Antoniewicz Roland álnéven akar indítani – írja a rendőrért kiáltó bolsi tolvaj!

A beküldött és közzétett cikkekért a szerkesztőség nem vállal felelősséget!

Antoniewicz Roland álnéven akar indítani – cinikusan írja a rendőrért kiáltó bolsi tolvaj!

Antoniewicz Roland — Roland von Bagratuni

Posted on May 25, 2012

A “Kárpáti Harsona” nemlétező szerkesztőségének nemlétező főszerkesztője, a régi ávéhás forgatókönyv szerint, “tolvaj kiált rendőrért” alapon konokul folytatja a még 1988-ban Antoniewicz Roland kárára folyamatosan elkövetett rágalmazást. Pedig már többször figyelmeztették, hogy nevezettet rosszindulatúan rágalmazzák! És ennek alátámasztása végett, elegendő hiteles dokumentumot is áttanulmányozhattak. Borsó a falra! Az ávéhás kommunista rágalmazókat a legkevésbé érdekli az igazság!

Antoniewicz Roland 12 fő ‘bűne’

Becsületes ember ezen nem is csodálkozik, de nem is csodálkozhat! Azon sem, hogy az állítólagos szerző, egy bizonyos Kollár Lajos nemlétező doktor, nemlétező büntetőjogász — am bloc nem létező személy! Tipikus kommunista fogás! Az a kategória, amelyet 2006-ban Balatonöszödön Gyurcsány Ferenc akkori pártelnök és időközben több bírósági büntetőperre, vádlotti minőségben várakozó miniszterelnök, cinikusan, büszkén és nagyképűen bevallotta:

HAZUDTUNK REGGEL, DÉLBEN ÉS ESTE, ÉJJEL ÉS NAPPAL, HÓNAPOKON, ÉVEKEN ÁT! MINDENKIT BECSAPTUNK! CSALÁSAL KERÜLTÜNK HATALOMRA! ÉS KÖZBEN NEM CSINÁLTUNK SEMMIT, CSAK MÁSOKAT RÁGALMAZTUNK!

Igen rágalmaztak! Minden jobboldali párt, jobboldali ellenzéki személy számukra “szélsőjobboldali”, “fasiszta”, “náci” volt! Bagoly mondta verébnek! Ezekkel a címkékkel látták el az FKgP-t, az MDF-t, a MIÉP-et, a Jobbikot, a FIDESZT, még a KDNP-t is! Csak a velük házasságra lépett SZDSZ-t kímélték meg ettől a jelzőtől. Na meg az abból Főnixként újratermett LMP-t.

Kárpáti harsona – a Gyurcsányista MSzP és Mečiárék durva magyarellenes provokációja

Még a név is találó: LMP – Lengyel Munkás Párt! Vajon ide (is) akarták belehazudni Antoniewicz Rolandot, ahogyan azt megtették az általuk létrehozott Kádár János Társasággal, melyhez Antoniewicz Rolandnak volt a legkevesebb köze? A tényleges alapító meg az a Rózsa György Eduárdó – Flores volt, akit magyar parancsra ölte meg Bolíviában Evo Morales kivégző csapata! A munkásőr-örnagy, horvát usztasa ezredes, KGB alezredes, magyar állambiztonsági tiszt, muzulmán egyházvezető, a Arató Gábor-Mesterházi Attila-Zuschlag János-féle Szocialista Ifjúsági Szövetség főalapítója, Borbély Sándor és Illich Ramirez Sanchez – Carlos-Sakál jóbarátja és tanítványa…

Azt persze ezek az ávéhás-kommunista senkik honnan tudhatják?! Hiszen ez érdekli őket a legkevésbé! Elég, hogy az ellenségüket hírbe hozták, belekeverték egy afféle kabátlopási ügybe!

Csinálta ezt már Rákosi Mátyás bandája is, előtte meg a senkiházi Sztálin és annak puszipajtása-elvtársa Hitler! Mert jó haver volt a két zsivány, hiszen együtt támadták meg és rohanták le 1939-ben Lengyelországot!

Lengyelek. A magyarok számára barátok. Az igazi magyarok számára. A kommunisták úgy félnek tőlük, mint az ördög a szenteltvíztől! Na ná! Mert a lengyel az mindig barát marad! A legnehezebb időkben is! És a magyar is ha a lengyel testvér kerül nehéz helyzetbe! Csak éppen valahogyan Antoniewicz Roland volt az, akin melléfogtak! Mert a Gyurcsány féle hazudozó mocsok jól félrevezette őket!

És hát azt meg aztán honnan tudhatja a jó barát magyar ember, aki együtt harcol s issza borát, hogy épp Antoniewicz Roland volt az, aki ténylegesen a rendszerváltásért okolható! Mert ő verte szét Aczél György – Kádár János – Apró Antal homokvárra épült hatalmát! És épp ezért gyalázza őt ma is a kommunista mocsok! A rendőrért kiáltó tolvaj!

A KGB és a Gestapó módszere volt az, hogy a legnagyobb, a meggyilkolhatatlan, elnémíthatatlan ellenségüktől úgy szabadultak meg, hogy besározták! Ezt végzik most is Antoniewicz Rolandal a kommunisták! A volt ávéhások! Rákosi Mátyás és Kádár János egykori legközelebbi munkatársai! Mert nem sikerült nekik Antoniewicz Rolandot sem megölni (többször megpróbálták!), sem kitoloncolni (ezt is megpróbáltáka Történeti Hivatalban talált okiratok szerint!), sem anyagilag és erkölcsileg tönkretenni!

Azt az Állambiztonsági Szolgálatok Levéltárában, a Történelmi Hivatalban kutakodók miért nem akarják észre venni, hogy a Antoniewicz Rolandot szándékosan besárazó, többnyire hamis dokumentum mellett, azért van még rengeteg olyan, amely mellette szól! És az interneten is rengeteg ilyen található! De a rágalmazó förmedvény a gerinctelen kutató számára kockázatmentes! Mert mondhatja “honnan tudhattam”! Hát honnan? Azért kutató, hogy kiderítse az igazságot! És ha tévedett (akkor) még nem késő (most) korrigálni a tévedést!

Pedig a valóban becsületes jobboldali érzelmű magyar ember, az efféle kommunista hazugságoknak nem hisz! Hiszen ott van több ezer hiteles dokumentum, amely a sok rágalmazó hazugságot kapásból megcáfolja! Csak érte kell nyúlni! Klikkelni kell! Mert az interneten rengeteg megtalálható!

Na persze, egyszerűbb folytatni a rágalmazást (“abból bajom nem származhat”) ahelyett, hogy egy igazi nemzeti hőst megvédjünk és végre arra a piedesztálra tegyük, ahová való! Annál is inkább, mert bármelyikünkkel megeshet, megeshetett volna az ilyesmi! Vagy csak azért hallgatnak azok, akik végre megszólalhatnának, mert róluk is kiderül(het) az, hogy ők is ávéhások voltak? Ahogyan az nemrég már több közismert emberről kiderült?

De ha lusták vagyunk klikkelni és végigolvasni a többezer dokumentumot, azért eszünk, logikai készségünk csak van?! Mert akkor arra is (végre) rájövünk, hogy “nem esik messze az alma a fától” — nemzeti hősök dédunokája, unokája, fia mégiscsak nemzeti hős! És ha ő is folytatta azt, amit őseik elkezdték, akkor annál inkább az!

Vagy megvárjuk azt, amíg a nyomorába bele nem hal? Valóban a nemzeti hőseinket csak a haláluk után érdemes-lehet-kell felmagasztalni, rehabilitálni? Hiszen a halálból már többször visszahozott, több betegségtől szenvedő súlyosan beteg Antoniewicz Rolandnak már nem sok maradt hátra az életből!

A nyugdíjügyekért a kormány részéről felelős Selmeczi Gabriella, aki Antoniewicz Rolandnak (koránál fogva) akár a lánya is lehetne, miért nem viselkedik magyar emberhez méltóan és nem kéreti magához a Nyugdíjintézettől (ki tudja, ma mi a neve ennek, a nevét állandóan újító hivatalnak!) Antoniewicz Roland aktáját, hogy megdöbbenve azt tapasztalja, Gyurcsány Ferenc bandája hogyan tolt ki vele!? És persze hogy ezt rendbe tegye!

Mert Antoniewicz Roland épp Gyurcsány kormányzása alatt ment nyugdíjba, így kaphatott csak minimál nyugdíjat, amelyből még éhen halni sem lehet! És ez csak a kezdet lenne, mert az Orbán-kormánynak más adósságai is vannak Antoniewicz Rolandal szemben! Az is, hogy magyar állampolgár létére máig nem kapta meg a magyar személyiét és a magyar útlevelét!

Pedig Orbán Viktor nem olyan régen megesküdött, hogy nem engedi meg azt, hogy akár egyetlen magyar ember ne lehessen saját hazájában magyar állampolgár! És Antoniewicz Roland bizonyítottan magyar állampolgárnak született, amit Biszku BélaBenkei AndrásKuncze Gábor bűnbandájának tagjai minduntalan megpróbálják meghamisítani! Azaz: a saját hazájában nem lehet magyar állampolgár, pedig az! Érti ezt valaki is?

Én még azon sem csodálkozom, hogy az egykor éveket a Magyar Televíziónál töltött Ilkei Csaba mélyen hallgat, és csak a Rolandot rágalmazó hamisítványokat leli fel a Történelmi Hivatalban végzett kutatásai során. Pedig ő aztán jól ismeri, kell, hogy ismerje Antoniewicz Rolandot és azt is, hogy 1984. tavaszán Aczél György és Kornidesz Mihály miért rugatta ki az MTV-től, de azt is, hogy Antoniewicz Roland visszavágott és nemsokára Kornidesz Mihály is repült, majd utána Aczél György a Politikai Bizottság felével! Hiszen az MTV épületén belül a pletykák nagyon gyorsan terjedtek! És azt mindenki tudta, hogy Antoniewicz Roland az MSZMP állandó támadását egyfolytában védi ki!

A Magyar Nemzetnél ténykedő Bayer Zsoltnak is tudnia kell azt, hogy a “régi” magyarnemzetesek, a “nagyok”, Pethő Tiborral az élén, igen nagyra becsülték Antoniewicz Rolandot és annak ellenére jelenhettek meg az írásai a lapban, hogy igen jól tudták: kemény ellenzéki! Sőt: kimondottan rendszerellenes! Ugyanezt tudnia kell a Demokrata főszerkesztőjének, Bencsik Andrásnak is, vagy az EchoTv-s Kubinyi Tamásnak is! Vagy a KDNP-s Pálffy Viktornak is, kinek nagybátyja rengeteget segített Antoniewicz Rolandnak abban, hogy ne legyen áldozata a kommunista árnak!

Térjünk vissza a Kárpáti Harsonához. Úgy tűnik pancserek szerkesztik! Mert ahelyett, hogy kivizsgálnák azt, valójában kicsoda ez a áldoktor Kollár Lajos, aki most bajt hozott a szerkesztőségre, makacs konoksággal a tolvaj rendőrért kiált! Az áldozat megsegítésére siető Döbrögik Bűne kollektíváját próbálják most mocskolni olyan jelzőkkel, amelyek csakis őket illetik meg!

Ha lenne eszük, elnézést kérnének és ígéretet tennének arra nézve, hogy sürgösen kivizsgálják: ki élt vissza a lap főszerkesztője és helyettese nevével, fényképével, amikor a nevükben beregisztrált a NING-honlapra kémkedni, hogy aztán a “szenzáció” megjelenjen az állítólagos dr.Kollár Lajos szennyiratában a Kárpáti Harsona oldalán! Ugyanis az ilyesmi is plágium a javából! Ilyen botrányba bukott bele a nemrég még a kommunisták vezére és miniszterelnöke: Gyurcsány Ferenc, a “hazudtunk reggel, délben és este, éjjel-nappal, hónapokon, éveken át, mindenkit becsaptunk” című nagydoktori (a szélhámosság tudományainak doktora) disszertáció szánalmas szerzője, aki sógora diplomamunkáját (is — elég hiányosan!) koppintotta le, az egyetemre pedig felvételi vizsga nélkül jutott be!

A Kárpáti Harsona már ott elkövette a súlyos etikai hibát, hogy ezt az ügyet azonnal becsületesen nem vizsgálta ki, és addig is a Kollár-féle mocskolódó cikket (legalább ideiglenesen) nem törölte (“raktárba tette”) volna! Mivel nem ezt tette, a Kárpáti Harsona szerkesztősége felel a rágalmazó szennyiratokért! És majd viselni is fogja ennek minden következményét. Kollárostul-Bogolyostul-Hanzikostúl! Mert kitalált sztorikkal ma már nem lehet megrágalmazni becsületes magyar hazafikat!

Azonban a szlovák “sajtó” részéről az efféle magyar-ellenes provokáció nem egyedi eset! Ahogyan az sem egyedi eset, hogy nemzetiségre, nemre (vagy nemtelenségre!), állampolgárságra való tekintet nélkül, a kommunista bűnözők, ha kell, nemlétező szerkesztőségi kollektívákra támaszkodva, ál újság-folyóirat útján rágalmazzák ellenségeiket! De teljesen mindegy, ki pénzeli, működteti ezt a szennylapot, ahogyan az is, hogy kicsoda Kollár, Hanzik vagy Bogoly, vagy milyen koszfészek Královsky Chlmec! Egyet tehetnek: az általuk alaptalanul megrágalmazottaktól bocsánatot kell kérniük, a hazugságaikat pedig egyértelműen helyesbíteniük kell!

Inaçio Angelos, Coimbra 2012.májusa

Malina Hedvig, Robert Kaliňak, Robert Ficó, Roland von Bagratuni — ki kitől fél???

Az oldal betöltése folyamatban van…

Kezdőlap
Trianon
Hírek
Kapcsolatok
Vélemények

SZJA 1% – kérjük, támogasson bennünket!

Vitafórum
Mi lesz a kishiján agyonvert nyitrai felvidéki magyar lánnyal? Felvidék értekezzetek!

Mi lesz ezzel a szegény lánnyal?
Kinek mi a véleménye? Hogyan éltétek meg ti a felvidéken és ti hogyan csonka országban?

Vajon úgy marad hogy rásütik hogy saját magát verte agyba főbe és firkált a pólójára?

MEddig mehetünk még el?

Ui: ha ez a topikom is törlésre kerül baromi hivatalos eszközökhöz fogok nyúlni vagy méltóztasson az úr legalább tájékoztatni mailben hogy miért ha mégis megtenné…Az igazság jár nekünk, megszólítani igen is kell mert szükség van rá, trágárabb emberek mégis szabadon írhatnak és mocskolhatnak, kérdem miért?
És kérdem: ki szolgáltat igazságot a szegény nitrai felvidéki Magyar leánynak?

Hol a Magyar Igazság?

