Biszku-törvény – több tucat feljelentés jöhet, de nem a Fidesztől

Közbevetés

2012. január 10., kedd

Biszku-törvény – több tucat feljelentés jöhet, de nem a Fidesztől

.
.
.
.

Biszku-törvény – több tucat feljelentés jöhet, de nem a Fidesztől

Biszku Béla kommunista bűnöző, népirtó háborús bűnös

2012. január 09., hétfő, – Szerző: MTI – Kommentár: Inaçio Angelos DB

A fideszes Gulyás Gergely szerint rövidesen megszületnek a feljelentések a kommunista diktatúrában elkövetett bűncselekmények miatt, ám azokat nem a Fidesz teszi majd, a politikus úgy véli ugyanis, ártana az ügynek, ha a kormánypárt tenne feljelentést.

Az Országgyűlés – Gulyás Gergely javaslatára – december 30-án hozott törvényt az emberiesség elleni bűncselekmények elévülhetetlenségéről és a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről. A Fidesz e jogszabály alapján – amely január 1-jén lépett hatályba – vonná felelősségre az 1956-os forradalmat követő megtorlások politikai megrendelőit.

Gulyás Gergely országgyűlési képviselő

Gulyás Gergely a törvényjavaslat benyújtásakor, október közepén tartott sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy a jogszabály hatálybalépése után a Fidesz-frakció megteszi majd a szükséges intézkedéseket az eljárások megindításához. A politikus hétfőn ugyanakkor úgy fogalmazott: “ma az eljárások megindításának lehetőségére történő figyelemfelhívás a szükséges lépés a részünkről, vagyis arra, hogy a törvény hatályba lépett, így feljelentés esetén nincs akadálya a törvényben meghatározott körben a büntetőeljárások lefolytatására“. Szerinte nem lenne szerencsés, ha ő vagy a képviselőcsoport tenne feljelentést. Ártana az ügynek, és egy teljesen felesleges támadási felületet jelentene, ha a törvény előterjesztője adna be feljelentést – jelentette ki.

Gulyás Gergely a parlamentben – Fotó: MTI Fotó: Beliczay László

A fideszes képviselő hangsúlyozta, nehéz megbecsülni, hogy hány ember ellen indulhat eljárás; szerinte legfeljebb néhány tucat. Hozzátette azt is, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában van a legtöbb olyan információ, amely az esetleges eljárásokhoz szükséges lehet. A Magyar Hírlap január 4-én azt írta, hogy a Legfőbb Ügyészséghez és a Fővárosi Főügyészséghez az év első napjaiban még nem érkezett feljelentés a december végén elfogadott törvény alapján.

A “bíróság” még arra sem volt kíváncsi, hogy az ávéhások milyen jogon kényszerítették az egyik “tanút” tanúvallomásra?!

A jogszabály szerint azok minősülnek a kommunista diktatúrában – 1949. augusztus 20-a és 1990. május 1-je között – elkövetett bűncselekményeknek, amelyek az elkövetésükkor hatályos büntető törvény szerint – a most elfogadott jogszabályban meghatározott – bűncselekmények voltak, így például a szándékos emberölés, a kényszervallatás, a jogellenes fogvatartás, abban az esetben, ha a pártállam nevében, érdekében vagy egyetértésével követték el, és a kommunista diktatúrában az elkövetővel szemben politikai okból nem indult büntetőeljárás.

Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő igen tiszteltre méltó és bátor ember, hogy ezzel a törvényjavaslattal előrukkolt! Már az Antall kormány idején szükség lett volna a vörös náci bűnözők elszámoltatására, sajnos azonban egyrészt a jobboldal akkor kisebbségben volt, és kötötték a kerekasztal megállapodások! De sokaknak volt félnivalójuk is, hiszen a vörös nácik arról lettek hírhedtek, hogy ellenségeiket szó nélkül meggyilkolták, vagy a kezükben lévő sajtó útján lejáratták, indítottak ellenük koncepcós pereket, vagy mind a két mocskos fegyvert alkalmazták (ahogyan ezt Antoniewicz Rolandal megtették)!

Antoniewicz Roland a kilenvenes évek elején. A vörös nácik ott rúgtak bele, ahol és ahogyan csak tudtak! Minden mocskos eszközt bevetettek ellene!

A vörös náci ellenséget nem szabad lebecsülni! Gyászos regnálásuk idején elég pénzt összelopkodtak, ezek ki tudja milyen svájci vagy kajmán-szigeteki bankszámlákon pihennek, hogy megfelelő időben elővegyék és terroristákat béreljenek fel, fegyvert vásároljanak, vagy újra beépüljenek az igazságszolgáltatásba! Mert azt sokan sajnos elfelejtik, hogy Magyarországon e téren a rezsim keményebb, pápább volt, mint a Szovjetunióban! Akárki nem végezhetett el jogot, így többnyire ávéhások, pártfunkcik, vagy azok gyermekei, unokái jutottak be a hazai és külföldi jogi karokra! Csak a híres ügyvéd dinasztiák tagjai képeztek kivételt, na és mindazok, akik jó nagy summákkal megkenték a rektort, dékánt és más illetékeseket!

Amikor Antoniewicz Roland felvételizett a jogra, az esti vagy levelező szakra, a felvételi vizsgákat sikeresen, első helyezéssel tette le! Az erre vonatkozó egyetemi iratokhoz hozzájutottunk! A nagyherceg úr mégis kapott az ELTE jogi karának dékánjától egy papírt, hogy “helyhiány miatt” nem vették fel! Nocsak! Miközben felvettek hülyébbnél hülyébb senkiket, akik ma ott terpeszkednek a bíróságokon, ügyészségeken, rendőrségnél, államigazgatásban, azt sem értik meg, ami fekete fehéren leírva az orruk előtt hever, és azt sem, amit ötször elmagyaráznak nekik!

Megkérdeztem a nagyherceg urat, mi történt? Azt válaszolta: „amikor sor került a vizsgaeredmények kihírdetésére, a dékán felhívott telefonon és megkért, keressem fel az irodájában. Megtettem. Remegő kezekkel, megbicsakló hangon azt közölte: ‘sajnos egy jó és egy rossz hírt kell közölnöm. A jó az, hogy megfelelt. A rossz az, hogy nézzen ki a folyósora, ott ülnek azok, akik megfeleltek. Többen vannak a kelleténél. Csupa belügyes. Ők elsőbbséget élveznek, függetlenül attól, milyen eredménnyel végeztek! Nem tudok Önnel mit tenni, pedig Önnek itt lenne a helye! De tudja mit? Adok egy címet és telefonszámot a belügynél, én is felhívom az illetőt. Biztosan felveszik, mert ilyen kvalitású emberekre van szükségük!’ — én erre egy nagyot nyeltem, az alacsony vérnyomásom rögtön a plafonra szökött, azt mondtam: köszönöm, a belügy soha! Na, így nem lettem jogász!

Kornidesz Mihály

Én azt hiszem, a magyar kontraszelekciós felvételi rendszert jobban illusztrálni nem lehet! És nemcsak azokat érinti a Lex Gulyás, akiket nem vettek fel az egyetemre! Azokat is, akiket politikai okokból kirúgták a munkahelyükről. Úgy, ahogyan azt Kornidesz Mihály tette Aczél György utasítására Antoniewicz Rolandal! És hány ilyen ember karrierjét tették tönkre, akik ma hasznos vonóerei lennének az annyira meggyötört népünknek?! Mindenképpen felül kell vizsgálni a pártállam idején kiadott egyetemi, főiskolai diplomákat, mert a birtokosaik többsége nem méltó arra, hogy felsőoktatási intézményt végzettnek legyen elismerve!

Egy a sok morzsa közül, amelyek mind azt bizonyítják, hogy Antoniewicz Rolandot az ávéhások hamis váddal küldték “bíróság” elé s az “ítéletet” egy pancser hozta! A vádlott bizonyítékaira sem ez a “bíró” sem a felettesei nem voltak kíváncsiak! Arra sem, hogy az ávéhások – három főorvos által aláírt kórházi igazolás szerint – 30 napon túl gyógyuló súlyos testi sértés nyomán kényszerítették ki belőle a “beismerő” vallomást!

Aczél György

De lépjünk tovább. A pártállam idején, különösen 1962 után, amikor Czermanek Keljlfeljancsi a Rajk-per kapcsán kijelentette, hogy “ezentúl politikai perek nem lesznek”, az ávéhások és a bíróságok mindent megtettek annak érdekében, hogy a politikai ügyben vádlottból “közbüntényes” elítéltet faragjanak! Akkoriban a “legdivatosabb” vádak közé tartozott a “devizagazdálkodás megsértése” és a “csempészés”, de ha “nem ment”, jöhetett a sikkasztás, lopás, emberölés stb. Magyarán: ezek a perek mind-mind koncepciós perek voltak! Valamennyit felül kell vizsgálni és az ártatlanul elítélteket fel kell menteni és kárpótolni! Ilyen volt a Gombos Tibor-per, ahol a négy elemit végzett, pártgyorstalpalón “lett jogász”, Gombost halálra ítélte! Annak reményében, hogy a túlvilágról már nem reklamálhat! Pehhje volt, mert másodfokon, egy szintén senkiházi “bíró”, mérsékelte, nem az ítéletet, hanem a megtorlást! Mert ítéletet csak igazi bíróság hozhat! Az első fokon eljárt bírót Göncz Árpád Köztársasági Elnök ki is rúgta, de a lényegről: a hamis ítélet megsemmisítéséről és az ártatlanul elítélt kárpótlásáról már senki sem gondoskodott! Most itt az ideje erre is!

Gombos Tibor húsz évet ült ártatlanul a szegedi Csillag börtönben. Feleségét – Kerényi Grácia barátnőjét, Solidarność-futárt – az ávéhások ölték meg!

Gombos esete számos hazai és külföldi újságban megjelent. Nemcsak az ávéhá adagolt hamis meseként! Érdemes lenne elővenni ezeket a cikkeket és eltöprengeni rajtuk! Mert ez a gyalázat nem Gombos Tibort érte elsősorban, hanem a MAGYAR NEMZETET! És hány ilyen szerencsétlen ember él ebben az országban, aki már rég elvesztette a reményét, hogy egyszer csak neki lesz igaza. Legalább igaza. Mert a legszörnyűbb az, ha valakit ártatlanul meghurcolnak, jó hírnevét a sárba tapossák! A Budai Gyula-féle hivatalhoz hasonlóan, sürgösen létre kell hozni egy másikat, amely valamennyi pártállami bírósági ítéletet végignyálazza és a leggyanúsabbakat előveszi, elemzi és átadja az ügyészségnek rehabilitációs per elindítására! Mert még a becsületes bíró is tévedhet, hiszen EMBER ő is!

Budai Gyula államtitkár, kormánybiztos

Ebbe a kérdéskörbe tartoznak a magáningatlanok “államosítása”. Jól tudják, akik már akkor is éltek, hogy ez miként zajlott! Megtetszett a vörös proletár senkinek egy rózsadombi, svábhegyi, pasaréti villa és az illetékeseknél máris bejelentette rá az igényét. Aztán jöttek az ávéhások, a lakókat kiköltöztették (jobbik esetben egy kényszerlakásba, más esetben a Hortobágyra, Recskre, Kistarcsára) és a főelvtárs máris elfoglalhatta a szépen bebútorozott jókora kéglit, villát, palotát! Ahogyan ezt a lumpen Apró Antal tette azzal a villával, amelyben az unokája Gyurcsány Ferencel együtt lébecol. Ezeket a vörös náci bűnöket is mielőbb helyre kell tenni! Menjen Gyurcsány és a famíliája egy hajléktalan szállóba! Oda való! De a Margit-híd alatt is akad számára némi hely!

A Gyurcsány-Apró klán tagjai jogtalanul laknak ebben a villában!

Ne féljenek már a meghurcoltak! Igen is mindenki jelentse be efféle sérelmét és kérjen jogorvoslást! Ha kell, a Strasbourgi Emberjogi Bíróságig is elmehet! Mert az efféle gazságokat nem lehet, nem szabad közömbösen elsiklani hagyni! A magántulajdon mindenütt a világon szent! A magyar PTK pedig világosan kimondja, hogy az ellopott javak mindig is a jogos tulajdonosát illetik meg még akkor is, ha időközben többször gazdát cseréltek! És ez mindenütt jogállamban így van!

Inçio Angelos

Coimbra, Portugália – New York, N.J. USA

2012 január

észrevételeket ide kérjük: inacio.angelos@yahoo.com

Reklámok

Vörösnácik végnapjai 6. – KUTYAHARAPÁST SZŐRÉVEL!

2010. szeptember 24., péntek

Vörösnácik végnapjai 6. – KUTYAHARAPÁST SZŐRÉVEL!

Vörösnácik végnapjai 6.

KUTYAHARAPÁST SZŐRÉVEL!

Magyarországon közelednek a helyhatósági választások, így városaink, falvaink tereit, utcáit ismét ellepték a választási plakátok. A FIDESZ-KDNP szerényen hirdet, hiszen itt is boritékolva van az abszolút győzelme! Az SZDSZ-ből LMP-vé átvedlett álliberálisok és a vörösnácik állandó hazug támadásait büszkén tűrő Jobbik, a pénztelenség miatt alig hírdetnek. Az MSZP azonban szerénység és alázat helyett, ismét a rég elkopott körmeit próbálja mutogatni. Van miből, mert az elmúlt 8 évben annyit loptak el a magyar nemzettől, amit csak nem szégyelltek! Most is az ősi, jól bevált kommunista módszerhez folyamodnak: vádolnak. Olyasmikkel, ami kizárólag csakis őrájuk vonatkozik! A világsajtó már hetek óta tele van efféle ocsmány fotókkal, melyek az ötvenes évek penészes légkörét idézik! „A FIDESZ semmit sem tanult és semmit nem felejt”… — írják a maszoposok! Még jó, hogy nem felejt, hiszen a vörösnáci, álszocialista MSZP nyolc év alatt teljesen tönkretette az országot! Elég volt a bűnözőkből – harsogják mindenütt a magyarok. És mi az, amit a FIDESZ eltanult volna ezektől a bűnözőktől? Lopni, csalni, rabolni? Verni az ártatlanokat? Kilőni a békés járókelők szemevilágát? Na, nem! Bagoly mondja verébnek! Tolvaj kiállt rendőrért!

Bagoly mondja verébnek! Tolvaj kiállt rendőrért!

