. PM, ÁSZ, PSZÁF, Bíróság, Ügyészség Rendőrség, FOE, Ügyvédi Kamara stb…).

Az OTP-s dr. Csányi Sándor – ő is szerepel a fentebb hivatkozott körözési fotókon – nevével is fémjelzett, információink szerint az SCD csoport által vagyontalanított, majd felszámolásra juttatott Interfructnak (Cash & Carry) () és a Kossuth Holdingnak () valamint a fentebb hivatkozott SCD-nek egyazon offshore cég a tulajdonosa. Magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy vélhetően a Csányié is a Kossuth Holding, és már azt is tudjuk, hogy a Kossuth Holdingé a Hunyadi Rt, ez már kiderült a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyó eljárásból (Nyom.396/2003) is. A Hajdú-Bétnek korábban az OTP is a részvényese volt, majd a felszámolási eljárás Kecskeméten történő törvénysértő elrendelésének napján, 2004. január 26.-án a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság előtt került sor dr. Csányi Sándor és dr. Martonyi János nevével fémjelzett társaság több száz millió forintos pénzügyi követelésének biztosítására ideiglenes intézkedéssel, hasonlóképpen a Csányihoz szintén köthető dr. Magyari József nevével fémjelzett ,,Factum 99″ Kft. közel egymilliárdos pénzügyi követelésének biztosításához, ugyanazon a napon. (Csányinak és bűntársainak úgy tűnik az sem elég, hogy folyamatosan felszámolásból vásárolnak ,,bagóért”- lásd: Mizo, Hertz, Euro Möbel Line Kft.,,fa”-, hanem még a kishitelezők elé is beférkőzve ,,szivattyúzzák” ki a pénzt.) A Hajdú-Bét felszámolási eljárását, mint ahogy fentebb már jeleztük, a hivatkozott büntetőeljárásban érintett ,,mutyi” varga bíró rendelte el, és jelenleg a másik ,,mutyi”varga bíró leplezi a -másik – ,,mutyi” varga bíró által korábban elkövetett hivatali visszaéléseket, melyek azt eredményezik, hogy a 2004.01.29.-én Kecskeméten ,,jogerősen” elrendelt felszámolási eljárás érvénytelen, ahhoz joghatás nem fűződik, kvázi minden eljárási cselekmény hatálytalan. (Bajnai, Wallis, Pintér, Csányi, Magyari, adjátok vissza a babaruhát, azaz a libát – értelemszerűen a libák ellenértékére gondolunk.)

A Kossuth Holding és a Hunyadi Zrt., valamint a Novum Kft./Zrt. által folytatott felszámolási eljárásokban az is közös, hogy szinte az összes felszámolás alatti cég vagyonát a Berta Kft. őrizte. Köztudomású tény, és cégjegyzéki adattal is igazolt, hogy a Berta Kft. a korábban volt, és a jelenlegi belügyminiszter, dr. Pintér Sándor orgazda érdekeltségébe tartozik (dr. Pintér Sándor is szerepel a körözési fotókon dr. Erős Jánossal együtt, aki a Pintér jóvoltából kerülhetett a 2002-es kormányváltást követően az MFB Zrt. – Magyar Fejlesztési Bank – élére, és szabadíthatott meg bennünket, magyar állampolgárokat úgy körülbelül 2000 milliárd forinttól – a dr. Erős János ellen korábban K&H ügyben folyt büntetőeljárást Pintér dr. Orosz Sándor rendőrtiszttel szüntettette meg, akit kvázi az Erős fölé nevezett ki a Fejlesztési Bankba, biztonsági igazgató címen -, pénzeket kihelyezve baráti körének, lényegében fedezet nélkül, áttételesen Kulcsár Attilának is ő biztosította a ,,cash”-t /készpénzt/, és a ,,know-how”-t is – a K&H-s Kulcsár-ügy kapcsán az a ,,deja vu” érzésünk lehetett, hogy ez már egyszer megtörtént a Rejtő előtt is, csak akkor Erősnek hívták a bankigazgatót – dr. Pintér Sándor orgazda, jelenlegi belügyminiszter ,,korábbi” cége, a Civil Biztonság Szolgálat Zrt. (CBSZ) is így kaphatott néhányszáz millió forintot, ami ugyan ,,megtérült”, az ügy külön érdekessége, hogy Erős távozása után Pintér ,,volt”cégére, a CBSZ Zrt.-re cserélték az MFB-t őrző biztonsági céget).

Egy kis kitérőt is kell tennünk ahhoz, hogy megértsük, hogy mi van az ügyek hátterében, mert sajnos ezt a Magyar Televízió Pulitzer-díjas ,,Este” című műsorából sem tudhatjuk meg. Korábban már leírtuk, hogy a Fidesz által delegált Gansberger Gyula is tevőlegesen részt vett a Hajdú-Bétesek kifosztásában is azon túl is, hogy igazgatósági tag a Wallis mellett a Kész Kft.-ben is. Ezekről olvashatnak a ,,Kész-vész átverés” http://www.tempopart.hu/irasok/09dec10feb/kesz.doc, és a Közlemény című http://www.tempopart.hu/irasok/09dec10feb/kozl.doc írásainkban , ez viszont azt jelenti, hogy a Fidesz is részel a felszámolási ,,zsíros falatokból”, ezért is pereltük be mind az öt parlamenti pártot még a 2010-es választások megtartása előtt, mely per jelenleg a Fővárosi Bíróság előtt van folyamatban. További bizonyíték arra, hogy nem csak a szocialisták voltak érdekeltek a Kossuth Holdingos felszámolási eljárásokban az a körülmény is, hogy a Stumpf István alkotmánybíró felesége, az ,,átkosban” volt belügyminiszter Horváth István lánya, Horváth Andrea felszámolási bíró a Fővárosi Bíróságon, aki előtt öt esetben folyt Kossuth Holdingos fantom felszámolás. A volt MSZMP-s káder a pécsi székhelyű Vecticalis felszámoló céget tulajdonló Varga Jenő felesége, aki Legfelsőbb Bírósági bíró, a férje érintettségére való tekintettel, a Stumpffal ellentétben nem volt felvállalható jelölt az alkotmánybírói posztra, persze ez is csak ,,parasztvakítás”, mivel nyilvánvalóan nincs lényeges különbség, hogy a férj, vagy az após volt az MSZMP-s. Ebből is látszik, hogy nem történt rendszerváltás sem a gazdasági életben, sem a bíróságokon, mert hosszú a sora, hogy a jelenlegi hatalmi elitben kik voltak az állampárt emberei. Kezdhetjük a sort Schmitt Pállal, vagy a mutyibíró dr. Varga Miklós tavaly nyugdíjba vonult hivatali főnökével dr. Bodóczky Lászlóval, aki két ízben is a Bács-Kiskun Megyei Bíróság elnöke volt a ,,rendszerváltás” után, előtte pedig az MSZMP Kecskemét Városi Pártbizottság titkára. Az apja, id. dr. Bodóczky László az 1956-ot felölelő időszakban vezette a Bács-Kiskun Megyei Vérbíróságot/Népbíróságot. (Az ifjabb Bodóczky vörös márvány emléktáblát állíttatott a vérbíró apjának és saját magának,a Bács-Kiskun Megyei Bírósági épület aulájának első emeleti főfolyosóján.) Tovább nem folytatva a kommunisták hosszú sorának a felsorolását, már csak a Barát Tamás személyére térünk ki, aki jelenleg a Kossuth Holding alapító tulajdonosa, Táncsics Alapítványban alapítása óta részt vesz, otthont adott a Békés Fakt Kft. székhelybejegyzéséhez (Budapest V. ker., Bécsi út 5., ami egyidőben a szintén Kossuth Holdingos érdekkörű Duna Libra Közgazdász Rt. felszámoló cég székhelye is volt), a Békés Fakt Kft.-be mentették ki törvénysértő módon a Hajdú-Bét ingatlanvagyonát. Barát Tamás korábban az MSZMP újpesti szervezetének titkára volt. A Békés Faktot a szintén Kossuth Holdingos érdekkörű fantom Novum Kft./Zrt. számolta fel, és természetesen a Pintér fantom cége nyújtotta be az őrzésvédelmi számlát. Dr. Csorba Gábor, aki a Kossuth Holding Válságkezelő Rt.-nek is az ügyvezetője jelenleg, a Békés Fakt-nak is ügyvezetője lett, már a Hajdú-Bét vagyona megszerzését megelőző hetekben, maja később a Békés Fakt csődbevitele/felszámolása miatt 3 évig a törvény szerint be sem tölthette volna ezen funkciókat, ennek ellenére a fentebb már említett SCD-t, Kossuthot, és Interfructot is résztulajdonló offshore cégnek is ő volt a kézbesítési megbízottja.

A fenti bűnös összefonódásokról bővebben tájékozódhatnak a honlapunkon szereplő korábbi írásainkban.

Orbán Viktor újkori miniszterelnöksége legelején hadat üzent az oligarcháknak és a bűnözésnek. Ez úgy tűnik, ,,nagy ígéret” volt, és mint általában minden ilyen, az is maradt, azaz csak ígéret, csak üzenet és nem cselekvés, mert pont oligarchát jelölt a legfontosabb posztra. Vajon mire gondolt Orbán, mikor azt nyilatkozta, hogy nincs most idő kísérletezni, kipróbált emberekre van szükség és dr. Pintér Sándor orgazdát juttatta az összevont belügyi tárca élére, vajon mi volt az, amiben kipróbálta Pintért? Talán Mór. Talán az olajszőkítés. Bizonyára Orbán Viktor tudja a választ arra a kérdésre, amire az Interneten is lehet szavazni, hogy: Ön szerint maffiózó-e Pintér Sándor?

A fentebb hivatkozott személyek közül többek tekintetében felvetődik, hogy nem-e jelentenek nemzetbiztonsági kockázatot – különös figyelemmel a Tőkés László román EU parlamenti képviselő által azon nemrégiben tett nyilatkozatára, hogy a rendszerváltás elmúlt évtizedeiben volt ,,szekusok” épültek be a magyar gazdasági folyamatokba – hogy Romániából települtek át, dr. Magyari József Csíkszeredából, bűntársai Karda László és Kovács Zoltán is szintén Romániából érkeztek, hasonlóan sok más ,,nagyvállalkozóhoz”, pl: Bige László, vagy a ,,Vegyépszer”-es Nagy Elek. Szintén óriási nemzetbiztonsági kockázati tényező, hogy az az Euro-Faktor Zrt. az esélyes a HM cégeinek átvilágítására, amelyik szintén a Kossuth Holdingos dr. Magyari József érdekeltségébe tartozik, és NBH-s lehallgatási jegyzőkönyvekkel bizonyított, hogy részt vett a földtörvényt kijátszva, több ezer hektár dunántúli földterület külföldi kézre juttatásában, jól láthatóan az idegen érdekek érvényesülnek.

