Szittya Világtalálkozó!

A beküldött és közzétett cikkekért a szerkesztőség nem vállal felelősséget!

Kedves Barátaim és Harcostársaim!

A jövő hét szombat-vasárnapján lesz a Szittya Világtalálkozó, pár nap múlva pedig a trianoni megemlékezésem (lásd csatolva!). A rendezvényekre mindenkit szeretettel hívok és várok, s egyben kérlek benneteket, hogy ezt a levelemet is továbbítsátok a teljes címlistátokra, hátha akadnak még új érdeklődők.

Inaçio Angelos

————————————————————————————————————–

SZITTYA VILÁGTALÁLKOZÓ 2O12-ben

(Meghívó)

A Turul Szövetség szervező bizottsága nevében szeretettel és tisztelettel várom Önt ………………………… és a társaságában levő …. főt (igény, ill. előzetes jelentkezés alapján kitöltendő és magukkal hozandó!) a hagyományos Szittya Világtalálkozóra (SZVT), mely most is az év egyik kiemelkedő nemzeti eseményének ígérkezik.

A szabadon látogatható 2 napos rendezvény 2012. június 2-án (szombaton) 10 órakor kezdődik Budapesten, a Magyarok Háza Széchenyi termében. (1052 Semmelweis u. 1-3. Megközelíthető: a piros metróval, a 47-es és 49-es villamossal, vagy a 7-es autóbusszal az Astoria megállóig.) A regisztráció mindkét napon 9-től 12-ig folyamatos lesz. A belépti díj 5000 Ft/fő (ez alól csak a felkért előadók mentesülhetnek, ill. az elcsatolt országrészekből érkező testvéreink 20 % kedvezményt kaphatnak), amit belföldi postai utalványon szíveskedjenek feladni (legcélszerűbb csoportosan – pl. 5 fő = 25000 Ft) Siklósi András lakcímére (6723 Szeged, Becsei u. 3.; tel.: 62/890-564 és 20/443-1830; e-mail: siklosi.andras@digikabel.hu), legkésőbb május 20-ig. A pénz megérkezése a részvételi szándékot egyértelműen jelzi, ezért szükségtelen párhuzamosan levélben vagy telefonon is jelentkezni. Az 5000 Ft a helyszínen is kiegyenlíthető, ám garantált ülőhelyet csupán az előzetesen fizetőknek tudunk biztosítani; először ugyanis őket engedjük be, a többieket legföljebb utána. (Külön 1-1 napra a belépés 3000–3000 Ft.) A névvel ellátott kitűző-kártya viselése végig kötelező, másra át nem ruházható, s elvesztése esetén nem pótolható! Az utazás egyénileg történik, szállásról (elegendő 2-án éjszakára, mert 3-án este bárki hazajuthat) és étkezésről magunknak kell gondoskodnunk. Büfé lesz (ásványvíz, kávé, sör, szendvics stb.). Ebédre (kb. 1000 Ft) mindkét napon ajánljuk Nyers Csaba mesterszakács ősmagyar fogásait. Az ebédigényeket lehetőleg előre jelezzék (pl. a befizetési csekken) a felkészülés végett. Egyéb felvilágosítást csak válaszboríték ellenében, ill. telefonon és drótpostán adunk.

Nyers Csaba

Mindkét napon megvásárolhatók DVD és CD felvételeink, ill. különböző könyveink. Kérjük itthoni és külföldi nemzeti érzésű honfitársainkat, hogy minél többen vegyenek részt a kitűnő szakemberek nevével fémjelzett, színvonalas SZVT-n, és élőszóban, ill. e program fénymásolásával, internetes terjesztésével is tudassák ismerőseikkel, barátaikkal. Szeretnénk, ha adományaikkal is segítenének anyagi gondjainkon, mivel a belépőkből származó pénzmag nem fedezi összes költségeinket, s hivatalos támogatást sehonnan sem kapunk. Felhívjuk szíves figyelmüket a türelmes, kulturált viselkedésre, s az előadók jogainak tiszteletben tartására. A várható melegre való tekintettel mindenkinek könnyű, nyári öltözéket javaslunk.

