Antoniewicz Roland álnéven akar indítani – írja a rendőrért kiáltó bolsi tolvaj!

A beküldött és közzétett cikkekért a szerkesztőség nem vállal felelősséget!

Antoniewicz Roland álnéven akar indítani – cinikusan írja a rendőrért kiáltó bolsi tolvaj!

Antoniewicz Roland — Roland von Bagratuni

Posted on May 25, 2012

A “Kárpáti Harsona” nemlétező szerkesztőségének nemlétező főszerkesztője, a régi ávéhás forgatókönyv szerint, “tolvaj kiált rendőrért” alapon konokul folytatja a még 1988-ban Antoniewicz Roland kárára folyamatosan elkövetett rágalmazást. Pedig már többször figyelmeztették, hogy nevezettet rosszindulatúan rágalmazzák! És ennek alátámasztása végett, elegendő hiteles dokumentumot is áttanulmányozhattak. Borsó a falra! Az ávéhás kommunista rágalmazókat a legkevésbé érdekli az igazság!

Antoniewicz Roland 12 fő ‘bűne’

Becsületes ember ezen nem is csodálkozik, de nem is csodálkozhat! Azon sem, hogy az állítólagos szerző, egy bizonyos Kollár Lajos nemlétező doktor, nemlétező büntetőjogász — am bloc nem létező személy! Tipikus kommunista fogás! Az a kategória, amelyet 2006-ban Balatonöszödön Gyurcsány Ferenc akkori pártelnök és időközben több bírósági büntetőperre, vádlotti minőségben várakozó miniszterelnök, cinikusan, büszkén és nagyképűen bevallotta:

HAZUDTUNK REGGEL, DÉLBEN ÉS ESTE, ÉJJEL ÉS NAPPAL, HÓNAPOKON, ÉVEKEN ÁT! MINDENKIT BECSAPTUNK! CSALÁSAL KERÜLTÜNK HATALOMRA! ÉS KÖZBEN NEM CSINÁLTUNK SEMMIT, CSAK MÁSOKAT RÁGALMAZTUNK!

Igen rágalmaztak! Minden jobboldali párt, jobboldali ellenzéki személy számukra “szélsőjobboldali”, “fasiszta”, “náci” volt! Bagoly mondta verébnek! Ezekkel a címkékkel látták el az FKgP-t, az MDF-t, a MIÉP-et, a Jobbikot, a FIDESZT, még a KDNP-t is! Csak a velük házasságra lépett SZDSZ-t kímélték meg ettől a jelzőtől. Na meg az abból Főnixként újratermett LMP-t.

Kárpáti harsona – a Gyurcsányista MSzP és Mečiárék durva magyarellenes provokációja

Még a név is találó: LMP – Lengyel Munkás Párt! Vajon ide (is) akarták belehazudni Antoniewicz Rolandot, ahogyan azt megtették az általuk létrehozott Kádár János Társasággal, melyhez Antoniewicz Rolandnak volt a legkevesebb köze? A tényleges alapító meg az a Rózsa György Eduárdó – Flores volt, akit magyar parancsra ölte meg Bolíviában Evo Morales kivégző csapata! A munkásőr-örnagy, horvát usztasa ezredes, KGB alezredes, magyar állambiztonsági tiszt, muzulmán egyházvezető, a Arató Gábor-Mesterházi Attila-Zuschlag János-féle Szocialista Ifjúsági Szövetség főalapítója, Borbély Sándor és Illich Ramirez Sanchez – Carlos-Sakál jóbarátja és tanítványa…

Azt persze ezek az ávéhás-kommunista senkik honnan tudhatják?! Hiszen ez érdekli őket a legkevésbé! Elég, hogy az ellenségüket hírbe hozták, belekeverték egy afféle kabátlopási ügybe!

Csinálta ezt már Rákosi Mátyás bandája is, előtte meg a senkiházi Sztálin és annak puszipajtása-elvtársa Hitler! Mert jó haver volt a két zsivány, hiszen együtt támadták meg és rohanták le 1939-ben Lengyelországot!

Lengyelek. A magyarok számára barátok. Az igazi magyarok számára. A kommunisták úgy félnek tőlük, mint az ördög a szenteltvíztől! Na ná! Mert a lengyel az mindig barát marad! A legnehezebb időkben is! És a magyar is ha a lengyel testvér kerül nehéz helyzetbe! Csak éppen valahogyan Antoniewicz Roland volt az, akin melléfogtak! Mert a Gyurcsány féle hazudozó mocsok jól félrevezette őket!

És hát azt meg aztán honnan tudhatja a jó barát magyar ember, aki együtt harcol s issza borát, hogy épp Antoniewicz Roland volt az, aki ténylegesen a rendszerváltásért okolható! Mert ő verte szét Aczél György – Kádár János – Apró Antal homokvárra épült hatalmát! És épp ezért gyalázza őt ma is a kommunista mocsok! A rendőrért kiáltó tolvaj!

A KGB és a Gestapó módszere volt az, hogy a legnagyobb, a meggyilkolhatatlan, elnémíthatatlan ellenségüktől úgy szabadultak meg, hogy besározták! Ezt végzik most is Antoniewicz Rolandal a kommunisták! A volt ávéhások! Rákosi Mátyás és Kádár János egykori legközelebbi munkatársai! Mert nem sikerült nekik Antoniewicz Rolandot sem megölni (többször megpróbálták!), sem kitoloncolni (ezt is megpróbáltáka Történeti Hivatalban talált okiratok szerint!), sem anyagilag és erkölcsileg tönkretenni!

Azt az Állambiztonsági Szolgálatok Levéltárában, a Történelmi Hivatalban kutakodók miért nem akarják észre venni, hogy a Antoniewicz Rolandot szándékosan besárazó, többnyire hamis dokumentum mellett, azért van még rengeteg olyan, amely mellette szól! És az interneten is rengeteg ilyen található! De a rágalmazó förmedvény a gerinctelen kutató számára kockázatmentes! Mert mondhatja “honnan tudhattam”! Hát honnan? Azért kutató, hogy kiderítse az igazságot! És ha tévedett (akkor) még nem késő (most) korrigálni a tévedést!

Pedig a valóban becsületes jobboldali érzelmű magyar ember, az efféle kommunista hazugságoknak nem hisz! Hiszen ott van több ezer hiteles dokumentum, amely a sok rágalmazó hazugságot kapásból megcáfolja! Csak érte kell nyúlni! Klikkelni kell! Mert az interneten rengeteg megtalálható!

Na persze, egyszerűbb folytatni a rágalmazást (“abból bajom nem származhat”) ahelyett, hogy egy igazi nemzeti hőst megvédjünk és végre arra a piedesztálra tegyük, ahová való! Annál is inkább, mert bármelyikünkkel megeshet, megeshetett volna az ilyesmi! Vagy csak azért hallgatnak azok, akik végre megszólalhatnának, mert róluk is kiderül(het) az, hogy ők is ávéhások voltak? Ahogyan az nemrég már több közismert emberről kiderült?

De ha lusták vagyunk klikkelni és végigolvasni a többezer dokumentumot, azért eszünk, logikai készségünk csak van?! Mert akkor arra is (végre) rájövünk, hogy “nem esik messze az alma a fától” — nemzeti hősök dédunokája, unokája, fia mégiscsak nemzeti hős! És ha ő is folytatta azt, amit őseik elkezdték, akkor annál inkább az!

Vagy megvárjuk azt, amíg a nyomorába bele nem hal? Valóban a nemzeti hőseinket csak a haláluk után érdemes-lehet-kell felmagasztalni, rehabilitálni? Hiszen a halálból már többször visszahozott, több betegségtől szenvedő súlyosan beteg Antoniewicz Rolandnak már nem sok maradt hátra az életből!

A nyugdíjügyekért a kormány részéről felelős Selmeczi Gabriella, aki Antoniewicz Rolandnak (koránál fogva) akár a lánya is lehetne, miért nem viselkedik magyar emberhez méltóan és nem kéreti magához a Nyugdíjintézettől (ki tudja, ma mi a neve ennek, a nevét állandóan újító hivatalnak!) Antoniewicz Roland aktáját, hogy megdöbbenve azt tapasztalja, Gyurcsány Ferenc bandája hogyan tolt ki vele!? És persze hogy ezt rendbe tegye!

Mert Antoniewicz Roland épp Gyurcsány kormányzása alatt ment nyugdíjba, így kaphatott csak minimál nyugdíjat, amelyből még éhen halni sem lehet! És ez csak a kezdet lenne, mert az Orbán-kormánynak más adósságai is vannak Antoniewicz Rolandal szemben! Az is, hogy magyar állampolgár létére máig nem kapta meg a magyar személyiét és a magyar útlevelét!

Pedig Orbán Viktor nem olyan régen megesküdött, hogy nem engedi meg azt, hogy akár egyetlen magyar ember ne lehessen saját hazájában magyar állampolgár! És Antoniewicz Roland bizonyítottan magyar állampolgárnak született, amit Biszku BélaBenkei AndrásKuncze Gábor bűnbandájának tagjai minduntalan megpróbálják meghamisítani! Azaz: a saját hazájában nem lehet magyar állampolgár, pedig az! Érti ezt valaki is?

Én még azon sem csodálkozom, hogy az egykor éveket a Magyar Televíziónál töltött Ilkei Csaba mélyen hallgat, és csak a Rolandot rágalmazó hamisítványokat leli fel a Történelmi Hivatalban végzett kutatásai során. Pedig ő aztán jól ismeri, kell, hogy ismerje Antoniewicz Rolandot és azt is, hogy 1984. tavaszán Aczél György és Kornidesz Mihály miért rugatta ki az MTV-től, de azt is, hogy Antoniewicz Roland visszavágott és nemsokára Kornidesz Mihály is repült, majd utána Aczél György a Politikai Bizottság felével! Hiszen az MTV épületén belül a pletykák nagyon gyorsan terjedtek! És azt mindenki tudta, hogy Antoniewicz Roland az MSZMP állandó támadását egyfolytában védi ki!

A Magyar Nemzetnél ténykedő Bayer Zsoltnak is tudnia kell azt, hogy a “régi” magyarnemzetesek, a “nagyok”, Pethő Tiborral az élén, igen nagyra becsülték Antoniewicz Rolandot és annak ellenére jelenhettek meg az írásai a lapban, hogy igen jól tudták: kemény ellenzéki! Sőt: kimondottan rendszerellenes! Ugyanezt tudnia kell a Demokrata főszerkesztőjének, Bencsik Andrásnak is, vagy az EchoTv-s Kubinyi Tamásnak is! Vagy a KDNP-s Pálffy Viktornak is, kinek nagybátyja rengeteget segített Antoniewicz Rolandnak abban, hogy ne legyen áldozata a kommunista árnak!

Térjünk vissza a Kárpáti Harsonához. Úgy tűnik pancserek szerkesztik! Mert ahelyett, hogy kivizsgálnák azt, valójában kicsoda ez a áldoktor Kollár Lajos, aki most bajt hozott a szerkesztőségre, makacs konoksággal a tolvaj rendőrért kiált! Az áldozat megsegítésére siető Döbrögik Bűne kollektíváját próbálják most mocskolni olyan jelzőkkel, amelyek csakis őket illetik meg!

Ha lenne eszük, elnézést kérnének és ígéretet tennének arra nézve, hogy sürgösen kivizsgálják: ki élt vissza a lap főszerkesztője és helyettese nevével, fényképével, amikor a nevükben beregisztrált a NING-honlapra kémkedni, hogy aztán a “szenzáció” megjelenjen az állítólagos dr.Kollár Lajos szennyiratában a Kárpáti Harsona oldalán! Ugyanis az ilyesmi is plágium a javából! Ilyen botrányba bukott bele a nemrég még a kommunisták vezére és miniszterelnöke: Gyurcsány Ferenc, a “hazudtunk reggel, délben és este, éjjel-nappal, hónapokon, éveken át, mindenkit becsaptunk” című nagydoktori (a szélhámosság tudományainak doktora) disszertáció szánalmas szerzője, aki sógora diplomamunkáját (is — elég hiányosan!) koppintotta le, az egyetemre pedig felvételi vizsga nélkül jutott be!

A Kárpáti Harsona már ott elkövette a súlyos etikai hibát, hogy ezt az ügyet azonnal becsületesen nem vizsgálta ki, és addig is a Kollár-féle mocskolódó cikket (legalább ideiglenesen) nem törölte (“raktárba tette”) volna! Mivel nem ezt tette, a Kárpáti Harsona szerkesztősége felel a rágalmazó szennyiratokért! És majd viselni is fogja ennek minden következményét. Kollárostul-Bogolyostul-Hanzikostúl! Mert kitalált sztorikkal ma már nem lehet megrágalmazni becsületes magyar hazafikat!

Azonban a szlovák “sajtó” részéről az efféle magyar-ellenes provokáció nem egyedi eset! Ahogyan az sem egyedi eset, hogy nemzetiségre, nemre (vagy nemtelenségre!), állampolgárságra való tekintet nélkül, a kommunista bűnözők, ha kell, nemlétező szerkesztőségi kollektívákra támaszkodva, ál újság-folyóirat útján rágalmazzák ellenségeiket! De teljesen mindegy, ki pénzeli, működteti ezt a szennylapot, ahogyan az is, hogy kicsoda Kollár, Hanzik vagy Bogoly, vagy milyen koszfészek Královsky Chlmec! Egyet tehetnek: az általuk alaptalanul megrágalmazottaktól bocsánatot kell kérniük, a hazugságaikat pedig egyértelműen helyesbíteniük kell!

Inaçio Angelos, Coimbra 2012.májusa

Reklámok

Malina Hedvig, Robert Kaliňak, Robert Ficó, Roland von Bagratuni — ki kitől fél???

Az oldal betöltése folyamatban van…

Kezdőlap
Trianon
Hírek
Kapcsolatok
Vélemények

SZJA 1% – kérjük, támogasson bennünket!

Vitafórum
Mi lesz a kishiján agyonvert nyitrai felvidéki magyar lánnyal? Felvidék értekezzetek!

Mi lesz ezzel a szegény lánnyal?
Kinek mi a véleménye? Hogyan éltétek meg ti a felvidéken és ti hogyan csonka országban?

Vajon úgy marad hogy rásütik hogy saját magát verte agyba főbe és firkált a pólójára?

MEddig mehetünk még el?

Ui: ha ez a topikom is törlésre kerül baromi hivatalos eszközökhöz fogok nyúlni vagy méltóztasson az úr legalább tájékoztatni mailben hogy miért ha mégis megtenné…Az igazság jár nekünk, megszólítani igen is kell mert szükség van rá, trágárabb emberek mégis szabadon írhatnak és mocskolhatnak, kérdem miért?
És kérdem: ki szolgáltat igazságot a szegény nitrai felvidéki Magyar leánynak?

Hol a Magyar Igazság?

István
(Indította: István, 2006.11.23. 03:29:49)
A sorrend megfordítása
Új hozzászólás írása

paluz 2007.06.20. 20:28:06 Válasz erre

Roland von Bagratuni:
újságíró, filmrendező, nyugdíjas mozilátogató

Konkrétumokról beszél a Malina Hedvig mellett kiálló tanú

Ugye, azzal kellene kezdenem: „na, én megmondtam”! ! Csak ez így túl egyszerű lenne. Ez kevés. Követelni kell a hamis vád kiagyalóinak és éltetőinek a letartóztatását és bíróság elé állítását, élén Robert Kaliňák belügyminiszter súdruh-elvtársal és Robert Ficó miniszterelnökkel! Mert ha valaki pontosan tudta, hogy Malina Hedvig ártatlan — ők ketten azok! Persze akik ismerik, mert átélték a sötét pártállami idők (vagy még pontosabban megfogalmazva: a szovjet megszállás!) szülte állambiztonsági eredetű provokációkat, jól tudják, hogy az efféle ügyek előre elkészített forgatókönyv alapján készülnek. És többnyire a hatalmon lévő párt kétes népszerűségének növelését szolgálják azzal, hogy megteremtik a nemlétező mumust, amely hatásosan elvonja a figyelmet a párt tehetetlenségét kidomborító tényleges politikai és gazdasági problémáktól. Pontosan úgy, ahogyan az MSZP majd’ két évtizede egyfolytában mindenkit a nemlétező szélsőjobboldalal riogat, holtt az ő pártjuk a szélsőjobboldali!

A Malina Hedvig-ügyre a leginkább az ifj.dr.Antall József orvostörténész, későbbi miniszterelnök és MDF-elnök kuzínja és az édesapjának — id.dr.Antall József miniszternek, kisgazdapárti országos pártigazgatónak a keresztfia, a kommunista-ellenes ellenzék egyik vezéralakjának, a magyar-lengyel barátság élharcosának — Antoniewicz Roland — kárára még a szovjet megszállás utolsó éveiben elkövetett durva provokáció-sorozat, koncepciós vád és cirkuszi előadásra emlékeztető — bírósági tárgyalás — emlékeztet. Ott is a nemzet tényleges ellenségei, a sértettből csináltak vádlottat és valamiféle „egyes számú közellenséget“. A kommunistapárt és az ávéhások uralta, sajtónak nevezett ugatógépek, harsogtak is mindenféle képtelenséget, miközben az érintett itthon sem volt, mert nyár lévén, júniustól szeptemberig külföldön tartózkodott, ugyanis a magyar diákság — mintegy 2000 fiatal — olcsó lengyelországi üdültetésével, táboroztatásával volt keményen lekötve.

Akkoriban aki csak abban volt érdekelt, hogy a kommunista mocsok megőrizze a veszni látszó hatalmát, éltették és fenntartották a képtelen vádat. Még egy hasonmásról is gondoskodtak, aki az általuk megszerkesztett pózban és gyatra sminkeléssel, ott pózolt a fényképezőgépeik, a kameráik előtt „Antoniewicz Roland“ gyanánt. És bár igaza bizonyítása végett, az idők folyamán az igazi Antoniewicz Roland összegyűjtött többtucat megcáfolhatatlan dokumentumot, az ügy kiagyalói és éltetői máig minden megtesznek, nehogy ez az ügy felülvizsgálatot nyerjen! Még Lominiczi Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke is belekeveredett az ügybe, pedig neki aztán tudnia kellene, hogy egy bűncselekmény sorozat, a hamisvád elsumákolása, a hatalommal való visszaélés még súlyosabb bűncselekmény! Úgy tűnik, annak a maffiának az érdekeit védi, amelyről már a pufajkás miniszterelnök — Horn Gyula — egyik főembere, Katona Béla óvatlanul a parlament ülésén beszámolt, minek következtében aztán repült is a hivatalából.

Mert a mindenkin lelkesen segítő, sokak által nagyrabecsült Antoniewicz Roland, újságíróként, filmrendezőként és a magyar-lengyel barátság lelkes szószólójaként, és sokak által írásban is elismert, a Kommunista Ifjúsági Szövetség monopóliumának megtörésén fáradozó komoly érdemeket szerzett ellenzéki ifjúsági vezetőként, hiába küldte beadványait és bizonyítékait a legkülönfélébb bírósági fórumoknak, az egyszer eldöntött hamis vádat senki sem óhajtja semmissé tenni! Na ná! Kiderülne, hogy a Magyar Szocialista Párt már jóval korábban kezdte a hazudozásait, bűncselekményeit, mint azt az balatonöszödi beszédében Gyurcsány Ferenc bevallotta! Mert a párt már születése pillanatában hazugságokkal, súlyos bűncselekménnyel volt terhelt! Szánalmas és nevetséges dolog, amikor a hatalom emberei — és Lomniczi is közéjük tartozik! — védik azt, amit támadniuk kellene! A demokrácia alapjait rengetik az ilyenek és éppen ezért semmi keresnivalójuk a hivatali foteljeikben! Azok tapossák a sárba az alkotmányt, akik feladata lenne védeni! Mert az alkotmány nem tesz különbséget miniszter és „egyszerű állampolgár“ között. Csakhogy az egykori szovjet gyarmatokon a posztkommunista gyakorlat az, hogy ha a hatalom egyszer szellentett egy hazugságot, a „mundér becsülete“ megkívánja annak kézzel-lábbal való megvédését!

Na, ez nem megy! És Malina Hedvig ügye is pont ilyen. Mert a szlovák igazságügyi szerveknek, a rendőrségnek már akkor közbe kellett volna lépniük, amikor egyértelműen kiderült, hogy Malina Hedvig feljelentője egy züllött alak, egy kétes egzisztencia! „Sima“ bűnügyekben az efféle alakok szavára nem is ad sem a rendőrség, sem a bíróság! De a Malina-ügy az egészen más! Azt fentről rendelték meg azzal, hogy még mielőtt egyáltalán az ügyben elindult volna valamiféle nyomozás, Robert Kaliňák belügyminiszter súdruh-elvtárs és Robert Ficó miniszterelnök súdruh-elvtárs határozottan kijelentették, hogy a szerencsétlen egyetemista lányt „nem támadta meg senki sem“! Mondták ezt olyan magabiztossággal, mintha ott lettek volna a helyszínen! Vagy, lehet hogy ott voltak? ők adták ki az ukázt a helyi rendőrségi vezetőknek, hogy a kétes egzisztenciát állítsák be „tanú“-nak!? Mert a nitrai rendőrség vezetőinek mentalitását nem értem! De más sem érti! Ha Robert Kaliňákban van legalább egy csöpp becsület, azonnal leváltja őket! Ugyanis csak így védheti meg önmagát a súlyos vádak elől, amelyek egyre inkább tényekké lépnek elő!

Tehát jelentkezett egy nitrai szemtanú, aki látta a történteket, ismeri a tetteseket és mivel komoly lelkiismeret-furdalásokkal küzd úgy döntött, hogy vallomást tesz! Brávó! Csak így tovább. Igen ám, de megint csak a bolsevista titkosszolgálatok elleni több évtizedes küzdelmek során szerzett kemény tapasztalatok alapján, sajnos attól tartok, hogy ezt a szemtanút is elhallgattatják! Lesz egy „autóbalesete“, vagy „felhevült testtel belefullad a Dunába, Vágba, Ipolyba…“ Tehát kinyírják. Pontosan úgy, ahogyan tették Csengey Dénes országgyűlési képviselővel, az MDF alapítójával, akit azért öltek meg, mert felszínre akarta hozni régi barátja — Antoniewicz Roland ügyét! (Antoniewicz és Csengey még a hatvanas évek végén, a Lumumba utcai filmgyárban ismerkedtek meg, ahol közös barátjuk, Jancsó Miklós Kossuth-díjas filmrendező hozta őket össze.) Mert ha Kaliňákék ezt nem teszik, nem lehet megvédeni a már rég bemocskolt mundér kétes becsületét! Mert az afféle kreatúrákat, mint Ficó és Fecó meg kell védeni a támadásoktól! Tökmindegy, hogy ezzel a védők súlyos bűncselekmények társtetteseivé válnak! Mindent a hatalomért! Mert a hatalom „mámorító“ és „csodás“. Főleg a hat-hét számjegyű miniszteri járandóságok! Lehet rajtuk dorbézolni, miközben az ország lakossága koplal, nélkülöz és szenved az egyre súlyosabb terhektől!

A Malina Hedvig-Antoniewicz Roland-féle ügyek gerjesztői és éltetői egyvalamiról azonban teljesen megfeledkeznek: bűnös tevékenységükre előbb utóbb fény derül. De ők úgy tűnik, nem olvasták Aleksander Dumas Monte Christo grófját. Pedig tanulságos történet, amely még egy rendőrprefektus, főbíró számára sem ismer kegyelmet. A hatalom mulandó. Nemhogy száz, de már ötven év múlva senki sem fogja tudni, vajon ki volt Robert Kaliňák vagy Robert Ficó, Gyurcsány Ferenc, Lomniczi Zoltán. De ha bekerülnek a történelembe, éppen a Malina Hedvig-Antoniewicz Roland-féle ügyeknek köszönhetően negatív hősökként emlegetik majd őket. És az emlékezetük annál mocskosabb lesz, minél tovább múlik az idő. Mert azt már senki sem fogja tudni, mi a bűnük, csak azt, hogy „rossz emberek voltak“. Pontosan úgy, ahogyan a Róma-égető Néró személye, tette sem világos. Mert ki tudja, akkoriban valójában mi történt a feleslegesen és alaptalanul istenesített Római Birodalomban, amely valójában a kezdetektől maga a fertő volt. A barbárok között a legbarbárabb és legprimitívebb állam. Mert ott is a legfontosabb az igazság eltussolása, kiirtása volt. Ezért nyírták ki a római kultúra és államiság igazi megteremtőit, az örmény eredetű etruszkokat, majd a teljes rokonságukat: a kárthágóiakat, fönícjaiakat, parthusokat

paluz 2007.06.20. 20:23:33 Válasz erre

Interjú a Hedviget igazoló tanúval
2007-06-20. 17:44:42

Meg akarják félemlíteni a tanút?

A TA3 hírtelevizió – több szlovák médiummal együtt – kedden interjút készített egy neve elhallgatását kérő férfival, aki arcát sem kívánta felfedni. (Azóta egyébként több fenyegető telefont is kapott.) Az alábbiakban a beszélgetés szöveghű gyorsfordítását adjuk közre.