Korábban Bukarestben külügyi szolgálatot teljesített Szombathelyi Józsefné (Novum Kft.) dr. Magyari József volt anyósa milyen szálakat tarthatott és tarthat kézben Magyari József gyerekkori barátjával dr. Karda László Romániából áttelepült, és a magyar gazdasági életben mára kiemelkedő gazdasági területeket érintő társaságoknál vezető tisztségeket betöltő személyekkel együtt ahhoz, hogy az NBH-s lehallgatásokkal bizonyított sorozatos bírói megvesztegetésekkel tettenért dr. Magyari József az ellene is 6 éven át folyt büntetőeljárás jogon kívüli kezelése nyomán történt 2009. májusi lezárását követően az állam tulajdonában álló Vértesi Erőmű Zrt. vezérigazgatói tisztségét töltheti be idén májustól zavartalanul munkájában igazgatósági tagként Karda László által segítve. A fentiek ismeretében már sajnos előfordulhatott, hogy Kövér László részéről valóban elhangozhattak az előző Fidesz-kormányzás elején az alábbiak arra a felvetésre, hogy meg kellene akadályozni a ,,szekus” ügynökök beszivárgását Magyarországra: már olyan mértékű a ,,szekus” ügynökök jelenléte a szolgálatokban, hogy már nem tehetünk semmit. Vajon erre most mit mond?

A Fidesz kétharmados győzelmét, és Orbán Viktor ,,felépített” imázsát kihasználva a bűnözői körök elemi erővel veszik át az ország pénzügyi, gazdasági és politikai irányítását, dr. Pintér Sándor látványos biztonsági és más érdekeltségű ,,kamu” cégeladásait követően a ,,volt” biztonsági cégére cserélték a nemzeti Magyar Fejlesztési Bankot őrző céget, és a Pintér bűntársa a dr. Erős János a Bank volt vezérigazgatója sem költözött messzebb a bank székházától, mint 30 méter. (dr. Erős János hitelezési szokásai mintegy 2000 milliárd Forint kárt okoztak az államnak az elmúlt 8 évben, ebbe a biztonsági igazgató, dr. Orosz Sándor is ,,besegíthetett”, vélhetően őt a Pintér ,,delegálta”, egyesek tudni vélik, hogy Erős Pintér és Orosz nyomására, Csányi ,,kéréseinek” tett eleget.) Fenti személyek nem csak a gazdaságban, hanem az élet minden területén átveszik az irányítást, uralják a közéletet, lopott pénzből jótékonykodnak – Prima Primissima – és töltenek be közéleti funkciókat (MLSZ elnök, stb..).

Dr. Szabó Iván ügyvédi irodája nem csak a Pintér érdekeltségébe tartozó Eclipse Zrt. és a CBSZ jogi ügyeit intézi, hanem hasonlóképpen a CBSZ MFB-s szerepvállalásához ő irányítja az MFB-s cégek igazgatósági tagjait is leváltó ,,kommandósokat”.

Jelen felhívás készítése közben megszületett/elkészítettük a POLIP XI. bűnszervezeti ábrát, korábban ugyan azt remélve, hogy a POLIP X.-zel befejeztük az ilyen típusú ábrák készítését, átadva a stafétát az amúgy hatáskörrel rendelkező nyomozószervek részére azt gondolván, hogy hivatalai eljáróink kedvet kaptak munkánkat látván az általunk megindított eljárások törvényes folytatására. Sajnos azzal, hogy dr. Pintér Sándor orgazda került az összevont belügyi tárca élére, ennek az esélye a nullával egyenlő, főleg hogy a pofátlanság határát messzemenőkig átszakító cinizmussal az ’56-os hősök emlékét meggyalázva nem átallotta a Nemzetbiztonsági Hivatalt AVH-ra felcserélni. Állampolgári kötelességünknek eleget téve, és a Ptk. 484; 485; 486. §. által biztosított jog alapján a Nemzetbiztonsági Hivatalt tovább működtetjük a hazai jogállam és jogrend létéért és minőségéért érzett felelősségünk alapján.

A POLIP XI. elkészítésének apropóját a fentiek – azaz hogy a nyomozásokat továbbra is saját magunknak kell végezni – és dr. Margita Kriszta ügyvéd-bíró-maffiózó szerepének bemutatása adja, mivel jelenleg éppen az ő személye érintettségét bizonyító ,,puzzle” kirakását fejeztük be a napokban. Dr. Margita Krisztina ügyvédként készítette el korábban az állami tulajdonú Reorg Rt. működési körében azt az állami tulajdont érintő családszerződést, melyet már a Fővárosi Bíróságon jogerősen hatályon kívül is helyeztek, és kötelezték a dr. Pintér János érdekkörébe tartozó gazdasági társaságot a 30 millió Forintos vételár visszafizetésére. Emellett Margita Krisztina Kossuth Holdingos érdekkörű két másik felszámoló cégben a Hunyadi Válságmenedzser és Felszámoló Zrt.-ben, valamint a Novum Kft.-ben is közreműködött, biztosította a ,,jogi” hátteret bűncselekmények elkövetéséhez, közreműködött több ezer hektár földterület külföldi kézre juttatásában. Margita jelenleg már a Fővárosi Bíróság cégbírájaként fejti ki bűncselekmények elkövetése iránti igyekezetét éppen a dr. Kőrösi Imre és dr. Pálvölgyi László, valamint a Bács-Kiskun Megyei cégbíróság illetékes bírája által elkövetett 10 milliárdos apportcsalási ügyben. Így a fentiek alapján a POLIP X. ábra ki kellett, hogy egészüljön dr. Margita Kriszta ügyvéd/bíró nevével, bemutatva egy tipikus rendszerváltás utáni karriermodellt, hogyan lesz – vélhetően anyagi okok miatt- a jog talajáról letévedt ügyvédből egy, a maffia számára rendkívüli előnyöket jelenthető, zsarolható bíró. ( A felszámoló maffia állítólag csak eleinte fizet jól a hivatali eljáróknak – az egyik nagy felszámoló cég vezetőjének kedvenc mondása hogy: van az a pénz…, amennyiért megvesznek egy bírót – később már csak zsarolnak, és maximum napi díj jár. )

Sajnos úgy tűnik, hogy a magyar vállalkozók nagy többsége előtt még mindig nem vált felismerhetővé, hogy ma Magyarországon többségében ingyen munkára vannak kényszerítve, ha lehet úgy nevezni egy modernkori rabszolgatartás folyik. A körbetartozások kialakulása is a felszámolók, azaz a hatalmi elit, főként a fent megnevezett prominenseinek róhatók fel. A nagyobb állami beruházásokat kivétel nélkül csak a ,,jattot” fizető multik, vagy a fent felsorolt elkövetők érdekkörébe tartozó társaságok szerezhetik meg, pl. útépítés esetén: Vegyépszer, STRABAG (ebből lett a STRADESZ), vagy hídépítések közül az Apáthy – Pintér érdekkörű Hídépítő Zrt. által kiviteleztetett Megyeri-híd esetében sem kerülnek kifizetésre a kivitelezők, esetleg csak nagyon kis részben, mint pl. jelenleg az M42-es autópályát ténylegesen kivitelező vállalkozók részére felajánlott 15%-os mértékű kifizetés. A recept a következő: ha te vagy a Pintér, akkor az érdekkörödbe tartozik a Hídépítő Zrt. is, és biztosan te nyered meg az államtól (mivel az állam te magad vagy) a tendert a Megyeri-híd megépítésére is , végy egy nagynevű céget, pl. a Ganz-ot, nem baj, ha korábban már kiürítették – lehet, hogy te magad -, majd hogy már így az egyik zsebed lett a Hídépítő Zrt., melybe az állam már berakta a hídépítésért járó milliárdokat, nyomott áron megrendeled a másik zsebedből: a Ganz-zsebedből (az üres zsebedből), a híd tényleges felépítésének a kivitelezését az alvállalkozóktól, amikor elkészül a híd, széttárod a kezed, hogy üres a zsebed, és ha nagyon hőzöngenek a ,,rabszolgák” (kiszolgáltatottak), és jófej akarsz lenni és el akarod kerülni a felszámolási eljárást, hogy legközelebb ne kelljen Ganz-ot venned, felajánlasz nekik 40%-ot, és ha ezt később sokallod, akkor ne ajánlj fel nekik, csak 15%-ot, mint az M42-es autópályán, és akkor ezt sem kell kifizetned, mert ezt már úgysem fogadják el, és akkor jöhet a felszámolás ami meg megint a te zsebed, azaz csak te zsebelsz, zsebedből-zsebedbe.

Jön az EU-s pénz befelé, pályázni lehet mindenkinek, de senkinek sem érdemes, mert csak a pályázatírók gazdagodnak (igaz, mostanában korán halnak, lásd: a Pintér érdekeltségébe tartozó Ramsys Rt.-s Tóth Attila, és dr. Erős Lajos esetét/elestét) kivétel, ha a hordához tartozol (Pintér, Magyari, Erős,Csányi, Kocsis), akkor te is nyerhetsz pályázati pénzt, megvalósíthatod életed álmát, építhetsz fürdőt, lovardát, kaszinót, és nem kell kifizetned az alvállalkozót.

Tátra-Mátra-Szumátra, Megyeri-híd lapátra, és láthatóan a Fidesz már be is fejezte az elszámoltatást, nem hallani már a BKV-ügyről sem, mert bizonyára, ha tovább folytatnák, elérnék a havi 800ezerért szivarszakértőt is alkalmazó Kocsis Istvánt és vele együtt a hordát. (Pintér, Boros, Magyari, Erős, Csányi és társaik.) A többit majd személyesen!

Kecskemét, 2010.08.03.

Üdvözlettel:

Borbély József
TEMPO Párt
Elnök

*** http://www.nemzetihirhalo.hu *************

A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.

Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com

KIDERÜLT AZ IGAZSÁG A SUKKORÓ-PANAMA ÜGYBEN! GYURCSÁNY FERENC ÉS BŰNBANDÁJA EGYÉRTELMŰEN SÁROSAK

2010. július 21., szerda

KIDERÜLT AZ IGAZSÁG A SUKKORÓ-PANAMA ÜGYBEN! GYURCSÁNY FERENC ÉS BŰNBANDÁJA EGYÉRTELMŰEN SÁROSAK

A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.

KIDERÜLT AZ IGAZSÁG A SUKKORÓ-PANAMA ÜGYBEN! GYURCSÁNY FERENC ÉS BŰNBANDÁJA EGYÉRTELMŰEN SÁROSAK

 

Kitálal a Gyurcsány-korszakról a kirúgott ITDH-vezér (HÍRSZERZŐ ÜGYNÖKSÉG)

Gyurcsány Fecóka az értelmileg hozzá illő partnerekkel őrülten táncol. Táncolt ő a parlamenti dolgozószobája ablakában is. A lipótmezei bolondokházában még nem, mert idejében bezáratta! Fecóka vajon hány Nokiás-dobozt kapott a zsidó “üzletembertől” azért, hogy magyar állampolgárságot és egy zsíros állami telket ajándékozott neki?!

Az ITDH-val is összerúgta a port Sukoró-ügyben a Gyurcsány-kabinet, mert az állami cég nem tartotta kívánatosnak a kaszinókomplexum felépítésének közpénzből történő támogatását – mondta a szervezet januárban leváltott vezérigazgatója a Magyar Nemzet szerdai számában.

Velencei tó

Rétfalvi György arról számolt be a lapnak, hogy komoly szakmai viták alakultak ki a társaság, illetve a gazdasági tárca vezetői – ezen belül Varga István miniszter és Mester Zoltán szakállamtitkár – között. Mint mondta, egyebek között ez vezetett oda, hogy a tárca kikezdte a személyét, majd mindenféle vizsgálatokat rendeltek el a szervezetnél, amelyek eredményére hivatkozva végül idén januárban elbocsátották.

Velencei-tó műholdról

A volt vezérigazgató elmondta: az akkori kabinet egyedi kormánydöntéssel támogatott befektetésként kezelte a sukorói kaszinóépítési tervet, s több mint két és fél milliárd forintot ítélt oda az izraeli–amerikai beruházóknak.

Velencei tó

Az ITDH időben jelezte a szaktárcának: nem ért egyet a projekttel. Indokolásában az állami cég azzal érvelt, hogy a rendelkezésre álló szűkös forrásokat ingatlanfejlesztések helyett inkább munkahelyteremtő befektetések ösztönzésére kellene fordítani, erre ugyanis alig jut pénz.

Rétfalvi György

Emellett Rétfalvi azért sem tartotta támogathatónak a sukorói beruházást, mert a befektetők egy 200 milliárd forintos fejlesztési tervvel álltak elő, amihez képest annyira elenyészőnek tűnt a 2,5 milliárd forintnyi közpénz, hogy az érdemben nem befolyásolhatta a külföldiek végső döntését.

HÍRSZERZŐ

Milyen nyelven tette le az állampolgári esküt Joav Blum?
2009. október 03. 17:43 HUNHÍR ÜGYNÖKSÉG

Megint egy beképzelt zsidó, aki azt gondolja, hogy körülötte és a haverjai körül forog a világ. És ezt még ki is nyilvánítja. Az alábbi írásból kiderül, hogy a magyar szót nem érti, és a nyelvünket sem beszéli. Annak ellenére, hogy – állítása szerint – 20 éve magyar állampolgár. De sajtóközleményt azt ki tud adni, pontosabban az ülepét nyalók mögé bújva próbálja osztani az észt. Csakhogy ami nincs, azt nem lehet osztani. Alább a King’s City ügyében kiadott sajtóközleménye, kommentárokkal.

Joav Blum Vajon hány év börtön dukál neki és Gyurcsány Ferencnek a Sukkorói-panamáért, közokiratok hamisításáért?

„A King’s City befektetői csoport és a magam nevében, alulírott Joav Blum, fontosnak tartom megerősíteni, hogy a beruházás előkészítése, illetve a felelős hatóságokkal, valamint a kormány képviselőivel – mindig a magyar törvényekkel összhangban – folytatott tárgyalásaink során sohasem kértünk semmit, vagy részesültünk olyan előnyben, amelyet más hasonló nagyságrendű beruházásoknál a külföldi befektetők ne kértek vagy kaptak volna.”

Magyarországon évtizedek óta nincs felelős kormány. Talán Kossuth idejében volt utoljára.
A magyar „törvényeket” nyugodtan felejtsd el. A fajtád soha nem tartotta be – még akor sem ha szinte kizárólag úgy készültek hogy nektek kedvezzenek -, és hamarosan úgyis törlésre kerülnek.
A módszerváltás óta csak a zsidó gyilkosok ülepét nyalja a mindenkori magyar kormány. Tehát akkor állna meg amit mondasz, ha a ”befektetők” (valójában tolvajok) és a magyar (értsd: nem zsidó) kis-és középvállalkozók egyenlő jogokhoz jutottak volna. De nem így volt, tehát erre nem hivatkozhatsz. A kettős mérce a ti javatokat szolgálja évek óta.

„Tudomásunk szerint, terhünkre sem az Állami Számvevőszék, sem az Ügyészség jogszabálysértést nem állapított meg.”

Ezt rosszul tudod. Olvass HunHírt, vagy bárkit, aki megírta a tetteitek történetét és eredményét. De abban igazad van, hogy az ÁSZ nem vizsgálta közvetlenül a tervezett kaszinóitok dolgait, csak a földcsere ügyében mert véleményt nyilvánítani hivatalosan. Tehát már a tárgyhoz csak kis mértékben tartozó vizsgálat során is kiderültek az égbekiáltó szemétkedéseitek. Olyan életveszélyes fenyegetésekkel a puttonyukban amiket a megbízásotokból kaptak, mások sem tettek volna másként. A földcsere-szerződésetek viszont érvénytelen, a megkötésének pillanatától. Ennyit még ilyen előzmények után is ki mert jelenteni a számvevőszék.

„Az ellenem, mint a beruházás egyik kezdeményezője ellen megindult és még a bíróság előtt meg sem kezdődött “lakóhely bejelentési” ügy egy számomra megdöbbentő kísérlet volt a nemzetközileg elismert és jó hírnévvel rendelkező befektetői csoport kriminalizálására, valamint az óriási méretű befektetés jogszerűségének vitatására a közvélemény előtt.”

Megint hazudsz. Ha a falból bejelentett putridban laknál, akkor még a tieid is kiközösítenének. A pingpongversenybe pedig kár volt belemenned, mert csak hülyét csináltál magadból az elért utolsó helyeddel. Inkább gyorsan legyőztek, mert a játékosok nem bírák a szagodat. Az pedig hogy anyukád főzi a legjobb magyar ételeket – amin te maceszgombócot értesz –, az egyenesen nevetséges.

Azonkívül nem kezdeményeztél te semmit, rád verték a balhét a hitsorsosaid. Valószínűleg el is vitetik majd veled. Aztán az utolsó szó jogán majd válaszolhatsz arra a kérdésre, hogy: – Jó volt hülyének lenni? Amúgy miből kezdeményeztél volna bármit is? Olyan ruppótlan vagy, mint a csicskák Szabolcsban. A telkekért is üveggyöngyöket adtál, és egy sem volt a tiéd belőlük. A nemzetközi elismertséget és jó hírevet a cionista sajtó sulykolja csak az úgynevezett üzlettársaidról. Bár Laudernek tényleg van hírneve, bár az nem azt jelenti hogy híres hanem azt, hogy hírhedt. Bármihez nyúlt eddig, az mindig halállal járt. Sajnos nem az ő halálával. Minden épeszű ember messzire kerül benneteket. Nem a származásotok miatt, hanem a cselekedeteitek miatt.

A kriminalizálásról csak annyit, hogy a fajtád – és az igazi hazád – népirtásainak se szeri, se száma. Amióta csak valamelyikőtök fejében megszületett a világuralmi gondolat, mert előtte a gyilkoláshoz is hülyék voltatok. Ti magatok írtátok ezt le. Amikor többnek akart a zsidó látszani annál, ami volt. Addig nem is hagyjátok azt abba, amíg valaki lesz olyan ügyes közületek, hogy kiirt vagy kiirtat benneteket a Föld színéről.

Más dolog a jogosság, és más a jogszerűség. A jog az az alapvető emberi jogokon alapul, és igazi alkotmányban szokott kifejeződni. Ha a Szent Korona alkotmánya felől nézed a kérdést, akkor menj és húzd fel magadat az első fára. Itt ehhez jogod van, és csak ehhez van jogod.

A jogszerűségre rátérve csak annyit kívánok neked, hogy ezentúl egyél étel-szerűséget (teli vannak velük a ti tulajdonaitokban levő bevásárlóközpontok), barátkozz nő-szerűséggel (egy transzvesztita vagy egy nőnek látszó buzi pont jó lesz neked), és lakjál lakás-szerűségben (pl. cigányputri). Akkor megtudod, hogy pontosan mit is jelent a jogszerűség, és mekkora a különbség a jg és a jogszerűség között.

Az óriási méretű befektetést pedig vigyétek a pokolba. Úgyis az az igazi hazátok, és mindannyian oda kerültök – remélem mihamarabb.

„Ugyanakkor meg vagyunk róla győződve, hogy a beruházás helyszínére vonatkozóan a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel megkötött ingatlancsere szerződés megfelelt a magyar jogszabályoknak.”

Mi pedig arról vagyunk meggyőződve, hogy egy csaló tolvaj vagy, az úgynevezett „üzlettársaiddal” együtt. Ne félj, mire a bitó alá állítanak, addigra a többi sumákságod is ki fog derülni. A Nemzeti Vagyonkezelő se nem nemzeti, se nem vagyonkezelő. Saját magatoknak hoztátok létre, hogy felvásároljatok mindent hazánkban, és némi konc jusson az ülepetekben nyelvgyökig benne levőknek is.