Vesztergám Miklós

(Ős)történeti és nemzetvédelmi találkozónk célja: népünk eredetének, őshonosságának, kultúrájának és hagyományainak büszke fölmutatása, történelmi- és nemzettudatunk elmélyítése, sorskérdéseink, valós lehetőségeink és kötelességeink számbavétele. Jelmondatunk: „Ismerd a múltat, és harcolj a jövőért!” Az előadások közt időnként versmondással és dalokkal (2-án Vesztergám Miklós tárogatóművész, 3-án Szabó Andrea Asharti énekes) élénkítjük a figyelmet; továbbá az ebédszünetekben megtekinthetjük a házban levő képzőművészeti kiállításokat is. Kérjük előadóinkat, hogy a félórás időkeretet ne lépjék túl, s felszólalásuk után az előadásuk anyagát, CD-n vagy e-mailben (tördeletlenül), adják át, küldjék el Siklósi Andrásnak, hogy később valamennyit közölhessük a Tárogatóban. Az előadásokhoz dia- és írásvetítőt, valamint laptopot és projektort biztosítunk. Vitát, ill. kérdéseket, hozzászólásokat nem tervezünk, mert nincs rá idő. A program folyamatos lesz, az ebédek kivételével szüneteket nem tartunk. (Saját használatra hangfelvételt bárki készíthet, videót azonban nem.)

Szabó Andrea Asharti

Az SZVT részletes programja

(A tervezett sorrend és időbeosztás rugalmasan változhat.)

Június 2-án(szombat)

10-10,30  Általános tudnivalók + zene, Novák Előd (Jobbik) köszöntője, Himnusz, Magyar hitvallás

10,30-11  Siklósi András: A halál torkából a radikális megújulásig (megnyitó előadás)

11-11,30  Rostás László: „Világ világa, virágnak virága”

11,30-12  Ft. Hegedűs Loránt: Isten mindent megtesz értünk, de semmit helyettünk

12-12,30  Végvári József: Állapot és folyamat nyelvünkben és műveltségünkben: két szócsaládról

12,30-13  Nagy Attila: Janus-arcú szabadkőművesség

13-13,30  Varga Csaba: A legtisztábban fennmaradt ősnyelv

13,30-14  Rácz Sándor: 1956-os és jelenlegi helyzetünk párhuzamai s a lehetséges kiutak

14-15         EBÉDSZÜNET

15-15,30  Orosz Mihály Zoltán: Az élhető és biztonságos település kialakításának elvrendszere és módszertana

15,30-16  Gyárfás Ágnes: A magyar ősmonda Mezopotámiában és a Kárpát-medencében

16-16,30  Szeszák Gyula: Alkotmány, alaptörvény, sarkalatos törvények

16,30-17  Deák Dezső: A kiskunhalasi rováspálcák vizsgálatának eredményei

17-17,30  Hasznos Miklós: A mai magyar társadalom és problémái

17,30-18  Bakk Erzsébet és István: Szakrális hagyományaink – a pálosok

18-18,30  Ifj. Tompó László: Vérbírósági perek Nürnbergtől Budapestig

18,30-19  Varga Zoltán: Móricz János kutatásai Dél-Amerikában

19-19,30  Nagy Jenő: Szamizdattal a valódi rendszerváltásért

19,30-20  Horkovics-Kováts János: A magyar ősnyelv bizonyítékai

20-20,30  Eva Maria Barki (Ausztria): Magyarország szuverenitása és a magyarság önrendelkezése

20,30-21  Berényi László: Mágikus jelképeink az „egységtudat” hirdetői

Június 3-án(vasárnap)

  9-9,30    Énekek + emlékezés Árpád apánkra

 9,30-10   Molnár V. József: A magyarság küldetése

10-10,30  Halász József: A Szentkorona-tan és a Szentkorona-értékrend közti különbségek

10,30-11  Kovács József: A természetgyógyászat lehetőségei korunk betegségeinek orvoslásában

11-11,30  Varga István: Hogyan kerüljük el a csődöt egy kaotikus világban?