István
(Indította: István, 2006.11.23. 03:29:49)
A sorrend megfordítása
Új hozzászólás írása

paluz 2007.06.20. 20:28:06 Válasz erre

Roland von Bagratuni:
újságíró, filmrendező, nyugdíjas mozilátogató

Konkrétumokról beszél a Malina Hedvig mellett kiálló tanú

Ugye, azzal kellene kezdenem: „na, én megmondtam”! ! Csak ez így túl egyszerű lenne. Ez kevés. Követelni kell a hamis vád kiagyalóinak és éltetőinek a letartóztatását és bíróság elé állítását, élén Robert Kaliňák belügyminiszter súdruh-elvtársal és Robert Ficó miniszterelnökkel! Mert ha valaki pontosan tudta, hogy Malina Hedvig ártatlan — ők ketten azok! Persze akik ismerik, mert átélték a sötét pártállami idők (vagy még pontosabban megfogalmazva: a szovjet megszállás!) szülte állambiztonsági eredetű provokációkat, jól tudják, hogy az efféle ügyek előre elkészített forgatókönyv alapján készülnek. És többnyire a hatalmon lévő párt kétes népszerűségének növelését szolgálják azzal, hogy megteremtik a nemlétező mumust, amely hatásosan elvonja a figyelmet a párt tehetetlenségét kidomborító tényleges politikai és gazdasági problémáktól. Pontosan úgy, ahogyan az MSZP majd’ két évtizede egyfolytában mindenkit a nemlétező szélsőjobboldalal riogat, holtt az ő pártjuk a szélsőjobboldali!

A Malina Hedvig-ügyre a leginkább az ifj.dr.Antall József orvostörténész, későbbi miniszterelnök és MDF-elnök kuzínja és az édesapjának — id.dr.Antall József miniszternek, kisgazdapárti országos pártigazgatónak a keresztfia, a kommunista-ellenes ellenzék egyik vezéralakjának, a magyar-lengyel barátság élharcosának — Antoniewicz Roland — kárára még a szovjet megszállás utolsó éveiben elkövetett durva provokáció-sorozat, koncepciós vád és cirkuszi előadásra emlékeztető — bírósági tárgyalás — emlékeztet. Ott is a nemzet tényleges ellenségei, a sértettből csináltak vádlottat és valamiféle „egyes számú közellenséget“. A kommunistapárt és az ávéhások uralta, sajtónak nevezett ugatógépek, harsogtak is mindenféle képtelenséget, miközben az érintett itthon sem volt, mert nyár lévén, júniustól szeptemberig külföldön tartózkodott, ugyanis a magyar diákság — mintegy 2000 fiatal — olcsó lengyelországi üdültetésével, táboroztatásával volt keményen lekötve.

Akkoriban aki csak abban volt érdekelt, hogy a kommunista mocsok megőrizze a veszni látszó hatalmát, éltették és fenntartották a képtelen vádat. Még egy hasonmásról is gondoskodtak, aki az általuk megszerkesztett pózban és gyatra sminkeléssel, ott pózolt a fényképezőgépeik, a kameráik előtt „Antoniewicz Roland“ gyanánt. És bár igaza bizonyítása végett, az idők folyamán az igazi Antoniewicz Roland összegyűjtött többtucat megcáfolhatatlan dokumentumot, az ügy kiagyalói és éltetői máig minden megtesznek, nehogy ez az ügy felülvizsgálatot nyerjen! Még Lominiczi Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke is belekeveredett az ügybe, pedig neki aztán tudnia kellene, hogy egy bűncselekmény sorozat, a hamisvád elsumákolása, a hatalommal való visszaélés még súlyosabb bűncselekmény! Úgy tűnik, annak a maffiának az érdekeit védi, amelyről már a pufajkás miniszterelnök — Horn Gyula — egyik főembere, Katona Béla óvatlanul a parlament ülésén beszámolt, minek következtében aztán repült is a hivatalából.

Mert a mindenkin lelkesen segítő, sokak által nagyrabecsült Antoniewicz Roland, újságíróként, filmrendezőként és a magyar-lengyel barátság lelkes szószólójaként, és sokak által írásban is elismert, a Kommunista Ifjúsági Szövetség monopóliumának megtörésén fáradozó komoly érdemeket szerzett ellenzéki ifjúsági vezetőként, hiába küldte beadványait és bizonyítékait a legkülönfélébb bírósági fórumoknak, az egyszer eldöntött hamis vádat senki sem óhajtja semmissé tenni! Na ná! Kiderülne, hogy a Magyar Szocialista Párt már jóval korábban kezdte a hazudozásait, bűncselekményeit, mint azt az balatonöszödi beszédében Gyurcsány Ferenc bevallotta! Mert a párt már születése pillanatában hazugságokkal, súlyos bűncselekménnyel volt terhelt! Szánalmas és nevetséges dolog, amikor a hatalom emberei — és Lomniczi is közéjük tartozik! — védik azt, amit támadniuk kellene! A demokrácia alapjait rengetik az ilyenek és éppen ezért semmi keresnivalójuk a hivatali foteljeikben! Azok tapossák a sárba az alkotmányt, akik feladata lenne védeni! Mert az alkotmány nem tesz különbséget miniszter és „egyszerű állampolgár“ között. Csakhogy az egykori szovjet gyarmatokon a posztkommunista gyakorlat az, hogy ha a hatalom egyszer szellentett egy hazugságot, a „mundér becsülete“ megkívánja annak kézzel-lábbal való megvédését!

Na, ez nem megy! És Malina Hedvig ügye is pont ilyen. Mert a szlovák igazságügyi szerveknek, a rendőrségnek már akkor közbe kellett volna lépniük, amikor egyértelműen kiderült, hogy Malina Hedvig feljelentője egy züllött alak, egy kétes egzisztencia! „Sima“ bűnügyekben az efféle alakok szavára nem is ad sem a rendőrség, sem a bíróság! De a Malina-ügy az egészen más! Azt fentről rendelték meg azzal, hogy még mielőtt egyáltalán az ügyben elindult volna valamiféle nyomozás, Robert Kaliňák belügyminiszter súdruh-elvtárs és Robert Ficó miniszterelnök súdruh-elvtárs határozottan kijelentették, hogy a szerencsétlen egyetemista lányt „nem támadta meg senki sem“! Mondták ezt olyan magabiztossággal, mintha ott lettek volna a helyszínen! Vagy, lehet hogy ott voltak? ők adták ki az ukázt a helyi rendőrségi vezetőknek, hogy a kétes egzisztenciát állítsák be „tanú“-nak!? Mert a nitrai rendőrség vezetőinek mentalitását nem értem! De más sem érti! Ha Robert Kaliňákban van legalább egy csöpp becsület, azonnal leváltja őket! Ugyanis csak így védheti meg önmagát a súlyos vádak elől, amelyek egyre inkább tényekké lépnek elő!

Tehát jelentkezett egy nitrai szemtanú, aki látta a történteket, ismeri a tetteseket és mivel komoly lelkiismeret-furdalásokkal küzd úgy döntött, hogy vallomást tesz! Brávó! Csak így tovább. Igen ám, de megint csak a bolsevista titkosszolgálatok elleni több évtizedes küzdelmek során szerzett kemény tapasztalatok alapján, sajnos attól tartok, hogy ezt a szemtanút is elhallgattatják! Lesz egy „autóbalesete“, vagy „felhevült testtel belefullad a Dunába, Vágba, Ipolyba…“ Tehát kinyírják. Pontosan úgy, ahogyan tették Csengey Dénes országgyűlési képviselővel, az MDF alapítójával, akit azért öltek meg, mert felszínre akarta hozni régi barátja — Antoniewicz Roland ügyét! (Antoniewicz és Csengey még a hatvanas évek végén, a Lumumba utcai filmgyárban ismerkedtek meg, ahol közös barátjuk, Jancsó Miklós Kossuth-díjas filmrendező hozta őket össze.) Mert ha Kaliňákék ezt nem teszik, nem lehet megvédeni a már rég bemocskolt mundér kétes becsületét! Mert az afféle kreatúrákat, mint Ficó és Fecó meg kell védeni a támadásoktól! Tökmindegy, hogy ezzel a védők súlyos bűncselekmények társtetteseivé válnak! Mindent a hatalomért! Mert a hatalom „mámorító“ és „csodás“. Főleg a hat-hét számjegyű miniszteri járandóságok! Lehet rajtuk dorbézolni, miközben az ország lakossága koplal, nélkülöz és szenved az egyre súlyosabb terhektől!

A Malina Hedvig-Antoniewicz Roland-féle ügyek gerjesztői és éltetői egyvalamiról azonban teljesen megfeledkeznek: bűnös tevékenységükre előbb utóbb fény derül. De ők úgy tűnik, nem olvasták Aleksander Dumas Monte Christo grófját. Pedig tanulságos történet, amely még egy rendőrprefektus, főbíró számára sem ismer kegyelmet. A hatalom mulandó. Nemhogy száz, de már ötven év múlva senki sem fogja tudni, vajon ki volt Robert Kaliňák vagy Robert Ficó, Gyurcsány Ferenc, Lomniczi Zoltán. De ha bekerülnek a történelembe, éppen a Malina Hedvig-Antoniewicz Roland-féle ügyeknek köszönhetően negatív hősökként emlegetik majd őket. És az emlékezetük annál mocskosabb lesz, minél tovább múlik az idő. Mert azt már senki sem fogja tudni, mi a bűnük, csak azt, hogy „rossz emberek voltak“. Pontosan úgy, ahogyan a Róma-égető Néró személye, tette sem világos. Mert ki tudja, akkoriban valójában mi történt a feleslegesen és alaptalanul istenesített Római Birodalomban, amely valójában a kezdetektől maga a fertő volt. A barbárok között a legbarbárabb és legprimitívebb állam. Mert ott is a legfontosabb az igazság eltussolása, kiirtása volt. Ezért nyírták ki a római kultúra és államiság igazi megteremtőit, az örmény eredetű etruszkokat, majd a teljes rokonságukat: a kárthágóiakat, fönícjaiakat, parthusokat

paluz 2007.06.20. 20:23:33 Válasz erre

Interjú a Hedviget igazoló tanúval
2007-06-20. 17:44:42

Meg akarják félemlíteni a tanút?

A TA3 hírtelevizió – több szlovák médiummal együtt – kedden interjút készített egy neve elhallgatását kérő férfival, aki arcát sem kívánta felfedni. (Azóta egyébként több fenyegető telefont is kapott.) Az alábbiakban a beszélgetés szöveghű gyorsfordítását adjuk közre.

FÉRFI: Erről az esetről annyit tudok, hogy valóban megtörtént, és egy nyitrai fiatalember lelkén szárad. Mindenekelőtt elmondanám a neve kezdőbetűit: R. B.-ről van szó, aki ezt az ügyet nem titkolja, bár igyekszik névtelen maradni. Az ő bizalmas, közeli köreiből megerősítették nekem, hogy igen, ezt a tettet ő követte el.
KÉRDÉS: De mit követett el, konkrétan mit erősítettek meg Önnek? Ki mondta el, és ez Ön szerint hiteles-e?
FÉRFI: Azzal kapcsolatban nem szívesen nyilatkoznék, hogy kitől van, de közeli családi körből származik. A tett abban a parkban történt, úgy, ahogyan Malina Hedvig leírta. Akkor, amikor az eset történt, kopasz volt, vagyis a tévében megjelenő leírás megfelelt annak, ahogyan én őt ismertem. Most próbálja megváltoztatni a külsejét, már hosszabb, fekete haja van.

KÉRDÉS: Konkrétan miről beszélt azzal kapcsolatban, hogy miként történt az egész?
FÉRFI: Az eset részleteit teljesen nem ismerem, csak annyit tudok, hogy megtörtént. Van egy csöndes beismerés a családjától, hogy az eset megtörtént.
KÉRDÉS: ő valakinek bevallotta?
FÉRFI: Igen.
KÉRDÉS: Miért döntött úgy, hogy nyilatkozik a sajtónak?
FÉRFI: Azért döntöttem így, mert már nagyon hosszú ideje húzódik ez az ügy, és lényegében zavar is, hogy egy lány, aki semmiről nem tehet, végül még büntetőjogi eljárással is megfizet azért, hogy őt vádolják. Pedig ez az eset tényleg megtörtént.
KÉRDÉS: Tehát sajnálja?
FÉRFI: Sajnálom, s már nem vagyok hajlandó ezt tovább hallgatni, még akkor sem, ha így valamilyen veszélynek teszem ki magam. De teljesen világos számomra, hogy ez az eset megtörtént. Csak a büntetőjogi szerveknek egy kicsit rá kellene kapcsolniuk és menni azon gyanúk után, amelyeket én most mondok.
KÉRDÉS: Mit tud mondani erről a potenciális elkövetőről? Hány éves, mivel foglalkozik, valamilyen szélsőséges mozgalomhoz tartozik-e?
FÉRFI: Lényegében semmivel sem foglalkozik, és olyan szélsőségesek, nacionalisták közé tartozik, akik utálják a magyarokat.. És, sajnos, ez a lány rossz helyen volt rossz időpontban, és a fiú ezt kihasználta.
KÉRDÉS: És nem tudja, miért vallotta be otthon a családnak?
FÉRFI: ő lényegében nem is vallotta be, családja magától észrevette, amikor a tévében meglátták az arcképét. ők maguk is meglepődtek..
KÉRDÉS: Azután bevallotta?
FÉRFI: Azután, valamilyen győzködés után. Természetesen az egészet igyekeztek elrejteni vagy eltussolni.
KÉRDÉS: Milyen módon igyekezetek?
FÉRFI: Egyszerűen úgy, hogy ezzel nem hozakodtak elő, s vártak a reakcióra. A rendőrség és mások pedig úgy reagáltak, hogy nem történt bűntett, s ez az ő malmára hajtotta a vizet. Így olyan helyzetbe került, hogy már azt gondolta, hogy megúszta.
KÉRDÉS: A rendőrség vizsgálta őt?
FÉRFI: A rendőrség nem vizsgálta őt, de abban az időben Trencsénben őrizetbe vették, az édesanyja volt érte. Mindenesetre furcsa, hogy a portréja, a fantomképe benne volt a tévékben, és a trencséni rendőrség elengedte.

Beidézik a tanút

A rendőrség rövidesen beidézi kihallgatásra azt a nyitrai férfit, aki tegnap a TA 3 hírtelevíziónak azt állította, hogy tavaly augusztusban valóban bántalmazták Malina Hedviget és azt is tudja, ki az egyik tettes – közölte lapunk megkeresésére Martin Korch. Ismerve a tót rendőrség módszereit, elképzelhető, hogy meg akarják félemlíteni a férfit. Az országos rendőrfőkapitányság szóvivője hozzátette, hogy ezzel törvényes kötelességüket teljesítik, habár legalábbis szokatlan, hogy valaki a történtek után tíz hónappal jelentkezik, s akkor sem a rendőrségen, hanem az egyik pozsonyi tévé munkatársánál. Ismerve a tót rendőrség módszereit, elképzelhető, hogy meg akarják félemlíteni a férfit.