Ugyanígy esett a magukat képviselőknek nevezőkkel. Üveggyöngyökért megvettétek őket, hogy jogszabálynak nevezett irományokat nyomtassanak ki egy Magyar Közlönynek nevezett papírgyűjteményben. Az irományok kizárólag nekik és nektek kedvező dolgokról szólnak.

A jogszabályokat felülírják a törvények, azt pedig az alkotmány. A Szent Korona országában a Szent Korona alkotmánya érvényes, mivel senki nem érvénytelenítette. Ehhez tartsd magad!

„Az ingatlanok értékét a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által közbeszerzés útján felkért független értékbecslő vállalat állapította meg, és azt az illeték kiszabásánál az APEH is elfogadta.”

Az értékbecslők a ti embereitek voltak. Vagy megvettétek őket, vagy megfélemlítettétek őket. Hamarosan kiderül. Közvetlenül előtted fogják fellógatni mindegyiket. Majd kérd meg őket, tudósítsanak arról, hogy milyen az út a pokolba. Az APEH mindent elfogad, amit a haverjaitok és talpnyalóitok mondanak neki. Tehát ez sem érv.

„A csere indokaként egy fő közlekedési útvonal, nevezetesen a 4 sz. közút, megépítésének az aligha vitatható közérdekű célja szolgált.”

Ugyan már! Azt az utat már régen meg kellett volna építeni. Ha nem loptátok vagy lopattátok volna el a rá való pénzt, akkor olyan régi lenne, hogy már többször is felújították volna. Miféle közérdekről beszélsz? A kaszinóitok melyik köz érdekét szolgálnák? Aki egy kicsit is ért a turizmushoz, az tudja, hogy már évek óta nem épít senki hatalmas szállodákat, mert abba csak ukrán és hozzájuk hasonló maffiózók szoktak megszállni. A különálló, minden luxussal felszerelt apartmanok az igazán eladhatók-kiadhatók.

„Ugyanakkor sajnálatos, hogy az állami érdek vizsgálatánál nem vették figyelembe, hogy az egymilliárd eurót meghaladó turisztikai beruházás önmaga is megvalósítja a jogszabályban megkívánt közérdekű cél fogalmát.”

Ebben az országban senki nem kíváncsi a fajtádra. Milyen turisztikai beruházásról beszélsz? Ami megakadályozza, hogy a turisták szabadon körbejárják a Velencei-tavat? Vagy amelyik visszavonhatatlan természetkárosítást okoz? Nem hisszük el a 10 méteres partszakaszt sem amit ígértek, mert egyetlen normális ember sem érezné jól magát, ha séta közben Moszadosok figyelnék minden lépését. Vagy azt akarod mondani, hogy egyszerű földi halandót is beengednétek a kaszinóváros területére? Ne viccelj! Monte Carlóba se mehet be akárki. Például a cigányok – főleg a zsebes fajta – néha megpróbálkoztak vele. Több van belőlük némelyik épület alapjában arrafelé, mint betonvasból. Las Vegasban pedig ugyanez a helyzet a négerekkel.

„A beruházás megvalósulásával pedig az állam közvetlen adó- és koncessziós díjbevétele évente nagyságrendekkel meghaladná az ingatlanoknak a csere során feltételezett értékkülönbségét, nem is beszélve a turisztikai beruházással összefüggő egyéb bevételekről.”

Ha eltakarodnátok erről a bolygóról, akkor az államoknak (mindegyiknek) nagyságrendekkel több bevétele lenne. Bármiből.

„Ugyanígy meg vagyunk arról is győződve, hogy a beruházás megvalósításakor a Velencei-tó, valamint a környezet védelme olyan mértékben biztosított lesz, hogy az a tó értékeinek megvédését szorgalmazó minden szakember és látogató aggályait el fogja oszlatni.”

Mi pedig teljes bizonyossággal tudjuk, hogy hazugság, amit mondasz.

„A King’s City a természetes környezetre, valamint a tóra való tekintettel, a környék lakosaival együttműködve kívánja folytatni tevékenységét.”

Ez még igaz is lehet, ha az összes zsidót letelepíted a tó körül, és velük egyezkedsz, egyeztetsz erről. De csak ebben az esetben. Minden más esetben: hazudsz.

„Végezetül, örömmel teszünk eleget a Pénzügyminiszter Úr meghívásának, annak reményében, hogy az illetékes hatóságokkal és kormányzati képviselőkkel folytatott hosszú egyeztetések egy olyan üdülőhely megvalósulásában öltenek testet, amely kihagyhatatlan látnivalóként valódi ikonná válik majd Magyarországon.”

Mi pedig örömmel vennénk, ha a celládból látogatnál át hozzá, az ő cellájába. Remélem hamarosan megteheted, miután ledolgoztad azt a napi 18 órát, ami ahhoz kell, hogy a betevő falatod meglegyen. Akárcsak az övé. Sokan szívesen látnának téged meg az oszkót (szándékos kis kezdőbetű) ikonként. Ennek – az ikonizálódásnak – például az a módja, hogy fél-egy évet himbálóztok a kötélen, aztán egy úthenger kivasal benneteket. A keretet pedig ígérjük, hogy állami pénzből álljuk hozzá.

„Meggyőződésünk, hogy a King’s City felejthetetlen élményt nyújt majd a hazai és az idelátogató sok külföldi turista számára és a magyar emberek büszkék lesznek majd az üdülőkomplexumra.”

Több ezer olyan élményt tudok felsorolni, amire egy magyar ember sokkal jobban vágyik, mint arra amit te ajánlgatsz. Azt ajánlom, nagyon gyorsan verd ki a fejedből a tervezett bűntanyátokat, mert ha mi verjük ki belőle, akkor az nem fog tetszeni. Addig költözz el a haverjaiddal egy másik bolygóra, amíg teheted. Mert a Földön megtalál az a néhány hazafi, aki éppen téged fog keresni, amint az első kapavágást megteszi a tó környékén valamelyik talpnyalód.

A magyar ember büszke az őseire, az országra, amit tőlük kapott, a hagyományokra, a tudásra és a hősi tettekre. Bálványokat a te fajtád szokott imádni, errefelé az nem volt divat soha.

A végére már csak az a kérdés maradt, hogy ha nem ért ez a tulok magyarul, akkor milyen nyelven tette le az állampolgári vizsgát? Igaz, az – állítása szerint – 20 éve volt. Éppen a módszerváltás idején. Vagy a magyar nyelvű vizsga csak a keleti embereknek kötelező? Némelyik kínai vagy vietnámi emberpalánta első szavai között van a „kici, óccó”, de Joav Blum még ennyit sem tud kinyögni magyarul. Kizárólag hazudni tud, azt viszont bármilyen nyelven.

vadkörte – a Velencei-tavat védő civilek nyomán

Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com

* * *

JOGI FÓRUM – MTI – 2010.07.28.

Sukorói telekügylet – Budai: Bajnai és Gyurcsány hamisan tanúskodtak az ügyészség előtt

Dokumentumok igazolják Budai Gyula miniszterelnöki megbízott szerint, hogy Sukoró ügyében Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt kormányfők hamisan tanúskodtak az ügyészség előtt. A fideszes politikus szerdai budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: birtokába került több olyan angol nyelvű levél, amelyet Bajnai Gordonnak címzett az izraeli befektető, illetve amelyet Bajnai Gordon és Veres János volt pénzügyminiszter írt az izraeli befektetőnek.

Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök, ki hazudott reggel, délben és este, éjjel és nappal, hosszú éveken át és a bűntársaival együtt mindenkit becsapott és választási csalással került hatalomra

A magyar állam tulajdonát képező, Sukoró külterületén található ingatlanok Pilis, valamint Albertirsa külterületén lévő ingatlanokra való cseréjéről 2008. július 30-i döntésében határozott a Vagyongazdálkodási Tanács.

Bajnai Gordon megbukott miniszterelnök, libatolvaj

A Pénzügyminisztérium 2009 februárjában koncessziós pályázatot írt ki játékkaszinó alapítására és működtetésére. Ugyancsak februárban adta hírül a Népszabadság, hogy King’s City néven másfél milliárd eurós, azaz több mint 400 milliárd forintos turisztikai beruházásra készül Sukorón egy amerikai, izraeli, német és magyar üzletemberekből álló befektetőcsoport. A korábban állami tulajdonban lévő üres területhez Joav Blum úgy jutott hozzá, hogy felajánlotta cserére a magyar államnak a Pest megyében található – összesen 183 hektáros – gyümölcsöseit.

Veres János gyurcsányista pénzügyminiszter. Több zűrös ügybe nyakig belekeveredett.

A főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt már 2009 áprilisa óta folytatott nyomozást ismeretlen tettes ellen az ingatlanok cseréje miatt.

2009 májusában Császy Zsolt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. értékesítési igazgatója dokumentumokkal igazolta, hogy jogszerű volt a csereügylet.

Bajnai Gordon akkori miniszterelnök júniusban az egymásnak ellentmondó információk miatt vizsgálatot kért a pénzügyminisztertől, hogy történt-e szabálytalanság a beruházás ügyében.

Budai Gyula kormánybiztos

Budai Gyula júliusban, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatójaként az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nem hivatalos jelentésére hivatkozva közölte: szerinte Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, Veres János volt pénzügyminiszter és Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatója “cinkosa az ingatlanpanamának”, amelyben jó minőségű, jó helyen lévő, több mint egymilliárd forint értékű állami földet rossz helyen lévő, értéktelen gyümölcsösért cseréltek el.

2009. augusztus 13-án közokirat-hamisítás bűntette miatt vádiratot nyújtott be a sukorói ingatlancsere ügyében a Székesfehérvári Városi Bírósághoz a városi ügyészség, mert az “ügyben érintett magánszemély” (Joav Blum) Sukorón “csak névlegesen létesített lakóhelyet”.

Még mindig Joav Blum zsidó „üzletember“

Ezután a Fidesz a beruházás felfüggesztését kérte a kormánytól. Budai Gyula arra hívta fel a figyelmet: a sukorói beruházáshoz kapcsolódó koncessziós pályázatot annak ellenére hirdette eredményesnek a kormányzat, hogy több szabálytalanság is felmerült, és a külföldi befektetővel szemben vádiratot nyújtott be az ügyészség. Felhívta Oszkó Péter pénzügyminiszter figyelmét, hogy Joav Blum olyan földekről kötött csereszerződést az állammal, amelyeknek a csere időpontjában nem volt tulajdonosa.