FÉRFI: Erről az esetről annyit tudok, hogy valóban megtörtént, és egy nyitrai fiatalember lelkén szárad. Mindenekelőtt elmondanám a neve kezdőbetűit: R. B.-ről van szó, aki ezt az ügyet nem titkolja, bár igyekszik névtelen maradni. Az ő bizalmas, közeli köreiből megerősítették nekem, hogy igen, ezt a tettet ő követte el.
KÉRDÉS: De mit követett el, konkrétan mit erősítettek meg Önnek? Ki mondta el, és ez Ön szerint hiteles-e?
FÉRFI: Azzal kapcsolatban nem szívesen nyilatkoznék, hogy kitől van, de közeli családi körből származik. A tett abban a parkban történt, úgy, ahogyan Malina Hedvig leírta. Akkor, amikor az eset történt, kopasz volt, vagyis a tévében megjelenő leírás megfelelt annak, ahogyan én őt ismertem. Most próbálja megváltoztatni a külsejét, már hosszabb, fekete haja van.

KÉRDÉS: Konkrétan miről beszélt azzal kapcsolatban, hogy miként történt az egész?
FÉRFI: Az eset részleteit teljesen nem ismerem, csak annyit tudok, hogy megtörtént. Van egy csöndes beismerés a családjától, hogy az eset megtörtént.
KÉRDÉS: ő valakinek bevallotta?
FÉRFI: Igen.
KÉRDÉS: Miért döntött úgy, hogy nyilatkozik a sajtónak?
FÉRFI: Azért döntöttem így, mert már nagyon hosszú ideje húzódik ez az ügy, és lényegében zavar is, hogy egy lány, aki semmiről nem tehet, végül még büntetőjogi eljárással is megfizet azért, hogy őt vádolják. Pedig ez az eset tényleg megtörtént.
KÉRDÉS: Tehát sajnálja?
FÉRFI: Sajnálom, s már nem vagyok hajlandó ezt tovább hallgatni, még akkor sem, ha így valamilyen veszélynek teszem ki magam. De teljesen világos számomra, hogy ez az eset megtörtént. Csak a büntetőjogi szerveknek egy kicsit rá kellene kapcsolniuk és menni azon gyanúk után, amelyeket én most mondok.
KÉRDÉS: Mit tud mondani erről a potenciális elkövetőről? Hány éves, mivel foglalkozik, valamilyen szélsőséges mozgalomhoz tartozik-e?
FÉRFI: Lényegében semmivel sem foglalkozik, és olyan szélsőségesek, nacionalisták közé tartozik, akik utálják a magyarokat.. És, sajnos, ez a lány rossz helyen volt rossz időpontban, és a fiú ezt kihasználta.
KÉRDÉS: És nem tudja, miért vallotta be otthon a családnak?
FÉRFI: ő lényegében nem is vallotta be, családja magától észrevette, amikor a tévében meglátták az arcképét. ők maguk is meglepődtek..
KÉRDÉS: Azután bevallotta?
FÉRFI: Azután, valamilyen győzködés után. Természetesen az egészet igyekeztek elrejteni vagy eltussolni.
KÉRDÉS: Milyen módon igyekezetek?
FÉRFI: Egyszerűen úgy, hogy ezzel nem hozakodtak elő, s vártak a reakcióra. A rendőrség és mások pedig úgy reagáltak, hogy nem történt bűntett, s ez az ő malmára hajtotta a vizet. Így olyan helyzetbe került, hogy már azt gondolta, hogy megúszta.
KÉRDÉS: A rendőrség vizsgálta őt?
FÉRFI: A rendőrség nem vizsgálta őt, de abban az időben Trencsénben őrizetbe vették, az édesanyja volt érte. Mindenesetre furcsa, hogy a portréja, a fantomképe benne volt a tévékben, és a trencséni rendőrség elengedte.

Beidézik a tanút

A rendőrség rövidesen beidézi kihallgatásra azt a nyitrai férfit, aki tegnap a TA 3 hírtelevíziónak azt állította, hogy tavaly augusztusban valóban bántalmazták Malina Hedviget és azt is tudja, ki az egyik tettes – közölte lapunk megkeresésére Martin Korch. Ismerve a tót rendőrség módszereit, elképzelhető, hogy meg akarják félemlíteni a férfit. Az országos rendőrfőkapitányság szóvivője hozzátette, hogy ezzel törvényes kötelességüket teljesítik, habár legalábbis szokatlan, hogy valaki a történtek után tíz hónappal jelentkezik, s akkor sem a rendőrségen, hanem az egyik pozsonyi tévé munkatársánál. Ismerve a tót rendőrség módszereit, elképzelhető, hogy meg akarják félemlíteni a férfit.

Fenyegetik

Egyébként a tanút tegnap és ma több újságíró kereste fel, akiknek újabb részletekkel nem szolgált. Értesüléseink szerint nyilatkozata után fenyegető telefonokat kapott. A JOJ kereskedelmi tévé úgy tudja, hogy a férfi büntetett előéletű. Ezt a közlést érdeklődésünkre a rendőrség nem erősítette meg, hanem úgy módosította, hogy a tanú ellen bűnvádi eljárás zajlik, de további részletekkel nem szolgáltak.

Malina Hedvig, a nyitrai Konstantin Egyetem magyar-német szakos, negyedéves hallgatója jelenleg lakóhelyén, a csallóközi Vámosfalun készül a holnapi vizsgájára. Örömmel értesült a tanú felbukkanásáról, ugyanakkor azt sem zárja ki, hogy valamilyen csapdát állítottak neki.

Roman Kvašnica, a nyitrai egyetemista védőügyvédje megkeresésünkre közölte, hogy nemcsak a tanút, hanem az általa megnevezett, állítólagos tettest is újra ki kell hallgatnia a rendőrségnek, s vallomásukat jegyzőkönyvben kell rögzíteniük – tette hozzá.

Az ügyvéd ezzel arra célzott, hogy tavaly szeptemberben Ján Packa országos rendőrfőkapitány közölte: a nyomozás során csaknem hatszáz személyt ellenőriztek, s mindannyiuknak „bombaiztos” alibijük volt. Utólag azonban kiderült, hogy a nyomozás jegyzőkönyvében mindennek semmi nyoma sincs. Ezt a tényt Martin Korch szóvivő azzal magyarázta, hogy ezek csupán operatív információk voltak.

Malina Hedviget vallomása szerint tavaly augusztus 25-én reggel bántalmazták a nyitrai Konstantin Egyetem közelében, ahova vizsgázni indult. A rendőrség példátlan gyorsasággal, már szeptember 11-én megszűntette a nyomozást, azt állítva, hogy az egész történetet a leány csupán kitalálta. Két feljelentő kérésének eleget téve, tavaly decemberben a nyitrai rendőrség hamis tanúzás alapos gyanúja miatt indított eljárást Malina Hedvig ellen.

Több mint egy hónapja az egyik feljelentő a dél-szlovákiai Vágsellyén felakasztotta magát. Ezt a tényt a rendőrség csak kéthetes késéssel, akkor jelentette be, amikor a gyanúsított és a fejlentő szembesítésére került volna sor. Malina Hedvig ügyvédje fellebbezett a rendőrök törvénysértése és a nyitrai ügyészek elfogultsága miatt. Kérte, hogy a beadványát a legfőbb ügyész bírálja el. Választ azonban egyelőre nem kapott.

(felvidek.ma)

paluz 2007.06.19. 14:06:29 Válasz erre

Gyurcsány a szlovákok mellé állt a megvert magyar lánnyal szemben
2007-06-18. 23:35:50

Példakép: a jó öreg is értett
az elcsatolt magyarok elárulásához

A visegrádiak pozsonyi csúcstalálkozóján a köztörvényes Gyurcsány találkozott szlovák kollégájával, ahol szóba került Malina Hedvig ügye is. Gyurcsány szerint ebben a kérdésben nincs vita a felek között, vagyis neki megfelel a magyar lány meghurcolása. A Fidesz határozottabb fellépést várt volna Jan Slota és a Nyitrán megvert diáklány ügyében, de némi alibi pofázáson kívül Orbánék sem tesznek érte semmit, kormányon pedig elutasították az elcsatolt magyarok állampolgárságának visszaadását.

Malina Hedviget, a Nyitrán tanuló, magyar nemzetiségű csallóközi diáklányt tavaly augusztusban két ismeretlen bőrfejű megverte, mert magyarul beszélt. A szlovák rendőrség két héttel az inzultus után azzal zárta le a nyomozást, hogy az eset nem történt meg: Hedvig csak színlelte a történetet. Két polgári személy – az egyikük időközben öngyilkos lett – hamis tanúzás és a vallomást hitelesítő esküvel kapcsolatosan felmerült kételyei miatt feljelentést tett a lány ellen, s az ügyben vádindítvány született, melynek nyomán a bíróság akár öt évi szabadságvesztésre is ítélheti majd a panasza mellett következetesen kitartó magyar egyetemistát.

Négy nappal a sorsdöntőnek ígérkező EU-csúcs előtt tanácskozásra gyűltek össze hétfőn a szlovák fővárosban a visegrádi csoport országainak miniszterelnökei. A V4-es országok közötti együttműködésen túl kiemelkedő hangsúlyt kaptak az európai alkotmány megalkotásával és a schengeni rendszer közelgő bevezetésével kapcsolatos kérdések.

Nem az osztrák javaslatra

A plenáris ülésen a magyarországi cionista miniszterelnök a leghatározottabban elutasította a schengeni rendszer bevezetésének négy hónapos elhalasztását célzó osztrák indítványt, amelynek értelmében az osztrákok még egy ideig a régi módszerek szerint ellenőriznék a szomszédjaikkal közös határokat.

Gyurcsány Ferenc szavai szerint országaink számára fantasztikus lesz, hogy fél éven belül életbe lép a schengeni rendszer, mert a Magyarországot és Szlovákiát oly sok-sok évtizeden át elválasztó határ megszűnik, s ezzel az együttműködés új, határtalan lehetőségei nyílnak meg előttünk.

Ismét az alapszerződések

Gyurcsány Ferenc és Robert Ficó a nap során kétoldalú megbeszélést folytatott a szlovák miniszterelnöki hivatalban, ahol Közös múlt, közös jövő – a közös projektek fényében címmel kétoldalú egyezményt írt alá a két miniszterelnök. A dokumentumban leszögezik: a két ország kapcsolatait a jövőben is a magyar-szlovák alapszerződésben rögzített elvekre alapozzák, s ennek megfelelően hajtják végre a hétfőn aláírt egyezmény 14 pontját. Ezek között kiemelten szerepel, hogy hat hónapon belül üljön össze az alapszerződés értelmében létrejött 11 vegyesbizottság. Az egyezmény tizennégy pontjának egyike szerint reálisnak ígérkezik, hogy az Ipoly fölött – Szécsény és Petőháza, valamint Nógrádszakáll és Rárós között – belátható időn belül felépítenek két hidat. Valószínű, hogy sikerül végre elmozdítani a holtpontról a Miskolcot Kassával összekötő gyorsforgalmi autóút és a határátkelők infrastruktúrájának sok éve halódó ügyét is.

Nincs vita Malina Hedvigről

Malina Hedvig ügyét is felvetette Gyurcsány a szlovák miniszterelnöknél. Gyurcsány a távirati iroda pozsonyi tudósítójának ennek kapcsán elmondta, hogy a kérdést a plenáris ülésen és a kétoldalú megbeszélésünkön felvetette, hiszen az ügy olyan értelmezést kapott, hogy annak emberjogi vonatkozásai miatt természetesnek tartotta beszélni róla. Az is természetes, hogy az eset fejleményeit Magyarországon is figyelemmel kísérik.

Gyurcsány Ferenc szerint mindkét ország érdeke az, hogy még csak a gyanú se fogalmazódjon meg. Hasonlóképpen közös érdek, hogy mindenki pártatlan igazságszolgáltatást lásson a folyamatban, mert ez tudja lecsillapítani a kedélyeket és ez tudja leszerelni a kétkedőket.

-Ha bárkinek is az lesz az érzése, hogy valaki könnyen lehet áldozatból gyanúsított, akkor az emberek félni fognak az igazságszolgáltatáshoz fordulni – fogalmazta meg az ilyen jellegű ügyek általános tanulságát a miniszterelnök. Hozzátette: ha az ember egy-egy konkrét kérdésben nincs meggyőződve valamelyik fél teljes igazságáról, akkor hivatalosan nem mondhat véleményt.

-Az pedig, hogy magánemberként mi a véleményem erről a dologról, gondolom, nem fontos – mondta Gyurcsány Ferenc, behódolva ezzel Szlovákiának.

A kérdésre, hogyan reagált Robert Ficó a felvetésre, a miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy a szlovák álláspont ismertetésére nincs jogosítványa, s ha erről nyilatkozna az diplomácia szempontból semmiképpen sem lenne elegáns. Nem mondhatok többet annál, hogy vita nem volt a felek között – válaszolta Gyurcsány Ferenc, elárulva ismét, hogy elárulta Hedviget (is).

Gyurcsány a V4 tavaly októberi csúcstalálkozóján, Visegrádon azzal indokolva mondta le a kétoldalú találkozót szlovák kollégájával, hogy Robert Fico nem volt hajlandó elhatárolódni a magyarellenes szlovákiai atrocitásoktól.

Határozottabb fellépést vár a Fidesz, kormányon semmit sem tett

Gyurcsány Ferenc pozsonyi megbeszélésein – ezt közleményében Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője is üdvözlendőnek tartotta – az Ipoly felett megépítendő új hidak és a Miskolcot Kassával összekötő autópálya kiépítése is szóba került.

Az ellenzéki politkus azonban hangsúlyozta: ugyanakkor a Fidesz elvárta volna, hogy a szélsőségesen magyarellenes Jan Slota kijelentéseivel kapcsolatban és Malina Hedvig ügyében Gyurcsány Ferenc határozottabban lépjen fel szlovák partnerénél. A Nyitrán magyarsága miatt megvert diáklány feljelentésében a szlovákiai sajtó szerint szerepet vállalhattak a szlovák titkosszolgálatokhoz is kötethető személyek. Ennek tükrében hasonló eljárás kezd körvonalazódni, melyet egyes titkosszolgálati körök korábban Michal Kovac volt köztársasági elnök fiának elrablásakor alkalmaztak. Ezt figyelembe véve elvárjuk a határozott magyarországi fellépést, a határon túli magyarok elleni koncepciós perek kora lejárt – olvasható Németh Zsolt közleményében. Valójában persze egyáltalán nem járt le ez a kor, hiszen a Fidesz kormányon sem tett semmit az elcsatolt részeken élő magyarság autonómiájáért és kettős állampolgárságáért. Miután a szlovákok látták, hogy Orbánék hatalmi helyzetben sem tesznek érdemben semmit, semmi okuk magyarellenességük visszafogására.

KORONÁZÓ VÁROS FEHÉRVÁR
2007.06.09. 00:11:26 Válasz erre

Szebb Jövőt!!!!!!! remélem hogy egggyszer igazad lesz!?És a sok mocsko s szlovák pusztulni fog an dillátns Gyurcsána kormánnyal!?A szlováknak se országa se lobogója se hazáj és történelme sincsen!!!!!!!!!!Vesszen FiCÓ)remélem ezt olvassa az Nbh!!!!!!!!Jó Lenne a sok mocskos hazaárulóval Végezni!Az első rendű vádlott dobrev klára és gyurcsány ferike!!!!!!!!!!!!!!Minden ilyen embert a dunába kéne lőni!!!!Bocsi az írásért csak szarakodik a gépem!!!!Szebb jövőt!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
(Előzmény: McGyőző, 2007.05.30. 20:58:01)

McGyőző 2007.06.03. 21:38:43 Válasz erre

STGM: Sokmindennek nem értjük a miértjét… Még érett fejjel sem.
(Előzmény: STGM, 2007.06.02. 17:05:50)

STGM 2007.06.02. 17:05:50 Válasz erre

McGyőző: Jó neked, hogy megélhetted. Én speciel még kicsi voltam. Első politikai emlékem, egy félig letépett Kuncze(?) SZDSZ plaká 95-ben, amire az volt ráírva, hogy “ÁRULÓ”.

Akkor még nem értettem miért…
(Előzmény: McGyőző, 2007.06.02. 02:24:27)

Truth 2007.06.02. 16:36:51 Válasz erre

Gyanús módszerek és összefonódások a Malina Hedvig-ügyben

Malina Hedvig ügye egyre szövevényesebbé válik: csütörtökön derült ki, hogy a nyitrai diákot feljelentő vágsellyei férfi május 4-én öngyilkos lett.
Sokan azt feltételezik, hogy a csallóközi lány esete mögött titkosszolgálati játszma áll, Köteles László a szerv parlamenti bizottságának az alelnöke szerint inkább a szlovák rendőrség használt ki bizonyos lehetőségeket.

McGyőző 2007.06.02. 02:24:27 Válasz erre

egy hazafi: Kb. olyan érzés volt, mint amikor a strandon robbanásig feszült tüdővel, saját képességeidet felülmúlva megdöntötted a cimborád vízalatti úszórekordját és feljösz levegőt venni. Boldog eufórikus (na végre!) hangulat volt úrrá mindenkin. Kiszélesedtek a perspektívák, optimizmus lett úrrá mindenkin. Semmi bíztatót nem mondott senki, mégis mindenki bizakodva tekintett a jövőbe, már-már azt gondoltuk, hogy megértük a
Szebb Jövőt!
(Előzmény: egy hazafi, 2007.06.01. 22:55:13)

McGyőző 2007.06.02. 02:17:29 Válasz erre

paluz: Minden okuk megvan, hogy féljenek. A 24. órában már lankad a figyelmük és félálomban, de megfeszült idegekkel egyre türelmetlenebbek. Majd jön egy pillanat, amikor nem zászlólengető fegyvertelen mozgó célpontok ellen kell majd fellépni. A fáradt idegek az első elhulló zsoldtársnál felmondják a szolgálatot. Hiába a kiképzés, hiába a marcona lelkület, akkor nagyon emberien fognak viselkedni, egyik-másik még be is fog vizelni. Az adott helyzethez viszonyítva nekik lesz több vesztenivalójuk… Szégyen a futás, de az EL-AL gondoskodik majd, hogy senki ne maradjon a “válságövezetben”. Ez már legyen az ők gondjuk!
Szebb Jövőt!
(Előzmény: paluz, 2007.06.01. 11:02:56)

egy hazafi 2007.06.01. 22:55:13 Válasz erre

McGyőző: Értem én mit mondasz.

Egyébként, azon gondolkoztam hogy, hogy élhette meg egy nemzeti érzelmű ember az ún. rendszerváltást, reményekkel, avagy előre sejtve mi lesz, és mivel te idősebb korosztályba tartozol jóval mint én, arra gondoltam írhatnál erről nekem, mert nagyon kiváncsi vagyok rá.
(Előzmény: McGyőző, 2007.06.01. 00:29:58)

paluz 2007.06.01. 11:02:56 Válasz erre

McGyőző: Minap a Bükkben kommandosokkal találkoztam …
állitólagos orvvadászokat kerestek …kommandósok.
Szóba kartam velük elegyedni de nem voltak túl közlékenyek.
Nekem megvan erről az elképzelésem de az azt jelenti hogy félnek.

Sz J.
(Előzmény: McGyőző, 2007.06.01. 10:33:01)

McGyőző 2007.06.01. 10:33:01 Válasz erre

Celia: Nagy kár, hogy nem vagyok egy karizmatikus vezér. Egy olyanra lenne szükség. Lennék bárminek a szervezője, lennék tanácsadója a háttérből, még a szöveget is megírnám…
De sajnos nem rendelkezem olyan adottsággal, hogy magam mögé állíthassak embereket.
Már sokszor volt, hogy zárt ajtókat nyitottam meg mások előtt, sokszor volt, hogy az irányt is megmutattam. Akkor néhányan úgy érezték, hogy én már nem kellek a további boldogulásukhoz. A mutatvány onnan kezdve kudarcba fulladt, vagy elvesztette színvonalát. Nagyszerű tervek véghezviteléhez nagyszerű emberekre van szükség. A nagyszerű emberek értékelik egymás nagyszerűségét. Még nincs itt semminek az ideje, még a középszerűség és a gagyi a menő, ma még a hazugság mérvadó és úgy tűnik, hogy a “siker” egyetlen útja a becstelenség.
Mi fújjuk a harasztot, hogy zörögjön, keressük a hamu alatt a parazsat, hogy felszíthassuk a hazaszeretet tüzét, de közben az ellenség figyeli, hová kell a vizesvödör, vagy a vízágyú… De nyugi, nem lesz annyi szemük amivel a sok képernyőt figyelni tudják, nem lesz annyi fülük, hogy a beszélgetéseket mind lehallgathassák és nem lesz annyi pénzük, hogy mindenki mellé egy pribéket állíthassanak. Minél inkább szorongatják, annál inkább kicsúszik a kezükből. Érnek a dolgok, csak kitartás!
(Előzmény: Celia, 2007.06.01. 10:05:19)

Celia 2007.06.01. 10:05:19 Válasz erre

Egy ilyen Petőfi Sándor felkelő-vezető kell megint a magyar nemzetnek, mint Te McGyőző és kitörne az a várt felkelés……

McGyőző 2007.06.01. 00:37:04 Válasz erre

egy hazafi: “…végzett magával …”
Még nagyon sokan fognak magukkal végezni, minthogy szembesüljenek silány tetteik következményeivel. Pedig ha tudnák, hogy azzal még nincs vége, csak a nyomorult életüknek…
(Előzmény: egy hazafi, 2007.05.24. 19:04:00)

McGyőző 2007.06.01. 00:29:58 Válasz erre

egy hazafi: Legyünk egy cél, egy akarat és álljunk oda! Mi kell ahhoz, hogy egy tömeget toborozzunk egy ilyen célra? Írjon mindenki SMS-t a 1780-akárhányra??? Egymást kellene megtalálnunk, de mindenki el van foglalva a saját jólétével (vagy nyomorával). Szánalmas, ahogyan FONTOS fórumokon való nemmegjelenéseket milyen piti kifogásokkal magyarázunk meg!!!
Amíg a törékeny “csigaházainkat” nyalogatjuk-foltozgatjuk, addig a dörgedelmes dolgok ELMARADNAK és marad minden a régiben. Szerintem a magyar foci betegsége is valahol itt gyökeredzik. Egy tehetséges román ROMÁN előbb lenne büszke arra, hogy magyar színekben játszhat, mint a csonka hazánk bármely felkapott ólomlábú ficsúra (a Backham-frizúrájával vagy anélkül).
Tudod akkor, amikor kijátszották a hazafiakat a terekre, hogy majd jól közéjük pörköljenek vízágyúval, könnygázzal meg gumilövedékkel, a kardlapokról, a hajigáló rendőrökről, a külföldi kommandósokról meg a helikopterből irányított támadásokról nem is beszélek…, ha van hazafi aki tud helikoptert vezetni és felszáll egy RPG-vel, ha van hazafi aki közelharcban fegyvert szerez, ha van bárki, aki tudja, hogy mi folyik a háttérben, akkor minden másképp sül el. De addig, míg a kocsmákban a munka hősét játsszák és az olasz focin kapnak hajba az életerős “magyar” férfiak, amíg a sorozatokért reszketnek a jövő nemzedékét nevelő “magyar” aszonyok és a “magyar” gyerekek arra büszkék, hogy leszarják a hagyományokat, a népdalokat, a MAGYAR irodalmat és a VALÓS történelmet (mert az a szélsőjobbos árpádkockás CSőCSELÉK “kiváltsága”) és semmitmondó nyáladzástól esnek eksztázisba, ne várjunk csodát!!! Csoda itt akkor lesz, ha mindenki felfogja, hogy bármi “értelmeset” csináljon is (értsd: tévénézés, bevásárlás, energiafogyasztás, adófizetés az éhbérből, “élvezetek” habzsolása jövedéki termékek formájában, közlekedés bárhová, szelektív környezetszennyezés, stb.) a ránk hálójukat kivető elnyomó paraziták erejét duzzasztja.
Mindenki meghülyült? Igen!!! A fejlődés és a korszerűség meghatározója manapság az, ha tudatosan vagyunk hülyék és meg tudjuk magyarázni, hogy a józan ész az ami hülyeség.
Ebben a kavalkádban Hedvig esete gyönyörűen elfér. Nincs lovag aki küzdene érte, nincs EMBER aki mellé állna, mert a globális ökörség teljesen érzéketlenné tette a magukat embernek nevező adófizető-fogyasztó főemlősöket.
Vígasztalásul, tudd hogy ez a legjobb táptalaj a kimagaslani hivatottaknak! Ember, aki a teremtést?l fogva arra hivatott, hogy Isten képmása legyen, nem élhet sokáig ekkora erkölcsi-szellemi mocsokban, így dühből is oda fog állni, mihelyst az igazság elkezd kibontakozni. Mi őrízzük meg a higgadt józan eszünket, gyűjtsük az erőinket (mert hamarosan aprítani kell a férgesét) és tartsunk ki bármily nehéz is elviselni a tudatlanság hatalmát! Így megérjük, hogy megvalósíthassuk a
Szebb Jövőt!
(Előzmény: egy hazafi, 2007.05.30. 22:11:25)

hmmz 2007.05.31. 23:29:16 Válasz erre

egy hazafi: igy igaz, legyunk elelmesek inkabb…
a turelem rozsat terem…
(Előzmény: egy hazafi, 2007.05.31. 15:56:23)

egy hazafi 2007.05.31. 15:56:23 Válasz erre

Celia: Tudni kell, mikor alkalmazzuk a higgadságot, és a támadást, de ez utóbbinál sem szabad vérben forgó szemekkel a falnak rohanni.
(Előzmény: Celia, 2007.05.31. 12:00:21)

Celia 2007.05.31. 12:03:09 Válasz erre

Sajnálom azt a szegény lányt… én is határon túli vagyok, és megrázott, amikor előszőr hallottam ezt… MIért tenne ilyet egy lány, rosszúl ítélkezik a szlovák bíróság! Látszik, hogy már nem az igazság mellett döntenek, hanem a nemzetiség mellett, védi a szlovák súrmócikat… Bezzeg, ha fordítva történ volna, már rég rács mögött ülnének a magyarok, ha tehetnék, még régi módszerekkel ki is végeznék őket…. igazságtalanság az egééééééééééééééééész!!!