Egy másik vörösnáci óriásplakát a „tömeges elbocsájtásokkal” riogatja a békés, ám már rég türelmüket vesztett polgárokat! Na, álljon már meg a menet! Az MSZP volt az, amely nyolc év szánalmas garázdálkodása idején, szokatlan 12 százalékos munkanélküliséget teremtett! Szétverte a magyar ipar világhírű büszkeségeit, a magyar családokat pedig a csőd szélére juttatta! Kisemmizte a magatehetetlen, eddig is a létminimum alatt tengődő,minden garast a fogukhoz verő nyugdíjasokat és az egyházi iskolákat! A lopott milliárdokkal pedig degeszre tömte bandavezétrei zsebeit! És akkor az egyik bandavezérnek, Gyurcsány Ferencnek van még vizilóbőr a képén, hogy a bandájával együtt, a buziparádé után, a kamerák kereszttüzében, ingyen, a jegy lyukasztása nélkül, büszkén besétál a millenáris földalatti egyik állomására, aztán azt hazudja, hogy „befizette a bírságot”, holott még meg sem bírságolták! Kinek a bírságát fizette ki? Hiszen népes bandájának tagjai, birkák módjára, vigyorogva követték a vezérüket, és persze egyikük sem lyukasztott jegyet! Az ő bírságukat is kifizette? Vagy az már nem számít? És az egyik bandavezér társa, a börtönben hónapok óta csücsülú Hagyó Miklós volt fővárosi maszopos vezér és főpolgármester-helyettes által Nokiás dobozokban a BKV-tól begyüjtött, lopott milliárdokat is befizette a sosemvolt bírsággokkal együtt?

„Uram, te tudod a legjobban – Hazudtunk, hazudunk, hazudni fogunk mindörökkön örökké. Amen“

A vörösnáci bűnözök találékonysága a józan észt is próbára teszi. Levitézlett MSZMP-s tanácselnökök és polgármesterek, kerületi KISZ- és párttitkárok, ávéhások egész sora, mindenféle álhelyi álegyesületek leple alatt, illetve azok cégere alatt, próbálja újra az áhított hatalmat megkaparintani! Zuglóban Pelyva György extanácselnök „elvtárs”, aki nemcsak az MSZMP kerületi első titkárának volt a bábja, de a véreskezű Münnich Ferenc és Biszku Béla tanítványa is! Rákospalotán az együgyű Hajdú László próbál ismét gólt rúgni, pedig többször tanújelét adta kreténségének. Egyszer, amikor aláírt egy népszavazási népi kezdeményezés támogatására készült aláíróívet, az egyik újságíró a tv kamerák előtt megkérdezte tőle: „na és a Parlamentben is erre fog szavazni?” – Hajdú sértődötten azt válaszolta: „Na, ozt már nem!”. Magyarán: klozetet csinált a szájából, tanújelét adta annak, hogy az aláírása, szava fabatkát sem ér! Nemrég pedig Hajdu „elvtárs“ rendőr fia többedmagával került rács mögé tolvajlás miatt! Hajdu „elvtársat” ez a tény egy csöppet sem izgatta fel, máig nem is izgatja! Na persze: tisztában van azzal, hogy mindenki jól tudja: aki MSZP-s, az tolvaj, na de ez kit is érdekel!?!

Pelyva György

Hajdú László

Aztán az Andrássy úti főúri palotákat bagóért elkótyavetyélő Verók István terézvárosi expolgármester is újraindulna! Pedig örülhet, hogy ő még nem került a szomszédos Erzsébetváros maszopos polgármesterével, Hunvald Györgyel egy zárkába! Holott ott a helye, akár a BKV-t ingyen igénybevehető hazugságot hírdető Horváth Csaba is, aki valszínűleg csak azért kerülte el a lipótmezei bolondokházát, mert azt pajtásai villámgyorsan bezáratták! Mert sehol a világon nincs ingyenes városi tömegközlekedés, kivéve néhány Öböl menti dúsgazdag arab emirátust, ahol már azt se tudják, mire költsék a petrodollárokat! De Budapesten, ahol a BKV évről évre ismétlődő több milliárdos mérleghiányát csak tetőzték a maszopos bűnözők által lenyúlt újabb milliárdok? Mert ez is csak egy olyan hazugság, amelyet cinikusan, büszkén jelentett be Balatonöszödön Gyurcsány Ferenc! Végtere a hamis ígéret nem kerül semmibe!

Verók terézvárosi expolgármester

Horváth Csaba

Persze az MSZP azért jól érzékeli azt, hogy egyre viharosabban csúszik ki a talaj a lába alól, és hiába fordulnak fűhöz-fához, ország-világhoz, az uniós szervekhez, az EBESZ-hez mindenféle, nemcsak a FIDESZ-t, de egész Magyarországot ocsmányul befeketítő és lejárató hamis vádakkal! Az MSZP bandavezérei egyre komolyabban (és jogosan!) attól tartanak, hogy előbb-utóbb valamennyien a börtönben kötnek ki! Méghozzá 10-15-20 évre szóló beutalókkal a zsebükben! Azzal is tisztában vannak, hogy bűnszövetkezet és nácipárt volta miatt, az MSZP előbb utóbb betiltásra, felszámolásra kerül! Ezért támadnak, és a Jobbikot ezért próbálják betiltatni. Nem sok eredménnyel! Pedig nagyon ügyködtek azon, hogy a Jobbikra rásüssék a „nácipárt” bélyegét. Még a hirhedt munkásőr-örnagy és KGB-ügynök, megyei KISZ-titkár és „muszlim egyházfő”, a körözött szélsőbaloldali terrorista Rózsa György Eduárdó Flores is báránybőrbe bújva, megpróbált a Jobbik vezetésébe beépülni! Nem sikerült! A Magyar Gárdát pedig azért hozatták létre, hogy lehessen párhuzamot vonni az SS-el, a nyilasokkal! Csakhogy a gárdások nem hagyták provokálni magukat! Még az árvízkárosultaknak is a legelsők között segítettek és próbáltak rendet teremteni ott, ahol a bűnözés viharos terjedése közepette elfogyott a rendőr, mert rájuk a magyarok verésénél volt szükség a vörös náciknak!

A rák egy szörnyű betegség, ezt jól tudjuk. A túlburjánzó rákos sejteket idejében kell eltávolítani a szervezetből, máskülönben a betegre halál vár! A becsületes magyar társadalomra rátelepedett ráksejteket: az MSZP-t is épp így kell mielőbb eltávolítani az egyre betegebb nemzet testéből! Radikális módszerekkel! Úgy, ahogyan a maszoposok kommunista elődei tették a magyar társadalom legjobbjaival, amikor alantas módon, a sztálinista vörös náci megszálló csapatok bűnsegédletével, furakodtak be a magyar közéletbe, majd halomra gyilkolták, koncentrációs táborokba küldték az igaz magyarokat! Nem felejtjük el sem Katyńt, ahol védtelen lengyel hadifogoly tiszteket ezrével gyilkoltak halomra, de a nógrádi Recsket, Kistarcsát, a hortobágyi „üdülőket”, a másként gondolkodókat a kőbányákba küldőket sem fogjuk elfelejteni! A vörösnácik majd’ egy évszázadot tartó esztelen ámokfutásuk alatt, többszáz millió ártatlan ember halálát okozták világszerte! Hol vannak ehhez képest Hitler nagyságrendekkel kisebb szörnyű bűnei?

Guantanamo, USA

Én csak egyet nem értek: vajon a magyarok elfelejtették volna azt, hogy az ilyeneket egy találó fogalom illet meg: hazaárulók?! Pedig a nemcsak a „békés időkben”, a főben járó bűnök közül ez volt a listavezető! A hazaáruló nem magyar! A hazaáruló egy senki, aki tulajdon apját ráuszítja édesanyjára, fivérére, szomszédját a másik szomszédra! Egy ráksejt, amelyet sürgősen el kell távolítani a társadalom testéből! Ha nem tesszük, elkezd burjánzani és az egész test pusztulását eredményezi! Minden műtéti beavatkozás fájdalmas! De el kell végezni, ha a szervezetünket még nagyobb fájdalmaktól akarjuk megkímélni! A demokrácia legnagyobb fellegvárában, az USA-ban a hazaárulókkal nem lacafacáznak! Villamos székbe kerülnek, de legalább több évi „nyaralásra” a festői környezetű Guantanamóra! De Franciaországban sem garázdálkodhat büntetlenül egy, magát pártnak álcázó bűnszövetkezet!

A népirtó háborús bűnös vörös náci vezér Sztálin

A népirtó háborús bűnös fekete náci vezér Hitler

Kutyaharapást szőrével! Az első konzentrációs táborok Oroszországban nyíltak a népiró háborús bűnös náci főkolompos Sztálin parancsára! Pajtása és vetélytársa Hitler csak átvette az ötletet! Amíg a két náci vezér össze nem veszett a koncon: Lengyelországon, Litvánián, Lettországon, Észtországon és Finnországon — szorgalmasan egymástól tanultak, egymást segítették, buzdították! Himmler, Göring és egy sor más hitlerista vezér, akkor már a vörös náci Oroszországhoz tartozó lengyel Bialowieza őserdőbe jártak vadászni, majd a vadászat után a szovjet gulágokat tanulmányozni! Az sem titok, hogy a Gestapó embereit a KGB elődje, a cseka képezte ki, ahogyan az sem, hogy a Wehrmacht tábornokai a dicstelen Vörös Hadsereg katonai akadémiáin nyertek kiképezést! Erről Nyugaton rengeteg könyv látott már napvilágot! Vajon Magyarországon eddig miért nem fordították le őket?! Miért nem vállalkozik egyetlen egy honi kiadó sem arra, hogy a kommunizmus igazi ellenségeinek, üldözöttjeinek igen tanulságos memoárjait kiadja? Az egyes számú főellenségük, Antoniewicz Roland – Roland von Bagratuni nagyherceg csodálatos három kötetes, többezer dokumentummal, fényképpel illusztrált nagyszerű és igen tanulságos könyvével az élén?!

Inaçio Angelos

Coimbra, Portugália, 2010 ősze

A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.

Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com

Cenzúra a köbön: letiltották a kampányfilmet – kisípolva

Cenzúra a köbön: letiltották a kampányfilmet – kisípolvaSzálljunk szembe az állami cenzúrával – terjesszük a videót!
http://href.hu/x/db8o
Olvasónk választási útmutatója

A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.

Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com

2010. szeptember 17., péntek

TOLVAJ KIÁLT RENDŐRÉRT A KÁRPÁTI HARSONA SEGÍTSÉGÉVEL

TOLVAJ KIÁLT RENDŐRÉRT A KÁRPÁTI HARSONA SEGÍTSÉGÉVELA Kárpáti Harsona hasábjain Roland von Bagratuni nagyherceg – Antoniewicz Roland ellen alpári hangon közzétett rágalmazási lavináról folyóiratunkban már többször írtunk és ezeket az írásokat a kivonatos internetes változatában is közzétettük. Azért is, mert szűk körben terjesztett, Portugáliában megjelenő folyóiratunk sokakhoz nem jut el. Éppen ezért többen — szerkesztő kollégák — hitetlenkedve olvassuk a Kárpáti Harsona újabb pimaszságát és a felháborodásunk egyre nagyobb! Tolvaj kiált rendőrért a Kárpáti Harsona segítségével! Mert ahelyett, hogy a szerkesztői becsületesen megbánták volna (könnyelműségüket? tévedésüket? azt, hogy csőbe húzták őket?) és ennek nyomán töredelmesen beismernék: súlyosan vétettek a sajtó etika ellen (ez még nagyon finom megfogalmazás, mert egy jobboldali érzelmű magyar-lengyel-örmény nemzeti hős, a vörösnácik által többszörösen meghurcolt, bebörtönzött Roland von Bagratuni-Antonjan-Antoniewicz nagyherceg szándékos megrágalmazásáról van itt szó, ami már bűncselekmény!), ehelyett a felvidéki koszfészekbe befészkelődött MSZP-s álnemzeti szócső újabb mondvacsinált támadásba lendül! Szándékai – mint minden hasonló MSZP-s károgás esetén – teljesen világosak: a nagyhereceggel együtt, újra és újra lejáratni az MSZP-s szócsövek által hol „nácinak”, hol „fasisztának”, hol „szélső jobboldalinak” titulált Jobbik nevű joboldali (bármiféle más, Made in MSZP hazug jelző nélkül!) parlamenti pártot és persze az egész jobboldalt!Szerencsére — többszöri kérésünkre — a nagyherceg úr őfenségétől megkaptuk Hanzik Zoltán idejében kimentett, a Jobbik és Gárda Barátai nevű NING portálon össze eszkabált eredeti bejelentő lapját, majd a későbbit, amelyen már módosításra került az ominózus fénykép, és amelyet a „felháborodott”, a szerkesztőség helyett négerként jelentkező „hozzászóló” egy bizonyos Mihályi Molnár László szerint – idézem – „Bogoly Zoltán, becsületes, tisztességes királyhelmeci fiatalember” látható. Mellesleg a Kárpáti Harsona főszerkesztő-helyettese, tehát Hanzik Zoltán „úr”? „elvtárs”? „bajtárs?“ munkatársa, helyettese! Nos, mindenütt a világon a kriminológusok ezt nevezik klasszikus lebukásnak, tettenérésnek, megdönthetetlen bűnügyi bizonyítéknak, corpus delictinek!

De mi azért jóhiszeműen tegyük fel azt, hogy valóban a főszerkesztő, Hanzik Zoltán jelentkezett be a Jobbik és Gárda Barátai portálra, „csak” éppenséggel alkoholmámoros pillanatában véletlenül cserélte fel a saját fényképét saját helyettese fényképével! Ámde ezt azonnal kizárja ama alantas provokációs szándék, hogy a Jobbikos portálra csak is azért jelentkezett be, hogy szétnézzen a nagyherceg (és mások) oldalán, majd utána megírja az ominózus rágalmazó szennyiratát, mert még aznap nyomatékkal követelte az oldala törlését (sic!). Persze – az egyetemes sajtótörvényi előírások értelmében – a NING servere megőrizte ezt az oldalt! Tehát a provokátor szándékosan nem a saját fényképe alatt jelentkezett be a portálra! Ez pedig már bűncselekmény (is lehet!), amit csalásnak, idegen személy identitásával való visszaélésnek nevezi a jog, ha a nagyherceg feljelentést tenne az ügyben, börtönbe is kerülnének! Ő azonban — bár kesernyésen — de csak nevet a pancser (-ek) melléfogásán.