Oszkó Péter gyurcsányista mintha pénzügyminiszter

Októberben a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője közölte nyomozásuk eredményét: “valós értéküknél csaknem 600 millió forinttal drágábban szerepelnek a sukorói ingatlancsere szerződésében a pilisi és albertirsai földterületek”. Oszkó Péter felkérte a MNV Zrt. elnökét, hogy az MNV kezdjen egyeztetést Joav Blummal a sukorói telekcseréről azért, hogy az eredeti állapotot helyre lehessen állítani.

Benedek Fülöp

Ezt követően Budai Gyula közölte, hogy bizonyítékokként különböző iratokat adott át a Központi Nyomozó Főügyészségnek. Az átnyújtott csomag tartalmazta a koncessziós szerződést, a Pénzügyminisztérium titkos belső levelezését az izraeli befektetővel, valamint az MNV belső utasításait. Ezek alapján Budai Gyula szerint “egyértelműen bebizonyítható, hogy mind Tátrai Miklós, mind Benedek Fülöp (az MNV vezérigazgató-helyettese) szándékosan szegte meg azokat az előírásokat, amelyeket a jogszabály, illetve a belső utasítások előírnak”.

A Fidesz novemberben a sukorói szerződés azonnali felbontását és politikai jogi felelősségre vonást követelt. Az ügyben két politikai felelősként Bajnai Gordont és Oszkó Pétert nevezték meg.

2010. március 11-én a Központi Nyomozó Főügyészség tanúként hallgatta meg Bajnai Gordon akkori miniszterelnököt (2008 májusában nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter). Nyilvánosságra hozott tanúvallomása szerint Bajnai Gordon nem emlékezett arra, hogy a beruházással kapcsolatos parlamenti egyeztetésen szóba került-e az ingatlancsere, illetve a sukorói ingatlanok.

Áprilisban Gyurcsány Ferencet is kihallgatta a Központi Nyomozó Főügyészség. Vallomása szerint a King’s City kaszinóberuházással kapcsolatos földcserére vonatkozó igény már a 2008. májusi parlamenti egyeztetés előtt ismert volt.

A Központi Nyomozó Főügyészség június 4-én hozta nyilvánosságra legutóbbi szakvéleményét, mely szerint a sukorói csereszerződésben a sukorói területek 734,3 millió forinttal alulértékeltek, míg az albertirsai és a pilisi ingatlanok 593,5 millió forinttal túlértékeltek voltak, így a csereügyletben 1 milliárd 327,8 millió forint értékkülönbség állapítható meg.

Az LMP pert indított az MNV ellen, és 2009 novemberében a Fővárosi Bíróság első fokú ítéletében kimondta: az MNV-nek ki kell adnia a sukorói telekügylet kapcsán készített értékbecsléseket, valamint a telekcserével kapcsolatban a földhivatalokhoz benyújtott valamennyi dokumentumot. Majd 2010. június 10-én a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen is kimondta: nyilvános a sukorói ügylet dokumentációja.

Június 11-én Orbán Viktor kormányfő Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselőt miniszterelnöki megbízottá nevezte ki, feladata “az állami földek jogellenes elherdálásának” felderítése.

* * *

KLUBRÁDIÓ – MTI – 2010.07.28.

Visszautasítja Bajnai és Gyurcsány a vádakat

Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt kormányfők titkárságai visszautasították Budai Gyula miniszterelnöki megbízott állításait, miszerint dokumentumok igazolják, hogy Sukoró ügyében Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc hamisan tanúskodott az ügyészség előtt. Budai Gyula hamisan vádolja a volt miniszterelnököt – közölte mindkét titkárság.

Bajnai Gordon mindenben együttműködött az ügyészséggel, a hivatal minden kérdésére válaszolt és tanúvallomását nyilvánosságra is hozta – közölte a volt kormányfő titkársága.

Emlékeztettek arra, hogy a volt kormányfő tanúvallomásában is elmondta, turizmusért felelős önkormányzati, majd gazdasági miniszterként hivatali feladata volt, hogy tárgyaljon a befektetővel, mivel az egymilliárd dollárra tervezett beruházás turisztikai értéket képviselt volna és háromezer munkahelyet hozott volna létre a Velencei-tónál.

Kormányfőként Bajnai Gordon kérésére indult vizsgálat a beruházáshoz kapcsolódó földcsere-ügyletek ügyében – hangsúlyozta a titkárság.

Gyurcsány Ferenc titkársága is cáfolja Budai Gyula állításait.

Budai Gyula azt állítja, birtokába került több olyan angol nyelvű levél, amelyet Bajnai Gordonnak címzett az izraeli befektető, illetve amit Bajnai Gordon és Veres János volt pénzügyminiszter írt az izraeli befektetőnek.

Hozzátette: a 2008. május 26-i kormányülésről szóló dokumentum angol nyelvű változata is megtalálható a levelezésben, amely alapján állítható, hogy mind a két volt kormányfő “valótlan tartalmú, hamis tanúvallomást” tett ügyészségi meghallgatásán. Mind a két volt miniszterelnöknek konkrét tudomása volt több olyan tényről, amely Sukoró ügyében döntő lehet – fűzte hozzá a miniszterelnöki megbízott.

(MTI)

* * *

ECHO TV – Magyar Hírlap – 2010.07.29.

Budai Gyula izraeli levelekkel bizonyít
A King’s City-ügyben átverték az ügyészeket?
Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt miniszterelnökök hamisan tanúskodtak az ügyészségnek Budai Gyula (Fidesz) szerint.

Dokumentumok igazolják, hogy a sukorói King’s City-ügyben Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt kormányfők hamisan tanúskodtak – jelentette ki Budai Gyula. A miniszterelnöki megbízott kifejtette, a birtokába került, Bajnai és az izraeli befektetők között zajló levelezés egyértelműen bizonyítja, hogy a volt kormányfő már hónapokkal a 2008. májusi, a Gyurcsány-kormány, a vagyonkezelő és a kaszinóváros beruházói között zárt ajtók mögött lefolytatott egyeztetés előtt tudott a projekt fontos részleteiről. Márpedig az ügyben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával nyomozó Központi Nyomozó Főügyészségnek tett vallomásában Bajnai ezzel ellentmondóan nyilatkozott.

Mint korábban a botrányos telekcsere-szerződés semmissé nyilvánításáért indított polgári per egyik tárgyalásáról beszámoló cikkében a Magyar Hírlap megírta, Bajnai Gordon már az említett egyeztetés előtt – még a gazdasági tárca vezetőjeként – miniszteri biztost jelölt ki a később a kiemelt állami beruházások listájára került projekt felügyeletére.

A bizonyítékok alapján már 2007-ben egyeztetést folyt a kormányzat és a befektetők között. Budai Gyula szerint egyébként Gyurcsány Ferenc „valótlan tartalmú vallomását” a találkozóról szóló dokumentum bizonyítja. Eszerint ugyanis Bajnainak hetente kellett jelentést tennie a bukott miniszterelnöknek a beruházás aktuális állapotával kapcsolatban.

A fideszes politikus úgy fogalmazott, a szocialista kormányzat idején konkrétan meghatározták, mennyi idő alatt kell végrehajtani a sukorói telekcserét, és mennyi idő alatt kell beszerezni a koncessziós jogot a King’s City működéséhez.

Az ügyészségi nyomozásnak kell tisztáznia, hogy „Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon milyen ellenérték fejében vett részt” ebben a korrupciógyanús beruházásban – mondta Budai, aki szerint a volt kormányfők hazudtak abban is, hogy az állami támogatás odaítéléséről csak a 2009. április 9-i kormányülésen döntöttek, mert egy levél igazolja, hogy már 2008 decemberében arról tájékoztatták az izraeli befektetőt, hogy 2,6 milliárd forint állami hozzájárulást biztosítanak a beruházáshoz.

A miniszterelnöki megbízott bemutatott egy CD-t is, amely elmondása szerint a vagyongazdálkodási tanács 2008. július 30-i üléséről készült, s egyértelművé teszi, hogy a beruházás Gyurcsány Ferenc utasítására történt.

* * *

Ma.hu MTI – 2010.07.29.

Kit mocskol össze a King,s City?

Nyilvánosságra hozta a sukorói dokumentumokat az LMP

Az LMP saját honlapján hozta nyilvánosságra a sukorói King,s City-ügyben keletkezett, csaknem kétszáz oldalnyi telekcset-dokumentumokat.

Ezt írta a (az SZDSZ-ből átvedlett törpe-)párt sajtóosztálya az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében. Az LMP 2009 nyarán kérte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-től az iratok kiadását.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy miután az MNV nem reagált a megkeresésre, pert indítottak a közérdekű adatok nyilvánosságra hozataláért, a Fővárosi Ítélőtábla pedig ez év júniusában kimondta: nyilvános a sukorói telekügylet dokumentációja.

A magyar állam tulajdonát képező, Sukoró külterületén található ingatlanok Pilis, valamint Albertirsa külterületén lévő ingatlanokra való cseréjéről 2008. július 30-i döntésében határozott a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács. A Pénzügyminisztérium 2009 februárjában koncessziós pályázatot írt ki játékkaszinó alapítására és működtetésére. Ugyancsak februárban adta hírül a Népszabadság, hogy King,s City néven másfél milliárd eurós, azaz több mint 400 milliárd forintos turisztikai beruházásra készül Sukorón egy amerikai, izraeli, német és magyar üzletemberekből álló befektetőcsoport.

A korábban állami tulajdonban lévő üres területhez Joav Blum úgy jutott hozzá, hogy felajánlotta cserére a magyar államnak a Pest megyében található – összesen 183 hektáros – gyümölcsöseit.

A főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt már 2009 áprilisa óta folytatott nyomozást ismeretlen tettes ellen az ingatlanok cseréje miatt. 2009 májusában Császy Zsolt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. értékesítési igazgatója dokumentumokkal igazolta, hogy jogszerű volt a csereügylet.

Bajnai Gordon akkori miniszterelnök júniusban az egymásnak ellentmondó információk miatt vizsgálatot kért a pénzügyminisztertől, hogy történt-e szabálytalanság a beruházás ügyében.

* * *

GYURCSÁNY FERENCNEK MINDEN SZABAD???!!!