Celia 2007.05.31. 12:00:21 Válasz erre

Sziasztok, rég nem írtam erre az oldalra, csak olvasgatom… hmmz, és egy hazafi korábbi beírásával értek egyet… a magyarság egy alapban higgadtabb népcsoport, amire büszkék is lehetünk… amikor volt Felvidéken egy rendezvény, amit a Hatvannégy Vármegye rendezett. A szlovákok szándékosan beszóltak a magyar őröknek, hogy verekedés alakúljon ki, de a magyarok higadtak maradtak, amivel elérték, hogy ne legyen kizárva Szlovákiából a HVIM, mivel ez volt a céluk a tótoknak… ez a higgadtság előny lehet, de amikor ezt elmeséltem egy barátomnak, azt mondta: ez a híres nagy higgadtsgág vezethetett ahhoz, ami most van, a sok elszakított területhez, Trianonhoz… lehet benne valami igazság…!?!?!!!

egy hazafi 2007.05.30. 22:11:25 Válasz erre

McGyőző: Persze, de legalább mi magyarok álljunk ki így is Malina Hedvig mellett, még akkoris ha a magyarul beszélő magyarállampolgárságú emberek nem teszik ezt meg.

Amikor történt ez az eset Nyitrán, nekem az “tetszett” utána hogy a foci meccseken elkezdtek megjelenni szlovák ill. Slota ellenes transzparensek, erre egyből lépett a globalista magyargyűlőlő elit, hogy megbünteti a csapatokat mert a szurkoló táboruk mer magyar lenni.
(Előzmény: McGyőző, 2007.05.30. 20:58:01)

A Vörös nácik végnapjai 7. A valaha adott legpofátlanabb nyilatkozat.

2010. október 8., péntek

A Vörös nácik végnapjai 7. A valaha adott legpofátlanabb nyilatkozat.

A VÖRÖS NÁCIK VÉGNAPJAI 7.

A valaha adott legpofátlanabb nyilatkozat
2010. október 05. 17:20 STOP

A vörösiszap-katasztrófa után röpke másfél nappal végre újságírók elé mertek állni a tároló tulajdonosai-üzemeltetői, és sikerült is nekik a valaha adott legpofátlanabb nyilatkozattal előállni.

A gátszakadás miatt hét ember meghalt, többeket keresnek, százak vannak kórházban égési sérülésekkel, mindenki természeti katasztrófát emleget, de olyat, amilyet még nem látott a világ. És ez a két jóember mit mond?

Először is azt, hogy nem értik, az államtitkár miért függesztette fel tevékenységüket. Na, vajon miért? Kié az a tározó, aminek a gátja átszakadt? Ki tette bele az iszapot? A hupikék törpikék?

Erre egyébként azt mondják, hogy de az ő szakembereik mindent rendben találtak. Milyen szakemberek ezek? Hogy találhattak ott mindent rendben? Hát a gát átszakadt valahogy, nem? Biztos ezért is a törpök a felelősek.

De lépjünk túl azon, hogy a szegény pici cégvezetők nem értik, hogy kerültek ilyen helyzetbe. Istenem, hát van ilyen, szóval ezt a kis apróságot nézzük is el. Na de hogy folytatják? “Hasonló eset soha nem történt, így arra nem is lehetett felkészülni, mint ahogy Felsőzsolca sem gondolta volna, hogy elönti az ár.”

Mi van? Hogy jön ez ide? És hogy hogy nem lehet erre felkészülni? Ez lenne a dolgotok, ember! Nemcsak az a buli része, hogy beszedjétek a pénzt, az is, hogy az anyagot kordában tartsátok. Mi az, hogy nem lehetett felkészülni erre?

Aztán mindezek után az egyik cégvezető még odaböffentette azt is, hogy a vörösiszaptól nem kell félni. Hát persze, valójában nincs is semmi probléma a maró anyaggal. Sőt, különösen ajánlott benne megfürdőzni, még arcpakolásként is használható adott esetben. Lehet, hogy holnaptól már mi is elkezdjük árusítani. Ez lesz az igazán nagy biznisz, szólok is Illés államtitkárnak. Ez eddig hogy nem jutott eszünkbe, nem is értem.

Remélem egyébként, hogy a “nemkell félni” szöveget az elhunytak családtagjainak is előadják majd. Ideális helyszín lehetne például a kisgyermekek temetése, a búcsúbeszéd például kezdődhetne így: a vörösiszaptól nem kell félni.

Megtudhattuk még azt is, hogy az iszap lemosás után veszélytelen. Aha, ezért került több száz ember égési sérülésekkel kórházba. Mert tökre veszélytelen. De persze erre is megvan a válasz: elképzelhető, hogy ezek az emberek nagyon nagy mennyiségben, nagyon sokáig érintkeznek az anyaggal. Persze, direkt fetrengtek benne pár órát, mert az milyen jó már.

A cégvezetők közlése szerint 30 millió forint humanitárius segélyt adnak az áradás okozta települések önkormányzatainak. A környezetvédelmi államtitkár által említett 10 milliárd forintos kárt pedig túlzónak tartják. Na ez az, amire meg már tényleg nem lehet mit mondani.

Fodor Gábor szadeszes exminiszter – ő aztán tényleg felelős a katasztrófáért!

Apró érdekesség, hogy a cég tulajdonosa, a nyilatkozatot adó jóemberek főnöke, Bakonyi Árpád a mai napig a vezérigazgatója az amúgy környezeti kárelhárítással foglalatosokodó állami tulajdonú Nitrokémiának, s ilyen minőségben Bakonyit Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter Környezetünkért díjjal tüntette ki 3 éve, továbbá ugyanez a Bakonyi Árpád tavasszal a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetést is megkapta.

Kapcsolódó cikkek
Jól működött a tározó – A hivatalos jelentés szerint
Vörösiszap: még ma jelent a kormánynak az MTA
Így mérgez a vörösiszap
Környezetünkért díjat kapott a timföldgyár tulajdonosa – Fenyeget a tervező

********http://www.nemzetihirhalo.hu ********

A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.

Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com

* * *

Dr. Nagy László ügyvéd – politikus:

Ajka a vörösök valóságos elszámoltatásának az igazi próbaköve!

A Kádár rendszer futtatott bolsevikjaiból verbuválódott vörös bárók ajkai timföldgyára nehézfémekkel telitett, súlyos égési sérüléseket okozó 800 000 köbméternyi vörös iszapja rontott rá az Ajka menti, mélyebben fekvő magyar falvak vétlen, mit sem sejtő szegény magyar népére. Halott, megvakult és megnyomorított magyar emberek az áldozatai a vörös bárók gátlástalan, csak a haszonra koncentráló felelőtlen ipari tevékenységének.

Kapolyi László vörösbáró, Csermanek – bandita néven Kádár – János haverja és minisztere volt

Vérlázító már maga az a tény is, hogy ez a sokmilliárdos cég 10.000 000.- Forintos biztosítással rendelkezett és működhetett, miközben az általa okozott kár a szakértők szerint, a 4-5 Milliárd forintot is meghaladja! Ez a biztosítási összeg / egy jobb autó ára / mutatja legjobban azt a sivár és öncélú és felelőtlen és rabló mentalitást, amely e tulajdonosi világ valóságos mentalitását jellemzi.

Tolnay Lajos vörösbáró – ő is felel a vörösiszap-katasztrófáért

Tényként közlik a hatóságok, hogy az ” elvtársak ” az ajkai iszaptározó hatóságilag engedélyezett befogadó képességét sokszorosan meghaladó iszap mennyiséggel töltötték fel, amelynek a falai a fizika törvényeinek megfelelően felmondták a szolgálatot. 800 000 hektár mezőgazdasági termőterület vált évtizedekre használhatatlanná. A falvak házaiba 2.5 méretes iszaptenget tört be a percek tört része alatt, többen eltűntek. A vörös iszaptenger feltartóztathatatlanul halad a mosoni Duna és a nagy Duna felé. Útját gipsz hegyekkel próbálják feltartóztatni!

Gyurcsány Ferkó hátterében mindig az anyósa és a véreskezű apró Antal lánya, Apró Piroska áll – ő a vörösnáci Richelieu bíborosa…

Ez alatt a vörös bárók egy általuk közzétett arcátlan nyilatkozattal próbálták meg a büntető és polgári jogi felelősségüket a természetre hárítani! Közölték, hogy ” 100.000.-Ft gyors segélyt ” hajlandók adni a kárt szenvedetteknek. ( Családoknak ). Hogy nem sül ki a szemük ettől az összegtől, amikor a családok élelmiszert tároló helységei, bútoraik, háztartási gépeik stb., mind-mind megsemmisültek, házaik szétáztak stb. 100.000.- Ft = 300.- Euró! Micsoda szociális érzékenység a báró urak részéről! A timföldgyár tulajdonosai között ott látjuk a Gyurcsányokat, a Tolnaiakat, Bakonyiakat és társaikat, a hátuk mögött a hatalmas magánvagyonnal! És az értük aggódó magyar sajtó a kifosztott magyar emberekhez fordul segítségért, mondván, gyüjtsünk pénzt az áldozatoknak. ( Értsd: a bárók nem fizethetnek ugyebár )

A vörösnácik a hatalom helyett a rácsbokban kapaszkodjanak

Mi a teendő? Gyors és kíméletlen letartóztatások, a tulajdonosok magánvagyonának az azonnali lefoglalása, büntető és polgári jogi eljárás megindítása a teljes tulajdonosi ” báró világ ” ellen. Az igazság kíméletlen következetességet követel az elszámoltatást hangoztató Orbán kabinettől. Ez az ” elszámoltatás igazi próbaköve” ! Mentegetőzésnek és mellébeszélésnek nincs helye. Csak a tett hitelesit! Az ígéret már nem ! Pont!

*** http://www.nemzetihirhalo.hu *************

A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.

Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com

* * *

Gyurcsány(i) és Bakonyi, a két svábhegyi tuti
2010. October 06. Wednesday, 11:31

Illeték- és adócsalás útján adták el a volt állami üdülőt? Miért nem vett észre az ügyletből semmit az Illetékhivatal?

Bakonyi Árpád 1994-ben még munkanélküli volt, ma már az ország 18. leggazdagabb embere. 1999-ben Gyurcsány Ferenc cégével karöltve egy 500-900 millió forintot érő svábhegyi volt állami üdülő tulajdonjogát 134 millió forintért adták el Bakonyi nagyobbik fia cégének. A számviteli törvényt megkerülve így a fiú vállalkozása több tízmillió forint illetéket, Gyurcsány és az apa tulajdonában lévő cégek pedig közel 100 millió forint társasági adót takarítottak meg.

Gyurcsány Fecó – ő is sáros az vörösiszap-katasztrófa ügyben

1961-ben a honvédelmi miniszter a Budapesti Honvéd Sport Egyesület élsportolóit arra utasította, hogy használati jog fejében építsenek egy 6 szobás síházat, kosárlabdapályát, illetve egy kispályás futballpályát a Svábhegy tetejére. Az állam kisajátítással megszerzett több mint egyhektárnyi földterületén a BHSE több későbbi olimpiai ezüstérmese (Kajdi János bokszoló és Csatári József birkózó), világbajnoka (Varga János és Klinga László birkózók) robotolt társadalmi munkában. A HM 1988-ban 12 057 négyzetméternyi területét 40 millió forint értékben elcserélte az Alumíniumipari Kereskedelmi Vállalat két margitszigeti földterületével. A XII. kerületi, Mátyás király út 53/B alatti telek és úgynevezett síház anyagi értékét ugyanis jelentősen növelte, hogy a Duna-Ipoly Nemzeti Park természetvédelmi értéknek nyilvánította a telek erdősávját, illetve, hogy az épület az utca többi nagy értékű villájától mintegy 600-700 méter távolságban épült meg. (A Mátyás király út több világcég magyarországi rezidenciájának ad helyet.)

Bakonyi Árpád

Az állami tulajdonú cég a csere után szinte azonnal az épület bővítésébe kezdett. Alig egy év leforgása alatt, a kis faházból egy 26 szobás, 2057 négyzetméter alapterületű vállalati üdülőt varázsolt. A közpénzből épült svábhegyi villa szépségének azonban nem sokáig örülhettek a szocializmusban edzett vállalati dolgozók; a céget minden ingóságával együtt 1991-ben a Hungalu Rt. szerezte meg. A tulajdonosváltás után az Alumíniumipari Kereskedelmi Vállalat új neve pedig a Hungaluker Kft. lett.

Az MSZP Köztársaság téri székházában úgy tudják, hogy a párt anyagi háttérbázisát öt ember felügyeli, kezeli, illetve szerzi meg: Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc, Kapolyi László, Puch László és Bakonyi Árpád. Ez utóbbi úrról keveset tudhat a közvélemény. Bakonyi szovjetunióbeli és veszprémi egyetemi évei után, hamar az MSZMP-ben, illetve az Ipari Minisztérium osztályvezető-helyettesi pozíciójában találta magát mint vegyipari mérnök. Kapolyi irányítása alatt részt vett többek közt a dorogi égető tervezésében és kivitelezésében is. A sikerek ellenére a felfelé ívelő karrier 1994-ben hirtelen mégis megtört. Öccsének, Bakonyi Nándornak októberben írt üzenetében ugyanis már arról panaszkodott, hogy munkanélküli lett és állást kell keresnie. Ehhez képest tíz év múlva már az ország 18. leggazdagabb embereként köszönt vissza – vagyonát tavaly a Manager Magazin 12 és fél milliárd forintra becsülte. Személyéhez és fiaihoz több mint 40 kisebb-nagyobb cég köthető.

A szocialista érzelmű Bakonyi Árpád 1995-ben foglalta el a Hungalu Rt. elnöki pozícióját. Többek között vezérigazgatói tevékenységének köszönhetően, a cég közgyűlése három év múlva kénytelen volt feloszlatni a részvénytársaságot. Az már csak hab volt a tortán, hogy a Horn-kormány májusban elvesztette az országgyűlési választásokat. Bakonyinak lépnie kellett: a leányvállalatát eladta két MSZP-közeli nagyvállalatnak. A Hungaluker Kft. új tulajdonosai így 40 százalékban a Gyurcsány Ferenc vezette ARK Vagyonkezelő Rt., 60 százalékban pedig a MAL Magyar Alumínium Rt. lett. Bakonyi Árpád azonban most sem maradt állás nélkül, az adásvétel után két hónappal ugyanis megkapta a MAL Magyar Alumínium Rt. alelnöki székét!

A Hungaluker Kft. sorsa azonban 1998. augusztus 31-én az anyacéghez hasonlóan megpecsételődött. Tulajdonosai: az ARK részéről Gyurcsány Ferenc, a MAL részéről pedig a Tolnay Lajos, Petrusz Béla és Bakonyi Árpád alkotta multimilliárdosok “klubja” ugyanis két egyszemélyes cégre osztották fel a társaságot. Míg a Hungaluker-vagyon 40 százalékát Gyurcsány Ferenchez köthető Partagas Management Kft. kapta meg, addig 60 százalékát az Aluker Kereskedelmi Kft. A megszüntetett cég záróleltára szerint az ingatlan értékét közel 137 millió forintban becsülték meg az osztatlan közös tulajdonban maradó nagyvállalkozók. A sikeres szétválás ellenére azonban nyolc hónapnyi létezése után, Bakonyiék visszaolvasztották Aluker Kft. nevű leányvállalatukat a MAL Rt. anyacégbe.

1999 májusában az élénk külföldi befektetések miatt országos ingatlanár-robbanás történt. Az addigi lakások, házak, nyaralók piaci értéke megnégyszereződött, megtízszereződött. Valószínűleg ezért döntött úgy a Gyurcsány anyósa, Apró Piroska vezette Partagas és a MAL, hogy 1999. szeptember 22-én eladja a volt állami üdülőt. Vevőnek érdekes módon Bakonyi Árpád fiának cégét, a Bapet-Y3 Kft.-t nézték ki. A Bakonyi-Tolnay-Petrusz-érdekszövetség és a Gyurcsány-Apró család éppen ezért papíron nem is ragadtatta el magát az ingatlan vételárának kiszámításakor. Alig több mint bruttó 134 millió forintot kértek a ház tulajdonjogáért a Bakonyi fiútól, holott igazságügyi ingatlanszakértők szerint az ingatlan ára ekkor már 500-900 millió forintot ért. (Míg a Bölény utcában 45 ezer forint, addig a Szamóca utcában már csaknem 80 ezer forintot ért egy négyzetméter!)

A számviteli törvény kimondja: “a piaci érték meghatározásánál általában abból kell kiindulni, hogy az adott eszközt az értékelés (mérlegkészítés) időpontjában, adott állapotban, adott környezeti feltételek mellett, mennyiért lehetne beszerezni, illetve mennyiért lehetne eladni.” Azaz mindig a környező eladásra szánt házak, villák piaci árához kell meghatározni az eladásra szánt ingatlan vételárát, hiszen enélkül az állam jelentős társasági adótól és illetékbevételtől esne el. A felülvizsgálatot a mindenkori független illetékhivatalnak kell elvégezni, ami itt érthetetlen okok miatt valószínűleg nem történt meg, hiszen csak 13 millió Ft illetéket fizettek be, holott az ingatlan piaci átlagértékét figyelembe véve, minimum 70 millió forintot kellett volna fizetni.

A volt balatonőszödi és szemesi állami üdülők olcsón és vitatott módszerekkel való megszerzésének ismeretében, Gyurcsány ennél az adásvételnél sem hazudtolta meg önmagát. Bár a Mátyás király úti ingatlanban csak 40 százaléknyi tulajdonrésze volt, mégis ő kapta a vételár nagyobb részét, ami jogi nonszensz. Míg a Gyurcsány Ferenc érdekkörébe tartozó Partagas bruttó 73 millió forinttal távozott, addig a 60 százaléknyi tulajdonrésszel rendelkező Magyar Alumínium Rt. alig több mint bruttó 61 millió forintot kapott! Persze mindezt csak papíron, hiszen ingatlanszakértők és ügyvédek szerint több mint valószínű, hogy kettős adásvétel születhetett: egy, ami a valós piaci igényeknek felelt meg, és egy másik, amit a Földhivatalnak nyújtottak be.

2005. február 28-án a volt üdülő tulajdonjogát a Bapet-Y3 Kft.-ből való kiválás útján ifjabb Bakonyi Árpád öccsének – Bakonyi Zoltánnak – a cége kapta meg. A Mátyás király 53 Kft.-re keresztelt új cég nyitó vagyonleltára szerint az ingatlan ekkor már csak 96 millió forintot ért, azaz hét év alatt az infláció, az erősödő forint és az évente csak 2 százalékos amortizációs kulcs ellenére további 41 millió forinttal csökkentették a svábhegyi telek és ház értékét! A képtelenséget jól jellemzi, hogy a Mátyás király út elején, a Semmelweis Egyetem az azonos nagyságú területen álló volt Pszichiátriai Intézetét csaknem bruttó 1,4 milliárd forintért árulja!

Jamrik Levente
Demokrata
2005. szeptember 15.
(holahatar)

********http://www.nemzetihirhalo.hu ********

A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.

Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com

* * *

AZONNAL ZÁROLNI A VÖRÖSBÁRÓK MILLIÁRDOS VAGYONAIT!

A Magyarok Szövetsége felszólítja a kormányt, hogy azonnal zárolják a MAL Zrt. tulajdonosainak vagyonát a vizsgálatok befejezéséig. A szövetség értesülései szerint az érintett vezetők megkezdték egyes vagyonelemeik kimentését.

Illusztráció

A tulajdonosok közel 40 milliárdos vagyonából gond nélkül lehetne kártalanítani az érintett vidéket. Ezek az emberek a privatizáció idején fillérekért vették meg a MAL-t, mára pegig az ország leggazdagabb emberei közé tartoznak. A katasztrófa következményeinek felszámolása nem csak az állam /minden adófizető/ feladata, hanem a korábbi termelési eredményekből származó profitot kezelő vezetőké is.

Magyarok Szövetsége

*** http://www.nemzetihirhalo.hu *************

A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.

Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com

Az ügy iratai megérkeztek a főügyészségre
Vörösiszap-katasztrófa – Mind a 15 gyanúsított esetében vádemelést javasolt az NNI

2011.12.23 15:40MTI

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gazdaságvédelmi főosztálya befejezte a több halálos áldozatot követelő vörösiszap-katasztrófa miatt indított nyomozást, és mind a 15 gyanúsított esetében vádemelést javasolt.

Gulyás Ildikó rendőrségi szóvivő pénteken arról tájékoztatott, hogy az ügy iratai megérkeztek a Veszprém Megyei Főügyészségre.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közleménye szerint az eljárás során a hatóság 15 embert gyanúsított meg közveszélyokozás, környezetkárosítás, valamint természetkárosítás bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsítottak a katasztrófa idején valamennyien az ajkai timföldgyár vezetői vagy alkalmazottai voltak.

“A minden részletre kiterjedő nyomozás során keletkezett nagy mennyiségű nyomozati iratokat és mellékleteit 2011. december 21-én a nyomozó hatóság valamennyi gyanúsított esetében vádemelési javaslattal küldte meg a nyomozást felügyelő Veszprém Megyei Főügyészségnek” – írták a közleményben.

Az ügyészségnek harminc nap áll rendelkezésére az iratok feldolgozására, a határidő szükség esetén további harminc nappal meghosszabbítható – mondta a főügyészség szóvivője. Gulyás Ildikó hozzátette: az ügyészség az iratok átvizsgálását követően, annak eredményéhez képest hozza meg a döntését. A szóvivő azt mondta, hogy “nagy terjedelmű” iratanyagról van szó.

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. Ajka melletti tározójából tavaly október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint százhúszan megsérültek, több száz ház vált lakhatatlanná.

 

 

2010. október 7., csütörtök

FELHÍVÁS A RENDSZER KÁROSULTJAIHOZ!

 

FELHÍVÁS A RENDSZER KÁROSULTJAIHOZ!(Hajdú-Bét, Interfruct, BAUMAG, és egyéb pénzügyi kisszövetkezetek és más felszámolási eljárások és végrehajtások kishitelezői, károsultjai)

A Tiszta Energiával Magyarországért Párt (TEMPO) megalapítására a magyarországi korrupció minél teljeskörűbb felszámolása érdekében került sor, mivel egy normális jóléti társadalom működésének ez elengedhetetlen feltétele. A pártot a jelenlegi rendszer károsultjai alapították azzal a nem titkolt céllal, hogy valódi érdekérvényesítést fognak folytatni a magyar lakosság érdekében egy jóléti állam létrehozásával, melyhez minden tárgyi feltétel adott, csak igazságossá kell tenni a közteherviselést, valamint az igazságszolgáltatási szerveket megszemélyesítő hivatalos személyekkel szemben ki kell kényszeríteni, hogy elsődlegesen tartsák be a törvényeket, és majd tartassák is be mindenkivel! A TEMPO Párt ez irányú tevékenységéről és programjáról bővebben tájékozódhatnak a TEMPO Párt hivatalos honlapján, a http://www.tempopart.hu -n, valamint a http://www.docler.hu politika, közélet rovatában, Minda Zoltán titkár, és Borbély József elnök részvételével folyó peres eljárásokról készült videó felvételek tekinthetők meg, ahol képet kaphatnak a TEMPO Párt által folytatott jogi úton történő érdekérvényesítés törvényes módszeréről.

Az alább részletesen bemutatott állami méretűvé nőtt maffia-csoportokkal szemben eredményesen felvenni a harcot csak összefogással lehet. Egy-egy károsult személy akár tíz éven túli egyéni érdekérvényesítő harca alatt sem juthat annyi információhoz, ami alapján teljes körűen átláthatná ezen bűnözői csoportok tevékenységét, nem beszélve arról, hogy egyedül mindenki esélytelen a hatalmi elitet kiszolgáló igazságszolgáltatási szervekkel szemben. A TEMPO Párt egyes alapítói és szimpatizánsai közül jónéhányan tíz éven túl folytatott érdekérvényesítésüket összehangolták az elmúlt négy év során, és a hatóságok előtt már közel két éve a TEMPO Párt is általában beavatkozóként vesz részt az eljárásokban. A TEMPO Párt alapítóinak először a felszámoló-maffiával gyűlt meg a bajuk, és csak később vették észre, hogy szembe kerültek az állami és igazságszolgáltatási szervekkel is, mivel azt tapasztalták, hogy szinte teljes körűen a felszámoló-maffia szolgálatába ,,szegődtek” a hivatali eljárók. A fenti tények arra kényszerítettek bennünket, hogy változtassunk a stratégián, és a saját fegyverüket fordítsuk a felszámolók ellen, követelésvásárlásba fogtunk. Így váltunk többek között hitelezővé a Hajdú-Bét Rt. felszámolási eljárásában. Erre azért volt szükség, hogy jogosulttá váljunk a felszámolási iratokba történő betekintésre, hogy további bizonyítékokat tudjunk szerezni legálisan a felszámolók és tettestársaik (bírók, ügyészek, rendőrök és más hivatali eljárók, ügyvédek, ,,nagyvállalkozók”) által elkövetett bűncselekmények bizonyítása érdekében, mivel a felszámolási eljárás iratai nem nyilvánosak, azokat csak a felek /adós, hitelezők/ tekinthetik meg. (A felszámoló cégek módszerei közé tartozik, hogy általában a faktorcégeikkel – Factum 99; Eurofaktor stb.. – követeléseket vásárolnak gazdasági társaságokkal szemben, majd a vásárolt követelésekkel felszámolási eljárásokat kezdeményeznek a bíróságokon, ahol törvénysértő módon járnak közbe, hogy melyik az érdekeltségi körükbe tartozó felszámoló céget jelölje ki az eljáró bíró, ez az irányított felszámolás. Lásd: az NBH-s lehallgatási jegyzőkönyveket a Nyom.396/2003. számú a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyt büntetőügyben.)