11,30-12  Cser Ferenc (Ausztrália) és Darai Lajos: A magyar népművészet történelmi vonatkozásai

12-12,30  Bene Gábor: Alkotmánysértésekből fakadó közjogi küzdelmeink a középkortól máig

12,30-13  Farkasinszky Tibor: Urmia-tó környéki őshazánk 21 bizonyító körülménye

13-14        EBÉDSZÜNET

14-14,30  Lipusz Zsolt: Modernizáció és politika a kiegyezés utáni Magyarországon

14,30-15  Szendrey Marót Ervin: Az Élet vallása és az őskörösztény Szentháromság

15-15,30  Király B. Izabella: A magyarság arculata és önképe

15,30-16  Gondos Béla: Kárpát-medencei erődtemplomok

16-16,30  Budaházy György: Igazságszolgáltatásunk visszásságai egy hazafi meghurcoltatásainak tükrében (interneten)

16,30-17  Nagypál Botond: A Tarihi Üngürüsz és a magyar őstörténet

17-17,30  Tejfalussy András: Hogyan védekezzünk a hazai bűnszövetkezet szándékos népirtása ellen?

17,30-18  Rumi Tamás: Csíksomlyói napkövek

18-18,30  Zetényi-Csukás Ferenc: Magyar hősök a sztálinista hódítók elleni finn önvédelmi háborúban

18,30-19  Záhonyi András: Kettős vagy hármas honfoglalás? (Emlékezés László Gyulára)

19-19,30  Zárónyilatkozat, befejezés + Szózat, Székely himnusz, esetleg kötetlen dalolás (gitárkísérettel)

Honfitársi üdvözlettel: vitéz Siklósi András, az SZVT főrendezője, a Turul Szövetség elnöke

Szeged, 2012. március 8-án

DVD-, CD- és könyv-ajánlataink

1.) Beszélgetés vit. Siklósi Andrással időszerű nemzetpolitikai kérdésekről, 3 részben

A mosonmagyaróvári televízióban készült kiváló 3 órás felvétel szinte minden fontos problémánkat felöleli, s a maga nemében valódi szenzáció.

A dupla DVD ára belföldre 4000 Ft, külföldre (légipostával) 35 euro. Ismerje meg Ön is ezt a gondolatgazdag, szókimondó, az élet dzsungelében világosan eligazító interjút, s lepje meg vele barátait, ismerőseit is!

2.) Siklósi András: A pusztulástól a magyar újjászületésig

2 órás előadás a magyar történelmi tragédiákról, küzdelmekről, jelenkori helyzetünkről és nemzeti föltámadásunk esélyeiről.

A DVD ára belföldre 3000 Ft, külföldre (légipostával) 30 euro.

3.) Siklósi András: A magyar örökség visszaszerzése

2 órás előadás elveszett és elbitorolt nemzeti értékeinkről, kultúrkincseinkről, szakrális hagyományainkról, valamint megtépázott önképünkről és küldetéstudatunkról.

A DVD ára belföldre 3000 Ft, külföldre (légipostával) 30 euro.

4.) Siklósi András: A magyarság sajátos küldetése és legfőbb kerékkötői

 + Toroczkai László: A nemzeti ellenállás múltja, jelene és jövője

Két 1,5 órás előadás hangfelvétele a Szegedi Közéleti Kávéház Nemzetpolitikai Klubjában, melyek népünk égető sorskérdéseit tárgyalják.

A 3 órás CD ára belföldre 2000 Ft, külföldre (légipostával) 25 euro.

5.) Forrás a rejtekből – a Keresztény Kulturális Akadémia szépirodalmi antológiája,

benne Siklósi András nyertes pályázatából közölt versekkel és prózával.

A könyv ára (csak belföldre!) 2000 Ft (ebből 400 Ft a postaköltség).

Valamennyi (saját célra és ajándékozásra egyaránt alkalmas anyag) megvehető a Szittya Világtalálkozón, ill. ettől függetlenül is megrendelhető az alábbi címen:

Siklósi András, 6723 Szeged, Becsei u. 3.

Tel.: 62/890-564, mobil: 20/443-1830, e-mail: siklosi.andras@digikabel.hu

(A megjelölt árak a postaköltséget is tartalmazzák.) Kérem a szükséges összegeket belföldi (rózsaszínű) postai utalványon előre feladni, ill. a valutát közvetlenül a bankszámlámra utalni:

OTP Bank NyRt. Dél-Alföldi Régió, H-6720 Szeged, Takaréktár u. 7.