Fenyegetik

Egyébként a tanút tegnap és ma több újságíró kereste fel, akiknek újabb részletekkel nem szolgált. Értesüléseink szerint nyilatkozata után fenyegető telefonokat kapott. A JOJ kereskedelmi tévé úgy tudja, hogy a férfi büntetett előéletű. Ezt a közlést érdeklődésünkre a rendőrség nem erősítette meg, hanem úgy módosította, hogy a tanú ellen bűnvádi eljárás zajlik, de további részletekkel nem szolgáltak.

Malina Hedvig, a nyitrai Konstantin Egyetem magyar-német szakos, negyedéves hallgatója jelenleg lakóhelyén, a csallóközi Vámosfalun készül a holnapi vizsgájára. Örömmel értesült a tanú felbukkanásáról, ugyanakkor azt sem zárja ki, hogy valamilyen csapdát állítottak neki.

Roman Kvašnica, a nyitrai egyetemista védőügyvédje megkeresésünkre közölte, hogy nemcsak a tanút, hanem az általa megnevezett, állítólagos tettest is újra ki kell hallgatnia a rendőrségnek, s vallomásukat jegyzőkönyvben kell rögzíteniük – tette hozzá.

Az ügyvéd ezzel arra célzott, hogy tavaly szeptemberben Ján Packa országos rendőrfőkapitány közölte: a nyomozás során csaknem hatszáz személyt ellenőriztek, s mindannyiuknak „bombaiztos” alibijük volt. Utólag azonban kiderült, hogy a nyomozás jegyzőkönyvében mindennek semmi nyoma sincs. Ezt a tényt Martin Korch szóvivő azzal magyarázta, hogy ezek csupán operatív információk voltak.

Malina Hedviget vallomása szerint tavaly augusztus 25-én reggel bántalmazták a nyitrai Konstantin Egyetem közelében, ahova vizsgázni indult. A rendőrség példátlan gyorsasággal, már szeptember 11-én megszűntette a nyomozást, azt állítva, hogy az egész történetet a leány csupán kitalálta. Két feljelentő kérésének eleget téve, tavaly decemberben a nyitrai rendőrség hamis tanúzás alapos gyanúja miatt indított eljárást Malina Hedvig ellen.

Több mint egy hónapja az egyik feljelentő a dél-szlovákiai Vágsellyén felakasztotta magát. Ezt a tényt a rendőrség csak kéthetes késéssel, akkor jelentette be, amikor a gyanúsított és a fejlentő szembesítésére került volna sor. Malina Hedvig ügyvédje fellebbezett a rendőrök törvénysértése és a nyitrai ügyészek elfogultsága miatt. Kérte, hogy a beadványát a legfőbb ügyész bírálja el. Választ azonban egyelőre nem kapott.

(felvidek.ma)

paluz 2007.06.19. 14:06:29 Válasz erre

Gyurcsány a szlovákok mellé állt a megvert magyar lánnyal szemben
2007-06-18. 23:35:50

Példakép: a jó öreg is értett
az elcsatolt magyarok elárulásához

A visegrádiak pozsonyi csúcstalálkozóján a köztörvényes Gyurcsány találkozott szlovák kollégájával, ahol szóba került Malina Hedvig ügye is. Gyurcsány szerint ebben a kérdésben nincs vita a felek között, vagyis neki megfelel a magyar lány meghurcolása. A Fidesz határozottabb fellépést várt volna Jan Slota és a Nyitrán megvert diáklány ügyében, de némi alibi pofázáson kívül Orbánék sem tesznek érte semmit, kormányon pedig elutasították az elcsatolt magyarok állampolgárságának visszaadását.

Malina Hedviget, a Nyitrán tanuló, magyar nemzetiségű csallóközi diáklányt tavaly augusztusban két ismeretlen bőrfejű megverte, mert magyarul beszélt. A szlovák rendőrség két héttel az inzultus után azzal zárta le a nyomozást, hogy az eset nem történt meg: Hedvig csak színlelte a történetet. Két polgári személy – az egyikük időközben öngyilkos lett – hamis tanúzás és a vallomást hitelesítő esküvel kapcsolatosan felmerült kételyei miatt feljelentést tett a lány ellen, s az ügyben vádindítvány született, melynek nyomán a bíróság akár öt évi szabadságvesztésre is ítélheti majd a panasza mellett következetesen kitartó magyar egyetemistát.

Négy nappal a sorsdöntőnek ígérkező EU-csúcs előtt tanácskozásra gyűltek össze hétfőn a szlovák fővárosban a visegrádi csoport országainak miniszterelnökei. A V4-es országok közötti együttműködésen túl kiemelkedő hangsúlyt kaptak az európai alkotmány megalkotásával és a schengeni rendszer közelgő bevezetésével kapcsolatos kérdések.

Nem az osztrák javaslatra

A plenáris ülésen a magyarországi cionista miniszterelnök a leghatározottabban elutasította a schengeni rendszer bevezetésének négy hónapos elhalasztását célzó osztrák indítványt, amelynek értelmében az osztrákok még egy ideig a régi módszerek szerint ellenőriznék a szomszédjaikkal közös határokat.

Gyurcsány Ferenc szavai szerint országaink számára fantasztikus lesz, hogy fél éven belül életbe lép a schengeni rendszer, mert a Magyarországot és Szlovákiát oly sok-sok évtizeden át elválasztó határ megszűnik, s ezzel az együttműködés új, határtalan lehetőségei nyílnak meg előttünk.

Ismét az alapszerződések

Gyurcsány Ferenc és Robert Ficó a nap során kétoldalú megbeszélést folytatott a szlovák miniszterelnöki hivatalban, ahol Közös múlt, közös jövő – a közös projektek fényében címmel kétoldalú egyezményt írt alá a két miniszterelnök. A dokumentumban leszögezik: a két ország kapcsolatait a jövőben is a magyar-szlovák alapszerződésben rögzített elvekre alapozzák, s ennek megfelelően hajtják végre a hétfőn aláírt egyezmény 14 pontját. Ezek között kiemelten szerepel, hogy hat hónapon belül üljön össze az alapszerződés értelmében létrejött 11 vegyesbizottság. Az egyezmény tizennégy pontjának egyike szerint reálisnak ígérkezik, hogy az Ipoly fölött – Szécsény és Petőháza, valamint Nógrádszakáll és Rárós között – belátható időn belül felépítenek két hidat. Valószínű, hogy sikerül végre elmozdítani a holtpontról a Miskolcot Kassával összekötő gyorsforgalmi autóút és a határátkelők infrastruktúrájának sok éve halódó ügyét is.

Nincs vita Malina Hedvigről

Malina Hedvig ügyét is felvetette Gyurcsány a szlovák miniszterelnöknél. Gyurcsány a távirati iroda pozsonyi tudósítójának ennek kapcsán elmondta, hogy a kérdést a plenáris ülésen és a kétoldalú megbeszélésünkön felvetette, hiszen az ügy olyan értelmezést kapott, hogy annak emberjogi vonatkozásai miatt természetesnek tartotta beszélni róla. Az is természetes, hogy az eset fejleményeit Magyarországon is figyelemmel kísérik.

Gyurcsány Ferenc szerint mindkét ország érdeke az, hogy még csak a gyanú se fogalmazódjon meg. Hasonlóképpen közös érdek, hogy mindenki pártatlan igazságszolgáltatást lásson a folyamatban, mert ez tudja lecsillapítani a kedélyeket és ez tudja leszerelni a kétkedőket.

-Ha bárkinek is az lesz az érzése, hogy valaki könnyen lehet áldozatból gyanúsított, akkor az emberek félni fognak az igazságszolgáltatáshoz fordulni – fogalmazta meg az ilyen jellegű ügyek általános tanulságát a miniszterelnök. Hozzátette: ha az ember egy-egy konkrét kérdésben nincs meggyőződve valamelyik fél teljes igazságáról, akkor hivatalosan nem mondhat véleményt.

-Az pedig, hogy magánemberként mi a véleményem erről a dologról, gondolom, nem fontos – mondta Gyurcsány Ferenc, behódolva ezzel Szlovákiának.

A kérdésre, hogyan reagált Robert Ficó a felvetésre, a miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy a szlovák álláspont ismertetésére nincs jogosítványa, s ha erről nyilatkozna az diplomácia szempontból semmiképpen sem lenne elegáns. Nem mondhatok többet annál, hogy vita nem volt a felek között – válaszolta Gyurcsány Ferenc, elárulva ismét, hogy elárulta Hedviget (is).

Gyurcsány a V4 tavaly októberi csúcstalálkozóján, Visegrádon azzal indokolva mondta le a kétoldalú találkozót szlovák kollégájával, hogy Robert Fico nem volt hajlandó elhatárolódni a magyarellenes szlovákiai atrocitásoktól.

Határozottabb fellépést vár a Fidesz, kormányon semmit sem tett

Gyurcsány Ferenc pozsonyi megbeszélésein – ezt közleményében Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője is üdvözlendőnek tartotta – az Ipoly felett megépítendő új hidak és a Miskolcot Kassával összekötő autópálya kiépítése is szóba került.

Az ellenzéki politkus azonban hangsúlyozta: ugyanakkor a Fidesz elvárta volna, hogy a szélsőségesen magyarellenes Jan Slota kijelentéseivel kapcsolatban és Malina Hedvig ügyében Gyurcsány Ferenc határozottabban lépjen fel szlovák partnerénél. A Nyitrán magyarsága miatt megvert diáklány feljelentésében a szlovákiai sajtó szerint szerepet vállalhattak a szlovák titkosszolgálatokhoz is kötethető személyek. Ennek tükrében hasonló eljárás kezd körvonalazódni, melyet egyes titkosszolgálati körök korábban Michal Kovac volt köztársasági elnök fiának elrablásakor alkalmaztak. Ezt figyelembe véve elvárjuk a határozott magyarországi fellépést, a határon túli magyarok elleni koncepciós perek kora lejárt – olvasható Németh Zsolt közleményében. Valójában persze egyáltalán nem járt le ez a kor, hiszen a Fidesz kormányon sem tett semmit az elcsatolt részeken élő magyarság autonómiájáért és kettős állampolgárságáért. Miután a szlovákok látták, hogy Orbánék hatalmi helyzetben sem tesznek érdemben semmit, semmi okuk magyarellenességük visszafogására.

KORONÁZÓ VÁROS FEHÉRVÁR
2007.06.09. 00:11:26 Válasz erre

Szebb Jövőt!!!!!!! remélem hogy egggyszer igazad lesz!?És a sok mocsko s szlovák pusztulni fog an dillátns Gyurcsána kormánnyal!?A szlováknak se országa se lobogója se hazáj és történelme sincsen!!!!!!!!!!Vesszen FiCÓ)remélem ezt olvassa az Nbh!!!!!!!!Jó Lenne a sok mocskos hazaárulóval Végezni!Az első rendű vádlott dobrev klára és gyurcsány ferike!!!!!!!!!!!!!!Minden ilyen embert a dunába kéne lőni!!!!Bocsi az írásért csak szarakodik a gépem!!!!Szebb jövőt!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
(Előzmény: McGyőző, 2007.05.30. 20:58:01)

McGyőző 2007.06.03. 21:38:43 Válasz erre

STGM: Sokmindennek nem értjük a miértjét… Még érett fejjel sem.
(Előzmény: STGM, 2007.06.02. 17:05:50)

STGM 2007.06.02. 17:05:50 Válasz erre

McGyőző: Jó neked, hogy megélhetted. Én speciel még kicsi voltam. Első politikai emlékem, egy félig letépett Kuncze(?) SZDSZ plaká 95-ben, amire az volt ráírva, hogy “ÁRULÓ”.

Akkor még nem értettem miért…
(Előzmény: McGyőző, 2007.06.02. 02:24:27)

Truth 2007.06.02. 16:36:51 Válasz erre

Gyanús módszerek és összefonódások a Malina Hedvig-ügyben

Malina Hedvig ügye egyre szövevényesebbé válik: csütörtökön derült ki, hogy a nyitrai diákot feljelentő vágsellyei férfi május 4-én öngyilkos lett.
Sokan azt feltételezik, hogy a csallóközi lány esete mögött titkosszolgálati játszma áll, Köteles László a szerv parlamenti bizottságának az alelnöke szerint inkább a szlovák rendőrség használt ki bizonyos lehetőségeket.

McGyőző 2007.06.02. 02:24:27 Válasz erre

egy hazafi: Kb. olyan érzés volt, mint amikor a strandon robbanásig feszült tüdővel, saját képességeidet felülmúlva megdöntötted a cimborád vízalatti úszórekordját és feljösz levegőt venni. Boldog eufórikus (na végre!) hangulat volt úrrá mindenkin. Kiszélesedtek a perspektívák, optimizmus lett úrrá mindenkin. Semmi bíztatót nem mondott senki, mégis mindenki bizakodva tekintett a jövőbe, már-már azt gondoltuk, hogy megértük a
Szebb Jövőt!
(Előzmény: egy hazafi, 2007.06.01. 22:55:13)

McGyőző 2007.06.02. 02:17:29 Válasz erre

paluz: Minden okuk megvan, hogy féljenek. A 24. órában már lankad a figyelmük és félálomban, de megfeszült idegekkel egyre türelmetlenebbek. Majd jön egy pillanat, amikor nem zászlólengető fegyvertelen mozgó célpontok ellen kell majd fellépni. A fáradt idegek az első elhulló zsoldtársnál felmondják a szolgálatot. Hiába a kiképzés, hiába a marcona lelkület, akkor nagyon emberien fognak viselkedni, egyik-másik még be is fog vizelni. Az adott helyzethez viszonyítva nekik lesz több vesztenivalójuk… Szégyen a futás, de az EL-AL gondoskodik majd, hogy senki ne maradjon a “válságövezetben”. Ez már legyen az ők gondjuk!
Szebb Jövőt!
(Előzmény: paluz, 2007.06.01. 11:02:56)

egy hazafi 2007.06.01. 22:55:13 Válasz erre

McGyőző: Értem én mit mondasz.

Egyébként, azon gondolkoztam hogy, hogy élhette meg egy nemzeti érzelmű ember az ún. rendszerváltást, reményekkel, avagy előre sejtve mi lesz, és mivel te idősebb korosztályba tartozol jóval mint én, arra gondoltam írhatnál erről nekem, mert nagyon kiváncsi vagyok rá.
(Előzmény: McGyőző, 2007.06.01. 00:29:58)

paluz 2007.06.01. 11:02:56 Válasz erre

McGyőző: Minap a Bükkben kommandosokkal találkoztam …
állitólagos orvvadászokat kerestek …kommandósok.
Szóba kartam velük elegyedni de nem voltak túl közlékenyek.
Nekem megvan erről az elképzelésem de az azt jelenti hogy félnek.