A Hajdú-Bét Rt. felszámolási eljárása kezdetektől fogva a figyelem középpontjába került a károsultak nagy száma miatt, a média is rendszeresen foglalkozott a témával. Láttuk, hogy ez a felszámolási eljárás sem a csődtörvény szellemében folyik a Bács-Kiskun Megyei Bíróság előtt, és felismerve, hogy ebben az eljárásban is ugyanaz az a Kossuth Holdingos elkövetői kör (Pintér, Erős, Magyari, Csányi, Kocsis) tevékenykedik, mint a részvételünkkel folyó más eljárásokban (Euro Möbel Line Kft.,,fa”, Primtur Kft.,,fa”, MÁV MTM Rt.,,fa”, Pepszolg Kft.,,fa”, AGRIA BA-MAT Kft.,,fa”, Smart Kft.,,fa”, Interfruct, stb…). Már a nyilvános cégbírósági iratok megtekintésekor kiderült, hogy olyan súlyú törvénysértések/bűncselekmények történtek már a felszámolási eljárás elrendelésének ,,jogerős” időpontját megelőzően és közvetlenül azt követően, hogy az egész felszámolás érvénytelen eljárási cselekményeken nyugszik, tehát hatálytalan. Ezt követően döntöttünk arról, hogy követelést vásárolunk annak érdekében, hogy hitelezővé válva a Hajdú-Bét felszámolási eljárásában a többi nagyszámú, kisemmizett hitelező részére a tapasztalatainkat át tudjuk adni, elősegítve őket az érdekérvényesítésben, hogy a kártalanításuk minél előbb megtörténhessen, illetve hogy a saját ügyünket is ezáltal előremozdítsuk.

A TEMPO Párt és alapítói által elvégzett jogi munka közkincsé válhat a rendszer károsultjai számára, mivel az általunk elvégzett jogi munkát mindenki számára hozzáférhetővé tettük az Interneten, és a károsultak részére mintaként szolgálhat a jogi útvesztőben történő eligazodáshoz, és a saját jogi beadványaik elkészítéséhez, mivel első fokon polgári perekben – az egyébként megfizethetetlen jogi képviselet nem kötelező -, saját maguk is eljárhatnak. Előbb-utóbb felvállalhatatlanná kell hogy váljanak az általunk feljelentett, súlyos bűncselekményeket elkövető személyek a hivatali eljárók, és az országot irányító vezető politikusok előtt. Előbb-utóbb remélhetőleg Magyarország miniszterelnöke, dr. Orbán Viktor úr is megérti, ha l a s s a n m o n d j u k neki, hogy pártja és kormánya nem arra kapott felhatalmazást a rájuk szavazó magyar állampolgároktól, hogy korábban a választópolgárok nagy számának kifosztásában résztvevő személyekre bízza az ország belügyeinek az irányítását.

Felhívással fordulunk minden, vagyonából kiforgatott, jogfosztott magyar állampolgárhoz, hogy érdekei érvényesítésének ügyében vegye fel velünk a kapcsolatot az ismert címeinken! /E-mail: tempopart@vipmail.hu Levélcím:6000 Kecskemét, Petőfi S. u. 1/B, VII/1. Tel: 20/417-5539/ Igény esetén tájékoztatót tartunk a károsult társaink részére, teljeskörűen feltárva a felszámolók által elkövetett bűncselekményeket.

Az elmúlt két és fél év során elkészültek a POLIP I-X. bűnszervezeti ábrák, és egyes MÁV cégek bűnügyi folyamatábrái, melyek teljes átfedést mutatnak a korábban Minda Zoltán által készített, s később a sajtó munkatársai által csak ,,Burda-szabásminta”-ként emlegetett bűnügyi ábrával. Továbbá a Központi Nyomozó Főügyészség részben a mi adatszolgáltatásunk alapján készítette el a dr. Varga Miklós – a ,,nagy vagyonátrendező” ragadványnevű, egyébként nem csak a kecskeméti bútorgyár felszámolási eljárását NBH-s lehallgatási jegyzőkönyvvel bizonyítottan törvénysértően, hanem a Hajdú-Bét felszámolási eljárását akta és ad akta’ hatáskör hiányában elrendelő, dr. Varga Miklós ,,mutyi” felszámolási bíró -, és az őt megvesztegető felszámolói vállalkozói kör közti személyi összefüggéseket mutató és bizonyító ábrát. (Joggal merül fel a kérdés, hogy a hatóságok a fent hivatkozott POLIP ábrák alapján miért nem foganatosítanak kényszerintézkedéseket, és miért nem vezetnek eredményre az ezekben az ügyekben indult büntetőeljárások, ha egyáltalán elindulnak!? A válasz n a g y o n e g y s z e r ű, csak el kell olvasni néhány személy- és cégnevet, valamint jogi személy nevét az ábrán, pl. DR. PINTÉR SÁNDOR = DR. MAGYARI JÓZSEF = DR. ERŐS JÁNOS = DR. CSÁNYI SÁNDOR = KOCSIS ISTVÁN = MSZP = FIDESZ = TÁNCSICS ALAPÍTVÁNY = GANSBERGER GYULA = WALLIS = BAJNAI GORDON = KÉSZ KFT. = KOSSUTH HOLDING = HUNYADI RT. = HAJDÚ-BÉT stb…

A fent felsorolt bűnelkövető személyek közül az első öttel szemben már fényképes elfogatóparancs iránti kérelmet is benyújtottunk a hatóságokhoz, melyeket közzé is tettünk a világhálón.
http://sites.google.com/site/tempoparttempo/wanted-elfogato-parancs

Mára bizonyítást nyert, hogy a privát felszámoló cégek (Kossuth Holding stb…) térnyerését az állami szervek eljárói, vezető tisztségviselői, és a különböző kamarák egyes tisztségviselői nagyban elősegítették (pl. PM, ÁSZ, PSZÁF, Bíróság, Ügyészség Rendőrség, FOE, Ügyvédi Kamara stb…).

Az OTP-s dr. Csányi Sándor – ő is szerepel a fentebb hivatkozott körözési fotókon – nevével is fémjelzett, információink szerint az SCD csoport által vagyontalanított, majd felszámolásra juttatott Interfructnak (Cash & Carry) () és a Kossuth Holdingnak () valamint a fentebb hivatkozott SCD-nek egyazon offshore cég a tulajdonosa. Magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy vélhetően a Csányié is a Kossuth Holding, és már azt is tudjuk, hogy a Kossuth Holdingé a Hunyadi Rt, ez már kiderült a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyó eljárásból (Nyom.396/2003) is. A Hajdú-Bétnek korábban az OTP is a részvényese volt, majd a felszámolási eljárás Kecskeméten történő törvénysértő elrendelésének napján, 2004. január 26.-án a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság előtt került sor dr. Csányi Sándor és dr. Martonyi János nevével fémjelzett társaság több száz millió forintos pénzügyi követelésének biztosítására ideiglenes intézkedéssel, hasonlóképpen a Csányihoz szintén köthető dr. Magyari József nevével fémjelzett ,,Factum 99″ Kft. közel egymilliárdos pénzügyi követelésének biztosításához, ugyanazon a napon. (Csányinak és bűntársainak úgy tűnik az sem elég, hogy folyamatosan felszámolásból vásárolnak ,,bagóért”- lásd: Mizo, Hertz, Euro Möbel Line Kft.,,fa”-, hanem még a kishitelezők elé is beférkőzve ,,szivattyúzzák” ki a pénzt.) A Hajdú-Bét felszámolási eljárását, mint ahogy fentebb már jeleztük, a hivatkozott büntetőeljárásban érintett ,,mutyi” varga bíró rendelte el, és jelenleg a másik ,,mutyi”varga bíró leplezi a -másik – ,,mutyi” varga bíró által korábban elkövetett hivatali visszaéléseket, melyek azt eredményezik, hogy a 2004.01.29.-én Kecskeméten ,,jogerősen” elrendelt felszámolási eljárás érvénytelen, ahhoz joghatás nem fűződik, kvázi minden eljárási cselekmény hatálytalan. (Bajnai, Wallis, Pintér, Csányi, Magyari, adjátok vissza a babaruhát, azaz a libát – értelemszerűen a libák ellenértékére gondolunk.)

A Kossuth Holding és a Hunyadi Zrt., valamint a Novum Kft./Zrt. által folytatott felszámolási eljárásokban az is közös, hogy szinte az összes felszámolás alatti cég vagyonát a Berta Kft. őrizte. Köztudomású tény, és cégjegyzéki adattal is igazolt, hogy a Berta Kft. a korábban volt, és a jelenlegi belügyminiszter, dr. Pintér Sándor orgazda érdekeltségébe tartozik (dr. Pintér Sándor is szerepel a körözési fotókon dr. Erős Jánossal együtt, aki a Pintér jóvoltából kerülhetett a 2002-es kormányváltást követően az MFB Zrt. – Magyar Fejlesztési Bank – élére, és szabadíthatott meg bennünket, magyar állampolgárokat úgy körülbelül 2000 milliárd forinttól – a dr. Erős János ellen korábban K&H ügyben folyt büntetőeljárást Pintér dr. Orosz Sándor rendőrtiszttel szüntettette meg, akit kvázi az Erős fölé nevezett ki a Fejlesztési Bankba, biztonsági igazgató címen -, pénzeket kihelyezve baráti körének, lényegében fedezet nélkül, áttételesen Kulcsár Attilának is ő biztosította a ,,cash”-t /készpénzt/, és a ,,know-how”-t is – a K&H-s Kulcsár-ügy kapcsán az a ,,deja vu” érzésünk lehetett, hogy ez már egyszer megtörtént a Rejtő előtt is, csak akkor Erősnek hívták a bankigazgatót – dr. Pintér Sándor orgazda, jelenlegi belügyminiszter ,,korábbi” cége, a Civil Biztonság Szolgálat Zrt. (CBSZ) is így kaphatott néhányszáz millió forintot, ami ugyan ,,megtérült”, az ügy külön érdekessége, hogy Erős távozása után Pintér ,,volt”cégére, a CBSZ Zrt.-re cserélték az MFB-t őrző biztonsági céget).

Egy kis kitérőt is kell tennünk ahhoz, hogy megértsük, hogy mi van az ügyek hátterében, mert sajnos ezt a Magyar Televízió Pulitzer-díjas ,,Este” című műsorából sem tudhatjuk meg. Korábban már leírtuk, hogy a Fidesz által delegált Gansberger Gyula is tevőlegesen részt vett a Hajdú-Bétesek kifosztásában is azon túl is, hogy igazgatósági tag a Wallis mellett a Kész Kft.-ben is. Ezekről olvashatnak a ,,Kész-vész átverés” http://www.tempopart.hu/irasok/09dec10feb/kesz.doc, és a Közlemény című http://www.tempopart.hu/irasok/09dec10feb/kozl.doc írásainkban , ez viszont azt jelenti, hogy a Fidesz is részel a felszámolási ,,zsíros falatokból”, ezért is pereltük be mind az öt parlamenti pártot még a 2010-es választások megtartása előtt, mely per jelenleg a Fővárosi Bíróság előtt van folyamatban. További bizonyíték arra, hogy nem csak a szocialisták voltak érdekeltek a Kossuth Holdingos felszámolási eljárásokban az a körülmény is, hogy a Stumpf István alkotmánybíró felesége, az ,,átkosban” volt belügyminiszter Horváth István lánya, Horváth Andrea felszámolási bíró a Fővárosi Bíróságon, aki előtt öt esetben folyt Kossuth Holdingos fantom felszámolás. A volt MSZMP-s káder a pécsi székhelyű Vecticalis felszámoló céget tulajdonló Varga Jenő felesége, aki Legfelsőbb Bírósági bíró, a férje érintettségére való tekintettel, a Stumpffal ellentétben nem volt felvállalható jelölt az alkotmánybírói posztra, persze ez is csak ,,parasztvakítás”, mivel nyilvánvalóan nincs lényeges különbség, hogy a férj, vagy az após volt az MSZMP-s. Ebből is látszik, hogy nem történt rendszerváltás sem a gazdasági életben, sem a bíróságokon, mert hosszú a sora, hogy a jelenlegi hatalmi elitben kik voltak az állampárt emberei. Kezdhetjük a sort Schmitt Pállal, vagy a mutyibíró dr. Varga Miklós tavaly nyugdíjba vonult hivatali főnökével dr. Bodóczky Lászlóval, aki két ízben is a Bács-Kiskun Megyei Bíróság elnöke volt a ,,rendszerváltás” után, előtte pedig az MSZMP Kecskemét Városi Pártbizottság titkára. Az apja, id. dr. Bodóczky László az 1956-ot felölelő időszakban vezette a Bács-Kiskun Megyei Vérbíróságot/Népbíróságot. (Az ifjabb Bodóczky vörös márvány emléktáblát állíttatott a vérbíró apjának és saját magának,a Bács-Kiskun Megyei Bírósági épület aulájának első emeleti főfolyosóján.) Tovább nem folytatva a kommunisták hosszú sorának a felsorolását, már csak a Barát Tamás személyére térünk ki, aki jelenleg a Kossuth Holding alapító tulajdonosa, Táncsics Alapítványban alapítása óta részt vesz, otthont adott a Békés Fakt Kft. székhelybejegyzéséhez (Budapest V. ker., Bécsi út 5., ami egyidőben a szintén Kossuth Holdingos érdekkörű Duna Libra Közgazdász Rt. felszámoló cég székhelye is volt), a Békés Fakt Kft.-be mentették ki törvénysértő módon a Hajdú-Bét ingatlanvagyonát. Barát Tamás korábban az MSZMP újpesti szervezetének titkára volt. A Békés Faktot a szintén Kossuth Holdingos érdekkörű fantom Novum Kft./Zrt. számolta fel, és természetesen a Pintér fantom cége nyújtotta be az őrzésvédelmi számlát. Dr. Csorba Gábor, aki a Kossuth Holding Válságkezelő Rt.-nek is az ügyvezetője jelenleg, a Békés Fakt-nak is ügyvezetője lett, már a Hajdú-Bét vagyona megszerzését megelőző hetekben, maja később a Békés Fakt csődbevitele/felszámolása miatt 3 évig a törvény szerint be sem tölthette volna ezen funkciókat, ennek ellenére a fentebb már említett SCD-t, Kossuthot, és Interfructot is résztulajdonló offshore cégnek is ő volt a kézbesítési megbízottja.

A fenti bűnös összefonódásokról bővebben tájékozódhatnak a honlapunkon szereplő korábbi írásainkban.

Orbán Viktor újkori miniszterelnöksége legelején hadat üzent az oligarcháknak és a bűnözésnek. Ez úgy tűnik, ,,nagy ígéret” volt, és mint általában minden ilyen, az is maradt, azaz csak ígéret, csak üzenet és nem cselekvés, mert pont oligarchát jelölt a legfontosabb posztra. Vajon mire gondolt Orbán, mikor azt nyilatkozta, hogy nincs most idő kísérletezni, kipróbált emberekre van szükség és dr. Pintér Sándor orgazdát juttatta az összevont belügyi tárca élére, vajon mi volt az, amiben kipróbálta Pintért? Talán Mór. Talán az olajszőkítés. Bizonyára Orbán Viktor tudja a választ arra a kérdésre, amire az Interneten is lehet szavazni, hogy: Ön szerint maffiózó-e Pintér Sándor?

A fentebb hivatkozott személyek közül többek tekintetében felvetődik, hogy nem-e jelentenek nemzetbiztonsági kockázatot – különös figyelemmel a Tőkés László román EU parlamenti képviselő által azon nemrégiben tett nyilatkozatára, hogy a rendszerváltás elmúlt évtizedeiben volt ,,szekusok” épültek be a magyar gazdasági folyamatokba – hogy Romániából települtek át, dr. Magyari József Csíkszeredából, bűntársai Karda László és Kovács Zoltán is szintén Romániából érkeztek, hasonlóan sok más ,,nagyvállalkozóhoz”, pl: Bige László, vagy a ,,Vegyépszer”-es Nagy Elek. Szintén óriási nemzetbiztonsági kockázati tényező, hogy az az Euro-Faktor Zrt. az esélyes a HM cégeinek átvilágítására, amelyik szintén a Kossuth Holdingos dr. Magyari József érdekeltségébe tartozik, és NBH-s lehallgatási jegyzőkönyvekkel bizonyított, hogy részt vett a földtörvényt kijátszva, több ezer hektár dunántúli földterület külföldi kézre juttatásában, jól láthatóan az idegen érdekek érvényesülnek.

Korábban Bukarestben külügyi szolgálatot teljesített Szombathelyi Józsefné (Novum Kft.) dr. Magyari József volt anyósa milyen szálakat tarthatott és tarthat kézben Magyari József gyerekkori barátjával dr. Karda László Romániából áttelepült, és a magyar gazdasági életben mára kiemelkedő gazdasági területeket érintő társaságoknál vezető tisztségeket betöltő személyekkel együtt ahhoz, hogy az NBH-s lehallgatásokkal bizonyított sorozatos bírói megvesztegetésekkel tettenért dr. Magyari József az ellene is 6 éven át folyt büntetőeljárás jogon kívüli kezelése nyomán történt 2009. májusi lezárását követően az állam tulajdonában álló Vértesi Erőmű Zrt. vezérigazgatói tisztségét töltheti be idén májustól zavartalanul munkájában igazgatósági tagként Karda László által segítve. A fentiek ismeretében már sajnos előfordulhatott, hogy Kövér László részéről valóban elhangozhattak az előző Fidesz-kormányzás elején az alábbiak arra a felvetésre, hogy meg kellene akadályozni a ,,szekus” ügynökök beszivárgását Magyarországra: már olyan mértékű a ,,szekus” ügynökök jelenléte a szolgálatokban, hogy már nem tehetünk semmit. Vajon erre most mit mond?

A Fidesz kétharmados győzelmét, és Orbán Viktor ,,felépített” imázsát kihasználva a bűnözői körök elemi erővel veszik át az ország pénzügyi, gazdasági és politikai irányítását, dr. Pintér Sándor látványos biztonsági és más érdekeltségű ,,kamu” cégeladásait követően a ,,volt” biztonsági cégére cserélték a nemzeti Magyar Fejlesztési Bankot őrző céget, és a Pintér bűntársa a dr. Erős János a Bank volt vezérigazgatója sem költözött messzebb a bank székházától, mint 30 méter. (dr. Erős János hitelezési szokásai mintegy 2000 milliárd Forint kárt okoztak az államnak az elmúlt 8 évben, ebbe a biztonsági igazgató, dr. Orosz Sándor is ,,besegíthetett”, vélhetően őt a Pintér ,,delegálta”, egyesek tudni vélik, hogy Erős Pintér és Orosz nyomására, Csányi ,,kéréseinek” tett eleget.) Fenti személyek nem csak a gazdaságban, hanem az élet minden területén átveszik az irányítást, uralják a közéletet, lopott pénzből jótékonykodnak – Prima Primissima – és töltenek be közéleti funkciókat (MLSZ elnök, stb..).

Dr. Szabó Iván ügyvédi irodája nem csak a Pintér érdekeltségébe tartozó Eclipse Zrt. és a CBSZ jogi ügyeit intézi, hanem hasonlóképpen a CBSZ MFB-s szerepvállalásához ő irányítja az MFB-s cégek igazgatósági tagjait is leváltó ,,kommandósokat”.

Jelen felhívás készítése közben megszületett/elkészítettük a POLIP XI. bűnszervezeti ábrát, korábban ugyan azt remélve, hogy a POLIP X.-zel befejeztük az ilyen típusú ábrák készítését, átadva a stafétát az amúgy hatáskörrel rendelkező nyomozószervek részére azt gondolván, hogy hivatalai eljáróink kedvet kaptak munkánkat látván az általunk megindított eljárások törvényes folytatására. Sajnos azzal, hogy dr. Pintér Sándor orgazda került az összevont belügyi tárca élére, ennek az esélye a nullával egyenlő, főleg hogy a pofátlanság határát messzemenőkig átszakító cinizmussal az ’56-os hősök emlékét meggyalázva nem átallotta a Nemzetbiztonsági Hivatalt AVH-ra felcserélni. Állampolgári kötelességünknek eleget téve, és a Ptk. 484; 485; 486. §. által biztosított jog alapján a Nemzetbiztonsági Hivatalt tovább működtetjük a hazai jogállam és jogrend létéért és minőségéért érzett felelősségünk alapján.

A POLIP XI. elkészítésének apropóját a fentiek – azaz hogy a nyomozásokat továbbra is saját magunknak kell végezni – és dr. Margita Kriszta ügyvéd-bíró-maffiózó szerepének bemutatása adja, mivel jelenleg éppen az ő személye érintettségét bizonyító ,,puzzle” kirakását fejeztük be a napokban. Dr. Margita Krisztina ügyvédként készítette el korábban az állami tulajdonú Reorg Rt. működési körében azt az állami tulajdont érintő családszerződést, melyet már a Fővárosi Bíróságon jogerősen hatályon kívül is helyeztek, és kötelezték a dr. Pintér János érdekkörébe tartozó gazdasági társaságot a 30 millió Forintos vételár visszafizetésére. Emellett Margita Krisztina Kossuth Holdingos érdekkörű két másik felszámoló cégben a Hunyadi Válságmenedzser és Felszámoló Zrt.-ben, valamint a Novum Kft.-ben is közreműködött, biztosította a ,,jogi” hátteret bűncselekmények elkövetéséhez, közreműködött több ezer hektár földterület külföldi kézre juttatásában. Margita jelenleg már a Fővárosi Bíróság cégbírájaként fejti ki bűncselekmények elkövetése iránti igyekezetét éppen a dr. Kőrösi Imre és dr. Pálvölgyi László, valamint a Bács-Kiskun Megyei cégbíróság illetékes bírája által elkövetett 10 milliárdos apportcsalási ügyben. Így a fentiek alapján a POLIP X. ábra ki kellett, hogy egészüljön dr. Margita Kriszta ügyvéd/bíró nevével, bemutatva egy tipikus rendszerváltás utáni karriermodellt, hogyan lesz – vélhetően anyagi okok miatt- a jog talajáról letévedt ügyvédből egy, a maffia számára rendkívüli előnyöket jelenthető, zsarolható bíró. ( A felszámoló maffia állítólag csak eleinte fizet jól a hivatali eljáróknak – az egyik nagy felszámoló cég vezetőjének kedvenc mondása hogy: van az a pénz…, amennyiért megvesznek egy bírót – később már csak zsarolnak, és maximum napi díj jár. )

Sajnos úgy tűnik, hogy a magyar vállalkozók nagy többsége előtt még mindig nem vált felismerhetővé, hogy ma Magyarországon többségében ingyen munkára vannak kényszerítve, ha lehet úgy nevezni egy modernkori rabszolgatartás folyik. A körbetartozások kialakulása is a felszámolók, azaz a hatalmi elit, főként a fent megnevezett prominenseinek róhatók fel. A nagyobb állami beruházásokat kivétel nélkül csak a ,,jattot” fizető multik, vagy a fent felsorolt elkövetők érdekkörébe tartozó társaságok szerezhetik meg, pl. útépítés esetén: Vegyépszer, STRABAG (ebből lett a STRADESZ), vagy hídépítések közül az Apáthy – Pintér érdekkörű Hídépítő Zrt. által kiviteleztetett Megyeri-híd esetében sem kerülnek kifizetésre a kivitelezők, esetleg csak nagyon kis részben, mint pl. jelenleg az M42-es autópályát ténylegesen kivitelező vállalkozók részére felajánlott 15%-os mértékű kifizetés. A recept a következő: ha te vagy a Pintér, akkor az érdekkörödbe tartozik a Hídépítő Zrt. is, és biztosan te nyered meg az államtól (mivel az állam te magad vagy) a tendert a Megyeri-híd megépítésére is , végy egy nagynevű céget, pl. a Ganz-ot, nem baj, ha korábban már kiürítették – lehet, hogy te magad -, majd hogy már így az egyik zsebed lett a Hídépítő Zrt., melybe az állam már berakta a hídépítésért járó milliárdokat, nyomott áron megrendeled a másik zsebedből: a Ganz-zsebedből (az üres zsebedből), a híd tényleges felépítésének a kivitelezését az alvállalkozóktól, amikor elkészül a híd, széttárod a kezed, hogy üres a zsebed, és ha nagyon hőzöngenek a ,,rabszolgák” (kiszolgáltatottak), és jófej akarsz lenni és el akarod kerülni a felszámolási eljárást, hogy legközelebb ne kelljen Ganz-ot venned, felajánlasz nekik 40%-ot, és ha ezt később sokallod, akkor ne ajánlj fel nekik, csak 15%-ot, mint az M42-es autópályán, és akkor ezt sem kell kifizetned, mert ezt már úgysem fogadják el, és akkor jöhet a felszámolás ami meg megint a te zsebed, azaz csak te zsebelsz, zsebedből-zsebedbe.