Melyik az igazi Hanzik Zoltán?!

Mi azonban megint csak jóhiszeműen akarjuk elkönyvelni ezt az ügyet, ezért tételezzük fel, hogy a dörzsölt (vagy csak annak hiszi magát!) provokátor – miután némi, Nokias-dobozokból származó (MSZP-s?) apanázzsal (ehhez nem kellett leutaznia Királyhelmecre!) felbátorította Bogoly Zoltánt és Hanzik Zoltánt a szennyirata közlésére, merő tévedésből cserélte fel a ránézésre kissé egymásra hasonlító két naiv fiatalember fényképét, miután pofátlanul egyikük nevében regisztrált a Jobbik és Gárda barátai portálon! Persze, hogy felcserélte, hiszen személyesen soha nem találkozott velük, nem is ismerte őket! (Hát igen: pénz beszél, a kutya ugat!) Nos, ez a provokátor azonos lehet az ominózus szennyirat szerzőjével, a magát „büntetőjogásznak“, tehát bírónak (ügyésznek, rendőrnyomozónak!) kiadó Kollárik „úr” vagy „elvtárs”, esetleg „bajtárs“ – tökmindegy! (Nyilván újabb, Nokiás-dobozból származó apanázs fejében, hónapokkal később a Bogoly (tán Bögöly?) képet gyorsan felcserélte Hanzik képére, hogy ismét támadhasson, most már „Mihályi Molnár László“ néven. Persze előtte még megírta az útszéli hangon fogant szennyiratát, melyet — idejében — eredetiben kimentettük! Azóta a két fiatalember is nyilván kicsit bölcsebb lett, mert a „cikis” részeket utólag törölték szennylapjuk hasábjairól. Mi viszont azt is megőriztük.

Nem kívánjuk tovább ragozni a szót, még azt sem várjuk el, hogy a díszes társaság bocsánatot kérjen tőlünk is, a nagyhercegtől is, a jobboldaltól (FIDESZ, Jobbik, KDNP, MIÉP) is, a jóhiszemű olvasóktól is, mert a bűnözőktől elvárni a bocsánat-kérést ostobaság. Azonban arra nagyon kíváncsiak lennénk, vajon ki volt a tényleges szerző: a felbujtó, a pénzelő, ki bujt ama bizonyos sosem volt büntetőjogász bőre mögé!? Gyurcsány Ferenc? („Hazudtunk reggel, délben, este, hónapokon, éveken át, mindenkit becsaptunk, csalással kerültünk hatalomra” – Gyurcsány Ferenc MSMP-elnök, „miniszterelnök”, Balatonöszöd 2006) Vagy talán Szilvásy György MSZP-s titokminiszter? Talán Hiller István kultuszminiszter? Vagy inkább valaki a „tisztességes várost” lejárató Kárpáti Harsona szűkebb környezetéből – Vladimír Mečiár? Jan Slota? Rózsa György Eduárdó? Valaki olyan, aki a nagyhercegnek máig nem tudja megbocsájtani azt, hogy – akaratlanul, de nagyon ügyesen és hatásosan – szétverte Csermanek János (banditanéven „Kádár János”) hatalmát és ezzel előidézte a rendszerváltási folyamatot! Lehet tovább tippelni: Biszku Béla vagy Benkei András csermanekista belügyminiszterek, vagy a helyettesük, Harangozó Szilveszter főávéhás tábornok? Vagy bárki más a néhai MSZMP (vagy annak közvetlen irányítása alatt működő állambiztonsági szervek) legfelsőbb vezetői közül?

A Kárpáti Harsona ma mindenfelé támogatásokért koldul. Talán még az ördögnek is eladnák magukat, ha jól fizet! Annó ugyanezt tette Rózsa György Eduárdó Flores horvát ezredes, munkásőr őrnagy, magyar ávéhás és szovjet KGB-s ügynök, muszlim álvezér és MOSZAD-ügynök, megyei KISZ-titkár, Zuschlag János MSZP-s bűnöző és megyei párttitkár elődje a szoci ifjúsági szervezet élen, Gyurcsány-barát is, csak éppen ügyesebben, titokban, aztán sorra beépült a jobboldali pártok és szervezetek többségébe, ahonnan többnyire a nagyherceg figyelmeztetése nyomán ki is rúgták. Companiero Flores annyira meggyőzően hazudott, hogy sokan el is hitték a meséit mindaddig, amíg nem szembesültek az igazi életrajzával, igen hosszú, gyilkosságokkal, csalásokkal teli bűnlajstromával! Lehet, hogy itt a fordítottjáról van szó: a két tettre kész jóhiszemű rimaszombati fiatalembert valaki (vagy valakik) csúnyán rászedték?

Ja,és még valami: a rágalmazók most már minket is támadnak: „miféle Döbrögi szennylap működik Nyugaton a zsidók pénzéből” – írják. Nyilván önmagukból kiindulva. Mert most ez a divat némely magyarellenes körökben. De írhatnák „cigányok pénzéből”, „Moszkva pénzéből”, „Washington pénzéből”, vagy akár „ufonauták pénzéből” is, hadd legyen zaftosabb és bulvár ízű a rágalom! Nos, kiábrándítjuk a sárdobálókat: valamennyien „bigott” katolikusok és magyarok vagyunk, nincs köztünk se izraelita, se pravoszláv, se muszlim, se kálvinista vagy luteránus vallású! Nem vagyunk se buzik, se hazaárulók, se ügynökök. Valamennyien Nyugatra menekült 1956-os hősök utódai vagyunk, akik az efféle marxista-sztálinista züllött mentalistást eleve a pokolba kívánjuk! És mindezt évek óta saját pénzünkön tesszük közzé azért is, mert a kutyából nem lesz szalonna, amíg az új, jobboldali kormány meg nem tisztítja a hazai sajtót az oda nem való vörös náci szélhámosoktól — egykori MSZMP-s pártpropagandistáktól és ávéhás tégláktól, kik sajnos a társadalommal azt hitetik el magukról, hogy „becsületes újságírók“ (vagy “büntető jogászok” – itt is egy kérdés: és hol “büntető jogász” az illető? Talán – mondjuk – egy szabadkőműves páholynál?, vagy titkos pártnál?)!

Még valami: „Mihályi Molnár László“ felháborodva kikéri azt, hogy Rimaszombat „koszfészek“ lenne. Mi is a koszfészek? A Magyar nyelv értelmező szótára (Akadémiai Kiadó, Budapest 1987, I.kötet „piszkos, szemetes hely”-nek nevezi. Nos, a „piszkos, szemetes hely” nem okvetlenül azt jelenti, hogy az utcákon, tereken halmokban hever a szemét! A köznyelv és a szépirodalom sűrűn használja a fogalmat a helyi társadalmi viszonyok kuszaságának megbélyegzésre! És jelen esetben arról van szó, hogy egy sárdobáló szennylap az, amely egy tisztességes közösséget koszfészekké teszi! Mert még Rimaszombaton sem kötelező eltűrni azt, hogy valakik ily módon rontják a város jó hírnevét, ahogyan azt a Kárpáti Harsona teszi!

Mindenesetre amennyiben a Kárpáti Harsona nem hagy fel a további rágalmazó szennyiratok gyártásával, az ügyet Brüsszelbe visszük, ahol követelni fogjuk a portálnak az egész Európai Unió területéről történő száműzetését. Főszerkesztőstül, balek négerestül! Ha viszont a „lap” szerkesztői beismerik, hogy tévedtek és házuk táján rendet teremtenek, mi is megnyugszunk és — a krisztusi megbocsájtás elve jegyében — megbocsájtunk! De nem felejtünk! Várjuk a mea culpát, mea culpát, mea maxima culpát!

Inaçio Angelos

Coimbra, Portugália, 2010 szeptembere

* * *

KINEK A KELEPCÉJE A KÁRPATI HARSONA?!

Nagyon érdekes levelet kaptunk, melyet most teljes egészében közzétesszük. Ha valódi személy a szerzője – már pedig miért kételkednénk ebben az ellenkezője bizonyításáig? – akkor ez még jobban alátámasztja azt, hogy valaki (az állítólagos büntetőjogász Kollár) durván visszaélt két személy személyiségi jogaival, amikor a Jobbik és Gárda barátai NING portálon a fényképük, nevük alatt provokációs célokból regisztrált! Ha valóban így volt, mi ezennel Házik és Bogoly uraktól elnézést kérünk. Az ő dolguk leleplezni az állítólagos büntetőjogászt, aki igen durván visszaélt a nevükkel. Persze még mindig áll a kérdes: akkor miért tették közzé a számukra teljesen ismeretlen szerző szennyiratát, amelyben három ország hőset, a vörösnácizmus elvakult ellenségét: Roland von Bagratuni nagyherceg – Antoniewicz Roland személyét igen ocsmány és hazug módon, útszéli, alpári stílusban rágalmazza, és aki még annyi fáradtságot sem vett magának, hogy a megrágalmazottat felkeresse abból a célból, gogy a hamis állításai vagy egyértelmű cáfolatot, vagy megerősítést nyerjenek? Az efféle sárdobálás csak az MSZP-s és ávéhás (ÁVÓ, ÁVH, BM III Állambiztonsági Főcsoportfőnökség etc.) “újságírók” kenyere, tehát még feltételezni sem lehet, hogy egy jobboldali érzelmű ember tette volna!

Inaçio Angelos

inacio.angelos@yahoo.com

A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.

Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com

* * *

Egyáltalában nem tisztelt szerkesztőség!

Felháborodva olvasom szennylapukat, ahol az én fiam, Bogoly Zoltán begin_of_the_skype_highlighting end_of_the_skype_highlighting fényképe “díszeleg”, mint állítólagos Hanzik Zoltán.

Semmi köze hozzá, hisz királyhelmeci lakos, se tulajdonosa, sem pedig szerkesztője az önök által gyalázott honlapnak.

Hogy veszik a bátorságot, hogy a családom becsületét gyalázzák, nem is szólva arról, hogy a fiamnak, mint állami alkalmazottnak már most is gondjai vannak, mert szankciók, esetleges elbocsátás fenyegeti, mint önök által kerált fasisztát, irredentát és kommunistát.

Van még bátorságuk ezek után másokat gyalázni?

Biztosíthatom önöket, hogy nem elégszem meg egyszerű bocsánatkéréssel vagy helyreigazítással, hanem jogi úton, nem vagyoni kártérítést fogok bírósági úton követelni és kieszközölni az önök mocskolódó honlapjának tulajdonosától és működtetőjétől.

Minden tisztelet nélkül

Bogoly János
SK 077 01 Kráľovský Chlmec – Királyhelmec, Hlavná – Fő utca 1163/208

e-mail: bogolyj@gmail.com

A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.

Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com

MÉG MINDIG A VÖRÖSNÁCI BŰNÖZŐK TÖBB NYUGDÍJAT ÉS ERKÖLCSI ELISMERÉST KAPNAK AZ IGAZI HŐSÖKNÉL

2010. július 29., csütörtök

MÉG MINDIG A VÖRÖSNÁCI BŰNÖZŐK TÖBB NYUGDÍJAT ÉS ERKÖLCSI ELISMERÉST KAPNAK AZ IGAZI HŐSÖKNÉL

A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.

MÉG MINDIG A VÖRÖSNÁCI BŰNÖZŐK TÖBB NYUGDÍJAT ÉS ERKÖLCSI ELISMERÉST KAPNAK AZ IGAZI HŐSÖKNÉL!

Újra és újra olvasom az otthoni újságokban, hogy „újabb devizahitelesek kerültek nehéz helyzetbe”! Mint minden egyes, bajba jutott honfitársamat, sajnálom őket, de ők önszántukból vették fel ezt a hitelt és ha van eszük, azt is tudhatták, hogy bizony a devizaárfolyamok változnak, hol felfelé, hol lefelé ívelnek! De az újságok arról vajon miért nem írnak, hogy „újabb nyugdíjasok és gyermeküket egyedül nevelő szülők kerültek nehéz helyzetbe”!

Hírességek nyugdíja

Mert az egyre komolyabb áremelések mellett, a szinte jelképes nyugdíjemelés semmit sem javít a fillérekből vegetáló nyugdíjasok, és a gyermeküket (és a háztartást) egyetlen, többnyire minimális összegű havi javadalmazásból élő szülők katasztrofális helyzetén, amit legutóbb a vörösnáci miniszterelnök és libatolvaj Bajnai Gordon rontott jelentősen nemcsak a bérük bruttósításaával, hanem a cafetéria megadóztatásával, ami az — sokszor minimálbérből élő — egyedülálló szülőket sújtotta, mintegy 15-20 ezer forintot lopott ki a zsebükből!

A milliárdos vörösnáci népnyúzó bohócok az Internacionálét kornikálják! Marx, Engels, Lenin és Mao forognak a sírjukban!

Mindezt akkor, amikor Kiss Péter vörösnáci kancelláriaminiszter emberei azzal büszkélkedtek, hogy ők adómentesen 60 ezer ft értékű cafetériát kapnak mesés fizetéseik mellé! Közben pedig valamennyi vörösnáci politikus közröhej tárgya lett azzal is, hogy a bűnszövetkezet egyik röpgyűlésén elkornikálták a proletárok elnyomását hírdető Internacionálét! Vajon bárki pszichiáter vizsgálta-e ezeknek az “elvtársaknak” ez elmeállapotát?! Tudathasadásra, nagyfokú szenilitásra, korlátolt cselekvőképességre gyanakszunk!

Az egyedülálló szülő a gyermekét eteti, öltözteti, ő maga éhen hal!

Ők vajon hova menjenek el sztrájkolni, ahogyan menetrendszerűen azt teszik a már mesés fizetéseket bezsebelő, a Nokiás-dobozok árnyékában hízó fővárosi buszsofőrök?! Ki figyel fel arra, hogy a nyugdíjasok többsége csekélyke összegű minimál nyugdíjat kap?! Köztük egy sor népszerű színművész, filmes — mint például Paudits Béla, vagy az egyik cikkünkben említett Antoniewicz Roland —, akiknek pedig az “átkos szocializmusban” is minden egyes fillérjüket megadóztatták és azzal együtt levonták a nyugdíj-pótlékot is!!!! Mindössze 33 ezer forintot kapnak! Ennek az összegnek a negyede-fele elmegy gyógyszerekre, a másik fele a rezsire! Ruházkodásra, étkezésre már semmi sem jut! Emlékszem: nyugdíjas néhai szüleim, nagyszüleim ingyen jutottak hozzá a műfogsorhoz, ingyen kaptak fogtömést, vagy -pótlást. Ma a nyugdíjasok jelentős része fogatlan, vagy igen hiányos a fogazata, mert a horribilis összegbe kerülő fogorvosi kezelésre, műfogsor elkészítésére egy fillérjük sincs és soha nem is lesz!