Sz J.
(Előzmény: McGyőző, 2007.06.01. 10:33:01)

McGyőző 2007.06.01. 10:33:01 Válasz erre

Celia: Nagy kár, hogy nem vagyok egy karizmatikus vezér. Egy olyanra lenne szükség. Lennék bárminek a szervezője, lennék tanácsadója a háttérből, még a szöveget is megírnám…
De sajnos nem rendelkezem olyan adottsággal, hogy magam mögé állíthassak embereket.
Már sokszor volt, hogy zárt ajtókat nyitottam meg mások előtt, sokszor volt, hogy az irányt is megmutattam. Akkor néhányan úgy érezték, hogy én már nem kellek a további boldogulásukhoz. A mutatvány onnan kezdve kudarcba fulladt, vagy elvesztette színvonalát. Nagyszerű tervek véghezviteléhez nagyszerű emberekre van szükség. A nagyszerű emberek értékelik egymás nagyszerűségét. Még nincs itt semminek az ideje, még a középszerűség és a gagyi a menő, ma még a hazugság mérvadó és úgy tűnik, hogy a “siker” egyetlen útja a becstelenség.
Mi fújjuk a harasztot, hogy zörögjön, keressük a hamu alatt a parazsat, hogy felszíthassuk a hazaszeretet tüzét, de közben az ellenség figyeli, hová kell a vizesvödör, vagy a vízágyú… De nyugi, nem lesz annyi szemük amivel a sok képernyőt figyelni tudják, nem lesz annyi fülük, hogy a beszélgetéseket mind lehallgathassák és nem lesz annyi pénzük, hogy mindenki mellé egy pribéket állíthassanak. Minél inkább szorongatják, annál inkább kicsúszik a kezükből. Érnek a dolgok, csak kitartás!
(Előzmény: Celia, 2007.06.01. 10:05:19)

Celia 2007.06.01. 10:05:19 Válasz erre

Egy ilyen Petőfi Sándor felkelő-vezető kell megint a magyar nemzetnek, mint Te McGyőző és kitörne az a várt felkelés……

McGyőző 2007.06.01. 00:37:04 Válasz erre

egy hazafi: “…végzett magával …”
Még nagyon sokan fognak magukkal végezni, minthogy szembesüljenek silány tetteik következményeivel. Pedig ha tudnák, hogy azzal még nincs vége, csak a nyomorult életüknek…
(Előzmény: egy hazafi, 2007.05.24. 19:04:00)

McGyőző 2007.06.01. 00:29:58 Válasz erre

egy hazafi: Legyünk egy cél, egy akarat és álljunk oda! Mi kell ahhoz, hogy egy tömeget toborozzunk egy ilyen célra? Írjon mindenki SMS-t a 1780-akárhányra??? Egymást kellene megtalálnunk, de mindenki el van foglalva a saját jólétével (vagy nyomorával). Szánalmas, ahogyan FONTOS fórumokon való nemmegjelenéseket milyen piti kifogásokkal magyarázunk meg!!!
Amíg a törékeny “csigaházainkat” nyalogatjuk-foltozgatjuk, addig a dörgedelmes dolgok ELMARADNAK és marad minden a régiben. Szerintem a magyar foci betegsége is valahol itt gyökeredzik. Egy tehetséges román ROMÁN előbb lenne büszke arra, hogy magyar színekben játszhat, mint a csonka hazánk bármely felkapott ólomlábú ficsúra (a Backham-frizúrájával vagy anélkül).
Tudod akkor, amikor kijátszották a hazafiakat a terekre, hogy majd jól közéjük pörköljenek vízágyúval, könnygázzal meg gumilövedékkel, a kardlapokról, a hajigáló rendőrökről, a külföldi kommandósokról meg a helikopterből irányított támadásokról nem is beszélek…, ha van hazafi aki tud helikoptert vezetni és felszáll egy RPG-vel, ha van hazafi aki közelharcban fegyvert szerez, ha van bárki, aki tudja, hogy mi folyik a háttérben, akkor minden másképp sül el. De addig, míg a kocsmákban a munka hősét játsszák és az olasz focin kapnak hajba az életerős “magyar” férfiak, amíg a sorozatokért reszketnek a jövő nemzedékét nevelő “magyar” aszonyok és a “magyar” gyerekek arra büszkék, hogy leszarják a hagyományokat, a népdalokat, a MAGYAR irodalmat és a VALÓS történelmet (mert az a szélsőjobbos árpádkockás CSőCSELÉK “kiváltsága”) és semmitmondó nyáladzástól esnek eksztázisba, ne várjunk csodát!!! Csoda itt akkor lesz, ha mindenki felfogja, hogy bármi “értelmeset” csináljon is (értsd: tévénézés, bevásárlás, energiafogyasztás, adófizetés az éhbérből, “élvezetek” habzsolása jövedéki termékek formájában, közlekedés bárhová, szelektív környezetszennyezés, stb.) a ránk hálójukat kivető elnyomó paraziták erejét duzzasztja.
Mindenki meghülyült? Igen!!! A fejlődés és a korszerűség meghatározója manapság az, ha tudatosan vagyunk hülyék és meg tudjuk magyarázni, hogy a józan ész az ami hülyeség.
Ebben a kavalkádban Hedvig esete gyönyörűen elfér. Nincs lovag aki küzdene érte, nincs EMBER aki mellé állna, mert a globális ökörség teljesen érzéketlenné tette a magukat embernek nevező adófizető-fogyasztó főemlősöket.
Vígasztalásul, tudd hogy ez a legjobb táptalaj a kimagaslani hivatottaknak! Ember, aki a teremtést?l fogva arra hivatott, hogy Isten képmása legyen, nem élhet sokáig ekkora erkölcsi-szellemi mocsokban, így dühből is oda fog állni, mihelyst az igazság elkezd kibontakozni. Mi őrízzük meg a higgadt józan eszünket, gyűjtsük az erőinket (mert hamarosan aprítani kell a férgesét) és tartsunk ki bármily nehéz is elviselni a tudatlanság hatalmát! Így megérjük, hogy megvalósíthassuk a
Szebb Jövőt!
(Előzmény: egy hazafi, 2007.05.30. 22:11:25)

hmmz 2007.05.31. 23:29:16 Válasz erre

egy hazafi: igy igaz, legyunk elelmesek inkabb…
a turelem rozsat terem…
(Előzmény: egy hazafi, 2007.05.31. 15:56:23)

egy hazafi 2007.05.31. 15:56:23 Válasz erre

Celia: Tudni kell, mikor alkalmazzuk a higgadságot, és a támadást, de ez utóbbinál sem szabad vérben forgó szemekkel a falnak rohanni.
(Előzmény: Celia, 2007.05.31. 12:00:21)

Celia 2007.05.31. 12:03:09 Válasz erre

Sajnálom azt a szegény lányt… én is határon túli vagyok, és megrázott, amikor előszőr hallottam ezt… MIért tenne ilyet egy lány, rosszúl ítélkezik a szlovák bíróság! Látszik, hogy már nem az igazság mellett döntenek, hanem a nemzetiség mellett, védi a szlovák súrmócikat… Bezzeg, ha fordítva történ volna, már rég rács mögött ülnének a magyarok, ha tehetnék, még régi módszerekkel ki is végeznék őket…. igazságtalanság az egééééééééééééééééész!!!

Celia 2007.05.31. 12:00:21 Válasz erre

Sziasztok, rég nem írtam erre az oldalra, csak olvasgatom… hmmz, és egy hazafi korábbi beírásával értek egyet… a magyarság egy alapban higgadtabb népcsoport, amire büszkék is lehetünk… amikor volt Felvidéken egy rendezvény, amit a Hatvannégy Vármegye rendezett. A szlovákok szándékosan beszóltak a magyar őröknek, hogy verekedés alakúljon ki, de a magyarok higadtak maradtak, amivel elérték, hogy ne legyen kizárva Szlovákiából a HVIM, mivel ez volt a céluk a tótoknak… ez a higgadtság előny lehet, de amikor ezt elmeséltem egy barátomnak, azt mondta: ez a híres nagy higgadtsgág vezethetett ahhoz, ami most van, a sok elszakított területhez, Trianonhoz… lehet benne valami igazság…!?!?!!!

egy hazafi 2007.05.30. 22:11:25 Válasz erre

McGyőző: Persze, de legalább mi magyarok álljunk ki így is Malina Hedvig mellett, még akkoris ha a magyarul beszélő magyarállampolgárságú emberek nem teszik ezt meg.

Amikor történt ez az eset Nyitrán, nekem az “tetszett” utána hogy a foci meccseken elkezdtek megjelenni szlovák ill. Slota ellenes transzparensek, erre egyből lépett a globalista magyargyűlőlő elit, hogy megbünteti a csapatokat mert a szurkoló táboruk mer magyar lenni.
(Előzmény: McGyőző, 2007.05.30. 20:58:01)

Az örmények többsége: az Örmény Köztársaságban az idei választásokat meghamisították!

A beküldött és közzétett cikkekért a szerkesztőség nem vállal felelősséget!

Köszönettel tartozunk Roland von Bagratuni kiváló újságíró kollégánknak, aki engedélyezte a Niepoprawni c. jobboldali lengyel újságban néhány napja megjelent cikke átvételét, valamint magyar nyelvre történő lefordítását és közzétételét!

Inaçio Angelos főszerkesztő

Az örmények többsége: az Örmény Köztársaságban az idei választásokat meghamisították!

Szerzs Szarkiszján csalással lett kelet-örmény Köztársasági Elnök

Az exszovjet Örmény Köztársaságban idén május 6-án került sor a parlamenti választásokra, de már eddig a három legnagyobb kelet-örmény ellenzéki párt bejelentette, hogy Szerzs Szarkiszján oroszbarát pártja: az Örmény Köztársasági Párt (Հայաստանի հանրապետական կուսակցություն) a választásokat csalással nyerte meg! A II (kelet-) Örmény Köztársaság első államelnökének — Levon Ter-Petroszján pártja —: az Örmény Nemzeti Kongresszus (Հայ ազգային կոնգրես) már a választások után azzal vádolta meg a kormánypártot, hogy csalással győzött a választásokban. Ezen egy csöppet sem csodálkozom!

Levon Ter-Petroszján, az II Örmény Köztársaság első elnöke

Serzs Szarkiszjánnal még akkor találkoztam, amikor 1992–1993 években ellátogattam Kelet-Örményországba: az Örmény Köztársaságba és Hegyi Karabah Köztársaságba, akkor ő Robert Kocsárján munkatársa, Karabah Hegyvidék Köztársaság honvédelmi minisztere volt. Akkor goromba és beképzelt ripők volt. Már akkor sokan nem túl jó véleménnyel voltak Szerzs Szarkiszjánról, mivel amikor Kelet-Örményország (1920-tól) a Szovjet Birodalom megszállása alatt sínylődött, ő a szovjet Komszomol sztepanakerti Városi Bizottságának II, majd I titkára volt! Na s természetesen instruktőr a kommunista párt regionális bizottsága I.titkára Robert Poghoszián mellett és a Szovjetunió Kommunista Pártja (formálisan Örményország Kommunista Pártja) sztepanakerti Városi Bizottásán az agit-prop osztályt vezette. Azaz: egy báránybőrbe bújt rettenetes farkas! A karabahi nemzeti-felszabadító háborúban szerzett érdemei elismeréseként, az Örmény Köztársaság elnöke, Levon-Ter Petroszjántól megkapta a honvédelmi miniszteri tárcát, majd Rober Kocsarján kelet-örmény köztársasági elnöktől az újonnan létrehozott belügyi és nemzetbiztonsági tárcát!

a kelet-örmény Örmény Köztársaság címere

Nagyon jól tudjuk, hogy mindazoknak az embereknek, akiknek bármilyen közük volt a kommunistapárt és az ávéhá vezetéséhez, nem lehet hinni! Mind e mellett az ilyenek a „magánéletben” hajlandóak visszaélésre: használják a titkos levéltárak anyagait és igénybe veszik az egykori beosztottak operatív segítségét! Nem véletlen, hogy 2007-ben Szerzs Szarkiszján jelöltként részt vett az államelnöki választásokban és csalással került hatalomra! Az ellenfele — az örmény monarchista párt elnöke (Հայ միապետական կուսակցություն), az ismert nagyvállalkozó Aghasi Yesayan, a londoni INTERTELECOM INVEST LIMITED nevű cég elnök-vezérigazgatója, a jereváni OSS – ZVEZDA i és más cégek elnök-vezérigazgatója, a legveszélyesebb ellenfele volt, mert vitathatatlan lehetősége volt megnyerni a választásokat. Mert a kelet-örmények már nagyon rég megunták az eddigi államelnökök és kormányfők ügyetlen kormányzását!

az örménység szent hegye: az Ararát egy nyugat-örmény bélyegen

Az 2008-as államelnöki választások után, Szerzs Szarkiszján zavargásokat provokált ki: a Levon Ter-Petroszjánt éltető demonstrálók közé provokátorokat küldött, ami ürügyként szolgált a rendőrség éles közbelépésére. A zavargásokban tíz ártatlan ember életét vesztette, nagyon sokan megsebesültek! Pontosan úgy történt, ahogyan ezt annak idején Budapesten megtette a hamis miniszterelnök és az „ex”kommunista párt elnöke — Gyurcsány Ferenc! De nincs is mit csodálkozni ezen, hiszen a magyar komszomol: a KISZ egykori feje, az egyik legnagyobb magyar népirtó háborús bűnös — Apró Antal — unokájának a férje, 2006-ban Balatonöszödön (az összes kommunista nevében!) egyértelműen, cinikusan és büszkén aláhúzta: „Hazudtunk reggel, délben és este, éjjel-nappal, hónapokon, éveken át, mindenkit becsaptunk, csalással kerültünk hatalomra”! Akkor az Örmény Köztársaságban 20 napra, azaz 2008 március 20-ig rendkívüli állapot került bevezetésre.

Örményország többezer éves határai — felül rózsaszín satírozva a mai Örmény Köztársaság

Az ellenzék képviselői nem ismerték el ennek a választási cirkusznak az eredményét, élesen tiltakoztak a szabálytalanságok ellen, melyek állítólag a választások idején megtörténtek. Állandóan azt hangoztatják, hogy az Örmény Köztársaság lakossága 30-35%-al kevesebb emberből áll, mint amit a hivatalos népszámlálás során feltüntettek! Azaz: Szerzs Szarkiszján csalása megcáfolhatatlan! “Holt lelkek” (lásd: Gogol!) “szavaztak rá”, a lakosság ama nem létező 30-35%-a! Az ávéhás kapcsolatokkal rendelkező Szerzs Szarkiszján hamis vádakkal letartóztatta hát Aghasi Yesayánt. A nemzetközi közvélemény nyomásra azonban kénytelen volt őt szabadon bocsájtani és a monarchista párt elnöke az USA-ba, Svédországba és Szlovákiába (itt egy szlovák nővel kötött házasságot) vándorolt ki, ahol felváltva él. Távollétében, teljesen törvényellenesen, elkobozták a több milliót érő vagyonát az Örmény Köztársaságban (bár a kelet-örmény útlevelét érdekes módon nem vették el tőle), közben pedig válaszra sem méltatják ebben az ügyben az Örmény Köztársaság Legfőbb Ügyészéhez és más hivatalokhoz írt nyílt leveleit, ami megint csak egyértelműen arra mutat, hogy Szerzs Szarkiszján semmiféle érvvel nem rendelkezik Aghasi Yesayannal és az egész ellenzékkel szemben!