Jön az EU-s pénz befelé, pályázni lehet mindenkinek, de senkinek sem érdemes, mert csak a pályázatírók gazdagodnak (igaz, mostanában korán halnak, lásd: a Pintér érdekeltségébe tartozó Ramsys Rt.-s Tóth Attila, és dr. Erős Lajos esetét/elestét) kivétel, ha a hordához tartozol (Pintér, Magyari, Erős,Csányi, Kocsis), akkor te is nyerhetsz pályázati pénzt, megvalósíthatod életed álmát, építhetsz fürdőt, lovardát, kaszinót, és nem kell kifizetned az alvállalkozót.

Tátra-Mátra-Szumátra, Megyeri-híd lapátra, és láthatóan a Fidesz már be is fejezte az elszámoltatást, nem hallani már a BKV-ügyről sem, mert bizonyára, ha tovább folytatnák, elérnék a havi 800ezerért szivarszakértőt is alkalmazó Kocsis Istvánt és vele együtt a hordát. (Pintér, Boros, Magyari, Erős, Csányi és társaik.) A többit majd személyesen!

Kecskemét, 2010.08.03.

Üdvözlettel:

Borbély József
TEMPO Párt
Elnök

*** http://www.nemzetihirhalo.hu *************

A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.

Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com

Gyurcsány, Bajnai és a libatenyésztő cégek Nokiás-dobozai

2010. július 24., szombat

Gyurcsány, Bajnai és a libatenyésztő cégek Nokiás-dobozai

A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.

 

Gyurcsány, Bajnai és a libatenyésztő cégek Nokiás-dobozai

Antoniewicz Roland – Roland von Bagratuni karikatúrája

Emlékezzünk csak vissza: a „rendszerváltás” idején Roland von Bagratuni nagyherceget – akkor Antoniewicz Rolandot a debreceni Barnevál – Baromfifeldolgozó állítólagos vételi szándékával is meggyanúsították és sárba taposták a nevét. Pedig ő csak a nála érdeklődő örmény befektető számára keresett jó üzleti lehetőséget és árajánlatot kért. (Na persze közben a vörösmaffia emberei nyomára bukkant és elkezdett nyomozni!) Akkor – nem véletlenül – a lakcíme helyett, az ajánlatot az Orlay utcai örmény katolikus lelkészségre küldték, hogy lehessen gúnyt űzni a dologból!

Az ügybe – mint később kiderült – a Magyar Rádió egyik, a Szovjetunióban egyetemet végzett és „agymosodát“ kijárt, magát az interjuiban „elszánt ateistának és hithű kommunistának“ nevező párttitkára és máig (sic!) főszerkesztője: Alex Avaneszián KGB-ügynök keze nyúlt bele (egyik, ma már nem élő jóhiszemű örmény honfitársa kereste meg a nagyherceget telefonon, hogy segítsen neki!), aki később az Országos Örmény Kisebbségi Önkormányzat elnöki székét bitorolta mindaddig, amig a feldühödött örmények meg nem verték és el nem zavarták. Avaneszián a budapesti örmény templomot is több hónapra megszállta azért, hogy ott ne legyenek örmény szentmisék! Erről a vörösnáci bűnözőről nemsokára sok igen érdekes, megdöbbentő tényt fogunk publikálni.

Avanesián Alex, inkább körözési plakátra illő fizimiskája az egyik választási plakátról. Belvárosi polgármester is akart lenni, de a választóknak – érthetően – több bizalmuk vol Rogán Antal FIDESZes országgyűlési képviselőhöz

Avaneszián Alex “elvtárs” és ügynök belvárosi polgármester is akart lenni, de a választóknak – érthetően – több bizalmuk vol Rogán Antal FIDESZes országgyűlési képviselőhöz, aki ügyesen és nagyon gyorsan rendet teremtett a kerületben. Így aztán hoppon maradt és inkább sötét üzleti ügyekbe merült bele. Egyik ilyen a római-katolikus egyházfő, a pápa által bullával 500 éve alapított, Györött is rendházzal rendelkező egyik irgalmas rend nevét bitorolta el káeftéje számára, hogy aztán a rend nevében gyűjtsön adományokat „a leninakani és szpitaki földrengés áldozatai számára“…

A debreceni Barnevál ügybe a nagyherceg arcátlan belekeverése „tolvaj kiált rendőrért”-féle figyelem-elterelés volt! A céget a HajdúBét vásárolta meg, melynek tulajdonosai között egy csomó közismert vörsnáci bukkant fel. Aztán egy éjszaka a gépeket kiszerelték, majd eladták és a cég „csődbe ment” nagyon hosszú, a szállítók ki nem fizetését bizonyító listákkal.

Azonban ez még nem minden! Mert egyre több furcsaság tapasztalható a HajdúBét és utódai (köztük Bajnai Gordon volt vörösnáci miniszterelnök egyik ciprusi offshore-cége). 2009-ben az egyikilyen ügyre a Legfelsőbb Bíróság tett pontot: Hatszázmillió forint és kamatai megfizetésére kötelezte a Raiffeisen Bankot.

A Magyar Nemzet tudósítása szerint kiderült: a hitelintézet által erre kijelölt kft. a HajdúBét felszámolása előtt fél áron vásárolta meg a társaság 21 ingatlanát. A feltűnő aránytalanság miatt az adásvétel érvénytelen. Három évvel korábban a céget felszámoló Bajnai Gordon nem fizette ki a libatenyésztő gazdákat, akik azt panaszolták országszerte, hogy évek óta harcolnak pénzükért és életükért.

“Elvitték a libákat, és innentől kezdve mi pénzt nem láttunk” – állította egy gazda, akitől a HajdúBét megvásárolta állatait, de nem fizetett értük. A gazdák közül 30-an elkeseredettségükben öngyilkosságba menekültek. Sokan még Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek is írtak, hogy segítsen: “Nagyon vártuk a választ, de ő nem segített. Nem az ő hatásköre…”. Na ná, csak nem hozza kellemetlen helyzetbe a “barátját, elvtársát és üzlettársát”!!! Az esetről a HírTV is készített megrázó filmet („Kifosztottak“ – Erdélyi János és M. Szabó Imre filmje).

Legutóbb pedig kiderült hogy a Gyurcsány Ferenc vörösnáci miniszterelnök idején az állam által is dotált több milliárdos költséggel épült, a békéscsabai baromfifeldolgozó igényeit kielégítő modern hűtőház alíg néhány hónap leforgása alatt teljesen kiürült, a baromfifeldolgozó 800 munkása pedig egyik napról a másikra utcára került.

Az itteni cég nemcsak Bajnai vagyonát gyarapította, hanem még a kirendelt vagyonfelszámoló is jócskán meggazdagodott, mert mielőtt a cég szanálásra került volna, ő is …bekerült a tulajdonosok közé. Erről az HírTV újabb, kemény indulatokat kiváltó dokumentumfilmet mutatott be a minap. Reméljük, az Orbán-kormány nemcsak véget vet az efféle praktikáknak, de az eddigiek főszereplői ellen feljelentést is tesz a nyomozó ügyészségen, köztük a leginkább sáros Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc ellen!

Egyébként nagyon elgondolkodtató az is, hogy az ügy igazi főszereplői újra és újra képesek voltak megismételni ugyanazokat a trükköket. Nem csak a baromfifeldolgozó cégek mesterséges felszámolása – olvasd: a népvagyon kirablása – során! Na persze, a vörösnáci Horn-kormány titok minisztere, Katona Béla már akkor figyelmeztette a Tisztelt Házat, hogy bűnözők épültek be a legfelsőbb hatalmi szervekbe! De ennek csak az lett a vége, hogy Katona Béla kénytelen volt távozni a kormányból!

Adam de Balogh

Párizs, 2010 nyara

Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com

KIDERÜLT AZ IGAZSÁG A SUKKORÓ-PANAMA ÜGYBEN! GYURCSÁNY FERENC ÉS BŰNBANDÁJA EGYÉRTELMŰEN SÁROSAK

2010. július 21., szerda

KIDERÜLT AZ IGAZSÁG A SUKKORÓ-PANAMA ÜGYBEN! GYURCSÁNY FERENC ÉS BŰNBANDÁJA EGYÉRTELMŰEN SÁROSAK

A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.

KIDERÜLT AZ IGAZSÁG A SUKKORÓ-PANAMA ÜGYBEN! GYURCSÁNY FERENC ÉS BŰNBANDÁJA EGYÉRTELMŰEN SÁROSAK

 

Kitálal a Gyurcsány-korszakról a kirúgott ITDH-vezér (HÍRSZERZŐ ÜGYNÖKSÉG)

Gyurcsány Fecóka az értelmileg hozzá illő partnerekkel őrülten táncol. Táncolt ő a parlamenti dolgozószobája ablakában is. A lipótmezei bolondokházában még nem, mert idejében bezáratta! Fecóka vajon hány Nokiás-dobozt kapott a zsidó “üzletembertől” azért, hogy magyar állampolgárságot és egy zsíros állami telket ajándékozott neki?!

Az ITDH-val is összerúgta a port Sukoró-ügyben a Gyurcsány-kabinet, mert az állami cég nem tartotta kívánatosnak a kaszinókomplexum felépítésének közpénzből történő támogatását – mondta a szervezet januárban leváltott vezérigazgatója a Magyar Nemzet szerdai számában.

Velencei tó

Rétfalvi György arról számolt be a lapnak, hogy komoly szakmai viták alakultak ki a társaság, illetve a gazdasági tárca vezetői – ezen belül Varga István miniszter és Mester Zoltán szakállamtitkár – között. Mint mondta, egyebek között ez vezetett oda, hogy a tárca kikezdte a személyét, majd mindenféle vizsgálatokat rendeltek el a szervezetnél, amelyek eredményére hivatkozva végül idén januárban elbocsátották.

Velencei-tó műholdról

A volt vezérigazgató elmondta: az akkori kabinet egyedi kormánydöntéssel támogatott befektetésként kezelte a sukorói kaszinóépítési tervet, s több mint két és fél milliárd forintot ítélt oda az izraeli–amerikai beruházóknak.

Velencei tó

Az ITDH időben jelezte a szaktárcának: nem ért egyet a projekttel. Indokolásában az állami cég azzal érvelt, hogy a rendelkezésre álló szűkös forrásokat ingatlanfejlesztések helyett inkább munkahelyteremtő befektetések ösztönzésére kellene fordítani, erre ugyanis alig jut pénz.

Rétfalvi György

Emellett Rétfalvi azért sem tartotta támogathatónak a sukorói beruházást, mert a befektetők egy 200 milliárd forintos fejlesztési tervvel álltak elő, amihez képest annyira elenyészőnek tűnt a 2,5 milliárd forintnyi közpénz, hogy az érdemben nem befolyásolhatta a külföldiek végső döntését.

HÍRSZERZŐ

Milyen nyelven tette le az állampolgári esküt Joav Blum?
2009. október 03. 17:43 HUNHÍR ÜGYNÖKSÉG

Megint egy beképzelt zsidó, aki azt gondolja, hogy körülötte és a haverjai körül forog a világ. És ezt még ki is nyilvánítja. Az alábbi írásból kiderül, hogy a magyar szót nem érti, és a nyelvünket sem beszéli. Annak ellenére, hogy – állítása szerint – 20 éve magyar állampolgár. De sajtóközleményt azt ki tud adni, pontosabban az ülepét nyalók mögé bújva próbálja osztani az észt. Csakhogy ami nincs, azt nem lehet osztani. Alább a King’s City ügyében kiadott sajtóközleménye, kommentárokkal.

Joav Blum Vajon hány év börtön dukál neki és Gyurcsány Ferencnek a Sukkorói-panamáért, közokiratok hamisításáért?

„A King’s City befektetői csoport és a magam nevében, alulírott Joav Blum, fontosnak tartom megerősíteni, hogy a beruházás előkészítése, illetve a felelős hatóságokkal, valamint a kormány képviselőivel – mindig a magyar törvényekkel összhangban – folytatott tárgyalásaink során sohasem kértünk semmit, vagy részesültünk olyan előnyben, amelyet más hasonló nagyságrendű beruházásoknál a külföldi befektetők ne kértek vagy kaptak volna.”

Magyarországon évtizedek óta nincs felelős kormány. Talán Kossuth idejében volt utoljára.
A magyar „törvényeket” nyugodtan felejtsd el. A fajtád soha nem tartotta be – még akor sem ha szinte kizárólag úgy készültek hogy nektek kedvezzenek -, és hamarosan úgyis törlésre kerülnek.
A módszerváltás óta csak a zsidó gyilkosok ülepét nyalja a mindenkori magyar kormány. Tehát akkor állna meg amit mondasz, ha a ”befektetők” (valójában tolvajok) és a magyar (értsd: nem zsidó) kis-és középvállalkozók egyenlő jogokhoz jutottak volna. De nem így volt, tehát erre nem hivatkozhatsz. A kettős mérce a ti javatokat szolgálja évek óta.

„Tudomásunk szerint, terhünkre sem az Állami Számvevőszék, sem az Ügyészség jogszabálysértést nem állapított meg.”

Ezt rosszul tudod. Olvass HunHírt, vagy bárkit, aki megírta a tetteitek történetét és eredményét. De abban igazad van, hogy az ÁSZ nem vizsgálta közvetlenül a tervezett kaszinóitok dolgait, csak a földcsere ügyében mert véleményt nyilvánítani hivatalosan. Tehát már a tárgyhoz csak kis mértékben tartozó vizsgálat során is kiderültek az égbekiáltó szemétkedéseitek. Olyan életveszélyes fenyegetésekkel a puttonyukban amiket a megbízásotokból kaptak, mások sem tettek volna másként. A földcsere-szerződésetek viszont érvénytelen, a megkötésének pillanatától. Ennyit még ilyen előzmények után is ki mert jelenteni a számvevőszék.

„Az ellenem, mint a beruházás egyik kezdeményezője ellen megindult és még a bíróság előtt meg sem kezdődött “lakóhely bejelentési” ügy egy számomra megdöbbentő kísérlet volt a nemzetközileg elismert és jó hírnévvel rendelkező befektetői csoport kriminalizálására, valamint az óriási méretű befektetés jogszerűségének vitatására a közvélemény előtt.”

Megint hazudsz. Ha a falból bejelentett putridban laknál, akkor még a tieid is kiközösítenének. A pingpongversenybe pedig kár volt belemenned, mert csak hülyét csináltál magadból az elért utolsó helyeddel. Inkább gyorsan legyőztek, mert a játékosok nem bírák a szagodat. Az pedig hogy anyukád főzi a legjobb magyar ételeket – amin te maceszgombócot értesz –, az egyenesen nevetséges.

Azonkívül nem kezdeményeztél te semmit, rád verték a balhét a hitsorsosaid. Valószínűleg el is vitetik majd veled. Aztán az utolsó szó jogán majd válaszolhatsz arra a kérdésre, hogy: – Jó volt hülyének lenni? Amúgy miből kezdeményeztél volna bármit is? Olyan ruppótlan vagy, mint a csicskák Szabolcsban. A telkekért is üveggyöngyöket adtál, és egy sem volt a tiéd belőlük. A nemzetközi elismertséget és jó hírevet a cionista sajtó sulykolja csak az úgynevezett üzlettársaidról. Bár Laudernek tényleg van hírneve, bár az nem azt jelenti hogy híres hanem azt, hogy hírhedt. Bármihez nyúlt eddig, az mindig halállal járt. Sajnos nem az ő halálával. Minden épeszű ember messzire kerül benneteket. Nem a származásotok miatt, hanem a cselekedeteitek miatt.

A kriminalizálásról csak annyit, hogy a fajtád – és az igazi hazád – népirtásainak se szeri, se száma. Amióta csak valamelyikőtök fejében megszületett a világuralmi gondolat, mert előtte a gyilkoláshoz is hülyék voltatok. Ti magatok írtátok ezt le. Amikor többnek akart a zsidó látszani annál, ami volt. Addig nem is hagyjátok azt abba, amíg valaki lesz olyan ügyes közületek, hogy kiirt vagy kiirtat benneteket a Föld színéről.

Más dolog a jogosság, és más a jogszerűség. A jog az az alapvető emberi jogokon alapul, és igazi alkotmányban szokott kifejeződni. Ha a Szent Korona alkotmánya felől nézed a kérdést, akkor menj és húzd fel magadat az első fára. Itt ehhez jogod van, és csak ehhez van jogod.

A jogszerűségre rátérve csak annyit kívánok neked, hogy ezentúl egyél étel-szerűséget (teli vannak velük a ti tulajdonaitokban levő bevásárlóközpontok), barátkozz nő-szerűséggel (egy transzvesztita vagy egy nőnek látszó buzi pont jó lesz neked), és lakjál lakás-szerűségben (pl. cigányputri). Akkor megtudod, hogy pontosan mit is jelent a jogszerűség, és mekkora a különbség a jg és a jogszerűség között.

Az óriási méretű befektetést pedig vigyétek a pokolba. Úgyis az az igazi hazátok, és mindannyian oda kerültök – remélem mihamarabb.

„Ugyanakkor meg vagyunk róla győződve, hogy a beruházás helyszínére vonatkozóan a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel megkötött ingatlancsere szerződés megfelelt a magyar jogszabályoknak.”

Mi pedig arról vagyunk meggyőződve, hogy egy csaló tolvaj vagy, az úgynevezett „üzlettársaiddal” együtt. Ne félj, mire a bitó alá állítanak, addigra a többi sumákságod is ki fog derülni. A Nemzeti Vagyonkezelő se nem nemzeti, se nem vagyonkezelő. Saját magatoknak hoztátok létre, hogy felvásároljatok mindent hazánkban, és némi konc jusson az ülepetekben nyelvgyökig benne levőknek is.

Ugyanígy esett a magukat képviselőknek nevezőkkel. Üveggyöngyökért megvettétek őket, hogy jogszabálynak nevezett irományokat nyomtassanak ki egy Magyar Közlönynek nevezett papírgyűjteményben. Az irományok kizárólag nekik és nektek kedvező dolgokról szólnak.

A jogszabályokat felülírják a törvények, azt pedig az alkotmány. A Szent Korona országában a Szent Korona alkotmánya érvényes, mivel senki nem érvénytelenítette. Ehhez tartsd magad!

„Az ingatlanok értékét a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által közbeszerzés útján felkért független értékbecslő vállalat állapította meg, és azt az illeték kiszabásánál az APEH is elfogadta.”

Az értékbecslők a ti embereitek voltak. Vagy megvettétek őket, vagy megfélemlítettétek őket. Hamarosan kiderül. Közvetlenül előtted fogják fellógatni mindegyiket. Majd kérd meg őket, tudósítsanak arról, hogy milyen az út a pokolba. Az APEH mindent elfogad, amit a haverjaitok és talpnyalóitok mondanak neki. Tehát ez sem érv.

„A csere indokaként egy fő közlekedési útvonal, nevezetesen a 4 sz. közút, megépítésének az aligha vitatható közérdekű célja szolgált.”

Ugyan már! Azt az utat már régen meg kellett volna építeni. Ha nem loptátok vagy lopattátok volna el a rá való pénzt, akkor olyan régi lenne, hogy már többször is felújították volna. Miféle közérdekről beszélsz? A kaszinóitok melyik köz érdekét szolgálnák? Aki egy kicsit is ért a turizmushoz, az tudja, hogy már évek óta nem épít senki hatalmas szállodákat, mert abba csak ukrán és hozzájuk hasonló maffiózók szoktak megszállni. A különálló, minden luxussal felszerelt apartmanok az igazán eladhatók-kiadhatók.

„Ugyanakkor sajnálatos, hogy az állami érdek vizsgálatánál nem vették figyelembe, hogy az egymilliárd eurót meghaladó turisztikai beruházás önmaga is megvalósítja a jogszabályban megkívánt közérdekű cél fogalmát.”

Ebben az országban senki nem kíváncsi a fajtádra. Milyen turisztikai beruházásról beszélsz? Ami megakadályozza, hogy a turisták szabadon körbejárják a Velencei-tavat? Vagy amelyik visszavonhatatlan természetkárosítást okoz? Nem hisszük el a 10 méteres partszakaszt sem amit ígértek, mert egyetlen normális ember sem érezné jól magát, ha séta közben Moszadosok figyelnék minden lépését. Vagy azt akarod mondani, hogy egyszerű földi halandót is beengednétek a kaszinóváros területére? Ne viccelj! Monte Carlóba se mehet be akárki. Például a cigányok – főleg a zsebes fajta – néha megpróbálkoztak vele. Több van belőlük némelyik épület alapjában arrafelé, mint betonvasból. Las Vegasban pedig ugyanez a helyzet a négerekkel.

„A beruházás megvalósulásával pedig az állam közvetlen adó- és koncessziós díjbevétele évente nagyságrendekkel meghaladná az ingatlanoknak a csere során feltételezett értékkülönbségét, nem is beszélve a turisztikai beruházással összefüggő egyéb bevételekről.”

Ha eltakarodnátok erről a bolygóról, akkor az államoknak (mindegyiknek) nagyságrendekkel több bevétele lenne. Bármiből.

„Ugyanígy meg vagyunk arról is győződve, hogy a beruházás megvalósításakor a Velencei-tó, valamint a környezet védelme olyan mértékben biztosított lesz, hogy az a tó értékeinek megvédését szorgalmazó minden szakember és látogató aggályait el fogja oszlatni.”

Mi pedig teljes bizonyossággal tudjuk, hogy hazugság, amit mondasz.

„A King’s City a természetes környezetre, valamint a tóra való tekintettel, a környék lakosaival együttműködve kívánja folytatni tevékenységét.”

Ez még igaz is lehet, ha az összes zsidót letelepíted a tó körül, és velük egyezkedsz, egyeztetsz erről. De csak ebben az esetben. Minden más esetben: hazudsz.

„Végezetül, örömmel teszünk eleget a Pénzügyminiszter Úr meghívásának, annak reményében, hogy az illetékes hatóságokkal és kormányzati képviselőkkel folytatott hosszú egyeztetések egy olyan üdülőhely megvalósulásában öltenek testet, amely kihagyhatatlan látnivalóként valódi ikonná válik majd Magyarországon.”

Mi pedig örömmel vennénk, ha a celládból látogatnál át hozzá, az ő cellájába. Remélem hamarosan megteheted, miután ledolgoztad azt a napi 18 órát, ami ahhoz kell, hogy a betevő falatod meglegyen. Akárcsak az övé. Sokan szívesen látnának téged meg az oszkót (szándékos kis kezdőbetű) ikonként. Ennek – az ikonizálódásnak – például az a módja, hogy fél-egy évet himbálóztok a kötélen, aztán egy úthenger kivasal benneteket. A keretet pedig ígérjük, hogy állami pénzből álljuk hozzá.

„Meggyőződésünk, hogy a King’s City felejthetetlen élményt nyújt majd a hazai és az idelátogató sok külföldi turista számára és a magyar emberek büszkék lesznek majd az üdülőkomplexumra.”

Több ezer olyan élményt tudok felsorolni, amire egy magyar ember sokkal jobban vágyik, mint arra amit te ajánlgatsz. Azt ajánlom, nagyon gyorsan verd ki a fejedből a tervezett bűntanyátokat, mert ha mi verjük ki belőle, akkor az nem fog tetszeni. Addig költözz el a haverjaiddal egy másik bolygóra, amíg teheted. Mert a Földön megtalál az a néhány hazafi, aki éppen téged fog keresni, amint az első kapavágást megteszi a tó környékén valamelyik talpnyalód.

A magyar ember büszke az őseire, az országra, amit tőlük kapott, a hagyományokra, a tudásra és a hősi tettekre. Bálványokat a te fajtád szokott imádni, errefelé az nem volt divat soha.

A végére már csak az a kérdés maradt, hogy ha nem ért ez a tulok magyarul, akkor milyen nyelven tette le az állampolgári vizsgát? Igaz, az – állítása szerint – 20 éve volt. Éppen a módszerváltás idején. Vagy a magyar nyelvű vizsga csak a keleti embereknek kötelező? Némelyik kínai vagy vietnámi emberpalánta első szavai között van a „kici, óccó”, de Joav Blum még ennyit sem tud kinyögni magyarul. Kizárólag hazudni tud, azt viszont bármilyen nyelven.

vadkörte – a Velencei-tavat védő civilek nyomán

Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com

* * *

JOGI FÓRUM – MTI – 2010.07.28.

Sukorói telekügylet – Budai: Bajnai és Gyurcsány hamisan tanúskodtak az ügyészség előtt

Dokumentumok igazolják Budai Gyula miniszterelnöki megbízott szerint, hogy Sukoró ügyében Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt kormányfők hamisan tanúskodtak az ügyészség előtt. A fideszes politikus szerdai budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: birtokába került több olyan angol nyelvű levél, amelyet Bajnai Gordonnak címzett az izraeli befektető, illetve amelyet Bajnai Gordon és Veres János volt pénzügyminiszter írt az izraeli befektetőnek.

Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök, ki hazudott reggel, délben és este, éjjel és nappal, hosszú éveken át és a bűntársaival együtt mindenkit becsapott és választási csalással került hatalomra

A magyar állam tulajdonát képező, Sukoró külterületén található ingatlanok Pilis, valamint Albertirsa külterületén lévő ingatlanokra való cseréjéről 2008. július 30-i döntésében határozott a Vagyongazdálkodási Tanács.