A buszsofőrök kedvence: Hagyó Miklós helyettes főpolgármester és országgyúlési képviselő, a Nokiás-dobozos MSZP-s bűnöző

Ez pedig népirtás! Méghozzá klasszikus, a nemzetközi jog által tiltott népirtás!

Mindez akkor, amikor a “rendőrökké” átvedlett egykori ávéhások és verőlegények, ezredkommiszárok, a fegyveres erők párttitkárai és pártpropagandistái 100%-os nyugdíjat kapnak, ami ma már 1000%-os, hiszen nem a nyugdíjba vonuláskori 100%-os bérüket kapják kézhez, hanem azt az összeget, amely beosztásuk, rendfokozatuk szerint ma járna nekik, ha aktívan dolgoznának! Még mesésebb nyugdíjat kapnak (már akkor százezreket kereső) az MSZMP és hűbéres szervezetei (Munkásőrség, KISZ, Nőtanács, SZOT, Partizánszövetség, MADZSIHISZ, Hazafias Népfront stb) egykori vezetői, illetve a párt kegyeiből, sokszor három elemi elvégzését tanúsító bizonyítvánnyal a zsebükben lett vállalati vezérigazgatók, téeszelnökök, személyzeti vezetők és “BM összekötő” ávéhás főtéglák! Az Orbán-kormány mikor fogja ezeket a nyugdíjakat minimálnyugdíjra változtatni és a valóban rászorultakét jelentősen felemelni!?

Minimálbér, minimálnyugdíj semmire sem elég!

Köztudott, hogy ma már minimálbérből a dolgozó megélni nem tud, különösen nem akkor, ha kiskorúakat tart el, esetleg egyedül is neveli! Akkor pedig a minimálbér szinte negyedét-harmadát átvevő kisnyugdíjas hogyan élhet meg a semmiből?! Legfőbbképpen ha rokkant (vagy hős hadirokkant!) és ezért a nyugdíj mellett munkát vállalni nem tud?! Mikor szűnik meg az, hogy az 1956-os Forradalom hőseivel szembeszálló, őket legyilkoló ávéhások és pártfunkci hadirokkantak szinte minden évben kitüntetést, komoly nyugdíjemelést kapnak, miközben minimálnyugdíjra kárhoztatják a Forradalom igazi hőseit, politikai üldözötteket és azt a maroknyi embert, akik nem disszidáltak kényelmesen Nyugatra (ahol jól összeszedték magukat!), hanem idehaza szinte a nyomorban éltek és ilyen-olyan magánakciókkal „boldogították” a vörösnácikat, melyektől a Jászai Mari téri Fehér ház urai kiütéseket kaptak!? Azok, akik számára az „proletár internacionalizmus” egyenlő volt az internácizmussal, a kommunizmus pedig a fasiszta kistestvérével?!

Hadirokkant, csak a koldulás menti meg a haláltól, ha egyáltalán ki tud mozdulni az utcára!

A rokkantnyugdíjasok, a valóban rokkant (nem pedig a csúszópénz segítségével leszázalékolt!) nyugdíjasok helyzete még tragikusabb! Hiába érik el a nyugdíjkorhatárt, “rendes” nyugdíjat nem kaphatnak! És köztudott, hogy a rokkant-nyugdíj eleve kisebb a “rendes” nyugdíjnál!

Ez pedig negatív diszkrimináció!

Legalább ők — bárminemű bürokrácia mellőzésével — miért nem részesülhetnek díjmentes fogorvosi kezelésben, műfogsor- és gyógyszer-ellátásban??!! És természetesen ha még nem töltötték be a 65. életévüket, miért nem lehetnének jogosultak a tömegközlekedés ingyenes igénybevételére?!

Koldulásra kényszerülő hadirokkant

Az igazi rendszerváltás felé haladó Orbán-kormány mikor lép végre ebbe az irányba is!? Ezt a rendszert még a vörösnáci diktatúra vezette be, már réges-rég megérett a változtatásra! A rokkant nyugdíjasok nem tehetnek arról, hogy belerokkantak a becsületes, több évtizedes munkába, vagy éppen hősökként váltak hadirokkantakká!!!!

Az egyik hadirokkant szövetség igazolványa

És micsoda diszkrimináció az, hogy némely közlekedési vállalat (például a BKV) nem ismeri el a hadirokkant-szövetség — rokkantság tényét, fokát is igazoló — tagságát, hanem külön igazolványt követel meg a hadirokkanttól, hogy bizonyítsa be: valóban az!? Egy olyan személy, akinek különösen nehézséget okoz végigjárni a bürokrácia olykor igen kanyargós és több emeletes ösvényeit! Mondjuk a nyugdíjintézet (vagy a lengyelek példája nyomán egy, a hadirokkantak, magas kitüntetések birtokosai stb ügyeit intéző külön kormány intézmény) hivatalból miért nem küld egy igazolást arról (amihez elég legyen a hadirokkant-szövetség igazolása vagy igazolványa!), hogy az illető hadirokkant és ezt, csakis ezt az igazolványt köteles elfogadni a közlekedési vállalat ellenőre!? És miért nem kap plusz nyugdíjpótlékot a hadirokkant?! Hivatalból, kérelmezés nélkül! Így becsüljük meg a vörösnácik elleni aktív harcban megrokkant hőseinket!?

Dr.Sólyom László Köztársasági Elnök magas állami kitüntetst ad át msgr. Huzsvár László nagybecskereki megyés püspöknek

Az is súlyos diszkrimináció, hogy a sokszor majd’ magatehetetlen nemcsak hadirokkant hős, de egy egyszerű időskorú nyugdíjas rokkant, ha hivatalos ügyeit akarja intézni az APEH-nél, az Okmányirodán, vagy bármely más közhivatalnál, kénytelen órákig végigállni a sokszor végeláthatatlanul kígyózó sorokat! Többnyire szellőzetlen, nyáron párás, szinte szauna légkörű, télen alig fűtött helyiségben! Nem számít, hogy asztmás, beteg a szíve, járását az érszűkület gyötri, vagy bármely más komoly baja van! Még panasszal sincs kihez fordulnia, mert ott terem a bunkó és érzéketlen biztonsági őr, aki pimaszul rendreutasítja!

Okmányirodai termék és kígyózó sorok az egyik állami hivatalban

Az Európai Unió tagállamainak többségében a hadirokkantakat valóban nemzeti hősöknek tekintik! Hivatalokban, boltokban, áruházakban, pénztárak előtt nagyméretű, tehát jól olvasható tábla hirdeti: a hadirokkant, áldott állapotú vagy gyermekét a karján cipelő nő, a mozgássérült, a világtalan soronkívüliséget élvez! A sorszámot kiadó hivatali, banki automaták is ennek megfelelően külön kóddal ellátott sorszámot adnak ki nekik! Ha netán-tán egy ügyeskedő jut hozzá egy ilyen számhoz, jöhet másnap, vagy egy hét múlva sorba állni! De ugyanez vonatkozik a legmagasabb állami kitüntetések birtokosaira! És ők ingyen válthatják ki az útlevelet, anyakönyvi kivonatot, ID-kártyát, vagy bármely más állami okmányt, beleértve a földhivatali tulajdonlapot is! Ha még mindig aktívan dolgozik, vagy új lakást, házat vásárol, teljes illeték- és adómentességet élvez!

Térdszalagrend Henri de Valois, azaz Henryk III Walezy lengyel és francia király, litván nagyfejedelem címerében

Nálunk a kitüntetés értéke: nulla! A többi uniós tagállamban nemcsak soronkívüliséget élvez a portugál Ordem da Liberdade, a francia Becsületrend, a lengyel Polonia Restituta vagy az Order Orła Białego, a brit Térdszalagrend birtokosa, de díjmentesen utazhat vonaton, villamoson, autóbuszon! De — például többek között — komoly adó- és illeték-kedvezményt kap! Nálunk, ha a hős megpróbál előbbre jutni, mert siet, vagy rosszul érzi magát, jön a primitív morgás: „mondd tata, hová sietsz, lekésed a vonatot a pokolba?“ Visszatérve a BKV jegyellenőrhöz: az egy csöppet sem érdekelte, amikor Gyurcsány Ferenc és bűntársai a közbotrány-okozásnak is tekinthető homokosok felvonulása után, úgy szálltak fel a kisföldalattira, hogy egyetlen jegyet sem lyukasztottak, bérletet mutattak volna fel, de a láthatóan időskorú, tehát 65. életévét már réges-régen betöltött utasra sokszor ráordítanak: „hé, tata, ide az igazolványod, vagy a temetői bérleted!“

Az üdülési csek és a kevéske üdülő nyugdíjas

Az Európai Unióba történt belépésünk azt eredményezte, hogy jelentősen megnövekedett a hazánkba érkező külföldi turisták száma! Közöttük mind több a nyugdíjas. Vidáman, korukat is meghazutoló fürgeséggel keresztül-kasul szelik át a fővárost. Minden érdekli őket és nem sajnálják a pénzt, hogy “világot lássanak”, vagy éppen valamelyik gyógyüdülőnkben 1-2 hétig pihenjenek! Nyugdíjas években vígan behozzák mindazt a kulturális-pihenési restanciát, amely dolgos éveik alatt felgyülemlett. Eközben a mi nyugdíjasaink csak irígykedhetnek! Igaz, az “átkos vörösnáci diktatúra” idején nekik is jutott hely a vállalati, vagy SZOT-üdülőben, de az már a múlté! Ma már csak a diktatúra egykori haszonélvezői így is kipihenhetig a több évtizedes semmittevésüket, vagy éppenséggel hazaárulásukat!

A magyar nyugdíjasoknak csak a szomszéd utcába mehetnek kirándulni

Az, aki valóban megérdemelné, még a vidéken élő gyermekeihez, unokáihoz is egyre ritkábban jut el, mert nincs pénze! Vajon számukra évente egyszer a nyugdíjintézet nem adhatna – hivatalból! – egy-egy, kétheti üdülést két személy számára 100%-an fedező üdülési csekket? Olyat, amelyet – ha a nyugdíjas nem tart rá igényt – akár az unokájának is odaajándékozhatja? Vagy a párja helyett az unokáját viszi magával?!

Hazánkban a dolgozók többsége nők, de sok munkahelyen a básáskodó főnökök harmadrangú állampolgároknak tekintik őket, különösen ha nem hajlandóak lefeküdni vele!

Visszatérve a gyermeküket egyedül nevelő szülőkhöz. Többszörösen hátrányos a helyzetük, ezért pozitív diszkriminációra szorulnak! Sajnos honfitársaim döntő többsége a gyermekét – gyermekeit egyedül nevelő nőt lenézi, nem veszi emberszámba, átnéz rajta. Fekete báránynak tekinti! Pedig többnyire nem ő tehet arról, hogy ilyen helyzetbe került! Van, aki megőzvegyült, van aki elmenekült a gyermekeit, házastársát terrorizáló, bántalmazó alkoholista, vagy éppen bűnöző életmódot folytató férjtől, van, akit a párja – Gyurcsány Ferenc cinikus miniszterelnöki felhívására (“Akinek öreg, öregecskedő felesége van, az fiatalabbat érdemelne”) – elhagyta egy fitalabb, csinosabb ribanc kedvéért, van akit megerőszakoltak (sokszor a főnöke tette!) és az átélt szörnyűségek úgy feldúlták lelkivilágát, hogy nem volt ereje sem feljelentést tenni a tettes ellen, sem elvetetni a gyereket. Különösen, ha a nő hívő katolikus!

A katolikus egyház gyilkosságnak tekinti a terhesség megszakítást, mert már a néhány hetes magzat is élő ember!

Az okokat hosszan sorolni lehet! De nem ez a fontos akkor, amikor hazánk demográfiai görbéje meredeken kúszik lefelé és lassan a tíz milliós lélekszám alá süllyedt nemzet a kihalás útjára lépett! Ez ellen pedig tenni kell valamit! Úgy is, hogy az egyedülálló szülőket az állam különös védelem alá veszi: csak kiugróan nyomós okból lehessen elbocsájtani az állásából, a béremelésnél, jutalmazásnál elsőbbséget kell élveznie és a minimálbérnél legalább 10%-al magasabb alsó bérplafont kell megállapítani számukra! És a munkáltatónak tűrnie kell azt, hogy minden édesanya számára a gyermek az első, tehát ha kell elkésik a munkából, vagy korábban megy haza.

Hiszen a munkáltató nem írhatja elő azt, hogy a gyereknek ne legyen hasmenése, láza, bármilyen betegsége, hogy a szülőnek éppen akkor kell bemennie az óvodába, iskolába, vagy szabadságot kell kivennie, amikor az a munkaadónak nem tetszik! Az ennek érdekében hozott törvények betartását az illetékes munkaügyi hivataloknak és a gyámhatóságnak rendszeresen ellenőriznie kell és nem csak a vétkes céget, intézményt, hivatalt, de a felelős vezetőt is igen súlyos bírsággal, vagy felmondás indítványozásával kell rendreutasítania. Aztán az államnak külön meg kellene becsülnie azt a — ma már sokszor magatehetetlen, kisnyugdíjas — szülőt, aki négy vagy több gyermekét becsületesen felnevelte úgy, hogy sokszor a saját szájától vette el a falatot!

Minden anyuka számára a gyermeke a legelső! Ezt a munkahelyi főnököknek is tudomásul kell venniük!

Egyik barátom gyermeke egyetemista az egyik budapesti művészeti egyetemen. A minap felháborodottan újságolta, hogy legalább 10 év óta van az egyetemen egy bájos, törékeny, ám sokszor szomorú néni, aki a gyermekét egyedül neveli, és aki miközben szorgalmasan végzi a munkaköri leírás szerinti munkáját, szívességből fénymásol is (méghozzá évről évre egyre többet!), lassan már nem bírja az iramot, pedig nem is ez a munkaköre! És a néninek nemcsak évek óta nem emelték a munkabérét, de az adó bruttósítással és a cafeteria megszüntetésével, a jövedelmét legutóbb havi több ezerrel csonkították meg! Ez pedig egyre súlyosabban fenyegeti ő és gyermeke megélhetését, zökkenőmentes életvitelét!