II.János Pál pápa és II.Garegin/Karekin örmény katholikosz-pátriárka

Más szavakkal: az Örmény Köztársaság törvényes elnöke Aghasi Yesayan! Ezt egy másik tény is kiemeli: Szerzs Szarkiszján rezsimje az egykori népi demokráciáknál terpeszkedő bolsevista elvtársai útján, rágalmazza Aghasi Yesayant Magyarországon, minek köszönhetően a tőle semmivel sem különb Gyurcsány Ferenc embereitől az Állampolgársági és Bevándorlási Hivatalban, törvénytelenül nem kapta meg a letelepedési engedélyt, pedig Aghasi Yesayan Magyarországon saját cégekkel rendelkezik, melyekkel be akart kapcsolódni a FIDESZ-KDNP ama programjába, amely Magyarország gazdasági helyzetének javítását célozza! (Akkoriban erről a Magyar Demokrata hasábjain jelent meg egy nyílt panaszlevele, melyre a mai napig választ nem kapott!) Mivel Aghasi Yesayan összörmény érdekeket képvisel, azaz: az emigrációban világszerte élő több mint 12 millió örményét, a felbukkanása az Örmény Köztársaságban igen tragikus lehetne Serzs Szarkiszján rezsimje számára! Annál is inkább, mert minden egyes nemzetközi szerződés, melyet Szerzs Szarkiszján „futószalagon” aláír Oroszország és titkos szövetségese: Törökország hamis ígéretei nyomán, ez a 12 millió, de az Örmény Köztársaság ellenzékével együtt több mint 13 millió örmény határozottan ellenzi, mert szerintük törvénytelenek és valamennyi örmény érdekeivel ellentétesek!

az Örmény Konföderáció határai a Sévresi Békeszerződés szerintmagába foglalja „Azerbajdzsánt”, Karabahot és Grúziát is

Múlt pénteken Levon Ter-Petroszjánhoz két másik ellenzéki párt is csatlakozott: a nemzeti-demokratikus Örmény Forradalmi Szövetség (Հայ Յեղափոխական Դաշնակցութիւն) valamit az eddig Szarkiszján pártjával koalícióban kormányzó Virágzó Örményország (Բարգավաճ Հայաստան կուսակցություն). is. Ezek a pártok közös nyilatkozatban aláhúzták, hogy „a választások végső eredménye nem tükrözi az örmény választók tényleges akaratát ezért a választási eredmények megsemmisítését követelik.” Szarkiszján pártja 68 mandátumot szerzett (46,23%), a Virágzó Örményország 36 mandátumot (30,72%), a két másik párt együtt pedig 13 mandátumot (10%) a 131-ből.

Szent-Ecsmiadzin (Örmény Köztársaság), a világ legősibb főszékesegyháza: 1700 éves!

Természetesen a választási eredmények mintha legálisak lennének, mert az egykori KGB-sek által jól kioktatott Szarkiszján (akin nem rokona Tigrán Szarkiszján egykori miniszterelnöknek!) idejében gondoskodott arról, hogy nemzetközi megfigyelők a neki kedvező személyek legyenek, azaz mindenféle egykori kommunista és szovjetbarát, akikből egyre többen vannak az európai uniós hatalmi struktúrákban Brüsszeltől Strasbourgig. De a nemzetközi megfigyelők így is elég ellentmondásos véleményekkel szolgáltak ezekről a választásokról! Dicsérték a „választási reformot” és a „választások békés lebonyolítását”, miközben élesen szóvá tették a választási kampányról szóló törvény megsértését és a pártok képviselőinek a magatartását. A legtöbb megfigyelő az ex szovjet Független Államok Közösségéből érkezett, bár jelen voltak az EBESZ megfigyelői is, vagy a strasbourgi Európa Parlament ex bolsevista képviselői, köztük Gyurcsány Ferenc négy embere!

a hitelét vesztett politikus: Gyurcsány Ferenc

Serzs Szarkiszján politizálási stílusa az égvilágon semmivel sem különbözik Alaksandr Lukasenka, Ilham Aliyev és Viktor Janukovics stílusától! Közeledni akar a Nyugathoz és partnerséget akar az EU-val, de nem akar megszakítani az ex szovjet kapcsolatokat, Moszkvával! Az utóbbi oka Karabah Hegyvidék Köztársaság, melynek elvesztése diktatúrájának a végét jelentené. Mert az örmények soha nem fognak lemondani az ősi örmény Karabah-Arcahról, melynek lakossága elsöprő többségben örmény. Sztálin és Atatürk által közösen az Örmény Konföderáció (a keleti Örmény Köztársaság és Nyugat-Örményország és Kurdisztán Egyesült Királyság) ellen 1920-ban végrehajtott agresszió után, Sztálin nagylelkűen odaajándékozta a törököknek az Oroszország által majd 200 évig megszállt Karszi Kormányzóságot (Karszi Örmény Királyság), a keleti Örmény Köztársaságot pedig széttépte darabokra, s létrehozta a nemzetközi jogban teljesen értéktelen párthatározattal az „Azerbajdáni Szovjet Köztársaságot” — a jelenlegi „Azerbajdzsán Köztársaságot” (vagy talán inkább Aliyevék Királyságát?!), amelyben a kipcsák törökök (azeriek) a lakosság alig 10%-t teszik ki, mert a többiek örmények és a velük igen közeli rokonságban álló népek (rutulok, cahurok, legzek, tatok, talisok, kurdok), elsősorban keresztények!

a KGB tábornokból lett azeri elnök, Heydar Aliyev

A nemzetiségek helyzete Azerbajdzsánban azonos mint Törökországban, ahol a törökök a lakosság alig 10%-t teszik ki, azaz: mindkét országban igen durván hamisítják a statisztikai adatokat! Méghozzá elég ravasz módon! A görögök, örmények, asszírek és más keresztények adatait, igen részletesen közlik az ókeresztény és ortodox keresztény egyházak adatai alapján! Ezekből pedig hiányoznak a katolikusok, evangélikusok, reformátusok, Jehova Tanúi, baptisták és így tovább. A lakosság többi része „muzulmán”, de a nemzetiségek felsorolásának szándékos mellőzése mellett! Közben pedig az elsöprő többségben lévő Kurdok mellett, nagyon sok köztük az örmény, görög, asszír, grúz, adzsár, szír, perzsa és számos kisebb kaukázusi nép képviselője stb, akiket sokszor erőszakkal kötelezték arra, hogy térjenek át az iszlámra. Nincsenek ezekben a statisztikákban az ezidek és más ősi vallás hívei, akik több ezer éve élnek ezekwen a területeken, de sem a görögök, sem az örmények nem üldözték őket!

a fiacska: Ilham Aliyev az elnöki trónon

Az „Azerbajdzsán” nevű műállam groteszk voltának a legjobb bizonyítéka az, hogy a mostani elnöke — Ilham Aliyev (İlham Heydər oğlu Əliyev) az „elnöki“ trónt „prezydencki” az apjától —a Lenin-rendel, az Októberi Forradalom Rendjével és a Vörös Csillag Rendel négyszeresen kitüntetett (sic!) egykori KGB tábornoktól, Azerbajdzsán Kommunista Pártja I titkárától: Heydar Aliyevtől (Heydər Əlirza oğlu Əliyev) örökölte, aki az elnöki trónt puccsal szerezte meg, amikor elzavarta Abdulfasz Elcsibejt (Əbülfəz Elçibəy), akit akkor a karabahi konfliktus és az „Azerbajdzsán” területén élő örmények népirtása kötötte le. Heydar Aliyew Leonid Brezsnyev legközelebbi munkatársa volt, aki egykor a doniecki maffia feje volt. Közös üzletük volt a kábítószer-növények termesztése és feldolgozása Közép Ázsia szovjet köztársaságaiban, ahonnan a kész kábítószer szédítő mennyiségben , a Szürke Farkasok segítségével, Azerbajdzsánon és Törökországon át került ki Nyugatra.

Nyugat-Örményország és Kurdisztán Egyesült Királyság államizászlója

A Kaukázusontúl (igazabb fogalom: az Örmény Fennsík) jelenlegi politikai helyzete, egy szörnyű időzített bomba, amely egész Európát, sőt: még a világot is fenyegeti, a Sztálin által szándékosan itt hagyott farizeusi szovjet „nemzetiségi politika” által! Ezen területek mindaddig egy óriási puskaporos hordókat képeznek, amíg a EU és a NATO végre nem tesznek itt rendet azzal, hogy az Örmény Köztársaságot, Azerbajdzsánt és Grúziát nem veszik fel tagnak és párhuzamosan amíg nem ismerik el a máig érvényes Sévresi Békeszerződést, amelynek megkötésére 1920 tavaszán került sor Párizsban, és amelyet vulgáris módon taposta sárba két emberiségellenes és háborús bűnös: Sztálin és Atatürk az Ömény Konföderáció kárára 1920. őszén elkövetett agresszióval, amelyet újabb népirtások követték! Mert a Sévresi Paktumot mintha hatályon kívül helyező lausannei és más sztálini cirkuszok érvénytelenek és jogszerűtlenek, ugyanis az egyetemes jog értelmében bárminemű szerződés csak akkor számolható fel, vagy módosítható, ha azt valamennyi aláírója aláírásával parafálta! Sztálin viszont elfelejtett Lausanneba (és más cirkuszi kifutókra) oda vonszolni olyan örmény színészeket, akik eljátszották volna az „örmény küldöttség” szerepét! Magyarán: az örmények nem írták alá a Lausannei Paktumot sem a többi későbbi hamisítványt!! Ehhez a VILÁGON ÉLŐ VALAMENNYI ÖRMÉNY AKARATA SZÜKSÉGES! Mert az emigrációjuk Sztálin és Atatürk náci játszadozásainak következménye!

Roland von Bagratuni

az anatóliai és az azeri törökök folyamatosan irtják az örményeket és a kurdokat — az 1915-ös atatürki genocidium

észrevételeket az alábbi címre kérjük:

inacio.angelos@yahoo.com

Az örmények többsége: az Örmény Köztársaságban az idei választásokat meghamisították!

A beküldött és közzétett cikkekért a szerkesztőség nem vállal felelősséget!

Köszönettel tartozunk Roland von Bagratuni kiváló újságíró kollégánknak, aki engedélyezte a Niepoprawni c. jobboldali lengyel újságban néhány napja megjelent cikke átvételét, valamint magyar nyelvre történő lefordítását és közzétételét! 

Inaçio Angelos főszerkesztő

Az örmények többsége: az Örmény Köztársaságban az idei választásokat meghamisították!

Szerzs Szarkiszján csalással lett kelet-örmény Köztársasági Elnök

Az exszovjet Örmény Köztársaságban idén május 6-án került sor a parlamenti választásokra, de már eddig a három legnagyobb kelet-örmény ellenzéki párt bejelentette, hogy Szerzs Szarkiszján oroszbarát pártja: az Örmény Köztársasági Párt (Հայաստանի հանրապետական կուսակցություն) a választásokat csalással nyerte meg! A II (kelet-) Örmény Köztársaság első államelnökének — Levon Ter-Petroszján pártja —: az Örmény Nemzeti Kongresszus (Հայ ազգային կոնգրես) már a választások után azzal vádolta meg a kormánypártot, hogy csalással győzött a választásokban. Ezen egy csöppet sem csodálkozom!

Levon Ter-Petroszján, az II Örmény Köztársaság első elnöke

Serzs Szarkiszjánnal még akkor találkoztam, amikor 1992–1993 években ellátogattam Kelet-Örményországba: az Örmény Köztársaságba és Hegyi Karabah Köztársaságba, akkor ő Robert Kocsárján munkatársa, Karabah Hegyvidék Köztársaság honvédelmi minisztere volt. Akkor goromba és beképzelt ripők volt. Már akkor sokan nem túl jó véleménnyel voltak Szerzs Szarkiszjánról, mivel amikor Kelet-Örményország (1920-tól) a Szovjet Birodalom megszállása alatt sínylődött, ő a szovjet Komszomol sztepanakerti Városi Bizottságának II, majd I titkára volt! Na s természetesen instruktőr a kommunista párt regionális bizottsága I.titkára Robert Poghoszián mellett és a Szovjetunió Kommunista Pártja (formálisan Örményország Kommunista Pártja) sztepanakerti Városi Bizottságán az agit-prop osztályt vezette. Azaz: egy báránybőrbe bújt rettenetes farkas! A karabahi nemzeti-felszabadító háborúban szerzett érdemei elismeréseként, az Örmény Köztársaság elnöke, Levon-Ter Petroszjántól megkapta a honvédelmi miniszteri tárcát, majd  Robert Kocsarján kelet-örmény köztársasági elnöktől az újonnan létrehozott belügyi és nemzetbiztonsági tárcát!

a kelet-örmény Örmény Köztársaság címere

Nagyon jól tudjuk, hogy mindazoknak az embereknek, akiknek bármilyen közük volt a kommunistapárt és az ávéhá vezetéséhez, nem lehet hinni! Mind e mellett az ilyenek a „magánéletben” hajlandóak visszaélésre: használják a titkos levéltárak anyagait és igénybe veszik az egykori beosztottak operatív segítségét! Nem véletlen, hogy 2007-ben Szerzs Szarkiszján jelöltként részt vett az államelnöki választásokban és csalással került hatalomra! Az ellenfele — az örmény monarchista párt elnöke (Հայ միապետական կուսակցություն), az ismert nagyvállalkozó Aghasi Yesayan, a londoni INTERTELECOM INVEST LIMITED elnök-vezérigazgatója, a jereváni OSS – ZVEZDA i és más cégek elnök-vezérigazgatója, a legveszélyesebb ellenfele volt, mert vitathatatlan lehetősége volt megnyerni a választásokat. Mert a kelet-örmények már nagyon rég megunták az eddigi államelnökök és kormányfők ügyetlen kormányzását!

az örménység szent hegye: az Ararát egy nyugat-örmény bélyegen

Az 2008-as államelnöki választások után, Szerzs Szarkiszján zavargásokat provokált ki: a Levon Ter-Petroszjánt éltető demonstrálók közé provokátorokat küldött, ami ürügyként szolgált a rendőrség éles közbelépésére. A zavargásokban tíz ártatlan ember életét vesztette, nagyon sokan megsebesültek! Pontosan úgy történt, ahogyan ezt annak idején Budapesten megtette a hamis miniszterelnök és az „ex”kommunista párt elnöke — Gyurcsány Ferenc! De nincs is mit csodálkozni ezen, hiszen a magyar komszomol: a KISZ egykori feje, az egyik legnagyobb magyar népirtó háborús bűnös — Apró Antal — unokájának a férje, 2006-ban Balatonöszödön (az összes kommunista nevében!) egyértelműen, cinikusan és büszkén aláhúzta: „Hazudtunk reggel, délben és este, éjjel-nappal, hónapokon, éveken át, mindenkit becsaptunk, csalással kerültünk hatalomra”! Akkor az Örmény Köztársaságban 20 napra, azaz 2008 március 20-ig rendkívüli állapot került bevezetésre.