Bajnai Gordon megbukott miniszterelnök, libatolvaj

A Pénzügyminisztérium 2009 februárjában koncessziós pályázatot írt ki játékkaszinó alapítására és működtetésére. Ugyancsak februárban adta hírül a Népszabadság, hogy King’s City néven másfél milliárd eurós, azaz több mint 400 milliárd forintos turisztikai beruházásra készül Sukorón egy amerikai, izraeli, német és magyar üzletemberekből álló befektetőcsoport. A korábban állami tulajdonban lévő üres területhez Joav Blum úgy jutott hozzá, hogy felajánlotta cserére a magyar államnak a Pest megyében található – összesen 183 hektáros – gyümölcsöseit.

Veres János gyurcsányista pénzügyminiszter. Több zűrös ügybe nyakig belekeveredett.

A főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt már 2009 áprilisa óta folytatott nyomozást ismeretlen tettes ellen az ingatlanok cseréje miatt.

2009 májusában Császy Zsolt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. értékesítési igazgatója dokumentumokkal igazolta, hogy jogszerű volt a csereügylet.

Bajnai Gordon akkori miniszterelnök júniusban az egymásnak ellentmondó információk miatt vizsgálatot kért a pénzügyminisztertől, hogy történt-e szabálytalanság a beruházás ügyében.

Budai Gyula kormánybiztos

Budai Gyula júliusban, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatójaként az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nem hivatalos jelentésére hivatkozva közölte: szerinte Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, Veres János volt pénzügyminiszter és Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatója “cinkosa az ingatlanpanamának”, amelyben jó minőségű, jó helyen lévő, több mint egymilliárd forint értékű állami földet rossz helyen lévő, értéktelen gyümölcsösért cseréltek el.

2009. augusztus 13-án közokirat-hamisítás bűntette miatt vádiratot nyújtott be a sukorói ingatlancsere ügyében a Székesfehérvári Városi Bírósághoz a városi ügyészség, mert az “ügyben érintett magánszemély” (Joav Blum) Sukorón “csak névlegesen létesített lakóhelyet”.

Még mindig Joav Blum zsidó „üzletember“

Ezután a Fidesz a beruházás felfüggesztését kérte a kormánytól. Budai Gyula arra hívta fel a figyelmet: a sukorói beruházáshoz kapcsolódó koncessziós pályázatot annak ellenére hirdette eredményesnek a kormányzat, hogy több szabálytalanság is felmerült, és a külföldi befektetővel szemben vádiratot nyújtott be az ügyészség. Felhívta Oszkó Péter pénzügyminiszter figyelmét, hogy Joav Blum olyan földekről kötött csereszerződést az állammal, amelyeknek a csere időpontjában nem volt tulajdonosa.

Oszkó Péter gyurcsányista mintha pénzügyminiszter

Októberben a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője közölte nyomozásuk eredményét: “valós értéküknél csaknem 600 millió forinttal drágábban szerepelnek a sukorói ingatlancsere szerződésében a pilisi és albertirsai földterületek”. Oszkó Péter felkérte a MNV Zrt. elnökét, hogy az MNV kezdjen egyeztetést Joav Blummal a sukorói telekcseréről azért, hogy az eredeti állapotot helyre lehessen állítani.

Benedek Fülöp

Ezt követően Budai Gyula közölte, hogy bizonyítékokként különböző iratokat adott át a Központi Nyomozó Főügyészségnek. Az átnyújtott csomag tartalmazta a koncessziós szerződést, a Pénzügyminisztérium titkos belső levelezését az izraeli befektetővel, valamint az MNV belső utasításait. Ezek alapján Budai Gyula szerint “egyértelműen bebizonyítható, hogy mind Tátrai Miklós, mind Benedek Fülöp (az MNV vezérigazgató-helyettese) szándékosan szegte meg azokat az előírásokat, amelyeket a jogszabály, illetve a belső utasítások előírnak”.

A Fidesz novemberben a sukorói szerződés azonnali felbontását és politikai jogi felelősségre vonást követelt. Az ügyben két politikai felelősként Bajnai Gordont és Oszkó Pétert nevezték meg.

2010. március 11-én a Központi Nyomozó Főügyészség tanúként hallgatta meg Bajnai Gordon akkori miniszterelnököt (2008 májusában nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter). Nyilvánosságra hozott tanúvallomása szerint Bajnai Gordon nem emlékezett arra, hogy a beruházással kapcsolatos parlamenti egyeztetésen szóba került-e az ingatlancsere, illetve a sukorói ingatlanok.

Áprilisban Gyurcsány Ferencet is kihallgatta a Központi Nyomozó Főügyészség. Vallomása szerint a King’s City kaszinóberuházással kapcsolatos földcserére vonatkozó igény már a 2008. májusi parlamenti egyeztetés előtt ismert volt.

A Központi Nyomozó Főügyészség június 4-én hozta nyilvánosságra legutóbbi szakvéleményét, mely szerint a sukorói csereszerződésben a sukorói területek 734,3 millió forinttal alulértékeltek, míg az albertirsai és a pilisi ingatlanok 593,5 millió forinttal túlértékeltek voltak, így a csereügyletben 1 milliárd 327,8 millió forint értékkülönbség állapítható meg.

Az LMP pert indított az MNV ellen, és 2009 novemberében a Fővárosi Bíróság első fokú ítéletében kimondta: az MNV-nek ki kell adnia a sukorói telekügylet kapcsán készített értékbecsléseket, valamint a telekcserével kapcsolatban a földhivatalokhoz benyújtott valamennyi dokumentumot. Majd 2010. június 10-én a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen is kimondta: nyilvános a sukorói ügylet dokumentációja.

Június 11-én Orbán Viktor kormányfő Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselőt miniszterelnöki megbízottá nevezte ki, feladata “az állami földek jogellenes elherdálásának” felderítése.

* * *

KLUBRÁDIÓ – MTI – 2010.07.28.

Visszautasítja Bajnai és Gyurcsány a vádakat

Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt kormányfők titkárságai visszautasították Budai Gyula miniszterelnöki megbízott állításait, miszerint dokumentumok igazolják, hogy Sukoró ügyében Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc hamisan tanúskodott az ügyészség előtt. Budai Gyula hamisan vádolja a volt miniszterelnököt – közölte mindkét titkárság.

Bajnai Gordon mindenben együttműködött az ügyészséggel, a hivatal minden kérdésére válaszolt és tanúvallomását nyilvánosságra is hozta – közölte a volt kormányfő titkársága.

Emlékeztettek arra, hogy a volt kormányfő tanúvallomásában is elmondta, turizmusért felelős önkormányzati, majd gazdasági miniszterként hivatali feladata volt, hogy tárgyaljon a befektetővel, mivel az egymilliárd dollárra tervezett beruházás turisztikai értéket képviselt volna és háromezer munkahelyet hozott volna létre a Velencei-tónál.

Kormányfőként Bajnai Gordon kérésére indult vizsgálat a beruházáshoz kapcsolódó földcsere-ügyletek ügyében – hangsúlyozta a titkárság.

Gyurcsány Ferenc titkársága is cáfolja Budai Gyula állításait.

Budai Gyula azt állítja, birtokába került több olyan angol nyelvű levél, amelyet Bajnai Gordonnak címzett az izraeli befektető, illetve amit Bajnai Gordon és Veres János volt pénzügyminiszter írt az izraeli befektetőnek.

Hozzátette: a 2008. május 26-i kormányülésről szóló dokumentum angol nyelvű változata is megtalálható a levelezésben, amely alapján állítható, hogy mind a két volt kormányfő “valótlan tartalmú, hamis tanúvallomást” tett ügyészségi meghallgatásán. Mind a két volt miniszterelnöknek konkrét tudomása volt több olyan tényről, amely Sukoró ügyében döntő lehet – fűzte hozzá a miniszterelnöki megbízott.

(MTI)

* * *

ECHO TV – Magyar Hírlap – 2010.07.29.

Budai Gyula izraeli levelekkel bizonyít
A King’s City-ügyben átverték az ügyészeket?
Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt miniszterelnökök hamisan tanúskodtak az ügyészségnek Budai Gyula (Fidesz) szerint.

Dokumentumok igazolják, hogy a sukorói King’s City-ügyben Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt kormányfők hamisan tanúskodtak – jelentette ki Budai Gyula. A miniszterelnöki megbízott kifejtette, a birtokába került, Bajnai és az izraeli befektetők között zajló levelezés egyértelműen bizonyítja, hogy a volt kormányfő már hónapokkal a 2008. májusi, a Gyurcsány-kormány, a vagyonkezelő és a kaszinóváros beruházói között zárt ajtók mögött lefolytatott egyeztetés előtt tudott a projekt fontos részleteiről. Márpedig az ügyben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával nyomozó Központi Nyomozó Főügyészségnek tett vallomásában Bajnai ezzel ellentmondóan nyilatkozott.

Mint korábban a botrányos telekcsere-szerződés semmissé nyilvánításáért indított polgári per egyik tárgyalásáról beszámoló cikkében a Magyar Hírlap megírta, Bajnai Gordon már az említett egyeztetés előtt – még a gazdasági tárca vezetőjeként – miniszteri biztost jelölt ki a később a kiemelt állami beruházások listájára került projekt felügyeletére.

A bizonyítékok alapján már 2007-ben egyeztetést folyt a kormányzat és a befektetők között. Budai Gyula szerint egyébként Gyurcsány Ferenc „valótlan tartalmú vallomását” a találkozóról szóló dokumentum bizonyítja. Eszerint ugyanis Bajnainak hetente kellett jelentést tennie a bukott miniszterelnöknek a beruházás aktuális állapotával kapcsolatban.

A fideszes politikus úgy fogalmazott, a szocialista kormányzat idején konkrétan meghatározták, mennyi idő alatt kell végrehajtani a sukorói telekcserét, és mennyi idő alatt kell beszerezni a koncessziós jogot a King’s City működéséhez.

Az ügyészségi nyomozásnak kell tisztáznia, hogy „Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon milyen ellenérték fejében vett részt” ebben a korrupciógyanús beruházásban – mondta Budai, aki szerint a volt kormányfők hazudtak abban is, hogy az állami támogatás odaítéléséről csak a 2009. április 9-i kormányülésen döntöttek, mert egy levél igazolja, hogy már 2008 decemberében arról tájékoztatták az izraeli befektetőt, hogy 2,6 milliárd forint állami hozzájárulást biztosítanak a beruházáshoz.

A miniszterelnöki megbízott bemutatott egy CD-t is, amely elmondása szerint a vagyongazdálkodási tanács 2008. július 30-i üléséről készült, s egyértelművé teszi, hogy a beruházás Gyurcsány Ferenc utasítására történt.

* * *

Ma.hu MTI – 2010.07.29.

Kit mocskol össze a King,s City?

Nyilvánosságra hozta a sukorói dokumentumokat az LMP

Az LMP saját honlapján hozta nyilvánosságra a sukorói King,s City-ügyben keletkezett, csaknem kétszáz oldalnyi telekcset-dokumentumokat.

Ezt írta a (az SZDSZ-ből átvedlett törpe-)párt sajtóosztálya az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében. Az LMP 2009 nyarán kérte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-től az iratok kiadását.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy miután az MNV nem reagált a megkeresésre, pert indítottak a közérdekű adatok nyilvánosságra hozataláért, a Fővárosi Ítélőtábla pedig ez év júniusában kimondta: nyilvános a sukorói telekügylet dokumentációja.

A magyar állam tulajdonát képező, Sukoró külterületén található ingatlanok Pilis, valamint Albertirsa külterületén lévő ingatlanokra való cseréjéről 2008. július 30-i döntésében határozott a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács. A Pénzügyminisztérium 2009 februárjában koncessziós pályázatot írt ki játékkaszinó alapítására és működtetésére. Ugyancsak februárban adta hírül a Népszabadság, hogy King,s City néven másfél milliárd eurós, azaz több mint 400 milliárd forintos turisztikai beruházásra készül Sukorón egy amerikai, izraeli, német és magyar üzletemberekből álló befektetőcsoport.

A korábban állami tulajdonban lévő üres területhez Joav Blum úgy jutott hozzá, hogy felajánlotta cserére a magyar államnak a Pest megyében található – összesen 183 hektáros – gyümölcsöseit.

A főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt már 2009 áprilisa óta folytatott nyomozást ismeretlen tettes ellen az ingatlanok cseréje miatt. 2009 májusában Császy Zsolt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. értékesítési igazgatója dokumentumokkal igazolta, hogy jogszerű volt a csereügylet.

Bajnai Gordon akkori miniszterelnök júniusban az egymásnak ellentmondó információk miatt vizsgálatot kért a pénzügyminisztertől, hogy történt-e szabálytalanság a beruházás ügyében.

* * *

GYURCSÁNY FERENCNEK MINDEN SZABAD???!!!

A megbukott vörösnáci miniszterelnök és pártvezér, Gyurcsány Ferenc a minap kijelentette, hogy ő bizony nem jelenik meg az Országgyűlés illetékes, a Sukoró-panamával foglalkozó bizottsága előtt! Nocsak, egy senki ezt is megteheti!? Ingyen utazhat a BKV járművein bandatársaival együtt (majd azt hazudja, hogy “kifizette a bírságot!” – milyen bírságot? ki bírságolta meg? önmaga? futár Nokiás dobozban hozta a nyugtát a BKV-tól?) Tilosban parkolászik, buzi rendezvényekre jár ahelyett, hogy tisztességes munkával foglalkozna! Legközelebb majd valamelyik boltból ingyen és büntetlenül elvisz egy vekni kenyeret, a kétes hírű családból származó, soron következő nejének a csábos tangabugyit, egy üveg piát, hogy a bánatát abba fojtsa! A hosszú bűnlajstromát folytatni lehetne! Az elmúlt években többet ártott a magyarságnak, Magyarországnak, mint a nyilas és rákosista-kádárista rémuralom együttvéve!

Most Fecónak van bőr a pofáján kijelenteni, hogy a bizottsági meghallgatásra ő bizony nem megy el! Ezzel az egész Országgyűlést sértette meg, és természetesen azokat a magyarokat, akik részt vettek a tavaszi választásokon! Ideje lenne végre egy olyan házszabályt hozni, Tisztelt Országgyűlés, amely kimondja: egy évi apanázsát bánja az a képviselő, közhivatalnok, aki szándékosan nem jelenik meg valamelyik parlamenti bizottság idézésére! Ezt az uniós és hazai antidiszkriminációs törvények is megkövetelik! És jelentősen csökkentsék annak a párt-frakciónak a járandóságát, akinek a tagja így viselkedik!

Egy parlamenti vizsgálóbizottságnak olyan jogosítványt kell adni, hogy rendőrök által, bilincsbe verve vezettesse elő azt a honatyát, aki “titkársága által” pimaszul megüzeni, hogy szarik az Országgyűlésre (mert a vizsgálóbizottság az Országgyűlés szerve!) és ezzel a demokráciára és a jogszabályokra! Vagy talán Gyurcsány “elvtárs” más bánásmódot érdemel? Azért is, mert szétverte a demokráciát, az erkölcsöket, az ország és lakossága gazdasági helyzetét, csőd szélére vitte a családokat?!

Magyar János, Budapest

NOKIÁS DOBOZOK: MÁV, BKV, VOLÁNOK

2010. július 5., hétfő

NOKIÁS DOBOZOK: MÁV, BKV, VOLÁNOK

A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.

Nokiás dobozok: MÁV, BKV, Volánok.

Olvasom a lisszaboni címemre nemrég érkezett egyik magyar újságban, hogy az új kormány a vörösnácik által bezáratott vasútvonalakon sorra újraindítja a személyszállítást. Bravó! Azt is hozzátetette: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedési ügyekért felelős államtitkára kijelentette, hogy a vasúti személyszállítás, annak színvonalának emelése, az utasigények maximális kiszolgálása az Orbán-kormány elsődleges feladata, így a vasút – és a nagyvárosokban a kötött pályás közlekedés – általános elsőbbséget fog élvezni a közúti közlekedéssel, így a Volán-társaságokkal szemben is! Mindenéppen üdvözlendő gondolat a levegőszennyeződés mind nagyobb mértékeket érő veszedelme és a klímakatasztrófa réme küszöbén!

Amerikai kutatások szerint a kamionok a leginkább felelősek az asthma kialakulásáért!

Megjegyzem: mindenütt a világon egyre inkább így van! Egyre több városban, országban új villamos- és vasútvonalakat építenek, miközben Magyarországon az internácik évtizedek óta azok szétverésén fáradoznak. Pedig a klímaszakemberek, környezetvédők és meteorológusok mellett, az egyre súlyosabb asztmás megbetegedésekkel szembenző tüdőgyógyászok is mind hangosabb riadókat fújnak!

Az osztrák ÖBB vasút RoLa kamionszállító szerelvénye. Tranzitúton vagy vasútállomással rendelkező helyiségbe nálunk is tilos lenne egy kamion áthaladása!

A kamionok és a dieselmotoros járművek – így autóbuszok, vontatók, munkagépek – mellett, az egyre több szemétégető és gyárkémény mind több olyan parányi szénmolekulákat juttatnak a levegőbe, amelyek a ma gyógyíthatatlan asztma okozói és az asztmás betegek állapotának fokozatos rontói. De a személygépkocsik túlszaporodása is már sokakban rémálmokat vált ki. Épp ezért kell pozitív diszkriminációban részesíteni a környezetet alig szennyező vonatokat, villamosokat és trolibuszokat, az autóbuszok, kamionok és személygépkocsik kárára! És persze a kamionokat az utak helyett vasúti platformokra kell tessékelni! Úgy, ahogyan ezt sok országban már évek óta megteszik!

Svájc. Bernina expressz.

A Magyarországnyi nagyságú, de jóval keményebb földrajzi viszonyokkal rendelkező Svájc méltó példa lehetne e téren is! Egy sor jelentéktelen kis vicinálist helyi összefogással, némi külső tőke bevonásával villamosították, korszerűsítették és ma már óriási forgalmat bonyolítanak le. Nemcsak a téli síszezon idején! Érdemes megnézni azt a tévésorozatot, amely a svájci vasútvonalakat mutatja be és amelyet időnként – magyar nyelvű szinkronnal – az egyik turista csatorna sugározza. Pedig Svájc alatt nincsenek meleg vízforrások, pecázásra alkalmas tavak, vadászatra alkalmas erdők, nincsenek kiváló borok és bortermő vidékek, nincs mediterrán éghajlat, nincsenek valódi, a Mátra, Gerecse, Vértes, Somogyi dombság, Balatonfelvidék, Bükk, Bakony vagy Mecsek területén és körzetében található csodálatos mikroklimatikus völgyek!

A Millenium táján a még korrupció-mentes, csak az ország javát szem előtt tartó felelős magyar kormányok felismerték, hogy a páratlan thermál-víz kincs túristák százezreit vonzza hazánkba. Ekkor épült a városligeti Széchényi-fürdő is! Az Orbán-kormány követhetné bölcs őseink példáját! Óriási vagyon hever parlagon!

Hazánk páratlan természeti adotságai mindeközben teljesen érthetetlen módon parlagon hevernek! Pedig éppen a svájci szellemben fejlesztett vasút lehetne az igazi motorja az idegenforgalom igen gyors fellendítésének, amely a GDP akár háromnegyedét is adhatná! Ezt komoly külföldi közlekedési szakemberek és közgazdászok szájából hallottam! Csupán jelképes összegért, akár 99 évre bérbe lehetne adni ezeket a vicinálisainkat, hogy aztán a különböző állomások tőszomszédságában komoly adóbevételt kecsegtető szanatóriumok, panziók, szállodák, termálfürdők, rekreációs központok, kempingek, vadászparadicsomok, lovardák és golfpályák épülhessenek!

egy gyógyüdülő a sok közül

A végzett modernizálási, vasútvillamosítási, idegenforgalmi beruházásokat pedig a vállalkozó szellemű befektetők leírhatnák az adójukból! Akár társaságokról, akár magánbefektetőkről lenne szó! Az állam és a lakosság többszörösen jól járna! Hiszen nemcsak rengeteg új, ma annyira hiányzó munkahely jönne létre, melyek tovább gyarapítanák a költségvetési bevételeket, de 99 év múlva az állam modern vasúti infrastruktúrát örökölne, ha úgy dönt, hogy a licencet újabb 99 évre nem hosszabbítja meg.

Vajon az osztrák ÖBB által típushiba miatt át nem vett Bombardier Talent szerelvényeket a MÁV Nokiás-dobozok segítségével vásárolta meg?

Tehát ma már – a tárca közleménye szerint – öt vagy hat vonalon ismét közlekednek a még Csehszlovákiában gyártott kis piros-sárga motorvonatok, vagy inkább sínbuszok. Szép! Csakhogy – olvasom egy másik újságban – a MÁV az új kormány szándékait megpróbálja kijátszani. Hát igen! A vezetők már jól tudják, hogy rövidesen ki lesznek rúgva és nagy ívben repülnek, tehát megmutatják az agyaraikat, visszavágnak. Nyilván az sem tetszik neki, hogy maximum alig 2 millió forintnyi végkielégítéssel mondhatnak búcsút a fejőstehénnek. Nosza! Ha ezt – mondjuk – Rákosi pajtás idején tették volna, államellenes bűncselekmény vádjával már a vádlottak padján csücsülnének. De a szabotőr magatartást egyetlen kormány sem nézi jó szemmel, tehát az Orbán-kormány is nyilván nagyvonalúan ezért is megfizetteti őket!


Az MSZP-s Nokiás-dobozok nemcsak a BKV vérét szívták. Alig akad olyan állami vállalat, amelyet a vörösnácik nem tekintették kifizetőhelyüknek!

Erről jut eszembe, hogy a MÁV-nál is tapasztaltak már Nokiás-dobozos eseteket, melyek közül világszerte a leghangosabb a MÁV Cargo eladása volt! Amikor az egyik bécsi lap riadót fújt, mert “közreműködői díj” címen több milió eurót fizettek ki egy eleddig teljesen ismeretlen magyar álcégnek, az osztrákok villámgyorsan meg is találták az egyik tettest, egy bizonyos Marschalkót úrat (vagy inkább elvtársat?), akit ki is rúgtak az ÖBB-től. A botrány magyar szálai viszont érdekes módon a ködbe vésztek. Mert az állítólagos közvetítő (kamu?) budai irodájáról kiderült, hogy ott senki sem tartózkodik és az állítólagos cégről sem tudtak semmit.

Vajon tényleg? Mert akkor hogyan kerülhetett a mintegy fél éve a MÁV éléről menesztett Heinczinger István volt MÁV vezérigazgató vezető pozícióba az ÖBB unokavállalatához, az RCA leányvállalatához, a MÁV Cargóból lett Rail Cargo Hungáriához?! Határtalan hálából? Jó tanácsokkal látta el az ÖBB vezetőit a MÁV kárára? Esetleg az említett Herr Marschalkónak súgott? Vagy talán a kusza szálak inkább Tel Avívba vezetnek? Ide tartozik egy másik, hasonló kaliberű botrány, amikor igen jó állapotban lévő többszáz tehervagont “ócskavasként” fillérekért eladták! Kinek parancsára és kinek érdekében? Mert alig telt el egy kis idő, és az “ócskavas” vagonok átfestve megjelentek más vasúttársaságok színeiben több uniós vasútvonalon. Részeg vagy elmebeteg volt, aki leselejtezte a jó vagonokat, vagy egyszerűen ő is Nokiás-dobozt kapott?


Heinczinger István egykori MÁV vezérigazgató – Shalom a MÁV Cargonál!

Másfajta Nokiás-szálak viszont Pekingbe vezetnek, valószínűleg internáci alapon! Hát igen, a régi, elvtársi barátságok olyan gyorsan nem halványulnak el! Történt, hogy a Budapest környékén, a távolsági és nemzetközi viszonylatban az autóbuszközlekedés lebonyolításáért felelős Volánbusz néhány éve újabb buszok beszerzése érdekében, annak rendje és módja szerint, a törvények látszólagos pontos betartásával, újabb közbeszerzési pályázatot írt ki.

King Long tragacs. Abszurd műszaki konstrukció. Vajon itt is Nokiás-dobozok segítségével kerültek a Volánbuszhoz?!

Jelentkezett is néhány komoly magyar buszgyártó, lévén az Ikarus nemcsak a nagyvilágban komoly hírnévvel ajándékozta meg a honi buszgyártást! És jelentkezett egy teljesen ismeretlen és lényegtelen kínai gyártó is az ócska King Long autóbuszaival, amelyek meg sem közelítették a közbeszerzési hírdetésben előírtakat! Annál többet olvasni lehet róluk a kínai sajtóban, főleg buszbalesetekről tudósító hírekben. (Itt rögtön az eszembe jut az a, mintegy egy évtizede meghirdetett torgyáni morbid ötlet, hogy Dél-Amerikából akarta hozatni a cseresznyét, mintha a hazai gyümölcsösökben teljesen ismeretlen lenne!)

Miközben a Volánbusz hülyét csinál az emberekből csak a King-Longra szabott közbeszerzési eljárások kiírásával, a Alfa Volvo Localo székesfehérvári gyártója a csőd szélén kötéltáncol!

Eltelt egy kis idő, és az utasok legnagyobb bánatára és megröknyödésére, az ócska, még légkondival sem rendelkező, csiga lassúsággal araszoló ferdeszemű tragacsok meg is jelentek a főváros környéki utakon. Sebaj, a magyar buszgyártók nyeltek egy nagyot és vártak a következő közbeszerzési pályázatra. Még jobb műszaki feltételek és alacsonyabb ár biztosítására tettek elszánt ígéretet. De a Nokiás-szellem mégis a kínaiak mellett döntött! Hiába: pénz beszél, a kutya ugat! Most már nem adták fel és fellebeztek! Sikeresen, mert a Közbeszerzési Döntőbizottság hatályon kívül helyezte a már kihirdetett eredményt! Pedig a kínaiak étvágya közben úgy megnőtt, hogy már hazai tragacsüzem építést is hírül adták.