Fénymásoló nő. A “mi” néninknek nincs oka a mosolyra!

A hölgy sokszor magányosan, titokban, tehetetlenül sír és a legszívesebben otthagyná az egyetemet, de akkor hová menjen?! A diákok, egyetemi tanárok – köztük Kossuth-, Liszt-, és Erkel-díjas művészek – rajonganak érte, névnapján, születésnapján, vagy bármikor, virágcsokrokkal, apró kedvességgel, nem győzik megköszönni áldozatos, magas szintű minőségben elvégzett munkáját! Pedig sokszor 3-6, több száz oldalas vaskos könyvet egyszerre kell igen rövid időn belül fénymásolnia, nem egyszer több példányban.

Ezt a néni dolgozószobájára is ki lehetne tenni! Forrás: internet.

Egyedül csak az osztályvezető “nem lát” semmit! Fene nagy unalmában még az sem jutott az eszébe, hogy ezért a külön munkáért – amiért a diákok, tanárok készpénzzel fizetnek, havonta több ezer forint folyik be az egyetem kasszájába – a hölgynek komoly jutalék járna! De rendszeres jutalom mindenképpen! Az sem jut az eszébe a bunkó osztályvezetőnek, hogy férfi létére segítsen a törékeny hölgynek (aki csökkentett munkaképességű is, mert orvosi műhiba miatt az egyik fülére nem hal!), ha – például – több tucat súlyos fénymásoló papír csomagokat emeleteket kell cipelnie, amit a munka törvénykönyve egyébként tilt! De ez nem is a néni feladata, akkor pedig miért nem rendelnek melléje egy segédmunkást, ha az osztályvezető fizikailag (és nem csak!) ennyire gyenge és képtelen a törékeny néninek segíteni?!

Ez a hölgy nem az egyetem dolgozója! Neki segít a főnöke cipekedni!

A néni legutóbb két igazságtalanság miatt borult ki és órákig titokban sírt, amit eltitkolni azért nem tudott, hiszen a könnyes szemeket egy csinos hölgynél egy művészember veszi észre a leggyorsabban! Az egyetem dolgozói a tanév zárás után minden évben szabadságra mehettek, csak időnként kellett ügyeletre bemenniük. Most a hölgy részlege költözik, így a bunkó főnöke elutasította szabadságolási kérelmét! Mindezt akkor, amikor mások szabadon elutazhatnak a Balatonra, Görögországba, vagy éppen a Tűzföldre! A bunkó osztályvezető – nemcsak a nénitől – kérni nem tud, köszönetet mondani annál inkább nem! Vajon melyik MDP-MSZMP-MSZP gyorstalpalón szerezte a kinevezéshez szükséges végzettséget? Az “úr” munkája abból áll, hogy többnyire a számítógép előtt ül és számítógépes játékokkal játszik! Lehet, hogy egyetem helyett inkább egy óvodában találná meg a számítását?!

Síró nő. A főnöke megerőszakolta.

A teljesség kedvéért hozzáteszem: vettem a fáradtságot, és több művész barátomat, ismerősömet is megkerestem. Olyanokat, akik tanárok, olyanokat is, akik nemrég, vagy néhány éve végezték az említett Alma Matert. A néniről mind-mind csak jót, csak dicséretet tudtak mondani. És elbeszélgettem az egyik biztonsági őrrel is, aki szintén csak dicsérni tudja a nénit. De az “úrról” – nevezzük őt “Kincskeresőnek” – már eltértek a vélemények. Volt aki vidéki mamlasznak nevezte, volt aki nem is tudta, hogy kiről van szó, volt, aki inkább nem mondott semmit. Lehet, hogy a fénymásolást is – magánszorgalomból — végző, mindenkit és az egyetem összes problémáját jól ismerő néni (még akkor is, ha ehhez nincs szükséges végzettsége!), talán jobb osztályvezető lenne, a Kincskereső úr pedig a fénymásolás felelőse?

Súlyos dobozok fénymásoló papírral és irodaszerekkel

A napokban a nénit a rossz levegőjű pincébe, egy üresen álló dohos szolgálati lakásba költöztette, néhány lépésnyire a fénymásoló teremtől és a Hallgatói Önkormányzattól, ahová az egyetemista sűrűn eljár. Budapesten jártamkor megpróbáltam a nénit is szóra bírni, de sajnos nem volt szerencsém: éppen távol volt a főépülettől, valamelyik mellék épületbe irodaszereket cipelt. Remélem, legközelebb több szerencsém lesz és akkor visszatérünk erre az ügyre.

A női könnyek mindig valakit vádolnak

De ennek nem az volt az oka, hogy a hölgyet megkímélje az ide-oda futkosástól, hanem mert felvettek egy új embert, akit a néni helyére ültették. A bajszos úr semmihez sem ért, de elfoglaltsága az van: a Kincskeresőhöz hasonlóan egész nap számítógépes játékokkal tölti ki a munkaidejét. Persze az egyetemen majd 10 éve dolgozó néninél jóval magasabb munkabérért! Mint írtam: az osztály tatarozás miatt hosszabb időre egy távoli, másik kerületben lévő épületbe költözik. A néni hogyan fog eljutni oda? Az nem jutott a Kincskereső eszébe?! Miért nem jutott az eszébe az, hogy bizony a hölgy megérdemelné, hogy az egyetem kifizeti a BKV bérletét?!

Van aki a munkába azért gyalogol, mert BKV bérletet nem engedhet meg magának…

A néni évek óta kilométereket gyalogol az egyetem és lakása között! Viszont egyszer keményen “kiosztotta” a nénit azért, mert a jómodorú, mindenkihez előzékeny és udvarias bátyja, bácsikája, szomszédja, vagy a barátja naponta tízórait hoz neki. Ha nem hozna – éhezne, mert a sok munka és a pénztelenség miatt arra már nem lenne ideje és lehetősége, hogy legalább egy zsemléért kiugorjon a sarki közértbe! Még valami: az egyetem havonta több milliót kereső rektorának sem jutott az eszébe, hogy a nénit megdicsérje, jutalmazza! Mi több: több dolgozóját személyesen soha fel sem kereste, hogy legalább hogyléte iránt érdeklődjön! Milyen intézményvezető az ilyen rektor?! Ki érti mindezt? Mindenesetre Liszt Ferenc és Erkel Ferenc forognak a sírjukban! Ők már régen segítettek volna a minden diák és tanár kedvence néninek!

Juhász András
Lisboa, Portugália, 2010 nyara

Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com

U T Ó I R A T

Az említett néni nemrég kapott fizetésemelést: 135 ezer forintra emelték a munkabérét, de alig mintegy 50 ezret kapott kézhez! Kevesebbet, mint eddig – ezt ki érti?!? A FIDESZ-KDNP-kormány, Orbán Viktor tud erről???!!!

Nem akarásnak nyögés a vége!

2010. július 27., kedd

Nem akarásnak nyögés a vége!

A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.

Nem akarásnak nyögés a vége!
Avagy az alacsony iskolázattságú állitólagos „doktor“ és „büntető jogász“ egyik hazugságának a megdöntése.

Újságíró, történész és más barátaimmal – köztük egy “régészkedő” pszichiáterrel, újra és újra végigolvassuk a Kárpáti harsona c. szenylap hasábjain az állítólagos „büntető jogász“ „Dr.“ Kollár Lajos által alpári, útszéli hangon leírtakat. A pszichiáter barát azonnal elmebetegnek, feltűnési viszketegségben szenvedőnek és igen alacsony műveltségűnek kiáltja ezt a feltehetően nem létező személyt! Ámde valamennyiünket az bosszantja, hogy hazug módon ezt írja:

„El tudnak Önök képzelni egy nagyherceget, akinek a neve a google-keresőben csupán kétszer szerepel, két cikk kapcsán, de az is ugyanaz, nevezetesen a mail@jobbik-es-garda-baratai.ning.comEzt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. közösségi portál (az analfabéta itt kisbetűvel kezdi a mondatot! – szerkesztő megj.), ahol díszegyenruhában látható, mint Miklós cár? Ha kegyed létező személy volna, akkor lenne korábban is megnyilvánulása a net-en. Úgy bizony! Ön egy nem létező senki!“

Utóbbi megjegyzését „doktor“ és „Kollár Lajos“ és „büntető jogász“ szélhámos csak önmagából kiindulva ejthette! A többi hazugság! Ugyanis többször végignéztük a különböző netes keresőket (a Google-t is!), méghozzá a latin, cirill és örmény-betűseket is! Rengeteg Roland von Bagratuni címszót találtunk az orosz, örmény, görög és grúz keresőben! És természetesen megszámolhatatlan címszót a nem Google-keresőkben! Évekre visszamenőleg! Aztán: a nagyherceg több európai (és nemcsak!) főnemesi társasági oldalon is elismert és elfogadott nagyhercegként szerepel! Birtokunkban vannak olyan iratok, amelyek szerint világhírű genealógusok és több örmény miniszter (köztük Vardkes Gnuni professzor, akadémikus, tudományos- és felsőoktatásügyi miniszter! és Hayk Harutyunyan rendőr vezérezredes, belügyminiszter!) egyértelműen tanúsítja Roland nagyherceg örmény trónörökösi voltát! Csak Roland von Bagratuni jelszóval csak a magyar nyelvű Google 10 oldalon mintegy 50 címszót dob ki! Köztük az alábbiakat:

1. Szerkesztő:Roland von Bagratuni ( http://hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91:Roland_von_Bagratuni )

2. Őfelsége Roland von Bagratuni Antonian-Antoniewich ( http://armeniankingdom-nagyhercegversek.blogspot.com/ ) – itt nagyon komoly életrajzi-halmaz mellett, megtaláljuk a nagyherceg jobboldali érzelmű, kommunista-ellenes verseit, és rengeteg eredeti dokumentumot. Ezeket a rágalmazásból “doktoráló” ál “büntető jogász” szándékosan „nem vette észre“!

3. Roland Von Bagratuni címen a Yotube orosz nyelvű interjú-részletet közöl a nagyherceggel! Olyan interjúból, amelyet az egyik orosz nyelvű tévéadó mintegy 2 órányi terjedelemben sugározta! ( http://www.youtube.com/watch?v=0v0M6eoBkfU )

4. Roland-Joseph-Leslie-Anthony-Paul Great Prince von Bagratuni-Pacradouni-Anthonyan de Anieci címmel egy PerfSpot teszi közzé a nagyherceg életrajzi adatait. ( http://www.perfspot.com/profile.asp?uid=0DD94E6E-E1F4-4A90-BA60-DCB0A7DE3CFC) A nyilván vakságban szenvedő „doktor“ és „büntető jogász“ ez sem (akarta) látta!

5. Roland von Bagratuni – Interview with Grand Prince Roland Bagratouni, Legatee of Throne of the Kingdom of Western Armenia címen a Aryans of the World unite című lap terjedelmes angol nyelvű interjút közöl a nagyherceggel. (http://www.armenianaryans.com/AC/showthread.php5?t=255)

6. Dr.Berei Nagy Andor jogász egy helyreigazító tanulmányt közöl a nagyhercegről a Szent Korona Társaság Baráti Köre oldalon ( http://szentkoronatarsasagbaratikore.ning.com/profile/DrBereiNagyAndor )

7. A Krakow Post című angol nyelvű lengyel újság „Krakow’s Wałęsa Affair“ című cikkben közli azt a fotót, amelyet a nagyherceg a három lengyel barátjáról: a vörösnáci lengyel ávéhások által kegyetlenül meggyilkolt páter Jerzy Popiełuszkoról, Lech Wałęsa lengyel köztársasági elnökről, a Solidarność elnökéről és páter Henryk Jankowski gdański protokanonokról, akik jókedvűen beszélgetnek egymással! A fénykép azóta körbejárta az egész világot, persze a nagyherceg aláírásával, mint szerzővel! ( http://www.krakowpost.com/article/1272 )

A vörösnáci lengyel ávéhások által kegyetlenül meggyilkolt páter Jerzy Popiełuszko, Lech Wałęsa lengyel köztársasági elnök, a Solidarność elnöke és páter Henryk Jankowski gdański protokanonok, akik jókedvűen beszélgetnek egymással, barátjuk, Roland von Bagratuni nagyherceg által készített, az egész világot megjárt fotón

8. Cyniczne krzywdy wielkiemu opozycjoniście Węgier címmel a nagyherceg lengyel nyelvű terjedelmes életrajza. ( http://przesladowanie-polskiegoantykomunisty.blogspot.com/2007/12/blog-post.html )

9.Forrai Sándor: A MAGYAR NEMZETTUDAT TÍZPARANCSOLATA(2007. júl.19.) címmel „Hazánkért – Lakatos Pál honlapja“ a rovásírás közelmúltban elhunyt nagyszerű, tudósának, tanítójának állít emléket és teljes terjedelemben közli a barátja – Roland von Bagratuni nagyherceg roppant érdekes (és egyben a kommunista áltudósokat támadó), felbecsülhetetlen óriási tudását bizonyító írását. ( http://www.lakatospal.hu/index.php?page=archive&id=2202&forrai-sandor-a-magyar–nemzettudat-tizparancsolata ). Hozzátesszük, ókor történelemből, armenológiából, scythologiából, magyarság őskutatásból, a nagyherceg komoly tudományos és népszerű-tudományos előadásokat tart tudományos társaságok, művelődési otthonok, baráti körök felékérésére. A nagyherceg úr Őfensége hozzájárulásával ezt az írását most teljes terjedelemben az alábbiakban tesszük közzé.

(Ezzel most befejezzük a felsorolást, de a közmondás itt is találó: Nem akarásnak nyögés a vége!.

A szélhámos és feltehetően elvakult kommunista “Doktor” és “Kollár Lajos” és “büntető jogásszal” a továbbiakban:
n e m
ó h a j t u n k
f o g l a l k o z n i !)

* * *

http://www.lakatospal.hu/index.php?page=archive&id=2202&forrai-sandor-a-magyar–nemzettudat-tizparancsolata

Forrai Sándor: A MAGYAR NEMZETTUDAT TÍZPARANCSOLATA

Dr. Forrai Sándor professzor a főművével a kezében

Forrai Sándor, a rovásírás közelmúltban elhunyt nagyszerű, tudósa, tanítója

1. Magyar! Szeresd a te Istenedet teljes szívedből, minden erődből. Ne felejtsd el, hogy az Isten szavunk jelentése Őslélek, öröktől fogva a világmindenséget teremtő lélek, melynek fogalmát egyedül csak a magyar nyelv tudja ilyen pontosan kifejezni, ragaszkodj hozzá minden körülmények között.