 

Örményország többezer éves határai — felül rózsaszín satírozva a mai Örmény Köztársaság

Az ellenzék képviselői nem ismerték el ennek a választási cirkusznak az eredményét, élesen tiltakoztak a szabálytalanságok ellen, melyek állítólag a választások idején megtörténtek. Állandóan azt hangoztatják, hogy az Örmény Köztársaság lakossága 30-35%-al kevesebb emberből áll, mint amit a hivatalos népszámlálás során feltüntettek! Azaz: Szerzs Szarkiszján csalása megcáfolhatatlan! “Holt lelkek” (lásd: Gogol!) “szavaztak rá”, a lakosság ama nem létező 30-35%-a! Az ávéhás kapcsolatokkal rendelkező Szerzs Szarkiszján hamis vádakkal letartóztatta hát Aghasi Yesayánt. A nemzetközi közvélemény nyomásra azonban kénytelen volt őt szabadon bocsájtani és a monarchista párt elnöke az USA-ba, Svédországba és Szlovákiába (itt egy szlovák nővel kötött házasságot) vándorolt ki, ahol felváltva él. Távollétében, teljesen törvényellenesen, elkobozták a több milliót érő vagyonát az Örmény Köztársaságban (bár a kelet-örmény útlevelét érdekes módon nem vették el tőle), közben pedig válaszra sem méltatják ebben az ügyben az Örmény Köztársaság Legfőbb Ügyészéhez és más hivatalokhoz írt nyílt leveleit, ami megint csak egyértelműen arra mutat, hogy Szerzs Szarkiszján semmiféle érvvel nem rendelkezik Aghasi Yesayannal és az egész ellenzékkel szemben!

II.János Pál pápa és II.Garegin/Karekin örmény katholikosz-pátriárka

Más szavakkal: az Örmény Köztársaság törvényes elnöke Aghasi Yesayan! Ezt egy másik tény is kiemeli: Szerzs Szarkiszján rezsimje az egykori népi demokráciáknál terpeszkedő bolsevista elvtársai útján, rágalmazza Aghasi Yesayant Magyarországon, minek köszönhetően a tőle semmivel sem különb Gyurcsány Ferenc embereitől az Állampolgársági és Bevándorlási Hivatalban, törvénytelenül nem kapta meg a letelepedési engedélyt, pedig Aghasi Yesayan Magyarországon saját cégekkel rendelkezik, melyekkel be  akart kapcsolódni a FIDESZ-KDNP ama programjába, amely Magyarország gazdasági helyzetének javítását célozza! (Akkoriban erről a Magyar Demokrata hasábjain jelent meg egy nyílt panaszlevele, melyre a mai napig választ nem kapott!) Mivel Aghasi Yesayan összörmény érdekeket képvisel, azaz: az emigrációban világszerte élő több mint 12 millió örményét, a felbukkanása az Örmény Köztársaságban igen tragikus lehetne  Serzs Szarkiszján rezsimje számára! Annál is inkább, mert minden egyes nemzetközi szerződés, melyet Szerzs Szarkiszján „futószalagon” aláír Oroszország és titkos szövetségese: Törökország hamis ígéretei nyomán, ez a 12 millió, de az Örmény Köztársaság ellenzékével együtt több mint 13 millió örmény határozottan ellenzi, mert szerintük törvénytelenek és valamennyi örmény érdekeivel ellentétesek!

az Örmény Konföderáció határai a Sévresi Békeszerződés szerintmagába foglalja „Azerbajdzsánt”, Karabahot és Grúziát is

Múlt pénteken Levon Ter-Petroszjánhoz két másik ellenzéki párt is csatlakozott: a nemzeti-demokratikus Örmény Forradalmi Szövetség (Հայ Յեղափոխական Դաշնակցութիւն) valamit az eddig Szarkiszján pártjával koalícióban kormányzó Virágzó Örményország (Բարգավաճ Հայաստան կուսակցություն). is. Ezek a pártok közös nyilatkozatban aláhúzták, hogy „a választások végső eredménye nem tükrözi az örmény választók tényleges akaratát ezért a választási eredmények megsemmisítését követelik.” Szarkiszján pártja 68 mandátumot szerzett (46,23%), a Virágzó Örményország 36 mandátumot (30,72%), a két másik párt együtt pedig 13 mandátumot (10%) a 131-ből.

Szent-Ecsmiadzin (Örmény Köztársaság), a világ legősibb főszékesegyháza: 1700 éves!

Természetesen a választási eredmények mintha legálisak lennének, mert az egykori KGB-sek által jól kioktatott Szarkiszján (akin nem rokona Tigrán Szarkiszján egykori miniszterelnöknek!) idejében gondoskodott arról, hogy nemzetközi megfigyelők a neki kedvező személyek legyenek, azaz mindenféle egykori kommunista és szovjetbarát, akikből egyre többen vannak az európai uniós hatalmi struktúrákban Brüsszeltől Strasbourgig. De a nemzetközi megfigyelők így is elég ellentmondásos véleményekkel szolgáltak ezekről a választásokról! Dicsérték a „választási reformot” és a „választások békés lebonyolítását”, miközben élesen szóvá tették a választási kampányról szóló törvény megsértését és a pártok képviselőinek a magatartását. A legtöbb megfigyelő az ex szovjet Független Államok Közösségéből érkezett, bár jelen voltak az EBESZ megfigyelői is, vagy a strasbourgi Európa Parlament ex bolsevista képviselői, köztük Gyurcsány Ferenc négy embere!

a hitelét vesztett politikus: Gyurcsány Ferenc

Serzs Szarkiszján politizálási stílusa az égvilágon semmivel sem különbözik Alaksandr Lukasenka, Ilham Aliyev és Viktor Janukovics stílusától! Közeledni akar a Nyugathoz és partnerséget akar az EU-val, de nem akar megszakítani az ex szovjet kapcsolatokat,  Moszkvával! Az utóbbi oka Karabah Hegyvidék Köztársaság, melynek elvesztése diktatúrájának a végét jelentené. Mert az örmények soha nem fognak lemondani az ősi örmény Karabah-Arcahról, melynek lakossága elsöprő többségben örmény. Sztálin és Atatürk által közösen az Örmény Konföderáció (a keleti Örmény Köztársaság és Nyugat-Örményország és Kurdisztán Egyesült Királyság) ellen 1920-ban végrehajtott agresszió után, Sztálin nagylelkűen odaajándékozta a törököknek az Oroszország által majd 200 évig megszállt Karszi Kormányzóságot (Karszi Örmény Királyság), a keleti Örmény Köztársaságot pedig széttépte darabokra, s létrehozta a nemzetközi jogban teljesen értéktelen párthatározattal az „Azerbajdáni Szovjet Köztársaságot” — a jelenlegi „Azerbajdzsán Köztársaságot” (vagy talán inkább Aliyevék Királyságát?!), amelyben a kipcsák törökök (azeriek) a lakosság alig 10%-t teszik ki, mert a többiek örmények és a velük igen közeli rokonságban álló népek (rutulok, cahurok, legzek, tatok, talisok, kurdok), elsősorban keresztények!

a KGB tábornokból lett azeri elnök, Heydar Aliyev

A nemzetiségek helyzete Azerbajdzsánban azonos mint Törökországban, ahol a törökök a lakosság alig 10%-t teszik ki, azaz: mindkét országban igen durván hamisítják a statisztikai adatokat! Méghozzá elég ravasz módon! A görögök, örmények, asszírek és más keresztények adatait, igen részletesen közlik az ókeresztény és ortodox keresztény egyházak adatai alapján! Ezekből pedig hiányoznak a katolikusok, evangélikusok, reformátusok, Jehova Tanúi, baptisták és így tovább. A lakosság többi része „muzulmán”, de a nemzetiségek felsorolásának szándékos mellőzése mellett! Közben pedig az elsöprő többségben lévő Kurdok mellett, nagyon sok köztük az örmény, görög, asszír, grúz, adzsár, szír, perzsa és számos kisebb kaukázusi nép képviselője stb, akiket sokszor erőszakkal kötelezték arra, hogy térjenek át az iszlámra. Nincsenek ezekben a statisztikákban az ezidek és más ősi vallás hívei, akik több ezer éve élnek ezekwen a területeken, de sem a görögök, sem az örmények nem üldözték őket!

a fiacska: Ilham Aliyev az elnöki trónon

Az „Azerbajdzsán” nevű műállam groteszk voltának a legjobb bizonyítéka az, hogy a mostani elnöke — Ilham Aliyev (İlham Heydər oğlu Əliyev) az „elnöki“ trónt „prezydencki” az apjától —a Lenin-rendel, az Októberi Forradalom Rendjével és a Vörös Csillag Rendel négyszeresen kitüntetett (sic!) egykori KGB tábornoktól, Azerbajdzsán Kommunista Pártja I titkárától:  Heydar Aliyevtől (Heydər Əlirza oğlu Əliyev) örökölte, aki az elnöki trónt puccsal szerezte meg, amikor elzavarta Abdulfasz Elcsibejt (Əbülfəz Elçibəy), akit akkor a karabahi konfliktus és az „Azerbajdzsán” területén élő örmények népirtása kötötte le. Heydar Aliyew Leonid Brezsnyev legközelebbi munkatársa volt,  aki egykor a doniecki maffia feje volt. Közös üzletük volt a kábítószer-növények termesztése és feldolgozása Közép Ázsia szovjet köztársaságaiban, ahonnan a kész kábítószer szédítő mennyiségben , a Szürke Farkasok segítségével, Azerbajdzsánon és Törökországon át került ki Nyugatra.

Nyugat-Örményország és Kurdisztán Egyesült Királyság államizászlója

A Kaukázusontúl (igazabb fogalom: az Örmény Fennsík) jelenlegi politikai helyzete, egy szörnyű időzített bomba, amely egész Európát, sőt: még a világot is fenyegeti, a Sztálin által szándékosan itt hagyott farizeusi szovjet „nemzetiségi politika” által! Ezen területek mindaddig egy óriási puskaporos hordókat képeznek, amíg a EU és a NATO végre nem tesznek itt rendet azzal, hogy az Örmény Köztársaságot, Azerbajdzsánt és Grúziát nem veszik fel tagnak és párhuzamosan amíg nem ismerik el a máig érvényes Sévresi Békeszerződést, amelynek megkötésére 1920 tavaszán került sor Párizsban, és amelyet vulgáris módon taposta sárba két emberiségellenes és háborús bűnös: Sztálin és Atatürk az Ömény Konföderáció kárára 1920. őszén elkövetett agresszióval, amelyet újabb népirtások követték! Mert a Sévresi Paktumot mintha hatályon kívül helyező lausannei és más sztálini cirkuszok érvénytelenek és jogszerűtlenek, ugyanis az egyetemes jog értelmében bárminemű szerződés csak akkor számolható fel, vagy módosítható, ha azt valamennyi aláírója aláírásával parafálta! Sztálin viszont elfelejtett Lausanneba (és más cirkuszi kifutókra) oda vonszolni olyan örmény színészeket, akik eljátszották volna az „örmény küldöttség” szerepét! Magyarán: az örmények nem írták alá a Lausannei Paktumot sem a többi későbbi hamisítványt!! Ehhez a VILÁGON ÉLŐ VALAMENNYI ÖRMÉNY AKARATA SZÜKSÉGES!  Mert az emigrációjuk Sztálin és Atatürk náci játszadozásainak következménye!

Roland von Bagratuni

az anatóliai és az azeri törökök folyamatosan irtják az örményeket és a kurdokat — az 1915-ös atatürki genocidium

észrevételeket az alábbi címre kérjük:

inacio.angelos@yahoo.com

Wstrząsające medytacje dziennikarzy-historyków w węgierskiej telewizji EchoTV o wolnomularzach

Za zgodą pana kol.red.Rolanda von Bagratuni, z radością publikujemy niniejszy materiał, który z przyczyn technicznych nie udało się Jemu opublikować na http://www.niepoprawni.pl

Inaçio Angelos, redaktor naczelny

Wstrząsające pismo z 1871 roku

 Czyżby już dawno napisano scenariusz trzeciej wojny światowej?

 

Medytacje red. Ferenca Szaniszló, prowadzącego programy historyczno-polityczne węgierskiej stacji telewizyjnej EchoTV na kanwie pisma z sierpnia 1871 r Alberta Pike’a, przywódcy amerykańskich wolnomularzy.

 Echo tv logó.JPG

W diabelskich planach zakulisowej władzy figuruje spowodowanie wybuchu dwóch totalitarnych wojen światowych w interesie zdobycia Ziemii, doskonałego rozprzestrzenienia ich światowej władzy. Ale jeszcze umieścili także w planie trzecią wojnę światową, jeżeli dwoma pierwszymi nie dopną swojego celu. Dziennikarka-historyk Dóra Csurka — córka mojego wspaniałego przyjaciela, kolegi, niedawno zmarłego znakomitego prawicowego pisarza, dziennikarza i polityka węgierskiego, Istvána Csurka, cytuje list jednej z głównych postaci zakulisowej władzy, przywódcy amerykańskiego wolnomularstwa: Albert Pike’a, napisanego w sierpniu 1871 roku do włoskiego rewolucjonisty-wolnomularza Giuseppe Mazziniego.

 

Red. Szaniszló Ferenc powiedział: „Podkreślam: w 1871 roku, kiedy narody Ziemii nawet jeszcze nie czuły powiewu wojny światowej, kluczowa postać amerykańskich wolnomularzy Pike pisze w swoim liście następująco:  do zdobycia światowej władzy, rozprzestrzenienia światowego systemu zakulisowej władzy, konieczne są trzy wojny światowe. Ten światowy ruch rewolucyjny musi przygotować te globalne wojny – równolegle z trzema wielkimi rewolucjami.

 

Pierwszą wojnę światową trzeba będzie po to wzniecić, ażeby w Rosji obalić władzę domu Romanowych, oraz wypróbować nowy system monopolizacji władzy, ateistyczny komunizm w potężnym państwie. W interesie wybuchu pierwszej wojny światowej należy wzniecać konflikt między imperium brytyjskim i imperium niemieckim. A potem wynikiem tej wojny będzie komunistyczna Rosja jako środek w rękach zakulisowej władzy i karteli finansowych w interesie obalenia kolejnych sprzeciwiających się państw i rozpowszechnienia zakulisowej władzy finansowej.

 

Do wybuchu drugiej wojny światowej – pisze jeszcze w 1871 roku przywódca amerykańskich wolnomularzy, należy wykorzystać skrajne antagonizmy oparte na różnicach rasowych. Druga wojna światowa musi unicestwić ruchy narodowe, oraz wynikiem jej musi powstać żdowskie państwo Izrael w Palestynie. Podczas drugiej wojny światowej należy wzmocnić narodowy komunizm tak, ażeby zakulisowa władza mogła globalnym komunizmem trzymać w szachu świat.