A megbukott vörösnáci miniszterelnök és pártvezér, Gyurcsány Ferenc a minap kijelentette, hogy ő bizony nem jelenik meg az Országgyűlés illetékes, a Sukoró-panamával foglalkozó bizottsága előtt! Nocsak, egy senki ezt is megteheti!? Ingyen utazhat a BKV járművein bandatársaival együtt (majd azt hazudja, hogy “kifizette a bírságot!” – milyen bírságot? ki bírságolta meg? önmaga? futár Nokiás dobozban hozta a nyugtát a BKV-tól?) Tilosban parkolászik, buzi rendezvényekre jár ahelyett, hogy tisztességes munkával foglalkozna! Legközelebb majd valamelyik boltból ingyen és büntetlenül elvisz egy vekni kenyeret, a kétes hírű családból származó, soron következő nejének a csábos tangabugyit, egy üveg piát, hogy a bánatát abba fojtsa! A hosszú bűnlajstromát folytatni lehetne! Az elmúlt években többet ártott a magyarságnak, Magyarországnak, mint a nyilas és rákosista-kádárista rémuralom együttvéve!

Most Fecónak van bőr a pofáján kijelenteni, hogy a bizottsági meghallgatásra ő bizony nem megy el! Ezzel az egész Országgyűlést sértette meg, és természetesen azokat a magyarokat, akik részt vettek a tavaszi választásokon! Ideje lenne végre egy olyan házszabályt hozni, Tisztelt Országgyűlés, amely kimondja: egy évi apanázsát bánja az a képviselő, közhivatalnok, aki szándékosan nem jelenik meg valamelyik parlamenti bizottság idézésére! Ezt az uniós és hazai antidiszkriminációs törvények is megkövetelik! És jelentősen csökkentsék annak a párt-frakciónak a járandóságát, akinek a tagja így viselkedik!

Egy parlamenti vizsgálóbizottságnak olyan jogosítványt kell adni, hogy rendőrök által, bilincsbe verve vezettesse elő azt a honatyát, aki “titkársága által” pimaszul megüzeni, hogy szarik az Országgyűlésre (mert a vizsgálóbizottság az Országgyűlés szerve!) és ezzel a demokráciára és a jogszabályokra! Vagy talán Gyurcsány “elvtárs” más bánásmódot érdemel? Azért is, mert szétverte a demokráciát, az erkölcsöket, az ország és lakossága gazdasági helyzetét, csőd szélére vitte a családokat?!

Magyar János, Budapest

Döbrögik bűne

2011. március 21., hétfő

Döbrögik bűne

Döbrögik bűne

Ezt a címet adtuk a tizenkét éve portugáliai Coimbrában szűk körben megjelenő magyar nyelvű jobboldali folyóiratunknak, hogy jelezzük: sok olyan Döbrögi futkos Magyarország utcáin, útjain, akik még a névadójuknál is veszélyesebbek. Nincstelen kommunista senkik, akik tönkretették az országot, kifosztották a népet, nincstelenek tömegévé tették a magyarságot! Olyanok, akik pedig Csermanek János (banditanéven „Kádár”) nevű népirtó vezérükhöz hasonlóan, maguk is nincstelenek voltak, legalább is büszkén ezt írták akkori életrajzaikba! És ezek a nincstelenek szétverték a magyar ipart, amivel magyarok tömegét munkanélküliekké és hajléktalanokká változtatták.

Erre a Döbrögikre vagy börtön vagy hajléktalan élet vár! Megérdemli! Azt is, hogy Ludas Matyik jól elpáholják!

A munkanélküliség különösen a senkiházi Gyurcsány Ferenc regnálása idején öltött elképesztő méreteket! A „hazudtunk reggel, délben, este, hónapokon, éveken át és mindenkit becsaptuk” cinikus kijelentés atyja azt elfelejtette hozzátenni: „loptunk, raboltuk, gyilkoltunk is”! Mert a nincstelen és senki MSZMP-MSZP-s haramiák, a gyárak és nagy ingatlanok egy részét saját érdekkörükbe vonták, ahogyan ezt tették egy sor baromfi feldolgozóval, konzervgyárral, vagy például a hírhedt vörös-iszap katasztrófáról ismertté vált alumínium iparral! Ugyanakkor „némi borravaló” fejében egy sor ipari létesítményt, mint például a cementgyárakat, cukorgyárakat eladták a külföldi konkurenciának és a nyugati cápák azokat gyorsan bezáratták. Nem csoda, hogy most Magyarországon 400 forint 1 kg cukor és a cement ára sem mondható olcsónak. Több millió becsületes magyar munkás került utcára azok a brigantik jóvoltából, akik Csermanek bandita idején a „munkás-paraszt” mesét hirdették!!!!

Putyin – Gyurcsány — a két KGB-s jól megvan egymással!

Amikor a jobboldal az 2010-es tavaszi választásokkal elsöprő győzelmet aratott a senkiházi gazemberek felett, a szerkesztőbizottság úgy döntött, hogy „nem avatkozunk be Magyarország belügyeibe, elhallgatunk”. Mert a jobboldali koalíció jól ismeri a felgyűlemlet problémákat és rendet tesz. Hónapokig nem írtunk arról mi folyik Magyarországon, de hibát követtünk el! Nem vonjuk kétségbe a FIDESZ-KDNP koalíció jóakaratát és nagyra becsüljük mindazt, amit megtettek vagy tenni akarnak, és amit már az ifjú Antall Józsefnek kellett volna megtennie! DE! Antall úriember volt a javából – ahogyan a köznép mondja: nem akart klózetet csinálni a szájából” – és szigorúan tartotta magát a kerekasztal megállapodásokhoz. Olyannyira, hogy még két ávéhás is bekerült a kormányába és a vörös náci Katona Béla akkori megállapításai szerint: a Parlament padsoraiban tömegével ültek titkos ügynökök! Horn Gyuláék el is zavarták a hatalomból. Most sorra lapátra kerülnek a titkos tisztek és ügynökök. A külügyminisztérium ki is rúgott már néhányat.

Katona Béla

De ez nagyon kevés. Molnár Gál Péter és ügynök társai, vagy a népirtó Biszku Béla, Benkei András, Horváth István csermaneki belügyminiszterek és közvetlen munkatársaik, csemetéik, pereputtyaik még mindig vigyorognak a szemünkbe és élvezik a változatlan előjogokat, igen magas nyugdíjakat. Pedig minden egykori állambiztonsági gazembert és MSZMP-KISZ-SZOT-Nőtanács-Munkásőrség-vezetőt lapátra kellene tenni, vagy ha nyugdíjas: elvenni tőle a kiemelt nyugdíjat és 30.000 forintos minimál nyugdíjat adni nekik. Az így nyert összegekkel pedig a kommunizmus elleni küzdelem máig ismeretlen élharcosait kellene jutalmazni, mint például Antoniewicz Rolandot, akit teljesen alaptalanul és hazug módon sok mindennel meggyanusították. És megtehették, mert a csermaneki sajtó „újságíróinak” 80%-a (ma még mindig a fele!) vagy állambiztonsági titkos tiszt, ügynök, tégla volt, vagy pedig MSZMP-propagandista. Sokszor négy elemi műveltséggel! Nem is csoda, hogy egyik-másik ma megdézsmálja a szupermarketeket és a legdrágább szalámikat lopja el a polcokról!

Nem csak példaértékű tisztogatásra van szükség! Antoniewicz Roland hiába állt elő dokumentumok és írásos, tanúk által hitelesített tanúvallomásokkal, az ellene össze eszkabált koholt vádakat az MSZMP kenyerén felhízott bíráknak eszük ágában sincs szanálni! És hány Antoniewicz Roland él az országban, akit az exávéhás-emeszempés bírák tették tönkre! Nemcsak a bíróságokból kell őket kisöpörni, de a belügyből, közoktatásból is! A négy elemivel lett egyetemi tanár Heller Ágnesnak semmi keresnivalója az ELTÉ-n, ahogyan az MTA-ból is el kell távolítani az MSZMP fő ideológusait! Ha orvost büntetőjogilag felelőssé lehet tenni azért, mert kuruzsló: néhány elemivel „végezte el” az egyetemet, vagy el sem végezte, a „jogászokkal” ugyanezt miért nem lehet megtenni?! Büntető perbe fogni azokat, akik tömegével gyártották a koholt ítéleteket. Még 1989 után is! Mert ávéhás téglák, MSZMP-s funkcik, szimpatizánsok voltak!

Nagyon kevés, hogy egy Schmit Mária felállította a Terrormúzeumot, amelynek kiállító tárgyai közül még mindig sok minden hiányzik. Az is kevés, hogy csak a Páva utcai zsinagóga átalakításával kaptak múzeumot a holocaust áldozatai. Az Országos Széchényi Könyvtár miért nem adta vissza a zsidóknak a műemlék fóti úti rákospalotai zsinagógát? De hol vannak a kommunizmus áldozatainak hasonló múzeumai? Az ávéhások által halálra kínzott Meszlényi Zoltán mártír püspök, Mindszenty József segédpüspöke miért nem kap utcát, emléktáblákat akkor, amikor még sok településen van Lenin tér, Vöröshadsereg és Sztálin útja?!? Miért nincs utca elnevezve a két regnumi papról, gróf Keglevich Istvánról és vitéz Emődi Lászlóról, akik életük végéig harcoltak az Aréna úti “nagy” Regnum újjáépítéséért és még az ügynök és az Állami Egyházügyi Hivatal hű szolgája, Paskai László bíborossal is össze gyűlt a bajuk?!

Meszlényi Zoltán mártír püspök

Pedig nincs olyan település gyönyörű hazánkban, ahonnan a kommunista brigantik ne hurcoltak volna el embereket csak azért, mert magyarok maradtak akkor is, amikor mindenki, aki tehette megpróbált a vörös nácik farkasbőrébe bújni! Vagy azok, akik magányos farkasként – mint az említett Antoniewicz Roland – többnyire sikertelenül megpróbáltak beépülni az ordasok közé, hogy kifürkésszék gyenge pontjaikat és szétverjék magamutogató pünkösdi királyságukat! Én csodálom Antoniewicz Rolandot, hogy mi mindenre volt képes, hogy szétverje Csermanek hatalmát, ami sikerült is neki! Hiszen azzal, hogy kiütötte foteljából az MSZMP KB osztályvezetőjéből lett tévéelnök Kornidesz Mihályt, belerúgott a csermaneki szürke eminenciás Aczél Györgybe, aki páni félelemmel menekült el Bécsbe és leste, mikor jönnek érte az ávéhás-kágébés hóhérok. Például Rózsa György Eduárdó, akinek lelkén szárad – többek között – a csodálatos ember svéd miniszterelnök Olof Palme halála! Eduárdó Rózsa-Flores KGB őrnagy Kelet-Európa legjobb mesterlövésze volt!!!! E téren még barátját és tanárát, a „Sakál”-t – Carlos Ramirez Sanchezt is túlszárnyalta! Nem véletlen, hogy ő lett a munkásőr fővezér Borbély Sándor szárnysegéde!