2. Merjél újból minden igyekezeteddel a magyar nemzet szemléletében élni, gondolkodni, alkotni, minden cselekedeted nemzeti érdekünket szolgálja.

3. Tartsd szem előtt, hogy legyen a magyar jövőben minden magyar igaz testvére minden más népnek, elsősorban itt a Kárpát-medencében felebarátja.

4. Becsüld meg mindazt, ami a miénk, ami magyar, múltunkkal, történelmünkkel, kultúránkkal kapcsolatos. Ennek ismerete nemzeti tudatunkhoz hozzátartozik, e nélkül nem lehetsz jó magyar.

5. Boldogulni, alkotni csak közösségben tudsz, elsősorban a családi közösségben, mely minden közösségnek, a nemzetközösségnek is alapja, magva, ezért fontos, hogy a családi közösség szilárd alapokon nyugodjon, mert ha azok felbomlanak, az veszélyezteti egész nemzetközösségünket is. Vigyázz és óvd, mert felelős vagy a családodért.

6. Tanuljad, hogy minden nemzet támasza, talpköve a tiszta erkölcs, mely, ha megdől, nemzetünk kerül veszélybe. Ennek elkerülése érdekében gyakorold a tiszta erkölcsöt, szeresd a munkát, követve őseink példáját, mely egyúttal magyar testvéreink megbecsülését is jelenti.

7. Ha a közigazgatásban vagy egyéb területen tisztséget vállaltál, akár az államvezetésben, kötelességed a nemzet javára cselekedned, minden idegen vagy önös érdek félretételével.

8. Kötelességed neked és minden magyarnak ősi magyar nyelvünk tisztaságának megőrzése, a felesleges idegen szavak kerülése. Amely nép elveszti nyelvét, az elvész.

9. Becsüld meg ősi magyar rovásírásunkat, mert népünk olyan ősi kulturális öröksége, amely ma már egyetlen európai népnek sincs. Tudd meg, hogy mai latin nagybetűs írásunknak is egyik alapja a székely-magyar rovásírás.

10. Hazádnak rendületlenül légy híve, oh magyar! Nemzettudatod adjon erőt, hogy Isten akaratából a nagyvilág bármely részén, a hazában vagy idegenben, emelt fővel, magyarként élhess.

* * *

Roland von Bagratuni:
újságíró, filmrendező, nyugdíjas mozilátogató

FORRAI SÁNDOR PROFESSZORHOZ FŰZŐDŐ EMLÉKEK ÉS REFLEXIÓK

A kiváló magyarságtudós Forrai Sándor professzort volt szerencsém személyesen ismerni. Máig kincsként őrzöm általa dedikált főművét. Amikor megismertem, az érelmeszesedés már elvitte a szeme világát, ami számára bosszantó és kényelmetlen volt. Nem csoda: az alkotás és a kutatás embereként tétlenségre lett kárhoztatva. Nem olvashatott, nem írhatott, nem nyomozhatott a magyar és a székely rovásírás megannyi csodás emléke után. Aztán szerződtetett egy segítőt, aki naponta reggel felolvasta az újságokat, előkereste a több tízezer könyvet számláló házi könyvtárából a szükséges forrásmunkákat, ennek-annak a résznek a felolvasását kérte s diktált. Amikor a segítő hölgy valamilyen komoly oknál fogva nem tudott jönni, az Isten mindig Sándor bácsihoz irányított. Segítettem és ez engem is boldoggá tett.

Nem is emlékszem pontosan, miért futottunk össze. Ha jól emlékszem, feltűnt nekem, úgy 20 éve az, hogy a magyar-székely rovásírás mennyire hasonlít az örményhez! Hát igen, a közös múlt! Aztán az ő tanácsára kutattam porosodó könyvek és kéziratok között az Akadémiai Könyvtár keleti gyűjteményében és az akkor még Gorkij Könyvtárban, a Molnár utcában. Kezembe került Bendeffy László, Bobula Ida, Badiny Jós Ferenc, Götz László, Dümmerth Dezső, Padányi Viktor, Germanus Gyula, Hóman Bálint, Lukácsy Kristóf, Szongott Kristóf és sok más kiválóság érdekesebbnél érdekesebb munkája. Mind azt igazolta, hogy az örmény és a magyar jóval közelebbi rokon a finneknél. Mert a sosemvolt “finnugorokat” Haynau magyargyalázó politikája találta ki és segítségére olyan hazaáruló, sosemvolt magyar botcsinálta osztrák tudósok siettek, mint Hunsdorfer “Hunfalvy” Sándor, Budenz és mások, akiket aztán a bolsevista áltudományok rémhírterjesztői éltettek tovább.

Aztán, amikor kétszer fél évnél többet töltöttem Örményországban, köztük Jerevánban, újabb nagyon érdekes dokumentumok sokaságára bukkantam, köztük ókori örmény okiratokra, amelyek mind megerősítettek abban, amit már tudtam! A hettita beütés miatt, sok botcsinálta tudós “indogermánok” közé sorolja az örményeket, ami olyan badarság, mint a “finnugor” hazugság! Mert azon az alapon, ahogyan ők összekeverik a szezont a fazonnal, lehetne a magyarokat akár a germánok vagy a szlávok közé sorolni, hiszen szókészleteinkben rengeteg közös szó van! De nem is ez a döntő, mert a szlovák nyelvben is rengeteg magyar szó van! Hanem az alapfogalmak.

Azok a szavak, amelyek évszázadokon át, szinte egyáltalán nem változnak és azon alapvető szavak közé tartoznak, amelyeket a mindenkori édesanyának át kell adni a gyermekének, hogy kommunikálni tudjanak egymással! És ezek egyeznek! De van más is. Az egyneműség, és a fordított mondatszerkezet (az indogermán nyelvekhez viszonyitva), valamint a két nyelv ragozónyelv volta! Négy olyan pillér, amely már elegendő “corpus delicti” ahhoz, hogy felelősen döntsünk: igen, két rokon nép! A görögök mellett, a médek utódaival: a kurdokkal és a föniciaiak utódaival: a baszkokkal együtt!

A rokonság nem meglepő. És talán ennek tudható be, hogy szinte teljesen “eltűnt” a magyarság Vajk (???? – ez a név is örmény! Zangezur tartomány kellős közepén van egy 6000 éves örmény település, amely ezt a nevet viseli!) előtti történelme. Julianus barát is csak titkos vatikáni forrásokból tudta, merre keresendő az óhaza, de mivel az értesüléseit harmadkézből szerezte, nem egészen jó irányba indult. Mert Bendeffy Kúnmagyariája is csak egy külső tartománya volt a Magna Hungáriának – a Párthus Birodalomnak! (A Szentírás is ide helyezi őket: az Oxus és Jaxartes partjaira!) Annak a Párthus Birodalomnak, amely Krisztus előtti évszázadokban, ezerötszáz évig az Örmény Birodalom vérszövetségese volt. Olyannyira, hogy még a két ország uralkodó háza is egy-egy oldalága volt a hun uralkodó háznak! Mert Párthust a Hunok alapították! Innen van az, hogy az örmény főrendi házak neveiben ott van a huni – a Hun – gyök maradványa: az “uni”: Bagratuni (ami “Bak-Rá-Huni” volt…), Arsakuni, Knuni, Katsberuni, Rstuni, Arcruni, Jervánduni stb.

A Párthusok – akiket hol “szkítáknak”, hol “indoirániaknak”, meg egyéb badarságnak titulálják – mindig is ott éltek, ahol a birodalmuk volt, amelyet a Déli Húnok alapították, Krisztus előtt 1500 évvel. Hol voltak még akkor a klasszika-tanárok által szamár módon istenesített barbár, primitív és vérszomjas rómaiak! Azok a rómaiak, akik Európa nyakába akasztották a korábban sosemvolt rabszolgaságot, akik a kultúránk teremtőit: a sumér eredetű etruszkokat, görögöket, örményeket, főníciaiakat, médeket (a mai leszármazottjaik a kurdok!), hún-avar-szkíta-magyarokat, pontusiakat, kolhisziakat, tűzzel-vassal és rablánccal irtották!

Akik végigrabolták a fél világot, mert maguktól semmit sem tudtak kitalálni! Mert sem az akvedukt, sem a padlófűtés, sem a gőzfürdő, sem a kőépületek, megannyi más, nem volt “római”! Egyetlen találmányukat hozták Európába a rómaiak: a nyomort és az oszd meg és uralkodj elvet! Na meg a kegyetlen halált! Mert a sumér népeknél az emberi méltóság, az emberi élet mindenek fölött fontosabb volt! És a felebaráti szeretet, a másik emberbe vetett hit! De hiszen ezt tanította a párthus Jézus is! Nem volt halálbüntetés, sem az ókori örményeknél, sem a párthusoknál, sem a médeknél, görögöknél, főníciaiaknál, kolhisziaknál, kartvélieknél, karthágóiaknál! A legnagyobb büntetés, amely főbenjáró bűnért járt, a száműzetés volt!

Olvasom, valamelyik nyugati történelemkönyvben, hogy a magyarok, azaz a húnok, “primitív barbárok” voltak, akik “körberabolták” fél Európát. Tolvaj kiállt rendőrért! Nem raboltak ők semmit. Aki rabolt, azok a germánok, latinok és szlávok voltak! Az ókori örmény beszámolók szerint, a szlávok még az előörmény állam, Urartu idején, az Örmény fennsíkon éltek. Mészégetők, favágók, kecskepásztorok voltak. Aztán fellázadtak az örmények ellen, akik száműzték őket a mai Lengyelország területére. Innen indultak tovább Dél, Nyugat és vissza Kelet felé. A germán vikingek vérbe úsztatták a Volga-vidéket, Skandináviát és Észak-Európát, ott raboltak, ahol csak lehetett. Még Észak-Amerikába, Vinlandba, a mai Labradorra is eljutottak, 500 évvel Kolumbusz Kristóf előtt (aki nem is volt “olasz”, hanem katalán!). A normanok, vagy az allemánok sem voltak különbek.

A latin rómaiak, ahol csak megfordultak, romok, hullák és jajgatás maradt. Még a gyilkos törököknél is rosszabbak voltak! Vajon mitől “dicsőség” az, ha egy ókori vagy középkori gengszter körberabolja a fél világot, mindenkit kifoszt, megerőszakol, megöl, meggyalázza a másik emberi voltát!? Mitől volt “nagy” a közönséges bűnöző Napoleon és a hozzá hasonlóak. Napoleon mellett Hitler is csak “kisfiú” marad! Mitől voltak “nagyok” a tolvaj Romanovok, Habsburgok, Bourbonok, Anjouk…

A kereszténységet, Nagy Konstantin római császárnak, az örmények vitték el. És itt van elásva a csatabárd! Mert a magyar ajkú örmény katolikosz-pátriárka, Világosító Szent Gergely volt az, aki róma püspökévé tette I.Szilvesztert azzal, hogy az csak püspök marad. A pápa a mindenkori katholikosz volt! Na, emiatt léptek ki a rómaiak Kalcedon idején az egyetemes keresztény egyházból. Mert az is tény, hogy ők léptek ki, hiszen a kisebbség hagyja ott a többséget!

Konstantin. Az ő ábrázata van a magyar szent koronán. (Akár több más zománckép is örményeket ábrázol, például Kozma és Damián… Mert a korona Világosító szent Gergelyé volt és a fia, Gergely püspök fejéről esett le a Vadnián síkságon, amikor – az örmény beszámolók szerint – a IV.század közepén a húnok egy részét térítette. A kereszt is ekkor görbült el!) Senkinek sem jutott az eszébe megkérdezni: “mi ütött beléje”?! Hiszen Konstantin a kereszténységben nem hitt, ez történelmi tény. A halálos ágyán tért meg, és csak akkor keresztelték meg. De akkor vajon az isteni Caesar miért vágta el maga alatt a faágat?! Ki vette rá arra, hogy államvallássá tegye Krisztus igéjét?

A válasz igen egyszerű. És ezért nem fordították le az ókori örmény írók, filozófusok, költők műveit latinra, vagy akár magyarra! Mert a rablóknak fáj az igazság a legjobban! A rabló Róma csak két államtól félt: a két legnagyobb és legrégebbi ókori birodalomtól: Párthustól és Örményországtól. Többször megkisérelték lerohanni az örményeket is, a párthusokat is, de mindig csatát vesztettek. Sőt: két ízben az “isten” – a Caesar is ott maradt a csatatéren! Iszonyúan féltek az örményektől. Egyébként nemcsak ők. Mert maroknyi örmény képes volt tönkreverni egy egész római légiót! És akkor, egyszerre csak jelentik a kémek, hogy egy egész örmény sereg tart Rómába! Krisztus után a negyedik század elején! Konstantin alsónadrágja már a hír hallatára tele lett. És a sereg, IV.Nagy Szent Tirid (Dertád) császár vezetésével meg is érkezett!

Mi történt? És főleg mindez miért lett kihagyva a történelemkönyvekből? Már akkor is hamisították a történelmet? Igen! Mert ilyen szégyen Rómát még eygszer sem érte a pún-hún Hannibál óta! És mi volt az oka az örmény császár látogtásának? Egyszerű. Mert nem rablóhadjáratra jöttek Rómába, ahogyan a fegyvertelen Attila sem azért jött, néhány száz évvel később! Az örményeket a becsület, a túlzott becsület hozta Rómába! Ugyanis előtte Tirid császár apja szerződést kötött a keresztényölő Dioclecianusal, mely szerint a keresztényeket üldözni kell. Egy darabig üldözték is, úgy a maguk módján, vérontás nélkül. Aztán megkeresztelkedtek és a szerződést fel kellett mondani. Lehetett volna futárt küldeni Rómába ezzel a hírrel. A rómaiak ezt tették volna.