IBAN number: HU89 1177 3353 0112 5766 0000 0000

BIC (SWIFT) code: OTPVHUHB

Vásárlásukkal a Szittya Világtalálkozót s a Turul Szövetséget is támogatják, amit előre is köszönünk.

————————————————————————————————————————–

“Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás!”

MEGHÍVÓ előadásra

Helyszín: Budapest II. ker. Margit krt. 64/b. rendezvényhelyiség (bejárat az utcáról)

Időpont: 2012. június 8-án (pénteken) 18 óra

Meghívó és rendező szervezetek: a Széna Téri Konzervatív Kör

és a Magyar Csodaszarvas Egyesület

Magyar Csodaszarvas Egyesület

Előadó: vitéz Siklósi András költő, író,

a Turul Szövetség elnöke, a Tárogató főszerkesztője

Történelmi, nemzetvédelmi előadásának címe:

A trianoni nemzetgyilkosság előzményei és következményei

A rendezvény nyitott, a belépés ingyenes (önkéntes adományokat köszönettel fogadunk).

Az előadás után vendégünk kötetlen beszélgetés keretében válaszol

a fölmerülő kérdésekre. A helyszínen megvásárolhatók a szerző könyvei

és korábbi előadásainak DVD, ill. CD felvételei.

A rendezvényre minden hazafias érzelmű, népben-nemzetben gondolkodó

érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk.

 ———————————————————————————————————————————————————

ÉRTESÍTJÜK A SZITTYA VILÁGTALÁLKOZÓ RÉSZTVEVŐIT:

Egy haladó nyugati könyvkiadó gondozásában jelenik meg az alábbi könyv, amely minden szttya-hún-párthus-magyar nagy érdeklődésére számíthat!!!

A könyv bár tudományos-fantasztikus regény, de sok olyan elemet tartalmaz, amely Badiny Jós Ferenc professzor úrnak állít emléket, népszerűsíti a rovásírást, szittya-hun-párthus-magyar hagyományokat és egy éles, de ugyanakkor humorosan ábrázolt vádirat a vörös nácizmus — a bolsevizmus ellen!

A könyv több megdöbbentő képet tartalmaz, abból a kiadó csak egyetlen egy lecserélését hasonlóra tette szükségessé!

Íme a kimaradt kép:

A könyv címe: Robban a DNS, ára kb 4000-5000 ft lesz, a Szittya Világtalálkozó tagjainak 10% engedményt adok a kiadói árból + postaköltség (még nem született döntés az árról), de ha valaki 10-nél több példányt rendel, 20% kedvezményt kap!

megrendelés:

redaktor.roland_von_bagratuni@yahoo.pl

——————————————————————————————————-

a könyv rövíd kiadói ismertetése:

A több nyelven pub­li­ká­ló ki­vá­ló nyu­gat­ör­mény író-új­ság­író Ro­land H.Mec­Is­han ö­töd­ik köny­ve 1987-ben í­ród­ott. Sci-fi a ja­vá­ból, u­gyan­ak­kor szám­os gro­teszk, sza­ti­ri­kus és víg­já­té­ki e­lem­et is tar­tal­maz. E­mel­lett ren­ge­teg tör­té­nel­mi tényt a su­mér-ős­ma­gyar-ős­ör­mény tör­té­ne­lem­ből. Oly­kor meg­hök­ken­tő, szin­te is­me­ret­len tény­ek­et a ma­gyar-ör­mény kö­zös múlt­ból és a ke­resz­tény­ség e­re­de­té­ről. Nar­rá­ció­ja film­sze­rű, hisz­en a szer­ző nem­zet­kö­zi fesz­ti­vál-díj­at nyert film­ren­de­ző is. Mű­ve ki­vá­ló for­ga­tó­köny­ve is le­het­ne egy, a Csil­lag­ok há­bo­­­nál is si­ker­es­ebb já­ték­film-cik­lus­nak! Fő­hő­se, az em­ber­fe­let­ti ké­pes­ség­ek­kel és tu­dás­sal ren­del­ke­ző Csá­szár, föld­ön­tú­li An­gya­lok se­re­gé­vel az ig­az­ság­ot, a jót, a sze­re­tet­et, a tud­ást és az er­köl­csöt tűz­te zász­la­já­ra a Sá­tán el­le­ni, év­ez­red­ek ó­ta tar­tó harc­ban. Köz­ben fel­tár­ja a me­sés kincs­ek­et és tech­ni­kai gép­ek­et-be­ren­de­zés­ek­et rej­lő Szé­zám tit­kát, vagy a ke­let-eu­ró­pai kom­mu­nis­ta párt­o­li­gar­hia ha­zug­ság­ok­on, csa­lás­ok­on, só­gor-ko­ma­ság­on a­lap­u­ló hét­köz­nap­ja­it épp­úgy, mint az ő­si su­mér-káld hit­vi­lág szin­te fe­­le­­dés­­be me­­rült, vagy in­kább a sá­tá­ni e­rők ál­tal me­rít­ett tit­ka­it. Szin­te gyer­me­teg mód­on ját­sza­do­zik a vi­lág ha­tal­ma­sai­val, a­kik egy­ről fe­led­kez­nek meg: ők is csak e­sen­dő em­ber­ek. A sok-sok tény és ta­nul­ság meg­is­me­ré­se köz­ben, A Föld csá­szá­ra még­is egy re­mek szó­ra­koz­ta­tó ol­vas­mány, a­mely sok­ak fan­tá­ziá­ját hi­vat­ott meg­moz­gat­ni ab­ban a fan­tá­zia-men­tes vi­lág­ban, a­hol már csak a „pénz be­szél — a ku­tya ug­at“, mi­köz­ben egy­re töb­ben hét­köz­na­pi meg­él­he­té­si gond­ok­kal kűz­de­nek. Va­jon kik­nek kö­szön­he­tő­en? — ta­lán er­re is vá­laszt ad…

———————————

A MÁSODIK KÖTET EGYIK KÉPE (más felirattal!)

