Oda a szép nyugdíjas évek? – Alapos gyanú Tóth Károly ellen

2010. augusztus 2., hétfő

Oda a szép nyugdíjas évek? – Alapos gyanú Tóth Károly ellen

A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.

Oda a szép nyugdíjas évek? – Alapos gyanú Tóth Károly ellen
Magyar Nemzet, MTI 2010. augusztus 3. 00:04

A Központi Nyomozó Főügyészség ismét gyanúsítottként hallgatta ki Tóth Károly volt MSZP-s országgyűlési képviselőt – értesültünk. A politikust felbujtóként elkövetett személyes adattal való visszaéléssel gyanúsítják az UD Zrt. ellen indított, majd bűncselekmények hiányában lezárt eljárással összefüggésben.

Tóth Károly gyanúsított MSZP-s országgyűlési képviselő. Az UD Zrt elleni hamisvádakért, rágalmazásért, hivatali hatalommal való visszaélésért mindenképpen felelnie kell. A börtönben egy kényelmes kis zárka vár rá!

A lap keddi számában azt írja: az előző parlament nemzetbiztonsági bizottságának alelnökét felbujtóként elkövetett személyes adattal való visszaéléssel gyanúsítják az UD Zrt. ellen indított, majd bűncselekmények hiányában lezárt eljárással összefüggésben. Tóth Károly vallomást tett és fenntartotta álláspontját, hogy a testület alelnökeként nem követett el bűncselekményt.

Tóth Károly a lapnak azt mondta: írásban és szóban is válaszolt a vádhatóság kérdéseire, kezdeményezte az eljárás megszüntetését, jelenleg azt várja, hogy az ügyészség pozitívan bírálja el ezt az előterjesztést.

Az UD Zrt Thököly úti bejárata Zuglóban

A Nyomozó Ügyészség már július elején hallgatta ki Tóth Károlyt. Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője megerősítette az MTI érdeklődésére a Hír Tv információját, miszerint T. Károlyt hivatalos személyként és felbujtóként elkövetett különleges személyes adattal való visszaéléssel gyanúsítják. A szóvivő hozzátette: a gyanúsított megtagadta a vallomást és panasszal élt a gyanúsítás ellen.

A gyanúsítás alapját képező bűncselekményről a szóvivő a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre nem beszélt. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy az újabb gyanúsítás a második az ügyben.

Szilvásy György gyurcsányista vörösnáci titokminiszter

Június végén az MTI arról számolt be, hogy ismét egy eljárásban vizsgálja Szilvásy György, Dávid Ibolya és Herényi Károly ügyét a Központi Nyomozó Főügyészség az UD Zrt.-üggyel összefüggésben, ám a nyomozásnak továbbra is csak a volt titokminiszter a gyanúsítottja.

A főügyészség korábban is egy eljárásban vizsgálódott, de mivel az Országgyűlés a legfőbb ügyész indítványával szemben tavaly októberben nem függesztette fel Dávid Ibolya és Herényi Károly akkori MDF-es parlamenti képviselők mentelmi jogát, az ő ügyüket a Szilvásy György ellen folyamatban levő büntetőeljárástól elkülönítették és megszüntették.

Dávid Ibolya és Herényi Károly első szétesése után az MDF tényleges urai voltak. Antall József politikustársai, követői addigra már rég otthagyták a pártot.

Mivel sem Herényi Károly, sem Dávid Ibolya nem jutott be a 2010. évi országgyűlési választásokon a parlamentbe, a Legfőbb Ügyészség június 10-én a nyomozás folytatása mellett döntött.

Szilvássy György a vádlottak padján

A Központi Nyomozó Főügyészség – mint az az MTI birtokába került határozatból kiolvasható – “az eljárások tárgyára, valamint az ügyekben szükséges bizonyításra, illetve az ezekben mutatkozó szoros összefüggésekre tekintettel” az alapügy és a folytatni rendelt nyomozás egyesítését tartotta indokoltnak.

Tóth Károly: meggyőződésem, hogy képviselői munkát végeztem

“Meggyőződésem, hogy képviselői munkát végeztem, bizottsági döntéseket hajtottam végre” – nyilatkozta az MTI megkeresésére Tóth Károly.

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának egykori MSZP-s alelnöke ennél többet nem akart mondani az ügyről, mondván, hogy panaszt nyújtott be a gyanúsítás ellen és csak ennek az elbírálása után nyilatkozik.

Herényi Károly. Rossz lóra (kancára) tett.

A nagy port vett ügy motorjai Dávid Ibolya az MDF elnöke és Herényi Károly frakcióvezető, országgyűlési képviselők voltak. Többek között ez okozta a párt szétesését és a tavaszi országgyűlési képviselői választások elvesztését. Az UD Zrt be is perelte őket és első fokon Ibolykáék el is vesztették a pert.