Borbély Sándor. Lakásépítési panamák hőse lett az MSZMP homokvár összedűlése után. DE bíróság elé máig nem került, ahogyan éli az életét Csermanek néhány egykori minisztere, közvetlen munkatársa is!!! Milliárdosok lettek, de megszokásból még mindig az Internacionálét kornikálják, amivel közröhej tárgyává teszik magukat is, meg azokat is, akik még hisznek a marxista-leninista utópiában! Pedig Basteille megdöntése utáni évek már bebizonyították, hogy humbug az egész! De a többi vörös náci főkolompos is nem a realitások talaján garázdálkodik! A Mefisto külsejű Mesterházi Attila már Zuschlag pajtásaként és segédeként eléggé besározta magát! Akár Arató Gergely is, Gyurcsány egyik félresikerült reménysége! Ők űztek cinikus gúnyt Zuschlag vezényletével a Terror Háza előtti egyik ünnepségen, amikor az auschwitzi hekatomba áldozatait becsmérelték nem éppen szép szavakkal! Őket miért nem vonták büntető felelősségre a holocaust tagadásáért? Pedig tv kamerák kereszttüzében adták elő magánszámukat!!???

díszes társaság

A magyar törvények szerint ha egy szervezetről kiderül, hogy bűnszervezet, azt azonnal fel kell számolni, vagyonát az állam javára el kell kobozni! Az egyik magyar bíróság jogerősen többévi börtönre ítélte az MSZP egyik megyei vezetőjét és ifjúsági szervezetének vezérét, a volt parlamenti képviselő Zuschlagot és több társát, valamint kimondta: bűnszervezetben követték el tetteiket! Ugyan ez a vád a következő bírósági bűnügyi perekben több más MSZP vezérrel szemben is: a volt parlamenti képviselő és erzsébetvárosi MSZP-s polgármester Hunvald, a terézvárosi MSZP-s polgármester Verók, a volt parlamenti képviselő, fővárosi frakcióvezető, főpolgármester-helyettes és budapesti pártelnök Hagyó, vagy a HM MSZP-s tábornoki-miniszteri bűnbanda: Juhász Ferenc miniszter és 18 beosztottja és a moszkvai magyar követség ingatlanain túladók MSZP-s külügyesek: Göncz Kinga és csicskásai tekintetében is! A vádlottak padjának vendége Szilvássy György nagyképű titok miniszter és a Parlament nemzetbiztonsági bizotságának volt MSZP-s elnöke Tóth Károly is, társaik az MDF-t szétverő nagyképű egykori igazságügyminiszter és pártelnök Dávid Ibolyka a frakcióvezető haverjával együtt! Ők is mind volt parlamenti képviselők.

És az MSZP még mindig legális párt, néhány hazaáruló szócsöve, mint Heller Ágnes mocskos hazugságok zuhatagával járatják le Magyarországot azt remélvén, hogy Orbán Viktornak ártanak! A „hazudtunk reggel, délben, este, hónapokon, éveken át” bűnbanda most Lázár Jánost vette célba ocsmány módon összemontírozott és ezzel félreérthetővé vált, néhány évvel ezelőtt elhangzott szavainak átpreparálásával! Antoniewicz Rolandal is ezt tették 23 évvel ezelőtt! Még nyilas vezért is csináltak belőle a Kádár Társaság „vezérsége” után!!! Még mindig bárkit büntetlenül hírbe hozhatják azért, mert némely exávéhás bíró fütyül a jogra, törvényekre! Többnyire olyanok, akik most Orbán Viktortól és a FIDESZ-KDNP-től féltik a bírói függetlenséget! A saját szájuk íze szerinti függetlenséget: “belerúgni a jobboldaliakba, felmenteni a vörös nácikat és segítőiket“! Ha az MSZP bűnszervezetté lenne nyilvánítva, ilyesmi nem történne meg, nem történhetne meg, mert a budapesti és strasbourgi képviselőcsoportja ezzel automatikusan megszűnne, hiszen pártlistákról kapták a mandátumot!!!

Mikor veszik el a kitüntetéseket az arra érdemtelen vörös-náciktól és nem kapnak végre kitüntetést azok, akik ellenük harcoltak?! Azok, akik ma a legnagyobb nyomorban élnek, pedig a vörös náci hazaárulókkal szemben, ők voltak az igazi hazafiak, hősök! Ma már súlyosan beteg gyermeteg öregemberek, akiknek minden jó szó, dicséret jól jön! Miért nem kapnak tartalékos tiszti, a legjobbak pedig főtiszti rangot, akik valóban részt vettek a pártállam megdöntésében!? Például a legjelesebb, az 1956-os hadirokkant s 1968-as ellenálló Antoniewicz Roland, aki e téren igazi nemzeti hős! Csermanekék még az Életmentő Emlékéremre sem tartották érdemesnek, pedig ő aztán megérdemelte volna! Életet mentett! Antoniewicz könnyen az életével fizethetett volna azért, amit megtett! Csermanek ámokfutása után egyébként több sikertelen merényletet követtek ellene, de az Isten szolgáját (aranymisés ministráns, nyugalmazott sekrestyés) Isten mindig megmentette! Megmentette és segítette. Persze nem anyagiakkal, hanem jobbnál-jobb ötletekkel! Az igazi magyar emberek, akik személyesen jól ismerik, mind csak jó szavakkal tudják illetni ma is! Azért nem esik róluk szó, mert az SzDSZ, MDF és a többi párt teljesen megfeledkezett róluk, hiszen annyira szerények, hogy nem kérnek, nem panaszkodnak, hősi tetteikkel nem dicsekednek! Na és nem pályáztak babérokra, hivatalra, jól jövedelmező képviselőségre! Sajnos sokuk ma is üldözött, lenézett…

Ha a FIDESZ-KDNP kormány nem mer radikális eszközökkel a vörös pestis irtásába kezdeni, az ország nemcsak újra beteggé válik, de akár el is pusztulhat! Mert miközben erőre kap a szélsőjobboldal (nem azok, akiket pimaszul azzá nyilvánították a komcsi brigantik! És a vörös nácik úgy szaporodnak mint a nyű!!! Nemcsak erkölcsi tartásuk nincs, de még egymást is meglopják, elárulják! Talpra magyar, hí a haza!!!

Inaçio Angelos, Coimbra, Portugália, 2011 március idusán

Paudits Béla és a magyar kultúra éhező-nyomorgó nagyjai

2011. december 16., péntek

Paudits Béla és a magyar kultúra éhező-nyomorgó nagyjai

A magyar sajtóban felröppent egy szörnyű hír: a híres és közkedvelt, Jászai Mari-díjas magyar énekes és filmszínész Paudits Béla, már 50 kilót sem nyom és ismét öngyilkosságon gondolkodik! Ha ez – ne adj’Isten – megtörténne, a kormányzat és a nyugdíjak megállapításáért felelős vezetőcskék és nagyokosok (így a Nyugdíjbiztosító Igazgatóság és a Nyugdíjfolyósító Intézet, a szociális tárca) lelkiismeretét, moráléját terheli mindez! Mert egy országos, speciális jelenségről van szó. Ugyanis Paudits Béla nem egyedül szenved! Hasonló cipóben jár a magyar, lengyel és örmény kommunista-ellenes ellenzék vezére, Antoniewicz Roland is, akit a rendszerváltáskor az egész vörös náci sajtó nem véletlenül hónapokig szapulta, megalázta, szemen szedett hazugságokkal lejáratta, nevetségessé tette, és aki többet tett a rendszerváltásért, mint bárki más ebben az országban!

Paudits Béla Jászai Mari-díjas színművész

Szinte mindegyik magyar író, újságíró, színművész, képzőművész, filmes, zenész ugyanebben az egyre szűkebb és lyukasabb cipőben jár! A létminimum töredékét kitevő, borravalónak sem nevezhető nyugdíjakból kénytelenek vegetálni! Rosszabbul élnek, mint a hajléktalanok, börtönlakók, munkaundorban szenvedő notorikus munkakerülők! Olyanok, akik nemcsak általános közmegbecsülést, hanem közszeretetet élveznek, vagy még pontosabban: csak élveztek!


Antoniewicz Roland – Roland von Bagratuni egy, a KGB által létrehozott “magyar” újság lejárató cikkében. A vörös náci rezsim még Életmentő Emlékéremre sem tartotta érdemesnek, pedig megérdemelte volna! Csak megtűrték, de ahol lehetett, keresztbe tettek neki. A rendszerváltás után is, pedig ő tett érte a legtöbbet.

Mert egy híres alkotónak az éheztetése már egyáltalán nem nevezhető „közszeretetnek”, „közmegbecsülésnek”, hanem kétszínűségnek, a népirtás bűncselekményében való cinkosságnak, a nemzeti kultúrának az ellehetetlenítésének! Főleg ma, amikor a nyugdíjas színész, író, újságíró, zenész nem jut munkához, mert a gazdasági válság miatt mindenki legelőször a kultúrán spórol, a színházról, moziról, koncertekről, könyvvásárlásról, újság, hetilap előfizetéséről mond le! És ilyen helyzetben a nyugdíjas alkotónak már nem marad „egyéb” megélhetési lehetősége!