A kiselejtezésre váró de még mindig élvonalbeli magyar Ikaruszokat magyar buszokkal kellene a Volánbusznak lecserélnie!

Persze a marxista-leninista vörösnáci zagyvaságokat újraimportáló kínai tragacsüzem működése csak akkor lett volna gazdaságos, ha – szokás szerint – egyazon útlevél és bevándorlási engedély segítségével száz adózatlan, alacsony keresetű feketemunkást is hoztak volna magukkal Pekingből! Köztük néhány kémet, pártpropagandistát és ávéhást. Szép kilátások!

A BKV-nak, a Volánbusznak, más Volán-társaságnak vajon miért nem felel meg a King-Long tragacsoknál mindenképpen jobb és olcsóbb, Győrött és Mosonmagyaróváron gyártott Credo-buszok? Miért ennyire hazafiatlanok a vörösnácik kegyeiből lett vezérigazgatók, akik közül már néhány időközben börtönbe is került?!

Nem csoda, hogy a Nokiás szellem ismét a kínaiak javára döntött! Nesze neki, de a derék magyar buszgyártók most már megmakacskodtak és újra fellebbeztek! És ez így ment hónapokon át! A Volánbusz vezetői pedig lapos és mondvacsinált sajtónyilatkozatokban szabadkoztak, hogy „a híresztelések ellenére korrupcióról, kenőpénzről szó sincs” és ezért új közbeszerzési eljárást fognak kiírni, melyről azonban érdekes módon mai napig egy újság sem írt! A Budapest-Kelenföld és Biatorbágy között közlekedő járatokon viszont egyszerre csak egy pletyka kezdett el terjedni arról, hogy „a kínaiak megveszik a Volánbuszt”! Mellesleg itt a MÁV és a Volán menetrend nincs szinkronban: ha Budapestről megérkezik a vonat (10 perc alatt), a Volánbusz vagy már rég elment, vagy majd 1 óra múlva ér ide! Azaz: a Biatorbágy vasútállomásra érkező vonatokat soha nem várja Volánbusz, illetve az érkező buszt vonat!!! Ezen Sürgösen változtatni kellene!

Egy kínai főelvtárs, akinek az ötéves terv teljesítése fontosabb a minőségnél! Az értéktelen kínai kacatok egyre szélesebb körű választéka árasztja el a világot. Többnyire internáci alapon.

Nocsak, vajon az ismeretlen eredetű vörösnáci tragacsok hátsó ajtón át így akarják legyőzni a világhírű magyar buszgyártókat?! Remélem, mindez csak egy ostoba rémhír és rövídesen megjelenik egy kormány-közlemény, hogy a Volánbuszt nem adja el! De arról is, hogy a kínaiaktól eddig vásárolt ócska tragacsok csak igen szigorú műszaki és minőségi ellenőrzés után folytathatják majd további útjukat a Volánbusz vonalain. Ha addigra útközben maguktól szét nem esnek! Épp ennek megakadályozására, addig is felfüggesztik a King Longok típusengedélyét, tehát a tragacsok garázsba kerülnek!

Egy gyár valahol a vörösnáci Kínában. Katonás rend, akár az egykori auschwitzi koncentrációs táborban. Fél óra lélekromboló szeminárium a marxizmus-maoizmus zagyvaságaiból.

Persze a Volánbusznak és más Volán társaságoknak rá kell jönniük arra, hogy a feladatuk nem a jövedelem- és csúszópénz-szerzés, hanem az utasok kiszolgálása azokon a vonalakon, ahol vasút nem közlekedik! Komolyan fontolóra kell venniük azt a kormányígéretet is, hogy a vasút elsőbbséget fog élvezni, tehát ezután minden fordítva lesz, mint ahogyan azt korábban a bukott vörösnácik ostobán, Nokiás dobozok begyűjtése közben kiagyalták!

A győri Kisalföld Volán nem fél magyar buszokat üzemeltetni. A tragacs KingLong pedig senkinek sem kell! A Credo mégis hazai márka és ezerszerte jobb!

Ebbe az is beletartozik, hogy a frekventált vonalakon a buszjáratok sűrűségét növelni kell, és minden egyes, vasútállomással vagy megállóval rendelkező településen, a vasútállomáshoz ráhordó szerepre kell váltania! Ebbe pedig a buszmenetrendeknek a vasúti menetrendekhez történő igen szigorú hozzáidomítása is tartozik! Mert sokszor valamelyik Volán társaság tulajdonában lévő busszal a vasútállomásra érkező utas keserűen azt tapasztalja, hogy a vonat épp az orra előtt ment el, a vonattal érkező pedig már csak a Volán-járat hűlt helyét találja! És az is beletartozik ebbe, hogy az Orangeways és más magánbusztársaságok működését a Volán társaságok nem gáncsolják, az útvonalakat, buszpályaudvarokat uniós szellemben megnyitják előttük!


Vajon Demszky a Siemens-Combinókra szabatta a közbeszerzési eljárást? Itt hány Nokiás doboz cserélt gazdát?

A fővárosi tömegközlekedést lebonyolító BKV sem kismiska e téren! Miközben Európa szerte az újságokban olvasható volt, hogy a Siemens által a piacra dobott Combino nevű csuklós villamos hibás konstrukció és a villamosvonalaikról kivonják őket, érdekes módon Budapest főpolgármestere épp akkor a Combinók vásárlása mellett döntött! Pedig a szegedi példa a legjobb bizonyítéka annak, hogy a Visegrádi Országokban is kaphatók nagyon modern alacsonypadlós csuklós villamosok, és az áruk meg sem közelíti a légkondicionálók nélkül érkezett Combinókét! Na, a légkondicionálók utólagos beszereltetése sem javított Demszky Gábor főpolgármester süllyedő renomáján, amit tetézte még a négyes metró körül időnként kirobbanó furcsa botrányok!

A Siemens müncheni Martin-straßei székháza. Néhány éve innen több vezetőt megbilincselve vitt el a rendőrség a hirhedt korrupciós-botrány miatt, amelyben több európai miniszter is sáros volt.

Eltelt egy kis idő, aztán egyszerre csak azt is olvashattuk az újságokban, hogy a német rendőrség házkutatást tartott a Siemens müncheni központjában és több telephelyén, majd lecsapott a Siemens vezetőire és többen közülük ma is az árestom hűvösét élvezik! Csak azt nem értem, hogyan történhetett az, hogy épp a budapesti Combinók furcsa (Nokiás-dobozos?) vásárlása nem keltette fel a müncheni és a budapesti detektívek éber figyelmét?! Vajon a Nokiás dobozok használatát nagyon óvatosan ekkor próbálták ki nemcsak a Városházán?

Demszky Gábor és Hagyó Miklós elválaszthatatlanok. Egy bennük a közös: még a fotózáshoz sem értenek! Vajon hány Nokiás dobozt cseréltek egymás között?

Nagyon sokat töprengtem, hogy közzétegyem-e ezt az írásomat, mert már előre feltételezem, hogy a vörösnáci párt azonnal népirtó fasisztának fog nevezni engem! Mi több: követelni fogja a világsajtóban, hogy vonjanak engem felelősségre „emberiség elleni bűntett” miatt, esetleg „nemlétező szerzőnek” neveznek, vagy egyszerűen mindent letagadnak és letagadtatnak az ismert jelszavuk (Hazudtunk reggel, délben és este, éjjel és nappal, hónapokon, éveken át”, tehát elvtársak folytassuk ezt tovább!) szellemében, Karl Marx, Friedrich Engels, Lenin, Sztálin, Hitler, Dolores Ibaruri, Fidel Castro, Mao Tse Tung, és Kim-Ir-Szen szellemében. akkor inkább gyorsan befejezem az írást és még mielőtt valamelyik titkosügynökük elkap engem, gyorsan publikáltatom.

Lisboa, 2010.06.25.

Cristobal Nagy

Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com

* * *

Mélyen Tisztelt Nagy Úr!

Nagy érdeklődéssel olvastam írását a MÁV-nál és a BKV-nál tapasztalt MSZP-s sikkasztásokról, hűtlen kezelésről. Most már értem, miért olyan pocsék mindkét közlekedési vállalat szolgáltatásainak színvonala, vagy inkább színvonalon alulisága! Pedig vezetőinek, a közlekedési tárcának tudomásul kell vennie: ha azt akarják, hogy a járműveiken tapasztalt kosszal, a marslakók számára és nem a lakossági igényeknek megfelelően szerkesztett, egyre ritkábban közlekedő járatokat feltüntető menetrendekkel, az állandó jegyáremelésekkel elzavart utasokat csak úgy tudják visszaszerezni, ha végre más hasonló európai közlekedési vállalatok mintáját, jó példáját követik!

A nyugati vasutakon már 30 évvel ezelőtt légkondicionált, kitűnő rugózású, patyolattiszta (a vécéket is beleértve!) szerelvények őrködtek az utasok jókedve felett. Magyarországon viszont inkább az egykori szovjetunióbeli állapotokra emlékeztetnek. Monor és Budapest között régebben szinte negyedóránként járt személyvonat. Ma sokszor órákig kell várni rá. Ugyanez vonatkozik a BKV villamos-, trolibusz- és autóbuszjárataira!

A járatritkitások legfőbb magyarázata mindig az, hogy “kevés az utas”! Hát persze! Ki az a hülye, aki hóviharban, zuhogó esőben vagy kánikulában fél órát, 20 percet, de még 15 percet is várna! A nemrég megszüntetett 67V autóbuszt kevesen használták csúcsidőn kívül, mert ritkán járt. Ma viszont a helyébe lépett, 10 percenként közlekedő 5-ös busz tömve van!!! A 124-es és a 125-ös (az átszervezés előtt 24 és 70) buszon is korábban több utas volt, amikor 10 percenként járt, ma már sokan meggondolják, hogy kies helyeken 10 percnél tovább várjon rá, különösen sötétedés után. Sok budapesti buszjáraton ugyan ez a helyzet!

Ha a BKV és a MÁV vissza akarják hódítani az utasokat, a járatokat sűríteni kell, de úgy, hogy ne térjen el egymástól a csatlakozó vonat, busz, vagy villamos, trolibusz érkezési-indulási időpontja! Legyenek ismét átszálló megállók, ahol az egyszerre érkező buszokról, villamosokról át lehet szállni a másikra! Ma sok helyen a másik busz mögé érkező sofőr addig ki nem nyitja az ajtót, amíg a másik el nem indul. Vagy be sem áll a megállóba. Az előtte lévő pedig sietve távozik, holott sokan szállnának át egyik járműről a másikra!!! Ez különösen kora reggel és este fontos, amikor még ritkán közlekednek!

Az Európai Unió egyik rendelete szerint a vasúttársaságoknak (és ide a helyiérdekű vasutak és a villamosvasutak is bele tartoznak!) más vasutak számára szabad átjárhatóságot kell biztosítaniuk! Magyarán a MÁV (vagy bármely vasút szerelvényei) igénybe veheti a Fővárosi Villamosvasút és a Budapesti Helyiérdekű Vasút vágányhálózatát, de ez fordítva is igaz! Sok olyan európai nagyvárost személyesen ismerek, ahol a villamos egy bizonyos ponton ráhajt az államvasutak (vagy magánvasút) vágányaira, majd néhány km megtétele után folytatja az utat a saját vágányain! Budapesten e célt szolgálnak a Hannovertől vásárolt kétnormás TW 6000-es szerelvények!

Ajánlanék néhány olyan új villamosjárat létesítését, ahol a jármű a MÁV vágányait is igénybe venné:

a) Rákospalota-Pestújhely MÁV telep – Erzsébet királyné útja – a Mexikói úti aluljárónál felkanyarodás a szolnoki vonalra – Budapest Zugló MÁV állomás – Kerepesi úti vasúti híd – Kőbánya Alsó – Kőbánya-Kispest – Kispest – Pestszentimre

Ezzel a vonallal a BKV kárpótolná azokat az utasokat, akik siratják az 51-es és a 67-es villamosjáratok otromba felszámolását!

b) Káposztásmegyer, Megyeri út – 14-es vonala – a pályaudvar előtt ráfutás a MÁV vágányra – Rákospalota-Újpest pu – Istvántelek – lekanyarodás a Duna irányába – Angyalföld pu – Újpest mh – az Északi vasúti összekötő híd – a gázgyár után lekanyarodás a BHÉV vágányra – Kaszásdülő – Árpád híd – Szépvölgyi út – a Margit híd előtt rákanyarodás a megépülő, a 17-es és a 6-4-es vágányzatát összekötő vágányra – Margit körút – Moszkva tér

Ezzel Rákospalota és Újpest lakói könnyebben, gyorsabban eljutnak Óbudára és a Moszkva térre.

c) A Savoya parkig közlekedő villamosok a mostani végállomásnál felmehetnének a vasúti pályára és Érdig közlekedhetnének! Ezzel az értelmetlenül felszámolt nagytétényi villamos (korábban BHÉV) utasai kapnának elégtételt.

d) A Boráros tér és Kőbánya-Kispest között új BHÉV járat közlekedhetne, amely Közvágóhídig a 2-es villamos, majd Soroksárig a BHÉV vágányain járna, onnan áthajtana arra az ipari vágányra, amely Soroksár és Kispest állomásokat köti össze és érinti Kispest állomást. A kelebiai vasútvonal átépítése idején erre jártak a nemzetközi vonatok!

e) A jelenleg Határút metróállomás és Kispest vasútállomás között közlekedő 42-es villamos a MÁV lajosmizsei vonalának vágányain mehetne tovább Pestszentimréig!

f) Csúcsidőben fél óránként ismét közlekedhetne egy vonat a BHÉV Batthány téri végállomása és Kaszásdülő között, ahol aztán elkanyarodna az Óbuda MÁV állomásig és onnan eljutna egészen Piliscsabáig. Ezt a járatot rengeteg egyetemista is igénybe venné és azok, akik most Aquincumnál kénytelenek átszállni a MÁV-ról a BHÉVRE és fordítva!

g) Az Örs vezér térről indíthatnának egy BHÉV-járatot, amely Rákosfalva megállónál felszökne a MÁV körvasútra és tovább Rákospalota-Újpestig közekedne. Itt olyan megállókra lenne szüksége, mint: Füredi út/Rákosi út, Fogarasi út (Rákosszentmihály állomás) – Mogyoródi út/Rákospalotai határút – Csömöri u/Drégelyvár u. – Erzsébet királyné útja/Kolozsvár u. – Istvántelek – Rákospalota-Újpest

h) A Blaha Lujza tér és Rákoshegy között közlekedhetne egy új villamosjárat, amely Kőbánya Felsőnél futna fel a MÁV vágányra. Egy másik villamosjárat ugyaninnen Rákosligetig járhatna.

Tisztelettel:

Szabó János
Budapest

* * *

Tisztelt Szerkesztőség!

A világ tévéállomásai film-riporttal illusztrálva ma hírül adták az újabb emeszpés Nokiás-dobozos botrányt! A több tucat vörösnáci politikus a bukott miniszterelnök-pártvezér Gyurcsány Ferenc és a kágébés Apró Antal unoka Dobreff Klára társaságában pofátlanul megszállta az 1. számú metró szerelvényeit anélkül, hogy kifizették volna a jegy árát, illetve azt érvényesítették volna! Pont úgy tettek, mint dicstelen elődjük: Rákosi pajtás, aki sokszor úgy tett, mintha nem tudná, hogy mindenért fizetni kell és helyette senki fizetni nem fog! Bezzeg ha a budapesti Mari néni feledékenyen felszáll a BKV-járműre, a marcona BKV-ellenőr vagy kipréseli belőle a bírságot, vagy leharapja az ujját! (A budapesti jegyellenőrök dicstelen történetében ilyen eset is feljegyzésre került!)

Gyurcsány Ferenc és új nője — az Apró Antal unoka Dobrev Klára már túl vannak a 65-ön, mert nem váltanak BKV-jegyet, pedig nem hajléktalan koldusok!

De térjünk vissza a dicstelenül közállásaiból kirúgott Gyurcsány Ferenchez! A koldus fiából és vezér kisztitkárból lett multimilliárdos képtelen volt összeguberálni a zsebében BKV jegyre valót! És a legújabb neje sem akart ara gondolni, hogy bizony még nemmúlt el 65 éves (vagy tévedek?!), tehát neki még jegyet, bérletet kell felmutatnia az ellenőrnek a bárgyú vigyorgás helyett! De aki életében reggel, délben, esete, éjjel-nappal, heteken, hónapokon, hosszú éveken át hazudott, csalt, mindenkit becsapott és még a hatalmat is csalással kaparintotta meg (Fecóka maga vallotta be mindezt bűntársai balatonöszödi cirkuszi előadásán 2006-ban!), az bezzeg sok mindenre képes, arra is, hogy meglopja utastársait azzal, hogy a jegy árát nem fizeti ki!

A bilincs már kitartóan közeledik Gyurcsány Ferenc kacsójához

(Majd megfizet, ha a bíróság előtt hónapok óta magyarázkodó barátja: Zuschlag Janó megijed attól, hogy ejnye-bejnye helyett több évtizedig élvezheti majd a sátoraljaújhelyi fegyház vendégszeretetét és mégis köpni kezd, bevallja: a sok-sok, most nem Nokiás dobozokban lenyúlt pénzt bezzeg mindig Fecó hagyta jóvá és utaltatta ki, aki pontosan tisztában volt azzal is, hogy az efféle fekete pénz a pártot gazdagítja!)

Horn Gyula unokahúga, Havas Szófia elvtársi alapon nem létező munkák után szed fel horribilis munkabéreket

Számomra csak egy valami marad homályos: a silány, majdnem atomrobbanást előidéző ex paksi atomerőművi vezérigazgatóból lett újabb (Nokiás dobozos ügybe állítólag még bele nem kveredett, de elégé magyartalanul dadogó) BKV-vezér vajon milyen jutalomban részesíti majd a kisföldalatti jegyellenőreit azért, hogy a buzibarát maszopos bandát hagyták jegy nélkül behatolni a metróállomásra?! Mert az már bla-bla, hogy “Gyurcsány utólag kifizette a neki ki nem rót bírságot”! Könnyű mondani, hiszi a pici! A lényeg az, hogy akkor a banda tagjaival pofátlanul ingyen utazott! És mivel bűntársai szolgaian követték, hát neki kellene kifizetnie annak a száz-egy néhány maszopos utasnak a bírságát, akik birkák módjára követték! Tehát nem 24 ezer, hanem 2,4 millió forintot! De több pénzt is visszajuttathatna a BKV vérkeringésébe, hiszen eddig állandóan arról van szó a médiákban, hogy elvtársai milliárdokat loptak a BKV-től nokiás dobozok útján, de arról még nem szólt Lendvai Ildikó és Mesterházi Attila (nem a nokiás-segéd, az nyilván az öccse!), hogy a milliárdokat elővették a titkos párt kasszából és visszafizették!

Tóth Ede
Toronto, Canada

* * *

Kedves Cristobal Nagy Úr!

Talán még nem értesült róla, hogy Gyurcsány Ferencre és vörösnáci Nokiás-dobozos bűnbandájára végre rájár a rúd! Az ügyészségi nyomozókhoz került az az irat, amely szerint Gyurcsány adott utasítást a Velence tó partján lévő Sukkoró területén egy igen értékes tóparti ingatlannak egy zsidó üzletembernek történő átadására egy értéktelen, más helyen fekvő jóval kisebb gyümölcsösért cserébe, amivel a magyar állam milliárdokat veszített volna! Az izraeli állampolgár kaszinókat, szállodákat akart ide építeni, hála az Istennek az alantas terve kútba fulladt! De Gyurcsány Ferenc bűnlajstroma ennél nagyobb, hiszen még az elmebeteg, vagy az óvodás is jól tudja, hogy Zuschlag János volt Bács-Kiskun megyei MSZP elnök, volt országgyűlési képviselő bűntársa volt, hiszen sötét machinációiról sportminiszterként tudnia kellett! Reménykedjünk, hogy Zuschlag végre igazi vallomást tesz, terhelőt Gyurcsányra is! Zuschlag másik bűntársa volt egy bizonyos Arató Gergely nevű ex-kiszes is, Gyurcsány államtitkára, akivel együtt gúnyolódtak, hahotáztak a nácik által meggyilkolt szerencsétleneken egy, a Terror Házánál megtartott rendezvényen, amit a tv-kamerák is felvették. Kár, hogy a képről lemaradt az akkor ott jelenlevő Gyurcsány és újdonsült x-edik felesége, Apró Antal hazaáruló gyilkos unokája!

Üdvözlettel:

Balogh Jánosné

MSZP-s hahotázás Zuschlag János és Arató Gergely vezényletével a Terror Házánál… Ezért nem jár nekik börtön?

* * *

A MÁV-cégnél a gyanúsított is jól keres

Hír TV, 2010-07-31 11:41

Nem ingott meg a MÁV Zrt. bizalma Hosszú Sándorban annak ellenére sem, hogy a MÁV Informatika Zrt. vezérigazgatóját jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett elkövetésével gyanúsítja a rendőrség. Legalábbis erre utal, hogy a vasúttársaság nem szüntette meg, de még csak fel sem függesztette Hosszú munkaviszonyát, noha a nyomozó hatóság szerint a MÁV Informatika vezetőjének döntései, humánpolitikája, a cég gazdálkodása negyvenmilliós vagyoni hátrányt okozott a társaságnak és a MÁV-nak is. Hiába érdeklődött a Magyar Nemzet a vasúttársaságnál, lapzártáig nem adtak magyarázatot arra: miért hagyják a helyén Hosszút.

Valami nagyon bűzlik a MÁV-nál

A rendőrség tavaly november óta nyomoz a MÁV Informatika ügyében, a volt közlekedési miniszter feljelentése nyomán. A nyomozók februárban házkutatást tartottak a cég székházában, adatokat kértek a MÁV-tól, a MÁV Informatika Zrt.-nél kötött egyes végkielégítések, munkaszerződések kapcsán, de bekérették a zrt. mintegy húsz céggel kötött tanácsadói szerződéseinek dokumentációját is. A gyanú szerint Hosszú Sándor megszegte vagyonkezelési kötelezettségét, amikor több munkavállalóval kötött oly módon szerződést, hogy ők a valóságban munkát a MÁV Informatikának nem végeztek – olvasható a szombati Magyar Nemzetben, melyből további részleteket is megtudhat.

Hosszú Sándor elvtárs és gyanúsított

Hosszú Sándor 2003 óta a társaság értékesítési és üzletfejlesztési igazgatója volt. Irányítása alá tartozott még a marketing-kommunikáció és a tendermendzsment. Műszaki területen villamos üzemmérnöki, gazdasági területen külkereskedelmi közgazdász diplomával rendelkezik. Korábbi munkahelyein külkereskedőként, majd később a KFKI cégcsoportnál kereskedelmi vezetőként, ill. 1988-tól kezdődően kereskedelmi és pénzügyi igazgatóként szerzett szakmai tapasztalatokat. 2007. március 15-től a MÁV INFORMATIKA Kft. vezérigazgatójává nevezték ki.

A VÖRÖSNÁCIK VÉGNAPJAI 2.

2010. július 3., szombat

A VÖRÖSNÁCIK VÉGNAPJAI 2.

A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.

A VÖRÖSNÁCIK VÉGNAPJAI 2.

A jobboldali pártokba beépülő szélsőbaloldali terrorista, KGB- és ávéhás ügynök: Rózsa György Eduárdó – Flores hazugságainak vége!

Andrassew Iván “újságíró” és Gyurcsány-barát “elvtárs”

A „Gyurcsány a demokrácia mártírja” c. szennyirat (http://magyarinfo.blog.hu/2010/06/21/gyurcsany_a_demokracia_martirja ) egyik támogatója, Andrassew Iván, az MSZMP által párthatározattal 1988-ban alapított Mai Nap című szennylap oszlopos főmunkatársa most leleplezte igazi arcát! Különben sunyi egy alak, aki „újságírónak” adja ki magát, de valójában „elvhű kommunistaként” az MSZMP pártpropagandistája volt, akit a vörösnáci állambiztonsági szervek is többször rávették „apró szívességekre”. Talán még titkos tisztje is volt az bolsevista elnyomó szervezetnek. Ezt mindenképpen érdemes lenne kideríteni, de gyanítom: az 1990-es nagy ÁVH-s iratmegsemmisítés idején az ő aktáját tüntették el először. Amúgy a hentesek, mészárosok, libanyúzók üzemi lapjának volt a munkatása, így nem csoda, hogy sok vér tapadt a mancsaihoz.