De az örmény becsület azt kívánta, hogy a császár a másik császárnak ezt személyesen mondja el és azt indokolja is meg! Csak úgy “mellesleg” beszélte rá Tirid Konstantint arra, hogy kövesse a példáját! És a gyáva római parancsnak vette az udvarias óhajt! És az, hogy egy egész sereggel ment Rómába? Mi a meglepő ezen?! Az örmény császár az első, az egyenlők között volt. Egyedül semmiben sem dönthetett. Mentek hát vele az örmény királyságok, fejedelemségek, hercegségek, városállamok fejei. Mintegy kétszázan. Pompával, koronával a fejükön. És mindegyik kiskirály vitte a saját hűbéreseit, azok is a sajátjaikat! Hát innen a hadsereg! Ennyi. Ugye, milyen egyszerű? Akár az, hogy a magyarok már a IV. században keresztények voltak! Árpád is az volt, meg a katonái is! Kérdezzék csak meg a régészeket! Akkor Vajk kit keresztel meg? És honnan az a mese a “pogány” Koppányról… – na, ez az!

A bevezető megjegyzést írta:
Inaçio Angelos

Coimbra, Portugália, 2010 nyara

Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com

Gyurcsány, Bajnai és a libatenyésztő cégek Nokiás-dobozai

2010. július 24., szombat

Gyurcsány, Bajnai és a libatenyésztő cégek Nokiás-dobozai

A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.

Gyurcsány, Bajnai és a libatenyésztő cégek Nokiás-dobozai

Antoniewicz Roland – Roland von Bagratuni karikatúrája

Emlékezzünk csak vissza: a „rendszerváltás” idején Roland von Bagratuni nagyherceget – akkor Antoniewicz Rolandot a debreceni Barnevál – Baromfifeldolgozó állítólagos vételi szándékával is meggyanúsították és sárba taposták a nevét. Pedig ő csak a nála érdeklődő örmény befektető számára keresett jó üzleti lehetőséget és árajánlatot kért. (Na persze közben a vörösmaffia emberei nyomára bukkant és elkezdett nyomozni!) Akkor – nem véletlenül – a lakcíme helyett, az ajánlatot az Orlay utcai örmény katolikus lelkészségre küldték, hogy lehessen gúnyt űzni a dologból!

Az ügybe – mint később kiderült – a Magyar Rádió egyik, a Szovjetunióban egyetemet végzett és „agymosodát“ kijárt, magát az interjuiban „elszánt ateistának és hithű kommunistának“ nevező párttitkára és máig (sic!) főszerkesztője: Alex Avaneszián KGB-ügynök keze nyúlt bele (egyik, ma már nem élő jóhiszemű örmény honfitársa kereste meg a nagyherceget telefonon, hogy segítsen neki!), aki később az Országos Örmény Kisebbségi Önkormányzat elnöki székét bitorolta mindaddig, amig a feldühödött örmények meg nem verték és el nem zavarták. Avaneszián a budapesti örmény templomot is több hónapra megszállta azért, hogy ott ne legyenek örmény szentmisék! Erről a vörösnáci bűnözőről nemsokára sok igen érdekes, megdöbbentő tényt fogunk publikálni.

Avanesián Alex, inkább körözési plakátra illő fizimiskája az egyik választási plakátról. Belvárosi polgármester is akart lenni, de a választóknak – érthetően – több bizalmuk vol Rogán Antal FIDESZes országgyűlési képviselőhöz

Avaneszián Alex “elvtárs” és ügynök belvárosi polgármester is akart lenni, de a választóknak – érthetően – több bizalmuk vol Rogán Antal FIDESZes országgyűlési képviselőhöz, aki ügyesen és nagyon gyorsan rendet teremtett a kerületben. Így aztán hoppon maradt és inkább sötét üzleti ügyekbe merült bele. Egyik ilyen a római-katolikus egyházfő, a pápa által bullával 500 éve alapított, Györött is rendházzal rendelkező egyik irgalmas rend nevét bitorolta el káeftéje számára, hogy aztán a rend nevében gyűjtsön adományokat „a leninakani és szpitaki földrengés áldozatai számára“…

A debreceni Barnevál ügybe a nagyherceg arcátlan belekeverése „tolvaj kiált rendőrért”-féle figyelem-elterelés volt! A céget a HajdúBét vásárolta meg, melynek tulajdonosai között egy csomó közismert vörsnáci bukkant fel. Aztán egy éjszaka a gépeket kiszerelték, majd eladták és a cég „csődbe ment” nagyon hosszú, a szállítók ki nem fizetését bizonyító listákkal.

Azonban ez még nem minden! Mert egyre több furcsaság tapasztalható a HajdúBét és utódai (köztük Bajnai Gordon volt vörösnáci miniszterelnök egyik ciprusi offshore-cége). 2009-ben az egyikilyen ügyre a Legfelsőbb Bíróság tett pontot: Hatszázmillió forint és kamatai megfizetésére kötelezte a Raiffeisen Bankot.

A Magyar Nemzet tudósítása szerint kiderült: a hitelintézet által erre kijelölt kft. a HajdúBét felszámolása előtt fél áron vásárolta meg a társaság 21 ingatlanát. A feltűnő aránytalanság miatt az adásvétel érvénytelen. Három évvel korábban a céget felszámoló Bajnai Gordon nem fizette ki a libatenyésztő gazdákat, akik azt panaszolták országszerte, hogy évek óta harcolnak pénzükért és életükért.

“Elvitték a libákat, és innentől kezdve mi pénzt nem láttunk” – állította egy gazda, akitől a HajdúBét megvásárolta állatait, de nem fizetett értük. A gazdák közül 30-an elkeseredettségükben öngyilkosságba menekültek. Sokan még Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek is írtak, hogy segítsen: “Nagyon vártuk a választ, de ő nem segített. Nem az ő hatásköre…”. Na ná, csak nem hozza kellemetlen helyzetbe a “barátját, elvtársát és üzlettársát”!!! Az esetről a HírTV is készített megrázó filmet („Kifosztottak“ – Erdélyi János és M. Szabó Imre filmje).

Legutóbb pedig kiderült hogy a Gyurcsány Ferenc vörösnáci miniszterelnök idején az állam által is dotált több milliárdos költséggel épült, a békéscsabai baromfifeldolgozó igényeit kielégítő modern hűtőház alíg néhány hónap leforgása alatt teljesen kiürült, a baromfifeldolgozó 800 munkása pedig egyik napról a másikra utcára került.

Az itteni cég nemcsak Bajnai vagyonát gyarapította, hanem még a kirendelt vagyonfelszámoló is jócskán meggazdagodott, mert mielőtt a cég szanálásra került volna, ő is …bekerült a tulajdonosok közé. Erről az HírTV újabb, kemény indulatokat kiváltó dokumentumfilmet mutatott be a minap. Reméljük, az Orbán-kormány nemcsak véget vet az efféle praktikáknak, de az eddigiek főszereplői ellen feljelentést is tesz a nyomozó ügyészségen, köztük a leginkább sáros Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc ellen!

Egyébként nagyon elgondolkodtató az is, hogy az ügy igazi főszereplői újra és újra képesek voltak megismételni ugyanazokat a trükköket. Nem csak a baromfifeldolgozó cégek mesterséges felszámolása – olvasd: a népvagyon kirablása – során! Na persze, a vörösnáci Horn-kormány titok minisztere, Katona Béla már akkor figyelmeztette a Tisztelt Házat, hogy bűnözők épültek be a legfelsőbb hatalmi szervekbe! De ennek csak az lett a vége, hogy Katona Béla kénytelen volt távozni a kormányból!

Adam de Balogh

Párizs, 2010 nyara

Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com

Vörös-barna méreg a Hit gyülekezete – SZDSZ lapja szerint

2010. július 22., csütörtök

Vörös-barna méreg a Hit gyülekezete – SZDSZ lapja szerint

A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.

Vörös-barna méreg a Hit gyülekezete – SZDSZ lapja szerint

Ezt írta a Hit Gyülekezete és a néhai SZDSZ tulajdonát képező HETEK című judaista lap:

Vörös-barna méreg
Interjú Dovid Katz litván történésszel

(VAJON MIÉRT NEM ÍRTÁK ODA, HOGY EZ A KATZ EGY ZSIDÓ???!!!)

„Fokozatos eltolódás figyelhetõ meg a szélsõjobboldal felé Kelet-Európában, ahol erõsödik az ultranacionalizmus, a faji alapon gondolkodó felsõbb­rendû­ség és a rasszizmus. Ennek egyik fontos oka, hogy azok, akik egy tökéletes faj­ban hisznek, egy tökéletes törté­nelmet is akarnak emellé kreálni” – állítja Dovid Katz litván történész, aki a vilniusi egyetemen a „kettõs népirtást” hirdetõ ideológiákat tanulmányozza. Katz szerint a nácizmus és a kommunizmus bûneit egyenlõnek nyilvánító, úgynevezett „vörös-barna” eszme bizonyos szempontból veszélyesebb még a nyílt holokauszt- tagadásnál is.

Dovid Katz

Dovid_Katz Miért zajlanak szenvedélyes politikai viták történelmi kérdésekről szinte minden kelet-európai országban?
– Tudjuk, hogy egy népnek sincs tökéletes történelme, és különösen mifelénk, Kelet-Európában számos folt vetül a múltra. Az ultranacionalisták mégis megpróbálják tisztára mosni a történelmet. Itt, a balti államokban szinte szenvedélyesen igyekeznek elfeledtetni a holokausztot. Mivel minden település mellett ott vannak a zsidó tömegsírok, a gyilkosságokat nem lehet tagadni. A nacionalisták a holokauszttagadás helyett a holokauszt elhomályosítására törekednek. Zavart akarnak kelteni a kérdés körül, hogy az embe­rek úgy gondolják: számtalan népirtás létezett, ezért nincs szükség kiemelten kezelni ezek közül egyet. Szerintem ez egy ultranacionalista, faji-nemzeti alapon álló mozgalom, amelynek a hajtóerejét a nacionalista elit – politikusok, professzorok, vezető újságírók – és nem a közvélemény adja.
Miért veszélyes ez?
– Egyrészt mindig veszélyes, amikor a szélsőjobb és az ultranacionalizmus megerősödik, különösen akkor, ha sikerül jobbközép színezetben álcáznia magát. A demokrácia számára is veszélyes, ha szinte vallásos hit szintjére akarnak emelni egy bizonyos történelmi felfogást.
Az egyik érv szerint, mivel minden ember egyenlő, minden népirtás is egyenlő.
– Minden ember valóban egyenlő, de nem minden népirtás, amit annak neveznek. A genocídium különleges fogalom, amely a meghatározása szerint egy teljes – faji, vallási vagy etnikai alapon meghatározott – népcsoport likvidálására irányul. Ez nem ugyanaz, mint amikor valakit börtönbe vagy akár Szibériába küldtek.
Sokak számára Szibéria is a pusztulást jelentette…
– Igen, de a legtöbben választhattak: ha kommunisták lesznek, megmenekülnek. A zsidóság számára itt, Kelet-Európában nem volt ilyen választási lehetőség. Alapvető különbségek vannak tehát a népirtás és más bűnök között. Amikor az állam jogszabályokkal kibővíti a genocídium fogalomkörét, saját maga homályosítja el a holokauszt egyediségét, és ezáltal meghamisítja azt. Az ultranacionalistáknak kapóra jön az ilyen elhomályosítás, hiszen ezzel el lehet feledtetni, hogy milyen sokan – szinte tömegesen – együttműködtek a nácikkal. A balti országokban a gyilkosok túlnyomó többsége helybeli volt. Ezzel természetesen nem akarom csökkenteni a nácik felelősségét, és nem is állítom azt, hogy mindenki kollaboráns lett volna. Szégyen azonban, hogy a litvániai parlament által elfogadott „vörös-barna” törvény alapján tavaly civil ruhás nyomozók őrizetbe vettek egy nyolcvanhat éves holokauszt-túlélő asszonyt, a vilniusi jiddis intézet könyvtárosát.
Mi volt a bűne?
– Egy társával annak idején elszökött a vilnai gettóból, és a nácik ellen harcoló partizánokhoz csatlakozott, akiket a szovjetek támogattak. Az idős asszony nem volt hajlandó egyenlőségjelet tenni a nácik és a partizánok közé. Megjegyzem, sajnálatos módon errefelé nem voltak brit vagy amerikai csapatok, ahová az a kevés ember csatlakozhatott volna, akiknek sikerült elmenekülniük a halálgépezet elől. Egy nyolcvanhét éves történésznő ellen is eljárás indult, akinek a vétke az volt, hogy megtalálta és kiadatta annak a bátor lengyel kereszténynek a naplóját, aki szemtanúja volt a ponari tömegmészárlásnak. Itt több tízezer ártatlan civilt gyilkoltak meg, szintén buzgó helyi lakosok közreműködésével, akiket ma szovjetellenes hősöknek tekintenek.
Ezzel a túlélővel mi történt?
– Mivel Izraelben él, nem tudták kihallgatni. Nem teheti be azonban a lábát Litvániába, ahol korábban egyetemi előadásokat tartott, és a vilnai gettóban vezetett csoportokat. Az, hogy egy túlélőt áldozatból háborús bűnössé minősítenek, a vörös-barna ideológia őrület szintjére emelése, amely nemcsak abszurd, hanem gonosz és cinikus is.
Említi az egyik cikkében, hogy a vilniusi történeti múzeumban egy kiállítási tablón az állt: „Auschwitz borzalmas volt, de az éhínség még borzalmasabb.”
– A kommunizmus által előidézett éhínségek valóban borzalmasak voltak, de ezek sem tekinthetők népirtásnak. Csak a vörös-barna propaganda akarja ezáltal bizonyítani azt, hogy a szovjet rendszer is követett el népirtást, és trivializálni ezzel a holokausztot. Az auschwitzi áldozatok számát tekintve ez az összehasonlítás sértő és nevetséges.
A nyugati demokráciák készek kiállni a vörös-barna köntösben jelentkező kelet-európai ultranacionalista trendekkel szemben?
– A vörös-barna ideológia egyik célja éppen a Nyugat megtévesztése volt, hogy elhomályosítsák, összekeverjék és ezáltal meghamisítsák a holokauszttal kapcsolatos tényeket. Eleinte meglehetős sikerrel jártak, de büszke vagyok arra, hogy ma egyre többen felismerik ezt a problémát. Július végén például egy brit parlamenti delegáció érkezik Litvániába, hogy kivizsgálja a holokauszt-túlélőkkel szemben indított eljárásokat.
Nemrégiben kiáltványban tiltakozott az úgynevezett Prágai Deklaráció ellen. Miért tartja veszélyesnek, amikor a legtöbben nem is hallottak erről a deklarációról…
– Az Európai lelkiismeret és kommunizmus című dokumentumot balti politikusok (például Vytautas Landsbergis volt litván elnök) kezdeményezésre 2008 júniusában fogadták el Prágában. A szöveg veszélyes kísérletet tesz arra, hogy az Európai Unióval elfogadtassa a vörös-barna ideológiát, miszerint a szovjet kommunizmus és a hitleri fasizmus teljes mértékben „egyenlő”. A holokauszt helyett két totalitárius rezsim bűneiről beszél. Egy sor követelést is megfogalmaz, például azt, hogy hozzanak létre egy „nürnbergi bíróságot” a kommunista bűnösök megbüntetésére. Még riasztóbb elvárás, hogy a tagállamok törvényi erővel hozzák összhangba az iskolai tankönyveket ezzel az ideológiával. Sajnos a szöveget – számos európai parlamenti képviselő mellett – olyan tekintélyes emberek is aláírták, mint Vaclav Havel. Voltak azonban, akik átláttak a szándékokon. John Mann brit politikus a londoni képviselőházban kijelentette, hogy a Prágai Deklaráció nem más, mint a hagyományos előítéletek modern kontextusban történő megfogalmazása, amely a kommunizmust és a judaizmust lényegében egy közös összeesküvés részének igyekszik láttatni, és ezzel kísérletet tesz a történelem nacionalista szempontból való újraírására.
A kiáltványunkban rámutattunk arra, hogy az Európai Unióban – teljesen jogosan – már számos dokumentum született a kommunizmus bűneinek elítéléséről. Valóban szükséges a fiatalokat megtanítani arra, hogy milyen borzalmakat követtek el a kommunizmus idején, de a Prágai Deklaráció elfogadhatatlan lépést tesz azáltal, hogy kötelezően a náci bűncselekmények szintjére emeli a kommunizmus bűneit.
Milyen hatással van a kettős nép­irtás elmélete az antiszemitizmusra?
– Erősíti azt. Nyugaton sokan nem értik, hogy Kelet-Európában miért foglalkoznak előszeretettel az antiszemiták a holokauszttal kapcsolatos kérdésekkel.
A vörös-barna mozgalomnak azonban számos antiszemita felhangja van. Már említettem a túlélők esetét, akiket háborús bűnösnek akartak nyilvánítani. Ha ez nem is sikerült, volt propaganda hatása annak, hogy idős zsidó holokauszt-túlélőket zaklattak és megbélyegeztek. Az ultranacionalisták „tökéletes történelmének” érdekeit szolgálja az, ha az áldozatokat és a bűnösöket össze lehet keverni, és egyaránt kitakarítani a múltból.
Az antiszemitizmus sok esetben az anticionizmus képében jelenik meg. Míg a demokratikus országokban nem sikk antiszemita szlogeneket hangoztatni, Izraelt minden további nélkül lehet népirtással vagy apartheiddel vádolni, amint azt Gáza kapcsán gyakran megteszik. A terrorizmussal szemben önvédelmet folytató izraeli vezetők plakátokon és karikatúrákon gyakran náci egyenruhában jelennek meg. Lát összefüggést a holokauszt elhomályosítása és az Izrael-ellenesség erősödése között?
– Egy biztos: ma nagyon erőteljes szándék van arra, hogy mindent mindennel egyenlősítsenek és összemossanak. A posztmodern világ egyik jellemzője a dolgok összekeverése, a „mismásolás”. Ebből abszurd következmények származhatnak, például a népirtás fogalmának inflálódása. Például, ha ma elmenne az eszem és megölném öt szomszédomat, akkor jogosan neveznének gyilkosnak, de nép­irtással nem vádolnának meg. A jövőben azonban akár ez is előfordulhatna, ha ez a mozgalom teret nyer.
Magyarországon a szélsőjobb egy része nem mismásol: honlapjaikon nyíltan tagadják a holokausztot, a gázkamrákat, miközben megemlékeznek Hitler születésnapjáról, és ünneplik a szovjetek ellen harcoló magyar nyilasokat. Szó sincs egyenlősítésről…
– Nyugaton a holokauszttagadás halálos csapást szenvedett, amikor az ezredforduló környékén Londonban bíróság elé állították David Irvinget. Ezt követően Nagy-Britanniában és több más országban a holokauszttagadás kiszorult a közéletből. Egy maroknyi fanatikus rasszista hirdeti csupán, akik nyíltan neonácinak vallják magukat. Ettől még veszélyes maradt, de történészi és politikai szempontból a rengeteg cáfolhatatlan dokumentum, filmfelvétel, fénykép és visszaemlékezés alapján sokkal könnyebb cáfolni a holokauszttagadókat, mint azokat, akik elhomályosítják a holokausztot. A két jelenség azonban összefügg, és Kelet-Európában ezt jól lehet látni. Ezért bízom abban, hogy a jövőben a holokauszt elhomályosítása ugyanúgy a perifériára szorul majd. Ehhez azonban bátor demokratikus politikusokra is szükség van.