A FÖLD CSÁSZÁRA – I. ROBBAN A DNS

Az emberek elődei, egy távoli bolygó szupercivilizációja, nem­zet­közi ga­laktikus szö­vet­ség tagja, évezredekkel ez­el­őtt a Föld­ön egy, nemkivánatos sze­mélyek számára tel­jes­en hoz­zá­fér­he­tet­len földalatti bázisrendszert a­la­kít­ott ki. A bázist egy többmillió tet­rabites szu­per­szá­mí­tó­gép irányítja és fel­ü­gye­li. És az itt ma­radt, többezres IQ-val ren­­del­kező, agyuk szinte teljes ka­pa­ci­tá­sát kihasználó, év­szá­zadokig élő idegenek, a­kik te­le­pa­ti­kus­an érintkeznek egy­­mással, bárki agyához hozzáférnek, gon­do­la­tait, em­lé­k­eit leolvashatják, hip­notizálhatják. Az állatoknál is ki­­fi­nomultabb érzékszerveik, vil­lámgyors re­akciójuk, ka­mé­le­o­ni képességük mellett, fegyvereik le­győz­he­tetlenné te­­szik ők­et. Ők a Szent Őrök. Bármikor bárhová eljutnak a Föld bármely pont­jára egy össze­tett rendszerű földalatti gyorsvasút se­gít­sé­gé­vel, melynek pe­ron­jai­hoz gigaszu­per­­gyors liftekkel jutnak el. A bázisrendszer a be­to­la­ko­dók ha­lá­lát okozó csap­dákkal te­li összetett labirintus-rend­szerből, la­kó­he­lyi­ségekből, ed­dig fel nem talált gép­ek­et és be­­ren­de­zés­ek­et gyártó gyárakból és több, Szé­zám­nak nevezett tre­zor­ból áll. A tre­zor­ok­ban a leg­kü­lön­fé­lébb múltbeli és jö­vő­beni földi államok pénzei, arany- és pla­ti­na­rud­ak, drá­ga­kövek óriási halmai mel­lett, bármelyik állam bian­co út­levelei, i­ga­zol­vá­nyai találhatók. A Szent Őrök a föld alatt élnek, ha kimerészkednének a felszínre, az­on­nal el­pusz­tul­nak. De vannak segítőik, akik a gyártáshoz szükséges nyers­a­nyagok mel­lett, a na­pi élelmiszer-szükségleteiket is beszerzik. Bár mindegyik Szent Őr „kaszt­­nak” saját, még az őröknél is ma­gasabb intelligenciáju és paranormális ké­pes­ség­­ekkel ren­del­kező, nagy tiszteletnek örvendő vezetője van, az őrök a Föld ü­gyeibe nem avatkozhatnak bele. Erre csak egy személy képes és rendelkezik eh­hez szükséges, szinte isteni hatalommal: a Csá­szár, aki többszáz évig u­ral­kod­ik és Kiválasztottként, a föld­­lakók közül kerül ki. Ő pontosan ismeri bár­mely nép, fe­le­ke­zet, csoport mind­en­na­pi gondjait, mentalitását, szokásait és ha az emberiség a vesztébe rohan, vagy a Föld ka­tasztrófa, e­set­leg külső tá­mad­ás veszélyének van kitéve. A Császár se­gé­dei a vele szin­te azonos tu­laj­don­ságokkal rendelkező, ugy­an­csak a földlakók közül kikerülő An­gyal­ok. A Ki­­vá­lasz­tot­tak az i­degenek ittmaradt szinte legtisztább populációjából, a su­­mér ár­ják közül kerülnek ki. Valamennyien a Föld összes nyel­vén ír­nak-be­szél­nek, szin­tén telepatikusan  érintkeznek egymással, re­pülő csészealjakon és más jövőbeni esz­közökkel köz­le­ked­nek, bármely telefonvonalra, szá­mí­tó­gép­be ész­re­vét­len­ül be­lép­het­nek, szükség esetén kormányokat buktathatnak meg, új kor­mányok tagjait jut­tat­hat­ják hatalomra. Bármelyik bűnözőt nem csak lekapcsolhatják, de azonnal meg is bün­tet­­he­tik, hisz­en ha telepatikusan „be­lenyúlnak“ az agyába, minden, ellene szó­ló meg­cá­folhatatlan bizonyíték a ren­delkezésükre áll! És a rossz, vagy diktatórikus kor­mány­ok meg­buk­ta­tá­sá­hoz, bár­mi­ly­en eszközt igénybevehetnek. Úgy is, hogy észrevétlenül ki­­ra­bol­­ják az összes bank trezorját, ami pénzügyi válsághoz és a kor­­mány bukásához ve­zet. Becsületes, istenfélő, jó embert nem bánthatnak, a beavatkozásaikkal nem rio­gat­hatják őket, fel­tü­nést nem kelthetnek, nyomokat nem hagyhatnak maguk után. Ez­­ért szinte ezer arcúk van. Bárhol találkozhatunk velük a­nél­kül, hogy rájönnénk: kik ők! Mert köztünk élnek és „hét­köz­na­pi” munkát is végeznek. Sokszor éppen egy dik­ta­túra meg­dön­té­­se érdekében, a hatalomba é­pülnek be. A mostani Császár be­ik­­tatása e­lőtt, majd’ ezer évig interregnum volt, mert az e­lő­ző Csá­­szár beiktatására nem került sor. Az új császárnak ez­ért jó­val több dolga van az elődeinél. Azért is, mert romlottak az er­köl­­csök, sok­ak szívéből eltűnt a felebaráti szeretet, az em­ber­ek e­­goisták lettek. Ez pe­dig az egyik oka a közelgő klí­ma­ka­tasz­t­ró­fának éppúgy, mint az egymást kö­vető, ször­nyűbbnél ször­ny­ebb háborúknak. A könyv a haldokló Császár többszáz év múl­va meg­írt, véletlenül a mába eljutott visszaemlékezéseinek el­ső kö­tete. R. MecIshán ör­mény szerző rövidesen megjelenő sci-fi regénye a műfajon belül is szenzációsnak mondható.

Inaçio Angelos főszerkesztő DÖBRÖGIK BŰNE

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s