A roppant intelligens, 175-ös IQ-val rendelkező, több nyelven folyékonyan beszélő és publikáló újságíró, történész, armenológus, születése óta jobboldali érzelmű Antoniewicz Roland (valódi nevén: Roland-Joseph von Bagratuni-Antonian-Antonievich nagyherceg) minden vörösnáci eszén sikeresen túljárt, csak így tudta szétroncsolni a vörösnáci hatalmat, bosszút állni édesapja és nagyapja meggyilkolásáért! Sokan el is hitték, még Rózsa György Eduárdó bizalmába is beférkőzhetett…

Andrassew Iván a Közvágóhídon fontoskodott, élvezve az ottani párttitkár bizalmát. Mert egy pártlapnak akárki nem lehetett a belső munkatársa, szerkesztője! Aztán az ávéhás elvtársak az ölébe pottyantották Antoniewicz Roland – Roland von Bagratuni nagyherceg lejáratásának ügyét és Andrassew Iván pattogott! Annyi fáradtságot sem vett magának, hogy a vörösnáci sárdobálás fő áldozatát személyesen megkeresse, kíváncsi legyen az „ő verziójára”! Azt írt le róla a szennylapban – ahol már egyből főmunkatárs lett -, amit csak megkívántak tőle! És Ivánkának kíváló „tanácsadója” volt egy másik ávéhás „újságíró” – Rózsa György Eduárdó személyében, aki Bolíviában azért halt meg a vörösnáci köztársasági elnök Evo Morales parancsára, mert Gyurcsány Ferenc útjában állt! Túl sokat tudott! Na meg Bolíviába nem nyaralni utazott, hanem a jobboldali vezetésű Santa Cruz tartományban baloldali (vörösnáci) felkelést akart kirobbantani! Gyurcsány tanácsára! Gyurcsány pedig ezt úgy adta tovább Evo Moralesnek (az aktuális santa cruzi titkos szálloda címével együtt!), hogy Rózsa György Eduárdó – „akiből rövidesen bolíviai nemzeti hős lesz, ha a felkelés sikeres lesz“ – az ő foteljére pályázik.!

Rózsa György Eduárdó képe az egyik közösségi oldalról

Rózsa György Eduárdó munkásőr őrnagy és horvát usztasa ezredes, KGB-ügynök és „muzulmán aktivista”, valójában MOSZAD-ügynök pontos bolíviai tartózkodási helyét ugyanis csak a „barátja” – Gyurcsány tudta! (Érdekes adalék: Rózsa György Eduárdó az MSZP első kongresszusán afféle sajtótitkár volt!) És persze a legjobb pajtás Andrassew Iván. Andrassew Iván és Rózsa György Eduárdó sűrűn sörözgettek hasonszőrű elvtársaik társaságában az István út és az Aréna út sarkán egykor volt „Dózsa söröző” különtermében. A söröző pár lépésnyire volt Eduárdó Ajtósi Dürer sor 5. szám alatti lakásától, amelyben a bérlők többsége a hazánkat megszálló Déli Hadseregcsoporton belül működő KGB-parancsnokság főtisztjei voltak!

Budapest-XIV.ker.Dózsa György út 5. sz. ház bejárata

Andrassew egy lényegtelen figura, annál érdekesebb a pajtása, aki a budapesti Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem megyei jogú KISZ-bizottságának az utolsó vezetője volt. És persze egyetemista, persze a párt és az ÁVH kegyeiből! Még ösztöndíjat is kapott, na meg szolgálati lakást az Ajtósy Dürer sor 5. szám alatt, amelyért — KGB-főtiszt szomszédaihoz hasonlóan — lakbért soha nem fizetett! Az egyetemen sokat fontoskodott Borbély Sándor egykori MSZMP Központi Bizottsági titkár, a Munkásőrség Országos Parancsnoka mellett, annak őrnagy-szárnysegédeként. Elkísérte Borbélyt a „testvéri szocialista országok” budapesti nagykövetségein a katonai attasék által szervezett fogadásokra. Ilyenkor civilben ment a helyszínre, aztán a nagykövetség épülete előtt vette elő motyójából a szépen vasalt, egy moszkvai KGB-varrodában készült munkásőr őrnagyi egyenruháját és a fogadáson már abban pattogott. Sokat volt a mindenkori lengyel katonai attasé társaságában azért, mert feladata volt megtudni: megbízható kommunista-e az illető, vagy hazájához hű pártsemleges katona. Írt is mindenféle jelentéseket a számára gyanús lengyelekről!

Borbély Sándor munkásőr karszalagja

Antoniewicz Roland is így került a látószögébe, aki a lengyel katonai attasé fogadásán azt merészelte megkérdezni tőle: „ez milyen egyrenruha?” Mert Rózsa György Eduárdó hacukája semmiben sem hasonlított a munkásőr pufajkákra, elegáns szabású, inkább rendőri- vagy légierős-, esetleg finánc-tiszti mundér látszatát keltette. Flores ügynök szokásos hízelgésével férkőzött Roland nhg bizalmába, hogy aztán sikersen irányítsa az ellene indított vörösnáci lejáratási kampányt. Antoniewicz Roland azonban bátran bemerészkedett az oroszlán barlangjába és elhitette Rózsa György Eduárdóval, hogy “ő is már elvhű kommunista”! Közben a macskával szembeszálló egérként szimatolt, mi a KGB-ügynök “egyetemista” és munkásőr valamint hasonszőrű társainak az igazi szándéka, kiknek a segítségével próbálja menteni a már láthatóan szétrohadozó vörösnáci pártdiktatúrát.


Néhány cikk Rózsa György Eduárdóról a nyolcvanas évekből

Érdekes, kétkolumnás írás olvasható a „Munkásőr” című vörösnáci szennylap egyik utolsó számában Rózsa őrnagyról. Szinte lexikonbejegyzésnek is tekinthető, ha nem maradt volna ki belőle az, hogy elvégezte a KGB minszki tisztképzőjét, majd a Magyar Néphadsereg Katonai Akadémiáján a két éves állambiztonsági szakot! Ez későbbi életrajzaiból is kimaradt, mert azzal, hogy elsősorban KGB-ügynök volt, még véletlenül sem dicsekedhetett. Azzal sem, hogy az izraeli MOSZAD ügynöke volt, bár az egyik bulvárlap véletlenül azt is hírül adta, hogy Eduárdó a Szentföldön járt! Na nem imádkozni, hanem a MOSZAD vezetőinek utasításait átvenni! Ja, még valami: a Chico című életrajzi filmnek is a címszereplője volt! Kár, hogy sok igazság kimaradt belőle!

Rózsa György Eduárdó életrajzi filmje

Eduárdó a „Flores” álnevet használta, amikor spanyol nyelvű kommunista lapokban „újságíróként” publikált. A szó jelentése: virág vagy penész. Az utóbbi tökéletesen visszaadta Rózsa György Eduárdó személyíségét! Akire rátapadt, előbb-utóbb a vérét is kiszívta! Na de ne rohanjunk ennyire előre az eseményekben! Rózsa György Eduárdó egyik feladata a magyar jobboldal szétverése volt. Beépült ahová csak lehetett, még a muzulmán egyházba is, közben küldte jelentéseit Moszkvába, Havannába, az iraki diktátorhoz, Tel Avivba, de még a vörösnáci horvát vezetőkhöz is, akik később ezredesi rendfokozattal és állampolgársággal honorálták meg érdemeit!

Rózsa György Eduárdó grafomániás könyve a balkáni “kalandról”

Rózsa György Eduárdó felmenői vörösnáci kalandorok voltak, az ő nyelvezetükön „internacionalisták”, mi viszont internáciknak nevezzük őket! Egyikük, egy említésre sem érdemes bitang az 1919-es Kun Béla-féle hazaáruló vörösnáci zendülés egyik szereplője volt, persze, hogy a vörösdiktatúra bukása után menteni kellett az irháját! Mellesleg izraelita vallású is volt, így nem csoda, hogy Bolíviáig meg sem állt, ahol egy ottani színesbőrű prolilányt vett el feleségül, aki aztán „inka értelmiségi”-ként bukkant fel későbbi életrajzában. Amúgy a „hölgy” egy mezítlábas tanítónéni volt egy Isten háta mögötti kis falúban valahol az Andokban. Azt se tudta hol van Európa, hát még merre van Magyarország! De kiváló búvóhelyet biztosított az üldözött Eduárdó-ősnek!

Olof Palme svéd miniszterelnök

Eduárdó nagyon korán lett a barátja a Bolíviában megismert Ilich Ramirez Sanchez, álnéven „Sakál”, „Carlos” nevű mesterlövésznek, hirhedt vörösnáci terroristának, akitől rengeteget tanult. Olyannyira, hogy gyorsan túlszárnyalta mestere tudását, így nem csoda, hogy bűnözőtársai őt bízták meg a Moszkvának kényelmetlenné vált svéd miniszterelnök, Olof Palme meggyilkolásával. Egyetlen lövéssel terítette le 1988-ban a svéd politikust, aztán még gyorsabban felszívódott a kádárista magyar nagykövetség épületében, ahonnan „diplomáciai poggyászban” került vissza Budapestre. Pont úgy, ahogyan Szekér Gyula, aki egyik párizsi hivatalos útja során akart disszidálni, mire a KGB emberei elkapták, beinjekciózták és beszállították a magyar nagykövetségre, ahonnan „diplomáciai poggyászban”, „romlandó árúként”, egy MALÉV különgéppel került vissza Budapestre.



Csak azért sokan nem tudták, kicsoda Rózsa György Eduárdó őrnagy-ezredes, mert a lexikont koncepciós perben szerzett ítélettel bezúzatta!

Nézzük tovább Rózsa György Eduárdó zavaros életét! A szakemberek, a katonai szemleírók akkoriban a világ egyik legügyesebb terroristájának tartották! Mert semmit sem lehetett rábizonyítani, olyan volt, mint egy árnyék! Meg is jelent az életrajza egy, a legveszedelmesebb terroristákat felsorakoztató lexikonban, amely a „rendszerváltás” után kivonatosan magyarul is megjelent. Rögtön be is perelte a kiadóját, pedig a cikk minden egyes sora igaz volt! Na de a magyar bírói kar ma is még mindig zömében azokból áll, akik az MKP-MDP-MSZMP kegyeiből, többszöri átvilágítás után, “elvhű kommunistákként” kerültek be az igazságszolgáltatásba! Vajon mikor kerül sor e igen veszélyes, félreítélkező idegen elemek kiszűrésére, eltávolítására? Nem csak a Bárándi famíliáról van szó, mert ők „kishalak” az igazi rókák között!

Rózsa György Eduárdó, akinek Che Guevara volt a példaképe a “Munkásőr” című lapban

Rózsa György Eduárdó mindenhová megpróbált beépülni, hogy ártson a jobboldalnak. Még az Európai Radikális Pártban is felbukkant, ahonnan aztán kiebrudálták Antoniewicz Roland figyelmeztetése nyomán, aki írt az Erdélyből Nicolae Ceauşescu vörösnáci diktátor elől elmenekült Tóthfalusi Annának. Aztán érdekes módon az SZDSZ-közeli KAPÚ című folyóirat szerkesztői között jelent meg, sőt: a szerkesztőséget úgy próbálta lejáratni, hogy egy újságírót párbajra (sicc!) hívott, de az szerencsére a bolondnak tűnő ötletnek nem állt kötélnek. Jól tette! A mesterlövész “Eduardo Flóres” bekötött szemmel is lepuffantotta volna!

Rózsa György Eduárdó “radikális jobboldaliként” próbálja bomlasztani a jobboldalt

Rózsa György Eduárdó egyik legsikeresebb dobása az volt, hogy a MOSZAD megbízásából sikeresen beépült a magyarországi iszlamisták közé! Először a már néhány éve működő igazi egyházat kereste meg, hogy ő „igazhívő” akar lenni, de a PFSZ nagyon gyorsan lenyomozta, hogy provokátor és elküldték melegebb éghajlatra. Erre létrehozta a saját „muzulmán egyházát”! Aztán ügyesen lapult, „játszotta az eszét”, így sokan elhitték, hogy megtévedt bárányka megtéréséről van szó! Aztán a Jobbikba is megpróbált beépülni, amiben végül néhány nem oda való elem segített neki a korábban SZDSZ-es Morvai Krisztina köreiből.

A hol “jobboldali”, hol baloldali, hol “liberális” terrorista a Kapú szerkersztőit boldogította

A párbajhős terrorista

Nyomatékkal megjegyzem: bárkinek jogában áll rájönni tévedéseire, korrigálni nézeteit és pártot cserélni! Ez is a demokrácia. Azt sem állítom, hogy tudott eről a politikusasszony, de ezt nem is zárom ki! Ugyanis érdekes módon a legutóbbi tisztujításon be sem került a Jobbik szűkebb vezetésébe és nem szerepel Vona Gábor pártelnök Facebook-os barátai között sem! Lehet, hogy könnyelműség volt a Jobbik nevében európai parlamenti képviselőt faragni belőle? De egy biztos: Morvai Krisztina akkor volt egyetemi hallgató az ELTE-n, amikor Rózsa György Eduárdó volt a KISZ Bizottság első titkára! És Csermanek János (banditaneve „Kádár”) diktatúrája idején akárki nem lehetett egyetemi hallgató, főleg nem a jogi karon, ahová BM-tisztek, KISZ- és MSZMP-funkcik valamint csemetéik élveztek elsőbbséget a felvételnél! Mindenléppen a szülei munkahelye és a lakóhelye szerinti MSZMP bizottság ajánlása volt szükséges és persze a KISZ-tagság! A Summa cum laude minősítéshez pedig elkerülhetetlen volt!

A hithű kommunista Rózsa György Eduárdó horvát usztasa ezredes és munkásőr őrnagy, KGB-, MOSZAD- és ÁVH-ügynök. Hány embert ölt meg a vörösnácik parancsára?

De térjünk vissza Rózsa György Eduárdóhoz. Mesterlövészként ő volt az, aki az állambiztonsági szervek (beleértve a KGB-t is!) és a vörösnáci párt (lényegében egy és ugyan az a cég!) megbízásából végezte az „eltakarításokat”! Magyarán: azok megölését, akik szálka voltak a vörösnáci vezetők szemében! Érdemes lenne felfedni és közzétenni Flores „elvtárs” e bűnlajstromát! A kérdés csak az: az idevonatkozó iratok vajon túlélték-e azt a nagy akta-megsemmisítési hullámot, amelyet az ÁVH utolsó vezetői a „rendszerváltás” hajnalán véghez vittek! Gyanítom az utódpárt mindenkori vezetői – így Gyurcsány is – azért rendelkeztek egy-egy másolattal! Hiszen az ávéhás iratok mindig több példányban készültek és azok a Pártközpont és a KISZ több vezetőjéhez is eljutottak! Például Apró Antalhoz, a KGB rezidenséhez, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjához, miniszterelnök-helyetteshez, a Magyar-Szovjet Baráti Társaság elnökéhez, Gyurcsány Ferenc aktuális feleségének nagyapjához!

A terrorista hamistanú vallmása Antoniewicz Roland ellen indított koncepciós ügyben. A Történelmi Hivatal (ma Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltára) egyik, Antoniewicz Rolandot besározó ÁVH-s vaskos dossziéjából.

Egy másik állomása Rózsa György Eduárdó zavaros életének a balkáni testvérháború volt, ahol mindkét harcoló fél számtalan népirtást hajtott végre! A szerbek a muzulmánokat és a katolikus horvátokat irtották, a horvátok a muzulmánokat és a pravoszláv szerbeket! Pedig a két szláv nyelv között még annyi különbség sincs, mint a szlovák és a cseh, vagy a lengyel és az ukrán között! Horvát usztasa lett, az ezredesi rangot is megkapta. És miért ment harcolni egy olyan országba, amelyhez semmi köze nem volt? Na, erről azokat az „internacionalistákat” is érdemes lenne megkérdezni, akik Franco Spanyolországába mentek kalandorkodni! Egy biztos: mesterlövészként itt is a vörösnácik sok ellenségét, a demokrácia odaadó hívét küldte másvilágra! Ha még élne ez a kalandor, szívesen megkérdezném tőle: „mondd, pajtás, te valójában ki vagy?” egy biztos, nagyon ügyes és ravasz kaméleon volt!

Coimbra, Portugália, 2010. tavaszán

FOLYTATJUK

Inaçio Angelos

Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com

* * *

Kedves Inacio Angelos Úr!

Nagy érdeklődéssel olvastam ezt a cikket azért is, mert ezzel a szemét alakkal: Rózsa György Eduárdóval – sajnos – én is találkoztam. Ő intézte el, hogy az egyetemre ne kerüljek be, pedig a pontszámom szerint ott volt a helyem. A felvételi után valamelyik egyetemi vezető (a nevére nem emlékszem) elküldött a KISZ Bizottságra, hogy kérjek tőlük ajánlást. Erre ez a Rózsa György Eduárdó fogadott, aki rögtön mindenféle zagyvaságokkal kezdett traktálni: az internacionalizmust meg a Szovjetuniót és a mocsokpártot, Kádárt és a KISZ-t magasztalta. Aztán megkérdezte, mi a véleményem a KISZ-ről, mire azt válaszoltam, hogy eddig nem volt hozzá szerencsém, mert nem vagyok KISZ-tag és nem volt alkalmam azzá lenni. Erre elkezdte magasztalni a KISZ-t meg a vezetőit, Gyurcsányról meg ömlengve beszélt. Még azt is említette, hogy sokszor szoktak sörözni, meg bár Gyurcsány anyja egy “egyszerű szegény vidéki cigánylány”, de az apja az egy nagykutya. Azt persze nem mondta, hogy ki. Én mondtam erre, hogy “Gyurcsány nevű nagykutyáról még nem hallottam”, mire ő meghökkent és azt mondta: mert nem így hívják az apját! Erre mergkérdeztem: “akkor kicsoda?”. Á, az titok – felelte, egy megyei első titkár. Erre én: “és miért nem vállalta a gyereket, miért nem adta a nevét?” Erre ő: mert csak véletlen volt, hogy gyereke lett Gyurcsány Katától. Utána megváltozott és rámrikácsolt: mi ez, valami kihallgatás? Én persze nem hagytam magam. Mondtam, hogy csak érdekelt a dolog, és ő hozta szóba, nem én. De Rózsa György Eduárdó úgy nézett rám, mintha ki szeretném kiszedni belőle legszentebb titkait. Én akkor gyorsan témát váltottam és azt mondtam, hogy ide küldtek, mert sikeresen felvételiztem. Mire ő: húzzak el, de gyorsan, mert a felvételi eredményeket majd csak később hírdetik ki, tehát egyáltalán ne érezzem magamat felvettnek! Kiáltotta, aztán szinte kilökött a szobából és rám csapta az ajtót!

Magyar Éva

Rózsa György Eduárdó telefonon instruálja Antoniewicz Rolandot, hogy a Munkásőrség Országos Parancsnokságán egy bizonyos Pusztai ezredest keresse meg, az állambiztonságiak pedig a lehallgatott beszélgetést jegyzőkönyvezték! Az Állambiztonsági Szolgálatok Levéltára – Történeti Hivatal egyik dosziéjából.

* * *

Tisztelt Uram!

Ez a Rózsa György Eduárdó valóban egy nagy gazember volt! Ott laktam nem messze tőle, az egyik szomszédos házban, szinte naponta láttam, óriási szovjet rendszámú fekete, befüggönyözött autó jött érte, ha jól emlékszem Csajka vagy Volga. Láttam egyszer a Liget szélén egy magyar kormányőr őrnaggyal, vagy alezredessel, jó barátok benyomását keltették. Máskor háza ablakából a ligeti verebekre lövöldözött. A Dózsa étteremben valóban összejöttek magas rangú szovjet tisztek, kik társaságában sokszor megfordult. Én sokszor tértem be oda egy pofa sörre, amazok meg vedelték a vodkát és mindenféle orosz dalokat énekeltek, Katjusát, Szulikot. A pincérek rettegtek tőlük, mert nem egyszer fizetés nélkül távoztak. Volt amikor Rózsa György Eduárdó az egyik pincért pisztollyal fenyegette meg és azt mondta neki – láthatóan részegen : “kuss, pofa be, te patkány, majd fizetünk!” Volt, amikor egy szál focista gatyában, stopliban tévedt be és meghökkenve konstatálta, hogy sehol egy szovjet ivócimbora. Én először azt hittem, ő is szovjet tiszt, mert úgy beszélt velük oroszul, mint én a szomszédasszonnyal magyarul. Mindig “tavariscsi” szólította őket. Ha lehetett, mindenki nagy ívben elkerülte. Egyszer egy srác szólította le a hugát, ki szép és csinos lány volt. Amikor ezt meglátta, se szó, se beszéd, olyan frászt kavart le az ipsének, hogy az eltámolygott a sarki patikáig.

Üdvözlettel:

B.Gy.

Rózsa György Eduárdó ÁVH-s tiszt volt az Antoniewicz Roland kárára 1988-1990 között végrehajtott lejáratási állambiztonsági provokáció szervezezője és végrehajtója és a Münnich Ferenc Társaság valamint a Kádár János Társaság alapítója és tényleges vezetője. Antoniewicz Roland csak úgy tudott az ávéhások eszén túljárni és kiszimatolni: vajon a szélső baloldal – a vörösnácik terveznek-e valamilyen visszarendeződést, épp ezért látszólag vállalta az együttműködést, de többnyire inaktív volt. Magányos Mata Hari, Cicero volt.

* * *

Kedves Szerkesztő Úr!

Az biztos, hogy ez a patkány kettős, vagy hármas életet élt! Az egyetemre mindig civilben jött be, sportosan, fiatalosan és mindig volt nála egy jókora sport táska. Aztán egyszer az Andrássy úton (akkor még Népköztársaság útja)sétáltam a barátnőmmel és láttam, hogy a bolgár nagykövetség előtt sorra állnak meg mindenféle fekete autók DT rendszámmal és különböző egyenruhákat viselő tábornokok szálltak ki belőlük. Többnyire alacsonyabb rangú tisztek társaságában. Aztán befutott egy BC magyar rendszámú kocsi, ilyenekkel furikázták a pártközpont embereit. És mit látok: kikászálodik belőle Rózsa György Eduárdó, persze civilben, aztán ott elővakart egy, szépen vasalt egyenruha zakót két vöröscsillaggal a hajtókáján, amilyenek a munkásőrök sapkáján lehetett látni, de picit kisebbek voltak. Gyorsan magára húzta, közben szétnézett, hogy nincs-e ismerős a közelben. A barátnőmmel gyorsan úgy tettünk, mintha csókolóznánk, de szemem sarkából tovább figyeltem. És csak utána mászott ki a kocsiból egy hasonló egyenruhát viselő fazon, de két vörös csillag volt mindkét hajtókáján. Amikor később az egyetemen megkérdeztem: “mi volt ez?!” Először letagadta, majd azt mondta: “kussolj, apóca, ez államtitok, ugye nem szeretnél kellemetlenségeket?!” Azóta is nagy ívben kerültem el, mert nem bírtam beképzelt fizimiskáját. Amikor megölték Olof Palmét, elmerészkedtem a KISZ-bizottságra hogy megkérdezzem tőle: hogyan ölhették meg valakik ezt a nagyszerű embert. Amikor Rózsa György Eduárdó iránt érdeklődtem, a tikárnője azt mondta, “Rózsa elvtárs épp külföldi kiküldetésen van!” Nem ismertem a csajszikát, mert bár – mint mindenki – én is KISZ-tag voltam, de csak a május elseji ingyen sörözgetésekre-virslizésekre jártam el. Mások a KISZ-táborban, vagy rendezvényeken próbáltak felcsípni jobbnál-jobb csajokat, de nekem már volt barátnőm, így nem éltem ezzel a lehetőséggel. Pedig a tábor is ingyen volt…

Baráti üdvözlettel:

G.K.


Rózsa György Eduárdó (a felső képen balról és az alsó képen) KGB-, MOSZAD-, ÁVH- stb -ügynök, munkásőr őrnagy és horvát usztasa ezredes, a világ egyik legnagyobb szélső baloldali – vörösnáci terroristája mindenhová beépült, vagy megpróbált beépülni. Így lett a bizonyos Bolek elvtársal közösen létrehozott maga csinálta “muzulmán egyház” feje, majd a Jobbikba is megpróbált beférkőzni, de Antoniewicz Roland – Roland von Bagratuni nhg idejében figyelmeztette Vona Gábort (a felső képen jobbról)

* * *

Adjon az Isten Szép Jónapot, Szebb Jövőt!

Rózsa György Eduárdó nemzetközi vörösnáci terrorista nem csak a Jobbikba próbált beépülni! A FIDESZNÉL és az MDF-nél is próbálkozott, de mindenütt felismerték és elküldték a fészkes fenébe! A Jobbikba történő beépülése azért vallott kudarcot, mert Roland von Bagratuni nhg idejben értesítette Vona Gábor elnök urat! Én csak arra lennék kíváncsi, ez a tetű hány nyűt hagyott maga után, akik halála után újra meg újra megpróbálkoznak. A vörösnáci kommunisták “munkásmozgalom története” című zagyvaság-gyűjteményekben arra kimondottan büszkék, hogy amióta elmebeteg mozgalmuk létezik, mindig mindenhová beépültek! Épp ezért a jobboldali pártoknak fokozott óvatosságot kell tanúsítaniuk, nehogy újabb Gyurcsány Ferenc-Rózsa György Eduárdó tanítványok próbálkozzanak beépülni, kémkedni! Ami pedig Antoniewicz Rolandot illeti, több becsületes magyartól sok jót hallottam róla, még mielőtt sor került volna a “rendszerváltásra” és a vörösnáciknak az MSZMP-ból MSZP-be történő átvedlésére. Az ilyesmire egyébként némely európai országban találó nevet használnak “régi prostituált új seggel”! És ebbe az új seggbe az is belefér, hogy a lopott nemzeti vagyonból lett milliárdosok – mindenki nevetőgörcse közepette – eléneklik az Internacionálét! Ez olyasmi, mintha egy katolikus pap elmenne imádkozni egy muszlim mecsetbe!

Üdvözlettel:

Szűcsné

* * *