* * *

Miről is van szó???!

Ha már a tisztelt olvasó hányingerek, agyvérzés, szívinfarktus nélkül végigolvasta ezt a baromságot, akkor érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy a zsidók tovább nyomulnak előre és ehhez minden eszközt megragadnak! Például a “holokauszt” ideológia erőszakos terjesztését, minek következtében az már a vízcsapból is folyik. Ezt követően sokan hányingert kapnak és tagadni kezdik a “holokausztot”! Ekkor a cionista judaisták előjönnek törvénytervezettel, amelyet az épp hatalmon lévő vörösnáci kormányra rátumálnak, hogy mindazokat, akik tagadják a “holokausztot” vigyék börtönbe.

NA, EBBŐL A TOVÁBBIKBAN NEM KÉRÜNK, NE A ZSIDÓK DÖNTSÉK EL, HOGY MIRE VAN SZÜKSÉGÜNK, MI TETSZIK NEKÜNK ÉS MI NEM!!!

Itt egyáltalán nem arról van szó, hogy a vörös és a barna nácik, a hitleristák és a sztálinisták áldozatául esett (nem csak Auschwitzban!!!) mintegy 4 millió zsidó brutális körülmények közepette történt megölését tagadnánk! Becsületes ember ilyet nem tesz! A gyászban minden embertársunkkal osztozkodni kell, együttérezni vele!

A probléma ott kezdődök, hogy a zsidók kisajátítják az összemberi gyászt! Úgy tesznek, mintha csak az a majd’ 4 millió zsidó képezi a barna és a vörös nácik második világháborús áldozatainak létszámát! Álljon már meg a menet!

A két náci zsidó haramia, Hitler és Sztálin az európai államokat tömörító Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) 2009-es, minden tagállamra és lakóira érvényes határozata szerint “A második világháborút két háborús bűnös náci tömeggyilkos és két náci párt: Hitler és Sztálin, az NSDAP és az SZKP robbantotta ki”!

A hitleristák lengyel civileket végeznek ki

A második világháborúban 72 millió ember pusztult el, ebből 47 millió civil lakos! A zsidó áldozatok száma csak kevesebb mint 10%-a a civil áldozatoknak! További mintegy 100 millió embert a háborús bűnös népiró Joszif Viszarjonovich Djugasvilli (banditaneve: “Sztálin”) és vörösnáci követői öltek meg 1990-ig!!! Akkor miért legyen egy diszkriminatív törvény, amely e szánalmas kisebbség “holokausztját” ha tagadja, mehet börtönbe, de ha azt tagadja, hogy a két náci haramia tízszer annyi nem zsidót irtott ki, akkor ennek nincsenek következményei?!

Lengyel rabnők az auschwitzi koncentrációs táborban. A halálozási arány köztük jóval nagyobb volt, mint a zsidók körében!

A Magyar Köztársaság Alkotmánya, akár az Európai Unió jogrendje, vagy az ENSZ Egyetemes Emberjogi Kártája (amelyet éppen a náci uralom alatt álló államok nem fogadták el!) tiltja mindennemű diszkriminációt! Tehát nincs csak “holokauszt” vannak viszont áldozatok, akik a barna és a vörös nácik népirtásai közepette pusztultak el! És ennek tagadását kell tiltani!

Katyń – ma Oroszországban lévő település Szmolensk közelében. Itt a vörösnácik 22.000 lengyel katonatisztet öltek meg igen kegyetlen módon, sárba tiporva a Genfi Egyezményt!

Olvastam portugál, spanyol, francia és angol nyelven több megrendítő dokumentum könyvet arról, hogy a törökök és az oroszok közösen és külön-külön hány szerencsétlen örményt irtottak ki! Csak a XX században! Sztálin és Kemál Musztafa (bandita neve “Atatürk”) 1920 őszén közösen követtek el agressziót a független Örményország ellen (amelynek nyugati határai pontosan kettészelték a mai Törökországot! és magába foglalták Grúziát és a Sztálin által semmitmondó pártdokumentummal létrehozott sosem volt, örmény és az örményekkel rokon Kurd, Láz, Lezgin és Tat többségű “Azerbajdzsánt”.) és azt szó szerint feldarabolták. Pontosan úgy, ahogyan Hitler és Sztálin ezt tették 1939-ben Lengyelországgal.

Katyń, a vörösnácik minden hadifogolyt megöltek!

A második világháború nem 1939-ben, hanem 1920-ban kezdődött! Ugyanis ha a nyugati nagyhatalmak vállvonogatás, közömbös szemlélődés helyett Sztálint és Atatürköt rendreutasítják, a második világháború elmarad! Így viszont bátorságot kaptak a további garázdálkodáshoz! Ennek eredményeként mintegy 10 millió örmény és kurd szörnyű kínok közepette halt meg!!!! Hol van ehhez képest az annyira túllihegett”holokauszt”???!!! De ha csak a II világháborúnál maradunk – hol van a 15 millió lengyel elpusztítása Hitler és Sztálini koncentrációs táboraiban?! Hol vannak Katyń, Starobielsk stb. áldozatai???!!! Hol van a magyar nemzet ellen elkövetett szörnyű bűncselekmények!? Magyarországnak a II világháborúba történő esztelen belerángatása!?

Örmény gyerekek egy török vörösnáci koncentrációs táborban 1920-ban órákig a földön ülnek a csillagon belül vörös kivégző ruhában. Senki nem élte túl.

Mindenképpen olyan törvényt kell hozni, amely a barna és a vörös nácizmus áldozatainak állít emléket! És mindazoknak, akik – sokszor magányos farkasokként – mertek szembeszállni a szörnnyel és az egyenlőtlen esélyekkel indított harcot többnyire nem élték túl! Éppúgy a dicső 1956-os Forradalom idején, mint Rákosi és Csermanek János (banditaneve “Kádár”) esztelen vörösnáci diktatúrája idején! Ugyanis a vörösnáci MSZP, MADZSIHISZ, “ELLENÁLLÓK ÉS ANTIFASISZTÁK SZÖVETSÉGE” vezetői, ugatógépei, tagjai, szimpatizánsai miközben a barna nácizmust elismerik, áldozatait felmagasztalják, görcsösen és esztelenül tagadják azt, hogy a legnagyobb gazemberek a Sztálin-Atatürk-Hitler trióban a kommunisták voltak! Mert a vörösnácik 3 x annyi embert öltek meg, mint a két másik haramia és követőik együttvéve! Mi több: az érdemtelenül az Európai Unióba tolakodó, a NATO-ba félreértés miatt felvett Törökország a mai napig népirtásokat hajt végre!

Az atatürkista török vörösnácik által megölt örmények: gyerekek, lányok és asszonyok, aggastyánok! A világ ezért a népirtásért mikor vonja felelősségre Törökországot, amely máig hivatalosan is makacsul cáfolja a tényeket! Törökország mikor fogja betartani a Sévresi Békeszerződés Örményországra máig érvényes (azt a Lousannei Béke nem tudta hatályon kívül helyezni!) rendelkezéseit Nyugat-Örményország függetlenségéről és Törökországot kettészelő nyugati határairól?!?

Kevesen tudják, hogy 1920-ban Atatürk is “kommunista” volt és “fasiszta” egyszerre, mert Hitleri is, Sztálin is a barátja volt! Ezért maradt Törökország “semleges” a II.világháborúban! Csakis ezért! Mi több: Kemál Musztafa (banditaneve: Atatürk) az ifjútörök államot a sztálini mintára rendezte be! Ő maga a Török Népbiztosok Tanácsának elnöke volt!!! Örményországot Sztálin anyagi, fegyveres és erkölcsi segítsége, szovjet kiképzőtisztek nélkül nem is tudta volna lerohanni! Andranik Ozanyan hős örmény tábornok, a török vörösnácik elleni küzdelem egyik kulcsfigurája próbálta erre is felhívni a világ figyelmét, de eredménytelenül! Nyugat meg is kapta a “fízetését” ezért: Sztálin Hitlerrel közösen rohanta le Lengyelországot, aztán a fél világot!

Andranik Ozanyan tábornok, örmény nemzeti hős

Épp emiatt a vörösnáciknak hinni nem lehet és nem szabad! de ezt sokan figyelmen kívül hagyják, amikor emberszámba veszik a kínai, vietnami, észak-koreai, vagy egy sor délamerikai és afrikai vörösnáci diktatúrát! A Sztálin, Hitler és Rákosi módra magamutogató Hugo Chavez és a többi elvtársa menjen a pokolba! Nem kérünk többé se barna sem vörösnáci veszélyből! Ahogyan a hidegháború idején a csodálatos ember és politikus Konrad Adenauer német kacellár és a nem kisebb kvalitásu lengyel Zbigniew Brzeziński, az USA elnökének nemzetbiztonsági főtanácsadója megjegyezték: a vörös tetveket irtani kell! El kell szigetelni őket a világ becsületes részétől!

Konrad Adenauer (CDU) német szövetségi kancellár

Sajnos a nyugati demokrácia még mindig vacillál, pedig egy újabb Nürnbergi Pert kellene rendezni, ahol Sztálint, Atatürket és a többi hozzájuk hasonló gazembert Csermanek Jánostól (bandita neve: “Kádár”) és Eduard Beneštől kezdve Wojciech Jaruzelskiig, Bolesław Bierutig, Todor Zsivkovig, Geogi Dimitrovig jelképesten, a még élőket (Biszku Béla és a többi vörös mocsok) pedig ténylegesen a vádlottak padjára ültetik! A berlini Spandau-t még nem bontották le, akad ott rengeteg hely ezeknek a senkiknek!

Oliver Smith