 

Blisko półtora wieku temu, amerykański przywódca wolnomularski myślał tak: do wybuchu trzeciej wojny świtowej powinno dojść dlatego, ażeby rozwiązał konflikt między politycznym syjonizmem i islamem. Według autora listu, trzecią wojnę światową rozszerzyć i tutaj w zmierzeniu się śwaitowych kultur, wiodąca rola przypadłaby nihilistom oraz ateistom, którzy wywołaliby taką sytuację, która zmusiłaby wszystkich ludzi na globie ziemskim do obrony. Tłumy, które rozczarowałyby się w rewolucjach rujnujących cywilizację i w chrześcijaństwie, które nie potrafiło wskazać właściwej drogi do ominięcia tego zniszczenia – a więc totalnie wycieńczone tłumy trafiłyby w stan apatii. Wówczas zakulisowe siły wyszłyby na światło i przejęłyby pełną władzę światową.

 

To napisał w 1871 roku amerykański ideolog wolnomularski i czołowa osobistość zakulisowej władzy. Dwie pierwsze wojny światowe minęły dokładnie według określonych przez niego celów i scenariuszy. Diabelski projekt rozpoczął swoje życie. Pozostała jeszcze trzecia wojna światowa.

 

W moim komputerze — podkreśla red. Ferenc Szaniszló, program nie zna wyrażenia trzecia wojna światowa, tylko pierwsza i druga. Trzecią wojnę światową podkreśla zieloną falą. Po jednym wieku stoimy w tym samym miejscu? Ale dużo do zastanawienia służą lata poprzedzające pierwszą wojnę śwaitową: wojny na Bałkanach, zamachy itd. Niemiecko-brytyjskie antagonizmy w UE, czy zamiast wojny bałkańskiej obecne wojny na Bliskim Wschodzie i Średnim Wschodzie.

 

Red. Ferenc Szaniszló w piątek wieczorem w EchoTV w programje Világ-Panoráma (Panorama Światowa) wspólnie z literatem Jánosem Drabikiem analizował elementy scenariusza szykującej się wojny światowej…

MÉG MINDIG A VÖRÖSNÁCI BŰNÖZŐK TÖBB NYUGDÍJAT ÉS ERKÖLCSI ELISMERÉST KAPNAK AZ IGAZI HŐSÖKNÉL

2010. július 29., csütörtök

MÉG MINDIG A VÖRÖSNÁCI BŰNÖZŐK TÖBB NYUGDÍJAT ÉS ERKÖLCSI ELISMERÉST KAPNAK AZ IGAZI HŐSÖKNÉL

A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.

MÉG MINDIG A VÖRÖSNÁCI BŰNÖZŐK TÖBB NYUGDÍJAT ÉS ERKÖLCSI ELISMERÉST KAPNAK AZ IGAZI HŐSÖKNÉL!

Újra és újra olvasom az otthoni újságokban, hogy „újabb devizahitelesek kerültek nehéz helyzetbe”! Mint minden egyes, bajba jutott honfitársamat, sajnálom őket, de ők önszántukból vették fel ezt a hitelt és ha van eszük, azt is tudhatták, hogy bizony a devizaárfolyamok változnak, hol felfelé, hol lefelé ívelnek! De az újságok arról vajon miért nem írnak, hogy „újabb nyugdíjasok és gyermeküket egyedül nevelő szülők kerültek nehéz helyzetbe”!


Hírességek nyugdíja

Mert az egyre komolyabb áremelések mellett, a szinte jelképes nyugdíjemelés semmit sem javít a fillérekből vegetáló nyugdíjasok, és a gyermeküket (és a háztartást) egyetlen, többnyire minimális összegű havi javadalmazásból élő szülők katasztrofális helyzetén, amit legutóbb a vörösnáci miniszterelnök és libatolvaj Bajnai Gordon rontott jelentősen nemcsak a bérük bruttósításaával, hanem a cafetéria megadóztatásával, ami az — sokszor minimálbérből élő — egyedülálló szülőket sújtotta, mintegy 15-20 ezer forintot lopott ki a zsebükből!

A milliárdos vörösnáci népnyúzó bohócok az Internacionálét kornikálják! Marx, Engels, Lenin és Mao forognak a sírjukban!

Mindezt akkor, amikor Kiss Péter vörösnáci kancelláriaminiszter emberei azzal büszkélkedtek, hogy ők adómentesen 60 ezer ft értékű cafetériát kapnak mesés fizetéseik mellé! Közben pedig valamennyi vörösnáci politikus közröhej tárgya lett azzal is, hogy a bűnszövetkezet egyik röpgyűlésén elkornikálták a proletárok elnyomását hírdető Internacionálét! Vajon bárki pszichiáter vizsgálta-e ezeknek az “elvtársaknak” ez elmeállapotát?! Tudathasadásra, nagyfokú szenilitásra, korlátolt cselekvőképességre gyanakszunk!

Az egyedülálló szülő a gyermekét eteti, öltözteti, ő maga éhen hal!

Ők vajon hova menjenek el sztrájkolni, ahogyan menetrendszerűen azt teszik a már mesés fizetéseket bezsebelő, a Nokiás-dobozok árnyékában hízó fővárosi buszsofőrök?! Ki figyel fel arra, hogy a nyugdíjasok többsége csekélyke összegű minimál nyugdíjat kap?! Köztük egy sor népszerű színművész, filmes — mint például Paudits Béla, vagy az egyik cikkünkben említett Antoniewicz Roland —, akiknek pedig az “átkos szocializmusban” is minden egyes fillérjüket megadóztatták és azzal együtt levonták a nyugdíj-pótlékot is!!!! Mindössze 33 ezer forintot kapnak! Ennek az összegnek a negyede-fele elmegy gyógyszerekre, a másik fele a rezsire! Ruházkodásra, étkezésre már semmi sem jut! Emlékszem: nyugdíjas néhai szüleim, nagyszüleim ingyen jutottak hozzá a műfogsorhoz, ingyen kaptak fogtömést, vagy -pótlást. Ma a nyugdíjasok jelentős része fogatlan, vagy igen hiányos a fogazata, mert a horribilis összegbe kerülő fogorvosi kezelésre, műfogsor elkészítésére egy fillérjük sincs és soha nem is lesz!

A buszsofőrök kedvence: Hagyó Miklós helyettes főpolgármester és országgyúlési képviselő, a Nokiás-dobozos MSZP-s bűnöző

Ez pedig népirtás! Méghozzá klasszikus, a nemzetközi jog által tiltott népirtás!

Mindez akkor, amikor a “rendőrökké” átvedlett egykori ávéhások és verőlegények, ezredkommiszárok, a fegyveres erők párttitkárai és pártpropagandistái 100%-os nyugdíjat kapnak, ami ma már 1000%-os, hiszen nem a nyugdíjba vonuláskori 100%-os bérüket kapják kézhez, hanem azt az összeget, amely beosztásuk, rendfokozatuk szerint ma járna nekik, ha aktívan dolgoznának! Még mesésebb nyugdíjat kapnak (már akkor százezreket kereső) az MSZMP és hűbéres szervezetei (Munkásőrség, KISZ, Nőtanács, SZOT, Partizánszövetség, MADZSIHISZ, Hazafias Népfront stb) egykori vezetői, illetve a párt kegyeiből, sokszor három elemi elvégzését tanúsító bizonyítvánnyal a zsebükben lett vállalati vezérigazgatók, téeszelnökök, személyzeti vezetők és “BM összekötő” ávéhás főtéglák! Az Orbán-kormány mikor fogja ezeket a nyugdíjakat minimálnyugdíjra változtatni és a valóban rászorultakét jelentősen felemelni!?

Minimálbér, minimálnyugdíj semmire sem elég!

Köztudott, hogy ma már minimálbérből a dolgozó megélni nem tud, különösen nem akkor, ha kiskorúakat tart el, esetleg egyedül is neveli! Akkor pedig a minimálbér szinte negyedét-harmadát átvevő kisnyugdíjas hogyan élhet meg a semmiből?! Legfőbbképpen ha rokkant (vagy hős hadirokkant!) és ezért a nyugdíj mellett munkát vállalni nem tud?! Mikor szűnik meg az, hogy az 1956-os Forradalom hőseivel szembeszálló, őket legyilkoló ávéhások és pártfunkci hadirokkantak szinte minden évben kitüntetést, komoly nyugdíjemelést kapnak, miközben minimálnyugdíjra kárhoztatják a Forradalom igazi hőseit, politikai üldözötteket és azt a maroknyi embert, akik nem disszidáltak kényelmesen Nyugatra (ahol jól összeszedték magukat!), hanem idehaza szinte a nyomorban éltek és ilyen-olyan magánakciókkal „boldogították” a vörösnácikat, melyektől a Jászai Mari téri Fehér ház urai kiütéseket kaptak!? Azok, akik számára az „proletár internacionalizmus” egyenlő volt az internácizmussal, a kommunizmus pedig a fasiszta kistestvérével?!

Hadirokkant, csak a koldulás menti meg a haláltól, ha egyáltalán ki tud mozdulni az utcára!

A rokkantnyugdíjasok, a valóban rokkant (nem pedig a csúszópénz segítségével leszázalékolt!) nyugdíjasok helyzete még tragikusabb! Hiába érik el a nyugdíjkorhatárt, “rendes” nyugdíjat nem kaphatnak! És köztudott, hogy a rokkant-nyugdíj eleve kisebb a “rendes” nyugdíjnál!

Ez pedig negatív diszkrimináció!

Legalább ők — bárminemű bürokrácia mellőzésével — miért nem részesülhetnek díjmentes fogorvosi kezelésben, műfogsor- és gyógyszer-ellátásban??!! És természetesen ha még nem töltötték be a 65. életévüket, miért nem lehetnének jogosultak a tömegközlekedés ingyenes igénybevételére?!

Koldulásra kényszerülő hadirokkant

Az igazi rendszerváltás felé haladó Orbán-kormány mikor lép végre ebbe az irányba is!? Ezt a rendszert még a vörösnáci diktatúra vezette be, már réges-rég megérett a változtatásra! A rokkant nyugdíjasok nem tehetnek arról, hogy belerokkantak a becsületes, több évtizedes munkába, vagy éppen hősökként váltak hadirokkantakká!!!!

Az egyik hadirokkant szövetség igazolványa

És micsoda diszkrimináció az, hogy némely közlekedési vállalat (például a BKV) nem ismeri el a hadirokkant-szövetség — rokkantság tényét, fokát is igazoló — tagságát, hanem külön igazolványt követel meg a hadirokkanttól, hogy bizonyítsa be: valóban az!? Egy olyan személy, akinek különösen nehézséget okoz végigjárni a bürokrácia olykor igen kanyargós és több emeletes ösvényeit! Mondjuk a nyugdíjintézet (vagy a lengyelek példája nyomán egy, a hadirokkantak, magas kitüntetések birtokosai stb ügyeit intéző külön kormány intézmény) hivatalból miért nem küld egy igazolást arról (amihez elég legyen a hadirokkant-szövetség igazolása vagy igazolványa!), hogy az illető hadirokkant és ezt, csakis ezt az igazolványt köteles elfogadni a közlekedési vállalat ellenőre!? És miért nem kap plusz nyugdíjpótlékot a hadirokkant?! Hivatalból, kérelmezés nélkül! Így becsüljük meg a vörösnácik elleni aktív harcban megrokkant hőseinket!?

Dr.Sólyom László Köztársasági Elnök magas állami kitüntetst ad át msgr. Huzsvár László nagybecskereki megyés püspöknek

Az is súlyos diszkrimináció, hogy a sokszor majd’ magatehetetlen nemcsak hadirokkant hős, de egy egyszerű időskorú nyugdíjas rokkant, ha hivatalos ügyeit akarja intézni az APEH-nél, az Okmányirodán, vagy bármely más közhivatalnál, kénytelen órákig végigállni a sokszor végeláthatatlanul kígyózó sorokat! Többnyire szellőzetlen, nyáron párás, szinte szauna légkörű, télen alig fűtött helyiségben! Nem számít, hogy asztmás, beteg a szíve, járását az érszűkület gyötri, vagy bármely más komoly baja van! Még panasszal sincs kihez fordulnia, mert ott terem a bunkó és érzéketlen biztonsági őr, aki pimaszul rendreutasítja!


Okmányirodai termék és kígyózó sorok az egyik állami hivatalban

Az Európai Unió tagállamainak többségében a hadirokkantakat valóban nemzeti hősöknek tekintik! Hivatalokban, boltokban, áruházakban, pénztárak előtt nagyméretű, tehát jól olvasható tábla hirdeti: a hadirokkant, áldott állapotú vagy gyermekét a karján cipelő nő, a mozgássérült, a világtalan soronkívüliséget élvez! A sorszámot kiadó hivatali, banki automaták is ennek megfelelően külön kóddal ellátott sorszámot adnak ki nekik! Ha netán-tán egy ügyeskedő jut hozzá egy ilyen számhoz, jöhet másnap, vagy egy hét múlva sorba állni! De ugyanez vonatkozik a legmagasabb állami kitüntetések birtokosaira! És ők ingyen válthatják ki az útlevelet, anyakönyvi kivonatot, ID-kártyát, vagy bármely más állami okmányt, beleértve a földhivatali tulajdonlapot is! Ha még mindig aktívan dolgozik, vagy új lakást, házat vásárol, teljes illeték- és adómentességet élvez!

Térdszalagrend Henri de Valois, azaz Henryk III Walezy lengyel és francia király, litván nagyfejedelem címerében

Nálunk a kitüntetés értéke: nulla! A többi uniós tagállamban nemcsak soronkívüliséget élvez a portugál Ordem da Liberdade, a francia Becsületrend, a lengyel Polonia Restituta vagy az Order Orła Białego, a brit Térdszalagrend birtokosa, de díjmentesen utazhat vonaton, villamoson, autóbuszon! De — például többek között — komoly adó- és illeték-kedvezményt kap! Nálunk, ha a hős megpróbál előbbre jutni, mert siet, vagy rosszul érzi magát, jön a primitív morgás: „mondd tata, hová sietsz, lekésed a vonatot a pokolba?“ Visszatérve a BKV jegyellenőrhöz: az egy csöppet sem érdekelte, amikor Gyurcsány Ferenc és bűntársai a közbotrány-okozásnak is tekinthető homokosok felvonulása után, úgy szálltak fel a kisföldalattira, hogy egyetlen jegyet sem lyukasztottak, bérletet mutattak volna fel, de a láthatóan időskorú, tehát 65. életévét már réges-régen betöltött utasra sokszor ráordítanak: „hé, tata, ide az igazolványod, vagy a temetői bérleted!“


Az üdülési csek és a kevéske üdülő nyugdíjas

Az Európai Unióba történt belépésünk azt eredményezte, hogy jelentősen megnövekedett a hazánkba érkező külföldi turisták száma! Közöttük mind több a nyugdíjas. Vidáman, korukat is meghazutoló fürgeséggel keresztül-kasul szelik át a fővárost. Minden érdekli őket és nem sajnálják a pénzt, hogy “világot lássanak”, vagy éppen valamelyik gyógyüdülőnkben 1-2 hétig pihenjenek! Nyugdíjas években vígan behozzák mindazt a kulturális-pihenési restanciát, amely dolgos éveik alatt felgyülemlett. Eközben a mi nyugdíjasaink csak irígykedhetnek! Igaz, az “átkos vörösnáci diktatúra” idején nekik is jutott hely a vállalati, vagy SZOT-üdülőben, de az már a múlté! Ma már csak a diktatúra egykori haszonélvezői így is kipihenhetig a több évtizedes semmittevésüket, vagy éppenséggel hazaárulásukat!