Az elsőfokú bíróság szerint Dávid Ibolyának nem sikerült bizonyítania a személyiségi jogi perben, hogy a felperes ilyen tartalmú megbízást adott volna a biztonsági cégnek, ezért kell a volt MDF-es politikusnak az MTV A szólás szabadsága című műsorában nyilvános elégtételt adnia Orbán Viktor egykori miniszterelnöki főtanácsadójának.

Az elsőfokú ítélet szóbeli indoklásában ugyanakkor elhangzott az is, hogy a bíróság nem kívánja minősíteni az ügyben megnyilvánuló politikai kultúra színvonalát, azt, hogy ki, milyen eszközöket alkalmazott a hatalom megragadásáért, illetve megtartásáért.

Szilvásy György egykori MSZP-s titokminiszter us bármikor börtönbe kerülhet. A FIDESZ-es vezetők rágalmazási perében már vesztett.

Megsértette Kövér László az Országgyűlés mostani FIDESZ-es elnöke és Demeter Ervin FIDESZ-es politikusok jó hírnévhez fűződő jogát Szilvásy György volt titokminiszter, amikor a felperesek UD Zrt.-vel kapcsolatos tevékenységét elítélendőnek minősítette nyilatkozataiban – mondta ki 2009 októberében nem jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a FIDESZ egyik vezetője

Szilvásy György egy éve több televíziós és rádiós nyilatkozatában azt a valós tényt, hogy a két fideszes politikus kapcsolatot tartott az UD Zrt. vezetőjével, illetve hogy a cég tevékenysége kapcsán büntetőeljárások indultak, abban a hamis színben tüntette fel, hogy Kövér és Demeter megengedhetetlen, tilalmas magatartást tanúsított – állapította meg az elsőfokú bíróság.

A volt titokminiszter tavalyi nyilatkozataiban botrányosnak minősítette a felperesek tevékenységét, és arról beszélt, hogy a két fideszes politikus feladatokat adott az UD Zrt.-nek, és rendszeresen kapcsolatot tartott a cég vezetőivel, akik mintegy “jelentettek a felpereseknek”.

A bíróság tudomása szerint mindeddig nem merült fel olyan adat, tény, amely a felperesek “jogi értelemben vett érintettségét” igazolta volna az adatgyűjtési ügy kapcsán időközben megindult büntetőeljárásokban. A személyiségi jogi perben pedig az alperesek nem terjesztettek elő olyan tényeket, bizonyítékokat, amelyek közvetlenül megalapozták volna Szilvásy kijelentéseit.

Az alperesek többek között azzal érveltek, hogy Szilvásy csupán a valós tényeket közölte a nyilvánossággal, azt pedig kifejezetten hangsúlyozta, hogy törvénysértésekre vonatkozó bizonyíték nem áll rendelkezésére.

A volt miniszternek és a másodrendű alperes Miniszterelnöki Hivatalnak (MEH) 250-250 ezer forint nem vagyoni kártérítést kell fizetnie a felpereseknek, és nyilvános közleményben kell kifejeznie sajnálkozását a bíróság által megállapított jogsértés miatt.

Szóbeli indoklásában a bíró a viszonylag csekélyebb összegű kártérítés kapcsán megjegyezte azt is, hogy a “polipszerűen működő árnyék-titkosszolgálat (…) kérdésében alapvetően politikai adok-kapok robbant ki (…), amelynek során a felperesek sem voltak teljesen eszköztelenek” a közvélemény előtt a nyilvánosságban.

Az adatgyűjtési ügy tavaly szeptemberben pattant ki, miután a Nemzetbiztonsági Hivatal – azóta távozott – főigazgatója, Laborc Sándor feljelentése alapján házkutatást tartottak az UD Vagyonvédelmi Zrt.-nél, illetve a cég vezetőinek lakásán. Dávid Ibolya, az MDF elnöke a házkutatások után nem sokkal bejelentette: a legfőbb ügyésztől és a Nemzeti Nyomozó Irodától is soron kívüli vizsgálatot kér, mert a birtokába került hangfelvétel szerint Almássy Kornél – a párt visszalépett, azóta a pártból is távozott elnökjelöltje – érintett lehet az ő személyére vonatkozó adatgyűjtésben. A rendőrség akkor magántitok jogosulatlan megismerése és más bűncselekmények miatt eljárást indított ismeretlen tettes ellen, ezt azonban később bűncselekmény hiányában megszüntették.

Időközben számos további feljelentés történt az adatgyűjtési ügyben, és az egyik eljárásban a Legfőbb Ügyészség kérte az Országgyűléstől Dávid Ibolya és Herényi Károly MDF-es politikusok mentelmi jogának felfüggesztését személyes adattal való visszaélés és kényszerítés miatt. A parlament mentelmi bizottsága kedden nem javasolta Dávid és Herényi mentelmi jogának felfüggesztését, a kérdésben az Országgyűlés plenáris ülése határoz majd. Mivel Ibolyka és Karcsika mentelmi joga már megszűnt, várható, hogy ők is börtönbe kerülnek.

Coimbra, Portugália, 2010 nyarán

Inaçio Angelos

Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s