Az átkos „szocializmusban” a pártállami vezetők a kultúra szolgálatában alkotókat „improduktív tevékenységet” (nem is munkát!) végzőknek bélyegezték meg. Ennek megfelelően a munkahelyeiken mindvégig a kultúrában egyébként is a lefelé nyomott bérskála szerinti legalacsonyabb javadalmazása volt a részük. Ebbe a filmgyári, színházi, televíziós, napi-, heti- és havilapos, rádiós, szinkronstúdiós stb. gázsik – honoráriumok nem kerültek bele! Jóllehet az alkalmi és állandó munkáltatók ezekből is levonták az adót és járulékokat, a szerződésekre pedig gondosan odaírták, hogy „nem alkalmas munkaviszonyban töltött idő elismerésére”! Így büntették Rákosiék és Kádárék, a bűnbandáiknak vezető tagjai azokat, akik többszörösen népszerűbbek és ismertebbek voltak őnáluk!

Ha az alkotó erkölcsileg megingott és belekezdett a rezsimnek tetsző táncba, kapott Kossuth-díjat, vörös csillagos plecsniket, megválasztották országgyűlési képviselőnek, megyei vagy központi bizottsági tagnak, és akkor már óriásit ugrott a nyugdíj alapját is képező apanázsa! Viszont azok, akik ellenzékben voltak és a rezsim csak megtűrte őket, vagy éppenséggel zaklatta, kiszúrt velük – örülhettek annak, hogy egyáltalán szóhoz jutottak!

“No comment”

A rendszerváltást félvállról, tessék-lássék alapon végrehajtó Antall-kormány, a „sok elfoglaltság” közepette nem is foglalkozott a kérdéssel. Akkoriban sokak szerint „az alkotó örülhet annak, hogy végre szabadon alkothat és jól keres”! Na persze. Ez a mentalitás az orvosok esetében is azonos! Ők sem voltak túlfizetve Rákosi és Kádár idején! De a feltaláló mérnökök is! Egyáltalán az „átkos értelmiség” legnagyobb „bűne” az volt, hogy értelmiségi, tehát nem „kétkezű melós”!

Az égvilágon senkit sem érdekelte az, hogy az „átkos értelmiségi” több éven át végigkoptatta az iskola- és egyetemi padokat, olyan műveltségre tett szert, amely az állami vezetőknek eszük ágában sem volt megszerezni, vagy ara alkalmatlanok voltak! Az sem, hogy olykor több műszakban, éjt nappallá téve, az alkotó „átkos értelmiségi” olyan munkát végzett, amely millióknak kiugró élményt, össznépi hasznot, vagy az orvosok esetében életmentést adott!

Lealacsonyító és erkölcstelen farizeusi magatartás csak addig megtapsolni a művészt, amíg ki nem megyünk a moziból, színházból, felállunk a tévé elől, vagy az írót-újságírót, amíg könyvét, cikkét, műfordítását, nyomtatásban megjelent színdarabját, tárcáját, glosszáját, kisregényét nem dobjuk a szemétkosárba, az orvost amíg nem stabilizálja a betegségünket és nem húz ki minket a nagy szarból! Mert életveszélyesen beteg bárki bármikor lehet! És ha az éhező doki ahelyett, hogy minket gyógyítson meg, fogja magát és elmegy kaja után nézni – nekünk annyi!
Röhög a vakbelem (amelyet hála a valóban jó orvosoknak mindmáig szerencsémre nem vették ki nekem, viszont hallottam olyan esetekről hogy, valakinek már ötször „vették ki”!!!), amikor még ma is sokan „megkeresett milliókra és/vagy tetemes borravalóikra” hivatkoznak. Lehet, hogy van néhány sztár, aki valóban ennyit keres. Vagy még többet. Az APEH a megmondhatója, és ha nem létezne adótitok, meg is mondaná!

Az ilyen (és százszorta-ezerszerte kisebb) jövedelmeket az állam mindig is alaposan megadóztatta és ma is azt teszi! De még az ő „kiugróan magas” jövedelmük is csak „borravaló” az uniós, vagy az „egyéb” országokban a kollégák által elért bevételekhez képest! És ne feledjük: az orvos, ha hajnali háromkor kirúgják az ágyból, azonnal megy, mennie kell, miközben a politikus, a döntéshozó, az állami vezető kényelmesen alszik, vagy éppen szó szerint boldogítja soron következő szeretőjét!

A színésznek, előadóművésznek nincs magánélete, mert az idejét a gyártásvezetők (ma producerek) osztják be! Sokszor fáradtan, végkimerülten a színházi előadás, koncert után fut a rádióba, tévéstúdióba, szinkronstúdióba, másnap reggel pedig filmforgatásra, tévéjáték felvételére. Méghozzá hulla fáradtan, mert a pihenésre marad a legkevesebb ideje. De még akkor is nevetnie kell, vidámságot kell sugároznia, ha fáj a foga, hasa, háta, vagy éppen elhunyt szeretteit gyászolja, vagy válik a házastársától azért, mert megunta, hogy a párjának ő rá már nem marad ideje, energiája!

Hasonlóképpen az író-újságíró-műfordító is látástól vakulásig robotol, aztán az alkotói munka kellős közepén, nagyon remek gondolatok leírása közben, kénytelen csapot-papott otthagyni, és pattanni, rohanni – mondjuk – író-olvasó találkozóra, interjúra, vagy veszekedni a kiadóval, nyomdával stb mert valamit elcsesztek!

A táncdalénekes, zenész, szövegíró azonos cipőben jár! Akár a képzőművész, akit szintén határidőkkel és legfurább, agyalágyult ötletekkel terhelnek meg! Ma Európában a józanul élő államokban már rég megszűnt az, hogy egy tehetséges képzőművész élete során éhezik, munkáiért alamizsnát kap, aztán a halála után a festményeit, szobrait, kisplasztikáit több millió dollárért adják el, árverezik el sznoboknak! Olyanoknak, akiket még az sem érdekli, hogyan él-élt a művész, egyáltalán „mi fán termett”!!!

Könnyű dolog telegyömöszölni a lexikonokat az említettek neveivel, életműveikkel, nemzeti érdemeikkel, amikor a mindennapi életükben le se tojjuk őket! Pedig Magyarországon állítólag minden egyes állampolgár alkotmányilag egyenlő! És joga van az emberi élethez, szociális biztonsághoz! Valóban? Nem hinném! Persze lehet, hogy a helyzet gyökeresen megváltozna, ha néhány híresség büntetőpert indítana a vétkesek ellen – mondjuk – az „Alkotmány sárba tiprása” miatt! Nyugaton ezt már többször sikeresen megtették. Mert ott az alkotmánysértés a legnagyobb bűncselekmény! Még akkor is, ha valaki „csak” gúnyt űz a himnuszból, vagy nem megfelelő környezetben használja az állami jelképeket! Vagy diszkriminálja nemzettársát.

Mert az is diszkrimináció, ha valakit hagynak éhen halni, öngyilkosságba kergetik, mert kutyaeledelre is kevés nyugdíjat adnak neki, holott annak többszörösét érdemelné meg! Ha a saját munkabérük mind nagyobb összegén vitatkozó magyar országgyűlési képviselőknek nincs ötletük, szolgálok néhánnyal! Már csak azért is, mert Orbán Viktor miniszterelnök a napokban világosan leszögezte: „Nem lehet a demokráciát a régi rend romjaira építeni’”. A romokat pedig mindenütt el kell takarítani. A kultúra területén is, ahol a legtöbb rom van!

Orbán Viktor miniszterelnök. Becsületes, vallásos magyarember. Elkötelezett ellensége a vörös náciknak.

A FIDESZ-KDNP kormány más országok mintájára, hozzon létre egy külön, közvetlenül az Országgyűlésnek alárendelt országos hivatalt, amely az aktív és nyugdíjas élsportolók, művészek, írók-újságírók, feltalálók, magas állami kitüntetésben (kitüntetésekben) részesültek, a pártállammal szembehelyezkedő egykori ellenzékiek és ellenállók, forradalmárok, felkelők, hadirokkantak mindennapi ügyes-bajos dolgaikkal foglalkoznak, ha kell azt azonnal kellőképpen megoldják!
Ugyanakkor mivel nem lehet elvárni egyetlen egy alkotótól sem, hogy a pincéből, vagy a padlásról elővakarja az egykori filmgyári, színházi, televíziós, könyvkiadói stb. eseti szerződéseket, hogy akkori plusz jövedelmét, munkában eltöltött idejét igazolja – létre kell hozni számukra egy olyan nyugdíjpótlékot, amely legalább az egyetemet végzettek minimálbérével azonos!

Ez a hivatal lenne felelős azért is, hogy az említettek ma is részesüljenek társadalmi elismerésben, kitüntetésben. Vagy éppenséggel hozzájussanak megrendelésekhez, megfelelő gázsit biztosító „hakni”-szerződésekhez, illetve írók-újságírók esetében megfelelő publikálási lehetőségekhez! Ha pedig már nincs fizikai ereje kilincselni a kiadóknál – akár vissza nem térítendő támogatással segítsék a közzétételt! Mert a kultúrát ma jobban kell támogatni, mint valaha, hiszen a magas könyvárak miatt a könyvesboltok szó szerint konganak az ürességtől! És az az állam, amely saját nemzete kultúráját nem becsüli meg, demokratikusnak egyáltalán nem mondható!

Persze ez csak egy ötlet a sok közül. Lehetne egyből felemelni azon alkotók minimálnyugdíját legalább az egyetemet végzettek minimálbérének szintjére, akikről legalább egyszer elismerően írt egy újság. Mert ez a tétel nem fogja megterhelni milliárdokkal a rogyadozó állami költségvetést! Hiszen az alkotók sajnos rövíd életűek! Az állandó stressz, a sok munka miatti rendezetlen életvitel, a kipihentség hiánya, az ő körükben hozza a legtöbb halálos szívinfarktust, agyvérzést, vagy éppen daganatot, gyomorvérzést, tüdőembóliát! Alig néhány száz olyan emberről van szó, akik soha nem követelőznek, kérnek, mert a legjobban szégyellik azt, hogy idáig jutottak! Pedig a szégyen nem is az övéké! És nem teszik meg azt, amit tett a szenilitástól megtébolyult Heller Ágnes vagy Kertész Ákos: hogy a nagyvilág elé tárja sanyarú helyzetét! Mert ezen aztán valóban röhögne az egész világ, nemcsak az egykor a KGB által pénzelt amerikai Népszava és az EU-s kommunista pártok vörös náci szócsövei!

Inaçio Angelos
DÖBRÖGIK BŰNE m.b. főszerkesztője

Coimbra, Portugália – New York, N.J. USA, 2011. tele

észrevételeket az inacio.angelos@yahoo.com címre kérjük