A magyar nyugdíjasoknak csak a szomszéd utcába mehetnek kirándulni

Az, aki valóban megérdemelné, még a vidéken élő gyermekeihez, unokáihoz is egyre ritkábban jut el, mert nincs pénze! Vajon számukra évente egyszer a nyugdíjintézet nem adhatna – hivatalból! – egy-egy, kétheti üdülést két személy számára 100%-an fedező üdülési csekket? Olyat, amelyet – ha a nyugdíjas nem tart rá igényt – akár az unokájának is odaajándékozhatja? Vagy a párja helyett az unokáját viszi magával?!

Hazánkban a dolgozók többsége nők, de sok munkahelyen a básáskodó főnökök harmadrangú állampolgároknak tekintik őket, különösen ha nem hajlandóak lefeküdni vele!

Visszatérve a gyermeküket egyedül nevelő szülőkhöz. Többszörösen hátrányos a helyzetük, ezért pozitív diszkriminációra szorulnak! Sajnos honfitársaim döntő többsége a gyermekét – gyermekeit egyedül nevelő nőt lenézi, nem veszi emberszámba, átnéz rajta. Fekete báránynak tekinti! Pedig többnyire nem ő tehet arról, hogy ilyen helyzetbe került! Van, aki megőzvegyült, van aki elmenekült a gyermekeit, házastársát terrorizáló, bántalmazó alkoholista, vagy éppen bűnöző életmódot folytató férjtől, van, akit a párja – Gyurcsány Ferenc cinikus miniszterelnöki felhívására (“Akinek öreg, öregecskedő felesége van, az fiatalabbat érdemelne”) – elhagyta egy fitalabb, csinosabb ribanc kedvéért, van akit megerőszakoltak (sokszor a főnöke tette!) és az átélt szörnyűségek úgy feldúlták lelkivilágát, hogy nem volt ereje sem feljelentést tenni a tettes ellen, sem elvetetni a gyereket. Különösen, ha a nő hívő katolikus!


A katolikus egyház gyilkosságnak tekinti a terhesség megszakítást, mert már a néhány hetes magzat is élő ember!

Az okokat hosszan sorolni lehet! De nem ez a fontos akkor, amikor hazánk demográfiai görbéje meredeken kúszik lefelé és lassan a tíz milliós lélekszám alá süllyedt nemzet a kihalás útjára lépett! Ez ellen pedig tenni kell valamit! Úgy is, hogy az egyedülálló szülőket az állam különös védelem alá veszi: csak kiugróan nyomós okból lehessen elbocsájtani az állásából, a béremelésnél, jutalmazásnál elsőbbséget kell élveznie és a minimálbérnél legalább 10%-al magasabb alsó bérplafont kell megállapítani számukra! És a munkáltatónak tűrnie kell azt, hogy minden édesanya számára a gyermek az első, tehát ha kell elkésik a munkából, vagy korábban megy haza.

Hiszen a munkáltató nem írhatja elő azt, hogy a gyereknek ne legyen hasmenése, láza, bármilyen betegsége, hogy a szülőnek éppen akkor kell bemennie az óvodába, iskolába, vagy szabadságot kell kivennie, amikor az a munkaadónak nem tetszik! Az ennek érdekében hozott törvények betartását az illetékes munkaügyi hivataloknak és a gyámhatóságnak rendszeresen ellenőriznie kell és nem csak a vétkes céget, intézményt, hivatalt, de a felelős vezetőt is igen súlyos bírsággal, vagy felmondás indítványozásával kell rendreutasítania. Aztán az államnak külön meg kellene becsülnie azt a — ma már sokszor magatehetetlen, kisnyugdíjas — szülőt, aki négy vagy több gyermekét becsületesen felnevelte úgy, hogy sokszor a saját szájától vette el a falatot!


Minden anyuka számára a gyermeke a legelső! Ezt a munkahelyi főnököknek is tudomásul kell venniük!

Egyik barátom gyermeke egyetemista az egyik budapesti művészeti egyetemen. A minap felháborodottan újságolta, hogy legalább 10 év óta van az egyetemen egy bájos, törékeny, ám sokszor szomorú néni, aki a gyermekét egyedül neveli, és aki miközben szorgalmasan végzi a munkaköri leírás szerinti munkáját, szívességből fénymásol is (méghozzá évről évre egyre többet!), lassan már nem bírja az iramot, pedig nem is ez a munkaköre! És a néninek nemcsak évek óta nem emelték a munkabérét, de az adó bruttósítással és a cafeteria megszüntetésével, a jövedelmét legutóbb havi több ezerrel csonkították meg! Ez pedig egyre súlyosabban fenyegeti ő és gyermeke megélhetését, zökkenőmentes életvitelét!

Fénymásoló nő. A “mi” néninknek nincs oka a mosolyra!

A hölgy sokszor magányosan, titokban, tehetetlenül sír és a legszívesebben otthagyná az egyetemet, de akkor hová menjen?! A diákok, egyetemi tanárok – köztük Kossuth-, Liszt-, és Erkel-díjas művészek – rajonganak érte, névnapján, születésnapján, vagy bármikor, virágcsokrokkal, apró kedvességgel, nem győzik megköszönni áldozatos, magas szintű minőségben elvégzett munkáját! Pedig sokszor 3-6, több száz oldalas vaskos könyvet egyszerre kell igen rövid időn belül fénymásolnia, nem egyszer több példányban.

Ezt a néni dolgozószobájára is ki lehetne tenni! Forrás: internet.

Egyedül csak az osztályvezető “nem lát” semmit! Fene nagy unalmában még az sem jutott az eszébe, hogy ezért a külön munkáért – amiért a diákok, tanárok készpénzzel fizetnek, havonta több ezer forint folyik be az egyetem kasszájába – a hölgynek komoly jutalék járna! De rendszeres jutalom mindenképpen! Az sem jut az eszébe a bunkó osztályvezetőnek, hogy férfi létére segítsen a törékeny hölgynek (aki csökkentett munkaképességű is, mert orvosi műhiba miatt az egyik fülére nem hal!), ha – például – több tucat súlyos fénymásoló papír csomagokat emeleteket kell cipelnie, amit a munka törvénykönyve egyébként tilt! De ez nem is a néni feladata, akkor pedig miért nem rendelnek melléje egy segédmunkást, ha az osztályvezető fizikailag (és nem csak!) ennyire gyenge és képtelen a törékeny néninek segíteni?!

Ez a hölgy nem az egyetem dolgozója! Neki segít a főnöke cipekedni!

A néni legutóbb két igazságtalanság miatt borult ki és órákig titokban sírt, amit eltitkolni azért nem tudott, hiszen a könnyes szemeket egy csinos hölgynél egy művészember veszi észre a leggyorsabban! Az egyetem dolgozói a tanév zárás után minden évben szabadságra mehettek, csak időnként kellett ügyeletre bemenniük. Most a hölgy részlege költözik, így a bunkó főnöke elutasította szabadságolási kérelmét! Mindezt akkor, amikor mások szabadon elutazhatnak a Balatonra, Görögországba, vagy éppen a Tűzföldre! A bunkó osztályvezető – nemcsak a nénitől – kérni nem tud, köszönetet mondani annál inkább nem! Vajon melyik MDP-MSZMP-MSZP gyorstalpalón szerezte a kinevezéshez szükséges végzettséget? Az “úr” munkája abból áll, hogy többnyire a számítógép előtt ül és számítógépes játékokkal játszik! Lehet, hogy egyetem helyett inkább egy óvodában találná meg a számítását?!

Síró nő. A főnöke megerőszakolta.

A teljesség kedvéért hozzáteszem: vettem a fáradtságot, és több művész barátomat, ismerősömet is megkerestem. Olyanokat, akik tanárok, olyanokat is, akik nemrég, vagy néhány éve végezték az említett Alma Matert. A néniről mind-mind csak jót, csak dicséretet tudtak mondani. És elbeszélgettem az egyik biztonsági őrrel is, aki szintén csak dicsérni tudja a nénit. De az “úrról” – nevezzük őt “Kincskeresőnek” – már eltértek a vélemények. Volt aki vidéki mamlasznak nevezte, volt aki nem is tudta, hogy kiről van szó, volt, aki inkább nem mondott semmit. Lehet, hogy a fénymásolást is – magánszorgalomból — végző, mindenkit és az egyetem összes problémáját jól ismerő néni (még akkor is, ha ehhez nincs szükséges végzettsége!), talán jobb osztályvezető lenne, a Kincskereső úr pedig a fénymásolás felelőse?


Súlyos dobozok fénymásoló papírral és irodaszerekkel

A napokban a nénit a rossz levegőjű pincébe, egy üresen álló dohos szolgálati lakásba költöztette, néhány lépésnyire a fénymásoló teremtől és a Hallgatói Önkormányzattól, ahová az egyetemista sűrűn eljár. Budapesten jártamkor megpróbáltam a nénit is szóra bírni, de sajnos nem volt szerencsém: éppen távol volt a főépülettől, valamelyik mellék épületbe irodaszereket cipelt. Remélem, legközelebb több szerencsém lesz és akkor visszatérünk erre az ügyre.

A női könnyek mindig valakit vádolnak

De ennek nem az volt az oka, hogy a hölgyet megkímélje az ide-oda futkosástól, hanem mert felvettek egy új embert, akit a néni helyére ültették. A bajszos úr semmihez sem ért, de elfoglaltsága az van: a Kincskeresőhöz hasonlóan egész nap számítógépes játékokkal tölti ki a munkaidejét. Persze az egyetemen majd 10 éve dolgozó néninél jóval magasabb munkabérért! Mint írtam: az osztály tatarozás miatt hosszabb időre egy távoli, másik kerületben lévő épületbe költözik. A néni hogyan fog eljutni oda? Az nem jutott a Kincskereső eszébe?! Miért nem jutott az eszébe az, hogy bizony a hölgy megérdemelné, hogy az egyetem kifizeti a BKV bérletét?!

Van aki a munkába azért gyalogol, mert BKV bérletet nem engedhet meg magának…

A néni évek óta kilométereket gyalogol az egyetem és lakása között! Viszont egyszer keményen “kiosztotta” a nénit azért, mert a jómodorú, mindenkihez előzékeny és udvarias bátyja, bácsikája, szomszédja, vagy a barátja naponta tízórait hoz neki. Ha nem hozna – éhezne, mert a sok munka és a pénztelenség miatt arra már nem lenne ideje és lehetősége, hogy legalább egy zsemléért kiugorjon a sarki közértbe! Még valami: az egyetem havonta több milliót kereső rektorának sem jutott az eszébe, hogy a nénit megdicsérje, jutalmazza! Mi több: több dolgozóját személyesen soha fel sem kereste, hogy legalább hogyléte iránt érdeklődjön! Milyen intézményvezető az ilyen rektor?! Ki érti mindezt? Mindenesetre Liszt Ferenc és Erkel Ferenc forognak a sírjukban! Ők már régen segítettek volna a minden diák és tanár kedvence néninek!

Juhász András
Lisboa, Portugália, 2010 nyara

Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com

U T Ó I R A T

Az említett néni nemrég kapott fizetésemelést: 135 ezer forintra emelték a munkabérét, de alig mintegy 50 ezret kapott kézhez! Kevesebbet, mint eddig – ezt ki érti?!? A FIDESZ-KDNP-kormány, Orbán Viktor tud erről???!!!

T a n u l s á g o s ! ! !

2010. július 29., csütörtök

T a n u l s á g o s ! ! !

T a n u l s á g o s ! ! !

Egy egyetemi professzor azt állította, hogy soha nem buktatott meg
senkit, de egyszer megbuktatott egy egész csoportot.

Az az osztály azt állította, hogy a szocializmus működőképes és soha
senki nem kéne sem gazdag, sem szegény legyen, mindenkinek EGYENLŐNEK
kellene lennie!

A professzor azt mondta nekik: – OK, akkor ezen a csoporton végzünk
egy kísérletet a szocializmussal kapcsolatban. Mindenkinek a jegye
átlagolva lesz, mindenki ugyanazt a jegyet fogja kapni, így végül
senki nem fog megbukni és senkinek sem lesz A (kiváló) jegye.

Az első teszt (vizsga) után, a kapott jegyek átlagolva lettek és
mindenki B-t kapott. Azon diákok, akik keményen tanultak nagyon
mérgesek voltak, akik keveset tanultak azok örültek.

Ahogy közeledett a második teszt azon diákok, akik keveset tanultak
korábban, most még kevesebbet tanultak. Akik korábban keményen
tanultak, azt mondták, hogy most ők is szeretnének alamizsnát, így
kevesebbet tanultak.

A második teszt eredményeként mindenki D-t kapott. Így már senki sem
volt boldog. A harmadik teszt végén a jegyek átlaga F (megbukott)lett.

A jegyek nem emelkedtek, mert a diákok elkezdtek veszekedni, vádolni
és utálni egymást, és senki nem akart a másik javáért tanulni.

A diákok nagy meglepetésére mindenki elbukott. A professzor azt mondta
nekik: a szocializmus legvégül így is – úgy is elbukott volna. Amikor
a jutalom nagy, az erőfeszítés a siker érdekében úgyszintén nagy. De
amikor az állam már nem biztosítja azt a jutalmazást, senki sem próbál
meg sikeres lenni.

Ennél egyszerűbb magyarázat nem is lehetett volna.

Íme, egy idézet, ami összegzi az egészet:

Nem lehet törvényesíteni, hogy a szegény szabad legyen és a gazdag ne
legyen szabad. Azt, amit megkap egy személy, anélkül, hogy
megdolgozott volna érte, azt valaki másnak kell előállítania, aki, nem
kapja meg azt amiért megdolgozott. Az állam nem tud adni valakinek,
anélkül, hogy előtte elvenné valaki mástól.

Amikor a lakosság fele azt látja, megteheti, hogy nem dolgozik, mert a
lakosság másik felének gondja lesz rá, és amikor az a fél amelyik
dolgozott rájön, hogy nincs értelme dolgoznia, mert mások a
haszonélvezői az ő munkájának, barátom, ez a végét jelenti bármelyik
nemzetnek. Nem tudod sokszorosítani a gazdagságot azáltal, hogy
elosztod.

(És ugye mi magyarok látjuk, hogy ez nemcsak a szocializmust
jellemzi?! Tudnék olyan népcsoportot említeni, mely szintén mások
verejtékén hízik és követeli jogait… – A.)

Üdvözlettel: SOÓS LÁSZLÓ földmérő mérnök